adozona.hu
BH 2015.5.140
BH 2015.5.140
A felperest terheli személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség, ha megállapítható, hogy részére bruttó összegű kifizetés történt, vagyis a kifizető adóelőleg-levonási kötelezettségét nem teljesítette [2003. évi XCII. tv. 170. § (6) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes az R. A. Egyesülettel (a továbbiakban: egyesület) kötött szerződés szerint a 2009-es szezonban autóversenyzői, versenyszervezői és háttérszervezői feladatokat látott el, melyért havi 130 000 000 Ft díjazásban részesült. Az egyesület ilyen összegről nyújtotta be bevallásait.
[2] Az egyesület felszámolása során a kifizetésekről bizonylatokat nem tudott átadni, pénztárjelentése szerint a pénztárba befolyt összegeket még aznap előleg címén kifizette a felperes részére. Ekként a 80...
BH 2015.5.140 A felperest terheli személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség, ha megállapítható, hogy részére bruttó összegű kifizetés történt, vagyis a kifizető adóelőleg-levonási kötelezettségét nem teljesítette [2003. évi XCII. tv. 170. § (6) bek.].
[1] A felperes az R. A. Egyesülettel (a továbbiakban: egyesület) kötött szerződés szerint a 2009-es szezonban autóversenyzői, versenyszervezői és háttérszervezői feladatokat látott el, melyért havi 130 000 000 Ft díjazásban részesült. Az egyesület ilyen összegről nyújtotta be bevallásait.[2] Az egyesület felszámolása során a kifizetésekről bizonylatokat nem tudott átadni, pénztárjelentése szerint a pénztárba befolyt összegeket még aznap előleg címén kifizette a felperes részére. Ekként a 809 590 000 Ft bevételből 809 565 000 Ft került előleg címén kifizetésre. A 0953-as bevallásban szereplő 561 258 000 Ft adóelőleg és a 0908-as bevallásokban szereplő magánszemélyt terhelő járulékok levonása nem történt meg, ugyanis ezek befizetését fedező összegek sem a pénztárában, sem a bankszámláján nem álltak rendelkezésre. Ez arra utalt, hogy a kifizetést az egyesület bruttó összegben teljesítette.
[3] A fentiekre figyelemmel a felperesnél lefolytatott ellenőrzés a felperes terhére 291 101 400 Ft személyi jövedelemadó-hiányt, magánszemélyek különadója adónemben 32 084 600 Ft adóhiányt állapított meg, melyek megfizetésére kötelezte.
[4] A felperes keresetét a bíróság ítéletével elutasította.
[5] A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 46. § (1) bekezdése, 47. § (8) bekezdése, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 170. § (6) bekezdése alapján rögzítette, hogy a kifizető a felperes részére átadott összegben nem vonta le, nem fizette be az adóelőleget, ezzel megsértette a fent hivatkozott jogszabályhelyeket. A felperesi bevallással szemben a tényleges kifizetés 809 565 000 Ft volt, ennek az eltérésnek az oka pedig irreleváns a jogvita megítélésekor.
[6] A jogilag értékelendő elem az volt, hogy a kifizető az adózással kapcsolatos kötelezettségének nem tett eleget. Ebből következően helytállóan alkalmazta az alperes az Art. 170. § (6) bekezdésben írt jogkövetkezményt, vagyis az adóhiányt a felperes terhére kellett megállapítani. Nem osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy "szankciót csak a fekete foglalkoztatás esetén kell alkalmazni". Hangsúlyozta, hogy ha a munkáltató az adóelőleget nem vonja le és nem fizeti meg, a munkavállaló által kapott összeg már nem nettó, hanem bruttó, amiből az Art. 170. § (6) bekezdése alapján kell megállapítani az adóhiányt. Tekintettel azonban arra, hogy ebben az esetben a munkáltató sértett jogszabályt, a két járulékos szankciót már neki kell viselnie.
[7] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítéletnek az alperesi és elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezése és a kereseti kérelem teljesítése iránt akként, hogy az alperesi hatóságot kötelezze a Kúria új eljárás lefolytatására az Art. 170. § (6) bekezdésében foglaltak jogszabálysértő alkalmazása miatt.
[8] Álláspontja szerint az adóhatósági és bírósági eljárásban az Art. 170. § (6) bekezdését jogszabálysértően értelmezték és a megállapítást kizárólag a jogszabálysértő módon kialakított értelmezésre alapították. A kifizető egyesület a jogszabálynak megfelelően hónapról hónapra, a szerződés alapján készítette el a kötelezően szükséges bérpapírokat, megállapította a bevételt terhelő adóelőleget, azt levonta a kifizetés összegéből, így a felperesi adózó csak a nettó összeget vette és vehette át.
[9] Az egyesület bevallási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett, kizárólag adófizetési kötelezettségét nem teljesítette. Hangsúlyozta azt is, hogy a bérek számfejtése is hasonlóan történik, és a munkáltató soha nem ellenőrzi, hogy a bérek, illetve a járulék kifizetésére elegendő fedezete áll-e fenn. Kiemelte, hogy a személyi jövedelemadó-megállapítási, -levonási és ezzel összefüggésben -bevallási kötelezettséget alátámasztó iratok, bérjegyzékek, bérlisták, kiadási pénztárbizonylatok, bejelentő adatlap, bérösszesítő és bevallások 2012. november 16. napján átadásra kerültek az adóhatóság részére, ezek tartalma megegyezett a benyújtott bevallásban szereplő adatokkal, így kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy egyetlenegy esetben sem a bruttó összeg került kifizetésre a felperes részére.
[10] Az Art. 170. § (6) bekezdése alapján a kifizető adófizetési kötelezettségének nem teljesítéséből adódó bevételkiesés nem hárítható át a magánszemély adózóra. Az iratok rendelkezésre állását közvetve az is bizonyítja, hogy a felszámolási eljárásban a képviselőktől nem követelték ezeket az összegeket. Az egyesület felszámolási eljárása során végzett adóhatósági ellenőrzéskor a képviselő a felszámoló volt, így a jegyzőkönyv, határozatok részére kerültek kézbesítésre, azokra a felperes jogosultság és kézbesítés hiányában észrevételt, fellebbezést előterjeszteni nem tudott.
[11] Az adóhatóság kizárólag arra alapította az egyesületnél a megállapítást, hogy nem volt olyan bevétel, amelyből levonhatta és befizethette volna a személyi jövedelemadó-előleget. Ilyen kötelezettséget azonban egyetlen jogszabály sem rögzít és arra a bíróság sem hivatkozott. Ha az adóhatóság meg tudta állapítani a tényleges kifizetés összegét és azt is, hogy a kifizetőnél a bevétel érkezésekor fizették ki azt a felperes részére, ez azt feltételezi, hogy az egyébként hiányolt kifizetést alátámasztó iratok megvannak, mert ezek hiányában tényszerű adatokat nem tudott volna rögzíteni.
[12] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
[13] A felperes felülvizsgálati kérelme ténybeli alapon támadta a jogerős ítéletet. Előadásai vagy a tényekből levonandó eltérő következtetéssel, vagy az elsőfokú bíróság által megállapítottól eltérő tényekre vonatkoztak. Az ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés azonban csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak is ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít.
[14] A jogerős ítélet azonban nem szenved ilyen hiányosságban. Az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdése szerint járt el, az iratoknak megfelelő, pontos tényállást rögzített. Ismertette az általa alkalmazott jogszabályokat és jogi indokolása során részletesen ütköztette a tényállási elemeket és a rendelkezésre álló bizonyítékokat. Eljárása során mindvégig szem előtt tartotta a perbeli tényállásra irányadó Art. 170. § (6) bekezdésének szabályát. Jogértelmezése logikus, okfejtése közérthető, minden részletre kiterjedő.
[15] Az eljárás során feltárt bizonyítékok és a felek egyező nyilatkozatai miatt a perben nem volt kétségbe vonható, hogy a felperes részére kifizetésre került az egyesület pénztárába befolyt 809 590 000 Ft bevételből 809 565 000 Ft.
[16] A Kúria ugyanakkor utal arra, hogy az adóhatóság nem folytatott további vizsgálatot az egyesület számára történő befizetések valós megtörténte és forrása vonatkozásában - eltérően az áfás láncügyletek vizsgálata során kialakított gyakorlattól. A perbeli jogkérdés ily módon az volt, hogy ez az összeg adóelőleggel csökkentett összeg volt-e vagy bruttó kifizetés történt, aminek következtében a felperesnek kell megfizetnie az Art. 170. § (6) bekezdése értelmében az adó összegét.
[17] A felperes a megfizetés alól csak akkor mentesülhetett volna, ha egyértelműen bizonyítást nyer, hogy a kifizető a magánszemélytől levonta az adóelőleget. A "levonta" kitétel nem alapulhat feltételezésen, annak a valóságban is meg kell történnie és igazolhatónak kell lennie. E tekintetben az egyesületnél lefolytatott vizsgálat eredményeképpen született határozat egyértelmű, amikor felsorolja és rögzíti az egyesület által kibocsátott bevételi számlákat, melyből árbevételének a nagyságrendje dokumentálható. Ez a bevételi forrás pedig szinte hiánytalanul megegyezik azzal az összeggel, amely kifizetésre került a felperes részére. Ebből következően nem állt rendelkezésére további olyan bevétel, amelyből adóelőleg-levonást teljesíthetett volna.
[18] Az adóhatóságnak az adóelőleg levonása körében nem csupán az egyesületi, a felperes jövedelmét érintő bevallásból kellett kiindulnia, hanem azokat össze kellett vetnie az egyesület rendelkezésére álló más okiratokkal, bizonylatokkal, így a pénztári jelentéssel. Vizsgálnia kellett, volt-e olyan más egyéb járandósága az egyesületnek, melyből a költségvetésbe történő befizetés fedezhető volt.
[19] A Kúria is egyetért azzal az alperesi állásponttal, hogy további bevétel híján erre fedezet nem volt, így egyértelmű, hogy a felperes részére történt kifizetés bruttó összegű volt.
[20] Az nem vitatható, hogy az egyesület önálló jogi entitás, így annak ellenőrzésekor a felperes bevonására nem kerülhetett sor. Az adóhatósági ellenőrzésről készült jegyzőkönyv, határozat azonban közokirat, tanúsítja az adatok és tények valóságát. A felperes ezen közokiratok tartalmát a nála lefolytatott adóhatósági eljárás során megismerhette. Ha és amennyiben olyan bizonyíték állt rendelkezésére, amely ellentmondott a közokiratban foglaltaknak, úgy lehetősége, sőt kötelessége lett volna azok előterjesztése. Ilyen indítvány azonban nem érkezett.
[21] Mindezekre figyelemmel a Kúria mint felülvizsgálati fórum előtt nem merülhetett fel ésszerű kétely a bevétel nagyságát illetően, és ehhez az a következtetés társult, hogy az egyesület adóelőleg-levonási kötelezettségét nem teljesítette. Márpedig, ha a levonás nem történt meg, akkor nem alkalmazható az Art. 170. § (6) bekezdésében foglalt kimentési szabály. Ebben az esetben pedig alkalmazni kell az Szja. tv. 4. § (1) bekezdésében rögzített általános szabályt, mely szerint jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része vagy annak e törvényben meghatározott hányada.
[22] A felperes adófizetési kötelezettsége fennállt, annak megállapítására az alperes és az elsőfokú bíróság részéről a jogszabályok helyes és helytálló alkalmazása alapján került sor.
[23] A fentiek miatt a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján eljárva hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. I. 35.147/2014.)
***
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Ruppert Ildikó ügyvéd által képviselt F. K. felperesnek a Mateszné dr. Bachmayer Anita jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó-és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. november 22-én kelt 4.K.27.236/2013/5. sorszámú jogerős ítélete ellen a felperes részéről 7. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi
í t é l e t e t :
A Kúria a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K.27.236/2013/5. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 500.000 (ötszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra – 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
I n d o k o l á s
A felperes a R. A. Egyesülettel (továbbiakban egyesület) kötött szerződés szerint a 2009-es szezonban autóversenyzői, versenyszervezői és háttérszervezői feladatokat látott el, melyért havi 130.000.000 Ft díjazásban részesült. Az egyesület ilyen összegről nyújtotta be bevallásait. Az egyesület felszámolása során a kifizetésekről bizonylatokat nem tudott átadni, pénztár jelentése szerint a pénztárba befolyt összegeket még aznap előleg címén kifizette a felperes részére. Ekként a 809.590.000 Ft bevételből 809.565.000 Ft került előleg címén kifizetésre. A 0953-as bevallásban szereplő 561.258.000 Ft adóelőleg és a 0908-as bevallásokban szereplő magánszemélyt terhelő járulékok levonása nem történt meg, ugyanis ezek befizetését fedező összegek sem a pénztárában, sem a bankszámláján nem álltak rendelkezésre. Ez arra utalt, hogy a kifizetést az egyesület bruttó összegben teljesítette. A fentiekre figyelemmel a felperesnél lefolytatott ellenőrzés a felperes terhére 291.101.400 Ft személyi jövedelemadó-hiányt, magánszemélyek különadója adónemben 32.084.600 Ft adóhiányt állapított meg, melyek megfizetésére kötelezte.
A felperes keresetét a bíróság ítéletével elutasította. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban Szja. tv.) 46. § (1) bekezdés, 47. § (8) bekezdés, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 170. § (6) bekezdése alapján rögzítette, hogy a kifizető a felperes részére átadott összegben nem vonta le, nem fizette be az adóelőleget, ezzel megsértette a fent hivatkozott jogszabályhelyeket. A felperesi bevallással szemben a tényleges kifizetés 809.565.000 Ft volt, ennek az eltérésnek az oka pedig irreleváns a jogvita megítélésekor. A jogilag értékelendő elem az volt, hogy a kifizető az adózással kapcsolatos kötelezettségének nem tett eleget. Ebből következően helytállóan alkalmazta az alperes az Art. 170. § (6) bekezdésben írt jogkövetkezményt, vagyis az adóhiányt a felperes terhére kellett megállapítani. Nem osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy „szankciót csak a fekete foglalkoztatás esetén kell alkalmazni”. Hangsúlyozta, hogyha a munkáltató az adóelőleget nem vonja le és nem fizeti meg, a munkavállaló által kapott összeg már nem nettó, hanem bruttó, amiből az Art. 170. § (6) bekezdés alapján kell megállapítani az adóhiányt. Tekintettel azonban arra, hogy ebben az esetben a munkáltató sértett jogszabályt, a két járulékos szankciót már neki kell viselnie.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítéletnek az alperesi és elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezése és a kereseti kérelem teljesítése iránt akként, hogy az alperesi hatóságot kötelezze a Kúria új eljárás lefolytatására az Art. 170. § (6) bekezdésében foglaltak jogszabálysértő alkalmazása miatt. Álláspontja szerint az adóhatósági és bírósági eljárásban az Art. 170. § (6) bekezdését jogszabálysértően értelmezték és a megállapítást kizárólag a jogszabálysértő módon kialakított értelmezésre alapították. A kifizető egyesület a jogszabálynak megfelelően hónapról-hónapra, a szerződés alapján készítette el a kötelezően szükséges bérpapírokat, megállapította a bevételt terhelő adóelőleget, azt levonta a kifizetés összegéből, így a felperesi adózó csak a nettó összeget vette és vehette át. Az egyesület bevallási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett, kizárólag adófizetési kötelezettségét nem teljesítette. Hangsúlyozta azt is, hogy a bérek számfejtése is hasonlóan történik, és a munkáltató soha nem ellenőrzi, hogy a bérek, illetve a járulék kifizetésére elegendő fedezete áll-e fenn. Kiemelte, hogy a személyi jövedelemadó megállapítási, levonási és ezzel összefüggésben bevallási kötelezettséget alátámasztó iratok, bérjegyzékek, bérlisták, kiadási pénztárbizonylatok, bejelentő adatlap, bérösszesítő és bevallások 2012. november 16. napján átadásra kerültek az adóhatóság részére, ezek tartalma megegyezett a benyújtott bevallásban szereplő adatokkal, így kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy egyetlenegy esetben sem a bruttó összeg került kifizetésre a felperes részére. Az Art. 170. § (6) bekezdése alapján a kifizető adófizetési kötelezettségének nem teljesítéséből adódó bevételkiesés nem hárítható át a magánszemély adózóra. Az iratok rendelkezésre állását közvetve az is bizonyítja, hogy a felszámolási eljárásban a képviselőktől nem követelték ezeket az összegeket. Az egyesület felszámolási eljárása során végzett adóhatósági ellenőrzéskor a képviselő a felszámoló volt, így a jegyzőkönyv, határozatok részére kerültek kézbesítésre, azokra a felperes jogosultság és kézbesítés hiányában észrevételt, fellebbezést előterjeszteni nem tudott. Az adóhatóság kizárólag arra alapította az egyesületnél a megállapítást, hogy nem volt olyan bevétel, amelyből levonhatta, és befizethette volna a személyi jövedelemadó előleget. Ilyen kötelezettséget azonban egyetlen jogszabály sem rögzít és arra a bíróság sem hivatkozott. Ha az adóhatóság meg tudta állapítani a tényleges kifizetés összegét és azt is, hogy a kifizetőnél a bevétel érkezésekor fizették ki azt a felperes részére, ez azt feltételezi, hogy az egyébként hiányolt kifizetést alátámasztó iratok megvannak, mert ezek hiányában tényszerű adatokat nem tudott volna rögzíteni.
Az alperesi felülvizsgálati ellenkérelem a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta. Hangsúlyozta, hogy a következetes joggyakorlat szerint a Kúria előtti eljárásban kizárólag az okszerűtlen, logikátlan, helytelen, önellentmondásos, iratellenes ítélet vizsgálható felül. Ezen hibákban azonban a jogerős ítélet nem szenved. Álláspontja szerint a bíróság az Art. 170. § (6) bekezdésben rögzítetteket helytállóan értelmezte, és a rendelkezésre álló adatok alapján helytálló jogi következtetést vont le, amikor megállapította, hogy a kifizető nem tett eleget a személyi jövedelemadó levonási kötelezettségének, ezért a felperest terheli ennek a megfizetése.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
A felperes felülvizsgálati kérelme ténybeli alapon támadta a jogerős ítéletet. Előadásai vagy a tényekből levonandó eltérő következtetéssel, vagy az elsőfokú bíróság által megállapítottól eltérő tényekre vonatkoztak. Az ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés azonban csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak is ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. A jogerős ítélet azonban nem szenved ilyen hiányosságban. Az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdése szerint járt el, az iratoknak megfelelő, pontos tényállást rögzített. Ismertette az általa alkalmazott jogszabályokat és jogi indokolása során részletesen ütköztette a tényállási elemeket és a rendelkezésre álló bizonyítékokat. Eljárása során mindvégig szem előtt tartotta a perbeli tényállásra irányadó Art.170. § (6) bekezdésének szabályát. Jogértelmezése logikus, okfejtése közérthető, minden részletre kiterjedő.
Az eljárás során feltárt bizonyítékok és a felek egyező nyilatkozatai miatt a perben nem volt kétségbe vonható, hogy a felperes részére kifizetésre került az egyesület pénztárába befolyt 809.590.000 Ft bevételből 809.565.000 Ft. A Kúria ugyanakkor utal arra, hogy az adóhatóság nem folytatott további vizsgálatot az egyesület számára történő befizetések valós megtörténte és forrása vonatkozásában-eltérően az áfás láncügyletek vizsgálata során kialakított gyakorlattól. A perbeli jogkérdés ily módon az volt, hogy ez az összeg adóelőleggel csökkentett összeg volt-e vagy bruttó kifizetés történt, aminek következtében a felperesnek kell megfizetnie az Art. 170. § (6) bekezdése értelmében az adó összegét. A felperes a megfizetés alól csak akkor mentesülhetett volna, ha egyértelműen bizonyítást nyer, hogy a kifizető a magánszemélytől levonta az adóelőleget. A „levonta” kitétel nem alapulhat feltételezésen, annak a valóságban is meg kell történnie és igazolhatónak kell lennie. E tekintetben az egyesületnél lefolytatott vizsgálat eredményeképpen született határozat egyértelmű amikor felsorolja és rögzíti az egyesület által kibocsátott bevételi számlákat, melyből árbevételének a nagyságrendje dokumentálható. Ez a bevételi forrás pedig szinte hiánytalanul megegyezik azzal az összeggel, amely kifizetésre került a felperes részére. Ebből következően nem állt rendelkezésére további olyan bevétel, amelyből adóelőleg levonást teljesíthetett volna. Az adóhatóságnak az adóelőleg levonása körében nem csupán az egyesületi, a felperes jövedelmét érintő bevallásból kellett kiindulnia, hanem azokat össze kellett vetnie az egyesület rendelkezésére álló más okiratokkal, bizonylatokkal, így a pénztári jelentéssel. Vizsgálnia kellett, volt-e olyan más egyéb járandósága az egyesületnek, melyből a költségvetésbe történő befizetés fedezhető volt. A Kúria is egyetért azzal az alperesi állásponttal, hogy további bevétel híján erre fedezet nem volt, így egyértelmű, hogy a felperes részére történt kifizetés bruttó összegű volt.
Az nem vitatható, hogy az egyesület önálló jogi entitás, így annak ellenőrzésekor a felperes bevonására nem kerülhetett sor. Az adóhatósági ellenőrzésről készült jegyzőkönyv, határozat azonban közokirat, tanúsítja az adatok és tények valóságát. A felperes ezen közokiratok tartalmát a nála lefolytatott adóhatósági eljárás során megismerhette. Ha és amennyiben olyan bizonyíték állt rendelkezésére, amely ellentmondott a közokiratban foglaltaknak, úgy lehetősége, sőt kötelessége lett volna azok előterjesztése. Ilyen indítvány azonban nem érkezett.
Mindezekre figyelemmel a Kúria mint felülvizsgálati fórum előtt nem merülhetett fel ésszerű kétely a bevétel nagyságát illetően és ehhez az a következtetés társult, hogy az egyesület adóelőleg levonási kötelezettségét nem teljesítette. Márpedig, ha a levonás nem történt meg, akkor nem alkalmazható az Art. 170. § (6) bekezdésében foglalt kimentési szabály. Ebben az esetben pedig alkalmazni kell az Szja tv. 4. § (1) bekezdésében rögzített általános szabályt, mely szerint jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A felperes adófizetési kötelezettsége fennállt, annak megállapítására az alperes és az elsőfokú bíróság részéről a jogszabályok helyes és helytálló alkalmazása alapján került sor.
A fentiek miatt a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján eljárva hatályában fenntartotta.
A Kúria a Pp. 270. § (1) bekezdés alapján alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése szerinti perköltség megfizetésére kötelezte a pervesztes felperest.
A felperes pervesztességére figyelemmel köteles a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére a bírósági eljárásban alkalmazandó költségmentességi eljárásról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján.
Budapest, 2014. október 9.
Dr. Darák Péter sk. tanácselnök, Dr. Heinemann Csilla sk. előadó bíró, Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet sk. bíró
(Kúria Kfv.I.35.147/2014.)