adozona.hu
320/B/2005. AB határozat
320/B/2005. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványról
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
1. Az Alkotmánybíróság a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontjának "térítés nélkül" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet 57. § (14...
320/B/2005. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következőhatározatot:
1. Az Alkotmánybíróság a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontjának "térítés nélkül" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.2. Az Alkotmánybíróság a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet 57. § (14) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet módosításáról szóló 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 14. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Vámtv.) 11. § (1) bekezdésének a) pontja "térítés nélkül" szövegrésze, a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) 57. § (14) bekezdése, valamint az R. módosításáról szóló 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet (a továbbiakban: R.mód.) 14. §-a alkotmányellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte.A Vámtv. támadott rendelkezése értelmében a vámudvarok üzemeltetőinek - a kommunális szolgáltatások kivételével - térítés nélkül kell a vámhatóság rendelkezésére iroda- és raktárhelyiséget biztosítaniuk, valamint ezek fenntartásáról és karbantartásáról gondoskodniuk. Az indítványozó álláspontja szerint a vámudvarok üzemeltetői korábban - mivel az R. erre vonatkozó tiltó szabályt nem tartalmazott - a térítés nélküli rendelkezésére bocsátásból eredő költségeik megtérítését igényelhették az ügyfelektől, azonban az R. módosított rendelkezésének hatálybalépését követően - ami pontosította az áthárítható költségek körét - ez a lehetőség megszűnt. Véleménye szerint a Vámtv. támadott rendelkezése - az R. módosulása miatt - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, a 9. § (1) bekezdésébe, valamint a 13. § (1) bekezdésébe ütközik. Utalt arra, hogy az üzemeltetők gazdasági tevékenységének gyakorlati ellehetetlenülését, korábbi milliós nagyságrendű beruházásaik elvesztését eredményezi a Vámtv. támadott rendelkezése az R. módosulása miatt. Véleménye szerint a jogszabályváltozás azt eredményezte, hogy a gazdálkodó szervezetek saját vagyonuk rovására térítés nélkül kötelesek állami szerv részére iroda- és raktárhelyiséget biztosítani, valamint azok fenntartásáról és karbantartásáról gondoskodni anélkül, hogy jogszabály kártalanítást írna elő. Ezzel véleménye szerint a tulajdonhoz való jog, valamint "a magántulajdonnak a köztulajdonnal egyenjogú és egyenlő védelmet élvező alkotmányos előírásra vonatkozó rendelkezése" és a "jogállamiságra vonatkozó kritérium" sérül.
Az indítványozó emellett úgy véli, hogy az R. 57. § (14) bekezdése első mondatának "a vámhivatal által be nem rendelt" szövegrésze, valamint a második mondata az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik. A támadott rendelkezés szerint az üzemeltető tűrni köteles a vámhivatalhoz közvetlenül forduló ügyfél- és/vagy járműforgalmat, azonban a vámhivatal által be nem rendelt járművek esetében az ingyenes parkolóhely biztosítására nem kötelezhető. Továbbá az üzemeltetőnek térítésmentesen kell biztosítania mindenki számára a vámhivatal megközelítését, és ha az ügyfél nem igényli az üzemeltető közreműködését, akkor a vámeljárás lefolytatásáért díjat nem számolhat fel. Hivatkozott arra, hogy az R. módosítása előtt az üzemeltetők átháríthatták a felmerült költségeiket az ügyfelekre. A 2004. szeptember 16-án (helyesen: augusztus 16-án) hatályba lépett jogszabályváltozás azonban a költségek áthárításának lehetőségét az indítványozó szerint megszüntette, mely megváltoztatta a hatálybalépése előtt a vámhatóságok és a vámudvart üzemeltetők közötti üzemeltetési szerződések tartalmát. Az indítványozó utalt a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatra, és előadta, hogy a 2004. májusában megkötött szerződések és a R. hatálybalépése között csak néhány hónap telt el. Ezen rövid időszak alatt álláspontja szerint "nem következtek be olyan változások sem, melyek nem voltak előre láthatóak" és amelyek a szerződés módosításának alapjául szolgálhattak volna. Emiatt az üzemeltetési szerződések tartalmának ilyen módon történő megváltoztatását alkotmányellenesnek tartotta. Az indítványozó megjegyezte azt is, hogy az R. 57. § (14) bekezdése sérti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényt (a továbbiakban: Jat.) 20. §-át is, mert az érdekképviseleteket nem vonták be a jogszabály tervezeteinek előkészítésébe. Az R.mód. 14. §-a pedig az indítványozó szerint azért sérti a Jat. 12. § (3) bekezdését, mert az R.mód. kihirdetése és hatálybalépése között csupán 5 nap telt el, amely elégtelen a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. Mindezekre tekintettel a támadott jogszabályok alkotmányellenességének [2. § (1) bekezdés] megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte.
Az Alkotmánybíróság beszerezte a pénzügyminiszter véleményét.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."
"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."
2. A Vámtv.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése: "11. § (1) A határátkelőhely tulajdonosa, üzemeltetője,
valamint a fuvarozó, szállítmányozó és a postai szolgáltató köteles:
a) az állomásán, kikötőjében vagy repülőterén létesített vámhivatal részére - térítés nélkül - megfelelő iroda- és -szükség esetén - raktárhelyiséget biztosítani, azok fenntartásáról és karbantartásáról gondoskodni, a kommunális szolgáltatásokat pedig térítés ellenében biztosítani;"
3. Az R.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése:
"57. § (14) A vámhivatalnak az I. típusú vámudvaron működő szolgálati helyén az üzemeltető tűrni köteles a vámhivatalhoz közvetlenül forduló ügyfél- és/vagy járműforgalmat, azonban az áruvizsgálathoz szükséges személyzet, illetve eszközök, valamint a vámhivatal által be nem rendelt járművek esetében az ingyenes parkolóhely
biztosítására nem kötelezhető. Az üzemeltetőnek térítésmentesen biztosítania kell mindenki számára a vámhivatal szolgálati helyének megközelítését, továbbá, ha az ügyfél nem igényli a közreműködését, úgy a vámeljárásnak a vámhatóság által történő lefolytatásáért díjat nem számolhat fel."
4. Az R.mód.-nak az indítvánnyal érintett rendelkezése: "14. § Ez a rendelet a kihirdetést követő 5. napon lép hatályba.
(...) "
III.
Az indítvány nem megalapozott.1. Az Alkotmánybíróság megvizsgálva a vámudvarok működésének jogszabályi hátterét az alábbiakat állapítja meg.
A Vámtv. a vámhivatal hivatalos helyének tekinti a vámudvart, valamint a házi szemle helyét. A vámudvar lehet I. típusú, ahol a vámigazgatási eljárás lefolytatását bárki kérheti a vámhivataltól, valamint II. típusú, ahol a vámigazgatási eljárás lefolytatását csak a vámudvar üzemeltetője kérheti. A házi szemle helye az a kérelmező által meghatározott hely, ahol a vámigazgatási eljárást a szemlét kérő írásbeli kérelme alapján végzi el a vámhatóság. Az I. és II. típusú vámudvarokban az üzemeltetőnek egyaránt ingyenesen kell a vámhatóság rendelkezésére bocsátania a szemle helyét képző épületet és az ahhoz tartozó helyiségeket azzal a különbséggel, hogy míg az I. típusú vámudvarban a vámigazgatási eljárás ingyenes, tehát a kérelmezőnek szemledíjat nem kell fizetni, addig a II. típusú vámudvarban az R.-ben meghatározott szemledíjakat a kérelmező - aki a II. típusú vámudvar esetén kizárólag az üzemeltető lehet - tartozik megfizetni hatósági határozat alapján a vámhatóság részére. Ez azt jelenti, hogy az I. típusú vámudvarban az ügyfél saját maga is kérheti a vámeljárás lefolytatását a vámhivataltól, az üzemeltető közreműködése nélkül. Ilyenkor a vámhivatal által be nem rendelt ügyfelektől az üzemeltető legfeljebb a parkolóhely biztosításáért kérhet ellenértéket, melynek mértékét azonban jogszabály nem határozza meg. Az üzemeltető az ügyféltől semmilyen más jogcímen nem szedhet díjat, ingyenesen köteles biztosítani, hogy az ügyfél a területén működő vámhivatalt megközelítse és a vámeljárást igénybe vegye. Természetesen I. típusú vámudvar esetében is kérheti az ügyfél az üzemeltetőt a vámeljárásban való közreműködésre (ügyintézés, ki- és berakodás stb.), amely szolgáltatásért az üzemeltető jogszabályban meg nem határozott mértékű díjat követelhet tőle.
Jelen határozatban az Alkotmánybíróság az I. típusú vámudvarok működését vizsgálta meg, a II. típusú vámudvarokat e határozat nem érinti.
2. Az Alkotmánybíróság a Vámtv. támadott rendelkezését abból a szempontból vizsgálta meg, hogy a vámhivatal részére - térítés nélkül - megfelelő iroda- és - szükség esetén - raktárhelyiség biztosítása, valamint azok fenntartásáról és karbantartásáról való gondoskodás sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 9. § (1) bekezdését, valamint a 13. § (1) bekezdését.
2.1. Az Alkotmánybíróság a Vámtv. támadott rendelkezését és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményét összevetve megállapította, hogy a rendelkezések között alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggés nincs. Az Alkotmánybíróság először a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában értelmezte a jogállamiság és az abból levezetett jogbiztonság követelményét. E szerint "[a] jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára." (ABH 1992, 59, 65.) Önmagában az, hogy az üzemeltető térítés nélkül biztosítja a vámhatóságnak a szemle helyszínéül szolgáló épületet és az ahhoz tartozó létesítményeket, nem hozható összefüggésbe a jogállamiság alkotmányos követelményével. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523-524.; 141/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 584, 586.; 743/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 417-418.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 575/B/1992. AB határozat, ABH 1999, 456-460.]. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 2. § (1) bekezdése tekintetében elutasította.
2.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a Vámtv. támadott rendelkezésének az Alkotmány 9. § (1) bekezdésébe, valamint a 13. § (1) bekezdésébe való vélt ütközésével összefüggésben az alábbiakat állapítja meg.
A vámudvar üzemeltetője ahhoz, hogy a tulajdonában álló raktár- és kiszolgáló helyiségek vámudvarként működhessenek, polgári jogi szerződést kell, hogy kössön a Vám- és Pénzügyőrség illetékes parancsnokságával. Ebben a szerződésben az üzemeltető vállalja, hogy elhelyezést biztosít a vámhatóságnak a vámeljárás lefolytatásához szükséges helyiségek rendelkezésre bocsátásával. A szerződés célja az, hogy az üzemeltető raktár-és kiszolgáló helyiségeinek közvetlen közelében, lényegében ugyanazon a területen működjön a vámhatóság, hiszen ily módon biztosítható a legkönnyebben a vámkezelés. Ezen raktárközpontoknak a lényegi tartalmát pontosan az ott működő vámhivatalok és az ott lefolytatható vámeljárások adják. A raktárhelyiségek a vámhatóság állandó jelenléte nélkül pusztán bérelhető raktárépületek volnának. Az üzemeltető és a vámhatóság között létrejött szerződés alapján működő I. típusú vámudvarban a vámhatóság ingyen végzi el a vámeljárást. Az üzemeltető természetesen nincs elzárva attól, hogy II. típusú vámudvar üzemeltetésére kössön szerződést, ahol kizárólag ő kérheti a vámigazgatási eljárás lefolytatását jogszabályban meg nem határozott mértékű ellenérték, valamint jogszabályban meghatározott szemledíj fejében. Ennek megfelelően a támadott rendelkezés vitatott tartalma, azaz a helyiségek "ingyenes" rendelkezésre bocsátása a vámudvarok üzemeltetésének jogszabályban foglalt szerződési feltétele. Amennyiben a vámudvarokban nem lehetnének jelen a vámhatóság képviselői, az üzemeltető sem kaphatna engedélyt a vámudvar működtetésére és az ebből származó többletbevételeket (parkolási díj, bankok és egyéb szolgáltató szervezetek által használt helyiségek bérleti díja, raktár-bérbeadás, rakodóeszköz használata, hídmérleg, fuvarszervezés, autómosó, mosdók igénybevétele) sem tudná realizálni. Tehát a vámhatóság jelenlétét az üzemeltető azért biztosítja ellenérték nélkül, hogy ott a vámudvar működhessen és számára profitot termeljen. Az Alkotmánybíróság ebben a körben mutat rá arra, hogy az üzemeltető önként vállalja, hogy I. típusú vámudvar üzemeltetésére köt szerződést a vámhatósággal. Ebben a tekintetben a fentiek alapján nem a tulajdonjog állam általi korlátozásáról, hanem egy szerződésben vállalt polgári jogi kötelezettségről van szó. Ez a kötelmi viszony mind az állam adott közhatalmi (vámhivatali), mind a vállalkozó magántulajdonosi (vámudvari) tevékenysége, mind az ügyfelek szempontjából ésszerű, indokolt és kölcsönös előnyökkel jár. Jelen esetben arról van szó, hogy egy állami feladat ellátásából származó működési költséget kell az üzemeltetőnek viselnie, mely valójában a saját vállalkozása működési költségének tekinthető. A vámudvar üzemeltetésének eredménye pedig a vámudvar működtetéséből eredő, az üzemeltetőnél realizálódó, az ügyfelek által megfizetett díjakból származó bevétel. Összességében tehát ez a jogi konstrukció nem sérti sem a piacgazdaságot, sem a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságának és egyenlő védelmének elvét, sem pedig a tulajdonhoz való jogot, sőt ellenkezőleg, piackonform megoldásnak tekinthető, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság ezt követően az R. 57. § (14) bekezdése, valamint az R.mód. 14. §-a vélt alkotmányellenességére vonatkozó vizsgálatot folytatta le. Az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján abban kellett állást foglalnia, hogy az R., valamint az R.mód. támadott rendelkezése sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvéből levezetett jogbiztonság követelményét.
3.1. Az indítványozó mindenekelőtt arra hivatkozott, hogy az R. támadott rendelkezése - mely 2004. augusztus 16. napján lépett hatályba - a vámhivatalok jelenlétéből adódó költségek ügyfelekre történő áthárításának lehetőségét megszüntette, megváltoztatva ezzel a hatálybalépése előtt a vámhatóságok és a vámudvart üzemeltetők közötti üzemeltetési szerződések tartalmát. Az indítványozó szerint jogszabály a hatálybalépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg [Ptk. 226. § (2) bekezdés]. A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 261. §-a úgy rendelkezett, hogy a vámügynök azaz az üzemeltető tűrni köteles - felmerült költségei megtérítése mellett - az ezzel kapcsolatos ügyfél- és/vagy járműforgalmat is. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban az alábbiakra utal: A fenti, azaz az R. hatálybalépését megelőzően hatályban volt rendelkezés nem határozta meg pontosan azt, hogy mely költségek háríthatóak át az ügyfelekre. Az R. támadott rendelkezésének beiktatása azonban pontosan azt a célt szolgálta, hogy egyértelművé tegye, hogy mely költségeket kell az ügyfeleknek viselniük és melyeket nem. A szabályozás változásának indoka részben az volt, hogy a jogbizonytalanság elkerülése végett jogszabály tegye egyértelművé, hogy az ügyfél hatósághoz fordulásának joga sem közvetlenül, sem közvetve (fizetési kötelezettséggel) nem korlátozható.
Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az üzemeltető és a vámhatóság közötti szerződés az elhelyezési kötelezettségről szól, valamint ugyanezen felek egymás közötti viszonyát rendezi. Ennek a szerződésnek nem része az üzemeltető és az ügyfelek közötti kapcsolat, valamint az sem, hogy mely költségek háríthatóak át az ügyfelekre, és ha igen, mennyiben. A körülményekben bekövetkezett lényeges változásra hivatkozással az üzemeltető a bíróság előtt kezdeményezheti a szerződés módosítását, illetve a szerződést felmondással megszüntetheti, vagy elállásra hivatkozva felbonthatja [Ptk. 226. § (2) bekezdés].
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezésnek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközését nem állapította meg, ezért az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
3.2. Ezt követően az Alkotmánybíróság az R. 57. § (14) bekezdésének az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe történő vélt ütközését vizsgálta meg abból a szempontból, hogy az indítványozó azt állította, hogy az érdekképviseletek nem vettek részt a rendelet-tervezet előkészítésében. Szerinte ez sérti a Jat. 20. §-át, mely úgy rendelkezik, hogy a jogalkalmazó szerveket, a társadalmi szervezeteket és az érdekképviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének elkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetőleg társadalmi viszonyokat érintik.
A Jat. 27. § c) pontja úgy rendelkezik, hogy a Kormány elé terjesztendő jogszabály-tervezetekről azok előkészítése során az érdekelt társadalmi szervezetek és érdek-képviseleti szervek véleményt nyilvánítanak. Az Alkotmánybíróság számos határozatban kifejtette, hogy a jogszabályt előkészítő szerveknek a Jat. szerinti vélemények beszerzésével kapcsolatos kötelezettségszegése önmagában nem érinti a jogszabály érvényességét, vagyis pusztán ez a kötelezettségszegés nem elégséges ok a kiadott jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. [352/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 228, 229.; 30/1991. (VI. 5.) AB határozat, ABH 1991, 421, 422.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 159.; 34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172.; 496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 493, 495.; 7/1993. (II. 15.) AB határozat, ABH 1993,418,419-420.; 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, 195.; 50/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 387, 395-397.]
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a törvényalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak betartása a törvény érvényességének az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogállami követelménye. Ezért az Alkotmánybíróság megsemmisíti a jogszabályt, ha a jogalkotási eljárás során olyan súlyos eljárási szabálytalanságot követtek el, amely a jogszabály közjogi érvénytelenségét idézte elő, illetőleg, amely másként nem orvosolható, mint a jogszabály megsemmisítésével. [3/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997, 33, 39-40.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.; 52/1997. (X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 331, 332, 345.]
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a közhatalmi jogosítványokkal nem rendelkező társadalmi, érdek-képviseleti szervek véleményének beszerzése a jogszabály közjogi érvényességének nem feltétele. Mivel a jogszabály érvénytelenségét nem eredményezi, nem minősül a jogszabály megsemmisítéséhez vezető, súlyos eljárási jogszabálysértésnek az, ha a jogszabály előkészítése során a jogalkotó a közhatalmi jogosítványokkal nem rendelkező szervektől nem kér véleményt. A jogszabályok előkészítésére vonatkozó törvényi előírások megsértése csupán a jogalkotó államigazgatási, esetleg politikai felelősségét alapozhatja meg. [7/1993. (II. 15.) AB határozat, ABH 1993, 418, 419.] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.
3.3. Az R.mód. 14. §-ának az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe történő vélt ütközését az indítványozó azzal indokolta, hogy mindössze 5 nap állt rendelkezésre a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. Ez álláspontja szerint sérti a Jat. 12. § (3) bekezdését, mely szerint a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre.
Kérdés tehát, hogy a jogalkotó kellő időt biztosított-e arra, hogy az érintettek a jogszabály szövegét megismerhessék, és eldöntsék, hogy ahhoz miként alkalmazkodnak. A 74/2006. (XII. 15.) AB határozatban az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg: "Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében védeni rendelt jogállamiság egyik fontos alkotóeleme a jogbiztonság, amely megköveteli, hogy az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok rendezzék, továbbá meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani. A jogalkotónak kellő időt kell tehát biztosítani arra, hogy az érintettek a jogszabály szövegét megismerhessék, és eldöntsék, miként alkalmazkodnak a jogszabály rendelkezéseihez. A jogszabály kihirdetése és hatálybalépése közötti kellő idő mértékét a jogszabálytervezet kidolgozójának, illetve a jogalkotónak esetileg kell vizsgálnia, az adott jogszabály jellegét, valamint a jogszabály végrehajtására való felkészülést befolyásoló egyéb tényezőket alapul véve. Alkotmányossági szempontból az bírálható el, hogy a jogalkotó biztosított-e az érintettek számára legalább minimális felkészülési időt, vagyis lehetőségük volt-e az érintetteknek a jogszabály előzetes megismerésére. Alkotmányellenesség csak a felkészülésre szolgáló időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő hiánya esetén állapítható meg. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170.; 7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155.; 41/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 292.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999,795.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123.; 1022/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1568.; 1025/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1456.]" (ABH 2006, 870, 873-874.)
Az R. mód. a Magyar Közlöny 2004. évi 113. számában, 2004. augusztus 11-én került kihirdetésre, és a 14. § alapján 2004. augusztus 16-án lépett hatályba. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az érintett jogalanyoknak valóban alig volt lehetőségük arra, hogy ez alatt a minimális felkészülési idő alatt az elfogadott jogszabály szövegét megismerjék. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság tekintetbe vette azt is, hogy az R.mód. támadott rendelkezése nem tartalmaz olyan magatartási szabályt, amelynek kizárólag a hatálybalépés napján vagy közvetlenül azt követően lehetett volna eleget tenni, ami hosszabb felkészülési időt igényelt volna, illetve amelynek azonnali nem teljesítése szankciót vont volna maga után. Mindebből következik, hogy az R.mód.-nak a hatálybalépésről rendelkező 14. §-a nem sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét, ezért az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2008. március 18.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró