adozona.hu
AVI 2017.5.32
AVI 2017.5.32
Ha a tartalmi követelmények teljesülnek nincs akadálya az áfalevonási jog gyakorlásának [Európai Bíróság C-392/09. ]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2012. IV. negyedévében 8 db készpénzfizetési (egyszerűsített) számlát fogadott be a K. Kft.-től. A számlák 1 985 171 forint áfa tartalmát a felperes levonásba helyezte.
Az elsőfokú adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett a felperesnél áfa adónemben 2012. október-december hónapokra. Az ellenőrzés adatai alapján meghozott elsőfokú határozat a vizsgált időszakra 1 985 000 forint jogosulatlan igénylésnek minősülő adókülönbözetet állapított meg a felper...
AVI 2017.5.32 Ha a tartalmi követelmények teljesülnek nincs akadálya az áfalevonási jog gyakorlásának [Európai Bíróság C-392/09. ]
A felperes 2012. IV. negyedévében 8 db készpénzfizetési (egyszerűsített) számlát fogadott be a K. Kft.-től. A számlák 1 985 171 forint áfa tartalmát a felperes levonásba helyezte.Az elsőfokú adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett a felperesnél áfa adónemben 2012. október-december hónapokra. Az ellenőrzés adatai alapján meghozott elsőfokú határozat a vizsgált időszakra 1 985 000 forint jogosulatlan igénylésnek minősülő adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, továbbá adóbírságot szabott ki. Könyvek, nyilvántartások előírásoktól eltérő vezetése miatt 100 000 forint mulasztási bírság megfizetésére is kötelezte a felperest.
Az alperes eltérő indokolással helybenhagyta az elsőfokú döntést. A számlák hiteltelenségét kizárólag az adóigazgatásra azonosításra alkalmatlansága miatt állapította meg, az elsőfokú határozatnak a gazdasági esemény meg nem történtére vonatkozó indokait mellőzte.
Rögzítette, hogy a felperes azért nem alapíthat levonási jogot a befogadott bizonylatokra, mert azok nem minősülnek adójogi értelemben vett számlának. 2007. január 1-jét követően az adóhatóság által kijelölttől eltérő sorszámmal gyártott számla nem minősül adóigazgatási azonosításra alkalmas bizonylatnak, az adóhatóság honlapján a sorszámokra vonatkozó tájékoztató bárki számára hozzáférhető.
Határozatát az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 169. §, 173. §, 178. § előírásaira, valamint a 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet (a továbbiakban: PM) 1/A. § és 1/B. §-ára és az azt módosító 25/2006. (X. 27.) PM rendelet (a továbbiakban: PM2) 2. § (2) bekezdésére alapította.
A felperes az adókülönbözet és az adóbírság körében kérte az alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően az adókülönbözet és adóbírságot megállapító részében akként változtatta meg, hogy az adókülönbözet megállapítását és az adóbírság kiszabását mellőzte.
Rögzítette, hogy a felek között nem volt vitatott, miszerint a számlákon feltüntetett sorszám az R. alapján a befogadás időpontjában már nem lett volna használható. A perbeli jogvita tárgyát az képezte, hogy ez a körülmény megalapozza-e a felperes adólevonási jogának megtagadását.
Az alperes határozatában megjelölt jogszabályok nem tartalmaznak olyan előírást, amelyekből arra lehetne következtetni, hogy a hibás, de a számla egyedi azonosítására alkalmas sorszámmal ellátott számla ne lenne alkalmas az áfalevonási jog gyakorlására.
A jogerős ítélet kitért arra is, hogy a 2006/112/EK irányelv (a továbbiakban: HÉA irányelv) sem tartalmaz a számla sorszámának adóigazgatási azonosításra való alkalmasságra vonatkozó követelményt, és rendelkezéseiből nem következik az, hogy már nem forgalmazható sorszámú számla befogadása esetén az adólevonási jog megtagadható. Ugyancsak helyesen utalt a felperes az Uszodaépítő ügyben hozott ítélet 39. bekezdésére, valamint a Tóth-ügy 24. és 32. pontjára. Mivel az uniós jog és annak értelmezése is azt támasztja alá, hogy még a számlakibocsátó adóalanyiságának hiánya sem eredményezi a számlabefogadó adólevonási jogának megtagadását, ebből az következik, hogy a már nem forgalmazható sorszámú számlák befogadása nem érinti hátrányosan a felperes adólevonási jogát, azt ezen az alapon nem lehet korlátozni.
Végezetül rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy a hivatkozott uniós szabályozás és az annak értelmezése a felhívott ítéletek alapján egyértelmű volt, ezért elutasította az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti indítványt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megsértette a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1) és 221. § (1) bekezdéseit.
Előadta, hogy 2007. január 1-jét követően az adóhatóság által kijelölttől eltérő sorszámú számla nem minősül adóigazgatási azonosításra alkalmas bizonylatnak, arra adólevonási jog nem alapítható. Az ilyen bizonylat nem hibás, hanem adójogi értelemben nem minősül számlának. Az adóhatóság honlapján olvasható, a számlatartományokra vonatkozó tájékoztató bárki számára hozzáférhető, és számlát befogadó vevőnek kellő körültekintéssel kell eljárni, melynek körébe beletartozik a bizonylattal kapcsolatos előírások betartásának, az ügylet körülményeinek vizsgálata is.
A HÉA irányelv valóban nem tartalmaz adóigazgatási azonosításra való alkalmasságra vonatkozó követelményt, de a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. (a továbbiakban: Sztv.) és az Áfa. tv. igen, továbbá az Európai Unió Bíróságának a C-18/13. számú ügyében hozott ítélete is kimondja, hogy a számlának meg kell felelnie a számviteli törvény rendelkezéseinek. Ebből az következik, hogy a számláknak adóigazgatásra alkalmasnak kell lenniük.
Az alperes utalt még a Kúria Kfv.V.35.192/2013/6. számú ítéletre, amely megítélése szerint alátámasztja álláspontját, valamint az Alaptörvény 28. cikkére.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében az elsőfokú ítélet hatályban tartását indítványozta.
Az alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Kúria nem tekintette irányadónak a hivatkozott Kfv.V.35.192/2013/6. számú ítéletet, mivel annak indokolása tartalmaz ugyan a jelen eljárásra vonatkoztatható megállapítást, azonban a perbelivel azonos tényállás kétséget kizáróan nem állapítható meg.
Az Alaptörvény 28. cikkének önálló alkalmazására sem került sor, mivel ezen rendelkezést a perbeli esetben csak az Alaptörvény 40. cikkével összhangban lehet alkalmazni. Az együttes közvetlen alkalmazás helyett a Kúria a HÉA irányelv és az alkotmányos elveket megjelenítő, irányadó normák alapján döntött.
A Kúria osztotta az alperesi felülvizsgálati kérelem azon előadását, hogy áfalevonási jogot adóigazgatási azonosításra alkalmas bizonylatra lehet alapítani. Azt is helytállónak tekintette, hogy az Sztv. 167. § (1) bekezdése alapján a könyvviteli elszámolást közvetlenül alátámasztó bizonylat általános alaki és tartalmi kellékei a bizonylat megnevezése és sorszáma vagy egyéb más azonosítója, és az Áfa. tv. 169. § b) pontja szerint a számla kötelező adattartalma a számla sorszáma, amely a számlát kétséget kizáróan azonosítja. A Kúria ennek folytán nem vizsgálta részleteiben az Európai Unió Bíróságnak a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, Maks Pen ügyben hozott C-18/13. számú ítélet 40-48. pontjaiba foglalt, a nemzetközi számviteli standardoknak megfelelő nemzeti számviteli szabályokra vonatkozó okfejtését.
A Kúria a felülvizsgálandó kérdést abban látta, hogy áfalevonási jogot kizárólag adóigazgatási azonosításra maradéktalanul alkalmas bizonylatra lehet-e csupán alapítani, azaz sorszámot tartalmazó számla esetén csak a sorszám hibája miatt megtagadható-e az adólevonási jog gyakorlása. A Kúria erre tekintettel vizsgálta, a jogerős ítélet valóban sértette-e a Pp. 206. § (1) és 221. § (1) bekezdéseit. Hangsúlyozza a Kúria, hogy az alperes kizárólag a sorszám hibájára alapította határozatát, így az irányadó normák sorszámra vonatkozó rendelkezéseinek elemzését kellett elvégezni.
A HÉA irányelv 226. cikke tartalmazza, hogy a számlákon a HÉA megállapítása céljából kizárólag mely adatokat kötelező feltüntetni. A 2. pont szerint ilyen kötelező adattartalom a számlát egyedileg azonosító, egy vagy több számsorból álló sorszám.
A Tanács HÉA irányelvnek a számlázás szabályai tekintetében történő módosításáról szóló 2010/45/EU irányelvéhez fűzött Magyarázó megjegyzések szerint a 226. cikk 2. pontjában elő írt, a számlát egyedileg azonosító sorszám egy vagy több számsorból állhat, amely alfanumerikus karaktereket is tartalmazhat. A vállalkozások dönthetnek arról, hogy különböző számsorokat használnak például minden egyes fióktelep vagy minden egyes értékesítési típus vagy minden egyes vevő, illetve megrendelő szerint, és ez vonatkozik az önszámlázással kiállított számlákra vagy a harmadik felek által kibocsátott számlákra is. Amennyiben a tagállamok úgy döntenek, hogy az egyszerűsített számlák esetében sorszámokat írnak elő, a különböző számsorokra vonatkozó alap megegyezik a héa-t részletező számlával.
Az Sztv. és az Áfa. tv. fentiekben már hivatkozott rendelkezései alapján adóigazgatási azonosításra akkor alkalmas a számla, ha van sorszáma. (Az Sztv. által hivatkozott egyéb más azonosító, figyelemmel az Áfa. tv. rendelkezésére, nem a számlával, hanem más bizonylatokkal szemben támasztott követelmény.) A magyar törvényi szabályozás a sorszámozás tekintetében ugyanazon követelményeket fogalmazta meg mind a számlával, mind az egyszerűsített, vagy készpénzfizetési számlával szemben, így mindkét esetben kötelező a sorszám alkalmazása.
Az Európai Unió Bírósága a jogerős ítéletében felhívott Uszodaépítő Kft. ügyben hozott C-392/09. számú ítéletének 37. pontjában utalt a HÉA irányelv 178. cikk f) pontjára (Az adóalanynak adólevonási joga gyakorlásához az alábbi feltételeket kell teljesítenie: f) amennyiben a 194-197. cikk és a 199. cikk értelmében termék beszerzőjeként vagy szolgáltatás igénybe vevőjeként adófizetésre kötelezett, az egyes tagállamok által előírt alaki követelményeknek kell megfelelnie.). Erre tekintettel rögzítette, hogy azon adóalanynak, aki valamely szolgáltatás igénybe vevőjeként az e szolgáltatáshoz kapcsolódó HÉA megfizetésére kötelezett, nem kell a 2006/112 irányelv formai követelményeinek megfelelően kiállított számlával rendelkeznie ahhoz, hogy adólevonási jogát gyakorolhassa, és kizárólag az érintett tagállam által - a számára ugyanezen irányelv 178. cikke f) pontjában meghagyott lehetőség keretein belül - meghatározott formai követelményeknek kell eleget tennie. De az indokolás 38. pontjában azt is kifejtette, hogy az érintett tagállam által ily módon meghatározott formai követelmények, amelyeket az adóalanynak be kell tartania ahhoz, hogy HÉA-levonási jogát gyakorolhassa, nem mehetnek túl azon a mértéken, amely az eljárás helyes alkalmazásának biztosításához mindenképp szükséges. A 39. pont szerint pedig az adósemlegesség elve megköveteli, hogy az előzetesen felszámított HÉA levonása lehetséges legyen, amennyiben a tartalmi követelmények teljesülnek, még ha egyes alaki követelményeknek nem is tesz eleget az adóalany (a C-95/07. és C-96/07. sz. Ecotrade egyesített ügyekben hozott ítélet). Azonos következtetés vonható le a C-146/15. számú Collée-ügyben hozott ítélet 31. pontjából.
A felperes levonási jogával érintett egyszerűsített számlák esetén a tartalmi követelmények teljesültek, a HÉA irányelv, az Sztv. és az Áfa. tv. által megkövetelt formai feltételeknek is megfeleltek a számlák, tartalmazták az általuk előírt sorszámot. Amit az alperes a felperes terhére rótt az az, hogy a sorszámok nem felelnek meg a PM2-vel módosított PM rendelet szabályainak, az adóigazgatási azonosításra alkalmasság feltétele ebben a szegmensben szenvedett csorbát. Az adóigazgatási azonosításra alkalmasság és az adósemlegesség elvének ütköztetését követően azonban a Kúria a fentiekben hivatkozott megállapítását osztja: ha a tartalmi követelmények teljesültek, akkor sincs akadálya az áfalevonási jog gyakorlásának, ha egyes, a törvényi feltételeken túlmenően a Magyar Állam által meghatározott további alaki követelményeknek (adóhatóság által meghatározott számlatartomány) nem tesz eleget a felperes.
Az elsőfokú bíróság az adott tényállásra alkalmazandó Uniós és magyar jogszabályokat helytállóan alkalmazta, a jogerős ítélet megfelel mind a Pp. 206. § (1), mind a 221. § (1) bekezdésének. A felülvizsgálati kérelem tehát nem jelölt meg olyan jogszabályt, melyet az elsőfokú bíróság megsértett volna, ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. I. 35.114/2015/4.)