adozona.hu
276/B/1995. AB határozat
276/B/1995. AB határozat
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 86. § (4) bekezdésének a "tudomásszerzéstől számított" szövegrésze, valamint a 100. § (2) - (5) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta az alábbi
Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 96. § (4) bekezdésének a "tudomásszerzéstől számított" szövegrésze; valamint az Mt. 100. § (2)-(5) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványokat elutasítja.
Az Alkotmánybíróság az Mt. 1995. szeptember 1-jéig hatályban volt 96. § (3) bekez...
276/B/1995. AB határozat
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 86. § (4) bekezdésének a "tudomásszerzéstől számított" szövegrésze, valamint a 100. § (2) - (5) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta az alábbihatározatot:
Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 96. § (4) bekezdésének a "tudomásszerzéstől számított" szövegrésze; valamint az Mt. 100. § (2)-(5) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványokat elutasítja.Az Alkotmánybíróság az Mt. 1995. szeptember 1-jéig hatályban volt 96. § (3) bekezdése "három napon belül" szövegrésze alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tekintetében az eljárást megszünteti.
A Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10206/1994/4. számú végzésének hatályon kívül helyezésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 96. § (3) bekezdése, valamint 100. § (2)-(5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesített eljárásban bírálta el.Az Mt. 96. §-a a "Rendkívüli felmondás" címet viseli. Az indítványok benyújtása idején az Mt. 96. § (3) bekezdése az alábbiakról rendelkezett:
"(3) A rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított három napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított hat hónapon, kollektív szerződés rendelkezése esetén legfeljebb egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni."
Az indítványozók szerint három nap nem elegendő ahhoz, hogy a munkáltató az ügyet megfelelően kivizsgálja, s a rendkívüli felmondásról megalapozottan tudjon dönteni. Ez a munkáltatót hátrányos helyzetbe hozza azáltal, hogy vagy megalapozatlanul alkalmazza a rendkívüli felmondást, vagy a határidőt túllépve követ el jogsértést. A rendkívüli felmondás jogának gyakorlására nyitva álló határidő ezért diszkriminatív (Alkotmány 70/A. §).
Kifogásolták azt is, hogy a három napos határidő kezdetére okot adó körülmény, a rendkívüli felmondás okáról való "tudomásszerzés" olyan bizonytalan tartalmú, hogy az már a jogállamhoz [Alkotmány 2. § (1) bek.] tartozó jogbiztonságot sérti.
Az egyik indítványozó támadta az Mt. 100. § (2)-(5) bekezdését is kizárólag abból az okból, hogy - álláspontja szerint - ha nem a munkáltató, hanem a munkavállaló szünteti meg jogellenesen a munkajogviszonyt, akkor a munkavállalóra a jogellenes felmondás miatt e szabályok alapján semmilyen hátrány nem háramlik. Ezzel összefüggésben az Alkotmány 70/A. §-ára hivatkozott. Az indítványozó azt is indokolatlannak tartja, hogy az Mt. 100. § (2)-(5) bekezdése a Polgári Törvénykönyv szerződésszegésre előírt jogkövetkezményeitől eltér. Ezáltal - szerinte - a munkáltató a rendkívüli felmondás határidejének túllépését a késedelemhez fűződő polgári jogi szabályok alkalmazásával nem mentheti ki.
Ugyanezen indítványozó a Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10206/1994/4. számú végzésének hatályon kívül helyezését is kérte. Ebben a - felülvizsgálati eljárásban hozott - határozatban a Legfelsőbb Bíróság az indítványozó ügyében hozott első-és másodfokú ítéleteket hatályon kívül helyezve a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
2. Az 1995. évi LV. törvény 29. §-a az Mt. 96. § (3) bekezdésének számozását (4)-re változtatta. A rendelkezés jelenleg hatályos szövegét az Mt. módosításáról rendelkező 1997. évi LI. törvény 14. § (2) bekezdése állapította meg:
"(4) A rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított hat hónapon, kollektív szerződés rendelkezése esetén legfeljebb egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni. Ha a rendkívüli felmondás jogát testület jogosult gyakorolni, a tudomásszerzés időpontjának azt kell tekinteni, amikor a rendkívüli felmondás okáról a testületet - mint a munkáltatói jogkört gyakorló szervet - tájékoztatják."
Megállapítható, hogy a törvénymódosítás folytán megszűnt az indítványozók által kifejezetten sérelmezett, szélsőségesen rövid határidőt tartalmazó szabályozás. Ezért az Mt. 1995. szeptember 1-jéig hatályban volt 96. § (3) bekezdésének "három napon belül" szövegrésze alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgytalanná váltak. Az Alkotmánybíróság ezért az eljárást ebben a részében megszüntette.
Megállapítható az is, hogy az Mt.-nek az indítvány benyújtásakor hatályos 96. § (3) bekezdése további rendelkezéseit az indítvány elbírálásakor az Mt. 96. § (4) bekezdése tartalmazza. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálatot e szabály tekintetében folytatta le.
II.
1. Az Mt. 96. § (4) bekezdésében szabályozott tudomásszerzés - mint a rendkívüli felmondás jogának gyakorlására nyitva álló határidő kezdő időpontjának meghatározása - nem ellentétes a jogállamiság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] tartalmi összetevőjét alkotó jogbiztonság követelményével. A bírói gyakorlat (pl. BH 1996.10.561, BH 1996.5.289, BH 1996.4.231, BH 1996.2.174, BH 1995.8.494, BH 1995.5.321, BH 1994.11.638) egységesen a tényállás körébe tartozó, az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján bizonyítandó ténynek tekinti a munkáltató tényleges tudomásszerzésének időpontját. A Legfelsőbb Bíróság következetes jogalkalmazási gyakorlata értelmében még nem tudomásszerzés az okról felmerült gyanú vagy sejtés, hanem a határidő folyásának megkezdődéséhez a cselekményről, mulasztásról, annak jelentőségéről való alapos és megnyugtató ismeret szükséges, feltéve, hogy a joggyakorló a tisztázás érdekében késedelem nélkül intézkedett. A rövid határidőből ugyanis az következik, hogy a jogosultnak az alapos és megnyugtató ismeret megszerzéséhez szükséges intézkedéseket a kötelezettségszegés gyanújának felmerülését követően haladéktalanul meg kell tennie és nem késlekedhet a körülmények tisztázásával. A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza továbbá, hogy például olyan esetben, amikor a gyanú-ok felmerülését követően csak hét nap elteltével intézkedett a joggyakorló a vizsgálat iránt, továbbá amikor az elrendelt vizsgálat a kötelezettségszegés körülményeiről nyilvánvalóan nem szolgáltathatott további lényeges adatot - a jogosult elkésett a felmondási jog gyakorlásával.Az "élő jog" nem ad alapot annak feltételezésére, hogy a támadott szabálynak lenne olyan értelmezése, amely a tényleges tudomásszerzéstől eltérő, jogbizonytalanságra vezető jogalkalmazást jelentene.
2. Az Mt. 100. § (2) bekezdésének egyes rendelkezéseit az Alkotmánybíróság már vizsgálta. A 4/1998. (III. 1.) AB határozat (MK 1998. 1151.) e szabály részbeni alkotmányellenességét állapította meg és az Mt. 100. § (2) bekezdése -1999. február 28-i hatállyal való - megsemmisítését határozta el. A jelen eljárásban elbírálásra váró indítvány tárgyát viszont olyan, az Mt. 100. § (2)-(5) bekezdésével kapcsolatban előterjesztett alkotmányossági problémakör képezi, amelyet az Alkotmánybíróság az említett határozatában nem bírált el.
Az indítványozó hátrányos megkülönböztetésnek tekinti azt, hogy a törvény nem teljesen azonos jogkövetkezményeket fűz a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetére a munkáltatói, illetve a munkavállalói magatartáshoz.
A munkavállalói jogellenes munkajogviszony megszüntetés jogkövetkezményeit nem az Mt. 100. § (2)-(5) bekezdése, hanem az Mt. 101. §-a tartalmazza.
A munkáltatók, illetve a munkavállalók tényleges helyzete jelentősen eltér egymástól, így a felek a szerződés teljesítése vonatkozásában is eltérő helyzetben vannak.
Annak ellenére, hogy a munkajog a magánjogi kultúra része, ez nem jelenti azt, hogy valamennyi jogintézmény tekintetében a klasszikus magánjogi szabályozást kellene vagy lehetne átvenni. Nem a magánjog-munkajog összefüggését kell megindokolni, hanem éppen az eltérés szükségességét. A modern munkajogban - alapvetően szociális megfontolások alapján - egyre inkább erősödik bizonyos területeken az állam beavatkozása. Jól nyomon követhető ez a folyamat az ún. európai munkajog tendenciáin, különösen a 70-es évek közepétől az Európai Közösségek Tanácsa, majd pedig az Európai Tanács jogi normáinak elemzésekor. Az Európai Tanács rendeletei, irányelvei és ajánlásai elsősorban a munkavállaló jogainak megóvására irányulnak, és ez meghatározott esetekben szükségszerűen vezet a munkáltató döntési hatalma korlátozásához. A munkajogviszony megszüntetésével összefüggésben figyelemreméltó az egyes európai országokban irányadó rendkívül kiterjedt felmondásvédelmi rendszer, amely által a kötelem megszüntetése - beleértve a jogellenes megszüntetést is - minőségében tér el a klasszikus kötelmi jog ezirányú szabályaitól.
Az Alkotmány 70/A. §-ba foglalt hátrányos megkülönböztetés - az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata [pl. 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73, 78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280, 282.] szerint - csak a tárgyi ismérvek alapján azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyok körében vizsgálható. Mivel munkajogviszonyban a munkáltató és a munkavállaló alapvetően eltérő jogi helyzetben van, a munkavállaló és munkáltató eltérő felelősségi rendszerének nincs alkotmányos akadálya.
Az Alkotmányból nem következik annak szükségessége sem, hogy a munkáltatónak a munkajogviszony jogellenes megszüntetéséért viselt felelőssége az általános polgári jogi felelősségi szabályokkal azonos legyen. Erre tekintettel alaptalan az az indítványozói megállapítás is, amely az Mt. 100. § (2)-(5) bekezdésével összefüggésben a rendkívüli felmondás határidejének elmulasztása esetén polgári jogi késedelmi szabályok alkalmazhatóságának hiányát kifogásolja.
3. Az Alkotmánybíróság - ilyen irányú hatásköre hiányában - visszautasította a Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10206/1994/4. számú végzésének hatályon kívül helyezését kérő indítványt. Az indítvány e vonatkozásban alkotmányjogi panasznak sem tekinthető, mert hiányoznak az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. § (1)-(2) bekezdésében szabályozott feltételek. Az indítványozó nem jelölte meg, hogy melyik az az alkotmányellenes jogszabály, amelyet az új eljárásra utasító végzés alkalmazott.
Budapest, 1998. május 5.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k..
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k..
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Sólyom László s. k.,
az aláírásban akadályozott
Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró helyett