BH 2014.11.345

A munkaidő-kedvezmény nem közvetlenül, hanem a szakszervezet rendelkezése alapján, a szakszervezeten keresztül illeti meg a szakszervezeti tisztségviselőket. Ennek megfelelően a munkavállaló nem kifogásolhatja közvetlenül a munkaidő-kedvezmény mértékének meghatározásával kapcsolatos munkáltatói intézkedést [1992. évi XXII. törvény 23-25. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] Az alperes munkáltató az alágazatban megkötött kollektív szerződés (AKSZ) és a helyi kollektív szerződés hatálya alatt állt. A helyi kollektív szerződés a szakszervezeti tisztségviselőket megillető munkaidő-kedvezményt az AKSZ vonatkozó rendelkezéseire utalva szabályozta azzal, hogy annak felhasználását az érintett szakszervezeti szervvel évente kötött megállapodásban rögzíteni kell. Az AKSZ szakszervezeti tagonként havi egy óra munkaidő-kedvezményt biztosított.
[2] A felperes szakszerve...

BH 2014.11.345 A munkaidő-kedvezmény nem közvetlenül, hanem a szakszervezet rendelkezése alapján, a szakszervezeten keresztül illeti meg a szakszervezeti tisztségviselőket. Ennek megfelelően a munkavállaló nem kifogásolhatja közvetlenül a munkaidő-kedvezmény mértékének meghatározásával kapcsolatos munkáltatói intézkedést [1992. évi XXII. törvény 23-25. §].
[1] Az alperes munkáltató az alágazatban megkötött kollektív szerződés (AKSZ) és a helyi kollektív szerződés hatálya alatt állt. A helyi kollektív szerződés a szakszervezeti tisztségviselőket megillető munkaidő-kedvezményt az AKSZ vonatkozó rendelkezéseire utalva szabályozta azzal, hogy annak felhasználását az érintett szakszervezeti szervvel évente kötött megállapodásban rögzíteni kell. Az AKSZ szakszervezeti tagonként havi egy óra munkaidő-kedvezményt biztosított.
[2] A felperes szakszervezeti elnök volt. A szakszervezet úgy döntött, hogy a szakszervezeti tisztségviselőket megillető valamennyi munkaidő-kedvezményt az elnök jogosult igénybe venni, így a felperesnek havi 175 óra munkaidő-kedvezmény járt, ezért a munkavégzés alóli mentessége miatt munkaköri feladatokat nem látott el.
[3] Miután az alperes felmondta az AKSZ-t, közölte a szakszervezettel, hogy a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményére az Mt. vonatkozó rendelkezései lesznek az irányadók. Ennek megfelelően a szakszervezet 175 tagja után havi 117 óra munkaidő-kedvezmény járt. A szakszervezet ezen intézkedéssel szemben kifogást terjesztett elő, ami nem vezetett eredményre, de a szakszervezet nem fordult határidőn belül bírósághoz.
[4] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményére nem az Mt. szabályai, hanem a munkahelyi kollektív szerződés, valamint AKSZ szabályai az irányadók. Kérte, kötelezze a bíróság az alperest rendkívüli munkavégzésért járó díjazás címén 313 420 forint és kamatai megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy őt helyesen nem havi 117, hanem 175 óra munkaidő-kedvezmény illette meg változatlanul a szakszervezeti taglétszám után, és a 117 óra feletti munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül.
[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, mivel az AKSZ felmondásával a munkaidő-kedvezmény mérték tekintetében az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) szabályait kellett alkalmazni, s a felperes túlmunkát nem végzett.
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperesi keresetet elutasította.
[7] Megállapította, hogy a munkaidő-kedvezmény olyan, az érdek-képviseleti szervet közvetlenül érintő intézkedés, amellyel kapcsolatban a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 23. § (1) bekezdése alapján a szakszervezetnek van joga kifogást előterjeszteni, illetve bírósághoz fordulni, a felperest ilyen jogosultság nem illette meg.
[8] A másodfokon eljárt törvényszék helytállónak ítélte az elsőfokú bíróság döntését a szakszervezeti munkaidő-kedvezmény mértéke tekintetében, és megállapította, hogy a szakszervezet számára biztosított 117 óra munkaidő-kedvezmény feletti időtartamban a felperest munkavégzési kötelezettség terhelte, és ez rendes munkaidőben történő munkavégzésnek minősült, így a felperes rendkívüli munkavégzésért járó díjazás iránti igénye nem volt megalapozott.
[9] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a másodfokú ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül, és hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot, illetve utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára a közigazgatási és munkaügyi bíróságot.
[10] Álláspontja szerint azzal, hogy az alperes felmondta az AKSZ-t, egyben a helyi kollektív szerződés azon pontjai is felmondásra kerültek, amelyek az AKSZ-re hivatkoztak. Ez a helyi kollektív szerződés egyoldalú módosítását jelenti, így az jogszabályba ütközik. A kollektív szerződés részlegesen nem mondható fel, így a munkáltató a korábbi megállapodásnak megfelelően változatlanul a szakszervezet 175 tagja után köteles biztosítani a 175 óra munkaidő-kedvezményt. A felperes ennek megfelelően rendkívüli munkaidőben végezte a munkaköri feladatokat, így ezért külön juttatás jár neki.
[11] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[12] Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a szakszervezeti tisztségviselőket illető munkaidő-kedvezmény nem közvetlenül, hanem a szakszervezet rendelkezése alapján, a szakszervezeteken keresztül illeti meg a szakszervezeti tisztségviselőt. Az Mt. 23. § és 24. § együttes értelmezése alapján ennek megfelelően megállapítható, hogy a munkavállaló nem kifogásolhatja közvetlenül a munkaidő-kedvezmény mértékének meghatározásával kapcsolatos munkáltatói intézkedést, e jogosultság csak az érintett szakszervezetet illeti meg. Ennek megfelelően a felperes a munkáltató által megállapított munkaidő-kedvezmény mértékének módosítását megalapozottan nem vitathatja.
[13] Mivel a munkahelyi kollektív szerződés a munkaidő-kedvezményre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott, az e körben hivatkozott AKSZ pedig felmondásra került, ezt követően helytállóan alkalmazta az alperes a szakszervezeti tisztségviselőket megillető munkaidő-kedvezmény mértéke vonatkozásában a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit. Mindebből következik, hogy az adott szakszervezetet megillető munkaidő-kedvezményt egyedül igénybe vevő felperes az ezt meghaladó időben rendes munkaidőben volt köteles munkaköri feladatokat ellátni.
[14] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.672/2013.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria ifj. dr. Bába István ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Sávai János ügyvéd által képviselt alperes ellen egyéb anyagi juttatás megfizetése iránt a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 4.M.563/2012. szám alatt megindított és másodfokon a Szegedi Törvényszék 2.Mf.20.845/2013/6. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Szegedi Törvényszék 2.Mf.20.845/2013/6. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek 10 000 (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az alperes a Közúti Közlekedési Alágazatban Megkötött Kollektív Szerződés (AKSZ) és a helyi kollektív szerződés hatálya alatt állt. A helyi kollektív szerződés a szakszervezeti tisztségviselőket megillető munkaidő-kedvezményt az AKSZ vonatkozó rendelkezéseire utalva szabályozta azzal, hogy annak felhasználását az érintett szakszervezeti szervvel évente kötött megállapodásban rögzíteni kell. Az AKSZ szakszervezeti tagonként havi egy óra munkaidő-kedvezményt biztosított.
A felperes az A. F. Szakszervezetének elnöke volt. A szakszervezet úgy döntött, hogy a szakszervezeti tisztségviselőket megillető valamennyi munkaidő-kedvezményt az elnök jogosult igénybe venni, így a felperesnek havi 175 óra munkaidő-kedvezmény járt, ezért a munkavégzés alóli mentessége miatt forgalmi feladatokat nem látott el.
2011. augusztus 11-én az alperes 2011. december 31-i hatállyal felmondta az AKSZ-t, és közölte az A. F. Szakszervezetével, hogy 2012. január 1-jétől a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményére az Mt. vonatkozó rendelkezései lesznek az irányadók. Ennek megfelelően a szakszervezet 175 tagja után havi 117 óra munkaidő-kedvezmény járt. Az A. F. Szakszervezete ezen intézkedéssel szemben kifogást terjesztett elő, ami nem vezetett eredményre, de a szakszervezet nem fordult határidőn belül bírósághoz.
A felperes 2008. szeptember 30-áig autóbuszvezetői munkakörben dolgozott, és 678 Ft/óra személyi alapbérben részesült. 2008. október 1-jétől a peres felek megállapodtak abban, hogy mivel a felperes veszi igénybe az általa vezetett szakszervezet részére biztosított munkaidő-kedvezményt, forgalmi feladatokat további intézkedésig nem végez. Egyúttal módosították a felperes munkaszerződését is aszerint, hogy személyi alapbére határozott időre, választott szakszervezeti elnöki tisztségének időtartamára a részére biztosított munkaidő-kedvezményre figyelemmel 902 Ft/órában került megállapításra. A munkáltatónál 2009. január 1-jétől bérfejlesztésre került sor, amelyre tekintettel ezt az összeget 929 Ft/órára emelték.
A felperes kezdeményezésére 2010. január 1-jétől munkaszerződése a munkabér vonatkozásában akként módosult, hogy részére 240 000 Ft/hó havibér került megállapításra határozott időre, választott szakszervezeti elnöki tisztségének időtartamára. Ezt az összeget 2012. október 1-jétől 245 400 Ft/hó összegre módosították.
2012. január, február és március hónapban az alperes a felperest teljes havi munkaidő-kedvezményben részesítette, és számára 245 000 Ft/hó személyi alapbért fizetett. 2012. áprilisától a részére biztosított 117 óra havi munkaidő-kedvezmény feletti havi munkaidőt autóbuszvezetőként kellett ledolgoznia. A munkáltató ettől az időponttól akként kívánta módosítani a munkaszerződését, hogy az autóbuszvezetői tevékenység ellátásáért órabérét 800 Ft/órában határozta meg, míg a szakszervezeti munkaidő-kedvezmény időtartamára a 245 400 Ft/hó havibér órabéresítésével 1410 Ft/óra alapulvételével számolt. A munkaszerződés módosítást a felek nem írták alá, a felperes díjazására azonban 2012. áprilisától ezen elvek figyelembevételével került sor.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményére nem az Mt. szabályai, hanem a munkahelyi kollektív szerződés, valamint AKSZ szabályai az irányadók. Kérte, kötelezze a bíróság az alperest 2012. április, május, június hónapra eső rendkívüli munkavégzésért járó díjazás címén 313.420 forint és kamatai, továbbá alapbér különbözet címén 2012. április 1-jétől 2013. február 28-áig számított 402 927 forint és kamatai megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy őt helyesen nem havi 117, hanem 175 óra munkaidő-kedvezmény illette meg változatlanul a szakszervezeti taglétszám után, és a 117 óra feletti munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül. Hivatkozott arra is, hogy 2012. január 1-jétől havi munkabére 245 400 forintban került megállapításra, ezzel szemben az alperes 2012. április 1-jétől az autóbuszvezetői feladatok ellátásáért 800 Ft/óra munkabért fizetett.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, mivel az AKSZ felmondásával a munkaidő-kedvezmény mérték tekintetében az Mt. szabályait kellett alkalmazni, s a felperes túlmunkát nem végzett. A munkabér különbözet kapcsán hangsúlyozta, hogy a felperes emelt összegű személyi alapbére a szakszervezeti elnöki tisztség időtartamára került megállapításra, míg autóbuszvezetői munkakörben eljárva az e munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó bérrendszer alapján volt jogosult bérezésre.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 402 927 forint elmaradt munkabér és kamatai megfizetésére, az ezt meghaladó felperesi keresetet elutasította.
Megállapította, hogy a munkaidő-kedvezmény olyan, az érdek-képviseleti szervet közvetlenül érintő intézkedés, amellyel kapcsolatban a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 23. § (1) bekezdése alapján a szakszervezetnek van joga kifogást előterjeszteni, illetve bírósághoz fordulni, a felperest ilyen jogosultság nem illette meg. A munkabér különbözet iránti igény tárgyában a felek között létrejött munkaszerződés módosítást tartalmazó okiratok tartalma alapján arra a következtetésre jutott, hogy a munkáltató által javasolt szerződés módosítására nem került sor, ezért a felperest mind a szakszervezeti munkaidő-kedvezmény tartamára, mind az autóbuszvezetői munkakörben az utolsó érvényes munkaszerződés módosításban rögzített személyi alapbér illette meg.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette a felek között 2008. október 1-jén, 2009. január 1-jén, 2010. január 1-jén és 2012. október 1-jén létrejött munkaszerződés módosítások kapcsán annak megállapításával, hogy a munkaszerződés módosításokban rögzített órabér, majd későbbi havi alapbér összege a felperest határozott időre, választott szakszervezeti elnöki tisztségének az időtartamára a részére biztosított munkaidő-kedvezmény idejére illette meg. Helytállónak ítélte az elsőfokú bíróság döntését a szakszervezeti munkaidő-kedvezmény mértéke tekintetében, és megállapította, hogy a szakszervezet számára biztosított 117 óra munkaidő-kedvezmény feletti időtartamban a felperest munkavégzési kötelezettség terhelte, és ez rendes munkaidőben történő munkavégzésnek minősült, így a felperes rendkívüli munkavégzésért járó díjazás iránti igénye nem volt megalapozott.
A munkabér különbözet iránti igény tekintetében kifejtette, hogy a 2008. október 1-jétől megkötött munkaszerződés módosítások tartalmát együttesen kellett értelmezni, és abból kellett jogkövetkeztetéseket levonni. A csatolt munkaszerződés módosítások tartalmából arra a következtetésre jutott, hogy az azokban meghatározott órabér, majd havibér összege a felperest a szakszervezeti munkaidő-kedvezmény időtartamára illesse meg, mivel ezen időszakokban forgalmi feladatokat nem végzett. Ennek megfelelően helyesen járt el az alperes, amikor a csökkent mértékű munkaidő-kedvezmény időtartamára az e tárgyban megkötött legutolsó munkaszerződés módosításban rögzített 245 400 forintos összegű munkabért vette alapul, míg az ezt meghaladó időtartamban teljesített autóbuszvezetői forgalmi feladatok ellátásáért a részére korábban e munkakörben megállapított órabérnek az időközben megvalósított béremelésekre tekintettel felemelt összegével számolt. Amennyiben ettől eltért volna, úgy a magasabb juttatás kifizetése az egyenlő munkáért egyenlő bér elvébe ütközött volna.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a másodfokú ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül, és hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot, illetve utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára a közigazgatási és munkaügyi bíróságot.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. §-át, illetve Mt. 33. § (4) és (8) bekezdését, 37. § (4) bekezdését, továbbá a 82. és 83. §-át. Azzal, hogy az alperes felmondta az AKSZ-t, egyben a helyi kollektív szerződés azon pontjai is felmondásra kerültek, amelyek az AKSZ-re hivatkoztak. Ez a helyi kollektív szerződés egyoldalú módosítását jelenti, így az jogszabályba ütközik. A kollektív szerződés részlegesen nem mondható fel, így a munkáltató a korábbi megállapodásnak megfelelően változatlanul az A. F. Szakszervezetének 175 tagja után köteles biztosítani a 175 óra munkaidő-kedvezményt. A felperes ennek megfelelően rendkívüli munkaidőben végezte a forgalmi feladatokat, így ezért külön juttatás jár neki.
Álláspontja szerint a Törvényszék iratellenesen állapította meg munkaszerződése tartalmát, és kellő alap nélkül jutott arra a következtetésre, hogy annak értelmezése során a korábbi munkaszerződés módosításokat is figyelembe kell venni. Az utolsó hatályos munkaszerződésében nem szerepelt olyan feltétel, hogy az adott munkabér határozott időre illette volna meg, így a módosított bért nemcsak a munkaidő-kedvezmény időtartamára, hanem a forgalmi feladatok ellátásának idejére is meg kellett volna fizetni. Mivel az alperes újabb munkaszerződés módosítására tett ajánlatát nem fogadta el, jogszabályba ütköző módon állapította meg munkaszerződése tartalmát a másodfokú bíróság.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet "változatlanul hagyja helyben". Kifejtette, hogy a felperes mint munkavállaló nem jogosult a munkáltatóval szemben a szakszervezetek részére biztosított munkaidő-kedvezmény mértékét vitatni, de igénye érdemben sem volt megalapozott. A felek között kötött megállapodásokból kitűnik, hogy a felperes órabérének emelése és havi díja a szakszervezeti elnöki tevékenység díjazását szolgálta, és nem az autóbuszvezetői tevékenység ellenértéke volt. A felperes is tisztában volt azzal, hogy szakszervezeti vezetői tevékenységének ellátásáért járó bér meghatározásakor figyelemmel kellett lenni arra, hogy tényleges forgalmi feladatok ellátása hiányában bizonyos plusz juttatásoktól elesne, és jövedelme csökkenne (például üzemanyag megtakarítás után járó pótlék, kalauzi pótlék, minőségi teljesítés után járó pótlék, balesetmentes kilométerek után járó pótlék stb.). Amennyiben a lényegesen magasabb juttatást fizetné meg az autóbuszvezetői munkakörben végzett munkája esetén is, az az egyes juttatási elemek duplikációjához vezetne.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a szakszervezeti tisztségviselőket illető munkaidő-kedvezmény nem közvetlenül, hanem a szakszervezet rendelkezése alapján, a szakszervezeteken keresztül illeti meg a szakszervezeti tisztségviselőt. Az Mt. 23. § és 24. § együttes értelmezése alapján ennek megfelelően megállapítható, hogy a munkavállaló nem kifogásolhatja közvetlenül a munkaidő-kedvezmény mértékének meghatározásával kapcsolatos munkáltatói intézkedést, e jogosultság csak az érintett szakszervezetet illeti meg. Ennek megfelelően a felperes a munkáltató által megállapított munkaidő-kedvezmény mértékének módosítását megalapozottan nem vitathatja.
Mivel a munkahelyi kollektív szerződés a munkaidő-kedvezményre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott, az e körben hivatkozott AKSZ pedig 2011. december 31-i hatállyal felmondásra került, 2012. január 1-jétől helytállóan alkalmazta az alperes a szakszervezeti tisztségviselőket megillető munkaidő-kedvezmény mértéke vonatkozásában a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit, és állapította meg annak mértékét az A. F. Szakszervezete tekintetében havi 117 órában. Mindebből következik, hogy az adott szakszervezetet megillető munkaidő-kedvezményt egyedül igénybe vevő felperes az ezt meghaladó időben rendes munkaidőben volt köteles forgalmi feladatokat ellátni.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta azt is, hogy a munkabére tekintetében a másodfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékokat a Pp. 206. §-ába ütköző módon értékelte, és határozata sértette az Mt. 82. és 83. §-át is.
A Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el.
A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) töretlen gyakorlata értelmében a bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet felülvizsgálattal eredményesen csak akkor támadható, ha a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen vagy iratellenes volt. A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában már nem vitatható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során a bíróságok nyilvánvalóan téves vagy okszerűtlen következtetésekre jutottak-e. A Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésére alapított felülvizsgálati kérelem csak akkor lehet eredményes, ha a jogerős ítéletben megállapított tényállás iratellenes, illetőleg a bíróság a bizonyítékokat - azok egybevetése során - nem a maguk összességében értékelte, és ennélfogva a megállapított tényállást nyilvánvalóan okszerűtlen, vagyis lényeges logikai ellentmondást tartalmaz (BH 1999.44., BH 1999.193., BH 2012.179, EBH 2013.M4.).
Kellő alap nélkül állította a felperes felülvizsgálati kérelmében azt, hogy a törvényszék a munkaszerződésében foglaltakkal ellentétben az ott meghatározott mértéknél alacsonyabb összegű munkabér fizetéséről rendelkezett. A másodfokú bíróság részletes indokát adta annak, hogy a 2008. október 1-jétől 2012. március 31-éig tartó időtartamra a felek között létrejött bérmegállapodások tartalmát a teljes időszakra egységesen kell vizsgálni. A felek szándéka az adott időszakban arra irányult, hogy a szakszervezeti munkaidő-kedvezmény igénybevétele időtartama alatt a felperes érdeke ne sérüljön, és ne érje hátrány őt amiatt, hogy forgalmi feladatok ellátásának hiányában több juttatástól elesik. A munkáltató a munkaidő-kedvezmény időtartamára változatlanul a magasabb fiktív, az elmaradt juttatásokat is figyelembe vevő bért fizette a felperesnek, mindez azonban indokolatlan lett volna arra az időtartamra, amikor a tényleges munkavégzés miatt a felperest ilyen károsodás nem érhette.
Helytállóan utalt az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében arra, hogy ha a forgalmi feladatok ellátása során magasabb személyi alapbérben részesülne a felperes, úgy a további juttatások kétszeresen kerülnének elszámolásra részére. Az elsőfokú bíróság határozata ennek megfelelően nem sértette az Mt. 82. és 83. §-ában foglaltakat, eljárása során megtartotta a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat is.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A felperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére.
A felülvizsgálati eljárási illetéket a felperest megillető munkavállalói költségkedvezményre figyelemmel a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2014. július 2.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Sipőczné dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria Mfv. II. 10.672/2013.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.