adozona.hu
AVI 2014.3.25
AVI 2014.3.25
Becslési eljárás nemcsak akkor folytatható le, ha az adózónál tényleges vagyongyarapodás folytatható le (2003. évi XCII. tv. 108-109. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 2002-2006. évek tekintetében személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le a felperesnél, melyben az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-ai alapján becslési eljárást folytatott le, és terhére 2002-2003. évekre összesen 3 635 110 Ft adókülönbözetet állapított meg. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és a felperes terhére összesen 3 756 210 Ft adók...
Az adóhatóságok vizsgálták a felperes ingatlaneladását, gépkocsi eladását, vételét, kölcsönnyújtásait-visszafizetéseit, biztosítási díjat, megélhetési költségeit, a hivatkozott öröklést, a pénzintézetekbe történő befizetéseket, kivéteket. Ennek alapján megállapította, hogy a felperes a Cs. Kft. részére nyújtott tagi kölcsönök esetében 2002-ben 785 902 Ft, 2003-ban 170 000 Ft tekintetében igazolt fedezettel nem rendelkezett. J. Ákosnak 2003. augusztus 29-én nyújtott 10 000 000 Ft kölcsönből 7 547 000 Ft vonatkozásában nem rendelkezett igazolt fedezettel. Az adóhatóságok nem fogadták el, hogy a felperes jelentős készpénzt tartott otthon, és ennek fedezete a K. Kft.-nek (továbbiakban: Kft.) 1998-ban átutalt 12 000 000 Ft kölcsön 2001. november 13-i visszafizetése lett volna.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy vagyongyarapodása a vizsgált időszakban nem volt, jelentős otthoni pénzösszegekkel rendelkezett. Ennek alapja részben a b.-i nyaraló eladásából származó 20 millió Ft, amelyet 2001-ben vett ki a bankból, másrészt a Kft. részére nyújtott kölcsön 2001. novemberi visszafizetése volt; az Art. 103. § (3) bekezdése alapján megfelelően bizonyította forrásait.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában a becslési eljárással kapcsolatban idézte az Art. 108-109. §-ait, a tényállás megállapítási kötelezettséggel kapcsolatban az Art. 97. § (4) és (6) bekezdéseit, a bizonyítékok mérlegelésével kapcsolatban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § (6) bekezdését.
A közigazgatási iratok és a bírósági eljárásban lefolytatott bizonyítás eljárás adatai alapján azt állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a tényállást nem tárta fel teljes körűen, és tévesen rekesztette ki a bizonyítékok közül a 2001. november 13-án kelt "kölcsönszerződés megszüntetése" elnevezésű okiratot. Álláspontja szerint tartalmát tekintve ez egy átvételi elismervény, egyoldalú jognyilatkozat, melyben az átvevő igazolja az átvétel megtörténtét. Ezért elegendő volt, hogy azt csak a kölcsönadó írta alá. A kölcsön visszafizetését további bizonyítékok is alátámasztották. Az elsőfokú bíróság megkereste a Kft. felszámolóját, majd annak tájékoztatása alapján a felszámolt cég iratkezelőjét, a D. Kft.-t. Ennek alapján megállapította, hogy a felperes sem a határidőben belül, sem a határidőn túl bejelentett hitelezői igénylők között nem szerepel. Ez is azt támasztja alá, hogy a kölcsönt visszakapta, hiszen nem tett jogi lépéseket visszaszerzései iránt. Az elsőfokú bíróság utalt a kölcsönvevő K. I. 2000. november 19-i és 2001. június 5-i levelére is, melyben a kölcsönösszeg 2001. év végéig történő visszafizetésére tesz nyilatkozatot. A tanúként meghallgatott T. Károly úgy nyilatkozott, hogy a felperes nagyobb összegű készpénzzel rendelkezett otthon az állami bankrendszerben bekövetkezett 1998-as bankcsőd miatt.
Az új eljárás során az elsőfokú adóhatóságnak további bizonyítás nélkül el kell fogadnia, és figyelembe kell vennie a 2002. január 1-jei nyitó készlet megállapításánál a perben vitatott, felperes részére 2001. november 13-án átadott 12 millió Ft rendelkezésre állását.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel hitelt érdemlően nem tudta bizonyítani a kölcsön visszafizetésének megtörténtét. A felszámoló nem tudott a kölcsön visszafizetéséről, K. István tagadta, hogy visszafizette a kölcsönt; nem nyert bizonyítást, hogy a felperes tudott volna a Kft. felszámolásáról, így a hitelezői igény bejelentésének elmulasztása sem perdöntő bizonyíték.
A felperes ellenkérelmében az alperes felülvizsgálati kérelmének elutasítását, csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását és az ítélet indokolásának megváltoztatását kérte. Hivatkozott arra, hogy 1999 és 2001 között 19 millió Ft-ot vett ki a bankból, de az alperes az Art. 109. § (3) bekezdése ellenére az elévülési időt megelőző szerzésre való hivatkozást nem vizsgálta. A jogerős ítélet indokolását szükséges kiegészíteni azzal, hogy a megismételt eljárásban az adóhatóságnak vizsgálnia kell a felperes által banki bizonylatokkal igazolt forrást is.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozással kérheti. A jogszabálysértés vonatkozhat mind anyagi, mind eljárásjogi jogszabálysértésre, ez utóbbinak - a Pp. 275. § (3) bekezdésére figyelemmel - az ügy érdemi elbírálására kihatással kell lennie. A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A perben a jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban a következőkre mutat rá:
Az iratok alapján megállapítható, hogy a felperes már a közigazgatási eljárásban, majd keresetlevelében hivatkozott a b.-i nyaraló eladásából származó 20 millió Ft (19 millió Ft) bankból történő 2001. évi kivételére azzal, hogy a fellebbezés mellékleteként csatolta ezen bizonylatokat. A jogerős ítélet tényállása is tartalmazza ezt a felperesi hivatkozást, de a jogi indokolási rész e forrás meglétével vagy megléte hiányával érdemben nem foglalkozott, csak a 12 millió Ft kölcsönnel. Megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság ezen felperesi hivatkozást érdemben nem vizsgálta, arról ítéleti rendelkezést nem tett. Ezzel megsértette a Pp. 213. § (1) bekezdését, mely szerint az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. Ez a közigazgatási perben, a becslési eljárásban konkrétan azt jelenti, hogy a bíróságnak a felperes által keresetlevelében hivatkozott valamennyi forrásával kapcsolatban állást kell foglalni. Jelen perben azonban a b.-i nyaraló eladásából származó bevétel rendelkezésre állásáról nem döntött az elsőfokú bíróság.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdésére figyelemmel megállapította, hogy a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében nem hivatkozott a Pp. 213. § megsértésére. A felülvizsgálati eljárás terjedelmét a felülvizsgálati kérelem jogszabálysértésre vonatkozó előadásai határozzák meg. A Legfelsőbb Bíróság a megismételt eljárás tekintetében nem adhat olyan iránymutatást az adóhatóságnak, amely tényállási elemet az elsőfokú bíróság a Pp. 213. § ellenére nem vizsgált. A felperesnek csatlakozó felülvizsgálati kérelmében az adóigazgatási eljárásban vizsgálandó kérdésekre való hivatkozása önmagában nem elegendő. A felperesnek igaza van abban, hogy az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel az elévülést megelőző időszakra is kiterjedhet a vizsgálat, de ha ez a jogkérdés nem volt tárgya az elsőfokú bírósági eljárásnak, akkor erről a Legfelsőbb Bíróság sem rendelkezhetett. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felperes csatlakozó kérelmét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban az alábbiakat fejti ki:
Az Art. 108. § (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Az Art. 109. § (1) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. Becslési eljárás nem csak akkor folytatható le, ha az adózónál tényleges vagyongyarapodás tapasztalható (pl.: ingatlan, jelentős értékű ingóság), hiszen a nem adózott jövedelmét egyéb célra is fordíthatja (pl.: tagi kölcsön nyújtás, külföldi utazás). A lényeg, hogy a kiadásai nincsenek arányban a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összegével.
Az Art. 108. § (2) bekezdése alapján az adóhatóság köteles bizonyítani, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, azonban az Art. 109. § (3) bekezdése lehetőséget biztosít az adózónak ahhoz, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolja. Az adóhatározatok bírósági felülvizsgálata iránti perben a Pp. 324. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A bizonyítás lényege, hogy most már az adózó érdekkörébe áll, hogy hitelt érdemlő adatokkal igazolja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Ennek elmaradása, vagy sikertelensége az adózó hátrányára esik.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a 12 millió Ft kölcsön visszafizetésével kapcsolatban az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta, eljárásában további bizonyítási eljárásokat foganatosított ezzel kapcsolatban. A bizonyítékok értékelésénél a Pp. 206. § (1) bekezdés szabályait betartva a Pp. 221. § (1) bekezdése alapján kellő részletességgel indokolta. Helytálló volt az a kiindulási alap, hogy önmagában az a tény, hogy csak a felperes írta alá - mint átvevő - a 2001. november 13-i "kölcsönszerződés megszüntetése" okiratot, azt nem teszi érvénytelenné vagy hiányossá. Tartalmát nézve az átvételi elismervénynek tekintendő okiraton nem feltétlenül kellett szerepelnie a pénzt átadó személy nevének, aláírásának. Az elsőfokú bíróság azonban nemcsak erre a tényre alapította az elismerést, hanem a felszámoló, illetve az iratkezelő nyilatkozataiból levont következtetésekkel is. Ennek alapján megállapította, hogy a felperes hitelezői igényt nem jelentett be a Kft.-vel szemben, amely szintén a kölcsön visszafizetését igazolja. A kölcsönadó a közigazgatási eljárás során tett meghallgatásakor valóban nem ismerte el a visszafizetést, de a felperes ezzel kapcsolatban helytállóan utalt arra, hogy az elismerés esetén a felszámoló kikerülésével került sor a visszafizetésre, melynek büntetőjogi következményei lettek volna.
A felülvizsgálati eljárásban annak rendkívüli perorvoslati jellegéből fakadóan a tényállás módosítására, illetve a bizonyítékok újraértékelésére, felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős ítélet tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás hiányos, iratellenes megállapításokat tartalmaz, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül, életszerűtlenül mérlegelte. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az elsőfokú bíróság a fenti hibáktól mentesen állapította meg a tényállást, és a 12 millió Ft kölcsön visszafizetésével kapcsolatban kirívóan okszerűtlen mérlegelés sem volt megállapítható, ezért az alperes felülvizsgálati kérelmét alaptalannak ítélte meg.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.110/2010.)