adozona.hu
ÍH 2019.143
ÍH 2019.143
AZ ELSŐFOKÚ HATÁROZAT KÖTELEZŐ HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSÉT EREDMÉNYEZŐ FORMAI (TARTALMI) HIÁNYOSSÁG I. A vagyoni biztosíték nyújtására kötelezésnek nem feltétele a teljes tényállás feltárása, a törvény által megkövetelt valószínűsítés - fogalma szerint - az állított tény vagy körülmény "hihetővé" tételére irányul (Cstv. 33/A. § (1) bek.). II. Az elsőfokú bíróság végzése jogi indokolást egyáltalán nem tartalmaz, abból nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság a kérdéses tényállási elemek mérlegelésénél mel
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A S.P. Kft.-nek (továbbiakban: adós) az alperes tagja, és alapításától kezdve a felszámolása elrendeléséig önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetője is volt. A felperes kérelmére a Székesfehérvári Törvényszék 1.Fpk.39/2017/6. sorszámú végzéssel az adós fizetésképtelenségét megállapította, és felszámolását elrendelte, ennek kezdő időpontja 2017. szeptember 8. napja. A felszámolási eljárásban a felperes 10 532 146 Ft hitelezői igényt jelentett be, amit a felszámoló nyilvántartásba vett. ...
ÍH 2019.143 AZ ELSŐFOKÚ HATÁROZAT KÖTELEZŐ HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSÉT EREDMÉNYEZŐ FORMAI (TARTALMI) HIÁNYOSSÁG
I. A vagyoni biztosíték nyújtására kötelezésnek nem feltétele a teljes tényállás feltárása, a törvény által megkövetelt valószínűsítés - fogalma szerint - az állított tény vagy körülmény "hihetővé" tételére irányul [Cstv. 33/A. § (1) bek.].
II. Az elsőfokú bíróság végzése jogi indokolást egyáltalán nem tartalmaz, abból nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság a kérdéses tényállási elemek mérlegelésénél melyiket, milyen okból, milyen bizonyítékok vagy körülmények alapján találta valószínűsítettnek, és adott esetben az alperes ezt vitató álláspontját, bizonyítékait miért nem fogadta el.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontjának hiánya a fellebbezés érdemi elintézésének akadályát képezi, hiszen az elsőfokú határozat olyan orvosolhatatlan formai hiányosságban szenved, amely miatt az érdemi (tartalmi) felülbírálatra alkalmatlan [Pp. 349. § (1) bek., 346. § (5) bek., 380. § c) pont, 389. §]
A S.P. Kft.-nek (továbbiakban: adós) az alperes tagja, és alapításától kezdve a felszámolása elrendeléséig önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetője is volt. A felperes kérelmére a Székesfehérvári Törvényszék 1.Fpk.39/2017/6. sorszámú végzéssel az adós fizetésképtelenségét megállapította, és felszámolását elrendelte, ennek kezdő időpontja 2017. szeptember 8. napja. A felszámolási eljárásban a felperes 10 532 146 Ft hitelezői igényt jelentett be, amit a felszámoló nyilvántartásba vett. A felszámolási eljárás során a felszámoló 2018. november 21-én a felszámolási eljárás egyszerűsített módon történő befejezését kérte, arra hivatkozással, hogy az adós vagyona a várható felszámolási költségekre sem elegendő.A felperes, mint az adós hitelezője 2019. március 28-án előterjesztett keresetében a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján annak megállapítását kérte, hogy az alperes, mint az adós volt vezetője a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el, és ezáltal az adós vagyona 6 526 650 forinttal csökkent, valamint a felperes 6 526 650 Ft összegű követelésének teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat. Előadta, hogy az adósnál a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet álláspontja szerint 2015. december 31-én már bekövetkezett, tekintettel az adóssal szemben a felperes által már 2014. február 26-án elrendelt végrehajtási eljárás adataira, továbbá az adós 2015. évi, majd ezt követő éves beszámolóinak tartalmára. Az alperes azért nem a hitelezők érdekeiknek megfelelően járt el, mert a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után 2016. február 8-án 1 192 650 Ft értékű tárgyi eszközt értékesített az A.I. Kft. részére, illetve az adós pénzeszközét egy jövőbeli, hosszú
- 2016. február 1-jétől 2018. május 31-ig terjedő - időszakra vonatkozó 5 334 000 Ft összegű személybiztonsági szolgáltatás igénybevételére és kifizetésére fordította, már 2016. március 15-én, mintegy előlegként. A vagyoncsökkenés mértéke megegyezik a fenti két tétel együttes összegével, illetve követelése ilyen mértékben történő meghiúsulása feltételezhető a felszámoló által előterjesztett zárómérleg alapján. Az ügyvezető alperes fenti magatartása és a vagyoncsökkenés, valamint a hitelezői igénye ilyen mértékű meghiúsulása között az okozati összefüggés is fennáll, mert az alperes az adós vagyonát úgy csökkentette, hogy tudta, más tartozások fedezetét vonja el a fenti ügyletekkel, és a vagyoncsökkenés be nem következése esetén a felperesi követelés részben kiegyenlíthető lett volna. Keresetében egyúttal a Cstv. 33/A. § (9) bekezdés alapján kérte az állított vagyoncsökkenéssel azonos (6 526 650 Ft) összegű vagyoni biztosíték nyújtására kötelezni az alperest. Előadta, a biztosíték nyújtására irányuló kérelemben a biztosítéknyújtás indokoltságát alátámasztó körülményeket kell valószínűsíteni, aminek a keresetlevelében előadottakkal, és részletezett bizonyítékokkal eleget tett. Válasziratában perfelvételi nyilatkozatát akként módosította, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete - a rendelkezésre álló adatok alapján - már 2015. április 20. napján bekövetkezett.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset, valamint a biztosíték nyújtására irányuló kérelem elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy az adós likviditási nehézségekkel küzdött, de álláspontja szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete nem következett be a felperes által megjelölt időpontban, mert ezt követően az adós még számos kifizetést eszközölt, és a felperes maga is azt állította keresetlevelében, hogy az adós a felperes felé a 2016. január 15-ig a részletfizetési kötelezettségét teljesítette, továbbá az adós a hitelezőivel is egyeztetést folytatott. A felperes által sérelmezett ügyletek esetében úgy járt el, ahogy az egy vezető tisztségviselőtől általában elvárható, szándékosan vagy gondatlanul nem csökkentette az adós vagyonát, és erre vonatkozó álláspontját részletesen indokolta. Álláspontja szerint vezető tisztségviselői felelőssége megállapításához szükséges törvényi tényállási elemek közül egyik sem valósult meg. A biztosíték nyújtására irányuló kérelmet azért is elutasítani kérte, mert álláspontja szerint ilyen esetben a bíróságnak mérlegelnie kell, hogy az intézkedéssel okozott hátrány meghaladja-e az előnyöket, és a felperesnek egyértelműen valószínűsítenie kell, hogy a követelése későbbi kielégítése veszélyben van, illetve a bíróság döntésének elmaradása esetén pernyertessége esetén sem tudná igényét bírósági végrehajtás útján behajtani. A felperes a biztosíték nyújtásához szükséges feltételeket még valószínűsíteni sem tudta, így kérelme alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott végzésével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül biztosítékként fizessen meg a törvényszék Gazdasági Hivatal letéti számlájára 6 526 650 forintot. Határozatának indokolásában idézte a Cstv. - jelen eljárásban alkalmazandó 2017. július 1. napjától hatályos - 33/A. § (1) és (9) bekezdését. Rögzítette, hogy a felperesnek nem a követelés kielégítettségének veszélyeztetettségét kell bizonyítania, mert helyesen hivatkozott arra, hogy a jogszabály értelmezése és az egységes bírói gyakorlat alapján a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a felperes valószínűsítette a törvényi tényállási elemek megvalósulását. Az elsőfokú bíróság "a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a felperes valószínűsítette, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében írt feltételek fennállnak, ezért kötelezte az alperest biztosíték nyújtására".
Az elsőfokú végzéssel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, másodlagosan az elsőfokú végzés megváltoztatásával a biztosíték nyújtására irányuló kérelem elutasítását kérte. Hangsúlyozta, hogy az alkalmazandó törvényi rendelkezés értelmében a biztosíték nyújtására irányuló kérelemben a biztosítéknyújtás indokoltságát alátámasztó körülményeket valószínűsíteni kell. A felperes azonban nem valószínűsítette, hogy követelése későbbi kielégítése veszélyben lenne. Hivatkozott a Debreceni ítélőtábla ÍH. 2012.43. számú eseti döntésére, amely szerint a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezés nem különülhet el a megállapítás iránti kereset tárgyában való érdemi döntéstől.
A Cstv. 33/A. § (9) bekezdése nem határozza meg, hogy a bíróság milyen tények, indokok esetén rendelkezhet a biztosíték nyújtásáról, ez azonban nem jelenti azt, hogy a hitelezői érdekek sérelmét nem kell vizsgálnia. A beszámolókészítési és letétbehelyezési továbbá a Cstv. 31. §-ában foglalt iratátadási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, ezért a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésében foglalt bizonyítási teher átfordulása nem következett be, ezért a felperesnek kell a perben bizonyítania, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésben foglalt feltételek bekövetkeztek. Amíg a felperes nem bizonyítja, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt az alperes vezetői tisztségének időtartama alatt, és a vezető tisztségviselői feladatai ellátása során a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe, addig nem lehet megalapozottan dönteni a biztosíték nyújtása iránti kérelemről sem. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság már a pervételi tárgyalást megelőzően, csak a felperes által rendelkezésre bocsátott iratok alapján a per érdemi részére tartozó kérdésben előzetesen állást foglalt. Változatlanul vitatta, hogy az adós vezetőjeként, a fizetésképtelensége fenyegető helyzet bekövetkeztét követően vezetői feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el, és ezzel ok-okozati összefüggésben az adós vagyona a keresetbe állított összeggel csökkent, vagy ekkora összeg erejéig a hitelezői követelések kiegyenlítése meghiúsult volna. A felperes keresetében a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját 2015. december 31-ben jelölte meg, de válasziratában már azt állította, hogy az már 2015. április 20-án bekövetkezett. A felperes így e tényállási elemre határozott tényállítást nem tett, és álláspontját sem tudta valószínűsíteni, így a per jelenlegi adatai alapján abban sem lehet állást foglalni, hogy a fizetésképtelenség időpontja mikor következett be. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján elsődlegesen a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontját kell valószínűsíteni, azonban e feltétel sem teljesült, ennek hiányában pedig nincs meghatározva olyan konkrét időpont, amely viszonyítva vizsgálni lehetne az adós által kötött szerződéseket jogszerűségét, kifizetések indokoltságát. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság jogellenesen és indokolatlanul bírálta el a perfelvételi tárgyalást megelőzően a felperes biztosítéknyújtás iránti kérelmét, és tévesen állapította meg, hogy a felperes a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében foglalt tényállási elemek megvalósulását valószínűsítette.
A felperes fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Előadta, hogy a perben annak van jelentősége, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2015. december 31-én már fennállt. Fenntartotta, hogy a kereseti kérelmében foglaltak alapján valószínűsítette a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében foglalt feltételeket, ezért az elsőfokú bíróság megalapozottan döntött a biztosíték nyújtására irányuló kérelméről.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság határozata érdemi felülbírálatra alkalmatlan.
Az ítélőtábla a fellebbezési érvelés miatt mindenekelőtt rámutat arra, hogy tévesen hivatkozott az alperes fellebbezésében arra, hogy a biztosíték nyújtására irányuló kérelemről történő döntés nem különülhet el a per érdemében történő döntéstől. A normaszöveg annak indokolása szerint is a Cstv. 33/A. § (9) bekezdésében szabályozott biztosíték nyújtására irányuló kérelem egy sui generis jogintézmény, és ennek tárgyában önállóan, és soron kívül kell döntenie a bíróságnak. Ebből következően azzal sem sértette meg az elsőfokú bíróság az eljárás szabályait, hogy az előterjesztett kérelemről még a perfelvételi tárgyalást megelőzően döntött
A vagyoni biztosíték nyújtásának a lehetőségét
- új jogintézményként - a 2009. évi törvénymódosítás vezette be, a módosító jogszabály indokolása szerint annak érdekében, hogy marasztaló bírósági döntés esetén már a felszámolási eljárás e szakaszában fedezet keletkezzék a hitelezők kielégítésére.
A biztosíték célja, hogy biztosítsa a Cstv. 33/A. §-ára alapított per eredményességét, az alperes marasztalása esetén az ítélet végrehajthatóságát. A hitelezői jogvédelem erősítésének jogalkotói szándékát mutatja, hogy a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezésnek nem feltétele a teljes tényállás feltárása.
A valószínűsítés ugyanis abban különbözik a bizonyítástól (bizonyítottságtól), hogy a valószínűsítés során nem kell eljutni a per eldöntéséhez szükséges tényeknek a bizonyosság erejével történő megállapításáig. A valószínűsítés - fogalma szerint - az állított tény vagy körülmény "hihetővé" tételére irányul.
A rendelkezés értelmezésével kapcsolatban kialakult egységes bírói gyakorlat szerint - amit a hatályos és alkalmazandó norma-szöveg is alátámaszt - vagyoni biztosíték nyújtására a vezető tisztségviselő akkor kötelezhető, ha a felelőssége megállapításához szükséges - a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szabályozott - törvényi tényállási elemeket a felperes valószínűsítette. Vagyis a valószínűsítésnek a megállapítási keresetet alátámasztó tényekre kell kiterjednie.
Az alperes felelősségének és a vagyoncsökkenés tényleges mértékének az ítéleti bizonyossággal történő bizonyítása már a per érdemi döntéshozatala körébe tartozik. Az ezt megelőzően hozott vagyonbiztosíték adásáról szóló döntés során a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak megítélése, hogy a felperes az általa megjelölt tényállási elemek megvalósulását (az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét és időpontját, az állított vagyoncsökkenés mértékét, az alperes hitelezői érdeket sértő magatartását, illetve az utóbbi kettő közötti okozati összefüggést) a rendelkezésre álló iratok alapján megfelelően valószínűsítette-e. A fenti feltételek valószínűség szintjét meghaladó megállapítása ugyanakkor már az érdemi döntés körébe tartozó kérdés.
Az ilyen kérdésben történő határozat meghozatalára és tartalmára is irányadó ugyanakkor a Pp. 349. § (1) bekezdésének utaló rendelkezése folytán a Pp. 346. § (5) bekezdése, mely szerint a jogi indokolás tartalmazza egyebek mellett a megállapított tényekre vonatkozó bizonyítékokat azokkal a körülményekkel együtt, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, a tények megállapításának egyéb körülményeit, továbbá azokat az okokat, amelyek miatt a bíróság valamely tényállítást nem talált bizonyítottnak.
A peres felek a konkrét esetben a perfelvételi irataikban részletesen előadták az arra vonatkozó - egymással ellentétes - álláspontjukat, hogy az alperesi felelősség megállapításának feltételei miért állnak, illetve nem állnak fenn, és számos okirati bizonyítékkal alátámasztottan nyilatkoztak ezen elemek - a per jelenlegi állása szerinti - valószínűsítéséről is.
Az elsőfokú bíróság fellebbezett végzésének indokolása azonban e körben kizárólag annyit tartalmaz, hogy elsőfokú bíróság "a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a felperes valószínűsítette, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében írt feltételek fennállnak."
Megállapítható tehát, hogy az elsőfokú bíróság végzése jogi indokolást egyáltalán nem tartalmaz, abból nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság a kérdéses - fent nevesített - tényállási elemek mérlegelésénél melyiket, milyen okból, milyen bizonyítékok vagy körülmények alapján találta valószínűsítettnek, és adott esetben az alperes ezt vitató álláspontját, bizonyítékait miért nem fogadta el.
A fentiek miatt a fellebbezési eljárásban a fellebbezéssel támadott határozatból nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság a valószínűsítés szintjének megfelelő mértékben egyáltalán megvizsgálta-e meg a felperesi kérelemben megjelölt tényállási elemek megvalósulását, ezt milyen bizonyítékok vagy nyilatkozatok alapján tette, és ennek alapján az sem állapítható meg, hogy helytállóan jutott-e arra következtetésre, hogy azok alapul szolgálnak a vagyoni biztosíték nyújtására történő kötelezésre.
Ennek a fogyatékosságnak a következménye a másodfokú eljárás tárgyának - az elsőfokú bíróság jogi álláspontjának - hiánya, amely a fellebbezés érdemi elintézésének akadályát képezi, hiszen az elsőfokú határozat így olyan orvosolhatatlan formai hiányosságban szenved, amely miatt az érdemi felülbírálatra alkalmatlan.
Az indokolás ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a törvény a másodfokú bíróság által mérlegelhető hatályon kívül helyezési oknak minősülő lényeges eljárási szabálytalanságok köréből külön tényállássá emeli át a kötelező hatályon kívül helyezési okok körébe azt az esetet, amikor az elsőfokú ítélet olyan tartalmi hiányosságban szenved, ami a másodfokú eljárásban nem orvosolható. Megjegyzendő, hogy az indokolás a törvény szövegének a "formai hiányosság" szövegfordulata helyett tartalmi hiányosságról tesz említést, s hozzá is teszi, hogy a másodfokú bíróság erre tekintettel csak akkor helyezheti hatályon kívül az elsőfokú bíróság ítéletét, ha az ítélet a törvényben előírt kötelező tartalmi elemek közül egyáltalán nem tartalmazza a rendelkező részt vagy az indokolást, és értelemszerűen nem állnak fenn az ítélet kiegészítésének feltételei sem, erre utal a szövegben a "nem orvosolható" fordulat. Miután a szó nyelvtani értelmében vett "formai hiányosság" nehezen értelmezhető hatályon kívül helyezési okként, így vélhetően a jogalkotó a Pp. 346. §-ában írtak megsértésének esetére teszi lehetővé a szankció alkalmazását. Nehezen képzelhető el, hogy bármilyen kezdő bíró úgy hoz ítéletet, hogy annak hiányzik a rendelkező része vagy indokolása, az inkább előfordul, hogy a rendelkező részben olyan elemeket használnak, amelyek az indokolásra tartoznak és fordítva. E tartalmi fogyatékosság következménye a másodfokú eljárás tárgyának - a bíróság döntésének vagy jogi álláspontjának - a hiánya, ami a fellebbezés érdemi elintézésének akadálya. A bíróságnak a felek kérelmétől függetlenül kell a hatályon kívül helyező döntést meghoznia, mivel az elsőfokú bíróság jogsértése olyan súlyú, hogy nem lehet annak orvoslását a felek kérelméhez kötni. (A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja II/III. 1612-1613. oldal; szerkesztő: Varga István)
A fentiek miatt az ítélőtábla az elsőfokú végzést a Pp. 389. § szerint alkalmazandó Pp. 380. § c) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak - a peres felek perfelvételei irataiban foglaltak alapján, és az azokban foglaltakra tekintettel - soron kívül kell határoznia a felperesnek a biztosíték nyújtására irányuló kérelme tárgyában. Az ezt elbíráló végzése indokolásában [Pp. 346. § (5) bekezdés] pedig ki kell térni - az egyéb törvényes elemek mellett - arra is, hogy az elsőfokú bíróság a perfelvételi iratokban foglaltakat miként értékelte, és a vizsgálandó tényállási elemek közül konkrétan melyiket, milyen okból, milyen bizonyítékok vagy körülmények alapján találta valószínűsítettnek, illetve ellentétes döntés esetén fordítva.
(Győri Ítélőtábla Gpkf.II.25.666/2019/2.)