adozona.hu
1374/B/1997. AB határozat
1374/B/1997. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 38. § (11) bekezdése, 99. § (3) bekezdésének c) pontja, 101. §-a, 103. § (2) bekezdésének 1. pontja, valamint 104. § (2) bekezdésének a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja...
1374/B/1997. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következőhatározatot:
Az Alkotmánybíróság a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 38. § (11) bekezdése, 99. § (3) bekezdésének c) pontja, 101. §-a, 103. § (2) bekezdésének 1. pontja, valamint 104. § (2) bekezdésének a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény (a továbbiakban: régi Jöt.) egyes szabályai alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában.1. Az indítványozók a régi Jöt. 22. § (11) bekezdésében foglaltak alkotmányellenességének megállapítását, valamint a megsemmisítését kérték. Az indítványozók szerint alkotmányellenes az, hogy - a korábbi szabályozástól eltérően -nem nyújtható ingatlanfedezet jövedéki biztosítékként, mertennek következtében sok jövedékiadó-alany nem képes folytatni tevékenységét. Álláspontjuk szerint ez a szabályozás - mivel az állami tulajdont fokozott védelemben részesíti - a köztulajdont a magántulajdon fölé helyezi, s így sérül az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdése által biztosított vállalkozás joga és a tulajdoni formák egyenlő védelmének követelménye. Kifejtették továbbá, hogy a támadott szabály az Alkotmány 13. § (1) és (2) bekezdésével azért ellentétes, mert a korábban jövedéki biztosítékként szolgáló ingatlant a tulajdonos nem tudja értékesíteni, ezáltal a vállalkozást -mint tulajdont - értéktelenné teszi, és a terheket teljes, feltétlen, azonnali kártalanítás nélkül a tulajdonosra hárítja.
2. Az indítványozók a régi Jöt. 62. §-ának (5) bekezdését, továbbá (az indítvány benyújtásakor még nem hatályos) 66. §-át is támadták, mert azok a dohányáruk forgalmazását csak az adójegyen feltüntetett, rögzített áron teszik lehetővé. Álláspontjuk szerint ez a szabályozás megszüntette a versenyhelyzetet; a kis- és középvállalkozások rovására sérült a gazdasági verseny szabadsága, s ezáltal az Alkotmány 9. § (2) bekezdése.
3. A régi Jöt. 68. § (2) bekezdése 2. pontjának értelmező rendelkezését az indítványozók a versenysemlegesség elvének sérelme folytán látták alkotmányellenesnek, mivel az úgy határozta meg a jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység fogalmát, hogy abból kizárta a nem végső felhasználók számára történő értékesítés tevékenységét. Az indítványozók úgy vélték, hogy ha kizárólag az ásványolaj adóraktár jogosult (jövedéki engedéllyel) arra, hogy az ásványolaj terméket nem végső felhasználók részére értékesítsen, akkor a törvény valójában monopóliumot ad, az ásványolaj adóraktár számára megszabott feltételeket ugyanis csak egyetlen társaság képes teljesíteni.
4. Az indítványozók a régi Jöt. 69. § (2) bekezdésének a) pontját is alkotmányellenesnek vélték, és kérték e rendelkezés megsemmisítését. Álláspontjuk szerint az ásványolaj előállítása avagy importálása esetére meghatározott magas összegű jövedéki biztosíték kötelezővé tétele azért ellentétes az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésével, mert a biztosítékot, avagy a biztosíték összegének megfelelő bankgarancia díját csak a nagy tőkével rendelkező multinacionális cégek tudják kifizetni, továbbá e rendelkezés az Alkotmány 57. § (2) bekezdésébe is ütközik, mivel azon a feltételezésen alapul, hogy minden gazdálkodó jogellenesen fog eljárni.
Az Alkotmánybíróság az ügyeket - a tárgyi összefüggésre tekintettel - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 28. § (1) bekezdése alapján (ABH 2003, 2065.) egyesítette, és az indítványokat egységes eljárásban bírálta el.
Eljárása során az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a régi Jöt.-öt a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződés hatálybalépésének napjától, azaz 2004. május 1-jétől - a régi Jöt. szabályait módosító valamennyi rendelkezéssel együtt - hatályon kívül helyezte a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 123. § (9) bekezdése.
Az Alkotmánybíróság a hatályát vesztett jogszabály alkotmányellenességét -az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz kivételével - általában nem vizsgálja [10/1992. (II. 25.) AB határozat, ABH 1992, 72, 76.; 2/2003. (II. 7.) AB határozat, ABH 2003, 33, 34-35.]. A jelen ügyben elbírált indítványok nem bírói kezdeményezések vagy alkotmányjogi panaszok.
Az Alkotmánybíróság azonban megállapította, hogy a régi Jöt. támadott rendelkezései az indítványban kifogásolt tartalmukat tekintve megegyeznek a hatályos szabályozás, a Jöt. egyes rendelkezéseivel. Így a régi Jöt. 22. § (11) bekezdése a Jöt. 38. § (11) bekezdésében, a régi Jöt. 62. § (5) bekezdése a Jöt. 99. § (3) bekezdésének c) pontjában, a régi Jöt. 66. §-a a Jöt. 101. §-ában, a régi Jöt. 68. § (2) bekezdésének 2. pontja a Jöt. 103. § (2) bekezdésének 1. pontjában, végül a régi Jöt. 69. § (2) bekezdés a) pontja a Jöt. 104. § (2) bekezdésének a) pontjában "tovább él", ezért az indítványok által felvetett alkotmányos kérdések továbbra is válaszra várnak.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha az indítványban megjelölt jogszabály időközben hatályát veszti, de az új jogszabály szó szerint, illetve azonos "rendelkezési környezetben" szintén tartalmazza a sérelmezett rendelkezést, az Alkotmánybíróság az indítványt változatlanul hatályos indítványnak tekintve folytatja az eljárást. [137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.; 1425/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 844, 845.; 2/2003. (II. 7.) AB határozat, ABH 2003, 33, 34-35.; 163/B/1999. AB határozat, ABH 2004, 1294, 1295.] Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmányossági vizsgálatot a hatályos Jöt. rendelkezései tekintetében végzete el.
II.
1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon
és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."
"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."
2. A Jöt. vizsgált rendelkezései:
"38. § (...) (11) A jövedéki biztosíték készpénz vagy a 7. § 43. pontja szerinti pénzügyi biztosíték lehet. A készpénzben nyújtott jövedéki biztosíték után a vámhatóságnak kamatfizetési kötelezettsége nincs. Pénzügyi biztosítékként a visszavonhatatlan vagy a kizárólag olyan visszavonható pénzügyi biztosíték fogadható
el, amely a visszavonás lehetőségét a vámhatóság jóváhagyásához is köti. A vámhatóság a pénzügyi biztosíték visszavonását akkor hagyja jóvá, ha az adóraktár-engedélyesnek nincs adótartozása. A pénzügyi biztosíték érvényességének lejártát legalább 60 nappal megelőzően az érvényesség lejártának napját követő naptól érvényes újabb pénzügyi biztosítékot kell a vámhatósághoz benyújtani, hogy a 35. § (1) bekezdésének d) pontjában foglalt feltétel teljesítettnek tekinthető legyen."
"99. § (...)
(3) Az adójegy
(...)
c) az egyedi fogyasztói csomag kiskereskedelmi eladási árát,
(...)
tartalmazza."
"101. § A dohánygyártmány a nem jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység keretében csak az adójegyen feltüntetett áron értékesíthető, attól eltérni nem lehet."
"103. § (...) (2) E törvény alkalmazásában:
1. jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység,
(...)
b) az 52. § (1) bekezdés a), b), d), - a 0 adómérték alá tartozó termék kivételével - f), g) pontja szerinti jövedéki termékeknek és a biodízelnek (a továbbiakban: üzemanyagok) nem üzemanyagtöltő állomáson, a 2710 19 41, 2710 19 45 és a 2710 19 49 vámtarifaszámú gázolajnak nem kiskereskedelmi tárolótelepen vagy nem üzemanyagtöltő állomáson történő értékesítése, a (6) bekezdésben foglalt eltéréssel;"
"104. § (...) (2) A jövedéki engedélyre jogosult az a személy, a) aki - az (5) és (8)-(11) bekezdésben foglalt eltéréssel - az ásványolajtermékek esetében 120 millió Ft, az egyéb jövedéki termékek esetében 22 millió Ft jövedéki biztosítékot nyújt,"
III.
Az indítványok nem megalapozattak.1. Az Alkotmánybíróság a 709/D/1996. AB határozatában a jövedéki tevékenység jellegéről megállapította: "a vállalkozással végezhető tevékenységeknek egyik szelvénye az a tevékenységi kör, amely jövedéki engedéllyel gyakorolható, mert az állam az adóbevételekhez fűződő érdekét fokozottabb követelményeket támasztva - külön engedélyhez kötve - kívánja védelemben részesíteni.
A jövedéki tevékenység folytatásának engedélyezése törvény (...) rendelkezései által szabályozott államigazgatási jogviszony keretében történik. A hatósági engedélyhez kötött tevékenység gyakorlására való jogosultság a hatóság engedélye alapján keletkezik, a jövedéki engedély a törvény által megszabott feltételekkel adható, illetőleg vonható vissza." (ABH 1998, 640, 644.)
A jövedéki termékek három fő csoportját - mind a hatályos magyar, mind az Európai Unióban elfogadott szabályozás alapján - az alkoholtartalmú cikkek, a dohánytermékek és az ásványolaj termékek alkotják.
2. A Jöt. 38. § (11) bekezdése megegyezik a régi Jöt. 22. § (11) bekezdésével abban a tekintetben, amit az indítványozó sérelmezett: nem teszi lehetővé ingatlannak jövedéki biztosítékul adását.
Az indítványozók azt kifogásolták, hogy az új szabályozás alapján ingatlan nem fogadható jövedéki biztosítékként; álláspontja szerint a szigorítás eredményeként egyes - tőkehiányos - vállalkozások nem lesznek képesek jövedéki biztosítékot nyújtani, ezért jövedéki tevékenységet nem végezhetnek, így kiszorulnak a piacról. Mindebben az indítványozók az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésének sérelmét látták megvalósulni. Az Alkotmánybíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a jövedékibiztosíték-nyújtás egyik módjának (az ingatlan fedezetül adásának) megszűnése ellentétes-e és mennyiben a piacgazdaság, továbbá a köztulajdon és magántulajdon egyenlő védelmének elvével, illetőleg a gazdasági verseny szabadságával.
A piacgazdaságról az Alkotmánybíróság a 33/1993. (V. 28.) AB határozatban álláspontját úgy fogalmazta meg: "az Alkotmány - a piacgazdaság deklarálásán túl -gazdaságpolitikailag semleges. Az Alkotmányból az állami beavatkozás nagysága, ereje, még kevésbé annak tilalma közvetlenül nem vezethető le. Az Alkotmánybíróság ezért elvontan, általános ismérvvel csak a szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az »állami beavatkozás« kritikus nagyságát, amelynek túllépése már - a piacgazdaság sérelme miatt - alkotmányellenes. Az a beavatkozás minősíthető így, amely fogalmilag és nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét; például az általános államosítás és a szigorú tervgazdálkodás bevezetése." (ABH 1994, 117, 119.)
Más esetben az Alkotmánybíróság azt is kifejtette, hogy - szélső eseteken túlmenően - a piacgazdaság minden alkotmányossági vizsgálatnál irreleváns. A piacgazdasághoz senkinek sincs joga, vagyis az nem minősíthető alapjogként. A piacgazdaság sérelmére hivatkozva semmilyen alapjog sérelmének alkotmányellenessége nem dönthető el. Vagyis nem lehet valamely beavatkozás vagy törvényi korlátozás alkotmányosságát attól függővé tenni, hogy a korlátozás a piacgazdaság kiépítését mennyiben szolgálja, illetőleg egyáltalában szolgálja-e. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 119.; 668/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 636, 637.]
A piacgazdaság államcéljához hasonlóan a gazdasági verseny szabadságának alkotmányos tartalma is széles körű állami beavatkozásra ad módot. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint a gazdasági verseny szabadsága sem alapjog, hanem "a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata. A versenyszabadság állami elismerése és támogatása megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny, amelynek - a piacgazdasághoz hasonlóan - külön alkotmányossági mércéje nincs. Az Alkotmánybíróság a piacgazdaság, a versenyszabadság és más hasonló államcélok alkotmányellenes megsértését csak szélsőséges esetben állapítja meg, ha az állami beavatkozás, fogalmilag és nyilvánvalóan ellentétes az államcéllal". [818/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 759, 761.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 329.]
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában "a vállalkozás joga (... ) egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - biztosítását jelenti. (...) A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást." [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341-342.]
"A vállalkozás joga az állam által megteremtett közgazdasági feltételrendszerbe történő bekapcsolódás lehetőségét jelenti, amely adott esetben - akár ugyanazon tevékenységi körre vonatkozóan - többféle, egymástól eltérő feltételek, korlátozások lehetőségét is magában foglalhatja. A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági feltételrendszerbe lép be." [65/1997. (XII. 18.) AB határozat, ABH 1997, 391.; 163/B/1999. AB határozat, ABH 2004, 1294, 1296.]
Az adórendszer a jövedéki termékekkel folytatott gazdasági tevékenységet -mint arra fent már utalás történt, az Európai Unió ilyen tárgyú normáinak megfelelő módon - külön normákkal, az általános adótételeket meghaladó jövedéki adó megállapításával szabályozza.
A jövedéki tevékenységek folytatásának engedélyezéséhez előírt jövedéki biztosíték szolgáltatásának módjára, a biztosítékul (adókövetelés fedezetéül) nyújtható vagyoni értékre vonatkozó szabályozás tekintetében a Jöt. támadott rendelkezése a fokozott adóteher esetére megállapított nagyobb mértékű biztosíték előírásával nem valósítja meg a piacgazdaság, illetőleg a gazdasági verseny korlátozásának az Alkotmánybíróság gyakorlatában meghatározott szélsőséges esetét. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szabályozás a jövedéki tevékenységre feljogosítható vállalkozások tulajdoni formája szerint nem tesz különbséget; kivétel nélkül érvényesül valamennyi jövedéki engedély iránti kérelem esetében.
A törvényhozó döntheti el, hogy a jövedéki adó teljesítése érdekében milyen - törvényben meghatározott - módon nyújtható biztosíték; sem az nem tekinthető alkotmányellenesnek, ha erre a célra ingatlanfedezetet fogad el, sem ennek az ellenkezője. A törvényhozó mérlegelési jogának korlátját az alkotmányos alapjogok sérelme jelenthetné, ami a jelen esetben nem volt megállapítható. A Jöt. 38. § (11) bekezdése tehát önmagában azért, mert nem teszi lehetővé ingatlan jövedéki biztosítékul nyújtását, nem sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében rögzített egyenlő tulajdonvédelem követelményét, sem a (2) bekezdésében deklarált piacgazdaság államcélját, a vállalkozás jogát, illetőleg a gazdasági verseny szabadságát.
3. Az indítványozók a Jöt. 38. § (11) bekezdését - mivel a törvényhozó nem tette lehetővé ingatlan jövedéki biztosítékként való rendelkezésre bocsátását - az Alkotmány 13. § (1) és (2) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal is ellentétesnek látták. Érvelésük szerint a tulajdonhoz való jog sérelme abban áll, hogy a (jövedéki biztosíték hiányában) megszűnő vállalkozás olyan tulajdon, amelynek értékcsökkenése miatt - továbbá a korábban lekötött ingatlan értékesítési nehézségei folytán - a tulajdonos nem kap teljes, feltétlen, azonnali kártalanítást.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a korábban jövedéki biztosíték gyanánt megterhelt ingatlanok tulajdonjogában a biztosítékul nyújtás lehetőségének megszűnése folytán nem következett be változás, a Jöt. 38. § (11) bekezdésének sérelmezett szabálya tehát nem hozható tartalmi összefüggésbe a tulajdonhoz való jog védelmével. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653-654.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 215, 220.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.]
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Jöt. 38. § (11) bekezdése tekintetében az Alkotmány 9. és 13. §-ába ütközés miatti alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.
4. A dohánygyártmányok adójegyén feltüntetésre kerülő kiskereskedelmi eladási ár és mennyiség az adott termékre megállapított adónak megfelelő értékkel bír. Az adójegy - és a rajta feltüntetett ár megfizetése - folytán a fogyasztó azt az árat fi zeti meg, amelynek alapján a jövedéki adó alanya (a gyártó, az importáló) megfizeti az adót.
A régi Jöt. 62. § (5) bekezdésében foglaltakkal a Jöt. 99. § (3) bekezdésének c) pontja az indítvány által érintett körben megegyezik, mert a dohánygyártmányok kiskereskedelmi eladási árát a Jöt. is az adójegyen, a megfizetett adónak megfelelően rendeli rögzíteni, továbbá a régi Jöt. 66. §-ának rendelkezése és a Jöt. 101. §-a is egybevágó, mivel az adójegyen feltüntetett kiskereskedelmi eladási ártól a felfelé avagy lefelé való eltérést mindkét rendelkezés tiltja. A szabályozás tehát továbbra is csak az adójegy szerinti áron engedi a dohánytermék értékesítését az olyan kereskedő számára, aki a terméket közvetlen a fogyasztónak értékesíti.
A törvényhozó ezzel - amint a törvényjavaslat miniszteri indokolásából is megállapítható - olyan megoldási módot választott, amelyben a terméket terhelő összes adó teljes összegben - lényegében a forgalmazás első fázisában - megfizetésre kerül. Az adóztatás működésének feltétele, hogy az adójegyen a kiskereskedelmi eladási ár szerepeljen, s a fogyasztó ezt az árat fizesse meg, amelynek alapján az adó alanya (a gyártó vagy az importáló) az adót megfizette. Az indokolás szerint "a kiskereskedelmi eladási ártól sem felfelé, sem lefelé eltérni nem lehet. Amennyiben a kereskedő az adójegyen szereplő árnál magasabb áron adná a dohánygyártmányt, a költségvetés nem jutna hozzá az őt megillető - a fogyasztó által fizetett árból számított - adóhoz."
Az indítványozók e szabályokat az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével ellentétesnek ítélték, hangsúlyozva, hogy a kis- és középvállalkozások ezen az egy területen voltak versenyhelyzetben a nagy üzletláncokkal, bevásárlóközpontokkal, ám a szabályozás megszüntette a versenyhelyzetet, s ezért sérti a gazdasági verseny szabadságát.
A vizsgálat során ezúttal is irányadó az Alkotmánybíróságnak a gazdasági verseny szabadságáról kialakított, a fenti 2. pontban ismertetett gyakorlata. Az Alkotmánybíróság a gazdasági verseny szabadságának és az árak megállapításának szabályai közötti összefüggést vizsgálva a 19/2004. (V. 26.) AB határozatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy "az árakba való beavatkozásnak többféle, akár viszonylag széles körben is alkalmazott, alkotmányosan megengedett formája lehet (pl. ártámogatások, kiegészítések, fogyasztási adók, a mezőgazdasági piacok stabilizációja az ellátás és a fogyasztók számára megfelelő árak biztosítása révén stb.)." Ugyanitt leszögezte azonban, hogy ez a beavatkozás nem korlátozhat alapvető jogot. [ABH 2004, 321, 341.]
A dohánytermékek kiskereskedelmi árának megállapítása nem jogszabályi úton történik. A kiskereskedelmi eladási árat az adó alanya határozza meg, ezt az árat feltüntetve az adójegyet felragasztja a dohánygyártmány csomagolására.
E termékek esetében a gazdasági verseny a kiskereskedelmi értékesítési tevékenységnél jóval szélesebb körben folyik, egyrészt nem csupán a végső felhasználók számára értékesítést végző kiskereskedők, hanem e kiskereskedők körén kívül eső gyártó, illetőleg nagykereskedő adóraktár engedélyesek és más szolgáltatók között is, másrészt nem kizárólag az adott termék árában jelenik meg. A sérelmezett szabály tehát korlátozza, de nem zárja ki az említett adóalanyok közötti gazdasági versenyt, csupán az adófizetési kötelezettség megkerülése útján elérhető versenyelőnyt hivatott kizárni. Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a verseny a do-
hánytermék kiskereskedelmi árán túl egyéb vonatkozásban (a már említett dohánygyártmány adóraktár engedélyesek, a bejegyzett/nem bejegyzett kereskedők, illetve az importálók közti árversenyen kívül például egyes többletszolgáltatásokban) is megvalósulhat.
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatára figyelemmel úgy ítélte meg, hogy a gazdasági versenyben forgalom tárgyát képező termékek közül a jövedéki termékek egyik csoportja, a dohánytermékek esetében az adójegy szerint meghatározott ár jelen ügyben vizsgált szabálya nem valósítja meg a gazdasági verseny alkotmányellenes korlátozását. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban is elutasította.
5. A régi Jöt. 68. § (2) bekezdésének 2. pontja a jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenységet határozta meg, mint a szabadforgalomba bocsátott jövedéki termék belföldön történő beszerzését, illetőleg készletezését, valamint olyan továbbértékesítést, amely nem a végső fogyasztók részére, illetőleg nem exporttevékenység keretében történik.
Ezzel kapcsolatban az indítványozók azt kifogásolták, hogy a piac sajátosságainál fogva a jövedéki árunak minősülő ásványolaj termékkel csak a nagy összegű jövedéki biztosíték nyújtására képes adóraktárak folytathatnak nagykereskedelmi tevékenységet. Az indítványozók szerint így a támadott rendelkezés hátrányos gazdasági helyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat, ami sérti a gazdasági verseny szabadságát.
A 2004. évi XXX. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződés hatálybalépésének napjától, 2004. május 1-jétől hatályba lépett Jöt. a régi Jöt. adóraktár-fogalmát kiterjesztette, nem csupán a gyártó, hanem a kereskedelmi adóraktár fogalmát is bevonva ebbe a körbe.
A adófizetési kötelezettség már nem önmagában az ásványolaj jövedéki termékkel való tevékenység velejárója, hanem a termék felhasználásának céljától függ, mivel csak az üzemanyagként, avagy tüzelő-, illetőleg fűtőanyagként kínált, értékesített, felhasznált ásványolaj termékeken lehet adóteher. (Az egyéb termékek forgalmának és felhasználásának ellenőrzése kizárólag a korábban jelentős számmal előfordult visszaélések magakadályozására és nem az adóbevétel biztosítására hivatott.)
Az Alkotmánybíróság ezen változások ellenére megállapította, hogy az indítványban kifogásolt szabályozás az ott felvetett aggály tekintetében nem változott; a Jöt. szabályai alapján is csak jövedéki biztosíték nyújtása esetén folytatható jövedéki termékek továbbforgalmazási célú beszerzése, kereskedelme, továbbra is csak így szerezhet jogot a kereskedő olyan számla kiállítására, amellyel a továbbforgalmazó (kiskereskedő) igazolni tudja jövedéki termékkészlete, beszerzése legális voltát. A Jöt. tehát az adófizetési kötelezettséggel járó, ásványolaj termékekkel nem közvetlenül a fogyasztók, végső felhasználók számára folytatott kereskedelmi tevékenység engedélyezését változatlanul szigorú feltételekhez köti, amely feltételek között a jövedéki biztosíték nyújtásának kötelezettsége változatlanul szerepel.
Ezért az Alkotmánybíróság az indítvány által felvetett összefüggésben vizsgálta a Jöt. 103. § (2) bekezdés 1. pontjának a gazdasági verseny szabadságával ellentétes voltát.
A régi Jöt. és a Jöt. idevágó szabályai egyazon koncepción alapulnak; a szabályozás alapját az egységes európai piac követelményei jelentik, ahol a szabad árumozgás követelménye mellett érvényesül a jövedéki adókövetelés végrehajthatóságának érdeke.
Fő célját tekintve mindkét szabályozás arra irányult, hogy az egységes európai piacon belül - az egyes államokban az importra vonatkozóan korábban alkalmazott mentességek és kedvezmények megszűnésével - a tagállamok közti vámhatárok lebontását követően is ellenőrizhető legyen a jövedéki termékek forgalma, az ennek alapján fizetendő jövedéki adót az egyes tagállamokban ugyanolyan szempontok alapján állapítsák meg.
Az itt említett célok egyidejű érvényesítését a szabályozás úgy valósítja meg, hogy a jövedéki termékek nagyobb mennyiségének szabad mozgását elsődlegesen az adóraktárak útján teszi lehetővé, amelyek a jövedéki adó előzetes megfizetése nélkül, az adó felfüggesztése mellett folytathatnak kereskedelmi tevékenységet ásványolaj termékkel is.
Megállapítható azonban, hogy az adóraktár intézménye és az adó (átmeneti) felfüggesztésének lehetősége sem a jövedéki adó kifizetésének kötelezettségét, sem pedig a jövedéki adóraktár jogosultjának a jövedéki biztosíték szolgáltatására irányuló kötelezettségét nem érinti.
A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a gazdasági verseny szabadsága szempontjából egyfelől az ásványolaj termékkel való kereskedelmi tevékenység mint "jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység" meghatározása, másfelől pedig az e tevékenység engedélyezése körében meghatározott feltételek - köztük a jövedéki biztosíték kötelező nyújtásának és a biztosíték összegének - kérdése két különböző, lényegét illetően eltérő kérdés. Az előbbi csupán az állami engedéllyel gyakorolható tevékenységek körének törvényben való rögzítését jelenti, amely tevékenységi körről az Alkotmánybíróság a korábban már említett 709/D/1996. AB határozatában kifejtette, hogy "az állam az adóbevételekhez fűződő érdekét fokozottabb követelményeket támasztva - külön engedélyhez kötve - kívánja védelemben részesíteni." (ABH 1998, 640, 644.) Az Alkotmánybíróság ezért a jelen ügyben azt is megállapította, hogy a Jöt. 103. § (2) bekezdésének 1. pontjában meghatározott jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység törvényi definíciójának kérdése nem áll tartalmi összefüggésben az Alkotmány 9. § (2) bekezdése szerinti államcéllal, a gazdasági verseny szabadságával.
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján a fenti 3. pontban már felhívott gyakorlatával megegyezően a Jöt. 103. § (2) bekezdésének 1. pontjára vonatkozó indítványt elutasította.
6. A jövedéki - köztük az ásványolaj - termékekkel szabad forgalomban végzett jövedéki engedélyes kereskedelem folytatására jogosító jövedéki engedély feltételét képezi a jövedéki biztosíték nyújtása is, amelynek összegét ásványolaj esetében a régi Jöt. 69. § (2) bekezdés a) pontja 80 millió, a Jöt. 104. § (2) bekezdésének a) pontja 120 millió forintban határozza meg.
Az indítványozók a jövedéki biztosíték magas összegét azért sérelmezték, mert az olyan fedezet nélküli, több millió forintos többletkiadást jelent, amit az igen szerény árrésből csak a multinacionális cégek tudnak kifizetni.
A jövedéki biztosíték intézménye - a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló 1993. évi LVIII. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló 1995. évi LXVIII. törvény 4. § (4) bekezdésének a) pontja alapján 1995. július 12-étől kezdődő hatállyal történt bevezetésétől - a jövedéki ellenőrzés alól elvont jövedéki termékek után kivetésre kerülő jövedéki bírság fedezetéül, másrészt az eseti, az egy-egy "nagy üzletre" alakult vállalkozások kizárásának eszközéül szolgált.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint egyfelől a jövedéki termékekkel kapcsolatos gazdasági tevékenység sajátos jellege - az elérhető jelentős haszon és az előfordult visszaélések jelentős száma, ennek folytán a termékek és a tevékenységek külön törvényben meghatározott, az állam által engedélyezett és ellenőrzött köre -, másfelől az államnak a jövedéki adó érvényesítéséhez fűződő érdeke közötti szoros kapcsolat folytán a jövedéki biztosíték nyújtására kötelezettek körének meghatározása az állami adópolitika részét képezi.
Az adópolitikával összefüggésben az Alkotmánybíróság nem vizsgálja jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának és igazságosságának kérdéseit (772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 522.). Az Alkotmánybíróság a 61/1992. (XI. 20.) AB határozatban elvi éllel mondta ki, hogy nincs jogosultsága a jogalkotói mérlegelés célszerűségi - például gazdaságpolitikai - szempontú felülbírálatára. (ABH 1992, 280, 281.)
A Jöt. 104. § (2) bekezdésének a) pontjában írt jövedéki biztosíték nem az adóalanyoktól, illetőleg a vállalkozás tulajdoni formájától függően, hanem meghatározott termékkörben, e körön belüli termékcsoportok alapján, az állam által érvényesítendő adóköveteléssel arányosan került meghatározásra.
Ezért - bár az indítványozó nem a jövedéki adó intézményét, hanem a jövedéki biztosíték összegét támadta - az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is fenntartja korábbi határozataiban elfoglalt álláspontját, miszerint az állami adópolitika a gazdaságpolitikának is fontos eszköze, és e tekintetben a törvényalkotó "alkotmányos mozgástere" rendkívül széles. [31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 240, 246.; 658/B/1994. AB határozat, ABH 2001, 766, 768.; 1022/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1568, 1571.]
Az Alkotmánybíróság a fentiekből következőleg a jövedéki biztosíték összegére vonatkozó szabályozás vizsgálata során a gazdasági verseny szabadságát korlátozó szélsőséges esetet vagy alkotmányos alapjog sérelmét nem látta megállapíthatónak, ezért az indítványt elutasította.
7. Az indítványozók a jövedéki biztosíték magas összegét azon oknál fogva is alkotmányellenesnek vélték, hogy ezen összeg kötelező szolgáltatása a bűnösség vélelmén alapszik, mert a törvényhozó eleve abból indult ki, hogy az adóalanyok szabálytalanul fognak eljárni.
Az Alkotmánybíróság számos határozatban foglalkozott az ártatlanság vélelmének alkotmányos alapjogával.
A büntetőeljáráson kívüli jogi eljárásokban az ártatlanság vélelmének alkotmányjogi értékeléséről a 22/2004. (VI. 19.) AB határozat az Alkotmánybíróság álláspontját az alábbiak szerint összegezte:
"Az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette, hogy az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelvként nem csupán a büntetőjogi felelősségre vonásra nézve irányadó, hanem egyéb eljárásokra is. [41/1991. (VII. 3.) AB határozat, ABH 1991, 193, 195.; 1284/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 562, 563.; 63/1997. (XII. 11.) AB határozat, ABH 1997, 365, 372.]
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a tekintetben is, hogy az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének rendelkezéséből eredő alkotmányos védelem korlátlanul nem terjeszthető ki. (26/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 647,650.) Ennek megfelelően esetenként vizsgálandó, hogy az adott jogszabály az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével összefüggésben áll-e.
Az összefüggés csak azokban az esetekben állhat fenn, ha az alkotmányossági vizsgálat felelősség megállapítását is magában foglaló eljárásra irányul." (ABH 2004, 367, 376.)
Az Alkotmánybíróság e gyakorlatával összhangban a Jöt. 104. § (2) bekezdés a) pontjának rendelkezéséről megállapította, hogy az nem vizsgálható a jogellenesen eljáró alanyok bűnösségének (illetőleg szabályszegésének) megállapításával összefüggésben, mert nem áll tartalmi kapcsolatban a bűnösség (illetőleg szabályszegésért való felelősség) megállapításának szabályaival.
Ezért az Alkotmánybíróság - a jövedéki biztosíték kötelező szolgáltatásának szabálya és az ártatlanság vélelme között fennálló alkotmányos összefüggés hiányában - az indítványt elutasította.
Budapest, 2006. december 19.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró