adozona.hu
BH+ 2015.7.315
BH+ 2015.7.315
A perben vitatott tény bizonyítottsága a bizonyossággal határos valószínűség alapján is megállapítható, ha a körülmények folytán nincs lehetőség a teljes bizonyosság megállapítására, ugyanakkor nincs arra vonatkozó adat sem, amely kizárná ez adott esetben vélelmezhető helyzet bekövetkezését [Pp. 164. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a Cs. Megyei Rendőr-főkapitánysággal állt hivatásos szolgálati viszonyban a Közbiztonsági Igazgatóság Közrendvédelmi Osztály B. Beavatkozó Alosztály vezetőjeként teljesített szolgálatot, amikor 1995. július 11-én a szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset érte.
A fegyveres szervek elsőfokú felülvizsgáló orvosi bizottsága az 1998. március 3-án kelt határozatával a hivatásos szolgálatra alkalmatlannak minősítette a mozgásszervi betegsége miatt. Az orvosi bizottság a felperes összmu...
BH+ 2015.7.315 A perben vitatott tény bizonyítottsága a bizonyossággal határos valószínűség alapján is megállapítható, ha a körülmények folytán nincs lehetőség a teljes bizonyosság megállapítására, ugyanakkor nincs arra vonatkozó adat sem, amely kizárná ez adott esetben vélelmezhető helyzet bekövetkezését [Pp. 164. § (1) bek.].
A felperes a Cs. Megyei Rendőr-főkapitánysággal állt hivatásos szolgálati viszonyban a Közbiztonsági Igazgatóság Közrendvédelmi Osztály B. Beavatkozó Alosztály vezetőjeként teljesített szolgálatot, amikor 1995. július 11-én a szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset érte.A fegyveres szervek elsőfokú felülvizsgáló orvosi bizottsága az 1998. március 3-án kelt határozatával a hivatásos szolgálatra alkalmatlannak minősítette a mozgásszervi betegsége miatt. Az orvosi bizottság a felperes összmunkaképesség-csökkenését 50%-ban állapította meg, amelyből 20%-ot minősített baleseti eredetűnek.
A megyei rendőr-főkapitányság ezt követően 1998. szeptember 30-án a felperes szolgálati viszonyát felmentéssel megszüntette. A felperes 1998. október 1-től kezdődően szolgálati nyugdíjban részesül.
A megelőzően folyamatban volt perben a felek 2003 októberében egyezséget kötöttek, amely egyezség keretében az alperes elismerte, hogy a felperest szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset érte, és a megyei rendőr-főkapitányság vállalta a felperes elmaradt jövedelmének megfizetését, valamint 2003. november 1-jétől keresetveszteségi járadék fizetését, az egyezség keretében kártérítésként kifizette a felperes részére a 30 éves jubileumi jutalmának összegét is.
A felperes a 2005. december 20-án előterjesztett kérelmében a 35 éves jubileumi jutalom összegének megfelelő kártérítés megfizetését kérte, amely kérelmének az alperes helyt adott hivatkozva arra, hogy a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a balesete be sem következett volna.
A felperes 2010. november 24-én kártérítési igényt terjesztett elő a 40 éves jubileumi jutalomnak megfelelő összeg megfizetése iránt. A megyei rendőr-főkapitányság a felperes vagyoni kárigényét az Országos Rendőr-főkapitányságra terjesztette fel. Az országos rendőrfőkapitány a 2011. május 31-én kelt határozatával a kártérítési igényt elutasította. Ennek indokaként arra hivatkozott, hogy megállapítható, ha a károsult szolgálati viszonya a balesete következtében nem szűnik meg, az akkor sem állt volna már fenn 2010. december 1. napján, figyelemmel arra, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai a Hszt. 182. § (1) bekezdése alapján 25 év szolgálati viszony megléte után nyugdíjra jogosultak, valamint a rendőrség és a határőrség 2007. december 31-én történt integrációja során a rendőri szervezet átalakult, a károsulttal egykorú és hasonló szolgálati idővel rendelkező hivatásos állományú személyek éltek a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségével. Ezen túlmenően a fegyveres szervek elsőfokú FÜV bizottsága határozata szerint a felperes 50%-os mértékű összmunkaképesség-csökkenéséből csak 20% volt a baleseti eredetű és az 57/2009. (X. 30.) IRM-ÖM-PTNM együttes rendelet alapján a felperest a sorsszerű megbetegedései alkalmatlanná tennék arra, hogy a megyei rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztály B. Beavatkozó Alosztály vezetőjeként teljesítsen szolgálatot.
A felperes a pontosított keretében a 40 éves jubileumi jutalmának megfelelő összeg, 2 679 803 forint kártérítés megfizetésére egyetemlegesen kérte az alperest és a megyei rendőr-főkapitányságot kötelezni hivatkozva arra, hogy a 40 éves jubileumi jutalma elmaradt jövedelemként veendő figyelembe, mivel ha nem szenved balesetet, úgy más szolgálati beosztásban jelenleg is aktív szolgálatot teljesítene.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 679 803 forintot. Az ezt meghaladó keresetet elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta akként, hogy a megyei rendőr-főkapitányságra vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezte, és a pert vele szemben megszüntette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelynek folytán a Kúria a végzésével a törvényszék ítéletének a megyei rendőr-főkapitányságra vonatkozó felülvizsgálati kérelemmel nem támadott rendelkezéseit nem érintette, egyebekben a jogerős ítéletet a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, tekintettel arra, hogy az eljárt bíróságok tévesen alkalmazták a Pp. 164. § (1) bekezdését. A perben ugyanis a felperesnek kellett bizonyítania azt, hogy 2010 decemberében a balesete hiányában rendelkezett volna azokkal a feltételekkel, amelyek a 40 éves jubileumi jutalomra való jogosultsághoz szükségesek. A végzés indokolása szerint, ha a per összes adata alapján ez bizonyossággal határos valószínűséggel megállapítható, akkor válik jogosulttá a felperes a kártérítésre.
A megismételt eljárásban a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 679 803 forintot.
Az ítélet indokolása szerint a bizonyítási eljárásban meghallgatott tanúk előadása alapján megállapítható, hogy a felperessel azonos életkorú személyek hivatásos szolgálati viszonyban állnak, léteznek olyan munkakörök is, amelyek betöltéséhez "magasabb fizikai erőnlét és aktivitás kevésbé szükséges". Az eljárás során a felperes indítványára kirendelt igazságügyi orvosszakértő azt állapította meg, hogy a felperesnél 50%-os összszervezeti munkaképesség csökkenés áll fenn, amelyből 30% a szolgálati kötelmekkel összefüggő balesetéből ered. A felperes a sorsszerű megbetegedései alapján jelenleg is alkalmas lenne fegyveres szolgálatra. Az igazságügyi orvosszakértő a személyes meghallgatása során is megerősítette azt, hogy bizonyossággal határos a valószínűsége annak, hogy a felperes a balesete hiányában rendelkezne olyan egészségügyi állapottal, amely a korábbi munkaköre betöltésére alkalmassá tenné. Ugyanakkor nem állapítható meg az, hogy a felperes a 40 éves szolgálati viszonyának meglétét megelőzően bizonyosan kérte volna a nyugállományba helyezését, így jogosult a 40 éves jubileumi jutalom összegének megfelelő kártérítésre.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság - az egyértelmű, világos és ellentmondástól mentes szakvélemény alapján - a releváns tényeket helyesen állapította meg, és abból helytálló jogi következtetésre jutott.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert úgy került sor a marasztalására, hogy a felperes nem tett eleget a Hszt. 163. § (1) bekezdéséből, a Pp. 3. § (3) bekezdéséből, valamint 164. § (1) bekezdéséből származó bizonyítási kötelezettségének.
A felperes betegségei nem vitatottan olyan jellegűek, amelyek az egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról szóló 57/2009. (X. 30.) IRM-ÖM-PTNM együttes rendelet 1. számú melléklete szerint szükségessé tették volna egyéni elbírálás alkalmazását a munkaköri alkalmasság kérdésében, és pozitív eredmény esetén még összességében is értékelni kellett volna azokat és úgy dönteni arról, hogy alkalmas-e a felperes a speciális kategóriába tartozó munkaköre ellátására.
Az alperes szerint csupán feltételezésekbe lehet bocsátkozni arra nézve, hogy adott esetben az eljáró foglalkozás-egészségügyi orvos az egyéni elbírálás alapján milyen döntést hozott volna, a szakvélemény is azt rögzíti, hogy a felperes "egyéni elbírálás után nem kizárható módon maradhatott volna eredeti beosztásában". Ez pedig nem jelenti azt a bizonyossággal határos valószínűséget, ami a kártérítési igényt megalapozza. A tényállás fiktív jellegéből adódó bizonyítási hiányosságok a felperes terhére esnek.
Jelen esetben a felperes akkor tett volna eleget a bizonyítási kötelezettségének, ha igazolni tudta volna, hogy az egyéni elbírálást igénylő betegségei a balesettel összefüggésben alakultak ki. A felperesnek ezt az előadását a szakvélemény nem támasztotta alá.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak a szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. tv. (Hszt.) 163. § (1) bekezdése szerint a hivatásos állomány tagjának kell bizonyítania, hogy a kár a szolgálati viszonnyal összefüggésben keletkezett.
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (Pp.) 164. § (1) bekezdése azt határozza meg, hogy a bizonyítás arra a félre hárul, akinek érdekében áll, hogy valamely tényt a bíróság valónak fogadjon el. A Pp. 3. §-a pedig a bizonyítási teher körében azt rögzíti, hogy a bizonyítás sikertelensége annak a félnek a terhére esik, aki a bizonyításra kötelezett.
Etekintetben helytállóan utalt az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy jelen esetben a felperesnek kellett bizonyítania azt, hogy 2010 decemberében a balesete hiányában rendelkezett volna azokkal a feltételekkel, amelyek a 40 éves jubileumi jutalomra való jogosultságához szükségesek.
A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében mutatott rá arra, hogy a perbeli esethez hasonló esetekben a bizonyítottságot a bizonyossággal határos valószínűség jelenti.
A felperes a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján fennálló bizonyítási kötelezettségének eleget tett akkor, amikor az általa állítottak bizonyítására igazságügyi orvosszakértő kirendelését indítványozta.
Az eljárt bíróságok az ítéleteikben helyesen hivatkoztak arra, hogy a szakvélemény szerint a felperes egyéni elbírálás után akár az eredeti beosztásában is maradhatott volna a sorsszerű megbetegedései ellenére.
A bizonyossággal határos valószínűség azt jelenti, hogy bár a körülmények folytán nincs lehetőség a teljes bizonyosság megállapítására, ugyanakkor nincs arra vonatkozó adat sem, amely kizárná azt, hogy az adott esetben csak vélelmezhető helyzet valóban bekövetkezett volna.
Az igazságügyi orvosszakértő az írásbeli szakvéleményében foglaltakat megerősítve a személyes meghallgatása során is úgy nyilatkozott, hogy bizonyossággal határos a valószínűsége annak, hogy a felperes a baleset hiányában rendelkezne olyan egészségügyi állapottal, amely a hivatásos szolgálatra alkalmassá tenné.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott arra, hogy a felperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy az egyéni elbírálást igénylő betegségei a balesettel összefüggésben alakultak ki, hiszen, a sorsszerű megbetegedések mellett a felperes hivatásos szolgálatra alkalmas lehetett volna a 40 éves jubileumi jutalma esedékességének az időpontjában, így - egyéb kizáró körülmények hiányában - az alperes kártérítési felelőssége a Hszt. 163. § (1) bekezdése alapján fennáll.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében maga sem hivatkozott a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésére, nem állította, hogy a bíróságok a rendelkezésükre álló bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül értékelték volna.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.667/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Kovács Tibor ügyvéd által képviselt Cs. T. felperesnek a dr. Kiss Péter jogtanácsos által képviselt Országos Rendőr-főkapitányság alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 8.M.314/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Szegedi Törvényszék 2.Mf.21.451/2014/3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Szegedi Törvényszék 2.Mf.21.451/2014/3. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 10 000 (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
A felperes a Cs. megyei rendőr-főkapitánysággal állt hivatásos szolgálati viszonyban a Közbiztonsági Igazgatóság Közrendvédelmi Osztály B. Beavatkozó Alosztály vezetőjeként teljesített szolgálatot, amikor 1995. július 11-én a szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset érte.
A fegyveres szervek elsőfokú felülvizsgáló orvosi bizottsága az 1998. március 3-án kelt határozatával a hivatásos szolgálatra alkalmatlannak minősítette a mozgásszervi betegsége miatt. Az orvosi bizottság a felperes összmunkaképesség-csökkenését 50 %-ban állapította meg, amelyből 20 %-ot minősített baleseti eredetűnek.
A megyei rendőr-főkapitányság ezt követően 1998. szeptember 30-án a felperes szolgálati viszonyát felmentéssel megszüntette. A felperes 1998. október 1-től kezdődően szolgálati nyugdíjban részesül.
A megelőzően folyamatban volt perben a felek 2003. októberében egyezséget kötöttek, amely egyezség keretében az alperes elismerte, hogy a felperest szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset érte, és a megyei rendőr-főkapitányság vállalta a felperes elmaradt jövedelmének megfizetését, valamint 2003. november 1-től keresetveszteségi járadék fizetését, az egyezség keretében kártérítésként kifizette a felperes részére a 30 éves jubileumi jutalmának összegét is.
A felperes a 2005. december 20-án előterjesztett kérelmében a 35 éves jubileumi jutalom összegének megfelelő kártérítés megfizetését kérte, amely kérelmének az alperes helyt adott hivatkozva arra, hogy a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a balesete be sem következett volna.
A felperes 2010. november 24-én kártérítési igényt terjesztett elő a 40 éves jubileumi jutalomnak megfelelő összeg megfizetése iránt. A megyei rendőr-főkapitányság a felperes vagyoni kárigényét az Országos Rendőr-főkapitányságra terjesztette fel. Az országos rendőrfőkapitány a 2011. május 31-én kelt határozatával a kártérítési igényt elutasította. Ennek indokaként arra hivatkozott, hogy megállapítható, ha a károsult szolgálati viszonya a balesete következtében nem szűnik meg, az akkor sem állt volna már fenn 2010. december 1. napján, figyelemmel arra, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai a Hszt. 182. § (1) bekezdése alapján 25 év szolgálati viszony megléte után nyugdíjra jogosultak, valamint a rendőrség és a határőrség 2007. december 31-én történt integrációja során a rendőri szervezet átalakult, a károsulttal egykorú és hasonló szolgálati idővel rendelkező hivatásos állományú személyek éltek a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségével. Ezen túlmenően a fegyveres szervek elsőfokú FÜV bizottsága határozata szerint a felperes 50 %-os mértékű összmunkaképesség-csökkenéséből csak 20 % volt a baleseti eredetű és az 57/2009.(X.30.) IRM-ÖM-PTNM együttes rendelet alapján a felperest a sorsszerű megbetegedései alkalmatlanná tennék arra, hogy a megyei rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztály B. Beavatkozó Alosztály vezetőjeként teljesítsen szolgálatot.
A felperes a pontosított keretében a 40 éves jubileumi jutalmának megfelelő összeg, 2 679 803 forint kártérítés megfizetésére egyetemlegesen kérte az alperest és a megyei rendőr-főkapitányságot kötelezni hivatkozva arra, hogy a 40 éves jubileumi jutalma elmaradt jövedelemként veendő figyelembe, mivel ha nem szenved balesetet, úgy más szolgálati beosztásban jelenleg is aktív szolgálatot teljesítene.
A Szegedi Munkaügyi Bíróság a 8.M.442/2011/12. számú ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 679 803 forintot, valamint a perköltséget. Az ezt meghaladó keresetet elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Szegedi Törvényszék a 2.Mf.20.631/2012/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta akként, hogy a megyei rendőr-főkapitányságra vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezte, és a pert vele szemben megszüntette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelynek folytán a Kúria az Mfv.II.10.523/2012/6. számú végzésével a Szegedi Törvényszék 2.Mf.20.631/2012/4. számú ítéletének a megyei rendőr-főkapitányságra vonatkozó felülvizsgálati kérelemmel nem támadott rendelkezéseit nem érintette, egyebekben a jogerős ítéletet a Szegedi Munkaügyi Bíróság 8.M.442/2011/12. számú ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, tekintettel arra, hogy az eljárt bíróságok tévesen alkalmazták a Pp. 164. § (1) bekezdését. A perben ugyanis a felperesnek kellett bizonyítania azt, hogy 2010. decemberében a balesete hiányában rendelkezett volna azokkal a feltételekkel, amelyek a 40 éves jubileumi jutalomra való jogosultsághoz szükségesek. A végzés indokolása szerint, ha a per összes adata alapján ez bizonyossággal határos valószínűséggel megállapítható, akkor válik jogosulttá a felperes a kártérítésre.
A megismételt eljárásban a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 8.M.314/2013/15. számú ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 679 803 forintot, valamint perköltséget.
Az ítélet indokolása szerint a bizonyítási eljárásban meghallgatott tanúk előadása alapján megállapítható, hogy a felperessel azonos életkorú személyek hivatásos szolgálati viszonyban állnak, léteznek olyan munkakörök is, amelyek betöltéséhez "magasabb fizikai erőnlét és aktivitás kevésbé szükséges". Az eljárás során a felperes indítványára kirendelt igazságügyi orvosszakértő azt állapította meg, hogy a felperesnél 50 %-os összszervezeti munkaképesség csökkenés áll fenn, amelyből 30 % a szolgálati kötelmekkel összefüggő balesetéből ered. A felperes a sorsszerű megbetegedései alapján jelenleg is alkalmas lenne fegyveres szolgálatra. Az igazságügyi orvosszakértő a személyes meghallgatása során is megerősítette azt, hogy bizonyossággal határos a valószínűsége annak, hogy a felperes a balesete hiányában rendelkezne olyan egészségügyi állapottal, amely a korábbi munkaköre betöltésére alkalmassá tenné. Ugyanakkor nem állapítható meg az, hogy a felperes a 40 éves szolgálati viszonyának meglétét megelőzően bizonyosan kérte volna a nyugállományba helyezését, így jogosult a 40 éves jubileumi jutalom összegének megfelelő kártérítésre.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Szegedi Törvényszék a 2.Mf.21.451/2014/3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és az alperest perköltség fizetésére kötelezte.
Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság - az egyértelmű, világos és ellentmondástól mentes szakvélemény alapján - a releváns tényeket helyesen állapította meg, és abból helytálló jogi következtetésre jutott.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert úgy került sor a marasztalására, hogy a felperes nem tett eleget a Hszt. 163. § (1) bekezdéséből, a Pp. 3. § (3) bekezdéséből, valamint 164. § (1) bekezdéséből származó bizonyítási kötelezettségének.
A felperes betegségei nem vitatottan olyan jellegűek, amelyek az egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról szóló 57/2009. (X. 30.) IRM-ÖM-PTNM együttes rendelet 1. számú melléklete szerint szükségessé tették volna egyéni elbírálás alkalmazását a munkaköri alkalmasság kérdésében, és pozitív eredmény esetén még összességében is értékelni kellett volna azokat és úgy dönteni arról, hogy alkalmas-e a felperes a speciális kategóriába tartozó munkaköre ellátására.
Az alperes szerint csupán feltételezésekbe lehet bocsátkozni arra nézve, hogy adott esetben az eljáró foglalkozás-egészségügyi orvos az egyéni elbírálás alapján milyen döntést hozott volna, a szakvélemény is azt rögzíti, hogy a felperes "egyéni elbírálás után nem kizárható módon maradhatott volna eredeti beosztásában". Ez pedig nem jelenti azt a bizonyossággal határos valószínűséget, ami a kártérítési igényt megalapozza. A tényállás fiktív jellegéből adódó bizonyítási hiányosságok a felperes terhére esnek.
Jelen esetben a felperes akkor tett volna eleget a bizonyítási kötelezettségének, ha igazolni tudta volna, hogy az egyéni elbírálást igénylő betegségei a balesettel összefüggésben alakultak ki. A felperesnek ezt az előadását a szakvélemény nem támasztotta alá.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak a szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. tv. (Hszt.) 163. § (1) bekezdése szerint a hivatásos állomány tagjának kell bizonyítania, hogy a kár a szolgálati viszonnyal összefüggésben keletkezett.
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. § (1) bekezdése azt határozza meg, hogy a bizonyítás arra a félre hárul, akinek érdekében áll, hogy valamely tényt a bíróság valónak fogadjon el. A Pp. 3. §-a pedig a bizonyítási teher körében azt rögzíti, hogy a bizonyítás sikertelensége annak a félnek a terhére esik, aki a bizonyításra kötelezett.
Etekintetben helytállóan utalt az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy jelen esetben a felperesnek kellett bizonyítania azt, hogy 2010. decemberében a balesete hiányában rendelkezett volna azokkal a feltételekkel, amelyek a 40 éves jubileumi jutalomra való jogosultságához szükségesek.
A Legfelsőbb Bíróság az Mfv.I.10.717/2003/2. számú döntésében mutatott rá arra, hogy a perbeli esethez hasonló esetekben a bizonyítottságot a bizonyossággal határos valószínűség jelenti.
A felperes a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján fennálló bizonyítási kötelezettségének eleget tett akkor, amikor az általa állítottak bizonyítására igazságügyi orvosszakértő kirendelését indítványozta.
Az eljárt bíróságok az ítéleteikben helyesen hivatkoztak arra, hogy a szakvélemény szerint a felperes egyéni elbírálás után akár az eredeti beosztásában is maradhatott volna a sorsszerű megbetegedései ellenére.
A bizonyossággal határos valószínűség azt jelenti, hogy bár a körülmények folytán nincs lehetőség a teljes bizonyosság megállapítására, ugyanakkor nincs arra vonatkozó adat sem, amely kizárná azt, hogy az adott esetben csak vélelmezhető helyzet valóban bekövetkezett volna.
Az igazságügyi orvosszakértő az írásbeli szakvéleményében foglaltakat megerősítve a személyes meghallgatása során is úgy nyilatkozott, hogy bizonyossággal határos a valószínűsége annak, hogy a felperes a baleset hiányában rendelkezne olyan egészségügyi állapottal, amely a hivatásos szolgálatra alkalmassá tenné.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott arra, hogy a felperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy az egyéni elbírálást igénylő betegségei a balesettel összefüggésben alakultak ki, hiszen, a sorsszerű megbetegedések mellett a felperes hivatásos szolgálatra alkalmas lehetett volna a 40 éves jubileumi jutalma esedékességének az időpontjában, így - egyéb kizáró körülmények hiányában - az alperes kártérítési felelőssége a Hszt. 163. § (1) bekezdése alapján fennáll.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében maga sem hivatkozott a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésére, nem állította, hogy a bíróságok a rendelkezésükre álló bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül értékelték volna.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az alperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles a felperes felülvizsgálati eljárási költségének a megfizetésére.
A felülvizsgálati eljárási illetéket az alperes személyes illetékmentességére tekintettel az 1990. évi XCIII. tv. 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján az állam viseli.
Budapest, 2015. április 29.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Dr. Suba Ildikó s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria Mfv. II. 10.667/2014.)