adozona.hu
BH+ 2014.11.502
BH+ 2014.11.502
Vezető tisztségviselő helytállási kötelezettségének megállapítása körében vizsgálandó körülmények [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 33/A. §; 2006. évi IV. tv. (Gt.) 30. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. r. alperes az Sz. Korlátolt Felelősségű Társaságnak (a továbbiakban: adós társaság) a társaság megalakulástól önálló, majd 2006. február 10. napjától 2008. július 2. napjáig a II. r. alperessel együttes képviseleti joggal felruházott vezető tisztségviselője volt. Mindketten 2006. február 10. napjától az adós társaság 2012. október 12-én bekövetkezett megszűnéséig annak tagjai is voltak.
Az adós társaságnak többek között tagja volt a Sz. P. Kft. is, amelynek az I. r. alperes szintén tag...
BH+ 2014.11.502 Vezető tisztségviselő helytállási kötelezettségének megállapítása körében vizsgálandó körülmények [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 33/A. §; 2006. évi IV. tv. (Gt.) 30. § (3) bek.].
Az I. r. alperes az Sz. Korlátolt Felelősségű Társaságnak (a továbbiakban: adós társaság) a társaság megalakulástól önálló, majd 2006. február 10. napjától 2008. július 2. napjáig a II. r. alperessel együttes képviseleti joggal felruházott vezető tisztségviselője volt. Mindketten 2006. február 10. napjától az adós társaság 2012. október 12-én bekövetkezett megszűnéséig annak tagjai is voltak.Az adós társaságnak többek között tagja volt a Sz. P. Kft. is, amelynek az I. r. alperes szintén tagja és egyben ügyvezetője is volt.
Az adós társaság az Sz. P. Kft.-től 2006-2007. évben összesen 44 250 000 Ft kölcsönt vett fel. 2008. június 30-án az adós társaság kiadási pénztárbizonylatot állított ki arról, hogy az Sz. P. Kft.-nek tagi kölcsön és kamata címén összesen 39 718 732 Ft-ot fizetett vissza. A kiadási pénztárbizonylatot az adós társaság képviseletében az I. r. alperes írta alá.
2007. október 8. napján az I. és a II. r. alperes az adós társaság nevében eljárva engedményezési szerződéssel az A. Zrt.-re átruházták az adós társaság más társaságokkal szemben 2007 őszén fennálló, összesen 60 550 864 Ft összegű elismert követelését 59 400 000 Ft ellenérték fejében. 2007. október 9. napján ez utóbbi pénzösszeget az engedményes átutalta az adós társaság bankszámlájára, ahonnét azt az I. r. alperes utasítására az adós társaság egyik alkalmazottja készpénzben felvette és a házipénztárban elhelyezte.
2007. december 31. napján az adós társaságnak az éves társasági adóbevallása szerint 196 246 000 Ft rövid lejáratú kötelezettsége volt, ezzel szemben 71 060 000 Ft pénzeszközzel és 69 811 000 Ft követelésállománnyal rendelkezett.
2008. január 24. napján az adós társaság képviseletében az I. és a II. r. alperesek hitelszerződést írtak alá a perben nem álló M. Kft.-vel, amelynek az I. r. alperes szintén tulajdonosa és ügyvezetője volt. A szerződés alapján az adós társaság 59 400 000 Ft összegű kölcsönt folyósított az M. Kft.-nek. Ugyanezen a napon az alperesek igazolták, hogy az M. Kft. pénztárába a kölcsön összegét befizették. Ezzel egyidejűleg az alperesek egy kiadási pénztárbizonylatot is aláírtak, annak igazolására, hogy az adós társaság 59 400 000 Ft-ot téves utalás címén az A. Zrt. részére visszafizetett.
2008. július 2-ai kezdő időponttal a megyei bíróság elrendelte az adós társaság felszámolását, amely a felszámolási eljárás befejezésével 2012. október 12. napjával a cégnyilvántartásból törlésre került.
Az alperesekkel mint volt ügyvezetőkkel szemben adócsalás és más bűncselekmények miatt büntetőeljárás indult. Az ügyészség a II. r. alperessel szemben a nyomozást megszüntette. Az I. r. alperessel szemben csődbűncselekmény bűntettének elkövetése miatt vádat emelt. A városi bíróság nem jogerős ítéletével a vádlott bűnösségét megállapította.
A felperes mint hitelező, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. §-ában foglaltakra hivatkozással, illetve utalva arra, hogy a peres eljárás folyamatban léte alatt az adós társaság felszámolási eljárása hitelezői igényének kielégítése nélkül befejeződött, a 2012. május 18-án előterjesztett, utóbb módosított keresetével 66 057 951 Ft kártérítés és járulékai megfizetésére kérte egyetemlegesen kötelezni az alpereseket.
Előadta, a 2007. évi mérlegadatok szerint bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben az alperesek ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el.
Az M. Kft.-vel 2008. január 24-én kötött hitelszerződés alapján, az Sz. P. Kft.-nek 2008. június 30-án tagi kölcsön, illetve kamat visszafizetése címén nagy összegű kifizetéseket teljesítettek. Ezzel az adós társaság felszámolási vagyonát összesen 99 118 732 Ft-tal csökkentették, a felszámolási eljárásban nyilvántartásba vett hitelezők igényének teljes kielégítését meghiúsították. A felperes emiatt keletkezett, a keresetben megjelölt összeggel megegyező kára megtérítéséért egyetemleges kártérítési felelősséggel tartoznak.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az I. r. alperes azzal védekezett, 2008. január 24-én ténylegesen nem jött létre a felperes és az M. Kft. között hitelszerződés, a kölcsön kifizetésének bizonyítására szolgáló, ugyanezen a napon kelt bevételi pénztárbizonylat fiktív volt. Állította, hogy az Sz. P. Kft. részére 39 418 732 Ft kölcsön, illetőleg kamat kifizetésére sem került sor, az adós társaságnak ugyanis nem lett volna arra forrása.
Az elsőfokú bíróság ítéletével egyetemlegesen kötelezte az alpereseket 66 058 184 Ft tőke és járulékainak megfizetésére a felperes javára.
Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és közbenső ítéletet hozott. Megállapította, hogy az I. r. és a II. r. alperes mint a 2008. július 2-ai kezdő időponttal felszámolás alá került adós társaság ügyvezetői, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ezáltal az adós társaság vagyona 99 118 732 Ft-tal csökkent, amely összeg erejéig az adós társaság hitelezői irányában ki nem elégített követeléseik miatt keletkezett káruk arányos mértékű megtérítéséért egyetemleges felelősséggel tartoznak. Az ítélet marasztaló rendelkezéseit - a perköltségre és az illetékfizetésre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, a felperes által igényelhető kártérítés mértékének megállapítása és annak megfizetése tárgyában az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság úgy ítélte, az I. r. alperessel szemben folyamatban lévő büntetőeljárás jogerős befejezéséig nem volt indokolt a per tárgyalásának felfüggesztése. A jelen perben ugyanis nem bűncselekmény polgári jogi következményeiről kellett dönteni. Az alperesek speciális, a Cstv. 33/A. §-a alapján fennálló vezetői felelősségét keletkeztető magatartások jogellenességét kellett vizsgálni, és azt, hogy azzal okozati összefüggésben az adós vagyonában keletkezett-e vagyoncsökkenés, ide értve annak mértékét is. Az ítélőtábla hangsúlyozta, a célszerűségi szempontok a tárgyalás felfüggesztését nem teszik lehetővé.
Egyet értett az elsőfokú bírósággal abban, hogy nem volt eljárási jogi akadálya annak, hogy a bíróság a jogerősen még be nem fejeződött büntetőeljárás során feltárt bizonyítékokat, a tanúk vallomását a polgári peres eljárás során rendelkezésre álló okiratokkal, a felek előadásával egybevesse, és a tényállást a nem jogerős büntető ítéletben írtakkal azonosan állapítsa meg.
Megállapította azonban, hogy az elsőfokú bíróság úgy hozott kártérítés megfizetésére alpereseket kötelező rendelkezést, hogy annak feltétele nem állt fenn.
Utalt arra, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. § (3) bekezdése, valamint a Cstv. 33/A. §-a a gazdasági társaság vezető tisztségviselőinek a társaság hitelezőivel szemben egymásra épülő, speciális felelősségi szabályát tartalmazza.
A jogvita eldöntése során alkalmazandó Gt. 30. § (3) bekezdésén alapuló, a Cstv. 33/A. §-ában meghatározott igények érvényesítésekor külön pert kell indítani a felelősség megállapítása és külön pert a vezetőt terhelő marasztalás iránt. A megállapítási perben a felelősség megalapozásához szükséges tényállást kell tisztázni mind a jogalap, mind a hitelezői érdekeket sértő vezetői magatartással okozati összefüggésben a társaság vagyonában bekövetkezett csökkenés mértéke tekintetében. A vezető tisztségviselő marasztalására azonban csak akkor kerülhet sor, ha a felszámolási eljárás úgy fejeződött be, hogy a vezető tisztségviselő felróható magatartása miatt bekövetkezett fedezethiány a hitelezői igények kielégítését ténylegesen nem tette lehetővé.
A másodfokú bíróság rögzítette, a felperes az adós társaság felszámolási eljárásában nyilvántartott hitelező volt, így a megállapítás iránti per megindítására jogosultsággal rendelkezett. Az alperesek a felszámolás elrendelésének időpontjáig - nem vitatottan - vezetői tisztséget töltöttek be. A felperes a keresetlevélhez mellékelt 2007. évi társasági adóbevallás adataival, a 2007. december 31-i mérlegadatokkal bizonyította, hogy az adós társaság az említett időpontban 71 060 000 Ft pénzeszközzel, 69 811 000 Ft követelésállománnyal rendelkezett 196 246 000 Ft rövid lejáratú kötelezettséggel szemben. Az alperesek nem állították és nem is bizonyították, hogy a 2008. január 24-én kelt hitelszerződés aláírásakor az adós társaság ennél kedvezőbb pénzügyi helyzetbe került volna. A másodfokú bíróság ezért okszerűnek tartotta azt az elsőfokú bírósági következtetést, hogy a kölcsönnyújtás időpontjában - az adós társasággal szembeni követelések kielégítéséhez szükséges likvid pénzeszközök hiánya miatt - a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fennállt. Az alpereseknek mint az adós társaság vezetőinek látniuk kellett, illetve előre láthatták, hogy az adós társaság nem lesz képes esedékességkor a vele szemben támasztott követeléseket kielégíteni.
Az ítélőtábla tévesnek tartotta az alperesnek azt a vélekedését, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerülés időpontjának meghatározása szakértői kérdés. Hivatkozott a kialakult bírói gyakorlatra, miszerint, ha az adós társasággal szembeni követelések meghaladják annak vagyonát, az említett időpont szakértői bizonyítás nélkül is megállapítható.
A másodfokú bíróság alaptalannak tartotta az alperesnek azt az állítását is, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésében írt szabályok megsértésével következtetett a vezetői kártérítési felelősség további feltételeinek fennállására. A büntetőeljárás során beszerzett bizonylatok, tanúvallomások, az alperesek jelen perben tett nyilatkozatai igazolták ugyanis, hogy az A.t Zrt.-től engedményezés ellenértékeként 59 400 000 Ft került az adós társasághoz átutalásra, majd a házipénztárba bevételezésre. Az, ilyen összegű, az alperesek által is ismert, az adós társaság könyvelésében is kimutatott, aktív pénzeszközzel rendelkezett.
A másodfokú bíróság szerint, a felperes a 2008. január 24-én kelt hitelszerződéssel, az ahhoz kapcsolódó bevételi pénztárbizonylattal, az I. r. alperesnek a felszámolóbiztoshoz intézett, 2009. március 10-én jegyzőkönyvezett - sem a büntetőeljárás, sem az elsőfokú eljárás során eredményesen meg nem cáfolt - személyes nyilatkozatával bizonyította, hogy 2008. január 24-én - a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően - kölcsön címén 59 400 000 Ft-nak az M. Kft. pénztárába való befizetése iránt az alperesek intézkedtek annak ellenére, hogy az adóstársaságnak 196 246 000 Ft-os rövid lejáratú kötelezettsége volt.
Az ítélőtábla elfogadta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy az említett kölcsönszerződés megkötése és teljesítése az adós társaság hitelezőinek érdekeit súlyosan sértő vezetői magatartásnak minősült és a hitelezői követelések kielégítésére szolgáló vagyont csökkentette. Ezt a következtetést igazolja, hogy az M. Kft. a kölcsönt sem a lejáratkor, 2009. december 31-én, sem azt követően nem fizette vissza. A 2010. december 21-én vele szemben indult felszámolási eljárásban e követelésből eredő hitelezői igényt a felszámoló behajthatatlannak minősítette. Az adós társaság vagyona így, 59 400 000 Ft-tal ténylegesen csökkent.
Az ítélőtábla az I. r. alperessel szembeni büntetőeljárás során beszerzett, és az elsőfokú bíróság által értékelt kiadási bizonylat alapján bizonyítottnak ítélte azt is, hogy az alperesek 2008. június 30-án 39 718 732 Ft tagi kölcsön visszafizetése iránt is intézkedtek. Álláspontja szerint, a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alpereseknek kellett volna kétséget kizáróan bizonyítaniuk, hogy az adós társaság könyvelésében felhasznált, szigorú számadású bizonylat valótlan tartalmú. Az ítélőtábla a Pp. 196. § (1) bekezdés d) pontjára és a 193. §-ra utalva, helyesnek tartotta, hogy az elsőfokú bíróság a tényvitát az okiratok tartalmával egyező tények alapján döntötte el. A mindkét alperes magatartásával okozati összefüggésben keletkezett további vagyoncsökkenés mértékének 39 718 732 Ft-ban való meghatározását ezért helytállónak ítélte.
A jogerős közbenső ítélet ellen az I. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását, másodlagosan a jogerős ítéletnek az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, az első fokon eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
Előadta, az eljárt bíróságok a Cstv. 33/A. § (1)-(3) bekezdését megsértve, nem vizsgálták az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezésének időpontját. Állította, 2007. év végén - a társaság kintlevőségeire tekintettel - még nem volt előre látható a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése. A Pp. 177. § (1) bekezdése alapján mellőzhetetlennek tartotta e körben szakértői bizonyítás lefolytatását. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a Ptk. 207. § (6) bekezdése értelmében nem észlelték a felperes által hivatkozott ügyletek színleltségét, illetve a Ptk. 227. § (1) bekezdése szerint azt, hogy az adós társaság vagyoni viszonyaira tekintettel a keresettel érintett szerződés, mint lehetetlen szolgáltatásra irányuló, semmis. Állította azt is, érvénytelen szerződéssel a vagyonelvonás nem valósulhatott meg. E körben sérelmezte a bizonyítási teher Pp. 164. § (1) bekezdésének nem megfelelő alkalmazását. Előadta, a bíróságok nem vették figyelembe, az I. r. alperesnek az adós társaság működésére nem volt érdemi ráhatása. Hivatkozott arra is, az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. A Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközőnek tartotta, hogy a másodfokú bíróság nem indokolta meg, miért vélte szükségtelennek a szakértői bizonyítást. A Pp. 4. § (1) bekezdésével ellentétesnek látta, hogy a polgári peres eljárás során a bíróság a büntetőeljárás során hozott nem jogerős ítéletben foglaltakkal megegyező tényállást állapított meg, mellőzve a Pp. 163. § (1) bekezdésében előírt bizonyítási eljárás lefolytatását.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a közbenső ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria a jogerős közbenső ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Úgy ítélte meg, hogy az nem jogszabálysértő az alábbiakra tekintettel.
Az I. r. alperes alaptalanul állította, hogy a másodfokú bíróság nem vizsgálta az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezésének időpontját. A másodfokú ítélet 13. oldalának második bekezdése részletesen tartalmazza, hogy a keresetlevélhez mellékelt, a 2007. december 31-ei mérlegadatokat tartalmazó okiratokból - szakértői bizonyítás igénybevétele nélkül is - megállapítható volt, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2007. december 31-én már fennállt. Ezt tartalmazza a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Nyomozó Hivatala 2010. szeptember 9-én kelt revizori jelentése is. E megállapítás helytállóságát támasztja alá az adós társaság ellen rövid időn belül megindított felszámolási eljárás is.
A 2007. évi mérlegben szereplő adatokat valós adatokként kellett elfogadni, maga az I. r. alperes sem tett ezzel ellentétes nyilatkozatot. A 2012. szeptember 25-én megtartott tárgyaláson akként nyilatkozott, nem tudja, hogy a beszámoló valós vagy valótlan adatokat tartalmazott-e, de azt aláírta. Az I. r. alperesnek tehát az általa aláírt számviteli törvény szerinti beszámolóból, de ettől függetlenül is az állított, de nem bizonyított nagy összegű kintlevőségekre figyelemmel is tudnia kellett az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetéről. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megítélése szempontjából ugyanis annak van jelentősége, hogy az adós társaság lejárt és esedékes tartozásait meg tudja-e fizetni. Az ügyvezetőnek a vezető tisztségviselői tisztségből fakadó kötelezettsége a fentiek folyamatos figyelemmel kísérése, ennek elmulasztása a felelősség alóli kimentésre nem ad alapot.
Iratellenes az I. r. alperes felülvizsgálati kérelemben szereplő az az állítása, miszerint a másodfokú bíróság nem indokolta meg miért nem találta az adott tényállás mellett szakértő kirendelését szükségesnek. Az erre vonatkozó érvelés szerepel a jogerős ítéletben, azzal a Kúria is maradéktalanul egyet értett.
A Kúria nem fogadta el az I. r. alperes azzal kapcsolatos védekezését sem, hogy az adós társaság döntéseire a "kereszttulajdonlás" folytán ráhatása nem volt. Az I. r. alperes az adós társaság cégjegyzékbe bejegyzett ügyvezetője volt a perbeli időszakban, így a fentiekre alappal nem hivatkozhat.
A Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban is, hogy az okirati bizonyítékokkal szemben, a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy a perbeli, az adós társaság vagyonát csökkentő, a hitelezői érdekeket sértő, a hitelezői igények kielégítést ellehetetlenítő kifizetésekre ténylegesen nem került sor. Ezt az alperesek - az okiratokban, bizonylatokban foglaltakkal szembeni, ellentmondó nyilatkozataikkal - kétséget kizárón nem tudták bizonyítani. A Kúria következetes joggyakorlata szerint, (BH 2013.126.) a felülvizsgálati eljárás során a bizonyítékok felülmérlegelésére nincs mód, ha a megelőzően eljárt bíróság a tényállást a logika szabályainak megsértése nélkül, a bizonyítékokat egybevetve, okszerűen, meggyőződése szerint - a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően - állapította meg. A felülmérlegelésre még az sem ad okot, ha a rendelkezésre álló bizonyítékokból másfajta következtetés is levonható lett volna. Eltérő tényállás megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha kizárólag egyfajta következtetés lett volna helytálló. Ilyet azonban a Kúria nem észlelt. Különös súllyal értékelte az I. rendű alperesnek a 18/A/1. szám alatti, saját kezűleg írt és aláírt, 2009. március 10-én kelt nyilatkozatát, amelyben az Sz. P. Kft. részére 2008. június 30-án történt kifizetés tényét nem, csak összegét vitatja, az M. Kft. részére 2008. január 24-i kifizetést elismeri.
A Kúria a Pp. 3. § (5) bekezdésében rögzített, a szabad bizonyítási rendszer elvére tekintettel nem tartotta eljárási szabályba ütközőnek, hogy az eljárt bíróságok a tényállás megállapítása során jelentős mértékben támaszkodtak az I. r. alperessel szembeni büntetőeljárás során beszerzett bizonyítékokra.
A Kúria a kifejtettekre tekintettel az I. r. alperes által hivatkozott anyagi és eljárási jogszabályok megsértése hiányában, a támadott közbenső ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
(Kúria Gfv. VII. 30.004/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság Dr. Papp László jogtanácsos NAV Megyei Adóigazgatósága, által képviselt NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL felperesnek, - Dr. Zudor Mónika Csilla ügyvéd által képviselt R. A. I. rendű, Dr. Hódi Anikó ügyvéd és Dr. Márton Árpád ügyvéd, valamint a Molnár Ügyvédi Iroda, ügyintéző Dr. Molnár Tamás ügyvéd által képviselt Sz. B. II. rendű alperes ellen gazdasági társaság vezető tisztségviselője kártérítési felelősségének megállapítása és kártérítés iránt a Nyíregyházi Törvényszéken 7.G.15-12-040.071. számon indult perében a Debreceni Ítélőtábla Gf.III.30.107/2013/9. számú jogerős közbenső ítéletével szemben az I. rendű alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
k ö z b e n s ő í t é l e t e t :
A Kúria a jogerős közbenső ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel érintett részében hatályában fenntartja.
Kötelezi az I. rendű alperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak - felhívásra - 70 000 Ft (Hetvenezer) felülvizsgálati eljárási illetéket, továbbá - 15 napon belül - a felperesnek 25.400 (Huszonötezer-négyszáz) forint felülvizsgálati költséget.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Az I. rendű alperes az Sz. Korlátolt Felelősségű Társaságnak (a továbbiakban: adós társaság) a társaság megalakulástól önálló, majd 2006. február 10. napjától 2008. július 2. napjáig a II. rendű alperessel együttes képviseleti joggal felruházott vezető tisztségviselője volt. Mindketten 2006. február 10. napjától az adós társaság 2012. október 12-én bekövetkezett megszűnéséig annak tagjai is voltak.
Az adós társaságnak többek között tagja volt az Sz. P. Kft. is, amelynek az I. rendű alperes szintén tagja és egyben ügyvezetője is volt.
Az adós társaság az Sz. P. Kft.-től 2006-2007. évben összesen 44.250.000 Ft kölcsönt vett fel. 2008. június 30-án az adós társaság kiadási pénztárbizonylatot állított ki arról, hogy az Sz. P. Kft.-nek tagi kölcsön és kamata címén összesen 39.718.732 Ft-ot fizetett vissza. A kiadási pénztárbizonylatot az adós társaság képviseletében az I. rendű alperes írta alá.
2007. október 8. napján az I. és a II. rendű alperes az adós társaság nevében eljárva engedményezési szerződéssel az A. Zrt.-re átruházták az adós társaság más társaságokkal szemben 2007 őszén fennálló, összesen 60.550.864 Ft összegű elismert követelését 59.400.000 Ft ellenérték fejében. 2007. október 9. napján ez utóbbi pénzösszeget az engedményes átutalta az adós társaság bankszámlájára, ahonnét azt az I. rendű alperes utasítására az adós társaság egyik alkalmazottja készpénzben felvette és a házipénztárban elhelyezte.
2007. december 31. napján az adós társaságnak az éves társasági adóbevallása szerint 196.246.000 Ft rövid lejáratú kötelezettsége volt, ezzel szemben 71.060.000 Ft pénzeszközzel és 69.811.000 Ft követelésállománnyal rendelkezett.
2008. január 24. napján az adós társaság képviseletében az I. és a II. rendű alperesek hitelszerződést írtak alá a perben nem álló M. Kft.-vel, amelynek az I. rendű alperes szintén tulajdonosa és ügyvezetője volt. A szerződés alapján az adós társaság 59.400.000,-Ft összegű kölcsönt folyósított az M. Kft.-nek. Ugyanezen a napon az alperesek igazolták, hogy az M. Kft. pénztárába a kölcsön összegét befizették. Ezzel egyidejűleg az alperesek egy kiadási pénztárbizonylatot is aláírtak, annak igazolására, hogy az adós társaság 59.400.000 Ft-ot téves utalás címén az A. Zrt. részére visszafizetett.
2008. július 2-ai kezdő időponttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elrendelte az adós társaság felszámolását, amely a felszámolási eljárás befejezésével 2012. október 12. napjával a cégnyilvántartásból törlésre került.
Az alperesekkel, mint volt ügyvezetőkkel szemben adócsalás és más bűncselekmények miatt büntetőeljárás indult. Az ügyészség a II. rendű alperessel szemben a nyomozást megszüntette. Az I. rendű alperessel szemben csődbűncselekmény bűntettének elkövetése miatt vádat emelt. A Nyíregyházi Városi Bíróság 43.B.697/2012/30. számú nem jogerős ítéletével a vádlott bűnösségét megállapította.
A felperes, mint hitelező, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §-ában foglaltakra hivatkozással, illetve utalva arra, hogy a peres eljárás folyamatban léte alatt az adós társaság felszámolási eljárása hitelezői igényének kielégítése nélkül befejeződött, a 2012. május 18-án előterjesztett, utóbb módosított keresetével 66.057.951,-Ft kártérítés és járulékai megfizetésére kérte egyetemlegesen kötelezni az alpereseket.
Előadta, a 2007. évi mérlegadatok szerint bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben az alperesek ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el.
Az M. Kft.-vel 2008. január 24-én kötött hitelszerződés alapján, az Sz. P. Kft.-nek 2008. június 30-án tagi kölcsön, illetve kamat visszafizetése címén nagy összegű kifizetéseket teljesítettek. Ezzel az adós társaság felszámolási vagyonát összesen 99.118.732 Ft-tal csökkentették, a felszámolási eljárásban nyilvántartásba vett hitelezők igényének teljes kielégítését meghiúsították. Az emiatt keletkezett, a keresetben megjelölt összeggel megegyező felperesi kár megtérítéséért egyetemleges kártérítési felelősséggel tartoznak.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az I. rendű alperes azzal védekezett, 2008. január 24-én ténylegesen nem jött létre a felperes és az M. Kft. között hitelszerződés, a kölcsön kifizetésének bizonyítására szolgáló, ugyanezen a napon kelt bevételi pénztárbizonylat fiktív volt. Állította, hogy a Sz. P. Kft. részére 39.418.732 Ft kölcsön, illetőleg kamat kifizetésére sem került sor, az adós társaságnak ugyanis nem lett volna arra forrása.
Az elsőfokú bíróság ítéletével egyetemlegesen kötelezte az alpereseket 66.058.184 Ft tőke és járulékainak megfizetésére a felperes javára.
Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és közbenső ítéletet hozott. Megállapította, hogy az I. rendű és a II. rendű alperes, mint a 2008. július 2-ai kezdő időponttal felszámolás alá került adós társaság ügyvezetői, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ezáltal az adós társaság vagyona 99.118.732 Ft-tal csökkent, amely összeg erejéig az adós társaság hitelezői irányában ki nem elégített követeléseik miatt keletkezett káruk arányos mértékű megtérítéséért egyetemleges felelősséggel tartoznak. Az ítélet marasztaló rendelkezéseit - a perköltségre és az illetékfizetésre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, a felperes által igényelhető kártérítés mértékének megállapítása és annak megfizetése tárgyában az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság úgy ítélte, az I. rendű alperessel szemben folyamatban lévő büntetőeljárás jogerős befejezéséig nem volt indokolt a per tárgyalásának felfüggesztése. A jelen perben ugyanis nem bűncselekmény polgári jogi következményeiről kellett dönteni. Az alperesek speciális, a Cstv. 33/A. §-a alapján fennálló vezetői felelősségét keletkeztető magatartások jogellenességét kellett vizsgálni, és azt, hogy azzal okozati összefüggésben az adós vagyonában keletkezett-e vagyoncsökkenés, ide értve annak mértékét is. Az ítélőtábla hangsúlyozta, a célszerűségi szempontok a tárgyalás felfüggesztését nem teszik lehetővé.
Egyet értett az elsőfokú bírósággal abban, hogy nem volt eljárási jogi akadálya annak, hogy a bíróság a jogerősen még be nem fejeződött büntetőeljárás során feltárt bizonyítékokat, a tanúk vallomását a polgári peres eljárás során rendelkezésre álló okiratokkal, a felek előadásával egybevesse, és a tényállást a nem jogerős büntető ítéletben írtakkal azonosan állapítsa meg.
Megállapította azonban, hogy az elsőfokú bíróság úgy hozott kártérítés megfizetésére alpereseket kötelező rendelkezést, hogy annak feltétele nem állt fenn.
Utalt arra, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. § (3) bekezdése, valamint a Cstv. 33/A. §-a a gazdasági társaság vezető tisztségviselőinek a társaság hitelezőivel szemben egymásra épülő, speciális felelősségi szabályát tartalmazza.
A jogvita eldöntése során alkalmazandó Gt. 30. § (3) bekezdésén alapuló, a Cstv. 33/A. §-ában meghatározott igények érvényesítésekor külön pert kell indítani a felelősség megállapítása és külön pert a vezetőt terhelő marasztalás iránt. A megállapítási perben a felelősség megalapozásához szükséges tényállást kell tisztázni mind a jogalap, mind a hitelezői érdekeket sértő vezetői magatartással okozati összefüggésben a társaság vagyonában bekövetkezett csökkenés mértéke tekintetében. A vezető tisztségviselő marasztalására azonban csak akkor kerülhet sor, ha a felszámolási eljárás úgy fejeződött be, hogy a vezető tisztségviselő felróható magatartása miatt bekövetkezett fedezethiány a hitelezői igények kielégítését ténylegesen nem tette lehetővé.
A másodfokú bíróság rögzítette, a felperes az adós társaság felszámolási eljárásában nyilvántartott hitelező volt, így a megállapítás iránti per megindítására jogosultsággal rendelkezett. Az alperesek a felszámolás elrendelésének időpontjáig - nem vitatottan - vezetői tisztséget töltöttek be. A felperes a keresetlevélhez mellékelt 2007. évi társasági adóbevallás adataival, a 2007. december 31-i mérlegadatokkal bizonyította, hogy az adós társaság az említett időpontban 71.060.000 Ft pénzeszközzel, 69.811.000 Ft követelésállománnyal rendelkezett 196.246.000 Ft rövid lejáratú kötelezettséggel szemben. Az alperesek nem állították és nem is bizonyították, hogy a 2008. január 24-én kelt hitelszerződés aláírásakor az adós társaság ennél kedvezőbb pénzügyi helyzetbe került volna. A másodfokú bíróság ezért okszerűnek tartotta azt az elsőfokú bírósági következtetést, hogy a kölcsönnyújtás időpontjában - az adós társasággal szembeni követelések kielégítéséhez szükséges likvid pénzeszközök hiánya miatt - a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fennállt. Az alpereseknek mint az adós társaság vezetőinek látniuk kellett, illetve előre láthatták, hogy az adós társaság nem lesz képes esedékességkor a vele szemben támasztott követeléseket kielégíteni.
Az ítélőtábla tévesnek tartotta azt az alperesi vélekedést, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerülés időpontjának meghatározása szakértői kérdés. Hivatkozott a kialakult bírói gyakorlatra, miszerint, ha az adós társasággal szembeni követelések meghaladják annak vagyonát, az említett időpont szakértői bizonyítás nélkül is megállapítható.
A másodfokú bíróság alaptalannak tartotta azt az alperesi állítást is, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésében írt szabályok megsértésével következtetett a vezetői kártérítési felelősség további feltételeinek fennállására. A büntetőeljárás során beszerzett bizonylatok, tanúvallomások, az alperesek jelen perben tett nyilatkozatai igazolták ugyanis, hogy az A.t Zrt.-től engedményezés ellenértékeként 59.400.000 Ft került az adós társasághoz átutalásra, majd a házipénztárba bevételezésre. Az, ilyen összegű, az alperesek által is ismert, az adós társaság könyvelésében is kimutatott, aktív pénzeszközzel rendelkezett.
A másodfokú bíróság szerint, a felperes a 2008. január 24-én kelt hitelszerződéssel, az ahhoz kapcsolódó bevételi pénztárbizonylattal, az I. rendű alperesnek a felszámolóbiztoshoz intézett, 2009. március 10-én jegyzőkönyvezett - sem a büntetőeljárás, sem az elsőfokú eljárás során eredményesen meg nem cáfolt - személyes nyilatkozatával bizonyította, hogy 2008. január 24-én - a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően - kölcsön címén 59.400.000 Ft-nak az M. Kft. pénztárába való befizetése iránt az alperesek intézkedtek annak ellenére, hogy az adóstársaságnak 196.246.000 Ft-os rövid lejáratú kötelezettsége volt.
Az ítélőtábla osztotta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy az említett kölcsönszerződés megkötése és teljesítése az adós társaság hitelezőinek érdekeit súlyosan sértő vezetői magatartásnak minősült és a hitelezői követelések kielégítésére szolgáló vagyont csökkentette. Ezt a következtetést igazolja, hogy az M. Kft. a kölcsönt sem a lejáratkor, 2009. december 31-én, sem azt követően nem fizette vissza. A 2010. december 21-én vele szemben indult felszámolási eljárásban e követelésből eredő hitelezői igényt a felszámoló behajthatatlannak minősítette. Az adós társaság vagyona így, 59.400.000 Ft-tal ténylegesen csökkent.
Az ítélőtábla az I. rendű alperessel szembeni büntetőeljárás során beszerzett, és az elsőfokú bíróság által értékelt kiadási bizonylat alapján bizonyítottnak ítélte azt is, hogy az alperesek 2008. június 30-án 39.718.732 Ft tagi kölcsön visszafizetése iránt is intézkedtek. Álláspontja szerint, a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alpereseknek kellett volna kétséget kizáróan bizonyítaniuk, hogy az adós társaság könyvelésében felhasznált, szigorú számadású bizonylat valótlan tartalmú. Az ítélőtábla a Pp. 196. § (1) bekezdés d) pontjára és a 193. §-ra utalva, helyesnek tartotta, hogy az elsőfokú bíróság a tényvitát az okiratok tartalmával egyező tények alapján döntötte el. A mindkét alperes magatartásával okozati összefüggésben keletkezett további vagyoncsökkenés mértékének 39.718.732 Ft-ban való meghatározását ezért helytállónak ítélte.
A jogerős közbenső ítélet ellen az I. rendű alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását, másodlagosan a jogerős ítéletnek az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, az első fokon eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
Előadta, az eljárt bíróságok a Cstv. 33/A. § (1)-(3) bekezdését megsértve, nem vizsgálták az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezésének időpontját. Állította, 2007. év végén - a társaság kintlevőségeire tekintettel - még nem volt előre látható a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése. A Pp. 177. § (1) bekezdése alapján mellőzhetetlennek tartotta e körben szakértői bizonyítás lefolytatását. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a Ptk. 207. § (6) bekezdése értelmében nem észlelték a felperes által hivatkozott ügyletek színleltségét, illetve a Ptk. 227. § (1) bekezdése szerint azt, hogy az adós társaság vagyoni viszonyaira tekintettel a keresettel érintett szerződés, mint lehetetlen szolgáltatásra irányuló, semmis. Állította azt is, érvénytelen szerződéssel a vagyonelvonás nem valósulhatott meg. E körben sérelmezte a bizonyítási teher Pp. 164. § (1) bekezdésének nem megfelelő alkalmazását. Előadta, a bíróságok nem vették figyelembe, az I. rendű alperesnek az adós társaság működésére nem volt érdemi ráhatása. Hivatkozott arra is, az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. A Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközőnek tartotta, hogy a másodfokú bíróság nem indokolta meg, miért vélte szükségtelennek a szakértői bizonyítást. A Pp. 4. § (1) bekezdésével ellentétesnek látta, hogy a polgári peres eljárás során a bíróság a büntetőeljárás során hozott nem jogerős ítéletben foglaltakkal megegyező tényállást állapított meg, mellőzve a Pp. 163. § (1) bekezdésében előírt bizonyítási eljárás lefolytatását.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a közbenső ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria a jogerős közbenső ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Úgy ítélte meg, hogy az nem jogszabálysértő az alábbiakra tekintettel.
Az I. rendű alperes alaptalanul állította, hogy a másodfokú bíróság nem vizsgálta az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezésének időpontját. A másodfokú ítélet 13. oldalának második bekezdése részletesen tartalmazza, hogy a keresetlevélhez mellékelt, a 2007. december 31-ei mérlegadatokat tartalmazó okiratokból - szakértői bizonyítás igénybe vétele nélkül is - megállapítható volt, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2007. december 31-én már fennállt. Ezt tartalmazza a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Nyomozó Hivatala 2010. szeptember 9-én kelt revizori jelentése is. E megállapítás helytállóságát támasztja alá az adós társaság ellen rövid időn belül megindított felszámolási eljárás is.
A 2007. évi mérlegben szereplő adatok valós adatokként voltak elfogadandók, maga az I. r. alperes sem tett ezzel ellentétesnek tekintendő nyilatkozatot. A 2012. szeptember 25-én megtartott tárgyaláson akként nyilatkozott, nem tudja, hogy a beszámoló valós vagy valótlan adatokat tartalmazott-e, de azt aláírta. Az I. r. alperesnek tehát az általa aláírt számviteli törvény szerinti beszámolóból, de ettől függetlenül is az állított, de nem bizonyított nagy összegű kintlevőségekre figyelemmel is tudnia kellett az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetéről. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megítélése szempontjából ugyanis annak van jelentősége, hogy az adós társaság lejárt és esedékes tartozásait meg tudja-e fizetni. A vezető tisztségviselői tisztségből fakadó kötelezettsége az ügyvezetőnek a fentiek folyamatos figyelemmel kísérése, ennek elmulasztása a felelősség alóli kimentésre nem ad alapot.
Iratellenes az I. r. alperes azon felülvizsgálati kérelemben szereplő állítása, miszerint a másodfokú bíróság nem indokolta meg miért nem találta az adott tényállás mellett szakértő kirendelését szükségesnek. Az erre vonatkozó érvelés szerepel a jogerős ítéletben, azzal a Kúria is maradéktalanul egyet értett.
A Kúria nem tudta elfogadni az I. r. alperes azzal kapcsolatos védekezését sem, hogy az adós társaság döntéseire a "kereszttulajdonlás" folytán ráhatása nem volt. Az I. r. alperes az adós társaság cégjegyzékbe bejegyzett ügyvezetője volt a perbeli időszakban, így a fentiekre alappal nem hivatkozhat.
A Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban is, hogy az okirati bizonyítékokkal szemben, a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy a perbeli, az adós társaság vagyonát csökkentő, a hitelezői érdekeket sértő, a hitelezői igények kielégítést ellehetetlenítő kifizetésekre ténylegesen nem került sor. Ezt az alperesek - az okiratokban, bizonylatokban foglaltakkal szembeni, ellentmondó nyilatkozataikkal - kétséget kizárón bizonyítani nem tudták. A Kúria következetes joggyakorlata szerint, (BH 2013.126.) a felülvizsgálati eljárás során a bizonyítékok felülmérlegelésére nincs mód, ha a megelőzően eljárt bíróság a tényállást a logika szabályainak megsértése nélkül, a bizonyítékokat egybevetve, okszerűen, meggyőződése szerint - a Pp. 206.§ (1) bekezdésének megfelelően - állapította meg. A felülmérlegelésre még az sem ad okot, ha a rendelkezésre álló bizonyítékokból másfajta következtetés is levonható lett volna. Eltérő tényállás megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha kizárólag egyfajta következtetés lett volna helytálló. Ilyet azonban a Kúria nem észlelt. Különös súllyal értékelte az I. rendű alperesnek a 18/A/1.szám alatti, saját kezűleg írt és aláírt, 2009. március 10-én kelt nyilatkozatát, amelyben az Sz. P. Kft. részére 2008. június 30-án történt kifizetés tényét nem, csak összegét vitatja, az M. Kft. részére 2008. január 24-i kifizetést elismeri.
A Kúria a Pp. 3. § (5) bekezdésében rögzített, a szabad bizonyítási rendszer elvére tekintettel nem tartotta eljárási szabályba ütközőnek, hogy az eljárt bíróságok a tényállás megállapítása során jelentős mértékben támaszkodtak az I. rendű alperessel szembeni büntetőeljárás során beszerzett bizonyítékokra.
A Kúria a kifejtettekre tekintettel az I. rendű alperes által hivatkozott anyagi és eljárási jogszabályok megsértése hiányában, a támadott közbenső ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
Kötelezte az eredménytelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő I. rendű alperest a felperes felülvizsgálati költségének megtérítésére, a Pp. 270. § (1) bekezdése szerint irányadó Pp. 78. § (1) bekezdése értelmében, figyelemmel a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (3), (5) bekezdésére. A megítélt összeg az ÁFA-t is tartalmazza.
A feljegyzett felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére vonatkozó kötelezés a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13.§ (2) bekezdésén alapszik.
Budapest, 2014. szeptember 2.
Dr. Vezekényi Ursula s.k. a tanács elnöke, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. előadó bíró, Dr. Csőke Andrea s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII.30.004/2014.)