adozona.hu
BH+ 2014.9.422
BH+ 2014.9.422
A Magyar államkincstár nem csak a pénzintézet útján, hanem önállóan is visszaigényelheti a feltételek nem teljesülése esetén a szociálpolitikai támogatást [2003. évi XCII. tv. 72. § (6) bek., 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 17. § (4) bek., 20. § (8) bek., 21. § (1)-(2) bek., 18. § (15) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Sz. Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által megállapított irányadó tényállás szerint a felperes és volt házastársa házasságuk felbontása után házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződést kötöttek 2010. február 12-én. E szerződésben rendelkeztek a fele tulajdoni hányadukat képező lakóház jogi sorsáról. Az ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban 855 hrsz. alatt felvett, természetben Z., G. út 31. szám alatti ingatlan, melynek építéséhez a felek 2002-ben 1 200 000 forint lakásépítési ked...
BH+ 2014.9.422 A Magyar államkincstár nem csak a pénzintézet útján, hanem önállóan is visszaigényelheti a feltételek nem teljesülése esetén a szociálpolitikai támogatást [2003. évi XCII. tv. 72. § (6) bek., 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 17. § (4) bek., 20. § (8) bek., 21. § (1)-(2) bek., 18. § (15) bek.]
Az Sz. Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által megállapított irányadó tényállás szerint a felperes és volt házastársa házasságuk felbontása után házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződést kötöttek 2010. február 12-én. E szerződésben rendelkeztek a fele tulajdoni hányadukat képező lakóház jogi sorsáról. Az ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban 855 hrsz. alatt felvett, természetben Z., G. út 31. szám alatti ingatlan, melynek építéséhez a felek 2002-ben 1 200 000 forint lakásépítési kedvezményben, és 400 000 forint adó-visszatérítési támogatásban, majd 2004-ben további 1 044 736 forint utólagos lakásépítési kedvezményben részesültek. A vagyonközösséget megszüntető szerződés alapján a felperes volt házastársa megváltotta az ingatlanon a felperesnek fennálló fél tulajdoni hányadát. A lakóházra Sz. Megyei Jogú Város Jegyzője 2006. április 7-én ideiglenes használatbavételi engedélyt adott. A végleges fennmaradási engedélyt csak a vagyonközösséget megszüntető szerződést követően, 2010. június 21-én adta meg.A felperes volt házastársa a vagyonközösséget megszüntető szerződést a Magyar Államkincstár elsőfokú hatóságához becsatolta. Ez alapján az elsőfokú hatóság 2010. október 19-én hivatalból eljárást indított, mert álláspontja szerint a felperes által elidegenített fél tulajdoni hányadra eső lakásépítési támogatások arányos részére visszafizetésnek lehet helye. A Magyar Államkincstár az új eljárásban beszerezte az X. Bank, mint a támogatások folyósítójának határozatát. Az X. Bank tájékoztatása szerint miután többször felszólították az érintetteket a használatbavételi engedély benyújtására és ez határidőben nem történt meg, a támogatásból még fennálló részt az OTP nem folyósította, viszont a támogatások visszavonására sem került sor. A pénzintézet kérte a Kincstár tájékoztatását arra vonatkozóan, hogy szükségesnek látják-e a támogatások visszavonását, illetve, hogy azzal kapcsolatban a banknak intézkednie kell-e.
Az elsőfokú hatóság 2011. december 30-án meghozott FEJ/28966-18/2010. számú határozatával a felperes terhére elrendelte 1 122 368 forint lakásépítési kedvezmény, 150 000 adó-visszatérítési támogatás és ezeknek 868 800 kamattal növelt összege, összesen 2 141 168 forint visszafizetését. A hatóság hivatkozott a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 17. § (4) bekezdésére, 20. § (8) bekezdésére. Megállapította, hogy a támogatottak nem tettek eleget azon kötelezettségüknek, hogy az építési munkákat a támogatási szerződésben meghatározott, majd módosított határidőn (2006. április 10.) belül befejezzék, ezért kamattal növelt visszafizetési kötelezettségük keletkezett. Felhívta a hatóság az R. 21. § (1) bekezdését is. Álláspontja szerint az igénybe vett lakáscélú állami támogatás rá eső részének visszafizetési kötelezettsége a felperest terheli, míg a vagyonközösséget megszüntető szerződésen alapuló esetleges megtérítési igény érvényesítésére a volt házastársak között peren kívül, vagy polgári eljárásban kerülhet sor. Hatásköre tekintetében hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 72. § (6) bekezdésére.
A felperes fellebbezését a másodfokú hatóság a 2012. március 23-án kelt 6262/3/2012. számú határozatával bírálta el, az elsőfokú döntést helybenhagyta.
A felperes a közigazgatási határozat bíróság felülvizsgálatát kezdeményezte. Álláspontja szerint a hatóság tévesen értelmezte az R. 21. § (2) bekezdését, aszerint házasság felbontása esetére a vagyonmegosztási szerződést kell irányadónak tekinteni. Véleménye, hogy az R. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely megtiltaná, hogy a visszafizetésre kötelezett személy helyett valaki más vállalja át a kötelezettség teljesítését.
Az ügyben eljárt Sz. Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A bíróság megállapította, hogy az alperes a lakásépítési kedvezmény, támogatás visszafizetésére kötelezést téves jogalapon hozta meg. A bíróság szerint az R. 20. § (8) bekezdése alapján a támogatás folyósítója vonja vissza a már folyósított támogatásokat, az alperesnek az R. 20. § (8) bekezdése alapján sem visszavonási, sem visszafizetésre kötelező jogosítványa nincs, így tévedett a jogalapot illetően. Az Államkincstár jogszabályban biztosított hatásköre a támogatás visszafizetésére kötelezés. Az ennek megfelelő jogszabályi alap az R. 21. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a visszafizetési kötelezettség érvényesítése iránt a Kincstár intézkedik. Mindezek alapján a bíróság szerint az alperes határozata jogszabálysértő volt.
Az új eljárásra kötelezés során a bíróság felhívta az eljáró hatóság figyelmét az R. 17. § (4) bekezdésére. A bíróság utalt arra, hogy jelen esetben a felek a kedvezménnyel érintett ingatlant közösen nem idegenítették el, az a támogatott személy egyike - a volt házastársnak és vélhetően a közös gyermekeknek - lakóhelyül szolgál. Miután pedig a megváltást a házastársi vagyonközösséget felbontó szerződéssel rendezték, az elidegenítésből származó bevételt is az tartalmazza.
A jogerős döntéssel szemben az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, melyben kérte az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Álláspontja szerint az ítélet ellentétes az Art. 72. § (6) bekezdésével, illetve az R. 18. § (15) bekezdésével és a 20. § (8) bekezdésével. Álláspontja szerint alperes hatáskörét a fentebb jelölt jogszabályok egyértelműen megalapozzák. Nem megalapozott a bíróság álláspontja, hogy az alperes eljárására csak akkor van lehetőség, ha a folyósító hitelintézet megtette a támogatás visszaköveteléséhez szükséges intézkedéseket. Ellenkező esetben a hitelintézet mulasztása esetén nincs jogszerű lehetőség az állami igény érvényesítésére. A felülvizsgálati kérelem nyomatékosította, hogy a felperes a támogatási szerződésben foglaltakat megszegte, az R. bevezetőjében megfogalmazott lakásigényeket csak beköltözésre alkalmas, használatbavételi engedéllyel rendelkező lakóingatlanok elégítik ki. Hivatkozott a 46/1997. (XII. 29.) KTM rendeletre (a továbbiakban: KTM rendelet), mely szerint az építmények csak a jogerős használatbavételi engedély birtokában vehetők használatba. Az R. 3. §-a szerint a méltányolható lakásigényt kielégítő, a támogatási szerződésben meghatározott teljes lakóingatlanra kellett volna a felperesnek a végleges használatbavételi engedélyt beszereznie. Véleménye szerint - a KTM rendeletet is figyelembe véve - nem teljesíti a támogatási szerződésben vállaltakat a családi házat építő támogatott, ha a megépített lakószobák száma a méltányolható lakásigényt nem éri el. Az R. 20. § (7) bekezdése az ott meghatározott határidőn belül lehetővé teszi a folyósított támogatások visszafizetését. A felperes és házastársa a meghosszabbított határidő lejártát követő négy évvel kért fennmaradási engedélyt a lakóingatlanra, amely önmagában alátámasztja a támogatási szerződés megszegését, hisz a fennmaradási engedély kiadásának a feltétele csak befejezetlen vagy szabálytalanul befejezett építmény lehet.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nyújtott be, melyben kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását. Álláspontja szerint a jogszabályban meghatározott határidő leteltére való hivatkozás téves. A volt házastárs az ingatlan tulajdoni viszonyainak megváltozásához való hozzájárulás iránti kérelmet terjesztett elő, melynek alapján hozta meg az elsőfokú hatóság a határozatot. Az elsőfokú határozatból egyértelműen megállapítható, hogy az eljárás megindításának jogalapjául pusztán az R. 17. § (4) bekezdése szolgált. Kifejtette továbbá, hogy a támogatás folyósításának a visszavonására az alperes nem rendelkezik hatáskörrel, ugyanis az R. alapján az alperes nem a támogatás folyósítója, hanem a támogatás nyújtója.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el a Pp. 274. § (1) bekezdése alkalmazásával.
A Kúria a jogerős ítéletet az alábbi indokkal tartotta hatályban:
Az R. 20. § (8) bekezdése szerint, ha az ott meghatározott határidőn belül a támogatások igénybevételének alapját képező építési munkák nem készülnek el, úgy a támogatás folyósítója vonja vissza a megkötött szerződések alapján a támogatást. A jogerős ítélet értelmében, mivel a támogatás folyósítója a pénzintézet, ezért az R. 20. § (8) bekezdése alapján a pénzintézet és nem a Magyar Államkincstár jogosult a visszavonásra. Jelen ügyben a pénzintézet e jogszabályhelyt alkalmazta, amikor arról kért tájékoztatást a Magyar Államkincstártól, hogy a támogatás visszavonásával kapcsolatban a banknak intézkednie kell-e.
A Kúria egyetért az alperessel abban, hogy ha pusztán a jogerős ítélet jogszabály-értelmezését vesszük alapul, akkor hitelintézeti mulasztás esetén lehetetlenné válna a állami igény jogszerű érvényesítése. Megalapozott az alperes azon érve, hogy hatáskörét az Art. 72. § (6) bekezdése és az. R. 18. § (15) bekezdése és 20. § (8) bekezdése teremti meg. Az Art. fenti rendelkezése értelmében a lakáscélú állami támogatásokkal összefüggő állami követeléseket a Kincstár érvényesíti, az R. 18. § (5) bekezdése a Kincstár ellenőrzési jogáról szól, majd egyértelműen akként rendelkezik, hogy ha a hatósági ellenőrzés során megállapítja, hogy a támogatott jogosulatlanul vette igénybe a támogatást, akkor határozatban intézkedik a támogatás - igénybevétel napjától számított késedelmi pótlékkal növelt összegének - visszatérítése iránt.
A fentiek alapján nem megalapozott a jogerős ítélet azon megállapítása, amely szerint az Államkincstárnak visszafizetésre kötelező jogosítványa nincs.
A Kúria ugyanakkor a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem figyelembevételével a következőket állapította meg:
Az ügy a felperes és házastársa közötti vagyonközösséget megszüntető szerződés alapján indult, az elsőfokú hatóság eredetileg azért indított 2010. október 19-én hivatalból eljárást, mert álláspontja szerint a felperes által elidegenített (a volt házastárs által megváltott felperesi) 1/2 tulajdoni hányadra eső lakásépítési támogatások arányos visszafizetésének lehet helye. Majd a másodfokú hatóság által elrendelt új eljárásban jött be a visszafizetési kötelezettség újabb jogcíme, nevezetesen, hogy a használatbavételi engedély alapján az építkezés befejezettnek tekinthető-e, s ezen az ágon nincs-e helye a támogatások visszavonásának.
Maga a felperes a fellebbezésében az R. vagyonközösséget megszüntető 21. § (2) bekezdésével érvelt, e jogszabályhely szerint házasság felbontása esetén, ha a volt házasfelek közös lakásukat idegenítik el, úgy őket az igénybe vett közvetlen támogatások visszafizetési kötelezettsége az elidegenítésből származó bevétel bírósági határozat szerinti vagy a közöttük létrejött házassági vagyonmegosztási szerződésben rögzített arányban terheli.
E két vonulat, azaz, a házassági vagyonközösséget megszüntető szerződés alapján keletkező visszafizetési kötelezettség (R. 17. § (4) bekezdés és 21. § (2) bekezdése) és a munkálatok határidőben való befejezésének hiánya miatt keletkező visszafizetési kötelezettség (20. § (8) bekezdése) az eljárás egészében az ügyféli jogok érvényesíthetőségét akadályozó módon keveredik. Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése a közigazgatási eljárást érintőn - a vonatkozó nemzetközi szerződésekkel összhangban - rögzíti a tisztességes ügyintézéshez való jogot.
Az ügyben tehát nem tisztázott, hogy a vagyonközösség megszüntetése okán, vagy a határidőben el nem készült építési munkák miatt áll fenn a visszafizetési kötelezettség, illetve, hogy mi a két jogcím egymáshoz való viszonya az adott ügyben.
Ha ez utóbbi jogcímet nézzük: a befejezési határidő utolsó napja 2006. április 10. volt, akkor mint tényállás tisztázásra szorul, hogy a pénzintézet miért nem járt el az R. 20. § (8) bekezdése alapján, továbbá a 2006-tól eltelt több mint négy éven keresztül az eljárás megindítására egyébként az Art. 72. § (6) bekezdése és az R. 18. § (15) bekezdése alapján hatáskörrel rendelkező alperes miért nem érvényesítette az állam igényeit.
Megalapozott továbbá a felperes azon felvetése, hogy vizsgálatra szorul: ha a visszafizetésre az R. 20. § (8) bekezdésben meghatározott jogcím áll fenn, az nemcsak a felperes 1/2 tulajdoni hányadát érinti, hiszen az a tény, hogy a bank által engedélyezett befejezési határidő előtt kiadott ideiglenes használatbevételi engedélyt a bank nem fogadta el, az a teljes támogatásra vonatkozik.
A fentiek alapján a Kúria megállapította, hogy az ügyben a tényállás (azon belül is a jogi tényállás) nincs kellően feltárva s nincs kellően tisztázva. Az új eljárásban - a fent jelölt kérdések eldöntését követően - a jogerős ítélet által megadott iránymutatás szerint kell eljárni.
A Kúria mindezek miatt a Sz. Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság érdemben nem jogszabálysértő, de részben téves indokolást tartalmazó ítéletét az indokolás megváltoztatásával a Pp. 275. § (3) és (4) bekezdése együttes alkalmazásával hagyta helyben.
(Kúria Kfv. IV. 35.304/2013.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Dr. Loványi és Nagy Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Loványi Róbert ügyvéd) által képviselt F. Károly felperesnek dr. Farkas Sütő Ákos jogtanácsos által képviselt Magyar Államkincstár alperes ellen támogatási ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. január 8. napján kelt 10.K.27.009/2013/2. számú jogerős ítélete ellen az alperes által 3. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.009/2013/2. számú ítéletét, az indokolás megváltoztatásával hatályában fenntartja.
A felek a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségeiket maguk viselik.
A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
I n d o k o l á s
Az Sz. Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által megállapított irányadó tényállás szerint a felperes és volt házastársa házasságuk felbontása után házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződést kötöttek 2010. február 12-én. E szerződésben rendelkeztek a fele tulajdoni hányadukat képező lakóház jogi sorsáról. Az ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban 855 hrsz. alatt felvett, természetben Z., G. út 31. szám alatti ingatlan, melynek építéséhez a felek 2002-ben 1.200.000 forint lakásépítési kedvezményben, és 400.000 forint adó-visszatérítési támogatásban, majd 2004-ben további 1.044.736 forint utólagos lakásépítési kedvezményben részesültek. A vagyonközösséget megszüntető szerződés alapján a felperes volt házastársa megváltotta az ingatlanon a felperesnek fennálló fél tulajdoni hányadát. A lakóházra Sz. Megyei Jogú Város Jegyzője 2006. április 7-én ideiglenes használatbavételi engedélyt adott. A végleges fennmaradási engedélyt csak a vagyonközösséget megszüntető szerződést követően, 2010. június 21-én adta meg.
A felperes volt házastársa a vagyonközösséget megszüntető szerződést a Magyar Államkincstár elsőfokú hatóságához becsatolta. Ez alapján az elsőfokú hatóság 2010. október 19-én hivatalból eljárást indított, mert álláspontja szerint a felperes által elidegenített fél tulajdoni hányadra eső lakásépítési támogatások arányos részére visszafizetésnek lehet helye. A Magyar Államkincstár az új eljárásban beszerezte az X. Bank, mint a támogatások folyósítójának határozatát. Az X. Bank tájékoztatása szerint miután többször felszólították az érintetteket a használatbavételi engedély benyújtására és ez határidőben nem történt meg, a támogatásból még fennálló részt az OTP nem folyósította, viszont a támogatások visszavonására sem került sor. A pénzintézet kérte a Kincstár tájékoztatását arra vonatkozóan, hogy szükségesnek látják-e a támogatások visszavonását, illetve, hogy azzal kapcsolatban a banknak intézkednie kell-e.
Az elsőfokú hatóság 2011. december 30-án meghozott FEJ/28966-18/2010. számú határozatával a felperes terhére elrendelte 1.122.368 forint lakásépítési kedvezmény, 150.000 adó-visszatérítési támogatás és ezeknek 868.800 kamattal növelt összege, összesen 2.141.168 forint visszafizetését. A hatóság hivatkozott a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 17. § (4) bekezdésére, 20. § (8) bekezdésére. Megállapította, hogy a támogatottak nem tettek eleget azon kötelezettségüknek, hogy az építési munkákat a támogatási szerződésben meghatározott, majd módosított határidőn (2006. április 10.) belül befejezzék, ezért kamattal növelt visszafizetési kötelezettségük keletkezett. Felhívta a hatóság az R. 21. § (1) bekezdését is. Álláspontja szerint az igénybe vett lakáscélú állami támogatás rá eső részének visszafizetési kötelezettsége a felperest terheli, míg a vagyonközösséget megszüntető szerződésen alapuló esetleges megtérítési igény érvényesítésére a volt házastársak között peren kívül, vagy polgári eljárásban kerülhet sor. Hatásköre tekintetében hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 72. § (6) bekezdésére.
A felperes fellebbezését a másodfokú hatóság a 2012. március 23-án kelt 6262/3/2012. számú határozatával bírálta el, az elsőfokú döntést helybenhagyta.
A felperes a közigazgatási határozat bíróság felülvizsgálatát kezdeményezte. Álláspontja szerint a hatóság tévesen értelmezte az R. 21. § (2) bekezdését, aszerint házasság felbontása esetére a vagyonmegosztási szerződést kell irányadónak tekinteni. Véleménye, hogy az R. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely megtiltaná, hogy a visszafizetésre kötelezett személy helyett valaki más vállalja át a kötelezettség teljesítését.
Az ügyben eljárt Sz. Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A bíróság megállapította, hogy az alperes a lakásépítési kedvezmény, támogatás visszafizetésére kötelezést téves jogalapon hozta meg. A bíróság szerint az R. 20. § (8) bekezdése alapján a támogatás folyósítója vonja vissza a már folyósított támogatásokat, az alperesnek az R. 20. § (8) bekezdése alapján sem visszavonási, sem visszafizetésre kötelező jogosítványa nincs, így tévedett a jogalapot illetően. Az Államkincstár jogszabályban biztosított hatásköre a támogatás visszafizetésére kötelezés. Az ennek megfelelő jogszabályi alap az R. 21. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a visszafizetési kötelezettség érvényesítése iránt a Kincstár intézkedik. Mindezek alapján a bíróság szerint az alperes határozata jogszabálysértő volt.
Az új eljárásra kötelezés során a bíróság felhívta az eljáró hatóság figyelmét az R. 17. § (4) bekezdésére. A bíróság utalt arra, hogy jelen esetben a felek a kedvezménnyel érintett ingatlant közösen nem idegenítették el, az a támogatott személy egyike - a volt házastársnak és vélhetően a közös gyermekeknek - lakóhelyül szolgál. Miután pedig a megváltást a házastársi vagyonközösséget felbontó szerződéssel rendezték, az elidegenítésből származó bevételt is az tartalmazza.
A jogerős döntéssel szemben az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, melyben kérte az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Álláspontja szerint az ítélet ellentétes az Art. 72. § (6) bekezdésével, illetve az R. 18. § (15) bekezdésével és 20. § (8) bekezdésével. Álláspontja szerint alperes hatáskörét a fentebb jelölt jogszabályok egyértelműen megalapozzák. Nem megalapozott a bíróság álláspontja, hogy az alperes eljárására csak akkor van lehetőség, ha a folyósító hitelintézet megtette a támogatás visszaköveteléséhez szükséges intézkedéseket. Ellenkező esetben a hitelintézet mulasztása esetén nincs jogszerű lehetőség az állami igény érvényesítésére. A felülvizsgálati kérelem nyomatékosította, hogy a felperes a támogatási szerződésben foglaltakat megszegte, az R. bevezetőjében megfogalmazott lakásigényeket csak beköltözésre alkalmas, használatbavételi engedéllyel rendelkező lakóingatlanok elégítik ki. Hivatkozott a 46/1997. (XII. 29.) KTM rendeletre (a továbbiakban: KTM rendelet), mely szerint az építmények csak a jogerős használatbavételi engedély birtokában vehetők használatba. Az R. 3. §-a szerint a méltányolható lakásigényt kielégítő, a támogatási szerződésben meghatározott teljes lakóingatlanra kellett volna a felperesnek a végleges használatbavételi engedélyt beszereznie. Véleménye szerint - a KTM rendeletet is figyelembe véve - nem teljesíti a támogatási szerződésben vállaltakat a családi házat építő támogatott, ha a megépített lakószobák száma a méltányolható lakásigényt nem éri el. Az R. 20. § (7) bekezdése az ott meghatározott határidőn belül lehetővé teszi a folyósított támogatások visszafizetését. A felperes és házastársa a meghosszabbított határidő lejártát követő négy évvel kért fennmaradási engedélyt a lakóingatlanra, amely önmagában alátámasztja a támogatási szerződés megszegését, hisz a fennmaradási engedély kiadásának a feltétele csak befejezetlen vagy szabálytalanul befejezett építmény lehet.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nyújtott be, melyben kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását. Álláspontja szerint a jogszabályban meghatározott határidő leteltére való hivatkozás téves. A volt házastárs az ingatlan tulajdoni viszonyainak megváltozásához való hozzájárulás iránti kérelmet terjesztett elő, melynek alapján hozta meg az elsőfokú hatóság a határozatot. Az elsőfokú határozatból egyértelműen megállapítható, hogy az eljárás megindításának jogalapjául pusztán az R. 17. § (4) bekezdése szolgált. Kifejtette továbbá, hogy a támogatás folyósításának a visszavonására az alperes nem rendelkezik hatáskörrel, ugyanis az R. alapján az alperes nem a támogatás folyósítója, hanem a támogatás nyújtója.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el a Pp. 274.§ (1) bekezdése alkalmazásával.
A Kúria a jogerős ítéletet az alábbi indokkal tartotta hatályban:
Az R. 20. § (8) bekezdése szerint, ha az ott meghatározott határidőn belül a támogatások igénybevételének alapját képező építési munkák nem készülnek el, úgy a támogatás folyósítója vonja vissza a megkötött szerződések alapján a támogatást. A jogerős ítélet értelmében, mivel a támogatás folyósítója a pénzintézet, ezért az R. 20. § (8) bekezdése alapján a pénzintézet és nem a Magyar Államkincstár jogosult a visszavonásra. Jelen ügyben a pénzintézet e jogszabályhelyt alkalmazta, amikor arról kért tájékoztatást a Magyar Államkincstártól, hogy a támogatás visszavonásával kapcsolatban a banknak intézkednie kell-e.
A Kúria egyetért az alperessel abban, hogy ha pusztán a jogerős ítélet jogszabály-értelmezését vesszük alapul, akkor hitelintézeti mulasztás esetén lehetetlenné válna a állami igény jogszerű érvényesítése. Megalapozott az alperes azon érve, hogy hatáskörét az Art. 72. § (6) bekezdése és az. R. 18. § (15) bekezdése és 20. § (8) bekezdése teremti meg. Az Art. fenti rendelkezése értelmében a lakáscélú állami támogatásokkal összefüggő állami követeléseket a Kincstár érvényesíti, az R. 18. § (5) bekezdése a Kincstár ellenőrzési jogáról szól, majd egyértelműen akként rendelkezik, hogy ha a hatósági ellenőrzés során megállapítja, hogy a támogatott jogosulatlanul vette igénybe a támogatást, akkor határozatban intézkedik a támogatás - igénybevétel napjától számított késedelmi pótlékkal növelt összegének - visszatérítése iránt.
A fentiek alapján nem megalapozott a jogerős ítélet azon megállapítása, amely szerint az Államkincstárnak visszafizetésre kötelező jogosítványa nincs.
A Kúria ugyanakkor a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem figyelembevételével a következőket állapította meg:
Az ügy a felperes és házastársa közötti vagyonközösséget megszüntető szerződés alapján indult, az elsőfokú hatóság eredetileg azért indított 2010. október 19-én hivatalból eljárást, mert álláspontja szerint a felperes által elidegenített (a volt házastárs által megváltott felperesi) 1/2 tulajdoni hányadra eső lakásépítési támogatások arányos visszafizetésének lehet helye. Majd a másodfokú hatóság által elrendelt új eljárásban jött be a visszafizetési kötelezettség újabb jogcíme, nevezetesen, hogy a használatbavételi engedély alapján az építkezés befejezettnek tekinthető-e, s ezen az ágon nincs-e helye a támogatások visszavonásának.
Maga a felperes a fellebbezésében az R. vagyonközösséget megszüntető 21. § (2) bekezdésével érvelt, e jogszabályhely szerint házasság felbontása esetén, ha a volt házasfelek közös lakásukat idegenítik el, úgy őket az igénybe vett közvetlen támogatások visszafizetési kötelezettsége az elidegenítésből származó bevétel bírósági határozat szerinti vagy a közöttük létrejött házassági vagyonmegosztási szerződésben rögzített arányban terheli.
E két vonulat, azaz, a házassági vagyonközösséget megszüntető szerződés alapján keletkező visszafizetési kötelezettség (R. 17. § (4) bekezdés és 21. § (2) bekezdése) és a munkálatok határidőben való befejezésének hiánya miatt keletkező visszafizetési kötelezettség (20. § (8) bekezdése) az eljárás egészében az ügyféli jogok érvényesíthetőségét akadályozó módon keveredik. Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése a közigazgatási eljárást érintőn - a vonatkozó nemzetközi szerződésekkel összhangban - rögzíti a tisztességes ügyintézéshez való jogot.
Az ügyben tehát nem tisztázott, hogy a vagyonközösség megszüntetése okán, vagy a határidőben el nem készült építési munkák miatt áll fenn a visszafizetési kötelezettség, illetve, hogy mi a két jogcím egymáshoz való viszonya az adott ügyben.
Ha ez utóbbi jogcímet nézzük: a befejezési határidő utolsó napja 2006. április 10. volt, akkor mint tényállás tisztázásra szorul, hogy a pénzintézet miért nem járt el az R. 20. § (8) bekezdése alapján, továbbá a 2006-tól eltelt több mint négy éven keresztül az eljárás megindítására egyébként az Art. 72. § (6) bekezdése és az R. 18. § (15) bekezdése alapján hatáskörrel rendelkező alperes miért nem érvényesítette az állam igényeit.
Megalapozott továbbá a felperes azon felvetése, hogy vizsgálatra szorul: ha a visszafizetésre az R. 20. § (8) bekezdésben meghatározott jogcím áll fenn, az nemcsak a felperes 1/2 tulajdoni hányadát érinti, hiszen az a tény, hogy a bank által engedélyezett befejezési határidő előtt kiadott ideiglenes használatbevételi engedélyt a bank nem fogadta el, az a teljes támogatásra vonatkozik.
A fentiek alapján a Kúria megállapította, hogy az ügyben a tényállás (azon belül is a jogi tényállás) nincs kellően feltárva s nincs kellően tisztázva. Az új eljárásban - a fent jelölt kérdések eldöntését követően - a jogerős ítélet által megadott iránymutatás szerint kell eljárni.
A Kúria mindezek miatt a Sz. Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság érdemben nem jogszabálysértő, de részben téves indokolást tartalmazó ítéletét az indokolás megváltoztatásával a Pp. 275. § (3) és (4) bekezdése együttes alkalmazásával hagyta helyben.
A pervesztesség és a pernyertesség aránya nem volt megállapítható, ezért a Kúria a Pp. 270. § (1) bekezdés folytán alkalmazandó Pp. 81. § (1) bekezdésére figyelemmel úgy döntött, hogy költségeit mindegyik fél maga viseli.
A felülvizsgálati eljárásban le nem rótt eljárási illeték az állam terhén marad a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján, mert az alperes annak viselésére az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdése alapján személyes illetékmentessége folytán nem volt kötelezhető.
Budapest, 2014. április 8.
Dr. Kozma György sk. a tanács elnöke, Dr. Balogh Zsolt sk.előadó bíró, Dr. Hörcherné Dr. Marosi Ildikó sk. bíró
(Kúria Kfv. IV. 35.304/2013.)