adozona.hu
BH+ 2014.7.316
BH+ 2014.7.316
Ha a hitelező egyértelműen kijelenti egy adott ügyszakra vonatkozóan, hogy nincs követelése a felszámolás alatt álló adóssal szemben, utóbb ezt a nyilatkozatát nem változtathatja meg, s ezzel nem válhat a lemondott összeg tekintetében újra hitelezővé [Ptk. 207. §; 1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 51. § (1) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A hitelező az adós társaság egyik tulajdonosa, aki 1989-től kezdődően munkaviszony keretében látta el az ügyvezetői feladatokat, személyi alapbére havi 330 000 Ft volt. Az adós ellen 2006. március 4-én felszámolási eljárás indult. A felszámolás megindulása után a hitelező többször fordult a felszámolóhoz, hogy fizesse ki a 2006. március óta elmaradt munkabérét. A felszámoló a hitelezői igényt elutasította, mert álláspontja szerint a felek között nem állt fenn munkaviszony.
A hitelező kereset...
A hitelező keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz annak megállapítása iránt, hogy az adós társaságnál folyamatosan munkaviszonyban áll. A munkaügyi bíróság másodfokon a keresetet elutasította, azzal az indokkal, hogy a Pp. 123. § szabálya szerint a megállapításra irányuló kereset előterjesztésének a törvényi feltételei nem álltak fenn, a felperes ugyanis a munkabérigényét a felszámolási eljárásban a jogalap tisztázására is kiterjedően érvényesítheti, nincs ráutalva a megállapítási ítélet nyújtotta különleges jogvédelemre. A jogerős ítélet ellen 2010. április 26-án előterjesztett felülvizsgálati kérelemben a hitelező arra hivatkozott, hogy az adóssal szemben lejárt anyagi követelése nincs. Miután 2006 tavasza óta nem dolgozik, bérigénye legfeljebb a munkaviszony későbbi megszüntetéséhez kapcsolódhatna, ezért a jövőbeni követeléséhez fűződő jogai megóvása érdekében indította a megállapítási pert. A Legfelsőbb Bíróság elfogadta az érvelését, a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a megismételt eljárásban 2011. június 15-én született jogerős ítéletben a munkaügyi bíróság megállapította a hitelező munkaviszonyának fennállását.
A hitelező 2011. augusztus 26-án jelentette be bérigényét a 2006. március - 2011. augusztus közötti időszakra, elmaradt munkabér címén, 21 450 000 Ft összegben, annak nyilvántartásba vételét és kifizetését kérve. Jogfenntartással élt a munkaviszony megszűnésének időpontjáig járó bére vonatkozásában.
A felszámoló a nyilvántartásba vételt elutasította.
A hitelező a felszámoló intézkedése ellen kifogással élt, kérve, hogy kötelezze a bíróság a felszámolót a 21 450 000 Ft munkabér követelés nyilvántartásba vételére és annak kifizetésére.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Hivatkozott arra, hogy a hitelező nem dolgozott, ezért munkabérre sem jogosult. Továbbra is kétségbe vonta a munkaszerződés valódiságát, elévülési kifogást jelentett be a 2008. augusztust megelőzően keletkezett munkabérekre vonatkozóan.
Az elsőfokú bíróság a kifogást részben megalapozottnak találta és kötelezte a felszámolót, hogy vegye nyilvántartásba és fizesse ki a hitelező követelését 11 880 000 Ft összegben. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a hitelező követelése a 2008. augusztus hónapot megelőző időszakra vonatkozóan elévült.
A felszámoló által képviselt adós által benyújtott fellebbezés alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú végzés fellebbezett részét részben megváltoztatta és a felszámolót elmaradt munkabér címén felmerült felszámolási költségként 5 280 000 Ft nyilvántartásba vételére és fedezet esetén - a törvényes közterhek levonását követően - ezen összeg kifizetésére kötelezte.
Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a hitelező munkaviszonyának fennállását jogerős munkaügyi bírósági ítélet állapította meg, a Pp. 229. § (1) bekezdése alapján az már nem tehető vitássá. A munkaviszony fennállása miatt a hitelező jogszerűen tarthatott igényt arra a munkabérre, amiről nem mondott le. Rámutatott, hogy az Mt. 10. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 31-ei érvénytelen munkaszerződés-módosításból eredő és a munkavállalót megillető jogokat úgy kell elbírálni, mintha a szerződés érvényes lenne.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy a hitelező a 2010. április 26-án előerjesztett felülvizsgálati kérelmében előadott nyilatkozatával az ezt megelőző időszakra vonatkozó munkabérigényéről lemondott. A felszámoló a 2010 májusától 2011 augusztusáig terjedő időre járó 5 280 000 Ft munkabért mulasztotta el nyilvántartásba venni és kifizetni. A 2010. április 26-ai felülvizsgálati kérelmében előadottakat azért minősítette a korábbi időszakra vonatkozó munkabérről történő lemondásnak, mert a hitelező ebben a jognyilatkozatában határozottan kijelentette, hogy lejárt anyagi követelése, munkabérigénye az adóssal szemben nincs. Miután a jövőre vonatkozóan nem lehet lemondani a munkabér igényről [Mt. 8. § (2) bekezdés], a joglemondás a 2010. április 26-ig tartó időszakra, a jognyilatkozat megtételét megelőzően esedékessé vált munkabér vonatkozásában vehető figyelembe.
A jogerős végzés ellen a hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását. Költségigénye is volt. Állította a Ptk. 207. § (3) bekezdésének a megsértését.
Álláspontja szerint a munkaügyi eljárásban, 2010 áprilisában abban a feltevésben volt, hogy elfogadható a felszámoló érvelése, mely szerint munkavégzés hiányában a felperesnek nem lehet munkabérigénye, mert csak az elvégzett munkáért illeti meg a felperest a munkabér. A munkaviszony megszüntetéséhez tapadó igény pedig idő előtti lett volna. Ezért nyilatkozott úgy, hogy nincs igénye az adóssal szemben. "Csak a munkaviszony megállapítása tárgyában született jogerős ítélet kézhezvételét követően, az Mt. rendelkezéseit alaposabban megvizsgálva szembesült azzal, hogy ha a munkavállaló a munkáltató működési körében felmerülő okból nem tud munkát végezni, személyi alapbére, mint állásidőre járó bér megilleti. Erre tekintettel tette meg a hitelezői igénybejelentést a követelt összegre.
Mindebből következően tehát a másodfokú bíróság által hivatkozott 2010. április 26-ai felülvizsgálati kérelemben tett jognyilatkozat nem értelmezhető jogról való lemondásnak, mert a felperes számára még annak a jognak az érvényesíthetősége sem volt ismert, melyről állítólagosan lemondott. Kizárólag olyan igény érvényesítéséről lehet lemondani, amelynek fennállása, érvényesíthetősége a jogról lemondó előtt ismert volt, a még nem ismert jogcímű igény nem lehetett joglemondás tárgya. A jogról való lemondást tartalmazó nyilatkozatot nem lehet kiterjesztően értelmezni. A másodfokú bíróság indokolatlanul kiterjesztően értelmezte a jognyilatkozatot, ebből eredően téves jogi következtetésre jutott és jogszerűtlenül utasította el a 2010 áprilisáig terjedő igényt.
A felszámoló által képviselt adós felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását és a hitelező eljárási költségben való marasztalását. Álláspontja szerint a hitelező munkaügyi perben hozott jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében tett nyilatkozata precíz, részletes, egyértelmű és félreérthetetlen. Hivatkozott arra, hogy a felülvizsgálati kérelmet a hitelező ügyvédje fogalmazta meg, s egyebekben sem mentesít a jog nem tudása. Nem állnak fenn a Ptk. 210.§ (2) bekezdésében rögzített feltételek.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint, és azt az abban megjelölt okokból nem találta jogszabálysértőnek.
Az eljárás irataiból megállapította, hogy a másodfokú bíróság helytállóan értékelte a hitelezőnek a munkaügyi eljárásban, a felülvizsgálati kérelemben tett nyilatkozatát. A felülvizsgálati kérelem benyújtásakor a hitelező azt kívánta elhitetni a Legfelsőbb Bírósággal, hogy nincs olyan követelése, amelyet érvényesíthetne a felszámolási eljárásban, és ezért nincs lehetősége más jogvédelmi eszköz igénybe vételére, akár a felszámolási eljárásban is. Ennek keretében valóban egyértelműen közölte, hogy nincs igénye az adóssal szemben. A hitelező az alábbiakat fejtette ki a munkaügyi megállapítási perben írt felülvizsgálati kérelmében:
"Téves a másodfokú bíróság azon feltételezése, mely szerint jelen eljárás a bejelenteni elmulasztott hitelezői igény »kerülő úton« történő érvényesítésére, az »elszalasztott« lehetőségek visszaszerzésére irányult volna."
"Tény, hogy az akkor még jogi képviselő nélkül eljáró felperes elmulasztotta határidőn belül bejelenteni a felszámoló felé a munkabérre vonatkozó igényét, és az is tény, hogy a felszámolás elrendelése óta munkát nem végez. Ennélfogva felperesnek lejárt munkabérre vonatkozó igénye nincs, ilyent érvényesíteni nem kíván és nem is tud."
A Kúria álláspontja szerint a hivatkozottak értelmezésére nincs szükség, a jogi képviselővel eljáró hitelező nyilatkozata egyértelmű volt. Annak érdekében, hogy a megállapítási perrel elérje a munkaviszonya fennállásának megállapítását, kizárta az adóssal szembeni követelésének fennállását a felülvizsgálati kérelem benyújtásának időpontjában. A másodfokú bíróság végzésében kifejtettekkel a Kúria mindenben egyetért.
A kifejtett indokokra tekintettel a jogerős végzés nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30. 221/2013.)
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság az E. Korlátolt Felelősségű Társaság felszámoló meghatalmazása alapján eljárt dr. Takács Tibor ügyvéd által képviselt F. Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt" adós felszámolására irányuló eljárásban, a Dr. Szabó Róbert Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Szabó Róbert ügyvéd által képviselt M. P. hitelező kifogása alapján, a Székesfehérvári Törvényszéken Fpkh.07-11-000047 számon folyó eljárásban, a Fővárosi Ítélőtábla 15.Fpkf.44.356/2012/4. számú jogerős végzése ellen a hitelező által 21. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán meghozta a következő
A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartja.
Kötelezi a hitelezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg 38.100 (Harmincnyolcezer-egyszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költséget az adós részére.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
A hitelező az adós társaság egyik tulajdonosa, aki 1989-től kezdődően munkaviszony keretében látta el az ügyvezetői feladatokat, személyi alapbére havi 330.000 Ft volt. Az adós ellen 2006. március 4-én felszámolási eljárás indult. A felszámolás megindulása után a hitelező többször fordult a felszámolóhoz, hogy fizesse ki a 2006. március óta elmaradt munkabérét. A felszámoló a hitelezői igényt elutasította, mert álláspontja szerint a felek között nem állt fenn munkaviszony.
A hitelező keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz annak megállapítása iránt, hogy az adós társaságnál folyamatosan munkaviszonyban áll. A munkaügyi bíróság másodfokon a keresetet elutasította, azzal az indokkal, hogy a Pp.123.§ szabálya szerint a megállapításra irányuló kereset előterjesztésének a törvényi feltételei nem álltak fenn, a felperes ugyanis a munkabérigényét a felszámolási eljárásban a jogalap tisztázására is kiterjedően érvényesítheti, nincs ráutalva a megállapítási ítélet nyújtotta különleges jogvédelemre. A jogerős ítélet ellen 2010. április 26-án előterjesztett felülvizsgálati kérelemben a hitelező arra hivatkozott, hogy az adóssal szemben lejárt anyagi követelése nincs. Miután 2006 tavasza óta nem dolgozik, bérigénye legfeljebb a munkaviszony későbbi megszüntetéséhez kapcsolódhatna, ezért a jövőbeni követeléséhez fűződő jogai megóvása érdekében indította a megállapítási pert. A Legfelsőbb Bíróság elfogadta az érvelését, a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a megismételt eljárásban 2011. június 15-én született jogerős ítéletben a munkaügyi bíróság megállapította a hitelező munkaviszonyának fennállását.
A hitelező 2011. augusztus 26-án jelentette be bérigényét a 2006. március- 2011. augusztus közötti időszakra, elmaradt munkabér címén, 21.450.000 Ft összegben, annak nyilvántartásba vételét és kifizetését kérve. Jogfenntartással élt a munkaviszony megszűnésének időpontjáig járó bére vonatkozásában.
A felszámoló a nyilvántartásba vételt elutasította.
A hitelező a felszámoló intézkedése ellen kifogással élt, kérve, hogy kötelezze a bíróság a felszámolót a 21.450.000 Ft munkabér követelés nyilvántartásba vételére és annak kifizetésére.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Hivatkozott arra, hogy a hitelező nem dolgozott, ezért munkabérre sem jogosult. Továbbra is kétségbe vonta a munkaszerződés valódiságát, elévülési kifogást jelentett be a 2008. augusztust megelőzően keletkezett munkabérekre vonatkozóan.
Az elsőfokú bíróság a kifogást részben megalapozottnak találta és kötelezte a felszámolót, hogy vegye nyilvántartásba és fizesse ki a hitelező követelését 11.880.000 Ft összegben. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a hitelező követelése a 2008. augusztus hónapot megelőző időszakra vonatkozóan elévült.
A felszámoló által képviselt adós által benyújtott fellebbezés alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú végzés fellebbezett részét részben megváltoztatta és a felszámolót elmaradt munkabér címén felmerült felszámolási költségként 5.280.000 Ft nyilvántartásba vételére és fedezet esetén - a törvényes közterhek levonását követően - ezen összeg kifizetésére kötelezte.
Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a hitelező munkaviszonyának fennállását jogerős munkaügyi bírósági ítélet állapította meg, a Pp. 229.§ (1) bekezdése alapján az már nem tehető vitássá. A munkaviszony fennállása miatt a hitelező jogszerűen tarthatott igényt arra a munkabérre, amiről nem mondott le. Rámutatott, hogy az Mt. 10.§ (1) bekezdése alapján a 2003. január 31-ei érvénytelen munkaszerződés-módosításból eredő és a munkavállalót megillető jogokat úgy kell elbírálni, mintha a szerződés érvényes lenne.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy a hitelező a 2010. április 26-án előerjesztett felülvizsgálati kérelmében előadott nyilatkozatával az ezt megelőző időszakra vonatkozó munkabérigényéről lemondott. A felszámoló a 2010. májusától 2011. augusztusáig terjedő időre járó 5.280.000 Ft munkabért mulasztotta el nyilvántartásba venni és kifizetni. A 2010. április 26-ai felülvizsgálati kérelmében előadottakat azért minősítette a korábbi időszakra vonatkozó munkabérről történő lemondásnak, mert a hitelező ebben a jognyilatkozatában határozottan kijelentette, hogy lejárt anyagi követelése, munkabérigénye az adóssal szemben nincs. Miután a jövőre vonatkozóan nem lehet lemondani a munkabér igényről (Mt. 8. § (2) bekezdés), a joglemondás a 2010. április 26-ig tartó időszakra, a jognyilatkozat megtételét megelőzően esedékessé vált munkabér vonatkozásában vehető figyelembe.
A jogerős végzés ellen a hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását. Költségigénye is volt. Állította a Ptk. 207. § (3) bekezdésének a megsértését.
Álláspontja szerint a munkaügyi eljárásban, 2010. áprilisában abban a feltevésben volt, hogy elfogadható a felszámoló érvelése, mely szerint munkavégzés hiányában a felperesnek nem lehet munkabérigénye, mert csak az elvégzett munkáért illeti meg a felperest a munkabér. A munkaviszony megszüntetéséhez tapadó igény pedig idő előtti lett volna. Ezért nyilatkozott úgy, hogy nincs igénye az adóssal szemben. "Csak a munkaviszony megállapítása tárgyában született jogerős ítélet kézhezvételét követően, az Mt. rendelkezéseit alaposabban megvizsgálva szembesült azzal, hogy ha a munkavállaló a munkáltató működési körében felmerülő okból nem tud munkát végezni, személyi alapbére, mint állásidőre járó bér megilleti. Erre tekintettel tette meg a hitelezői igénybejelentést a követelt összegre.
Mindebből következően tehát a másodfokú bíróság által hivatkozott 2010. április 26-ai felülvizsgálati kérelemben tett jognyilatkozat nem értelmezhető jogról való lemondásnak, hiszen a felperes számára még annak a jognak az érvényesíthetősége sem volt ismert, melyről állítólagosan lemondott. Kizárólag olyan igény érvényesítéséről lehet lemondani, amelynek fennállása, érvényesíthetősége a jogról lemondó előtt ismert volt, a még nem ismert jogcímű igény nem lehetett joglemondás tárgya. A jogról való lemondást tartalmazó nyilatkozatot nem lehet kiterjesztően értelmezni. A másodfokú bíróság indokolatlanul kiterjesztően értelmezte a jognyilatkozatot, ebből eredően téves jogi következtetésre jutott és jogszerűtlenül utasította el a 2010 áprilisáig terjedő igényt.
A felszámoló által képviselt adós felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását és a hitelező eljárási költségben való marasztalását. Álláspontja szerint a hitelező munkaügyi perben hozott jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében tett nyilatkozata precíz, részletes, egyértelmű és félreérthetetlen. Hivatkozott arra, hogy a felülvizsgálati kérelmet a hitelező ügyvédje fogalmazta meg, s egyebekben sem mentesít a jog nem tudása. Nem állnak fenn a Ptk. 210. § (2) bekezdésében rögzített feltételek.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint, és azt az abban megjelölt okokból nem találta jogszabálysértőnek.
Az eljárás irataiból megállapította, hogy a másodfokú bíróság helytállóan értékelte a hitelezőnek a munkaügyi eljárásban, a felülvizsgálati kérelemben tett nyilatkozatát. A felülvizsgálati kérelem benyújtásakor a hitelező azt kívánta elhitetni a Legfelsőbb Bírósággal, hogy nincs olyan követelése, amelyet érvényesíthetne a felszámolási eljárásban, és ezért nincs lehetősége más jogvédelmi eszköz igénybe vételére, akár a felszámolási eljárásban is. Ennek keretében valóban egyértelműen közölte, hogy nincs igénye az adóssal szemben. A hitelező az alábbiakat fejtette ki a munkaügyi megállapítási perben írt felülvizsgálati kérelmében:
"Téves a másodfokú bíróság azon feltételezése, mely szerint jelen eljárás a bejelenteni elmulasztott hitelezői igény "kerülő úton" történő érvényesítésére, az "elszalasztott" lehetőségek visszaszerzésére irányult volna."
"Tény, hogy az akkor még jogi képviselő nélkül eljáró felperes elmulasztotta határidőn belül bejelenteni a felszámoló felé a munkabérre vonatkozó igényét, és az is tény, hogy a felszámolás elrendelése óta munkát nem végez. Ennélfogva felperesnek lejárt munkabérre vonatkozó igénye nincs, ilyent érvényesíteni nem kíván és nem is tud."
A Kúria álláspontja szerint a hivatkozottak értelmezésére nincs szükség, a jogi képviselővel eljáró hitelező nyilatkozata egyértelmű volt. Annak érdekében, hogy a megállapítási perrel elérje a munkaviszonya fennállásának megállapítását, kizárta az adóssal szembeni követelésének fennállását a felülvizsgálati kérelem benyújtásának időpontjában. A másodfokú bíróság végzésében kifejtettekkel a Kúria mindenben egyetért.
A kifejtett indokokra tekintettel a jogerős végzés nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A hitelező felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az adós felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely az adós jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.