adozona.hu
BH 2015.4.104
BH 2015.4.104
A vezető tisztségviselő felszámolás alá került adós cég vagyoncsökkenéséért való helytállási kötelezettsége vizsgálata esetén az általa nyújtott tagi kölcsön nem a kimentés körében értékelendő, hanem a tekintetben, hogy az e jogcímen átadott pénzösszeg kompenzálja-e az ügyvezetői magatartás folytán bekövetkezett vagyoncsökkenést [1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. §, 57. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az I. r. alperes az 1996. január 18-i alapítás óta tagja és ügyvezetője is volt a perben nem álló adós társaságnak. A II. r. alperes 2008. január 14. óta ugyancsak ügyvezetői tisztséget töltött be a cégnél, amely - a később kifejtettek szerint - már tényként elfogadandó jogerős ítéleti megállapítás szerint 2008. október 20-tól fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. Az ügyvezetők - taggyűlési határozat alapján - a feladataikat egymás között megosztották.
[2] 2010. március 1-jén...
BH 2015.4.104 A vezető tisztségviselő felszámolás alá került adós cég vagyoncsökkenéséért való helytállási kötelezettsége vizsgálata esetén az általa nyújtott tagi kölcsön nem a kimentés körében értékelendő, hanem a tekintetben, hogy az e jogcímen átadott pénzösszeg kompenzálja-e az ügyvezetői magatartás folytán bekövetkezett vagyoncsökkenést [1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. §, 57. § (1) bek.].
[1] Az I. r. alperes az 1996. január 18-i alapítás óta tagja és ügyvezetője is volt a perben nem álló adós társaságnak. A II. r. alperes 2008. január 14. óta ugyancsak ügyvezetői tisztséget töltött be a cégnél, amely - a később kifejtettek szerint - már tényként elfogadandó jogerős ítéleti megállapítás szerint 2008. október 20-tól fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. Az ügyvezetők - taggyűlési határozat alapján - a feladataikat egymás között megosztották.[2] 2010. március 1-jén a felperes - hitelezőként - felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmet terjesztett elő az adós társaság ellen. A megyei bíróság a 2010. szeptember 1-jén jogerőre emelkedett és 2010. szeptember 16-án közzétett végzésével rendelte el a felszámolást. A felszámolási eljárás során 21 hitelező jelentett be igényt, összesen 868 249 837 Ft összegben. A felszámoló a felperes 197 000 388 Ft összegű hitelezői igényét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontja szerint sorolta be.
[3] A másodfokú bíróság által megállapítottan az I. r. alperesnek a felszámolás kezdő időpontjában 460 505 548 Ft összegű tagikölcsön-követelése állt fenn az adós társasággal szemben. 2008. október 20-a után 237 946 046 Ft tagi kölcsönt nyújtott, amelyből részére összesen 26 693 033 Ft került visszafizetésre.
[4] A felperes a módosított keresetével annak megállapítását kérte, hogy az I. és a II. r. alperes az adós társaság ügyvezetőjeként a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal a társasági vagyon 672 237 111 Ft-tal csökkent, illetve a hitelezők követelésének teljes kielégítése meghiúsult. Kérte továbbá az alperesek kötelezését 400 000 000 Ft vagyoni biztosíték nyújtására.
[5] Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Vitatták a jogalapot és az összegszerűséget is.
[6] Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesek az adós társaság ügyvezetőjeként a cég fizetésképtelenségével fenyegető helyzetének beálltát követően az ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ennek következtében a cég vagyona 160 880 500 Ft-tal csökkent. Kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen nyújtsanak az említett összeggel megegyező vagyoni biztosítékot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
[7] A felperes és az I. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Mellőzte az alperesek vagyoni biztosíték nyújtására kötelezését.
[8] Kiegészítette az elsőfokú ítélet tényállását. Rögzítette, hogy az I. r. alperes és a perben nem álló N. C. Kft. között 2010. május 31-én létrejött engedményezési és együttműködési megállapodás érvénytelenségét az ítélőtábla megállapította. Jogerős részíté-lettel megállapítást nyert az is, hogy 2010. április 15-én az I. r. alperes az F. Kft.-től egy nem létező 66 000 000 Ft-os követelést vállalt át és engedményezett, továbbá hogy az I. r. alperes a B. Kft. és az adós társaság között a B. M. Zrt. részvényeinek átruházásából eredő, az adós társaságot terhelő vételár 2007. október 17-én történt átvállalása értéktelen, forgalomképtelen értékpapírok vételárának átvállalását jelentette (188 700 182 Ft). A tartozás átvállalása mögött nem volt valós kifizetés.
[9] A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy az ítéletének meghozatalát megelőzően pár nappal, 2014. április 10-én kelt jogerős végzéssel az ítélőtábla az N. C. Kft. hitelezői besorolás miatt előterjesztett kifogását elutasította. Az érvénytelen engedményezésre tekintettel az említett kft. hitelezői minősége megszűnt, így a felszámolónak az N. C. Kft. hitelezői igényét törölnie kell.
[10] A másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2008. október 20-ával következett be.
[11] Rámutatott arra, hogy a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. § (3) bekezdése értelmében, ettől az időponttól kezdődően az alpereseket mint az adóstársaság vezető tisztségviselőit, az a kötelezettség terhelte, hogy feladataikat a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján lássák el. A II. r. alperes az ezért való felelősség alól nem mentesülhet arra hivatkozással, hogy a felperes által, a kereset alátámasztására felhozott ügyletekről nem tudott, a hivatkozott szerződések megkötésében nem vett részt. A másodfokú bíróság egyébként ellentétesnek tartotta ezeket az állításokat a rendelkezésre álló bizonyítékokkal.
[12] Ezt követően az ítélőtábla részletesen vizsgálta a felperes által megjelölt, állítása szerint az adós társaság vagyonának csökkenését előidéző, a hitelezők kielégítését meghiúsító alperesi károkozó magatartással összefüggésben álló jogügyleteket. Vizsgálatának eredményeként, az alperesek felróható magatartása miatt, az adós társaság vagyonában keletkezett csökkenés mértékét összesen 93 009 063 Ft-ban állapította meg.
[13] Úgy ítélte azonban, hogy az alperesek az emiatt őket terhelő felelősségüket kimentették. Az igazságügyi könyvszakértői véleménnyel alátámasztottnak látta ugyanis azt, hogy az I. r. alperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beálltát követően, összesen 237 946 046 Ft tagi kölcsönt nyújtott, amely összegből 26 693 033 Ft került visszafizetésre. A fennmaradt, a hitelezők érdekeit szolgáló 211 253 013 Ft tagi kölcsön ugyanakkor, lényegesen meghaladta az okozott 93 009 063 Ft mértékű vagyoncsökkenést. A másodfokú bíróság e tényt az alperesi felelősség kimentésére alkalmasnak találta.
[14] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy az alperesek az adós társaság ügyvezetőjeként a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően a tisztségükből eredő feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és a cég vagyona ezáltal 199 731 535 Ft-tal csökkent, illetve a hitelezők igényének teljes kielégítése meghiúsult. Kérte egyúttal az alperesek egyetemleges kötelezését is a megjelölt összeg vagyoni biztosítékként való letétbe helyezésére. Jogszabálysértésként a Cstv. 33/A. §-ának, a Pp. 78. § (1) bekezdésének megsértésére hivatkozott.
[15] A felperes összefoglalása szerint, a valótlan követelések átvállalása, a hitelezői érdekeket kijátszó, semmis engedményezési szerződés megkötése, a követelések "strómanokkal" felvásároltatása, az ingatlanok vételár nélküli átruházása, az I. r. alperes javára az adós ingatlanvagyonára vonatkozó jelzálogjog alapítások azt szolgálták, hogy az I. r. alperes minél kisebb veszteséggel kerüljön ki a felszámolásból.
[16] A felelősség alóli mentesülés körében értékelhetetlennek tartotta a jogerős ítéletben megállapított vagyoncsökkenések és a tagi hitelek egymással történő elszámolásának eredményét.
[17] A felperes kifejtette, a másodfokú bíróság által felhozott körülmények a II. r. alperes javára egyáltalán nem vehetők figyelembe. Ő ugyanis semmilyen intézkedést nem tett a vagyoncsökkenés, a hitelezői érdekeket sértő ügyletek megakadályozása végett.
[18] A felperes a perköltség viselésre vonatkozó jogerős ítéleti rendelkezést azért tartotta a Pp. 78. § (1) bekezdésével ellentétesnek, mert álláspontja szerint a vezető tisztségviselők felelőssége megállapításra került. E vonatkozásban 100%-ban pernyertesnek tekintendő. Állította, abban az esetben, ha a másodfokú bíróság által alkalmazott egybeszámítást a Kúria nem tartja jogszabálysértőnek, akkor is az N. C. Kft.-vel kötött engedményezési szerződés semmisségének megállapításával részben pernyertessé vált.
[19] Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban fenntartását kérte.
[20] A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Megállapította, hogy a támadott határozat az alábbiakra tekintettel jogszabálysértő.
[21] A Kúria rögzíti: a felülvizsgálati eljárásban - arra irányuló felülvizsgálati kérelem hiányában - már nem volt vitatható, hogy az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2008. október 20-szal bekövetkezett, illetve hogy az alperesek felróható magatartásával okozati összefüggésben 93 009 063 Ft vagyoncsökkenés keletkezett. A jogerős ítéletben foglaltak szerint, tényként kellett azt is kezelni, hogy az alperesek ügyvezetési feladataikat egymás között megosztották.
[22] A Kúria a felperes érvelésével szemben további, a felülvizsgálati kérelemben állított vagyoncsökkenést megállapítani nem tudott az alább kifejtettekre figyelemmel.
[23] A jogvita eldöntése során alkalmazandó Cstv. 49/D. § (4) bekezdésében írtakra tekintettel, a másodfokú bíróság helytállóan foglalt állást a tekintetben, hogy a 2008. december 17-i és a 2010. június 16-i, jelzálogjog alapítását tartalmazó szerződések nem érintették a hitelezők érdekeit, nem eredményezték az adós vagyonának csökkenését. A felperes által hivatkozott az az elméleti lehetőség, hogy az érintett ingatlanok nyilvános pályázati felhívás vagy árverési hirdetmény másodszori sikertelensége esetén az I. r. alperes a Cstv. 49/D. § (4) bekezdésében írtak megkerülésével, hitelezői besorolásának kijátszásával, csalárd módon a többi hitelezőt megelőzve mégis hozzájuthatna a jelzálogjoggal érintett ingatlanok tulajdonjogához, nem alapozhatja meg az alperesek felelősségét. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján ugyanis a vezető tisztségviselőnek csak a felszámolás kezdő időpontját megelőző, az adós társaság vagyonát csökkentő, a hitelezők kielégítését meghiúsító, felróható magatartása vizsgálható. A felperes által hivatkozott, a jövőben esetlegesen bekövetkező helyzet nem értékelhető.
[24] A Kúria maradéktalanul osztotta a másodfokú bíróságnak az O. Kft. és az adós társaság között létrejött kompenzációs szerződéssel kapcsolatos álláspontját is. A felperes által állított személyi összefonódás a Cstv. 36. § (1) bekezdésében írt, a beszámítást kizáró okok egyikének sem felel meg.
[25] A Kúria egyetértett abban is az eljárt bíróságokkal, hogy az adós és az O. Kft. között létrejött ingatlan- adásvételi szerződés megkötése miatt keletkezett vagyoncsökkenés mértéke az érintett ingatlannak a perbeli igazságügyi szakértő által meghatározott piaci értékével megegyező. A vagyoncsökkenés tényleges mértékének igazolására, a vételár megfizetésének módjára tekintettel, az adásvételi szerződésben szereplő vételár nem alkalmas.
[26] Így tehát a Kúria is úgy ítélte, hogy az adós vagyona összesen 93 009 063 Ft-tal csökkent az alpereseknek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően tanúsított magatartása folytán.
[27] A Kúria ugyanakkor tévesnek találta a jogerős ítéletben kifejtett azt a jogi álláspontot, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után, az I. r. alperes általi, a perbeli vagyoncsökkenést jelentősen meghaladó tagi kölcsönnyújtás, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése értelmében megállapítandó felelősség alóli kimentési okként figyelembe vehető.
[28] A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján indult perben ugyanis a vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállta után folytatott tevékenységét kell megítélni. Az ilyen minőségben történt eljárás során bekövetkezett vagyoncsökkenést eredményező ténykedés csak akkor menthető ki, ha a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében foglaltak szerint bizonyítást nyer, hogy az érintett az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, illetve csökkenése érdekében.
[29] A Kúria álláspontja szerint az adós társaság részére, a saját tagja által nyújtott kölcsön a fentiekben hivatkozott intézkedésnek nem felelt meg. Egyrészt azért, mert a pénz átadására a tagsági jogviszonyra tekintettel és nem az ügyvezetői tisztségből eredően került sor. Másrészt az adós pénzeszközeinek növekedésével a kötelezettségei is - azonos mértékben - emelkedtek. A tagi kölcsönnel az I. r. alperesnek az adóssal szemben követelése keletkezett. Ebből következően, a tag ügyvezető által nyújtott tagi kölcsön nem tekinthető sem a Cstv. által előírt "valamennyi" sem "elvárható" intézkedésnek. A Cstv. ugyanis nem várja el az ügyvezetőtől, hogy saját vagyonából pótolja akár ideiglenesen, akár véglegesen az adós vagyonában bekövetkezett csökkenést.
[30] A másodfokú bíróság tévesen ítélte ezért úgy, hogy az általa meghatározott vagyoncsökkenést jóval meghaladó tagi kölcsön nyújtása felelősség alóli kimentést eredményez. Ez az álláspont egyébként a II. r. alperes tekintetében semmivel sem indokolható, hiszen a II. r. alperes tagi kölcsönt nem nyújtott.
[31] A Kúria megítélése szerint a tag által nyújtott tagi kölcsön nem a kimentés körében értékelendő, hanem a tekintetben, hogy az e jogcímen átadott pénzösszeg kompenzálja-e az ügyvezetői magatartás folytán bekövetkezett vagyoncsökkenést. A tag által - visszatérítés feltételével - rendelkezésre bocsátott kölcsön akkor küszöbölheti ki a vagyoncsökkenést, ha utóbb a tag a pénz visszakövetelésétől eltekint, az adós elleni felszámolási eljárásban hitelezői igényét nem érvényesíti vagy nem érvényesítheti.
[32] A másodfokú bíróság, a jogerős ítéletben írt téves álláspontja miatt, nem vizsgálta, hogy az N. C. Kft.-vel kötött engedményezési szerződés érvénytelenségének jogerős részítélettel történt megállapítása után az I. r. alperesre visszaszállt követelés érvényesítésére az adós elleni felszámolási eljárásban sor került-e. Erre vonatkozóan a felülvizsgálati eljárást megelőzően keletkezett peres iratokban sincs adat. A Kúria ugyanakkor a felülvizsgálati tárgyaláson tett, az I. r. alperes által a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igényérvényesítéssel kapcsolatos előadást nem vehette figyelembe a Pp. 275. § (1) bekezdésében írtakra tekintettel. A felülvizsgálati eljárásban ugyanis - az említett jogszabály szerint - új tény állítására, új bizonyíték előterjesztésre nincs jogi lehetőség.
[33] A Kúria utal arra is, az alperes helytállóan mutatott rá arra, hogy a Pp. 78. § (1) bekezdése értelmében a perköltség viselése tekintetében kizárólag annak van jogi jelentősége, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján előterjesztett felperesi keresetre nézve elutasító vagy felelősséget megállapító döntés születik-e, részleges pernyertesség, pervesztesség ezen kereseti kérelem tekintetében kizárt.
[34] A kifejtettek miatt a jogerős ítélet a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdését sérti. A Kúria ezért a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította.
[35] A megismételt eljárás során a másodfokú bíróságnak vizsgálnia kell, az I. r. alperes a perbeli tagi kölcsönökből eredő hitelezői igényét érvényesítette-e. Ha igen, a tagi kölcsön sem kimentési okként, sem az adós vagyonát növelő intézkedésként nem értékelhető. Ha nem, a tagi kölcsön rendelkezésre bocsátásának időpontját figyelembe véve mérlegelni kell, hogy az alpereseknek felróható okból bekövetkezett vagyoncsökkenést az kiküszöbölte-e.
(Kúria Gfv. VII. 30.307/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Zimányi és Fakó Ügyvédi Iroda, ügyintéző; dr. Fakó Beatrix ügyvéd által képviselt B. AG felperesnek a Kator Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Kator Zoltán ügyvéd által képviselt A. B. I. r. és B. A. II. r. alperes ellen ügyvezetői felelősség megállapítása iránt a Gyulai Törvényszéken 15.G.40.007/2013. számon indult, a Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30.466/2013/9. számú ítéletével jogerősen befejezett perben a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - nyilvános tárgyaláson - meghozta az alábbi
v é g z é s t:
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezi és a másodfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasítja.
Megállapítja, hogy a felperesnek 95.400 (Kilencvenötezer-négyszáz) Ft, az I. és a II. r. alperesnek együttesen 25.400 (Huszonötezer-négyszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költsége merült fel.
Ez ellen a végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Az I. r. alperes az 1996. január 18-i alapítás óta tagja és ügyvezetője is volt a perben nem álló adós társaságnak. A II. r. alperes 2008. január 14-e óta ugyancsak ügyvezetői tisztséget töltött be a cégnél, amely a később kifejtettek szerint már tényként elfogadandó jogerős ítéleti megállapítás szerint 2008. október 20-ától fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. Az ügyvezetők - taggyűlési határozat alapján - a feladataikat egymás között megosztották.
2010. március 1-jén a felperes - hitelezőként - felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmet terjesztett elő az adós társaság ellen. A Békés Megyei Bíróság a 2010. szeptember 1-jén jogerőre emelkedett és 2010. szeptember 16-án közzétett végzésével rendelte el a felszámolást. A felszámolási eljárás során 21 hitelező jelentett be igényt, összesen 868.249.837 Ft összegben. A felszámoló a felperes 197.000.388 Ft összegű hitelezői igényét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontja szerint sorolta be.
A másodfokú bíróság által megállapítottan az I. r. alperesnek a felszámolás kezdő időpontjában 460.505.548 Ft összegű tagi kölcsön követelése állt fenn az adós társasággal szemben. 2008. október 20-a után 237.946.046 Ft tagi kölcsönt nyújtott, amelyből részére összesen 26.693.033 Ft került visszafizetésre.
A felperes a módosított keresetével annak megállapítását kérte, hogy az I. és a II. r. alperes az adós társaság ügyvezetőjeként a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal a társasági vagyon 672.237.111 Ft-tal csökkent, illetve a hitelezők követelésének teljes kielégítése meghiúsult. Kérte továbbá az alperesek kötelezését 400.000.000 Ft vagyoni biztosíték nyújtására.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Vitatták a jogalapot és az összegszerűséget is.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesek az adós társaság ügyvezetőjeként a cég fizetésképtelenségével fenyegető helyzetének beálltát követően az ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ennek következtében a cég vagyona 160.880.500 Ft-tal csökkent. Kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen nyújtsanak az említett összeggel megegyező vagyoni biztosítékot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A felperes és az I. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Mellőzte az alperesek vagyoni biztosíték nyújtására, perköltség viselésre kötelezését.
Kiegészítette az elsőfokú ítélet tényállását. Rögzítette, hogy az I. r. alperes és a perben nem álló N. C. Kft. között 2010. május 31-én létrejött engedményezési és együttműködési megállapodás érvénytelenségét a Szegedi Ítélőtábla megállapította. Jogerős részítélettel megállapítást nyert az is, hogy 2010. április 15-én az I. r. alperes az F. Kft.-től egy nem létező 66.000.000. Ft-os követelést vállalt át és engedményezett, továbbá hogy az I. r. alperes a B. Kft. és az adós társaság között a B. M. Zrt. részvényeinek átruházásából eredő, az adós társaságot terhelő vételár 2007. október 17-én történt átvállalása értéktelen, forgalomképtelen értékpapírok vételárának átvállalását jelentette (188.700.182 Ft). A tartozás átvállalása mögött nem volt valós kifizetés.
A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy az ítéletének meghozatalát megelőzően pár nappal, 2014. április 10-én kelt jogerős végzéssel a Szegedi Ítélőtábla az N. C. Kft. hitelezői besorolás miatt előterjesztett kifogását elutasította. Az érvénytelen engedményezésre tekintettel az említett kft. hitelezői minősége megszűnt, így a felszámolónak az N. C. Kft. hitelezői igényét törölnie kell.
A másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2008. október 20-ával következett be.
Rámutatott arra, hogy a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. § (3) bekezdése értelmében, ettől az időponttól kezdődően az alpereseket mint az adóstársaság vezető tisztségviselőit az a kötelezettség terhelte, hogy feladataikat a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján lássák el. A II. r. alperes az ezért való felelősség alól nem mentesülhet arra hivatkozással, hogy a felperes által, a kereset alátámasztására felhozott ügyletekről nem tudott, a hivatkozott szerződések megkötésében nem vett részt. A másodfokú bíróság egyébként ellentétesnek tartotta ezeket az állításokat a rendelkezésre álló bizonyítékokkal.
Ezt követően az ítélőtábla részletesen vizsgálta a felperes által megjelölt, állítása szerint az adós társaság vagyonának csökkenését előidéző, a hitelezők kielégítését meghiúsító alperesi károkozó magatartással összefüggésben álló jogügyleteket, amelyek közül a felülvizsgálati eljárásban kizárólag a felülvizsgálati kérelemmel támadott az alábbi ügyleteknek van jelentőségük.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően azt állapította meg, hogy az adós társaság nevében, az I. r. alperes által 2008. december 17-én tett nyilatkozat, miszerint az I. r. alperes javára 2.750.000 USD összegű tagi kölcsön visszafizetésének biztosítására kikötött jelzálogjog az érintett ingatlan megosztását követően létrejött önálló ingatlanokra is kiterjedt, nem eredményezett a fizetésképtelenséget fenyegető helyzet bekövetkezését követően vagyoncsökkenést. A felszámolást megelőzően az adós társasággal szembeni I. r. alperesi követelésnek az N. C. Kft.-re történt érvénytelen engedményezése, illetve visszaszállása miatt az I. r. alperes hitelezőként, jelzálogjoga ellenére nem rendelkezik privilegizált követeléssel a Cstv. 49/D. § (4) bekezdése értelmében. Hitelezői igényét a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontja alapján kell besorolni, annak kielégítésére az ingatlanok értékesítése esetén, csakis a megelőző rangsorban álló hitelezői igények kielégítését követően kerülhet sor.
A másodfokú bíróság a 2010. június 16-án kelt jelzálogjogot alapító szerződés tekintetében, az elsőfokú bíróságtól ugyancsak eltérően, a megelőzőekkel azonosan foglalt állást. Az alperesek magatartásával összefüggésben e körben sem állapított meg vagyoncsökkenést.
A 2010 augusztusában, az adós társaság és az O. Kft. között létrejött kompenzációs megállapodással kapcsolatban - az elsőfokú bíróságtól eltérően - szintén nem találta igazoltnak az adós társaság vagyonának csökkenését. A Cstv. 36. § (1) bekezdése alapján ugyanis nem látta akadályát annak, hogy a kívül álló hitelező és az adós között beszámításra kerüljön sor.
A 2008. október 28-án, az O. Ltd. és az adós között létrejött adásvételi szerződés tekintetében, úgy ítélte, helyes az elsőfokú bíróság azon álláspontja, hogy a kikötött 8.000.000 Ft vételár ellenére, a vagyoncsökkenés csak az ingatlannak a szakértő által megállapított értékével megegyező, 6.800.000 Ft volt. A kikötött vételár ugyanis ténylegesen nem került kifizetésre. 7.009.500 Ft az eladó kölcsöntartozásának törlesztéseként, 990.500 Ft az I. r. alperes által nyújtott tagi kölcsön összegének csökkentéseként került elszámolásra. Az eljárt bíróságok szerint pedig, mivel belső hitelezők által beszámítással történt a vételár kiegyenlítése, csak az ingatlan tényleges piaci értékével megegyező összegű vagyoncsökkenés állapítható meg.
Az ítélőtábla mindezekre tekintettel, az egyéb, a perben vizsgált, de felülvizsgálati kérelemmel nem érintett további ügyletek vizsgálatának eredményeként, az alperesek felróható magatartása miatt, az adós társaság vagyonában keletkezett csökkenés mértékét, összesen 93.009.063 Ft-ban állapította meg.
Úgy ítélte azonban, hogy az alperesek az emiatt őket terhelő felelősségüket kimentették. Az igazságügyi könyvszakértői véleménnyel alátámasztottnak látta ugyanis azt, hogy az I. r. alperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beálltát követően, összesen 237.946.046 Ft tagi kölcsönt nyújtott, amely összegből 26.693.033 Ft került visszafizetésre. A fennmaradt, a hitelezők érdekeit szolgáló 211.253.013 Ft tagi kölcsön ugyanakkor, lényegesen meghaladta az okozott 93.009.063 Ft mértékű vagyoncsökkenést. A másodfokú bíróság e tényt az alperesi felelősség kimentésére alkalmasnak találta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy az alperesek az adós társaság ügyvezetőjeként a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően a tisztségükből eredő feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és a cég vagyona ezáltal 199.731.535 Ft-tal csökkent, illetve a hitelezők igényének teljes kielégítése meghiúsult. Kérte egyúttal az alperesek egyetemleges kötelezését is a megjelölt összeg vagyoni biztosítékként való letétbe helyezésére. Jogszabálysértésként a Cstv. 33/A. §-ának, a Pp. 78. § (1) bekezdésének megsértésére hivatkozott.
A jogerős ítéletben megjelölt 93.009.063 Ft vagyoncsökkenésen túl további vagyoncsökkenés bizonyítottságát állította.
A felperes egyrészt hivatkozott arra, hogy az adós cégnek az O. Ltd.-vel 2008. december 28-án kötött szerződése esetében a tényleges vételárat kell vagyoncsökkenésként figyelembe venni.
Másrészt az O. Kft.-vel 2010. augusztus 31-én kötött kompenzációs szerződés tekintetében vitatta, hogy az érintett felek között a másodfokú bíróság által elismert beszámításnak fennálltak a jogszabályi feltételei. Utalt arra, hogy az O. Kft.-nek a II. r. alperes és férje a tagja. Az alperesek érdekkörébe eső cég ezen túlmenően, a többi hitelezővel szemben előnyben részesült.
Harmadrészt a 2008. december 7-én és a 2010. június 16-án kelt jelzálogjog szerződések vonatkozásában sérelmezte az alperesek hitelezők kielégítésének meghiúsítására irányuló magatartásának figyelmen kívül hagyását. A Cstv. 49/A. § (5) bekezdése és 49/B. § (6) bekezdése [helyesen:(7) bekezdés] alapján történő vagyontárgy értékesítés esetén nem látta ugyanis akadályát annak, hogy a Cstv. 49/D. § (4) bekezdésével ellentétesen, a felszámoló módot adjon az I. r. alperes vételi törekvésének teljesülésére és lehetővé váljék az adós zálogjoggal terhelt ingatlanainak az I. r. alperes általi megszerzése, az adóssal szembeni követelése, valamint a vételár összegének különbözete kifizetésével. A felperes állította, az I. r. alperes ily módon hátrasorolt hitelezői helyzetéből privilegizált helyzetbe kerülhet.
A felperes ezért változatlanul indokoltnak tartotta a jelzálogjogot alapító szerződések megkötésével összefüggésben - 67.725.000 Ft, illetve 37.600.000 Ft - összesen további 105.325.000 Ft vagyoni csökkenés megállapítását.
Tévesnek tartotta a másodfokú bíróságnak az arra vonatkozó jogi álláspontját, hogy az I. r. alperes bizonyította, a hitelezők érdekeinek megfelelően járt el a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően, amikor jelentős összegű tagi kölcsönt biztosított az adós társaság részére.
A felperes vitatta a jogerős ítéletben tett azt a megállapítást, hogy a felszámolási eljárás megindulásakor az I. r. alperesnek 460.505.548 Ft tagi hitel követelése volt. Utalt az utóbb hozott jogerős részítélettel megállapított arra a tényre, hogy az említett összeget csökkenteni kell a B. Kft.-től az adós társaság által vásárolt forgalomképtelen, értéktelen részvények 188.700.182 Ft-os vételárának, illetve az F. Kft. 66.000.000 Ft-os nem valós követelésének átvállalásával keletkezett tagi kölcsön címén előterjesztett igény - összesen 254.700.182 Ft - összegével.
Az adós 114.082.246 Ft-os banki tartozásának átvállalásával, javarészt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését megelőzően nyújtott 91.723.120 Ft tagi kölcsön figyelembevételével az I. r. alperes felszámolás megindulásának időpontjában fennálló követelését 205.805.266 Ft-ban nem vitatta.
A felperes hivatkozott arra is, hogy a 91.723.120 Ft tagi kölcsönből 2009. és 2010. évben összesen 28.740.906 Ft-ot bocsátott az I. r. alperes az adós társaság rendelkezésére. Ebből azonban a jogerős ítélet szerint is 26.693.033 Ft visszafizetésre került. A perben beszerzett szakértői vélemény szerint pedig a 2007-2010. között befizetett 94.194.000 Ft-tal szemben, az I. r. alperes részére 122.263.000 Ft visszatérítése történt meg. A tagi kölcsön állomány jelentős része, ebből megállapíthatóan, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállta előtt keletkezett.
A felperes kifejtette azt is, hogy a 114.082.246 Ft összegű banki tartozás átvállalására valójában nem a hitelezők érdekében került sor. A tényleges cél a szavazati többség elérése volt, egy csődegyezség, illetve kényszeregyezség létrehozása érdekében. Ezen állításának alátámasztásaként utalt az N. C. Kft.-vel kötött engedményezési szerződés 5. pontjában írtakra. Hivatkozott arra is, a felperessel egy időben a bank mint privilegizált hitelező szintén benyújtotta a felszámolás megindítása iránti kérelmet az adóssal szemben. A követelésének megszerzése, az adós egyezségkötési javaslatából is kitűnően, az "adóspárti" hitelezői struktúra kialakítása miatt volt szükséges.
A felperes összefoglalása szerint, a valótlan követelések átvállalása, a hitelezői érdekeket kijátszó, semmis engedményezési szerződés megkötése, a követelések "strómanokkal" felvásároltatása, az ingatlanok vételár nélküli átruházása, az I. r. alperes javára az adós ingatlanvagyonára vonatkozó jelzálogjog alapítások azt szolgálták, hogy az I. r. alperes minél kisebb veszteséggel kerüljön ki a felszámolásból.
A felelősség alóli mentesülés körében értékelhetetlennek tartotta a jogerős ítéletben megállapított vagyoncsökkenések és a tagi hitelek egymással történő elszámolásának eredményét.
A felperes kifejtette, a másodfokú bíróság által felhozott körülmények a II. r. alperes javára egyáltalán nem vehetők figyelembe. Ő ugyanis semmilyen intézkedést nem tett a vagyoncsökkenés, a hitelezői érdekeket sértő ügyletek megakadályozása végett.
A felperes a perköltség viselésre vonatkozó jogerős ítéleti rendelkezést azért tartotta a Pp. 78. § (1) bekezdésével ellentétesnek, mert álláspontja szerint a vezető tisztségviselők felelőssége megállapításra került. E vonatkozásban 100%-ban pernyertesnek tekintendő. Állította, abban az esetben, ha a másodfokú bíróság által alkalmazott egybeszámítást a Kúria nem tartja jogszabálysértőnek, akkor is az N. C. Kft.-vel kötött engedményezési szerződés semmisségének megállapításával részben pernyertessé vált. Az volt a véleménye: még a másodfokú bíróság által végrehajtott "nettósítás" esetén is, a hitelezőkre káros intézkedések "többségbe kerülnek". A felperest megillető perköltség megállapítása során kérte figyelembe venni a jogi képviselői beadványok számát, tartalmát, az azok elkészítését megelőző kutatómunkát, és azt, hogy a felperes és a jogi képviselője közötti kapcsolattartás az iratok német nyelvre történő lefordításával volt csak biztosítható.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban fenntartását és a felperes felülvizsgálati eljárási költségben való marasztalását kérte. Vitatta a felperes által állított jogszabálysértéseket, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet másodfokú bíróság által meghatározott időpontját. Állította, hogy sem őt, sem a II. r. alperest nem vezette az adós társaság vagyona csökkentésének szándéka. A cél az adós működőképességének fennmaradása, a felszámolás elkerülése volt. Az I. r. alperes utalt arra, hogy az adós társaság perbeli banki tartozását kifizette. Arra hivatkozott, a bank részére történt hitel visszafizetés valamennyi hitelező érdekét szolgálta. Kifejtette, a felperes tévesen értelmezte az általa megjelölt körben az I. r. alperes részére történt tagi kölcsönök visszafizetésére vonatkozóan a szakvéleményben foglaltakat. Hangsúlyozta, a részére visszatérített tagi kölcsönök miatti időleges pénzeszközcsökkenés ténylegesen nem eredményezte az adós társaság vagyonának csökkenését. A vizsgált időszakban, amint azt a másodfokú bíróság is megállapította, a tagi kölcsönök összege lényegesen meghaladta az időlegesen visszafizetésre került tagi kölcsönök összegét. Az I. r. alperes utalt arra is, hogy megalapozottan bízott abban, legnagyobb üzleti partnere ismét megkezdi a tevékenységét, hiszen számára a szükséges tőkebevonás biztosítva volt. Az I. r. alperes állította, úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben egy felelős tulajdonostól és ügyvezetőtől elvárható volt. Jelentős összegű tagi kölcsönökkel támogatta az adós céget. Rámutatott arra is, hogy a felperes maga sem vitathatja, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beálltát követően is az I. r. alperes többletbefizetéseket teljesített, azzal növelte a hitelezők kielégítési alapját. Véleménye az volt, az ügyvezetői tevékenységet összességében kell megítélni.
Tévesnek tartotta a felperes perköltségviseléssel kapcsolatosan kifejtett álláspontját, figyelemmel arra, hogy a teljes keresete elutasításra került.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Megállapította, hogy a támadott határozat az alábbiakra tekintettel jogszabálysértő.
A Kúria rögzíti: a felülvizsgálati eljárásban - arra irányuló felülvizsgálati kérelem hiányában - már nem volt vitatható, hogy az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2008. október 20-ával bekövetkezett, illetve hogy az alperesek felróható magatartásával okozati összefüggésben 93.009.063 Ft vagyoncsökkenés keletkezett. A jogerős ítéletben foglaltak szerint, tényként kellett azt is kezelni, hogy az alperesek ügyvezetési feladataikat egymás között megosztották.
A Kúria a felperes érvelésével szemben, további a felülvizsgálati kérelemben állított vagyoncsökkenést megállapítani nem tudott az alább kifejtettekre figyelemmel.
A jogvita eldöntése során alkalmazandó Cstv. 49/D. § (4) bekezdésében írtakra tekintettel, a másodfokú bíróság helytállóan foglalt állást a tekintetben, hogy a 2008. december 17-i és a 2010. június 16-i, jelzálogjog alapítását tartalmazó szerződések nem érintették a hitelezők érdekeit, nem eredményezték az adós vagyonának csökkenését. A felperes által hivatkozott az az elméleti lehetőség, hogy az érintett ingatlanok nyilvános pályázati felhívás, vagy árverési hirdetmény másodszori sikertelensége esetén az I. r. alperes a Cstv. 49/D. § (4) bekezdésében írtak megkerülésével, hitelezői besorolásának kijátszásával, csalárd módon a többi hitelezőt megelőzve mégis hozzájuthatna a jelzálogjoggal érintett ingatlanok tulajdonjogához, nem alapozhatja meg az alperesek felelősségét. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján ugyanis a vezető tisztségviselőnek csak a felszámolás kezdő időpontját megelőző, az adós társaság vagyonát csökkentő, a hitelezők kielégítését meghiúsító, felróható magatartása vizsgálható. A felperes által hivatkozott, a jövőben esetlegesen bekövetkező helyzet nem értékelhető.
A Kúria maradéktalanul osztotta a másodfokú bíróságnak az O. Kft. és az adós társaság között létrejött kompenzációs szerződéssel kapcsolatos álláspontját is. A felperes által állított személyi összefonódás a Cstv. 36. § (1) bekezdésében írt, a beszámítást kizáró okok egyikének sem felel meg.
A Kúria egyet értett abban is az eljárt bíróságokkal, hogy az adós és az O. Ltd. között létrejött ingatlan adásvételi szerződés megkötése miatt keletkezett vagyoncsökkenés mértéke az érintett ingatlannak a perbeli igazságügyi szakértő által meghatározott piaci értékével megegyező. A vagyoncsökkenés tényleges mértékének igazolására, a vételár megfizetésének módjára tekintettel, az adásvételi szerződésben szereplő vételár nem alkalmas.
Így tehát a Kúria is úgy ítélte, hogy az adós vagyona összesen 93.009.063 Ft-tal csökkent az alpereseknek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően tanúsított magatartása folytán.
A Kúria ugyanakkor tévesnek találta a jogerős ítéletben kifejtett azt a jogi álláspontot, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után, az I. r. alperes általi, a perbeli vagyoncsökkenést jelentősen meghaladó tagi kölcsönnyújtás, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése értelmében megállapítandó felelősség alóli kimentési okként figyelembe vehető.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján indult perben ugyanis a vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállta után folytatott tevékenységét kell megítélni. Az ilyen minőségben történt eljárás során bekövetkezett vagyoncsökkenést eredményező ténykedés csak akkor menthető ki, ha a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében foglaltak szerint bizonyítást nyer, hogy az érintett az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, illetve csökkenése érdekében.
A Kúria álláspontja szerint az adós társaság részére, a saját tagja által nyújtott kölcsön a fentiekben hivatkozott intézkedésnek nem felelt meg. Egyrészt azért, mert a pénz átadására a tagsági jogviszonyra tekintettel és nem az ügyvezetői tisztségből eredően került sor. Másrészt az adós pénzeszközeinek növekedésével, a kötelezettségei is - azonos mértékben - emelkedtek. A tagi kölcsönnel az I. r. alperesnek az adóssal szemben követelése keletkezett. Ebből következően, a tag ügyvezető által nyújtott tagi kölcsön nem tekinthető sem a Cstv. által előírt "valamennyi" sem "elvárható" intézkedésnek. A Cstv. ugyanis nem várja el az ügyvezetőtől, hogy saját vagyonából pótolja akár ideiglenesen, akár véglegesen az adós vagyonában bekövetkezett csökkenést.
A másodfokú bíróság tévesen ítélte ezért úgy, hogy az általa meghatározott vagyoncsökkenést jóval meghaladó tagi kölcsön nyújtása felelősség alóli kimentést eredményez. Ez az álláspont egyébként a II. r. alperes tekintetében semmivel sem indokolható, hiszen a II. r. alperes tagi kölcsönt nem nyújtott.
A Kúria megítélése szerint a tag által nyújtott tagi kölcsön nem a kimentés körében értékelendő, hanem a tekintetben, hogy az e jogcímen átadott pénzösszeg kompenzálja-e az ügyvezetői magatartás folytán bekövetkezett vagyoncsökkenést. A tag által - visszatérítés feltételével - rendelkezésre bocsátott kölcsön akkor küszöbölheti ki a vagyoncsökkenést, ha utóbb a tag a pénz visszakövetelésétől eltekint, az adós elleni felszámolási eljárásban hitelezői igényét nem érvényesíti, vagy nem érvényesítheti.
A másodfokú bíróság a jogerős ítéletben írt téves álláspontja miatt, nem vizsgálta, hogy az N. C. Kft.-vel kötött engedményezési szerződés érvénytelenségének jogerős részítélettel történt megállapítása után az I. r. alperesre visszaszállt követelés érvényesítésére az adós elleni felszámolási eljárásban sor került-e. Erre vonatkozóan a felülvizsgálati eljárást megelőzően keletkezett peres iratokban sincs adat. A Kúria ugyanakkor a felülvizsgálati tárgyaláson tett, az I. r. alperes által a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igényérvényesítéssel kapcsolatos előadást nem vehette figyelembe a Pp. 275. § (1) bekezdésében írtakra tekintettel. A felülvizsgálati eljárásban ugyanis - az említett jogszabály szerint - új tény állítására, új bizonyíték előterjesztésre nincs jogi lehetőség.
A Kúria utal arra is, az alperes helytállóan mutatott rá arra, hogy a Pp. 78. § (1) bekezdése értelmében a perköltség viselése tekintetében kizárólag annak van jogi jelentősége, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján előterjesztett felperesi keresetre nézve elutasító vagy felelősséget megállapító döntés születik-e, részleges pernyertesség, pervesztesség ezen kereseti kérelem tekintetében kizárt.
A kifejtettek miatt a jogerős ítélet a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdését sérti. A Kúria ezért a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította.
A peres felek költségeit csak megállapította, azok viseléséről a megismételt eljárás során kell a bíróságnak döntenie. A felperes eljárási költsége a felülvizsgálati illetéket és a jogi képviselő általános forgalmi adóval növelt munkadíját, az alperesek eljárási költsége kizárólag az általános forgalmi adóval növelt jogi képviseleti munkadíjat foglalja magában. Az ügyvédi munkadíjak meghatározására a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (3) és (5) bekezdése, valamint a 4/A. § alapján került sor.
A megismételt eljárás során a másodfokú bíróságnak vizsgálnia kell, az I. r. alperes a perbeli tagi kölcsönökből eredő hitelezői igényét érvényesítette-e. Ha igen, a tagi kölcsön sem kimentési okként, sem az adós vagyonát növelő intézkedésként nem értékelhető. Ha nem, a tagi kölcsön rendelkezésre bocsátásának időpontját figyelembe véve mérlegelni kell, hogy az alpereseknek felróható okból bekövetkezett vagyoncsökkenést az kiküszöbölte-e.
Budapest, 2015. január 27.
Dr. Vezekényi Ursula s.k. a tanács elnöke, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. előadó bíró, Dr. Csőke Andrea s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.307/2014.)