adozona.hu
AVI 2014.10.93
AVI 2014.10.93
Az arányosítás módszerét alkalmazhatja az adóhatóság, ha az adózónak nem állnak rendelkezésre okirati bizonylatok a kiadások tényleges időpontjára vonatkozóan (2003. évi XCII. tv. 108-109. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2003-2006. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként határozatával 13 918 661 Ft adókülönbözetet állapított meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 1559656478 számú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a 2004. évre vonatkozó adókülönbözet megállapítását törölte. 2003. évre vonatkozóan 2 716 235 Ft adókülönbözetet, 1 358 117 Ft a...
AVI 2014.10.93 Az arányosítás módszerét alkalmazhatja az adóhatóság, ha az adózónak nem állnak rendelkezésre okirati bizonylatok a kiadások tényleges időpontjára vonatkozóan (2003. évi XCII. tv. 108-109. §)
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2003-2006. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként határozatával 13 918 661 Ft adókülönbözetet állapított meg.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 1559656478 számú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a 2004. évre vonatkozó adókülönbözet megállapítását törölte. 2003. évre vonatkozóan 2 716 235 Ft adókülönbözetet, 1 358 117 Ft adóbírságot és 1 286 371 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Határozatában hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-aira, mint a becslési eljárás jogalapjára. Továbbra sem fogadta el a felperes hivatkozását, az U. Banknál lévő megtakarítást, mivel abból a felperes készpénzt igazoltan nem vett fel. A felperes saját bankszámlái közötti átutalásokat nem tekintette nem bevallott egyéb jövedelemnek. Ezért került módosításra az elsőfokú határozat.
A felperes keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte azzal, hogy nem fogadta el nyitó tételként az általa megjelölt 289 300 dollárt. Sérti a jogbiztonság elvét az első- és másodfokú határozat közötti ellentmondás. A számlái közötti átutalásokat forrásként fel kellett volna tüntetni a pénzforgalmi mérlegben. Jogszerűtlenül számos kiadást egyenlő arányban osztott el a tárgyév vonatkozásában, továbbá olyan hónapok tekintetében is megélhetési költségeket állapított meg, amikor a felperes ténylegesen nem tartózkodott Magyarországon.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az Art. 97. § (4) bekezdésére, 108. § (1), (2) és (9) bekezdéseire, 109. § (1) és (3) bekezdéseire, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 28. § (1) bekezdésére.
Kifejtette, hogy az alperes a tényállást megfelelően tisztázta a felperes bankszámla kivonataival kapcsolatban. Bevételként az alperes a minden hónapban érkező átutalásokat állította be a vagyonmérlegbe. A felperes az általa hivatkozott és igazolt 289 300 dollárral kapcsolatban nem bizonyította, hogy ebből az összegből fedezte a forráshiányként megállapított kiadásait, így ezt nyitó tételként nem lehetett figyelembe venni.
A felperes nem bizonyította, hogy 2003 márciusában érkezett Magyarországra, így azt sem, hogy abban az évben milyen ütemezésben voltak kiadásai, ezért az alperes helyesen alkalmazta az arányosítás módszerét.
A bíróság azt sem látta igazoltnak, hogy ez a módszer miért lenne hátrányosabb a felperessel szemben.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kifejtette, hogy az Art. 108. § (1) bekezdése és 109. § (1) bekezdése csak a bevételi oldalon teremti meg a becslés lehetőségét az adóhatóság részére, a kiadások tekintetében nem. Csak a valóságos és tényleges kiadások mellé állíthatja fel a becsült adóalapot, a kiadások fedezetéül szolgáló jövedelem összegét. Az alperes a 2003. év vonatkozásában a megélhetési költségek kiszámításánál becslést alkalmazott, többek között olyan hónapok tekintetében is elszámolta, amikor a felperes ténylegesen nem tartózkodott Magyarországon. Az alperes a tényállást nem tárta fel teljes körűen, nem tisztázta az adózó javára szolgáló tényeket, nem hívta fel az adózót nyilatkozata alátámasztására szolgáló dokumentumok becsatolására. E körben bizonyítást, kapcsolódó vizsgálatot nem folytatott le.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A felperes felülvizsgálati kérelmében már nem hivatkozott a bankszámlán történt megtakarítás, illetve a bankszámlák közötti átutalásokkal kapcsolatos korábbi, keresetlevelében megfogalmazott jogszabálysértésekre, így ezeket a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálta.
Amennyiben az adózó vagyongyarapodásával, az életvitelére fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. A felperes hivatkozásával szemben az Art. nem a bevétel becsléssel való megállapítását írja elő, hanem az adó alapját kell becsléssel megállapítani, ebbe a bevételek és kiadások is szerepelnek [Art. 108. § (1) bekezdése].
A becslési eljárás során az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslés jogalapja fennállt, és annak módszere is jogszerű volt. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal. A perbeli esetben a felperes hivatkozásával szemben az alperes a kiadások körében nem alkalmazott becslést, hanem a felperes nyilatkozatai és a rendelkezésére álló adatok alapján állapította meg a felperes 2003. évi összkiadását. Mivel a felperesnek nem álltak rendelkezésére megfelelő okirati bizonylatok a kiadások tényleges időbeli felmerülése kapcsán, így az alperes jogszerűen alkalmazta a kiadásoknál az arányosítás módszerét [Art. 108. § (2) bekezdése és 109. § (3) bekezdése].
A felperes már az adóigazgatási eljárás során is hivatkozott arra, hogy 2003 márciusában tért véglegesen vissza Magyarországra, de ezen állítását sem a közigazgatási eljárásban, sem az elsőfokú bíróság előtti eljárásban nem bizonyította, ezzel kapcsolatban semmiféle okiratot, bizonyítékot nem nyújtott be, bizonyítási indítványa e körben nem volt. A felperesnek már a jegyzőkönyvből, illetve az elsőfokú határozatból is ki kellett tűnjön, hogy az adóhatóság ezen állítását nem fogadta el, de az eljárás további szakaszában sem kísérelte meg ennek bizonyítását. A hitelt érdemlő bizonyítás hiányában az elsőfokú bíróság ezen felperesi hivatkozást a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján jogszerűen utasította el.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kapcsolódó vizsgálat lefolytatásának elmulasztására is hivatkozott, amelyre azonban keresetlevelében nem hivatkozott, és az sem állapítható meg, hogy a felperes mely társaságra gondol, mint ügyletben érintett társaság.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.255/2010.)