adozona.hu
AVI 2014.9.86
AVI 2014.9.86
Az adóbírság és a késedelmi pótlék összegét az eljárás tárgya értékének megállapításakor figyelmen kívül kell hagyni [1990. évi XCIII. tv. 40. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2003., 2004. és 2005. évben jelentős összegű tagi kölcsönt nyújtott a V. Szociális Foglalkoztató Kft.-nek. Az adóhatóság a fenti évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, melynek során megállapította, hogy a felperes bevallott jövedelméből a tagi kölcsön befizetéseket nem finanszírozhatta. Ezért a felperes terhére összesen 3 876 366 Ft adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki...
AVI 2014.9.86 Az adóbírság és a késedelmi pótlék összegét az eljárás tárgya értékének megállapításakor figyelmen kívül kell hagyni [1990. évi XCIII. tv. 40. § (1) bek.]
A felperes 2003., 2004. és 2005. évben jelentős összegű tagi kölcsönt nyújtott a V. Szociális Foglalkoztató Kft.-nek. Az adóhatóság a fenti évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, melynek során megállapította, hogy a felperes bevallott jövedelméből a tagi kölcsön befizetéseket nem finanszírozhatta. Ezért a felperes terhére összesen 3 876 366 Ft adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki, és késedelmi pótlékot számított fel.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2009. június 5-i határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának bírósági felülvizsgálatát kérte hivatkozással arra, hogy a vizsgált időszakot megelőzően 10 millió Ft készpénz-megtakarítással rendelkezett. Előadta továbbá, hogy készpénze származott gépjárműeladásból, illetve építkezéséhez a kimutatottnál alacsonyabb mértékű önerő volt szükséges, illetve 2001-ben 4 millió Ft-ot vett fel a B. Invest Zrt.-től (továbbiakban Zrt.).
A megyei bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a bizonyítási kötelezettség a becsült adóalaptól való eltérés vonatkozásában a felperest terhelte, amelynek keretében a felperesnek kellett volna igazolnia, hogy a korábban megszerzett jövedelme a vizsgált időszakban rendelkezésére állt. A megyei bíróság nem tekintette hitelt érdemlő bizonyítéknak az adózó ügyfél, valamint a tanúk nyilatkozatát, amennyiben azt más, a valóságban ellenőrizhető adat nem támasztotta alá. Nem fogadta el azt a felperesi előadást, hogy megtakarításait takarékszelvényben őrizte, ugyanis az ilyen megtakarítás esetében nem igazolható, hogy afelett az adózó saját személyében volt jogosult rendelkezni. A felperes építkezésével kapcsolatban kiemelte, hogy a felperes sem számlát, sem más hitelt érdemlő bizonyítékot nem terjesztett elő. Ugyanakkor az adóhatóság által figyelembe vett önerő mértékét, rendelkezésre állását, konkrét felhasználását és időpontját banki okiratok igazolják, amelyekkel szemben a felperes által hivatkozott szakvélemény csak mint a felperes álláspontja vehető figyelembe. A megyei bíróság utalt arra, hogy a felperes a banki iratokat iratbetekintési jogával élve megtekinthette volna. A lakáscélú felhasználás kedvezményét a felperes azért nem érvényesíthette, mert ingatlanértékesítésből származó jövedelmét személyi jövedelemadó bevallásában nem tüntette fel, arról bevallást nem nyújtott be.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, a keresetnek helyt adó határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet ellentétes az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (1) bekezdés, 97. § (3), (4), (5), (6) bekezdés, 108. § (1) és (2) bekezdés, 109. § (1) és (3) bekezdés, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 1. § (1), (2), (4) bekezdés, 50. § (1), (4), (6) bekezdéseiben foglaltakkal. Álláspontja szerint a becslés feltételei a felperes esetében nem álltak fenn, miután a tagi kölcsön befizetéséhez szükséges forrás kölcsönből, illetve a Zrt.-től felvett összeg alapján rendelkezésre állt. Hivatkozott arra, hogy megtakarításai takarékszelvényben álltak rendelkezésre, gépjárművének eladásából 2000. évben 2 730 000 Ft bevétele származott, illetve a Zrt. folyószámla-elszámolása igazolja, hogy 2001. október 17-én 4 millió Ft-ot vett fel. Kifejtette, hogy tanúk tudják igazolni, hogy ebben az időszakban komoly kiadása nem merült fel. A fenti összegek rendelkezésére állása az összeg nagyságára tekintettel megállapítható, amit 2003. évi kiadásaival szemben forrásként kellett volna elismerni. Kifogásolta, hogy a bíróság - annak ellenére, hogy a bizonyítási kötelezettség a felperest terhelte - az általa indítványozott tanúkat nem hallgatta meg. Kifejtette továbbá, hogy kiadásainak fedezetét nemcsak okirattal bizonyíthatja, valamely bizonyítási eszközről annak vizsgálata nélkül előre nem lehet kijelenti, hogy az hiteltelen. A tanúvallomások jellegüknél fogva alkalmasak lehetnek a források rendelkezésre állásának igazolására. A felperes állította, hogy építkezéséhez a banki iratokban szereplő önerőnél alacsonyabb összeget használt fel, egyrészt, mert az építkezésnél személyesen, valamint rokonai és barátai is végeztek munkát, másrészt az anyagköltségeknél, díjaknál kedvezményeket kapott. Hivatkozott e körben S. Ferenc nyilatkozatára, amely igazolja, hogy az építkezés során felmerült munkák jelentős részét családi összefogásban végezték el, illetve N. Gábor szakvéleményére, amely az építkezés műszaki költségére vonatkozó megállapítást tartalmazott. Vitatta, hogy az önerő szempontjából a banki iratokat hitelesnek lehessen tekinteni, miután azok csak a bank alkalmazottjának szemrevételezéssel megállapított álláspontját tükrözik. Kifogásolta, hogy az építkezés költségeinek megállapítására a felperesi indítvány ellenére sem rendelt el a bíróság szakértői bizonyítást. Sérelmezte továbbá, hogy a banki iratokat nem tekintette meg. E körben hivatkozott az Art. 12. § (1) bekezdésére, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (továbbiakban: Hpt.) 50. § (1) bekezdésére, 51. § (1) bekezdésére. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 63. § (2) bekezdésére alapozva kifogásolta, hogy az adóhatóság a felperes javára nem vette figyelembe a lakáscélú felhasználás kedvezményét. Vitatta azt az adóhatósági és ítéleti álláspontot, hogy be nem vallott, meg nem fizetett adóból adókedvezményt nem lehet igénybe venni. E körben hangsúlyozta, hogy a bíróság ítélete ellentétes a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakkal. A felperes kifogásolta továbbá a peres illeték és a perköltség megállapítását előadva, hogy a bíróság az illetékalap kiszámításánál nem hagyta figyelmen kívül az adóbírság és a késedelmi pótlék összegét.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte előadva, hogy a becslés jogalapja a felperes esetében fennállt. A felperesi felülvizsgálati kérelem a jogerős ítéletben megállapított tényállás és az értékelt bizonyítékok felülmérlegelésére irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét annak fő tárgyát illetően hatályában fenntartotta, a perköltséget és kereseti illetéket illetően hatályon kívül helyezte.
Az Art. 108. § (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A 108. § (2) bekezdés értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.
Az Art. 109. § (1) bekezdése szerint, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg.
A (3) bekezdés értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben pedig az eljárásra a VII. fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adómegállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett.
Az Art. 97. § (4) bekezdése szerint az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. A (6) bekezdés értelmében az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni. A nem bizonyított tény, körülmény - a becslési eljárás kivételével - az adózó terhére nem értékelhető.
A felperes felülvizsgálati kérelmében azt sérelmezte, hogy az adóhatóság megyei bíróság által elfogadott becslése nem a valós adóalapot valószínűsíti.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye (BH 2002.29.). A bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapuló tényállás a jogerős ítéletet felülvizsgáló Legfelsőbb Bíróságot köti (BH 1996.505.).
A felperes 2000-ben és 2001-ben szerzett jövedelmét kérte forrásként figyelembe venni 2003. évi kiadásai tekintetében, mellyel összefüggésben a megyei bíróság ítéletének indokolásában rámutatott, hogy nem az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a felperes az általa megjelölt forrást a tagi hitel nyújtását megelőzően elköltötte, hanem a felperesnek kell hitelt érdemlően igazolnia azt, hogy a tagi hitel fedezete rendelkezésére állt, és azt is, hogy azt a megjelölt forrásból finanszírozta. E tekintetben azt a megállapítást tette, hogy a felperes sem az adóellenőrzés során, sem később nem bizonyította hitelt érdemlően, hogy a 2000-ben eladott gépjármű ellenértéke, illetve a Zrt.-től 2001-ben kapott összeg 2003-ban ténylegesen rendelkezésére állt.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a jogerős ítélet e megállapítása nem okszerűtlen. A rendelkezésre állás vonatkozásában a felperes által hivatkozott tanúvallomások nem szolgálhatnak hitelt érdemlő bizonyítékkal különös tekintettel arra a felülvizsgálati kérelmi előadásra, hogy a tanúkkal a felperes azt kívánta igazolni, hogy a kérdéses időszakban komoly kiadása nem volt. A nemleges körülmények bizonyítása esetében ugyanis különös pontossággal kell vizsgálni a bizonyítékok elfogadhatóságát. A felperes felülvizsgálati kérelmében előadott logikai levezetés a bizonyítást nem helyettesítheti ("ha a pénzt megkaptam és nem költöttem el, akkor az rendelkezésre állt"). A Legfelsőbb Bíróság osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy a kérdéses időszakban a források rendelkezésre állását a felperes nem kizárólag okirattal bizonyíthatta. A kifejtettekre figyelemmel azonban a felperes által indítványozott tanúbizonyítást önmagában e célra a Legfelsőbb Bíróság sem találta alkalmasnak, ezért nem ítélte jogszabálysértőnek a felperes bizonyítási indítványának elutasítását. A felperes az általa állított megtakarítások meglétét szintén nem bizonyította. E tekintetben az Art. 109. § (3) bekezdése szerint az adózót terhelő bizonyítási kötelezettségnek nem tett eleget.
A Legfelsőbb Bíróság nem találta okszerűtlennek a jogerős ítéletben kifejtett álláspontot a felperes építkezésének önerejét illetően. Mint azt a felperes felülvizsgálati kérelmében előadta, építkezésének műszaki költsége 2004-es árszinten 22 200 000 Ft volt. Ehhez mérten az 5 660 667 Ft önerő biztosításának adóhatósági megállapítása nem tekinthető eltúlzottnak. A felperes által indítványozott tanúvallomás, tanúbizonyítás, illetve S. Ferenc nyilatkozata - amely azt kívánta igazolni, hogy a munkák egy részét családi összefogásban végezték el - összegszerű bizonyítéknak nem tekinthető. Amint azt a megyei bíróság helytállóan megállapította, e körben a felperes számlát vagy más hitelt érdemlő bizonyítékot nem terjesztett elő. Tanúvallomások alapján pedig az önerő csökkentett mértéke számszerűen nem állapítható meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nem jogszabálysértő az önerő mértékének a banki iratok alapján történt megállapítása. Ezzel ellentétes, számszakilag pontos megállapítás a felperes által indítványozott szakértői bizonyítástól sem várható.
A megyei bíróság ítéletének indokolásában kitért arra, hogy a felperes a banki iratokba iratbetekintési jogával élve az adóellenőrzés időszakában is betekintést nyerhetett volna. Miután erre nem került sor, nem állapítható meg, hogy az adóhatóság bármilyen tekintetben korlátozta volna felperes jogait, illetve a védekezésének lehetőségét korlátozta volna.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtett álláspontjával szemben a felperes ingatlanértékesítésével szemben lakásszerzési kedvezmény elszámolására nem volt lehetőség. A felperes ugyanis az általa hivatkozott ingatlanértékesítésekről adóbevallást nem nyújtott be. Mint azt a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében kifejtette, az adókedvezmény nem érvényesül automatikusan, kizárólag a jogszabály által előírt körben és módon érvényesíthető, tehát nem az adóhatóság, hanem az adózó tevőleges magatartásával (Kfv. I. 35.168/2007/7. szám).
A kifejtettekre figyelemmel a per fő tárgyát illetően a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmét nem találta alaposnak, és a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében jogosan kifogásolta a megyei bíróság által megállapított kereseti illeték és elsőfokú perköltség összegét. Hivatkozott az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 40. § (1) bekezdésének azon előírására, hogy az eljárás tárgya értékének megállapításakor a járulékokat figyelmen kívül kell hagyni. A következetes bírói gyakorlat szerint az adóbírság és a késedelmi pótlék összegét az eljárás tárgya értékének megállapításakor figyelmen kívül kell hagyni (KGD 1997.73.). A pertárgy értékének téves meghatározása vezetett ahhoz, hogy a megyei bíróság az alperes javára túlzott mértékű elsőfokú perköltséget állapított meg.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet perköltségre és kereseti illetékre vonatkozó részét hatályon kívül helyezte, és a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalaként a felperest 200 000 Ft elsőfokú perköltség, valamint 232 600 Ft elsőfokú kereseti illeték megfizetésére kötelezte.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.253/2010.)