ÍH 2015.35

KÉNYSZERTÖRLÉSI ELJÁRÁS MEGSZÜNTETÉSE ADÓHATÓSÁGI HATÁROZAT VISSZAVONÁSA MIATT - PERÚJÍTÁS TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETI ELJÁRÁSBAN A cég megszűntnek nyilvánításáról és a kényszertörlési eljárás megindításáról szóló jogerős végzés elleni perújítási kérelemként kell elbírálni azt a kérelmet, amelyben a cég a kényszertörlési eljárás megszüntetését azért kéri, mert az adóhatóság az adószám törlését kimondó határozatát visszavonta [2006. évi V. törvény (Ctv.) 72. §, 91. §, 116. §; 1952. évi III. törvény (Pp.) 260.

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóigazgatósága 2013. november 11-én a 2006. évi V. tv. (Ctv.) 91. § (1) bekezdése alapján kezdeményezte a cég megszüntetésére irányuló eljárást, mert a cég adószámát az Art. 24/F. § (6) bekezdése alapján törölte. A cégbíróság a Cgt.1111/2. számú, 2013. december 14-én jogerőre emelkedett végzésével a céget a Ctv. 91. § (1) bekezdése alapján megszűntnek nyilvánította, majd a 2014. február 4-én kelt, Cgt.xxxxx/2. számú végzésével a Ctv. 116. § (1) bekezdés a)...

ÍH 2015.35 KÉNYSZERTÖRLÉSI ELJÁRÁS MEGSZÜNTETÉSE ADÓHATÓSÁGI HATÁROZAT VISSZAVONÁSA MIATT - PERÚJÍTÁS TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETI ELJÁRÁSBAN
A cég megszűntnek nyilvánításáról és a kényszertörlési eljárás megindításáról szóló jogerős végzés elleni perújítási kérelemként kell elbírálni azt a kérelmet, amelyben a cég a kényszertörlési eljárás megszüntetését azért kéri, mert az adóhatóság az adószám törlését kimondó határozatát visszavonta [2006. évi V. törvény (Ctv.) 72. §, 91. §, 116. §; 1952. évi III. törvény (Pp.) 260. §].
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóigazgatósága 2013. november 11-én a 2006. évi V. tv. (Ctv.) 91. § (1) bekezdése alapján kezdeményezte a cég megszüntetésére irányuló eljárást, mert a cég adószámát az Art. 24/F. § (6) bekezdése alapján törölte. A cégbíróság a Cgt.1111/2. számú, 2013. december 14-én jogerőre emelkedett végzésével a céget a Ctv. 91. § (1) bekezdése alapján megszűntnek nyilvánította, majd a 2014. február 4-én kelt, Cgt.xxxxx/2. számú végzésével a Ctv. 116. § (1) bekezdés a) pontja, 117. § (1) és (2) bekezdése alapján elrendelte a kényszertörlési eljárás megindítását.
A cégbíróság a 2014. április 4-én kelt, és 2014. május 10-én jogerőre emelkedett Cgt.xxxxx/13. számú végzésével a kényszertörlési eljárást a Ctv. 118. § (5) bekezdés a) pontja és 118. § (6) bekezdése alapján megszüntette, és kezdeményezte a cég ellen felszámolási eljárás megindítását.
2014. június 25-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóigazgatósága bejelentette a cégbíróságnak, hogy "adózó kezdeményezésére felülvizsgálatra került eljárások eredményeképpen az adószám törléséről szóló határozatot" visszavonta, erre tekintettel az adózó megszüntetésére irányuló eljárás kezdeményezési kérelmét is visszavonta. Kérte a megkezdett cégeljárások "visszavonását".
A Törvényszék a Fpk.15. számú végzésével a felszámolási eljárást soron kívül megszüntette. A végzés indokolásában utalt arra, hogy hivatalból is beszerezte a NAV Megyei Adóigazgatóságának a ……. ügyszámú, 2014. július 25. napján jogerőre emelkedett határozatát, amellyel saját hatáskörében visszavonta a 2013. október 9. napján kelt ………. számon iktatott határozatát. A bíróság a rendelkezésre álló felszámolási cégeljárási iratok, valamint az adóhatósági adatszolgáltatás egybevetése alapján megállapította, hogy az adóhatóság arról értesítette a cégbíróságot, hogy az Art. 135. § (1) bekezdése értelmében visszavonta a kényszertörlési eljárás alapját képező, az adós cég adószámát törlő, és vele szemben mulasztási bírságot kiszabó határozatát, és kezdeményezte a Ctv. 91. § (3) bekezdésében foglaltak szerint az eljárás megszüntetését. E végzés 2014. október 3. napján jogerőre emelkedett.
A cég 2014. november 18-án kérelmet nyújtott be a cégbírósághoz. Ebben arra hivatkozott, hogy a bíróság a felszámolási eljárás soron kívül megszüntette, figyelemmel az adóhatóság adószám törlését kimondó határozatának visszavonására. Kérte, hogy a cégbíróság a cégjegyzék 24/1 rovatából törölje a cég megszűntnek nyilvánítására vonatkozó adatokat.
A cégbíróság a Cgt.xxxxx/21. számú végzésével elrendelte a Cgt.xxxxxx/2. számú végzéssel megindított kényszertörlési eljárás folytatását, melyet a Cgt.xxxxxxx/13. számú végzéssel korábban megszüntetett. Elrendelte a kényszertörlésre vonatkozó korábban törölt "cégadatok helyreállítását az eredeti változási időponttal". A végzés indokolásában rögzítette, hogy a Ctv. 2014. június 30-áig hatályos 118. § (5) bekezdés a) pontja alapján a kényszertörlési eljárást mérlegelés nélkül meg kellett szüntetnie, és kezdeményeznie kellett a felszámolási eljárás megindítását. A cégbíróság álláspontja szerint a felszámolás kezdeményezése körében irreleváns, hogy az állami adóhatóság a kényszertörlési eljárást megelőző, és azt hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást megalapozó határozatát saját hatáskörében visszavonta a céget megszűntnek nyilvánító végzés jogerőre emelkedését követően. A Ctv. 91. § szerinti törvényességi felügyeleti eljárásban az állami adóhatóság nem fél, ezért az eljárás kezdeményezését visszavonni nem lehet, a Ctv. 91. § (3) bekezdés szerint hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárás az eljárás jogerős befejezéséig szüntethető meg, ezt követően már nem lehet eljárásról szó. A cégbíróság álláspontja szerint az állami adóhatóság 91. § szerinti eljárást megelőző jogerős adószám törléséről rendelkező, utóbb visszavont határozata csak akkor hat ki a cégbírósági eljárásra, ha az még folyamatban van. A Ctv. 91. § (1) bekezdés szerinti megszűntnek nyilvánítást elrendelő végzéséhez feltétlenül kapcsolódik a kényszertörlési eljárás megindítása is. A kényszertörlési eljárást a cégbíróság csak a Ctv.-ben írt okok miatt szüntetheti meg, amelyek közül egyik a Ctv. 118. § (5) bekezdés a) pontja szerinti eset. Mindezekre figyelemmel a cégbíróságnak folytatnia kell a kényszertörlési eljárást, és a Ctv. 2014. június 30-i normaszövege szerinti intézkedéseket kell megtennie a cégjegyzékből történő törlésig.
A cég a 25. sorszámú beadványában kifejtette, hogy álláspontja szerint nincs törvényes oka a folytatni kívánt kényszertörlési eljárásnak, figyelemmel arra, hogy a kényszertörlési eljárást megelőző, hivatalból lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárást megalapozó határozatát az adóhatóság saját hatáskörében visszavonta. A Ctv. 91. § (3) bekezdése szerint a cégbíróság a kényszertörlési eljárást hivatalból megszünteti, ha tudomására jut, hogy az állami adóhatóság az adószám törléséről szóló határozatát visszavonta. Arra is hivatkozott, hogy nem lehet a jogalkotó, és ezzel összhangban a jogalkalmazó bíróságnak sem az a célja, hogy olyan gazdasági társaság kényszertörlésére kerüljön sor, amely társaság a kényszertörlésre okot nem adott, törvényesen működik, a kényszertörlési eljárás megindítását kiváltó adóhatóság pedig az ezzel összefüggő valamennyi határozatát visszavonta. Kérte, hogy a cégbíróság a kényszertörlési eljárást soron kívül szüntesse meg. Abban az esetben, ha erre a cégbíróság nem lát lehetőséget, beadványát a 21. sorszámú végzés elleni fellebbezésként kérte elbírálni. Ebben az esetben a fellebbezési kérelme az, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését változtassa meg, a kényszertörlési eljárást soron kívül szüntesse meg.
A fellebbezés megalapozott.
A Ctv.-nek az adószám törléssel érintett cég megszüntetésére irányuló eljárás kezdeményezésekor, 2013. november 11-én hatályban volt 91. § (1) bekezdése szerint, ha a cégbíróság az állami adóhatóság elektronikus úton történő értesítése alapján tudomást szerez arra, hogy a cég adószámának jogerős törlésére került sor, a cégbíróság a céget - legkésőbb az állami adóhatóság értesítését követő 15 munkanapon belül - megszűntnek nyilvánítja. A (3) bekezdés szerint a cégbíróság az e szakasz szerinti eljárását hivatalból megszünteti, ha tudomására jut, hogy az állami adóhatóság az adószám törléséről szóló határozatát visszavonta, megsemmisítette, vagy azt a bíróság hatályon kívül helyezte. A kényszertörlési eljárás megindításakor hatályban volt 116. § (1) bekezdés a) pontja szerint a cégbíróság kényszertörlési eljárás megindítását rendeli el, ha a törvényességi felügyeleti hatáskörében eljárva a céget megszűntnek nyilvánítja, ideértve a 87. § (2) bekezdését, a 90. § (3) bekezdését és a 91. § (1) bekezdését is. A 116. § (4) bekezdése szerint a cégbíróság nem dönthet a kényszertörlési eljárás megszüntetéséről.
A 2013. évi CCLII. tv. 112. § (44) bekezdése a kényszertörlési eljárást (Ctv. VIII/A. fejezet) újraszabályozta. A 2014. július 1-jétől hatályos új rendelkezéseket a 2010. évi CXXX. tv. 15. § (1) bekezdése alapján a hatályba lépését követően megkezdett eljárási cselekményekre alkalmazni kell. A Ctv. 116. § (4) bekezdése lehetővé teszi a cégbíróságnak a kényszertörlési eljárás megszüntetését a Ctv. 116. § (2) bekezdésében megjelölt esetekben.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a kényszertörlési eljárás megszüntetésére jelen esetben a törvény nem ad lehetőséget. A cégbíróság csak a Ctv. 116. § (2) bekezdésében megjelölt esetekben dönthet a kényszertörlési eljárás megszüntetéséről, illetve a Ctv. 118. § (3) bekezdése alapján köteles megszüntetni a kényszertörlési eljárást, és kezdeményezni a cég ellen felszámolási eljárás megindítását, ha a cég vagyona előreláthatóan fedezi a várható felszámolás költségeket, vagy a cég vagyona valószínűsíthetően fedezetelvonó ügylet miatt jelentősen csökkent, vagy fedezetelvonó ügylet miatt nincs vagyona.
Helyesen állapította meg azt is az elsőfokú bíróság, hogy az adószám törléssel érintett cég megszűntnek nyilvánítására irányuló eljárás jogerős befejezése után nincs lehetősége a Ctv. 91. § (3) bekezdése alapján az eljárás megszüntetésére.
Helyesen hivatkozott ugyanakkor a cég arra a fellebbezésében, hogy nem lehet a jogalkotó célja olyan gazdasági társaság kényszertörlése, amely erre nem adott okot.
A Ctv. 72. § (2) bekezdése szerint a törvényességi felügyeleti eljárás nemperes eljárás, amelyre a Pp. szabályait - ha törvény másként nem rendelkezik - megfelelően alkalmazni kell, szünetelésnek azonban nincs helye. A Ctv. 116. § (6) bekezdése szerint a kényszertörlési eljárás nemperes eljárás, amelyre a Pp. szabályait - ha e fejezet másként nem rendelkezik - megfelelően alkalmazni kell, szünetelésnek azonban nincs helye.
A kényszertörlési eljárásban és a törvényességi felügyeleti eljárásban is alkalmazni kell a Pp. 3. § (2) bekezdését, amely szerint a bíróság - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelenésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.
A cég 19. és 25. sorszámú beadványa arra irányul, hogy a cégbíróság változtassa meg a céget megszűntnek nyilvánító, és a kényszertörlést elrendelő végzését, figyelemmel arra, hogy az állami adóhatóság a cég adószámának törléséről szóló határozatát visszavonta. Arra hivatkozik tehát, hogy olyan jogerős közigazgatási határozat született, amely az adóhatóság kezdeményezésére indult törvényességi felügyeleti eljárásban reá kedvezőbb határozatot eredményezett volna, hiszen ha e határozatot a cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárásban elbírálta volna, akkor az eljárást a Ctv. 116. § (3) bekezdése alapján meg kellett volna szüntetni. Ez a kérelem tartalma szerint a Pp. 260. § (1) bekezdés a) pontja szerinti perújítási kérelem, melynek benyújtását a Ctv. sem a törvényességi felügyeleti eljárásban, sem a kényszertörlési eljárásban nem zárja ki.
A fenti indokokra figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Ctv. 72. § (2) bekezdés folytán alkalmazandó Pp. 258. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban a cégbíróságnak a cég 19. és 25. sorszámú beadványát a Cgt.11111/2. és Cgt.xxxx/2. számú végzése elleni perújítási kérelemként kell elbírálnia.
(Pécsi Ítélőtábla Cgtf.V.40.031/2015/3.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.