adozona.hu
ÍH 2019.144
ÍH 2019.144
VAGYONI BIZTOSÍTÉK A vezető tisztségviselő vagyoni biztosítékra kötelezés iránti kérelem alapjául szolgáló tényeket - így a fizetésképtelenség időpontját is - elegendő valószínűsíteni. A valószínűsítés annyit jelent, hogy ha a kérelmező által szolgáltatott bizonyítási eszközök alapján logikailag nem zárható ki az állított tények fennállása, a bizonyítási eszközök bizonyító erejének nem kell elérnie a tények valóságáról történő kétségtelen meggyőződés szintjét. Mindebből az következik, hogy a valószínűsítésh
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése alapján mint nyilvántartásba vett hitelező kérte az alperesek mint a P. "f.a." (a továbbiakban: adós) vezető tisztségviselői egyetemleges felelősségének megállapítását. Előadta, hogy az I. rendű alperes a cég vezető tisztségviselője volt, a II. és III. rendű alperesek pedig olyan személynek minősülnek, akik a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozat...
ÍH 2019.144 VAGYONI BIZTOSÍTÉK
A vezető tisztségviselő vagyoni biztosítékra kötelezés iránti kérelem alapjául szolgáló tényeket - így a fizetésképtelenség időpontját is - elegendő valószínűsíteni. A valószínűsítés annyit jelent, hogy ha a kérelmező által szolgáltatott bizonyítási eszközök alapján logikailag nem zárható ki az állított tények fennállása, a bizonyítási eszközök bizonyító erejének nem kell elérnie a tények valóságáról történő kétségtelen meggyőződés szintjét. Mindebből az következik, hogy a valószínűsítéshez sem elegendő csupán a kérelmező tényállítása, de az időmúlás miatt a további veszteségek elkerülése érdekében a bizonyítási eljárás befejezése sem szükséges. A valószínűsítés sikerét az ellenérdekű fél ellentétes tartalmú tényállítása nem zárja ki abban az esetben, ha a kérelmező a kérelem alátámasztására értékelhető és egymáshoz képest ellentmondásmentes bizonyítási eszközöket szolgáltat.
[ a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1)-(3) bek.]
A felperes keresetében a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése alapján mint nyilvántartásba vett hitelező kérte az alperesek mint a P. "f.a." (a továbbiakban: adós) vezető tisztségviselői egyetemleges felelősségének megállapítását. Előadta, hogy az I. rendű alperes a cég vezető tisztségviselője volt, a II. és III. rendű alperesek pedig olyan személynek minősülnek, akik a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroltak. Kérte, hogy az elsőfokú bíróság kötelezze az alpereseket 4 565 071 forint vagyoni biztosíték nyújtására.Állította, hogy az adós vagyoni helyzetének megromlása összefügg az alperesek eljárásával, és a perrel érvényesített követelése veszélyeztetett. Az adós az alapítása óta adót és járulékokat nem fizetett, egyetlen munkavállalója a felperes volt, akinek a munkaviszonyát jogellenesen megszüntették. A közigazgatási és munkaügyi bíróság 2016. október 11-én jogerőre emelkedett ítélete mindezt megállapította, és az adóst 3 372 180 forint és járulékainak megfizetésére kötelezte. Az adós a fizetési kötelezettségének nem tett eleget. Az adósnak már a pert megelőzően is 12 798 000 forint adótartozása volt. Az alperesek 2014. április 15-én a társaságot értékesítették egy Ukrajnában lakó ukrán állampolgárságú magánszemélynek, aki az átruházást követően nem lelhető fel, és az adós adószámát az adóhatóság 2015. január 7-én felfüggesztette. Ezután az adós érdemi tevékenységet nem végzett, a munkaügyi perben a felszámolás elrendeléséig elérhető sem volt, részére a bíróság ügygondnokot rendelt ki. A társaság értékesítését követően az I. rendű alperes a változásbejegyzési kérelmet csak késedelmesen és hiányosan nyújtotta be, és a beszámoló elkészítésével is késedelemben volt, az értékesítést követő zárómérleget 2014. május 15-éig nem terjesztette elő. A tag- és székhelyváltozás bejegyzésének elmulasztása fantomizálta a céget. Mindezek miatt az I. rendű alperesnek kell bizonyítania, hogy vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. A cég folyamatos vagyoncsökkenését a mérlegadatok alátámasztják, amelyek igazolják azt is, hogy az adóhatósági végrehajtás idején az alpereseknek lehetősége lett volna a tartozások törlesztésére, azonban a könyvekben feltüntetett 28 500 000 forint követelés behajtását felróhatóan elmulasztották.
Az I-III. rendű alperesek a biztosíték nyújtás iránti kérelem elutasítását kérték.
Vitatták a felperes által előadott tényeket. Állításuk szerint az értékesítés időpontjában az adóst nem fenyegette fizetésképtelenség, a 2014. évi egyszerűsített éves beszámolót is határidőben nyújtották be. Az adós 21 500 000 forint tartozásával szemben 28 500 000 forint követeléssel is rendelkezett, és az értékesítéskor mindössze 3 200 000 forint adó- és járuléktartozás terhelte, amely 2013-ban keletkezett. A II. és III. rendű alperesekkel szemben a kérelem azért is alaptalan, mert nem voltak a társaság vezető tisztségviselői, és a törvényi vélelem folytán sem tekinthetőek annak, a társaság irányítására nem volt befolyásuk.
Az elsőfokú bíróság 2018. november 30-án meghozott 40. számú végzésével a felperes vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelmét elutasította.
Határozatát a Cstv. 33/A. § (2)-(3) bekezdéseire alapította. A végzés indokai szerint a felperes a vezető tisztségviselők felelősségének megállapításához szükséges törvényi tényállási elemeket nem valószínűsítette. A követelés későbbi kielégítésének veszélyeztetettsége nem feltétele a vagyoni biztosíték nyújtásának.
Rámutatott, hogy - függetlenül a Cstv. 33/A. § (3) bekezdésében szabályozott vélelemtől - a felelősség megállapításának elsődleges feltétele a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet igazolása, és az alpereseknek csak az ezt követő magatartásai vizsgálhatóak. Megállapította, hogy az eredménytelen végrehajtások időpontjai az adóhatóság többszöri megkeresése ellenére sem igazoltak, így az sem állapítható meg, hogy a keresetben megjelölt időpontban az eredménytelen végrehajtás folytán a fizetésképtelenség miatt nyilvánvalóan fennállt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet is. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kezdetét az alperesek vitatják, amelynek tárgyában szakértői bizonyítás van folyamatban, így a felperes mindezt nem valószínűsítette.
A végzés elleni fellebbezésében a felperes annak hatályon kívül helyezését és kérelmének teljesítését kérte.
Álláspontja szerint a Cstv. 33/A. § (3) bekezdése szerinti vélelem az I. rendű alperes esetében fennáll, és a kérelme teljesítéséhez szükséges körülményeket valószínűsítette. Kiemelte, hogy az adótartozás mértéke - amely 2014. április 15-én meghaladta a 3 millió forintot - bizonyossággal határos módon valószínűsíti, hogy a fizetésképtelenség már az I. rendű alperes ügyvezetése, egyúttal a II-III. rendű alperesek quasi vezető tisztségviselői működése idején is fennállt. Az alperesek tisztában voltak azzal, hogy a társaságot nem képesek konszolidálni, ezért azt a hitelezői igényeinek figyelmen kívül hagyásával idegenítették el az utóbb fellelhetetlen ukrán állampolgárnak. Közterheket nem fizettek, és az adóhatóság által 2012-ben kezdeményezett végrehajtási eljárás a cég felszámolási eljárásának megindításáig nem szűnt meg. A végrehajtási eljárásban megközelítőleg mindössze 33 000 forint folyt be. A 2014-ben készített közbenső mérlegben feltüntetett követelések behajtására az alperesek nem tettek lépéseket, de a követelések valódisága is kérdéses, mert azokat az alperesek nem tudták igazolni. A munkaügyi perben az adós a perbeli jogait rosszhiszeműen gyakorolta, az eljárás elhúzására törekedett. A felperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kezdő időpontját, a követelését meghaladó vagyoncsökkenést és a hitelezői fedezet elvonását valószínűsítette.
Az I-III. rendű alperesek a fellebbezésre tett észrevételükben a végzés helybenhagyását kérték, annak helyes indokaira hivatkoztak.
A fellebbezés alapos.
A Cstv. 83/R. § (4) bekezdése értelmében a Cstv.-nek a 2017. évi XLIX. törvénnyel módosított 33/A. §-át a 2017. évi XLIX. törvény hatálybalépését követően benyújtott megállapítási és az annak alapján indítható marasztalási keresetekre kell először alkalmazni. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének jelenleg hatályos rendelkezése 2017. július 1-jétől irányadó. A felperes azonban a keresetet 2017. január 23-án nyújtotta be az elsőfokú bírósághoz, ezért a felek jogviszonyára a Cstv.-nek a 2011. évi CXCVII. törvény 35. §-ával megállapított és a 2013. évi CCLII. törvény 91. § (17) bekezdés f) pontjával módosított 33/A. §-át kell alkalmazni.
Az irányadó Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerint a hitelező a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsították, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. A gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy észszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. A (2) bekezdés alapján a keresetben vagyoni biztosíték nyújtása is kérhető a hitelezők követelésének kielégítése céljából.
A felperes a kérelemben megjelölte a kért biztosíték mértékét, és a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének általa állított időpontját, amelynek pontos megállapítása tárgyában a 36. sorszámú végzés szerint szakértői bizonyítás van folyamatban. A felterjesztett iratok alapján a NAV az elsőfokú végzés meghozatalát követően (2018. december 10-én) az adós folyószámla kivonatát megküldte, míg az alperesek 2019. január 18-án benyújtott nyilatkozata szerint a szakvéleményt időközben átvették.
Az elsőfokú bíróság a felperes kérelmét azért utasította el, mert álláspontja szerint a felperes a fizetésképtelenség időpontját nem igazolta, azonban a végzés indokai is tartalmazták, hogy a kérelem alapjául szolgáló tényeket - így a fizetésképtelenség időpontját is - elegendő valószínűsíteni. A valószínűsítés annyit jelent, hogy ha a kérelmező által szolgáltatott bizonyítási eszközök alapján logikailag nem zárható ki az állított tények fennállása, a bizonyítási eszközök bizonyító erejének nem kell elérnie a tények valóságáról történő kétségtelen meggyőződés szintjét. Mindebből következik, hogy a valószínűsítéshez sem elegendő csupán a kérelmező tényállítása, de az időmúlás miatt a további veszteségek elkerülése érdekében a bizonyítási eljárás befejezése sem szükséges. A valószínűsítés sikerét az ellenérdekű fél ellentétes tartalmú tényállítása nem zárja ki abban az esetben, ha a kérelmező a kérelem alátámasztására értékelhető és egymáshoz képest ellentmondásmentes bizonyítási eszközöket szolgáltat, míg a kérelem teljesítésének elbírálásánál nem értékelhető a felperes terhére, hogy az adóhatóság az elsőfokú bíróság megkeresését nem teljesítette.
Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság végzése a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése szerint vizsgálható szempontoknak nem felel meg, azonban a végzés megváltoztatásához szükséges adatok nem állnak a másodfokú bíróság rendelkezésére, ezért az elsőfokú bíróság végzését az 1952. évi Pp. 258. § (1) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította.
Az új határozat meghozatalánál az elsőfokú bíróságnak a Cstv. 33/A. § (1)-(2) bekezdéseinek alkalmazásával a felperes által szolgáltatott valamennyi bizonyítási eszköz értékelésével kell ismételten mérlegelni a kérelem alátámasztásaként valószínűsített tényeket.
A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárással kapcsolatos perköltséget az 1952. évi Pp. 259. §-a szerint irányadó 252. § (4) bekezdése alapján megállapította, amelynek viseléséről az elsőfokú bíróságnak kell rendelkeznie.
(Fővárosi Ítélőtábla 13.Gpkf.43.186/2019/2.)