adozona.hu
AVI 2015.1.6
AVI 2015.1.6
A törvény nem a teljes jegyzőkönyv, illetve határozat ismertetését írja elő, hanem ezeknek az adózót érintő részének ismertetését [2003. évi XCII. tv. 100. § (4) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2001-2005. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó, illetve százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben végzett ellenőrzés, melynek eredményeként összesen 13 249 564 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, amely után 6 624 782 Ft adóbírságot és 6 109 214 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az adóhatóság rögzítette, hogy a felperes 2004-2005. évekre benyújtott bevallásaiban százalékos egészségügyi hozzájárulás kötelezettséget nem val...
AVI 2015.1.6 A törvény nem a teljes jegyzőkönyv, illetve határozat ismertetését írja elő, hanem ezeknek az adózót érintő részének ismertetését [2003. évi XCII. tv. 100. § (4) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2001-2005. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó, illetve százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben végzett ellenőrzés, melynek eredményeként összesen 13 249 564 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, amely után 6 624 782 Ft adóbírságot és 6 109 214 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az adóhatóság rögzítette, hogy a felperes 2004-2005. évekre benyújtott bevallásaiban százalékos egészségügyi hozzájárulás kötelezettséget nem vallott be.Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. §-a alapján a valós adóalap valószínűsítése érdekében becslési módszert alkalmazott. Ennek körében nem fogadta el a felperes azon hivatkozását, hogy 6 500 000 Ft megtakarítás rendelkezésére állt. A felperes hét magánszemély kölcsönére hivatkozott, melyből az alperes kettőt elfogadott, de ötöt nem (Cs. Csaba, H. László, L. Csaba, A. László, M. Erika). A kapcsolódó vizsgálatok alapján megállapította, hogy nevezettek a kölcsönnyújtáshoz szükséges fedezettel nem rendelkeztek. Az adóhatóság szintén nem fogadta el azt, hogy a felperes édesanyja 2004. évben 2 500 000 Ft-ot ajándékozott volna a felperesnek. A felperes hitelt érdemlően nem tudta dokumentálni a hivatkozott játéknyereményeket sem. Az M. Kft.-től 2004. június 30-ai időponttal megjelölt 3 500 000 Ft összegű tagi hitel-visszafizetést sem fogadta el hitelt érdemlő bizonyítékok hiányában az adóhatóság. Az alperes 2239563301 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a becslés jogalapja nem állt fenn, a megállapított tényállás hiányos, iratellenes, a bizonyítékokat az adóhatóság okszerűtlenül mérlegelte. A kapcsolódó vizsgálat anyagát nem ismerhette meg. Az adóhatóságnak el kellett volna fogadnia a kölcsönökre, illetve a tagi kölcsön visszafizetésére való hivatkozását. A határozat nem felel meg a mérlegelési jogkörben hozott határozat kritériumainak.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az Art. 109. § (1) bekezdésére azzal, hogy az adóhatóságnak azt kell ellenőriznie, hogy a felperes a vizsgálattal érintett időszakban rendelkezett-e olyan adózott, vagy ismeretlen forrású adózatlan jövedelemmel, amely vagyongyarapodását fedezte. A feltárt adatok alátámasztották, hogy a felperes kiadásai és bevételei között jelentős eltérés mutatkozott, így a becslési eljárás lefolytatásának feltételei fennálltak.
Ezt követően az elsőfokú bíróság vizsgálta az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel, hogy az adózó hitelt érdemlő adatokkal tudta-e igazolni állításait. E körben kifejtette, hogy az adóhatóság a magánszemélyektől kapott kölcsönök vonatkozásában kapcsolódó vizsgálatokat folytatott le, megállapítva, hogy a kölcsön nyújtásához nevezettek a szükséges fedezettel nem rendelkeztek.
A kapcsolódó vizsgálat adatainak megismerhetőségével kapcsolatban hivatkozott az Art. 100. § (4) bekezdésére, illetve az adótitokra vonatkozóan az Art. 53. § (1)-(2) bekezdéseire. Ennek alapján kifejtette, hogy az adózónak a jogai érvényesítéséhez szükséges lehet bármely, az adózásra vonatkozó irat megismerése, de ez csak addig terjedhet, amíg más személyek adótitokhoz fűződő érdekeit nem sérti. Ebből következően az adózó jogai arra vonatkozhatnak, amely az eredetileg ellenőrzés alá vont adózónál tett megállapítások bizonyításával közvetlenül összefüggésbe hozható. Rámutatott az elsőfokú bíróság továbbiakban: arra, hogy a felperesnek lehetősége volt a perben M. Erika vizsgálati iratanyagának megismerésére, mert azt a bíróság bizonyítási indítványra beszerezte. A felperes sem M. Erika, sem más kapcsolódó vizsgálattal érintett magánszemély, mint titokgazda esetében nem volt elzárva attól, hogy az adótitok alóli felmentő nyilatkozatukat beszerezze.
Az elsőfokú bíróság vizsgálta a felperes azon hivatkozását, hogy a 2001. május 15-én kelt kölcsönszerződés alapján az M. Kft.-nek kölcsönt nyújtott, melyet 2004. június 30-án 3 500 000 Ft összegben visszakapott. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság értékelte a felperes, valamint a tulajdonostárs, M. Valter nyilatkozatait a Kft. iratait (2004. évi rövid lejáratú tagi kölcsönök főkönyvi karton, kiadási pénztárbizonylatok). Ennek eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a 2003. december 31. napján fennálló egyenleg szerinti 12 270 000 Ft tagi hitelbefizetést kizárólag M. Valter tulajdonos teljesítette, így a 2004. június 30-án visszafizetett 7 millió Ft-ot is nála lehetett forrásként elszámolni.
Az elsőfokú bíróság összegezve kifejtette, hogy az adóhatóság az Art. 97. § (4) bekezdése szerinti tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett. Az adóhatóság határozatát nem mérlegelési jogkörben hozta meg
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és vagy az adóhatóság, vagy az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására kötelezését. Továbbra is fenntartotta azt, hogy az adóhatóság becslési eljárást nem alkalmazhatott volna, a bizonyítékokat az elsőfokú bíróság tévesen értékelte és nem ismerhette meg a kapcsolódó vizsgálatok iratanyagát.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 108. § (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Az Art. 109. § (1) bekezdése esetében - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelemre - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. Becslési eljárás nem csak akkor folytatható le, ha az adózónál tényleges vagyongyarapodás tapasztalható (pl.: ingatlan, jelentős értékű ingóság), hiszen a nem adózott jövedelmet egyéb célra is fordíthatja. A lényeg, hogy kiadásai nincsenek arányban a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összegével.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes esetében az adóhatóság által feltárt felperesi kiadások és bevételek között olyan jelentős eltérés mutatkozott, amelyre figyelemmel a becslési eljárás lefolytatásának feltételei fennálltak.
Az Art. 100. § (4) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság a vizsgálat megállapításait más adózónál végzett kapcsolódó vizsgálat eredményével támasztja alá, az erről szóló jegyzőkönyvnek, illetőleg határozatnak az adózót érintő részét az adózóval részletesen ismertetni kell. E körben az elsőfokú bíróság helyesen fejtette ki az adózó jogai, valamint az Art. 53. § (1) és (2) bekezdése alapján az adótitok közötti összefüggést. Ezt a korlátot már maga az Art. 100. § (4) bekezdése is tartalmazza, hiszen nem a teljes jegyzőkönyv, illetve határozat ismertetését írja elő, hanem ezeknek az adózót érintő részének ismertetését.
Ugyanakkor abból a tényből következően, hogy a felperessel nem, vagy nem kellő részletességgel ismertették a kapcsolódó vizsgálat megállapításait, a felperest nem érte olyan joghátrány, hogy ezzel bármilyen bizonyítási lehetőségétől a közigazgatási perben elzárták volna. A közigazgatási per alkalmas a tényállás részletes megismerésére, további bizonyítás indítványozására, és annak foganatosítására. Ezzel azonban a felperes nem élt, illetve csak M. Erika vizsgálati iratanyagának beszerzését indítványozta. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az alperes esetleges eljárási jogszabálysértése nem minősíthető olyan súlyosnak, amely a bírósági eljárásban ne lett volna orvosolható.
Az adóhatározatok bírósági felülvizsgálata iránti perben a Pp. 324. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az Art. 109. § (3) bekezdése lehetőséget biztosít az adózónak arra, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolja. Így az Art. és a Pp. szabályai alapján egyértelműen a felperest terhelte a bizonyítás lehetősége, illetve kötelessége. A bizonyítás lényege, hogy most már az adózó érdekében áll, hogy hitelt érdemlő adatokkal igazolja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést, ennek elmaradása vagy sikertelensége az adózó terhére esik.
A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésére figyelemmel megfelelően mérlegelte, sem a tényállás hiányossága, sem a bizonyítékok okszerűtlensége nem volt megállapítható, így a tényállás módosítására vagy a bizonyítékok újraértékelésére a felülvizsgálati eljárásban nem volt lehetőség.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.371/2010.)