adozona.hu
ÍH 2017.36
ÍH 2017.36
CSTV. 33/A. § - A BIZONYÍTÁSI TEHER SZABÁLYAI A bizonyítási teher telepítése a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésére alapított perben [1991. évi XLIX. tv. 33/A. § (1) bekezdés; Pp. 3. § (3) bekezdés, 164. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I. rendű és a II. rendű alperes a B. Korlátolt Felelősségű Társaság (adós társaság) ügyvezetőjeként az adós társaság 2010 márciusában bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetét követően ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ezzel a társaság vagyona 50 000 000 forinttal csökkent, ennek következtében az alperesek egyetemlegesen 50 000 000 forint erejéig kártérítési felelősséggel tartoznak a f...
ÍH 2017.36 CSTV. 33/A. § - A BIZONYÍTÁSI TEHER SZABÁLYAI
A bizonyítási teher telepítése a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésére alapított perben [1991. évi XLIX. tv. 33/A. § (1) bekezdés; Pp. 3. § (3) bekezdés, 164. §].
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I. rendű és a II. rendű alperes a B. Korlátolt Felelősségű Társaság (adós társaság) ügyvezetőjeként az adós társaság 2010 márciusában bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetét követően ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ezzel a társaság vagyona 50 000 000 forinttal csökkent, ennek következtében az alperesek egyetemlegesen 50 000 000 forint erejéig kártérítési felelősséggel tartoznak a felszámolási eljárás során ki nem elégített hitelezői követelésekért. Az elsőfokú bíróság egyetemlegesen kötelezte az I. és a II. rendű alperest, hogy 30 napon belül vagyoni biztosítékként 50 000 000 forint összeget helyezzenek letétbe a bíróság gazdasági hivatala letéti számlájára, ezt meghaladóan a keresetet elutasította; kötelezte az alpereseket perköltség fizetésére.
Határozatát azzal indokolta, hogy mindkét alperes alapító tagja és alapításától ügyvezetője az adós társaságnak, a II. rendű alperes vezetői tisztsége 2011. február 17. napján megszűnt.
Az adós 2011. augusztus 11. napi kezdő időponttal felszámolás alatt áll.
A felperes és az adós között szoros gazdasági együttműködés alakult ki, a felperes ragasztószalag gyártásához szükséges alapanyaggal látta el az adóst, és késztermékét bizományosi értékesítésben az adós társaság is forgalmazta.
Az adós 2010. évi gazdálkodását likviditási nehézségek jellemezték. A felperes számláit már 2009 szeptemberétől a lejáratkor nem tudta teljesíteni. 2010. év elejére 90 és 120 napnál régebben lejárt felperesi számlakövetelés mértéke elérte a 27 000 000 forintot. Ennek eredményeként 2010 februárjában a felperes és az adós társaság a lejárt követelések átütemezésében állapodott meg, azonban az adós késedelembe esett, ezért a felperes 2010. március 11-én felmondta a megállapodást és lejárttá tette a teljes követelést. 2010 nyarára az adós 53 185 593 forint vételárral tartozott a felperesnek.
Az adós társaság a tevékenységét banki hitelből finanszírozta, 1,4 millió dollár összegben beruházási hitelt vett fel, telephely, üzemcsarnok építésére és gépek beszerzésére. Ezen túlmenően forint- és deviza folyószámla hitele is volt.
Az adós társaság 2010. üzleti évben a gazdálkodását átstrukturálta, úgy döntött, hogy termelő tevékenységével részben felhagy, ezért a gépparkja egy részét 2010 októberében értékesítette az I. rendű alperes családi érdekeltségébe tartozó C. Korlátolt Felelősségű Társaság részére.
A II. rendű alperes az adós társaság 2010. december 10-én tartott taggyűlésén üzletrészét felajánlotta az I. rendű alperes, illetve az adós részére vételre. Az adós a II. rendű alperes 25 000 000 forint névértékű törzsbetétjét 50 000 000 forint vételáron megvásárolta, ekkor a II. rendű alperes ügyvezetői tisztségéről is lemondott.
A 2009-2010. évben az adós társaság eszközállománya, saját tőkéje rohamosan csökkent, a hosszú- és rövid lejáratú kötelezettségei jelentősen növekedtek; az adós likviditása is nagymértékben romlott [130 000 000 forinttal csökkent a társaság nettó árbevétele, míg mérleg szerinti eredménye 2009. évi 20 000 000 forint pozitív tartományból 240 000 000 forint hiányba torkollott 2010. év végére; a 2010. évi mérleghez készített korlátozó könyvvizsgálói jelentés értelmében az adós társaságnál nem érvényesülhet a vállalkozás elve].
2011. február 14-én a pénzintézet az adós hitelszerződéseit felmondta, így valamennyi tartozása lejárttá vált.
Az adós társaság a 2010. évi mérlegét a felszámolást megelőzően nem tette közzé.
Az I. rendű alperes átadta a tevékenységet záró mérleget; az iratokat több részletben; a társaság eszközállományát, a számítógépeit is, melyeken - az I. rendű alperes állítása szerint - rögzítésre került az adós társaság könyvelési dokumentációja, így a teljes főkönyvi kartonállomány is.
Az adós társaság mérlegadatait és főkönyvi kivonatok tartalmait megalapozó főkönyvi kartonok 2009. és 2010. évi gazdálkodáshoz kapcsolódóan nem kerültek elő, a felszámolóbiztosok nyilatkozata szerint az átvett számítógépen ilyen könyvelési dokumentáció nem volt fellelhető.
A felszámolási eljárásban bejelentett és visszaigazolt teljes hitelezői igény (22 hitelező) 749 563 877 forint volt, a felszámoló a felperes hitelezői igényét 61 332 419 forint összegben vette nyilvántartásba.
A felperes keresetében a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján kérte annak megállapítását, hogy az I. rendű és a II. rendű alperesek az adós társaság 2010 márciusában bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ezzel összefüggésben az adós vagyona 93 334 000 forint összegben csökkent. Kérte az alpereseket egyetemlegesen vagyoni biztosíték nyújtására kötelezését a teljes kárösszeg mértékének megfelelően.
A vagyoncsökkenést okozó ügyletnek minősítette egyrészt azt, hogy az adós társaság 50 000 000 forint vételárat fizetett ki a II. rendű alperes üzletrészének ellenértékeként, továbbá azt, hogy az adós által értékesített tárgyi eszközök, gépek könyv szerinti értékében meghatározott 43 334 000 forint vételárának megfizetése nem nyert igazolást.
A felperes keresetében kifejtette, hogy a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell, mert az alperesek a 2010. üzleti év mérlegének közzétételét elmulasztották; továbbá az I. rendű alperes a felszámolás során az iratátadási kötelezettségének nem tett eleget maradéktalanul.
A fizetésképtelenség bekövetkeztének 2010. márciusi időpontját azzal indokolta, hogy az adós társaság a felperes a számlaköveteléseit 2010 márciusában már nem tudta kiegyenlíteni; az átütemezett fizetési kötelezettségének sem tudott eleget tenni, ezért ekkor már fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt.
Álláspontja szerint azzal, hogy az adós társaság a termelő-eszközeit értékesítette, majd 2010 decemberében saját üzletrészt vásárolt, és tovább csökkentette a társaság likvid eszközeit, a hitelezői érdekek sérelme bekövetkezett.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Azzal védekeztek, hogy 2010 márciusában az adós nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben, fizetőképessége ekkor fennállt, likvid pénzeszközökkel rendelkezett, nem volt adótartozása. A társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete csak 2011 februárjában, a hitelszerződés banki felmondásával következett be.
Hangsúlyozták: a felperesnek nem likviditási problémák miatt nem fizették ki a lejárt számlaköveteléseit, hanem azért, mert a felperes kárt okozott az adós társaságnak és e követelés beszámításával kívánták rendezni. Az I. rendű alperes kiemelte, hogy az eszközállomány értékesítésére a tevékenység átstrukturálása miatt került sor, előzetes értékbecslést követően, a vevő pedig a vételárat megfizette.
Azt állították: a kirendelt igazságügyi szakértő nem az alpereseknek felróható okból nem tudta kétséget kizáróan megállapítani a főkönyvi kartonok hiányában a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének pontos időpontját. Önmagában a likviditási mutató nem utal a társaság fizetésképtelenségére, a saját üzletrész vásárlásról pedig a Gt. szabályainak megfelelően döntöttek.
Az I. rendű alperes kifejtette, hogy az iratokat több alkalommal ugyan, de teljes körben átadta a felszámolóbiztos részére, a főkönyvi kartonok a társaság számítógépein voltak megtalálhatók, és e számítógépeket átadták a felszámolóbiztos részére. Hangsúlyozta, hogy a 2010. évi mérleget elkészítette, azonban azért nem tudott eleget tenni a közzétételi kötelezettségének, mert időközben az adós társaság számláját zárolták, így a közzétételi költség átutalására nem volt mód. Álláspontja szerint a mérleg közzététele elmaradásának nincs jelentősége, mert a fizetésképtelenség 2011. évben a banki hitel felmondásával következett be.
Az elsőfokú bíróság a hitelezői érdekek sérelmének vélelmével kapcsolatosan azt rögzítette: az I. rendű alperes maga sem vitatta, hogy a 2010. évi mérleg nem került 2011. május 31. napjáig közzétételre. A bíróság álláspontja szerint azonban a mérleg határidőben való közzététele nem óvta volna meg a felperest a vagyoni károsodástól, hiszen az alperesek által sem vitatottan, erre az időpontra az adós fizetésképtelensége már bekövetkezett, ezért a hitelezői érdeksérelem és a közzététel elmaradása között nincs oksági kapcsolat.
Az irat- és vagyonátadási kötelezettség teljesítésével kapcsolatban a bíróság azt állapította meg, hogy a felszámolóbiztosok nem vizsgálták a számítógépeken lévő adatokat, nem szólították fel okirattal igazolható módon az I. rendű alperest az iratátadási kötelezettsége könyvelési kartonokra is kiterjedő teljesítésére. Az adós társaság könyvelője tanúként úgy nyilatkozott, hogy elektronikusan vagy papír alapon minden irat átadásra került. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság arra az álláspontra jutott, hogy az alperesek az iratátadási kötelezettségüknek eleget tettek, az egyes iratok fellelhetőségének hiánya nem róható az alperesek terhére, a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében előírt vélelem nem áll fenn, a hitelezői érdekek sérelmét nem lehet vélelmezni.
Az elsőfokú bíróság vizsgálta a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját. Úgy ítélte meg, hogy 2010 márciusára az adós társaság már nem volt képes az esedékessé vált, lejárt számlatartozásokat teljesíteni. Ezt a körülményt támasztja alá, hogy 2010 februárjában a 90 és 120 napon túli esedékességű számlákat át kellett ütemezni, és az adós társaság ezen átütemezett tartozást sem teljesítette határidőben. 2010 januárjában a banki tartozások átütemezésére is sor került. Ily módon 2010 tavaszán a társaság ügyvezetésének - elvárható gondosság mellett - tisztában kellett lennie azzal, hogy a devizában eladósodott társaság forintban átszámított hitel-terhei drasztikusan növekedtek.
A bíróság által kirendelt G. T. igazságügyi könyvszakértő az analitikus könyvviteli kimutatások hiányára figyelemmel nem tudta teljes bizonyossággal megállapítani a társaság fizetőképessége elvesztésének időpontját, de azt egyértelműen állította, hogy 2010. december 31-ére az adós társaság a fizetőképességét elvesztette. Álláspontja szerint vélelmezhetően már 2009. december 31-én sem állt fenn az adós társaság fizetőképessége, arra is figyelemmel, hogy a mérlegadatok szerint 2009 és a 2010 évben is jóval a kívánt érték alatt maradtak az adós társaság likviditási mutatói.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a vezető tisztségviselő felelőssége az is, hogy a gazdasági folyamatokat átlássa, azokat értékelje, és prognosztizálja az adós társaság gazdálkodási tendenciáit, jövőjét, a várható eredményeket, veszteségeket. Mivel az adós társaság hitelállománya óriási mértékű volt, és devizában adósodott el, a vezető tisztségviselőtől mindenféle közgazdasági ismeret nélkül is elvárható volt annak felismerése, hogy rövidebb és hosszabb távon esedékessé váló kötelezettségei - így növekvő hitel terhei - teljesítése milyen nehézséggel járhat a romló pénzügyi- és gazdasági helyzetben. Erre tekintettel állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete már 2010 márciusára bekövetkezett.
Ezt követően az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy 2010 márciusát követően az alperesek milyen intézkedéseket, milyen döntéseket hoztak. Elsődlegesen a termelőeszközök részbeni értékesítését tekintette át. E körben megállapította, hogy az adós társaság igazolta a termelőeszközök értékesítését, és azt is, hogy a vételár megfizetésre került az adós társaság részére, álláspontja szerint a könyvelési kartonok, analitikus könyvelési adatok hiányában is megállapítható volt, hogy ezen értékesítés az adós társaság részére nem okozott vagyonvesztést.
A saját üzletrész vásárlása körében a bíróság megállapította, hogy a 25 000 000 forint névértékű üzletrész 50 000 000 forint összegű vételárát részben a II. rendű alperesnek nyújtott kölcsönök beszámításával, részben készpénzfizetéssel teljesítette az adós társaság. Ez azt jelentette, hogy a válsághelyzetben lévő társaság likvid forrása ilyen összegben csökkent, de a forrás nem a hitelezők kielégítésére szolgált, hanem a II. rendű alperes magánvagyonának gyarapodását eredményezte. Az elsőfokú bíróság az alperesek terhére értékelte a saját üzletrész vásárlásával bekövetkezett hitelezői érdekeket sértő vagyonvesztést, melynek mértékét a saját üzletrész vételárával azonos összegben, 50 000 000 forintban állapította meg.
Az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta a vagyoni biztosíték iránti kérelmet, és ezért kötelezte vagyoni biztosíték fizetésére az alpereseket, melynek mértékét a kártérítési felelősség összegében határozta meg.
Az elsőfokú bíróság mellőzte az alperesek által indítványozott hatósági megkereséseket, mert ettől nem volt várható a lefoglalt papír alapú könyvelési dokumentáció között a könyvelési kartonok feltalálása, hiszen az alperesek maguk adták elő, hogy nem készült papíralapon könyvelési karton.
Az ítéletet az alperesek támadták fellebbezéssel, és elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a kereset elutasítását kérték.
Az I. rendű alperes megismételte, hogy álláspontja szerint a felperes nem rendelkezik perbeli legitimációval, mert az alperesek mindig vitatták a felperes követelésének fennállását. Kiemelte, hogy a felperes az árukat tulajdonjog fenntartásával szállította le az adósnak, majd a felszámolás alatt rendelkezésre álló áruk visszavételét lényegében megtagadta. A felperes és az adós jogviszonyának tartalma szerint a felperesnek az adóssal szemben csak dologi jogi igénye lehet, ezáltal nem minősülhetne az adós hitelezőjének, azaz a jelen per megindítására nincs jogosultsága.
Hangsúlyozta, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének meghatározása nem jogkérdés, hanem szakkérdés, ezért került sor a szakértő bevezetésére. A kirendelt igazságügyi szakértő és a II. rendű alperes által felkért szakértő is megállapította, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte egzaktan és igazolható módon 2010. december 31. napjával állapítható meg, ezért az elsőfokú bíróság nem állapíthatta meg ennél korábbi (2010. márciusi) időpontban a fenyegető fizetésképtelenség időpontját. A szakvélemény aggályossága esetén a bíróság - a szakmai kompetenciájának hiányában - nem mérlegelhet, csupán az eljárási rend értelmében a szakértőt a homályos vagy ellentmondó véleményének szóbeli tisztázására, ennek eredménytelensége esetén új szakértő kirendelésére van módja.
Álláspontja szerint az alperesek a perben igazolták, hogy a felszámolóval együttműködtek: több mint 200 folyóméter mennyiségű iratot, és az adatokat tartalmazó számítógépet átadták a felszámolónak, az esetleges bizonytalanságot az alperesek terhére nem lehet értékelni.
Az üzletrész átruházási szerződéssel kapcsolatban előadta, hogy a NAV Bűnügyi Igazgatósága az adós társaság ügyében a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette, mert "nem állapítható meg olyan magatartás vagy észszerűtlen döntés, mellyel a cég vagyona oly módon csökkent, amitől a hitelezők kielégítése meghiúsult volna, és az sem állapítható meg, hogy az üzletrész értékesítése okozhatta-e a társaság fizetésképtelenségét".
A vagyoni biztosítékkal kapcsolatosan sérelmezte, hogy annak összegét a felperes nem bizonyította, a bíróság pedig a biztosítéknyújtásra kötelező rendelkezését kellő módon nem indokolta.
Hangsúlyozta, hogy a saját üzletrész vásárlása során az adós társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény előírásait maradéktalanul betartotta.
A II. rendű alperes álláspontja szerint is csak a szakértő határozhatja meg kétséget kizáróan a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját. Kiemelte: a beszerzett igazságügyi szakvéleményből nem lehet figyelembe venni a szakértő azon megállapítását, hogy akár már 2009. év végén is fennállhatott a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, mert maga a szakértő is rögzítette, hogy nem állt rendelkezésére dokumentum a szakértői megállapítás megtételére. E dokumentumok hiánya pedig az alperes részére nem róható fel.
A likviditási mutatókkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a szakirodalomban eltérő vélemények vannak. A bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő véleménye szerint 1,6-1,7 az az érték, amely esetén a fizetőképesség fennállása megállapítható, míg az alperesek által felkért szakértő ezt az értéket 1,0 feletti értékként jelöli meg, emellett azonban rámutatott arra is, hogy, nem létezhet olyan "mindenható" mutató, amely minden gazdasági társaság likviditását azonos módon mutatná.
Kiemelte: mindkét szakértő úgy nyilatkozott, hogy bizonyossággal a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontja 2010. december 31. napjával határozható meg. Sérelmezte, hogy a bíróság kompetenciáját meghaladó szakkérdésben döntött, ily módon állapította meg az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezte időpontját.
A másodfokú tárgyaláson határozottan állította, hogy a NAV nyomozó hatóság az értékelési körébe vonta a 2009-2010. évi mérleget alátámasztó könyvelési iratokat, tehát azok megvoltak, azokat a nyomozó hatóság lefoglalta, ezért kérte ezen iratok beszerzését a nyomozó hatóságtól, amennyiben pedig ezeket az iratokat az adóhatóság már kiadta a felszámoló részére és azokat a felszámoló el is szállíttatta, kérte annak beszerzését a felszámolótól.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Kifejtette, a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezőként a megállapítási perre vonatkozó kereshetőségi joga fennáll.
Az alperesek tévesen hivatkoztak arra, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2010. december 31-i időpontban állapítható meg. A kirendelt igazságügyi szakértő úgy nyilatkozott, hogy az adós társaság 2010. december 31-re kétséget kizáróan elvesztette fizetőképességét. Ez nem jelenti azt, hogy korábbi időpont megállapítása kizárt lenne.
A likviditási mutatóval kapcsolatban a szakértő rögzítette, hogy már a 2009. december 31-i mutatók is lényegesen alacsonyabbak a közgazdaságilag kívánt értéktől: a klasszikus likviditási mutató 0,89 a közgazdaságilag kívánt 1,6-1,7-tel szemben; a likviditási gyorsráta pedig 0,36 a megkívánt 1,0-val szemben. A szakértő maga is kimondta, hogy az adós társaságnak már 2009. december 31-én sem állt fenn a közgazdasági értelemben vett fizetőképessége.
A saját üzletrész vásárlása körében kifejtette, az elsőfokú bíróság helyesen értékelte, hogy e tény az adós társaság vagyonvesztéséhez vezetett, mert akkor határozták el a saját üzletrész vásárlást, amikor már fizetésképtelen volt az adós társaság.
A Fővárosi Ítélőtábla az adós hatályos cégadatai alapján megállapította, hogy az adós társaság a 2010. évre vonatkozó éves beszámolót 2013. július 11. napján tette közzé.
Az adós társaság felszámolásában a 2012. augusztus 11-i fordulónappal elkészített I. számú közbenső mérleghez kapcsolódó jelentésében a felszámoló előadta, hogy az I. rendű alperes bejelentette, csak a 2011. évre vonatkozó könyvelési anyagot tudja átadni, mert a megelőző évi könyveléseket "egy villámcsapás tönkre tette,… sem a számítógép, sem annak adatállománya, sem a mentések nem maradtak fenn.… Az elmúlt évek iratai hiányosak, a könyvelés egyáltalán nem áll rendelkezésre". A NAV a hiányzó könyvelés miatt nem tudta elvégezni a tevékenységzáró vizsgálatot az adós társaságnál.
Az I. számú közbenső mérleg szerint az adós társaság 243 234 000 forint forrással rendelkezik, míg a bejelentett hitelezői igény 749 563 877 forint.
A jelen per 2013. január 21. napján indult.
Az elsőfokú bíróság 5. számú végzésében a bizonyítási teherről általánosságban tájékoztatta a feleket.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására, és újabb határozat hozatalára utasította; megállapította a felek másodfokú perköltségét.
Az elsőfokú bíróság - eltérő jogi álláspontja miatt - nem megfelelően telepítette a bizonyítást, nem jól oktatta ki a feleket a bizonyítási kötelezettségeikre, így megalapozatlan ítéletet hozott, ezért az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 252. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az adott perre a B. Korlátolt Felelősségű Társaság adós elleni felszámolási eljárás megindításakor hatályos csődtörvényi rendelkezések (Cstv. 31. §, 33/A. §) az irányadóak.
A csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) alkalmazandó 33/A. §-ának (1) bekezdése értelmében a hitelező a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes kielégítését meghiúsították, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. Ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. A keresetben vagyoni biztosíték nyújtása is kérhető a hitelezők követelésének kielégítése céljából.
Az alkalmazandó törvényhely a (2) bekezdésben rendelkezett arról, hogy "mentesül a felelősség alól az (1) bekezdésben említett vezető, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója [összevont (konszolidált) éves beszámolója] külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámoló-készítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell".
A felelősség megállapítási perben a bizonyítási kötelezettség általános, Pp. 164. §-ában írt szabálya szerint a (hitelező, vagy a felszámoló által képviselt adós) felperesnek kell bizonyítania, hogy a keresetlevelében megjelölt tényelőadása szerint
1. - az adós társaság felszámolás alatt áll, illetőleg ő az adós elleni felszámolásban hitelező,
2. - az általa alperesként perbe vont személyek a kezdő időpont előtti három évben az adós vezető tisztségviselői voltak,
3. - a fenyegető fizetésképtelenség az általa meghatározott időpontban bekövetkezett,
4. - ezt követően a vezető megjelölt magatartása (intézkedése vagy mulasztása) az adós társaság vagyonát csökkentette, vagy a hitelezők követeléseinek teljes kielégítését meghiúsította;
5. - vagy a vezető elmulasztotta a környezeti terhek rendezését.
Ha a felperes törvényi vélelemre hivatkozik, a bizonyítás általános szabályaitól részben eltérően, a fentiekben felsorolt 1. és 2. pontban foglaltakat, valamint azt kell igazolnia, hogy a vezető a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) 153-154. §-aiban előírt éves beszámoló (mérleg) letétbehelyezési és közzétételi kötelezettségét elmulasztotta, vagy nem teljesítette a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti, a felszámoló felé fennálló beszámoló-készítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét.
A "hitelezői érdekek sérelme" összefoglaló meghatározás a jogalkotó részéről, melynek tartalma szerint valósnak kell tekinteni a delictuális felelősséget megalapozó valamennyi törvényi tényállási elemet, tehát azt, hogy a felelősségre vonható vezető magatartásával okozati összefüggésben a törvényhelyen megjelölt valamely következmény bekövetkezett. A törvényi vélelem jelen esetben azt jelenti, hogy a törvény által megjelölt, a felelősségi tényállás körén kívül eső vélelmező tény (az üzleti mérleg nyilvánosságra hozatala vagy iratok felszámolónak történő átadása elmulasztása) igazolása esetén a felelősség megállapításához - általános szabályok szerint egyébként bizonyítandó - tények valósak. A vélelem törvényi felállításának indoka az, hogy a mérlegek letételének vagy az iratok átadásának elmulasztása éppen a bizonyító eszközöktől fosztja meg a bizonyító felet és lehetetlenné teszi, hogy a felperes az általános szabályok szerint a bizonyítási kötelezettségének eleget tegyen. Emiatt a jogalkotó kötelezően előírja a bíróság részére, hogy a vélelmező tény fennállása esetén a vélelmezett tényt (tényeket) valónak fogadja el. A Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében előírt vélelem fennállása esetén a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében foglalt felelősségi törvényi tényállás 3., 4., és 5. pontban felsorolt elemét valónak kell tekinteni, azaz azt, hogy a vezető a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után olyan (nem a hitelezői érdekek elsődlegességének megfelelő) magatartást tanúsított, amely a törvényben megjelölt következményt (vagyoncsökkenést, vagy a hitelezői követelések teljes kielégítésének meghiúsítását) okozta.
A törvényi vélelem megdönthető, de fennállása esetén lényegében a bizonyítási teher megfordul. Az alperes bizonyíthatja, hogy a vélelem nem következett be, mert az adós felszámolásának kezdő időpontja előtti három évben a mérlegeket hiánytalanul közzétette, vagy a Cstv. 31. §-ban előírt kötelezettségeit a felszámoló felé maradéktalanul teljesítette (azaz a vélelmező tény nem áll fenn).
Amennyiben ezzel sikeresen védekezni nem tud, a vélelmezett törvényi tényállás vonatkozásában ellenbizonyítást indítványozhat. A vélelem alapján valósnak tekintendő tényállás elleni bizonyítás a Pp. 164. § (1) bekezdése szerint az alperesre hárul, neki kell bizonyítania, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem, vagy nem a keresetben megindokoltak szerint meghatározott időpontban következett be, a terhére rótt magatartást nem tanúsította, vagy az nem csökkentette az adós vagyonát, vagy azzal nem áll okozati összefüggésben a hitelezői követelések kielégítési alapjának csökkenése.
A vezető tisztségviselő kimentheti magát annak bizonyításával is, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, vagy a fizetésképtelen társaság gazdasági életből történő szabályos kivezetése érdekében.
1. A Csődtörvény a vezetői felelősség megállapítására irányuló per megindítására - a felszámoló által képviselt adós mellett - a felszámolási eljárásban félként részvevő hitelezőket jogosítja fel.
A Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, amennyiben azt a felszámoló nyilvántartásba vette.
Az adott perben a felperes az adós társaság kétséget kizáróan nyilvántartásba vett hitelezője, így perbeli legitimációval rendelkezik, a per megindítására jogosult volt, ahogyan az elsőfokú bíróság helyesen megállapította.
Az alperesek védekezésük során azt vonták kétségbe, hogy az adós társasággal szemben a hitelezőnek jogszerű kötelmi követelése áll fenn, ezt a körülményt azonban a perbíróság ebben az eljárásban nem vizsgálhatta. Az alperesek valójában azt sérelmezték, hogy a felszámoló az adós nevében a hitelező igényével kapcsolatosan - a nyilvántartásba vételi intézkedésével - a követelést elismerte, e sérelmük orvoslására azonban a felszámolási eljárásban a felszámoló intézkedésével szembeni kifogás jogintézménye (Cstv. 51. §) szolgálhatott volna.
2. Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy jelen perben a hitelezői érdekek sérelmét nem lehet vélelmezni.
A Cstv. 33/A. § (2) bekezdés kötelező erővel mondja ki, hogy ha a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója közzétételi kötelezettségének, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. A törvényi vélelem ugyan megdönthető, de ez nem jelenti azt, hogy a bíróságnak a vélelmező tény fennállása esetén szabad mérlegelési joga lenne. A bíróság - e feltétel bekövetkezte esetén - nem mérlegelheti, hogy a közzététel elmaradása kihatott-e a hitelezői érdeksérelemre. Az oksági kapcsolatot a tényálláson kívül eső tény (mérleghiány, irathiány) és a bizonyítandó felelősségi tényállás között a jogalkotó teremtette meg, amikor a vélelmet a törvényben rögzítette.
Az adott perben azon tény következtében, hogy a felszámolás kezdő időpontjáig, 2011. augusztus 11-ig az adós társaság a 2010. üzleti év beszámolóját nem tette közzé, a törvényi vélelem bekövetkezett (irreleváns, hogy miért nem került sor a közzétételre). A felszámolás kezdő időpontja után két évvel, a jelen per megindulását követően fél évvel, 2013. július 11. napján került közzétételre a 2010. évi beszámolót, azonban e közzétételnek a törvényi vélelem bekövetkeztére már nem volt kihatása.
Mivel az alperesek a 2010. évi beszámoló közzétételére vonatkozó kötelezettségüknek nem tettek eleget a felszámolás kezdő időpontjáig, a törvényi vélelem fennáll, amely szerint az adós társaság vezetői a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el és ezáltal az adós társaság vagyona csökkent.
A jogalkotó két - vagylagos - vélelmező tényt jelöl meg a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésének utolsó mondatában. A "hitelezői érdekek sérelmét" vélelmezni kell akkor is, ha a vezető az iratátadási kötelezettségének (Cstv. 31. §) nem tett eleget.
Az alperesek a per során azzal védekeztek, hogy iratátadási kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tettek, mert a felszámoló részére átadták - többek között - azt a számítógépet is, amely tartalmazta az elektronikusan tárolt főkönyvi kartonokat. Azonban a rendelkezésre álló iratok között nem található olyan irat, melyben a számítógépek átadása során az I. rendű alperes felhívta a felszámoló figyelmét, hogy a mérleget megalapozó főkönyvi anyagok a számítógépen elektronikus formában megtalálhatók, ezzel szemben az I. számú közbenső mérleghez kapcsolódó felszámolói jelentés szerint az I. rendű felperes azt állította, azért nem adta át a könyvelési adatokat, mert "egy villámcsapás tönkretette a számítógépet és annak adatállományát, a mentéseket is".
Az elsőfokú bíróság nem rótta az alperesek terhére a teljes körű iratátadás hiányát, azt rögzítette, hogy a 2010. évi mérleg alapjául szolgáló könyvelési dokumentáció nem lelhető fel.
A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint - a fentebb kifejtett bizonyítási teher értelmében - az I. rendű alperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy a felszámolási iratokban rögzítettek ellenére az iratátadási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. A volt ügyvezető lett volna köteles - gondos iratátadás során - felhívni a felszámoló figyelmét, hogy az átadott számítógép nem csupán egy ingó vagyontárgy, átlagos számítógép, hanem az adós társaság mérlegeit alátámasztó könyvelési adatot hordozza.
Az adós társaság könyvelőjének vallomása szerint a könyvelési adatok mentésére is sor került CD adathordozókra, azonban a felszámoló előadása szerint a mentett adatok átadására sem került sor, pedig ezek becsatolásával az iratátadási kötelezettségüknek az alperesek eleget tehettek volna.
Az adatok felszámoló részére történő átadásának hiánya is megalapozza a törvényi vélelmet, függetlenül attól, hogy mi okból maradt el ezen legfontosabb iratok átadása. E körben az ítélőtábla utal arra, hogy a közbenső jelentés szerint a követelések behajtását is jelentősen akadályozta az iratok hiányos átadása, és a NAV sem tudta elvégezni a tevékenységet záró vizsgálatot irathiány miatt.
Az alperesek az iratátadás megtörténtét a NAV nyomozó hatóságának, illetőleg a felszámolónak átadott nagy mennyiségű irat beszerzésével kívánták bizonyítani, ezen indítványukat azonban az elsőfokú bíróság szükségtelennek tartotta foganatosítani.
3. Az ítélőtábla álláspontja szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése időpontjának meghatározása nem feltétlenül szakkérdés, ha az okirati bizonyítékok alapján a bíróság által is megállapítható, hogy a rövid lejáratú kötelezettségek összege mikor haladta meg az adós aktuálisan likvid eszközeinek mértékét. Azokban az esetekben azonban, amikor a bizonyító fél nem az év végi fordulónapra vetített mérleg-adatok, hanem az évközi könyvelési dokumentumok és analitikák alapján évközi időpontban jelöli azt meg, - a vélelem esetét kiéve - általában nem mellőzhető az erre szaktudással rendelkező szakértő bevonása.
Jelen perben a 2010. évi mérleg felszámolást megelőző közzétételének hiányában a törvényi vélelem fennáll, a felperes keresetében ezt az időpontot 2010 márciusában jelölte meg, és azt a lejárt esedékességű és kifizetetlenül maradt számlák növekvő mennyiségével indokolta. A törvényi vélelem következtében a bizonyítási teher megfordult, és a felperes által állított fenyegető fizetésképtelenségi időponttal szemben az alpereseket terhelte annak esetleges bizonyítása is, hogy a fenyegető fizetésképtelenség későbbi időpontban következett be.
Az alapeljárásban beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény rögzítette, hogy a könyvelési iratok hiányában nem lehetett megállapítani a fenyegető fizetésképtelenség év közbeni pontos időpontját, mivel csak a mérlegek álltak a rendelkezésére, csupán a mérlegekből vonhatta le szakértői következtetéseit. Ennek alapján állapította meg, hogy 2010. december 31. napján már biztosan fennállt a fenyegető fizetésképtelenség. Ezzel a megállapítással azonban a szakértő maga sem zárta ki, hogy korábbi időpontban is bekövetkezhetett a fenyegető fizetésképtelenség, amelyet azonban a könyvelési dokumentációk, analitikák hiányában - könyvszakértői módszerrel - nem tudott meghatározni.
Jelen perben a felperesi pozícióban nem a felszámoló által képviselt adós, hanem az egyik hitelező áll. Az iratok átadásának vagy meglétének hiánya miatti bizonyítatlanság jogkövetkezménye a hitelezői felperesre nem terhelhető. A felperes a keresetlevelében megindokolta a 2010. márciusi időpontot és az alperesek mulasztása miatt ezen időpont vélelmezendő is, az alpereseknek azonban lehetőségük van ezzel szemben ellenbizonyításra.
Az elsőfokú bíróság - eltérő jogi álláspontja miatt - nem tájékoztatta megfelelően az alpereseket a bizonyítási teherről, mivel az általános kioktatást tartalmazó 5. számú végzést követően a perben mindvégig - a vélelem fenn nem állására hivatkozással - a felperesre terhelte a bizonyítást.
Az alperesek a másodfokú tárgyaláson a törvényi vélelem beállta esetére is fenntartották bizonyítási indítványukat, és kérték továbbra is beszerezni a NAV részére átadott könyvelési anyagot, állítva, hogy ezek között fellelhető a 2009-2010. évi könyvelési alapdokumentáció.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak először a Csődtörvényben előírt anyagi jogi szabályok figyelembevételével, a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján ki kell oktatnia a feleket a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeiről.
Tájékoztatni kell az alpereseket, hogy a beszámoló közzétételi kötelezettsége elmulasztása miatt fennáll a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében írt törvényi vélelem a hitelezői érdekek sérelme tekintetében, ezért az alpereseket terheli a vélelmező tények, vagy a vélelmezett tények elleni bizonyítás, továbbá annak esetleges bizonyítása, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben elvárható valamennyi szükséges intézkedést megtették. A szükséges bizonyítás lefolytatása után lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozott döntést hozzon a kereset tárgyában.
(Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.476/2016/3.)