adozona.hu
AVI 2015.7.59
AVI 2015.7.59
Annak bizonyítása, hogy az adóhatóság által feltárt bevétel nem esik adófizetési kötelezettség alá, az adózó érdekkörébe tartozó körülmény [Pp. 3. § (3) bek., 164. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az ügyvéd felperes a 2003. évi személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja.) bevallásában 600 000 Ft, a 2004. éviben 633 000 Ft, 2005. évben 680 000 Ft, a 2006. évben pedig 744 500 Ft nem önálló tevékenységből származó jövedelmet szerepeltetett. Ezekben az években a K. és Társa Ügyvédi Iroda (a továbbiakban: Ügyvédi iroda) és a D.-I. Kft. (a továbbiakban: Kft.) a felperes érdekeltségébe tartozott, a felperes mindkettőnek tagja volt. A felperes a Volksbank Zrt.-nél és az OTP Bank Nyrt.-nél vez...
AVI 2015.7.59 Annak bizonyítása, hogy az adóhatóság által feltárt bevétel nem esik adófizetési kötelezettség alá, az adózó érdekkörébe tartozó körülmény [Pp. 3. § (3) bek., 164. § (1) bek.]
Az ügyvéd felperes a 2003. évi személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja.) bevallásában 600 000 Ft, a 2004. éviben 633 000 Ft, 2005. évben 680 000 Ft, a 2006. évben pedig 744 500 Ft nem önálló tevékenységből származó jövedelmet szerepeltetett. Ezekben az években a K. és Társa Ügyvédi Iroda (a továbbiakban: Ügyvédi iroda) és a D.-I. Kft. (a továbbiakban: Kft.) a felperes érdekeltségébe tartozott, a felperes mindkettőnek tagja volt. A felperes a Volksbank Zrt.-nél és az OTP Bank Nyrt.-nél vezetett lakossági folyószámlát, ez utóbbit házastársával közösen.Az adóhatóság a felperesnél 2003-2006. évekre szja. adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére a bevalláshoz viszonyítva 2003-2006. évekre mindösszesen 3 608 628 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet írt elő, adóbírságot szabott ki, és késedelmi pótlékot számított fel. Határozatának indokolása szerint 2003. évre az adóalapot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 108-109. §-aira alapítottan becsléssel állapította meg. Az ezen kívüli időszakra - a személyi jövedelemadóról szóló többször módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 1. § (3) bekezdésére, 4. § (2) bekezdésére figyelemmel - az Ügyvédi irodától és a Kft.-től érkezett utalások, valamint a felperes bevallásaiban feltüntetett jövedelmek különbözetét más nem önálló tevékenységből származó jövedelemként vette figyelembe, a magánszemélyektől és cégtől érkezett utalásokat, befizetéseket pedig - a számla közös tulajdoni jellege miatt fele részben - egyéb jogcímen kapott jövedelemként.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2010. április 1-jén kelt határozatában az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, hogy a 2003. évre előírt adóhiánynak minősülő adókülönbözetet és az ehhez kapcsolódó adóbírságot és késedelmi pótlékot - elévülés miatt - törölte, ezt meghaladóan azonban az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Mindezek következtében az alperes 2004-2006. évekre a felperes terhére 2 832 428 Ft adóhiánynak minősülő szja. adókülönbözetet írt elő, ami után 1 416 214 Ft adóbírságot szabott ki és 1 207 470 Ft késedelmi pótlékot számított fel. Határozatában - az elsőfokú adóhatósággal egyezően - rögzítette, hogy 2004-2006. évekre nem alkalmazott becslést. Az Ügyvédi irodánál és a Kft.-nél - sikertelen - kapcsolódó vizsgálatokat folytatott le a felperes bankszámlájára utalt összegek jogcímének megállapítására, és a felperes sem bocsátott a revízió rendelkezésére bizonylatokat, illetve e tekintetben nem tett érdemi nyilatkozatot, nem működött együtt az adóhatósággal. A felperes az Art. 99. § (1) bekezdése alapján nem csatolt be és nem is nevezett meg olyan dokumentumot, szerződést vagy megállapodást, amely az utalások adómentes jogcímét alátámasztaná, a különböző magánszemélyektől érkező átutalásokkal kapcsolatban pedig csak a személyek nevét adta meg, elérhetőségükhöz, beazonosításukhoz azonban nem szolgáltatott konkrét adatokat. Mindezek miatt az elsőfokú hatóság a határozatában megjelölt törvényhelyekre, továbbá az Szja. tv. 9. § (1) bekezdésére, 11. § (1) bekezdésére, 28. § (1) bekezdésére, 30. §-ára, 31. § (1) bekezdésére figyelemmel megalapozott és jogszerű döntést hozott. Az adóbírság mérséklésére alapot adó, különös méltánylást érdemlő körülmény a felperes javára nem állapítható meg.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését vagy hatályon kívül helyezés mellett az alperes új eljárásra kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes eleget tett a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, érdemi döntése a felperes érvelésével ellentétben, nem becslésen alapult. Az alperes alappal minősítette a 2004-2006. években az Ügyvédi Irodától és a Kft.-től érkezett banki utalásokat összevont adóalapot növelő nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek, illetve egyéb jövedelemnek a magánszemélyektől érkezett utalások felét, ezért határozata a kereset által vitatott körben nem jogszabálysértő.
Az alperes elrendelte a kapcsolódó ellenőrzéseket, ezek sikertelensége nem az ő, hanem a felperes érdekkörébe tartozik, különös tekintettel arra, hogy a felperesnek tagként közvetlen befolyása volt arra, hogy a kapcsolódó ellenőrzések a jogcím tekintetében előadását alá tudják támasztani. A felperes és a kapcsolódó vizsgálattal érintettek nem tanúsítottak e körben megfelelő együttműködést. A Kft. tekintetében a felperes állításának, mely szerint tagi kölcsön elszámolására került sor, ellentmond az ügyvezető nyilatkozata is. A felperes által per folytatólagos tárgyalásán becsatolt pénztárbizonylatok pedig nem befolyásolják az alperes által megalapozottan megállapított tényállást és helytállóan levont jogi következtetést, különös tekintettel arra, hogy még kölcsönszerződés sem került bemutatásra. A banki átutalásokon feltüntetett hivatkozási számok bizonyítékként értékelhető okirathoz nem köthetők. Nem vitásan történt pénzátáramlás a felperes magánvagyona és a felperes érdekeltségébe tartozó Ügyvédi iroda között. A tagi kölcsönszerződést tényleges rulírozó jellegére, a felperes és az Ügyvédi iroda közötti elszámolás összegszerűségére 2004-2006. évek tekintetében azonban a felperes javára szolgáló bizonyíték nem merült fel. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az adóhatóság az Ügyvédi iroda és az ő pénzforgalmát összekeverte volna, mivel ezt valójában ő tette. Az ellenőrzés során pedig a felperes és az Ügyvédi iroda nem tanúsított olyan együttműködést, amely alapján a pénzforgalom, ezáltal az utalások jogcíme feltárható, összevethető, érdemben értékelhető lett volna.
A felperes a magánszemélyektől érkezett befizetések jogcímei kapcsán csak néhány esetben és a személyek azonosíthatóságának hiánya miatt további bizonyítás felvételére alkalmatlan módon tett nyilatkozatokat.
Nem alapos a felperes által 2005. július 13-i utalás kapcsán tett kétszeres értékelésre vonatkozó észrevétele sem, mivel erre a napra a revízió által felállított táblázatban valóban tévesen szerepel a felperes terhére 160 000 Ft, azonban a banki kivonatnak megfelelő 2005. augusztus 10-i utalás ugyanilyen összegben már nincs feltüntetve, ennélfogva az e körben előadott felperesi előadásnak nincs kihatása az ügy érdemi elbírálására, az összegszerűségre.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy az alperes határozata és a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 97. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltaknak. Kifejtette, hogy az alperes "egyetlen egy bizonyítékot nem tudott felmutatni arra vonatkozóan", hogy mire költötte volna el a vizsgált időszakot megelőző három évvel korábban megszerezett - Oktogon téri ingatlan eladásából származó 8 000 000 Ft-ot. Hangsúlyozta, hogy az utalások nem a jövedelmei voltak, hanem kölcsönszerződés alapján utalt összegek. Az alperes és az elsőfokú bíróság jogsértően nem fogadta el az általa becsatolt bizonyítékok ellenére az utalások tekintetében az általa megjelölt jogcímeket. Sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. §-át az, hogy a bíróság a terhére rótta harmadik személy könyvelésének hiányát, illetve harmadik személy együttműködési kötelezettségének nem teljesítését és emiatt őt szankcionálta. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az általa becsatolt iratokat nem értékelte és nem a Pp. 1-2. §-aiban, továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 2. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltak szerint járt el, és jogsértést követett el a bírósági jegyzőkönyv PSZÁF-nek való megküldésével is.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárás során - annak rendkívüli jogorvoslati jellege miatt - nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati eljárás során a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet (Pp. 275. §, BH 2002.29., BH 2012.179.).
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárás során nincs lehetőség.
A Kúria a rendelkezésére álló iratokból azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében minden adatot, tényt, körülményt, amelynek jelentősége van a kereseti kérelem elbírálása szempontjából teljes körűen, hiánytalanul, iratszerűen rögzített, a bizonyítékok értékelését a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően végezte el. Az elsőfokú bíróság a felperes érvelésével ellentétben - indokát adta annak, hogy melyek azok a körülmények, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak tekintett és utalt azokra az okokra is, amelyek miatt a felperes által előadottakat nem találta bizonyítottnak.
A Kúria teljes körűen osztja az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett jogi álláspontot, ezért a felülvizsgálati kérelemben előadottakra figyelemmel csupán a következőkre kíván rámutatni:
2003. évre az alperes másodfokú jogerős adóhatósági határozata nem tartalmaz megállapítást, ennélfogva a 2003. évre vonatkozó, illetőleg az ezt megelőző időszakot érintő felperesi keresetben, illetve felülvizsgálati kérelemben kifejtett érvelés a perben érdemben nem vizsgálható, nem bírálható el [Art. 143. § (1) bekezdése]. Rámutat a Kúria is arra, hogy az alperes kizárólag a bírói felülvizsgálattal nem érinthető 2003. adóév kapcsán alkalmazott becslést, 2004-2006. évek tekintetében nem, ezért a felperes ingatlan értékesítésből származó bevétel elfogadására vonatkozó érvelése nem alkalmas a kereseti és felülvizsgálati kérelem alátámasztására. A felperes terhére 2004-2006. évekre előírt adókülönbözet abból származik, hogy a felperes bankszámlájára az Ügyvédi irodától, a Kft.-től és magánszemélyektől érkeztek utalások, amelyeket az alperesi határozatban az elsőfokú ítéletben is megállapított jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel az adóhatóság megalapozottan és jogszerűen vont adózás alá. Utal a Kúria is e körben arra, hogy az adóhatóság felhívta a felperest hiánypótlásra, kérte a magánszemélyektől, cégektől érkezett utalásokra vonatkozó bizonylatok benyújtását, továbbá kapcsolódó ellenőrzéseket is folytatott le a jogcímek tisztázása érdekében a felperesi érdekeltségi körbe tartozó társaságnál, illetve Ügyvédi irodánál. Az alperes tehát eleget tett az Art. 97. § (4)-(6) bekezdései szerinti tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének. A felperes kapcsán azonban megállapítható, hogy nem teljesítette az Art. 99. § (1) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségét.
Nem helytálló az a felperesi érvelés sem, mely szerint nem a saját, hanem harmadik személy mulasztásáért szankcionálja őt az alperes, illetőleg a bíróság. A felperest, mint adózót, ugyanis terhelte az Art. 14. § (1) bekezdés b) és e) pontja szerinti bizonylat megőrzési kötelezettség. Iratait a nyilvántartás módjától függetlenül az adó megállapításához való jog elévüléséig az Art. 47. § (3) bekezdése értelmében meg kellett volna őriznie és revízió során ezeket az adóhatóság rendelkezésére kellett volna bocsátania. Ugyanez a kötelezettsége a felperesnek, mint adózónak az elsőfokú bíróság ítéletében nevesített Szja. tv. 1. § (4) bekezdése értelmében is. Annak igazolása ugyanis, hogy az adóhatóság által feltárt, határozatokkal érintett bevételek (utalások) nem esnek adófizetési kötelezettség alá, a felperes érdekkörébe tartozó körülmény, ennélfogva a bíróság előtt - figyelemmel a Pp. 3. § (3) bekezdésére és a 164. § (1) bekezdésére - őt terhelte a bizonyítási kötelezettség. A felperes azonban a bírósági eljárásban a pénztárbizonylatok becsatolásán kívül további bizonyítási indítvánnyal nem élt. A felperes által becsatolt iratokat pedig az elsőfokú bíróság ítéletéből megállapíthatóan, a felperesi érveléssel ellentétben értékelési, mérlegelési körébe vonta, ezeket egyéb adatokkal is egybevetve, okszerűen, a logika szabályainak megfelelően értékelte (jogerős ítélet 6. oldal második bekezdés). Az elsőfokú bírósággal egyezően tehát a Kúria is csak azt állapíthatta meg, hogy a felperes, akinek érdekében állt volna a birtokában lévő, vagy megőrzési kötelezettség alá eső dokumentumok, okiratok, bizonylatok, és egyéb számviteli bizonylatok becsatolása nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely alapján javára szóló körülmény feltárható lett volna és az utalások jogcímének alperesi határozattól eltérő minősítésére alapot adhatott volna.
A felperes érvelésével ellentétben az előzőekben részletezettekre figyelemmel az elsőfokú bíróság eljárási jogszabálysértést nem követett el, nem szegte meg a felperes által hivatkozott Pp. és Ket. szerinti alapelvi rendelkezéseket sem.
Nem vitásan, feltehetően iratkezelési hiba miatt, az egyik jegyzőkönyv kézbesítésre került a PSZÁF részére, amelynek jogi képviselője ezt visszaküldte a bíróságnak. E körben utal a Kúria arra is, hogy a felperes érvelésével ellentétben ez a tárgyalási jegyzőkönyv a felperesi jogi képviselő részére is megküldésre, szabályszerűen kézbesítésre került, tehát e körben sem állapítható meg jogszabálysértés.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.034/2012/6.)