adozona.hu
BH+ 2014.10.468
BH+ 2014.10.468
Az áfa nem vonható le, ha a számlába szereplő gazdasági esemény nem a számla szerint valósult meg. A döntés európai jogi kapcsolódásai: 112/2006/EK irányelv 168. cikk; 178. cikk Tóth-ügy, M.-Dávid ügy [1992. évi LXXIV. tv. 32. § (1) bek., 35. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 2008. augusztus hónapra bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, melynek eredményeként hozott határozatában a felperes terhére 1 758 000 forint adókülönbözetet állapított meg, melyből 1 580 000 forint folyószámlát nem érintő tétel, további 178 000 forint az adóhiány. Kötelezte a felperest az adóhiány, valamint 89 000 forint adóbírság és 65 000 forint késedelmi pótlék megfizetésére. A hatóság az E.-BAU Kft. (a továbbiakban: Kft. 1.) által kibocsátott 3 szám...
BH+ 2014.10.468 Az áfa nem vonható le, ha a számlába szereplő gazdasági esemény nem a számla szerint valósult meg. A döntés európai jogi kapcsolódásai: 112/2006/EK irányelv 168. cikk; 178. cikk Tóth-ügy, M.-Dávid ügy [1992. évi LXXIV. tv. 32. § (1) bek., 35. § (1) bek.].
Az elsőfokú adóhatóság 2008. augusztus hónapra bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, melynek eredményeként hozott határozatában a felperes terhére 1 758 000 forint adókülönbözetet állapított meg, melyből 1 580 000 forint folyószámlát nem érintő tétel, további 178 000 forint az adóhiány. Kötelezte a felperest az adóhiány, valamint 89 000 forint adóbírság és 65 000 forint késedelmi pótlék megfizetésére. A hatóság az E.-BAU Kft. (a továbbiakban: Kft. 1.) által kibocsátott 3 számlát hiteltelennek tartotta és az ezekben feltüntetett áfát nem levonhatónak minősítette.Az alperes a 2011. június 22-én kelt 2443772748. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésében és 166. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra. Álláspontja szerint az elsőfokú hatóság megalapozottan mondta ki, hogy a felperes iratai és más bizonyítékok nem igazolják a gazdasági események megvalósulását, melyre figyelemmel a levonási jog gyakorlása jogszerűtlen. A Kft. 1. 2008. július 14-én felszámolásra került, mely eljárás 2009. november 20-án befejeződött. A felszámoló nyilatkozata szerint a Kft. 1. képviselője nem adta át a társaság alapbizonylatait és szerződéseit a felszámolónak. Az Sz., H. út 19. szám alatti társasház építésén végzett munkák megrendelője az R. Kft. (a továbbiakban: Kft. 2.) volt, felperes a munkák elvégzésére a Kft. 1. szolgáltatásait kívánta igénybe venni, mely cég a munkavégzéshez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkezett. A Kft. 1-nek a vizsgált időszakban egy bejelentett alkalmazottja volt, a fellebbezéshez csatolt megállapodással a felperes azt kívánta bizonyítani, hogy a Kft. 2. alkalmazottai végezték el kirendelés alapján a Kft. 1-nek a munkákat. A hatóság meghallgatta, illetve nyilatkoztatta a felperes ügyvezetőjét, a Kft. 1. ügyvezetőjét, valamint a munkákat a felperes álláspontja szerint elvégző személyeket. Megállapította, hogy a munkavégzésre vonatkozó nyilatkozatok több esetben ellentmondanak egymásnak, a felperes nem ajánlott fel olyan bizonyítékot, amely alkalmas lett volna az elsőfokú hatóság megállapításainak megdöntésére. Semmilyen hiteles dokumentum, nyilvántartás nem áll rendelkezésre arról, hogy a számlákon szereplő nagy értékű szolgáltatásokat ténylegesen kik végezték el. Erre figyelemmel okszerűen vonható le az a következtetés, hogy a számlák hiteltelenek, adólevonási jog gyakorlására nem alkalmasak. A felperes nem jelölt meg olyan adatokat, tényeket, körülményeket, amelyek alapot adhatnának a kellően körültekintő eljárás megállapítására. A felperes és a számlakibocsátó közötti ügyletek valótlannak, tartalmilag hiteltelennek és fiktívnek minősülnek. Nincs szó arról, hogy a felperestől teljesen függetlenül követték volna el más adóalanyok az adókijátszást, így alaptalanul történt hivatkozás az európai bírósági joggyakorlatra.
Az elsőfokú adóhatóság 2007. szeptember és október hónapokra külön ellenőrzést folytatott le a felperesnél, melynek eredményeként hozott határozatában a felperes terhére 3 160 000 forint adókülönbözetet állapított meg, melyből 1 580 000 forint adóhiány, további 1 580 000 forint a folyószámlát nem érintő tétel. Kötelezte a felperest 1 580 000 forint általános forgalmi adóhiány, 790 000 forint adóbírság és 680 000 forint késedelmi pótlék megfizetésére. Az alperes a 2011. június 28-án kelt 2443773514. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A 2007. szeptember és október hónapokat érintő megállapítások szorosan kapcsolódnak a 2007. augusztusra vonatkozó hatósági állásponthoz.
A felperes mindkét alperesi határozatot keresettel támadta, kérve azok bírósági felülvizsgálatát. A törvényszék elrendelte az előtte folyamatban lévő perek egyesítését, majd jogerős ítéletében a keresetet elutasította. Álláspontja szerint az Áfa tv. és az Sztv. hivatkozott rendelkezéseire figyelemmel helyesen utalt az alperes arra, hogy az adólevonási jog gyakorlásának nem csak az a feltétele, hogy az adózó rendelkezzen egy formai szempontból szabályos számlával, hanem ahhoz az is szükséges, hogy a bizonylatban szereplő adatok tartalmi szempontból is hitelesek legyenek, a valóságban is a számla szerinti felek között és a számla szerinti módon megtörtént gazdasági eseményt igazolják. Felhívta az Európai Unió Bíróságának C-80/11. és C-142/11. számú egyesített ügyében (Mahagében-Dávid ügy) valamint a C-324/11. számú (Tóth-ügy) ügyben hozott ítéletének releváns rendelkezéseit. Rögzítette, hogy a perbeli esetben az alperes, illetve az elsőfokú hatóság által feltárt bizonyítékok összességében történő helyes értékelése alapján nem juthatott az alperes más következtetésre, mint hogy a felperest a vitatott három számla tekintetében az adólevonási jog nem illeti meg. A kirendeléssel kapcsolatos okirati bizonyíték értékelésénél az alperes helyesen vette figyelembe, hogy kirendelés tényére a felperes csak a fellebbezésben hivatkozott és csak ekkor csatolta a kirendelésre vonatkozó megállapodást. Ez a bizonyítékok utólagos beszerzésének gyanúját keltette fel, mely gyanú a peres eljárás során beigazolódott.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 106. § (3) bekezdése előírja, hogy a kirendelés során eltérő megállapodás hiányában a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek azt a munkáltatót illetik meg, illetve terhelik, amelyhez a munkavállalót kirendelték. Amennyiben a Kft. 2. ténylegesen a Kft. 1. rendelkezésére bocsátotta saját alkalmazottait, úgy bérfizetési kötelezettség nyilvánvalóan nem terhelte, hiszen nem számára végeztek munkát. A kirendelés ettől eltérő megvalósulása ugyancsak az alperesi megállapítás helyességét bizonyítja. A felperesi ügyvezető előadta, hogy 1998 óta áll kapcsolatban a Kft. 1., Kft. 2. ügyvezetője és testvére által képviselt gazdasági társaságokkal, így megállapítható, hogy a felperesnek tudnia kellett, hogy a számviteli bizonylatok szerinti gazdasági események ténylegesen nem a számla szerinti tartalommal valósultak meg. A törvényszék rögzítette a számlakibocsátó társaság ügyvezetője tanúvallomásának tartalmi valótlanságát.
Az elsőfokú bíróság megállapította, az adóhatóság objektív körülmények alapján bizonyította, hogy a felperes tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására szolgáló ügylettel a számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adókijátszásban vesz részt.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek való helyt adást, másodlagosan az adóhatósági határozatokra is kiterjedő hatályon kívül helyezést és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra utasítását kérte. Kifejtette, hogy a törvényszék a mérlegelés körébe vont bizonyítékokat nyilvánvalóan okszerűtlenül, részben iratellenesen és logikai ellentmondásokkal értékelte, melynek okán az ítélet nem felel meg a Pp. 3. § (5) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, és 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az ítélet hiányos, a bíróság abban nem hozott érdemi döntést több megjelölt jogszabálysértés vonatkozásában. A magyar ügyekben hozott európai bírósági ítéletekben írtaknak ellentmond a jogerős ítélet, nem került megjelölésre olyan objektív tény, amely alapján a felperes az állítólagos csalásról tudott vagy tudnia kellett volna. Okszerűtlen és logikátlan az a bírósági ténymegállapítás, amennyiben a Kft. 2. rendelkezésre bocsátotta volna alkalmazottait, bérfizetési kötelezettség nem terhelte volna. A bíróság okszerűtlenül emelte ki a tanúk egybehangzó nyilatkozataiból a Kft. 1. és Kft. 2. ügyvezetőjének egy félreértelmezhető mondatát és kizárólagosan ezen mondatra alapozta egyes megállapításait. Figyelmen kívül hagyásra kerültek a kiskönyves foglalkoztatással kapcsolatosan a felperes által tett észrevételek. Az, hogy a fizetést a Kft. 1., Kft. 2. ügyvezetője adta át a dolgozóknak nem szolgálhat alapul arra, hogy a fizetést a munkások a Kft. 2-től kapták, hiszen a fizetést átadó személy mindkét cég ügyvezetője.
Az, hogy a felperes ügyvezető a számlakibocsátó ügyvezetőjét régebb óta ismeri és vele gazdasági kapcsolatban állt nem minősíthető olyan objektív körülménynek amelyből a felperesnek tudnia kellett volna, hogy a gazdasági esemény ténylegesen nem a számla szerinti tartalommal valósult meg. Az az ítéleti megállapítás, hogy a felperesi ügyvezető korábbi nyilatkozata ellentmond a fellebbezésben foglaltaknak súlyosan okszerűtlen, és logikai ellentmondásokat tartalmaz. Szintén súlyosan okszerűtlen ahogyan a bíróság a felperes vonatkozásában értékelte a számlakibocsátó társaság ügyvezetőjének nyilatkozatát a felszámoló felé történő iratátadással kapcsolatban.
Összességében a Kft. 1. által kibocsátott számlák tartalmukat tekintve megfelelnek a számlakibocsátó által elvégzett munkáknak és formai szempontból is teljesítik a jogszabályi kritériumokat, a felperesi adólevonási jog nem tagadható meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
A felülvizsgálati bíróság kötve van a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértésekhez, azokon nem terjeszkedhet túl [Pp. 270. § (2) bekezdés, 272. § (2) bekezdés]. A Kúria a Pp. 275. § (1) bekezdésére figyelemmel a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. A másodfokú bíróság vizsgálta a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványait, a tanúvallomásokat. Ily módon a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésére figyelemmel a maguk összességében értékelte és meggyőződése szerint helyesen állapította meg, hogy a kereset nem alapos. Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg, ilyen jogsértés azonban nem állapítható meg.
A Kúria mindenben osztja a jogerős ítéletben írtakat, a felülvizsgálati kérelemre figyelemmel az alábbiakat rögzíti.
2007-ben az áfa levonási jog tartalmi feltételeire vonatkozó szabályokat a 2006/112/EK irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 168. cikke és az Áfa tv. 32. §-a, míg a formai feltételek szabályait az Irányelv 178. cikke, és az Áfa tv. 35. §-a határozzák meg. Ebben a körben figyelembe veendők az Sztv. 15. § (3) bekezdésében, 165. §-ában és 166. §-ában írtak.
A jogerős ítélet 2012. szeptember 13-án, a M.-Dávid ügy ítélete 2012. június 21-én, míg a Tóth-ügy ítélete 2012. szeptember 6-án kelt. A törvényszék döntése meghozatalakor figyelembe vette a magyar ügyekben hozott európai bírósági ítéletekbe foglaltakat.
A Kúria megállapította, hogy az alperesi határozat és a jogerős ítélet következtetései nem ellentétesek az Európai Unió Bíróságának álláspontjával. Külön kiemelendő, hogy a M.-Dávid ügy ítéletének indokolása 50. pontjában kifejtésre került, nem ellentétes az uniós joggal, ha azt követelik a gazdasági szereplőtől, hogy tegyen meg minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az általa teljesítendő ügylet ne vezessen adókijátszáshoz. Ugyanezen ítélet indokolása 59. pontja szerint az adóhatóságnak kell bizonyítania azokat az objektív körülményeket, melyek alapján az adólevonási jogot megtagadja. A Tóth-ügyben hozott ítélet indokolásának 53. pontja értelmében a levonási jog akkor utasítható el, ha az adóhatóság objektív körülmények alapján megállapítja, hogy a számla címzettje tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonás jogának megalapozására felhozott ügylettel az említett számlakibocsátó, vagy szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.
Az ügyben eljárt adóhatóságok a tényállás-tisztázási kötelezettségüknek eleget tettek, bizonyították azon objektív körülményeket, melyekre figyelemmel a felperes adólevonási jogával a perbeli számlák tekintetében nem élhetett.
Az adóhatóság és a bíróság elemezte a szerződéses láncolatot, a személyi összefonódásokat, a nyilatkozatot tevő személyek előadásainak ellentmondásait és ezekből jogszerűen vonták le azt a következtetést, hogy a felperest a három számla tekintetében adólevonási jog nem illeti meg, mivel a számlákban szereplő gazdasági események a számlák szerinti tartalommal nem valósultak meg és az adóhatóság objektív körülmények alapján bizonyította, hogy a felperes tudta vagy tudnia kellett volna az adókijátszásban való részvételét. A számlázási láncolat célja jogtalan adóelőny megszerzése volt, melyet alátámaszt az is, hogy a Kft. 1. a felperes felé kibocsátott számlákat érintően bevallási és befizetési kötelezettségének nem tett eleget, valamint a láncban első helyen szereplő Kft. 2. alkalmazottainak munkavégzésével kívánta a felperes bizonyítani a gazdasági esemény megvalósulását.
Az ítéletben tett megállapítások nem okszerűtlenek, nem logikátlanok és nem iratellenesek, az ezzel ellentétes felperesi álláspont jogszerűtlen.
A törvényszék a korábban írtak szerint az ügyben alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseket és európai bírósági ítéleteket felhívta, azokat megfelelően értelmezte, ítélete nem hiányos, a kereseti kérelmet kimerítette.
A Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint eljárva a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. VI. 35.800/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Hajdú & Menyhei Ügyvédi Iroda (ügyintéző ügyvéd: Dr. Radnai Éva) által képviselt SZ.-BAU Kft. felperesnek a Dr. Lévai Ildikó jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó -és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága (4029 Debrecen, Vágóhíd út 2.) alperes elleni adóügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Szolnoki Törvényszék 2012. szeptember 13. napján kelt 12.K.27.242/2011/17. számú jogerős ítélete ellen a felperes részéről 18. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott helyen és napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi
í t é l e t e t :
A Kúria a Szolnoki Törvényszék 12.K.27.242/2011/17. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 80.000 /nyolcvanezer/ forint felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 491.800 /négyszázkilencvenegyezer-nyolcszáz/ forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s :
Az elsőfokú adóhatóság 2008. augusztus hónapra bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, melynek eredményeként hozott határozatában a felperes terhére 1.758.000 forint adókülönbözetet állapított meg, melyből 1.580.000 forint folyószámlát nem érintő tétel, további 178.000 forint az adóhiány. Kötelezte a felperest az adóhiány, valamint 89.000 forint adóbírság és 65.000 forint késedelmi pótlék megfizetésére. A hatóság az E.-BAU Kft. (a továbbiakban Kft. 1.) által kibocsátott 3 számlát hiteltelennek tartotta és az ezekben feltüntetett áfát nem levonhatónak minősítette.
Az alperes a 2011. június 22-én kelt 2443772748. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésében és 166. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra. Álláspontja szerint az elsőfokú hatóság megalapozottan mondta ki, hogy a felperes iratai és más bizonyítékok nem igazolják a gazdasági események megvalósulását, melyre figyelemmel a levonási jog gyakorlása jogszerűtlen. A Kft. 1. 2008. július 14-én felszámolásra került, mely eljárás 2009. november 20-án befejeződött. A felszámoló nyilatkozata szerint a Kft. 1. képviselője nem adta át a társaság alapbizonylatait és szerződéseit a felszámolónak. AZ Sz., H. út 19. szám alatti társasház építésén végzett munkák megrendelője az R. Kft. (a továbbiakban Kft. 2.) volt, felperes a munkák elvégzésére a Kft. 1. szolgáltatásait kívánta igénybe venni, mely cég a munkavégzéshez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkezett. A Kft. 1-nek a vizsgált időszakban egy bejelentett alkalmazottja volt, a fellebbezéshez csatolt megállapodással a felperes azt kívánta bizonyítani, hogy a Kft. 2. alkalmazottai végezték el kirendelés alapján a Kft. 1-nek a munkákat. A hatóság meghallgatta, illetve nyilatkoztatta a felperes ügyvezetőjét, a Kft. 1. ügyvezetőjét, valamint a munkákat a felperes álláspontja szerint elvégző személyeket. Megállapította, hogy a munkavégzésre vonatkozó nyilatkozatok több esetben ellentmondanak egymásnak, a felperes nem ajánlott fel olyan bizonyítékot, amely alkalmas lett volna az elsőfokú hatóság megállapításainak megdöntésére. Semmilyen hiteles dokumentum, nyilvántartás nem áll rendelkezésre arról, hogy a számlákon szereplő nagy értékű szolgáltatásokat ténylegesen kik végezték el. Erre figyelemmel okszerűen vonható le az a következtetés, hogy a számlák hiteltelenek, adólevonási jog gyakorlására nem alkalmasak. A felperes nem jelölt meg olyan adatokat, tényeket, körülményeket, amelyek alapot adhatnának a kellően körültekintő eljárás megállapítására. A felperes és a számlakibocsátó közötti ügyletek valótlannak, tartalmilag hiteltelennek és fiktívnek minősülnek. Nincs szó arról, hogy a felperestől teljesen függetlenül követték volna el más adóalanyok az adókijátszást, így alaptalanul történt hivatkozás az európai bírósági joggyakorlatra.
Az elsőfokú adóhatóság 2007. szeptember és október hónapokra külön ellenőrzést folytatott le a felperesnél, melynek eredményeként hozott határozatában a felperes terhére 3.160.000 forint adókülönbözetet állapított meg, melyből 1.580.000 forint adóhiány, további 1.580.000 forint a folyószámlát nem érintő tétel. Kötelezte a felperest 1.580.000 forint általános forgalmi adóhiány, 790.000 forint adóbírság és 680.000 forint késedelmi pótlék megfizetésére. Az alperes a 2011. június 28-án kelt 2443773514. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A 2007. szeptember és október hónapokat érintő megállapítások szorosan kapcsolódnak a 2007. augusztusra vonatkozó hatósági állásponthoz.
A felperes mindkét alperesi határozatot keresettel támadta, kérve azok bírósági felülvizsgálatát. A törvényszék elrendelte az előtte folyamatban lévő perek egyesítését, majd jogerős ítéletében a keresetet elutasította. Álláspontja szerint az Áfa tv. és az Sztv. hivatkozott rendelkezéseire figyelemmel helyesen utalt az alperes arra, hogy az adólevonási jog gyakorlásának nem csak az a feltétele, hogy az adózó rendelkezzen egy formai szempontból szabályos számlával, hanem ahhoz az is szükséges, hogy a bizonylatban szereplő adatok tartalmi szempontból is hitelesek legyenek, a valóságban is a számla szerinti felek között és a számla szerinti módon megtörtént gazdasági eseményt igazolják. Felhívta az Európai Unió Bíróságának C-80/11. és C-142/11. számú egyesített ügyében (Mahagében-Dávid ügy) valamint a C-324/11. számú (Tóth-ügy) ügyben hozott ítéletének releváns rendelkezéseit. Rögzítette, hogy a perbeli esetben az alperes, illetve az elsőfokú hatóság által feltárt bizonyítékok összességében történő helyes értékelése alapján nem juthatott az alperes más következtetésre, mint hogy a felperest a vitatott három számla tekintetében az adólevonási jog nem illeti meg. A kirendeléssel kapcsolatos okirati bizonyíték értékelésénél az alperes helyesen vette figyelembe, hogy kirendelés tényére a felperes csak a fellebbezésben hivatkozott és csak ekkor csatolta a kirendelésre vonatkozó megállapodást. Ez a bizonyítékok utólagos beszerzésének gyanúját keltette fel, mely gyanú a peres eljárás során beigazolódott.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 106. § (3) bekezdése előírja, hogy a kirendelés során eltérő megállapodás hiányában a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek azt a munkáltatót illetik meg, illetve terhelik, amelyhez a munkavállalót kirendelték. Amennyiben a Kft. 2. ténylegesen a Kft. 1. rendelkezésére bocsátotta saját alkalmazottait, úgy bérfizetési kötelezettség nyilvánvalóan nem terhelte, hiszen nem számára végeztek munkát. A kirendelés ettől eltérő megvalósulása ugyancsak az alperesi megállapítás helyességét bizonyítja. A felperesi ügyvezető előadta, hogy 1998. óta áll kapcsolatban a Kft. 1., Kft. 2. ügyvezetője és testvére által képviselt gazdasági társaságokkal, így megállapítható, hogy a felperesnek tudnia kellett, hogy a számviteli bizonylatok szerinti gazdasági események ténylegesen nem a számla szerinti tartalommal valósultak meg. A törvényszék rögzítette a számlakibocsátó társasság ügyvezetője tanúvallomásának tartalmi valótlanságát.
Az elsőfokú bíróság megállapította, az adóhatóság objektív körülmények alapján bizonyította, hogy a felperes tudtam, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására szolgáló ügylettel a számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adókijátszásban vesz részt.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek való helyt adást, másodlagosan az adóhatósági határozatokra is kiterjedő hatályon kívül helyezést és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra utasítását kérte. Kifejtette, hogy a törvényszék a mérlegelés körébe vont bizonyítékokat nyilvánvalóan okszerűtlenül, részben iratellenesen és logikai ellentmondásokkal értékelte, melynek okán az ítélet nem felel meg a Pp. 3. § (5) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, és 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az ítélet hiányos, a bíróság abban nem hozott érdemi döntést több megjelölt jogszabálysértés vonatkozásában. A magyar ügyekben hozott európai bírósági ítéletekben írtaknak ellentmond a jogerős ítélet, nem került megjelölésre olyan objektív tény, amely alapján a felperes az állítólagos csalásról tudott vagy tudnia kellett volna. Okszerűtlen és logikátlan az a bírósági ténymegállapítás, amennyiben a Kft. 2. rendelkezésre bocsátotta volna alkalmazottait, bérfizetési kötelezettség nem terhelte volna. A bíróság okszerűtlenül emelte ki a tanúk egybehangzó nyilatkozataiból a Kft. 1. és Kft. 2. ügyvezetőjének egy félreértelmezhető mondatát és kizárólagosan ezen mondatra alapozta egyes megállapításait. Figyelmen kívül hagyásra kerültek a kiskönyves foglalkoztatással kapcsolatosan a felperes által tett észrevételek. Az, hogy a fizetést a Kft. 1., Kft. 2. ügyvezetője adta át a dolgozóknak nem szolgálhat alapul arra, hogy a fizetést a munkások a Kft. 2-től kapták, hiszen a fizetést átadó személy mindkét cég ügyvezetője.
Az, hogy a felperes ügyvezető a számlakibocsátó ügyvezetőjét régebb óta ismeri és vele gazdasági kapcsolatban állt nem minősíthető olyan objektív körülménynek amelyből a felperesnek tudnia kellett volna, hogy a gazdasági esemény ténylegesen nem a számla szerinti tartalommal valósult meg. Az az ítéleti megállapítás, hogy a felperesi ügyvezető korábbi nyilatkozata ellentmond a fellebbezésben foglaltaknak súlyosan okszerűtlen, és logikai ellentmondásokat tartalmaz. Szintén súlyosan okszerűtlen ahogyan a bíróság a felperes vonatkozásában értékelte a számlakibocsátó társaság ügyvezetőjének nyilatkozatát a felszámoló felé történő iratátadással kapcsolatban.
Összességében a Kft. 1. által kibocsátott számlák tartalmukat tekintve megfelelnek a számlakibocsátó által elvégzett munkáknak és formai szempontból is teljesítik a jogszabályi kritériumokat, a felperesi adólevonási jog nem tagadható meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
A felülvizsgálati bíróság kötve van a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértésekhez, azokon nem terjeszkedhet túl (Pp. 270. § (2) bekezdés, 272. § (2) bekezdés). A Kúria a Pp. 275. § (1) bekezdésére figyelemmel a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. A másodfokú bíróság vizsgálta a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványait, a tanúvallomásokat. Ily módon a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésére figyelemmel a maguk összességében értékelte és meggyőződése szerint helyesen állapította meg, hogy a kereset nem alapos. Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg, ilyen jogsértés azonban nem állapítható meg.
A Kúria mindenben osztja a jogerős ítéletben írtakat, a felülvizsgálati kérelemre figyelemmel az alábbiakat rögzíti.
2007-ben az áfa levonási jog tartalmi feltételeire vonatkozó szabályokat a 2006/112/EK irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 168. cikke és az Áfa tv. 32. §-a, míg a formai feltételek szabályait az Irányelv 178. cikke, és az Áfa tv. 35. §-a határozzák meg. Ebben a körben figyelembe veendők az Sztv. 15. § (3) bekezdésében, 165. §-ában és 166. §-ában írtak.
A jogerős ítélet 2012. szeptember 13-án, a M.-Dávid ügy ítélete 2012. június 21-én, míg a Tóth ügy ítélete 2012. szeptember 6-án kelt. A törvényszék döntése meghozatalakor figyelembe vette a magyar ügyekben hozott európai bírósági ítéletekbe foglaltakat.
A Kúria megállapította, hogy az alperesi határozat és a jogerős ítélet következtetései nem ellentétesek az Európai Unió Bíróságának álláspontjával. Külön kiemelendő, hogy a M.-Dávid ügy ítéletének indoklása 50. pontjában kifejtésre került, nem ellentétes az uniós joggal, ha azt követelik a gazdasági szereplőtől, hogy tegyen meg minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az általa teljesítendő ügylet ne vezessen adókijátszáshoz. Ugyanezen ítélet indokolása 59. pontja szerint az adóhatóságnak kell bizonyítania azokat az objektív körülményeket, melyek alapján az adólevonási jogot megtagadja. A Tóth-ügyben hozott ítélet indoklásának 53. pontja értelmében a levonási jog akkor utasítható el, ha az adóhatóság objektív körülmények alapján megállapítja, hogy a számla címzettje tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonás jogának megalapozására felhozott ügylettel az említett számlakibocsátó, vagy szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.
Az ügyben eljárt adóhatóságok a tényállás-tisztázási kötelezettségüknek eleget tettek, bizonyították azon objektív körülményeket, melyekre figyelemmel a felperes adólevonási jogával a perbeli számlák tekintetében nem élhetett.
Az adóhatóság és a bíróság elemezte a szerződéses láncolatot, a személyi összefonódásokat, a nyilatkozatot tevő személyek előadásainak ellentmondásait és ezekből jogszerűen vonták le azt a következtetést, hogy a felperest a három számla tekintetében adólevonási jog nem illeti meg, mivel a számlákban szereplő gazdasági események a számlák szerinti tartalommal nem valósultak meg és az adóhatóság objektív körülmények alapján bizonyította, hogy a felperes tudta vagy tudnia kellett volna az adókijátszásban való részvételét. A számlázási láncolat célja jogtalan adóelőny megszerzése volt, melyet alátámaszt az is, hogy a Kft. 1. a felperes felé kibocsátott számlákat érintően bevallási és befizetési kötelezettségének nem tett eleget, valamint a láncban első helyen szereplő Kft. 2. alkalmazottainak munkavégzésével kívánta a felperes bizonyítani a gazdasági esemény megvalósulását.
Az ítéletben tett megállapítások nem okszerűtlenek, nem logikátlanok és nem iratellenesek, az ezzel ellentétes felperesi álláspont jogszerűtlen.
A törvényszék a korábban írtak szerint az ügyben alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseket és európai bírósági ítéleteket felhívta, azokat megfelelően értelmezte, ítélete nem hiányos, a kereseti kérelmet kimerítette.
A Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint eljárva a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A perköltség viselésére vonatkozó rendelkezések a Pp. 270. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 278. § (1) bekezdésén, a 6/1986.(VI.26.) IM. rendelet 13. § (2) bekezdésén és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdésén alapulnak.
Budapest, 2014. január 13.
Dr. Sperka Kálmán s.k. a tanács elnöke, Dr. Sugár Tamás s.k. előadó bíró, Dr. Rothermel Erika s.k. bíró
Kúria Kfv.VI.35.800/2012.