adozona.hu
BH+ 2015.1.36
BH+ 2015.1.36
A felek nyilatkozatai és magatartásai alapján a munkaviszony közös megegyezéssel történt megszüntetése nem állapítható meg, ha a munkaviszony meghatározott időpontban, közös megegyezés jogcímével való megszüntetéséről egybehangzó akaratnyilvánítás nem történt [1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 87. § (1) bek. a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes értékesítési igazgatóként állt 1999. november 1-jétől határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél. 2004. augusztus 2-ától 2005. április 3-áig keresőképtelen állományban volt, táppénzét az alperesnél biztosítási jogviszonyban állóként kapta. Az alperes a táppénz hozzájárulást minden alkalommal megfizette a felperes után.
A felperes 2005. április 4-én kelt levelében kérte az alperest a munkaviszonya 2005. április 4-én t...
BH+ 2015.1.36 A felek nyilatkozatai és magatartásai alapján a munkaviszony közös megegyezéssel történt megszüntetése nem állapítható meg, ha a munkaviszony meghatározott időpontban, közös megegyezés jogcímével való megszüntetéséről egybehangzó akaratnyilvánítás nem történt [1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 87. § (1) bek. a) pont].
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes értékesítési igazgatóként állt 1999. november 1-jétől határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél. 2004. augusztus 2-ától 2005. április 3-áig keresőképtelen állományban volt, táppénzét az alperesnél biztosítási jogviszonyban állóként kapta. Az alperes a táppénz hozzájárulást minden alkalommal megfizette a felperes után.A felperes 2005. április 4-én kelt levelében kérte az alperest a munkaviszonya 2005. április 4-én történő megszüntetésére és kilépő papírjai részére történő megküldésére. Az alperes 2005. április 22-én válaszolt, közölte, a munkaviszony fennáll, és kérte a felperest, hogy munkavégzési kötelezettségének haladéktalanul tegyen eleget. A felperes 2005. május 2-án jelent meg a munkahelyén, ahol megerősítette álláspontját, miszerint munkaviszonya az alperesnél 2005. április 4-én megszűnt, és megtagadta az alperes utasításának teljesítését, miszerint ingatlanok értékesítése céljából P.-n kell munkát végeznie.
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes 2004. augusztus 2-án jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát, mivel arra szóban, indokolás nélkül, táppénzes állománya alatt került sor. Kérte 2005. április 4-étől elmaradt bére, bérkülönbözet, felmondási időre járó bér, szabadságmegváltás, végkielégítés, álláskeresési költség, átalány-kártérítés kamatokkal történő megfizetését és az alperes perköltségben marasztalását. Alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult arra hivatkozással, hogy nem szüntette meg 2004. augusztus 2-án a felperes munkaviszonyát, csak jelezte a gazdasági nehézségeit. A felperes volt az, aki nem jelentkezett a táppénze lejártát követően munkavégzésre, felhívás után történő megjelenésekor a munkát nem volt hajlandó felvenni, ezért a felperes szüntette meg jogellenesen a munkaviszonyát. Erre tekintettel viszontkeresetben kérte a felperes másfél havi átlagkeresetnek megfelelő összegben történő marasztalását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes a munkaviszonyát 2005. május 2-án jogellenesen szüntette meg. Kötelezte a felperest alperes javára 177 000 forint és ennek 2007. augusztus 1-jétől a kifizetésig járó késedelmi kamata megfizetésére.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az Mt. 87. § (2) bekezdésére tekintettel - értékelve a tanúvallomásokat, a munkáltatói jogkörgyakorló nyilatkozatát, a becsatolt okiratokat és a felperes által tanúsított magatartást - a felperes részéről történő munkamegtagadás időpontját, azaz 2005. május 2-át fogadta el a munkaviszony megszüntetésének időpontjául, és az Mt. 101. § alapján kötelezte a munkaviszonya jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként a felperest másfél havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére.
Kifejtette, hogy a felperes vezető beosztásban dolgozott, a munkáltatói jogkört a vezérigazgató gyakorolta felette, a munkaidejét szabadon osztotta be, így a szabadságmegváltásra vonatkozóan igénye alaptalan.
A felperes által csatolt munkáltatói igazolásokat nem fogadta el annak bizonyítására, hogy a munkaviszonya megszüntetésre vonatkozó iratok hiányában nem tudták e munkahelyeken alkalmazni. Megállapította, hogy az E. Kft. iratán a 2005. december 7-ei keltezés nem valós, mivel a kiállító társaság ezen cégneve 2006. január 12-én került csak bejegyzésre. A F. Bt. a fizetendő bért nem jelölte meg és nem rögzítették, hogy az iratok hiánya miatt nem alkalmazták a felperest. A cég felszámolását 2006. április 10-én jogerőre emelkedett végzésével a Fővárosi Bíróság elrendelte. Ezért a felperes iratok kiadása miatti kártérítési igényét sem találta alaposnak.
A felperes fellebbezése az elsőfokú ítélet kereset szerinti megváltoztatására irányult.
A másodfokú bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 2005. május 2-ával közös megegyezéssel szűnt meg. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér címén 118 000 forint megfizetésére. Az alperes viszontkeresetét elutasította.
A szabadságmegváltás kivételével az elsőfokú ítélet keresetet elutasító rendelkezését egyebekben helybenhagyta. A szabadságmegváltás tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, ebben a körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A felperes fellebbezését részben ítélte alaposnak.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a rendelkezésre álló adatok alapján kiegészítette.
A felperes 2004. augusztus 2-ától kezdődően betegállományban volt. E napon az alperes központjában K. J. vezérigazgató arról tájékoztatta, hogy gazdasági okok miatt szükséges az, hogy több munkavállalótól megváljon. Amennyiben ez felperest is érinteni fogja, úgy az újbóli elhelyezkedéséhez segítséget nyújt, ehhez önéletrajza becsatolását látta szükségesnek. Közölte továbbá azt, hogy a C. A. úti irodaház felújítási munkálatainak műszaki felügyeletével a vezérigazgató-helyettest bízza meg, mert a felperes a szükséges műszaki végzettséggel nem rendelkezik. A felperesnek ekkor nem volt lehetősége közölni a betegállománya tényét a vezérigazgatóval.
A felperes 2004. augusztus 3-án az alperes központjában az iratokat S. Z. vezérigazgató-helyettesnek átadta és bejelentette betegállományba vételét.
A felperes 2005. április 4-én és 2005. április 21-én kelt levelében kérte az alperest, hogy a munkaviszonyát szüntesse meg, és 2005. április 4-ével készítse el a kilépő papírjait.
Az alperes 2005. április 22-én válaszolt, felszólítását követően a felperes 2005. május 2-án jelent meg az alperesnél, ahol a munkáltató utasítását megtagadta, a munkahelyet elhagyta.
A másodfokú bíróság - a felek eltérő nyilatkozataira tekintettel - a felperes pert megelőző nyilatkozatainak tulajdonított kiemelt jelentőséget a 2004. augusztus 2-ai négyszemközti megbeszélést illetően.
A 2005. április 4-ei levél tartalma alapján azt a következtetést vonta le, hogy a felperes a vezérigazgató munkaviszonya megszüntetésével kapcsolatos nyilatkozatát 2004. augusztus 2-ai dátummal magára nézve hatályosnak nem tekintette. Ezt támasztja alá személyes nyilatkozata is, miszerint úgy gondolta, hogy táppénzes állománya alatt nem lehet a munkaviszonyát megszüntetni.
A bizonyítékok alapján K. J. vezérigazgató által előadottakat találta bizonyítottnak a másodfokú bíróság, miszerint a munkaviszony megszüntetése a jövőre szólt. Ezt támasztja alá a 2004. szeptember 4-én kelt "foglalkoztatói igazolás" című adatlapon tett munkáltatói nyilatkozat is, miszerint a felperes munkaviszonyban áll nála és erre tekintettel kéri a táppénzt megállapítani. A felperes biztosítási jogviszonyban állóként kapta a táppénzt. A munkakör átadására pedig nem a munkaviszony megszüntetése miatt, hanem azért került sor, mert a felperesnek a szükséges szakirányú végzettsége nem volt meg, más feladatot pedig ezért nem adott a felperesnek a vezérigazgató, mert tudomást szerzett arról, hogy betegállományba került. Azt, hogy a felperes 2005. április 4-ével kérte a munkaviszonya megszüntetését, alátámasztja a 3. sorszámú jegyzőkönyvben tett nyilatkozata, valamint a 2005. május 5-én keltezett levele is.
Az alperes a 2005. április 22-én kelt levélben kilátásba helyezett rendkívüli felmondás jogát 2005. május 2-át követően nem gyakorolta, a felperest egyetlen esetben sem hívta fel a munkavégzésre.
A peres felek nyilatkozatai és magatartása alapján a másodfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a felperes szándéka a munkaviszony megszüntetésére irányult, amelyet az alperes május 2-át követően hallgatólagosan elfogadott. Ez okból megalapozottnak találta az alperes másodlagos kérelmét és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, de nem 2005. április 4-ével, hanem 2005. május 2-ával.
B. O. és S. L. tanúvallomását a bizonyítékok köréből mellőzte. A perben második alkalommal tett vallomásában B. O. a korábbi tanúvallomását nem tartotta fenn, míg S. L. ellentmondásos nyilatkozatot tett. Értékelte továbbá, hogy a vezérigazgató észrevételezte, hogy a tanúk "igen rossz körülmények között váltak meg a cégtől". A rendelkezésre álló adatok alapján tehát nyilatkozataikat nem lehetett aggálytalannak tekinteni. A többi meghallgatott tanút illetően az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről egyértelmű nyilatkozatot tenni nem tudtak: nem saját tudomásukról, hanem hallomásról és következtetésekről beszéltek, nyilatkozataik szintén ellentmondásosak voltak.
A másodfokú bíróság még közvetett bizonyítéknak sem tekintette azt, hogy a felperes a titkárnőnek a metró megállóban átadta az önéletrajzát.
Miután a munkaviszonyt nem a felperes szüntette meg jogellenesen, a másodfokú bíróság az alperes viszontkeresetét elutasította.
A felperes munkaviszonya 2005. május 2-áig az alperes által sem vitatottan fennállt, ezért a másodfokú bíróság kötelezte az alperest 2005. április 4-étől május 2-áig terjedően elmaradt munkabér megfizetésére.
A felperes nem tudta bizonyítani, hogy a munkaügyi iratai kiadásának elmaradása akadályozta az újabb munkaviszony létesítésében. Erre nézve az elsőfokú bíróság a csatolt igazolásokat helyesen értékelte. A felperes a fellebbezésében is csupán általánosságban hivatkozott arra, hogy egy cég előtársaságként is működhet, illetőleg, hogy felszámolás alatt álló cégek is létesíthetnek munkaviszonyt. Ezt az előadását azonban semmivel nem támasztotta alá.
Az elsőfokú bíróság a felperes vezető beosztása körében tényállást nem állapított meg, és jogszabályra hivatkozás nélkül utasította el a felperes 2004. évre járó szabadságmegváltás címén előterjesztett munkabérigényét, ezen kereseti kérelem tekintetében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően kérte hatályon kívül helyezni, és a keresetének helytadó új határozatot hozni.
Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan, iratellenes megállapításokat tartalmaz, logikátlan, okszerűtlen a bizonyítékok mérlegelése.
K. J. szüntette meg táppénzes állománya alatt jogellenesen szóban a munkaviszonyát. Ezt alátámasztotta az, hogy a munkaköre átadására utasította, önéletrajza átadását szükségesnek tartotta, továbbá, hogy nem hívta fel csak fél év elteltével a keresőképtelenséget igazoló iratok becsatolására.
B. O. és S. L. tanúvallomását nem megfelelően értékelték a bíróságok. Mindketten fenntartották végül a korábban tett nyilatkozataikat arról, hogy a vezérigazgató tájékoztatta őket a munkaviszony megszüntetéséről. A többi tanú vallomása is a munkaviszonya megszüntetését támasztja alá.
A másodfokú bíróság a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés tárgyában úgy vont le jogkövetkeztetést, hogy erre sem az alperes, sem a felperes nem tett előadást.
Iratellenes az a megállapítás is, miszerint a felperes kérte 2005. április 4-ei levelében, hogy ezzel a nappal szűnjön meg a munkaviszony. Ekként nem értékelhető azon nyilatkozata, miszerint "érvényesítheti a munkáltató a felmondását - amelyet korábban szóban már szíves tudomásomra hozott". Ez a munkaviszony korábbi szóbeli megszüntetésére tekintettel a kilépő iratai kiadására irányuló, nem pedig a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése iránti kérelem volt.
Az alperes többszöri figyelmeztetés ellenére nem adta át a munkaviszony megszüntetésekor szükséges igazolásokat. Ennek kapcsán előterjesztett kárigényét alaptalanul utasították el, megalapozatlanul mellőzték az általa az elhelyezkedési nehézségeire becsatolt igazolások értékelését.
Alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatásával" kérte azon megállapítás mellőzését, hogy a felek között a munkaviszony 2005. május 2-án közös megegyezéssel szűnt volna meg. Kérte továbbá az alperesi viszontkeresetet elutasító rendelkezés hatályon kívül helyezését, e körben az elsőfokú ítélet helybenhagyását, a felperes viszontkeresete szerinti marasztalását. Hivatkozása szerint jogszabálysértően kötelezte a másodfokú bíróság egyhavi átlagkereset megfizetésére, ezért ezen rendelkezés "megváltoztatását" is kérte.
Álláspontja szerint a felperes keresőképtelen állapota 2005. április 3-án megszűnt, április 4-én azonban nem vette fel a munkát, távolmaradását nem mentette ki, munkahelyén 2005. május 2-án történő megjelenésekor a munka felvételét megtagadta, a munkáltató engedélye nélkül távozott. Mindezzel a felperes szüntette meg a munkaviszonyát jogellenesen, az Mt. 87. § (2) bekezdésébe ütköző módon. A felek között közös megegyezéssel a munkaviszony megszüntetésére megállapodás nem jött létre. A felperes jogellenes munkaviszony megszüntetésére tekintettel az Mt. 101. § (1) bekezdés alapján egyhavi átlagkereset megfizetésére köteles.
A munkavállalónak az Mt. 141. § (1) bekezdés alapján az Mt. 103. § rendelkezéseire tekintettel jár munkabér. A felperes maga is beismerte, hogy 2005. április 4-étől 2005. május 2-áig nem jelentkezett munkára. Nem is végzett semmilyen munkát az alperesnek, igazolatlanul volt távol. Ezért ezen időszakra munkabér sem illeti meg.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet keresetét elutasító rendelkezése hatályon kívül helyezésére irányult. Nem támadta az alperes viszontkeresetét elutasító ítéleti rendelkezést, ezért a Pp. 273. § (6) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 244. §-a szerint - figyelemmel a Pp. 228. § (4) bekezdésére is - csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel (annak járulékos jellege folytán) már nem volt támadható a viszontkeresetet elutasító rendelkezés. Erre tekintettel a Kúria az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét e körben a Pp. 273. § (2) bekezdés a) pontja alapján hivatalból elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelme és az alperes elmaradt munkabérre vonatkozó csatlakozó felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint részben alapos.
Az eljáró bíróságok helyesen, a Pp. 164. § (1) bekezdésének megfelelően telepítették a bizonyítási terhet a felperesre arra nézve, hogy az alperes szüntette meg - hivatkozása szerint 2004. augusztus 2-án szóban - a munkaviszonyát. A bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt mérlegelésével, helyesen állapították meg e körben a bizonyítás sikertelenségét. Jogszerűen tulajdonítottak döntő jelentőséget a felperes pert megelőző, és perben tett nyilatkozatainak, a 2005. május 2-án tanúsított magatartásának, a munkavégzésre történő írásbeli felszólításnak, valamint annak, hogy az alperes munkaviszonyban állóként teljesítette a felperes táppénzével kapcsolatos bejelentési, adatszolgáltatási és járulékfizetési kötelezettségeit. Helyesen mellőzték továbbá B. O. és S. L. tanúvallomását. A bizonyítékok mérlegeléséről a Pp. 221. § (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően indokolási kötelezettségüknek eleget téve adtak számot: megemlítve azokat a körülményeket, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vettek utalva azokra az okokra, amelyek miatt valamely tényt nem találtak bizonyítottnak. Mérlegelésük megfelelt a logika szabályainak és nem minősült iratellenesnek vagy kirívóan okszerűtlennek.
Az így helyesen megállapított tényállásból jogszerűen következtettek arra, hogy a munkáltató részéről - a felperes hivatkozása ellenére - 2004. augusztus 2-án nem történt olyan munkaviszony megszüntetési nyilatkozattétel, amelyet a felperes e nappal magára nézve hatályosnak tekintett. A munkáltató ezt követően pedig nem tett olyan intézkedést vagy nyilatkozatot, amely a felperes munkaviszonyát megszüntette volna. A felperes volt az, aki 2005. április 4-étől a munkavégzési kötelezettségét elmulasztotta, 2005. május 2-án a munkát megtagadta, a munkahelyet engedély nélkül elhagyta.
A másodfokú bíróság tévedett azonban akkor, amikor a felek nyilatkozatait és magatartását - erre irányuló kérelem hiányában - a munkaviszony 2005. május 2-ával, közös megegyezéssel történő megszüntetésre irányuló megállapodásként értékelte. A munkaviszony ilyen módon történő megszüntetéséhez a felek befolyásmentes, egyező akaratnyilatkozata szükséges, amellyel meghatározott időpontban, közös megegyezés jogcímével, egybehangzóan kívánják a munkaviszonyt megszüntetni, ezért az adott esetben nem jöhetett létre közös megegyezés akként, hogy a felperes 2005. április 4-ével kéri a munkaviszonya megszüntetését, és ahhoz az alperes "hallgatólagosan" 2005. május 2-ával járul hozzá.
A felperes keresőképtelen állományba vétele 2005. április 3-ával megszűnt. Az alperes részére ezt követően sem végzett munkát, május 2-án a munkavégzésre vonatkozó munkáltatói utasítást megtagadta.
A munkáltató az Mt. 102. § (4) bekezdés alapján a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban, illetve a munkaszerződésben foglaltaknak megfelelően köteles a munkavállaló számára munkabért fizetni. A Munka törvénykönyve igazolatlan távollét, a munkáltató utasításának megtagadása, ezt követően a munkára rendelkezésre állási kötelezettség megszegése esetére munkabérfizetési kötelezettséget nem ró a munkáltató terhére, így a felperest 2004. április 4-étől május 2-áig terjedő időtartamra nem illeti meg munkabér.
A felperes alaptalanul sérelmezte a munkaviszony megszüntetésekor kiállítandó igazolások késedelmes kiadásával összefüggésben felmerült kára iránti igénye elutasítását. Ezt az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén járó elmaradt munkabér kiszámításánál vagylagosan kérte figyelembe venni, mint elhelyezkedése esetén járó elmaradt jövedelmet.
A perben azonban a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a munkáltató szüntette meg jogellenesen a munkaviszonyát, ezért az Mt. 100. § (6) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazására sem kerülhetett sor.
Az eljáró bíróságok a csatolt okirati bizonyítékokat e körben is a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően értékelték és állapították meg, hogy a felperes sikerrel nem bizonyította, hogy az igazolások késedelmes kiadásából származott-e, és milyen összegű kára.
A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletet részben megváltoztató rendelkezéseit, amellyel megállapította a munkaviszony 2005. május 2-ával közös megegyezéssel történő megszüntetését, és az alperest 118 000 forint elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte, hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletnek a felperesi keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta, míg a viszontkeresetet elutasító, továbbá a perköltség és illetékviselésre vonatkozó, és a szabadságmegváltás tárgyában hozott rendelkezéseket nem érintette.
(Kúria Mfv. I. 11.106/2010.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Túri Aranka ügyvéd által képviselt P. L. felperesnek a dr. H. G. P. ügyvéd által képviselt I. Zrt. alperes ellen munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 33.M.4136/2005. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Bíróság 55.Mf.635.248/2009/4. számú részítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem és az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme folytán a 2012. február 29. napján megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő
r é s z í t é l e t e t:
A Kúria a Fővárosi Bíróság 55.Mf.635.248/2009/4. számú részítéletének a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 33.M.4136/2005/38. számú ítéletét részben megváltoztató rendelkezését, amellyel megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 2005. május 2-ával közös megegyezéssel szűnt meg, valamint amellyel kötelezte az alperest felperes javára 118 000 (egyszáztizennyolcezer) forint elmaradt munkabér megfizetésére, hatályon kívül helyezi, és a felperes keresetét elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyja.
A viszontkeresetet elutasító jogerős ítéleti rendelkezéssel szemben előterjesztett alperesi csatlakozó felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasítja, egyebekben a jogerős részítéletet nem érinti.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt napon belül - 15 000 (tizenötezer) forint és 4 050 (négyezer-ötven) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes értékesítési igazgatóként állt 1999. november 1-jétől határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél. 2004. augusztus 2-ától 2005. április 3-áig keresőképtelen állományban volt, táppénzét az alperesnél biztosítási jogviszonyban állóként kapta. Az alperes a táppénz hozzájárulást minden alkalommal megfizette a felperes után.
A felperes 2005. április 4-én kelt levelében kérte az alperest a munkaviszonya 2005. április 4-én történő megszüntetésére és kilépő papírjai részére történő megküldésére. Az alperes 2005.április 22-én válaszolt, közölte, a munkaviszony fennáll, és kérte a felperest, hogy munkavégzési kötelezettségének haladéktalanul tegyen eleget. A felperes 2005. május 2-án jelent meg a munkahelyén, ahol megerősítette álláspontját, miszerint munkaviszonya az alperesnél 2005. április 4-én megszűnt, és megtagadta az alperes utasításának teljesítését, miszerint ingatlanok értékesítése céljából P.-n kell munkát végeznie.
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes 2004. augusztus 2-án jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát, mivel arra szóban, indokolás nélkül, táppénzes állománya alatt került sor. Kérte 2005. április 4-étől elmaradt bére, bérkülönbözet, felmondási időre járó bér, szabadságmegváltás, végkielégítés, álláskeresési költség, átalány-kártérítés kamatokkal történő megfizetését és az alperes perköltségben marasztalását. Alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult arra hivatkozással, hogy nem szüntette meg 2004. augusztus 2-án a felperes munkaviszonyát, csak jelezte a gazdasági nehézségeit. A felperes volt az, aki nem jelentkezett a táppénze lejártát követően munkavégzésre, felhívás után történő megjelenésekor a munkát nem volt hajlandó felvenni, ezért a felperes szüntette meg jogellenesen a munkaviszonyát. Erre tekintettel viszontkeresetben kérte a felperes másfél havi átlagkeresetnek megfelelő összegben történő marasztalását.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 33.M.4136/2005/38. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes a munkaviszonyát 2005. május 2-án jogellenesen szüntette meg. Kötelezte a felperest alperes javára 177 000 forint és ennek 2007. augusztus 1-jétől a kifizetésig járó késedelmi kamata, valamint 150 000 forint alperesi perköltség megfizetésére.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az Mt. 87. § (2) bekezdésére tekintettel - értékelve a tanúvallomásokat, a munkáltatói jogkörgyakorló nyilatkozatát, a becsatolt okiratokat és a felperes által tanúsított magatartást - a felperes részéről történő munkamegtagadás időpontját, azaz 2005. május 2-át fogadta el a munkaviszony megszüntetésének időpontjául, és az Mt. 101. § alapján kötelezte a munkaviszonya jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként a felperest másfél havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére.
Kifejtette, hogy a felperes vezető beosztásban dolgozott, a munkáltatói jogkört a vezérigazgató gyakorolta felette, a munkaidejét szabadon osztotta be, így a szabadságmegváltásra vonatkozóan igénye alaptalan.
A felperes által csatolt munkáltatói igazolásokat nem fogadta el annak bizonyítására, hogy a munkaviszonya megszüntetésre vonatkozó iratok hiányában nem tudták e munkahelyeken alkalmazni. Megállapította, hogy az E. Kft. iratán a 2005. december 7-ei keltezés nem valós, mivel a kiállító társaság ezen cégneve 2006. január 12-én került csak bejegyzésre. A F. Bt. a fizetendő bért nem jelölte meg és nem rögzítették, hogy az iratok hiánya miatt nem alkalmazták a felperest. A cég felszámolását 2006. április 10-én jogerőre emelkedett végzésével a Fővárosi Bíróság elrendelte. Ezért a felperes iratok kiadása miatti kártérítési igényét sem találta alaposnak.
A felperes fellebbezése az elsőfokú ítélet kereset szerinti megváltoztatására irányult. Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezésének megváltoztatását, annak 240 000 forint + áfa összegre történő felemelését kérte a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (1) bekezdésében foglaltak szerint.
A Fővárosi Bíróság 55.Mf.635.248/2009/4. számú részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 2005. május 2-ával közös megegyezéssel szűnt meg. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér címén 118 000 forint megfizetésére. Az alperes viszontkeresetét elutasította. Kötelezte az alperest 10 620 forint le nem rótt eljárási illeték és 10 620 forint fellebbezési illeték megfizetésére.
A felperes által alperesnek fizetendő elsőfokú perköltség összegét 200 000 forint + áfa összegre felemelte, másodfokú perköltségként 30 000 forint + áfa megfizetésére kötelezte. A szabadságmegváltás kivételével az elsőfokú ítélet keresetet elutasító rendelkezését egyebekben helybenhagyta. A szabadságmegváltás tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, ebben a körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A le nem rótt fellebbezési illetéket 70 080 forintban, míg a peres felek másodfokú perköltségét 5 900 forintban + áfa összegben állapította meg.
Mind a felperes, mind az alperes fellebbezését részben ítélte alaposnak.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a rendelkezésre álló adatok alapján kiegészítette.
A felperes 2004. augusztus 2-ától kezdődően betegállományban volt. E napon az alperes központjában K. J. vezérigazgató arról tájékoztatta, hogy gazdasági okok miatt szükséges az, hogy több munkavállalótól megváljon. Amennyiben ez felperest is érinteni fogja, úgy az újbóli elhelyezkedéséhez segítséget nyújt, ehhez önéletrajza becsatolását látta szükségesnek. Közölte továbbá azt, hogy a C. A. úti irodaház felújítási munkálatainak műszaki felügyeletével a vezérigazgató-helyettest bízza meg, mert a felperes a szükséges műszaki végzettséggel nem rendelkezik. A felperesnek ekkor nem volt lehetősége közölni a betegállománya tényét a vezérigazgatóval.
A felperes 2004. augusztus 3-án az alperes központjában az iratokat S. Z. vezérigazgató-helyettesnek átadta és bejelentette betegállományba vételét.
A felperes 2005. április 4-én és 2005. április 21-én kelt levelében kérte az alperest, hogy a munkaviszonyát szüntesse meg, és 2005. április 4-ével készítse el a kilépő papírjait.
Az alperes 2005. április 22-én válaszolt, felszólítását követően a felperes 2005. május 2-án jelent meg az alperesnél, ahol a munkáltató utasítását megtagadta, a munkahelyet elhagyta.
A másodfokú bíróság - a felek eltérő nyilatkozataira tekintettel - a felperes pert megelőző nyilatkozatainak tulajdonított kiemelt jelentőséget a 2004. augusztus 2-ai négyszemközti megbeszélést illetően.
A 2005. április 4-ei levél tartalma alapján azt a következtetést vonta le, hogy a felperes a vezérigazgató munkaviszonya megszüntetésével kapcsolatos nyilatkozatát 2004. augusztus 2-ai dátummal magára nézve hatályosnak nem tekintette. Ezt támasztja alá a személyes nyilatkozata is, miszerint úgy gondolta, hogy táppénzes állománya alatt nem lehet a munkaviszonyát megszüntetni.
A bizonyítékok alapján K. J. vezérigazgató által előadottakat találta bizonyítottnak a másodfokú bíróság, miszerint a munkaviszony megszüntetése a jövőre szólt. Ezt támasztja alá a 2004. szeptember 4-én kelt "foglalkoztatói igazolás" című adatlapon tett munkáltatói nyilatkozat is, miszerint a felperes munkaviszonyban áll nála és erre tekintettel kéri a táppénzt megállapítani. A felperes biztosítási jogviszonyban állóként kapta a táppénzt. A munkakör átadására pedig nem a munkaviszony megszüntetése miatt, hanem azért került sor, mert a felperesnek a szükséges szakirányú végzettsége nem volt meg, más feladatot pedig ezért nem adott a felperesnek a vezérigazgató, mert tudomást szerzett arról, hogy betegállományba került. Azt, hogy a felperes 2005. április 4-ével kérte a munkaviszonya megszüntetését, alátámasztja a 3. sorszámú jegyzőkönyvben tett nyilatkozata, valamint a 2005. május 5-én keltezett levele is.
Az alperes a 2005. április 22-én kelt levélben kilátásba helyezett rendkívüli felmondás jogát 2005. május 2-át követően nem gyakorolta, a felperest egyetlen esetben sem hívta fel a munkavégzésre.
A peres felek nyilatkozatai és magatartása alapján a másodfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a felperes szándéka a munkaviszony megszüntetésére irányult, amelyet az alperes május 2-át követően hallgatólagosan elfogadott. Ez okból megalapozottnak találta az alperes másodlagos kérelmét és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, de nem 2005. április 4-ével, hanem 2005. május 2-ával.
B. O. és S. L. tanúvallomását a bizonyítékok köréből mellőzte. A perben második alkalommal tett vallomásában B. O. a korábbi tanúvallomását nem tartotta fenn, míg S. L. ellenmondásos nyilatkozatot tett. Értékelte továbbá, hogy a vezérigazgató észrevételezte, hogy a tanúk "igen rossz körülmények között váltak meg a cégtől". A rendelkezésre álló adatok alapján tehát nyilatkozataikat nem lehetett aggálytalannak tekinteni. A többi meghallgatott tanút illetően az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről egyértelmű nyilatkozatot tenni nem tudtak: nem saját tudomásukról, hanem hallomásról és következtetésekről beszéltek, nyilatkozataik szintén ellentmondásosak voltak.
A másodfokú bíróság még közvetett bizonyítéknak sem tekintette azt, hogy a felperes a titkárnőnek a metró megállóban átadta az önéletrajzát.
Miután a munkaviszonyt nem a felperes szüntette meg jogellenesen, a másodfokú bíróság az alperes viszontkeresetét elutasította.
A felperes munkaviszonya 2005. május 2-áig az alperes által sem vitatottan fennállt, ezért a másodfokú bíróság kötelezte az alperest 2005. április 4-étől május 2-áig terjedően elmaradt munkabér megfizetésére.
A felperes nem tudta bizonyítani, hogy a munkaügyi iratai kiadásának elmaradása akadályozta az újabb munkaviszony létesítésében. Erre nézve az elsőfokú bíróság a csatolt igazolásokat helyesen értékelte. A felperes a fellebbezésében is csupán általánosságban hivatkozott arra, hogy egy cég előtársaságként is működhet, illetőleg, hogy felszámolás alatt álló cégek is létesíthetnek munkaviszonyt. Ezt az előadását azonban semmivel nem támasztotta alá.
Részben találta alaposnak a másodfokú bíróság az alperes fellebbezését az elsőfokú perköltség tekintetében. Az első-, és másodfokú eljárásra szólóan becsatolt eseti megbízási szerződés szerint tárgyalásonként 40 000 forint + áfa megbízási díj illeti meg az alperes jogi képviselőjét. A perben tartott nyolc tárgyaláson történő megjelenésre, hat beadvány benyújtására tekintettel, figyelemmel arra, hogy a viszontkereset vonatkozásában az alperes pervesztes lett, 200 000 forint + áfa elsőfokú perköltséget talált alaposnak.
Az elsőfokú bíróság a felperes vezető beosztása körében tényállást nem állapított meg, és jogszabályra hivatkozás nélkül utasította el a felperes 2004. évre járó szabadságmegváltás címén előterjesztett munkabérigényét, ezen kereseti kérelem tekintetében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően kérte hatályon kívül helyezni, és a keresetének helytadó új határozatot hozni az alperes perköltségben marasztalása mellett.
Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan, iratellenes megállapításokat tartalmaz, logikátlan, okszerűtlen a bizonyítékok mérlegelése.
K. J. szüntette meg táppénzes állománya alatt jogellenesen szóban a munkaviszonyát. Ezt alátámasztotta az, hogy a munkaköre átadására utasította, önéletrajza átadását szükségesnek tartotta, továbbá, hogy nem hívta fel csak fél év elteltével a keresőképtelenséget igazoló iratok becsatolására.
B. O. és S. L. tanúvallomását nem megfelelően értékelték a bíróságok. Mindketten fenntartották végül a korábban tett nyilatkozataikat arról, hogy a vezérigazgató tájékoztatta őket a munkaviszony megszüntetéséről. A többi tanú vallomása is a munkaviszonya megszüntetését támasztja alá.
A másodfokú bíróság a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés tárgyában úgy vont le jogkövetkeztetést, hogy erre sem az alperes, sem a felperes nem tett előadást.
Iratellenes az a megállapítás is, miszerint a felperes kérte 2005. április 4-ei levelében, hogy ezzel a nappal szűnjön meg a munkaviszony. Ekként nem értékelhető azon nyilatkozata, miszerint "érvényesítheti a munkáltató a felmondását - amelyet korábban szóban már szíves tudomásomra hozott". Ez a munkaviszony korábbi szóbeli megszüntetésére tekintettel a kilépő iratai kiadására irányuló, nem pedig a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése iránti kérelem volt.
Az alperes többszöri figyelmeztetés ellenére nem adta át a munkaviszony megszüntetésekor szükséges igazolásokat. Ennek kapcsán előterjesztett kárigényét alaptalanul utasították el, megalapozatlanul mellőzték az általa az elhelyezkedési nehézségeire becsatolt igazolások értékelését.
Alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatásával" kérte azon megállapítás mellőzését, hogy a felek között a munkaviszony 2005. május 2-án közös megegyezéssel szűnt volna meg. Kérte továbbá az alperesi viszontkeresetet elutasító rendelkezés hatályon kívül helyezését, e körben az elsőfokú ítélet helybenhagyását, a felperes viszontkeresete szerinti marasztalását. Hivatkozása szerint jogszabálysértően kötelezte a Fővárosi Bíróság egyhavi átlagkereset megfizetésére, ezért ezen rendelkezés "megváltoztatását" is kérte.
Álláspontja szerint a felperes keresőképtelen állapota 2005. április 3-án megszűnt, április 4-én azonban nem vette fel a munkát, távolmaradását nem mentette ki, munkahelyén 2005. május 2-án történő megjelenésekor a munka felvételét megtagadta, a munkáltató engedélye nélkül távozott. Mindezzel a felperes szüntette meg a munkaviszonyát jogellenesen, az Mt. 87. § (2) bekezdésébe ütköző módon. A felek között közös megegyezéssel a munkaviszony megszüntetésére megállapodás nem jött létre. A felperes jogellenes munkaviszony megszüntetésére tekintettel az Mt. 101. § (1) bekezdés alapján egyhavi átlagkereset megfizetésére köteles.
A munkavállalónak az Mt. 141. § (1) bekezdés alapján az Mt. 103. § rendelkezéseire tekintettel jár munkabér. A felperes maga is beismerte, hogy 2005. április 4-étől 2005. május 2-áig nem jelentkezett munkára. Nem is végzett semmilyen munkát az alperesnek, igazolatlanul volt távol. Ezért ezen időszakra munkabér sem illeti meg.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet keresetét elutasító rendelkezése hatályon kívül helyezésére irányult. Nem támadta az alperes viszontkeresetét elutasító ítéleti rendelkezést, ezért a Pp. 273. § (6) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 244. §-a szerint - figyelemmel a Pp. 228. § (4) bekezdésére is - csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel (annak járulékos jellege folytán) már nem volt támadható a viszontkeresetet elutasító rendelkezés. Erre tekintettel a Kúria az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét e körben a Pp. 273. § (2) bekezdés a) pontja alapján hivatalból elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelme és az alperes elmaradt munkabérre vonatkozó csatlakozó felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint részben alapos.
Az eljáró bíróságok helyesen, a Pp. 164. § (1) bekezdésének megfelelően telepítették a bizonyítási terhet a felperesre arra nézve, hogy az alperes szüntette meg - hivatkozása szerint 2004. augusztus 2-án szóban - a munkaviszonyát. A bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt mérlegelésével, helyesen állapították meg e körben a bizonyítás sikertelenségét. Jogszerűen tulajdonítottak döntő jelentőséget a felperes pert megelőző, és perben tett nyilatkozatainak, a 2005. május 2-án tanúsított magatartásának, a munkavégzésre történő írásbeli felszólításnak, valamint annak, hogy az alperes munkaviszonyban állóként teljesítette a felperes táppénzével kapcsolatos bejelentési, adatszolgáltatási és járulékfizetési kötelezettségeit. Helyesen mellőzték továbbá B. O. és S. L. tanúvallomását. A bizonyítékok mérlegeléséről a Pp. 221. § (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően indokolási kötelezettségüknek eleget téve adtak számot: megemlítve azokat a körülményeket, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vettek utalva azokra az okokra, amelyek miatt valamely tényt nem találtak bizonyítottnak. Mérlegelésük megfelelt a logika szabályainak és nem minősült iratellenesnek vagy kirívóan okszerűtlennek.
Az így helyesen megállapított tényállásból jogszerűen következtettek arra, hogy a munkáltató részéről - a felperes hivatkozása ellenére - 2004. augusztus 2-án nem történt olyan munkaviszony megszüntetési nyilatkozattétel, amelyet a felperes e nappal magára nézve hatályosnak tekintett. A munkáltató ezt követően pedig nem tett olyan intézkedést vagy nyilatkozatot, amely a felperes munkaviszonyát megszüntette volna. A felperes volt az, aki 2005. április 4-étől a munkavégzési kötelezettségét elmulasztotta, 2005. május 2-án a munkát megtagadta, a munkahelyet engedély nélkül elhagyta.
A másodfokú bíróság tévedett azonban akkor, amikor a felek nyilatkozatait és magatartását - erre irányuló kérelem hiányában - a munkaviszony 2005. május 2-ával, közös megegyezéssel történő megszüntetésre irányuló megállapodásként értékelte. A munkaviszony ilyen módon történő megszüntetéséhez a felek befolyásmentes, egyező akaratnyilatkozata szükséges, amellyel meghatározott időpontban, közös megegyezés jogcímével, egybehangzóan kívánják a munkaviszonyt megszüntetni, ezért az adott esetben nem jöhetett létre közös megegyezés akként, hogy a felperes 2005. április 4-ével kéri a munkaviszonya megszüntetését, és ahhoz az alperes "hallgatólagosan" 2005. május 2-ával járul hozzá.
A felperes keresőképtelen állományba vétele 2005. április 3-ával megszűnt. Az alperes részére ezt követően sem végzett munkát, május 2-án a munkavégzésre vonatkozó munkáltatói utasítást megtagadta.
A munkáltató az Mt. 102. § (4) bekezdés alapján a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban, illetve a munkaszerződésben foglaltaknak megfelelően köteles a munkavállaló számára munkabért fizetni. A Munka törvénykönyve igazolatlan távollét, a munkáltató utasításának megtagadása, ezt követően a munkára rendelkezésre állási kötelezettség megszegése esetére munkabérfizetési kötelezettséget nem ró a munkáltató terhére, így a felperest 2004. április 4-étől május 2-áig terjedő időtartamra nem illeti meg munkabér.
A felperes alaptalanul sérelmezte a munkaviszony megszüntetésekor kiállítandó igazolások késedelmes kiadásával összefüggésben felmerült kára iránti igénye elutasítását. Ezt az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén járó elmaradt munkabér kiszámításánál vagylagosan kérte figyelembe venni, mint elhelyezkedése esetén járó elmaradt jövedelmet.
A perben azonban a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a munkáltató szüntette meg jogellenesen a munkaviszonyát, ezért az Mt. 100. § (6) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazására sem kerülhetett sor.
Az eljáró bíróságok a csatolt okirati bizonyítékokat e körben is a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően értékelték és állapították meg, hogy a felperes sikerrel nem bizonyította, hogy az igazolások késedelmes kiadásából származott-e, és milyen összegű kára.
A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletet részben megváltoztató rendelkezéseit, amellyel megállapította a munkaviszony 2005. május 2-ával közös megegyezéssel történő megszüntetését, és az alperest 118.000 forint elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte, hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletnek a felperesi keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta, míg a viszontkeresetet elutasító, továbbá a perköltség és illetékviselésre vonatkozó, és a szabadságmegváltás tárgyában hozott rendelkezéseket nem érintette.
A Pp. 81. § (1) bekezdés alapján kötelezte a túlnyomórészt pervesztes felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költsége viselésére, míg a felülvizsgálati eljárási illetéket az ügyben még irányadó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 2. § (1) bekezdés f) pontja és 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2012. február 29.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Hajdu Edit s.k. előadó bíró, Dr. Stark Marianna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 11.106/2010.)