2/1972. (I. 18.) MüM-PM együttes rendelet

a "Szakmunkásképzési Alap" létesítéséről és felhasználásáról

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak a szakmunkásképzés költségeinek az állam és a vállalatok (szövetkezetek) közötti megosztásáról szóló 2013/1971. (IV. 28.) számú határozata alapján az Országos Tervhivatal elnökével és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőket rendeljük el:
E rendelet hatálya kiterjed valamennyi
állami vállalatra
társadalmi szervezet vállalatára
szövetkezeti vállalatra
ipari szövetkezetre
fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkeze...

2/1972. (I. 18.) MüM-PM együttes rendelet
a "Szakmunkásképzési Alap" létesítéséről és felhasználásáról
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak a szakmunkásképzés költségeinek az állam és a vállalatok (szövetkezetek) közötti megosztásáról szóló 2013/1971. (IV. 28.) számú határozata alapján az Országos Tervhivatal elnökével és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőket rendeljük el:
A rendelet hatálya
1. §
(1) E rendelet hatálya kiterjed valamennyi
a) állami vállalatra
b) társadalmi szervezet vállalatára
c) szövetkezeti vállalatra
d) ipari szövetkezetre
e) fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezetre (a továbbiakban: vállalatokra)
f) mezőgazdasági termelőszövetkezetre
g) mindezeknek egymással, vagy más szocialista szervezettel létrehozott és jogi személyiséggel rendelkező társulásaira.
(2) Nem terjed ki a rendelet hatálya az 1. számú mellékletben meghatározott körre.
Hozzájárulás
2. §
(1) A szakmunkásképzéssel kapcsolatos egységes teherviselés érdekében a vállalatoknak, mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek szakmunkásképzési hozzájárulást (továbbiakban: hozzájárulás) kell fizetniük.
(2) A hozzájárulás összegét a vállalat mérleg szerinti bérköltsége - mezőgazdasági termelőszövetkezetek esetében a tagok munkadíja és az alkalmazottak alapbére - alapulvételével a 2. számú mellékletben előírt kulcs szerint kell megállapítani. A vállalati befizetést meghatározó ágazati besorolásnál a Központi Statisztikai Hivatal hatályos ágazati rendszerét kell alkalmazni.
(3) A hozzájárulást a vállalatoknak egyéb ráfordításként, a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek pedig a bruttó jövedelem terhére kell elszámolni, és a tárgyévet követő február 20-ig befizetni a Bevételi Főigazgatóság Területi Adóelszámolási irodáinál nyitott "........ Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla" javára. A Területi Adóelszámolási Irodánál az Állami Vállalatok, Szövetkezetek, Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek részére nyitott számlákat a 3. számú melléklet tartalmazza.
(4) A befizetéseket (hozzájárulásokat) az elszámolási irodák minden év március 31-ig kötelesek átutalni a Munkaügyi Minisztérium e célra nyitott központi számlájára. Az alapot központilag a Munkaügyi Minisztérium kezeli a "232-90185-2208 sz. Szakmunkásképzési Alap Vállalati Lebonyolítási Számlá"-n.
Szakmunkásképzési Alap
3. §
(1) A befizetésekből (hozzájárulásokból) Szakmunkásképzési Alapot (továbbiakban: alap) kell képezni.
(2) Az alap célja, hogy a szakmunkásképzésben közvetlenül közreműködő vállalatok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek részére
a) az I. és II. éves tanulók gyakorlati oktatásával és juttatásaival, továbbá
b) a gyakorlati oktatás feltételeinek megteremtésével és folyamatos korszerűsítésével
kapcsolatban felmerülő költségekhez hozzájárulást biztosítson.
(3) A vállalatok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek részére biztosított hozzájárulás nagyságát a tanulólétszám és a 4. számú mellékletben közölt - szakmacsoportonként megállapított -visszatérítési normatíva határozza meg. Az alap, valamint a tanulólétszám nagyságának alakulásától függően a visszatérítési normatívákat a munkaügyi miniszter szükség esetén rendeleti úton módosíthatja.
Az alap felosztása
4. §
(1) Az alap felosztása 1973. évtől kezdődően az alábbiak szerint történik:
a) A munkaügyi miniszter - az előző naptári év március 15-i és szeptember 15-i állapotnak megfelelő I. és II. évfolyamos átlaglétszám alapulvételével - a pénzügyminiszterrel, az Országos Tervhivatal elnökével és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben minden év április 30-ig gondoskodik az alapnak a képzésre jogosult minisztériumok szerinti felosztásáról.
b) A képzésre jogosult miniszter a rendelkezésére álló összeget a képzésben közvetlenül résztvevő vállalatok felett felügyeletet ellátó minisztériumok, tanácsok, illetve a szövetkezetek országos érdekképviseleti szervei (a továbbiakban: képzésben érdekelt miniszterek) között az érdekelt miniszterek, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége és az ágazati szakszervezetek meghallgatása alapján osztja fel. A képzésben érdekelt miniszterek a hozzájárulást a vállalatok bankszámlájára minden év június 30-ig átutalják. A vállalatonkénti felosztás során a (2) bekezdés figyelembevételével a normatíváktól 10 százalékkal eltérhetnek.
(2) A felosztás során a kategóriánként meghatározott normatíváknál magasabb összeg biztosítható:
- azoknak a vállalatoknak, ahol az átlagosnál jobban felszerelt vállalati tanműhelyben a tantervi követelményeknek megfelelő munka biztosítása mellett folyik a gyakorlati oktatás,
- a rendszeresen kiegészítő gyakorlati oktatást végző vállalatoknak,
- ahol a munkaerőgazdálkodási problémák (feszítő szakmunkáshiány), illetve a távlati feladatok megkövetelik a szakmunkásképzés fejlesztését.
Az előírt normatíváknál alacsonyabb összeg biztosítható azoknak a vállalatoknak, ahol a tanulók gyakorlati oktatása nem tanműhelyben, vagy csoportos formában történik.
(3) A számlákon az év végén mutatkozó maradvány a következő évre átvihető.
Az alap kezelése és felhasználása
5. §
(1) A vállalatok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek kötelesek a kiutalt térítés
- 10 százalékát a részesedési alapba,
- 50 százalékát a fejlesztési alapba,
- 40 százalékát egyéb bevételként elszámolni.
(2) A vállalatok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek a rendelkezésükre bocsátott térítésből
- a részesedési alapban elszámolt összeget étkeztetési hozzájárulásra,
- a fejlesztési alapban elszámolt összeget munkahely és szociális helyiségek fejlesztésére, folyamatos korszerűsítésére (gép, műszer, öltöző, mosdó),
- az egyéb bevételként elszámolt összeget pedig folyamatos kiadások (tanulók ösztöndíja, társadalombiztosítási járulék, munkaruha, védőétel, szerszám, improduktív munkához szükséges anyag) fedezetére
használják fel.
Az alap elszámolása
6. §
A hozzájárulás bevallásával és befizetésével kapcsolatos eljárás, továbbá a hozzájárulás kezelése, ellenőrzése során - ideértve a térítés felhasználásának ellenőrzése is -, valamint szabálytalanság esetén a gazdasági és pénzügyi ellenőrzés rendjére, a vállalatok és szövetkezetek adóigazgatására, költségvetési kapcsolatainak bonyolítására és pénzügyi revíziójára vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
Záró rendelkezések
7. §
(1) A minisztériumok, a tanácsok folyamatosan tájékozódjanak a vállalatok rendelkezésére bocsátott térítés felhasználásáról, szervezzék meg a szövetkezetek országos érdekképviseleti szerveivel egyetértésben a beszámoltatással kapcsolatos vállalati információt.
(2) A munkaügyi miniszter a mérlegbeszámoló, továbbá a statisztikai és egyéb részletező adatok alapján évente egy alkalommal tájékoztatást kér a képzésre jogosult, illetve képzésben érdekelt miniszterektől az alap rendeltetésszerű felhasználásáról.
8. §
Ez a rendelet 1972. január hó 1. napján lép hatályba. A hozzájárulást első ízben 1973. évben kell befizetni - az 1972. év terhére - a 2. § (3) bekezdése szerint.
Lázár György s. k.,
munkaügyi miniszter
Faluvégi Lajos s. k.,
pénzügyminiszter
1. számú melléklet a 2/1972. (I. 18.) MüM-PM együttes rendelet 1. § (2) bekezdéséhez
2. számú melléklet a 2/1972. (I. 18.) MüM - PM számú együttes rendelethez
A befizetés mértéke
3. számú melléklet a 2/1972. (I. 18.) MüM-PM együttes rendelethez A területi adóelszámolási irodáknál nyitott számlák Budapesti Adóelszámolási Iroda Állami Vállalatok Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Budapesti Adóelszámolási Iroda Szövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Budapesti Adóelszámolási Iroda Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Debreceni Adóelszámolási Iroda Állami Vállalatok Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Debreceni Adóelszámolási Iroda Szövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Debreceni Adóelszámolási Iroda Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Győri Adóelszámolási Iroda Állami Vállalatok Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Győri Adóelszámolási Iroda Szövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Győri Adóelszámolási Iroda Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Miskolci Adóelszámolási Iroda Állami Vállalatok Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Miskolci Adóelszámolási Iroda Szövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Miskolci Adóelszámolási Iroda Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Pécsi Adóelszámolási Iroda Állami Vállalatok. Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Pécsi Adóelszámolási Iroda Szövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Pécsi Adóelszámolási Iroda Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Szegedi Adóelszámolási Iroda Állami Vállalatok Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Szegedi Adóelszámolási Iroda Szövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
Szegedi Adóelszámolási Iroda Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szakmunkásképzési Hozzájárulás Beszedési Számla
4. számú melléklet a 2/1972. (I. 18.) MüM-PM számú együttes rendelethez
A felosztás éves normatívái és a szakmák kategórizálása
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.