adozona.hu
BH+ 2014.3.129
BH+ 2014.3.129
A védett korban lévő munkavállaló munkaviszonyának létszámcsökkentésre alapított rendes felmondással történt megszüntetése jogellenes, ha a felmondás különös indokoltságát a munkáltató kizárólag abban jelölte meg, hogy a kiválasztás azért esett az érintett munkavállalóra, mert neki volt a legmagasabb munkabére [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 89. § (7) bek.; MK 10. számú állásfoglalás].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes munkavállaló keresete az alperes munkáltató által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására és elmaradt önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperes 2009. június 17-én kelt jogellenes felmondása folytán 2011. május 2-án megszűnt. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér, valamint önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj k...
BH+ 2014.3.129 A védett korban lévő munkavállaló munkaviszonyának létszámcsökkentésre alapított rendes felmondással történt megszüntetése jogellenes, ha a felmondás különös indokoltságát a munkáltató kizárólag abban jelölte meg, hogy a kiválasztás azért esett az érintett munkavállalóra, mert neki volt a legmagasabb munkabére [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 89. § (7) bek.; MK 10. számú állásfoglalás].
A felperes munkavállaló keresete az alperes munkáltató által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására és elmaradt önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj megfizetésére irányult.A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperes 2009. június 17-én kelt jogellenes felmondása folytán 2011. május 2-án megszűnt. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér, valamint önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj késedelmi kamattal növelt összegű megtérítésére. Egyebekben a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az 1949-ben született felperes 2002. január 1-jétől állt munkaviszonyban az alperesnél, munkaszerződése szerint vezető szerelő munkakörben. A munkaszerződés 6. pontja alapján munkáltatói juttatásként megillette az alapbér 5%-át kitevő önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj. A munkaköri leírása szerint szerelésvezető volt, de vezetői feladatok abban nem szerepeltek. Felperesen kívül még két szerelő, I. J. és P. T. dolgozott az alperesnél. A munkáltató 2008. október közepétől nem teljesített befizetést a felperes után az önkéntes nyugdíjpénztárba, és a tagdíjat a felperesnek sem fizette ki. Az alperes 2009. június 17-én 2009. augusztus 16-ára felmondta a felperes munkaviszonyát hivatkozva arra, hogy a munkáltató gazdasági helyzete a gazdasági válság következtében romlott, ezért létszámcsökkentésre kényszerül, és megszünteti a vezető szerelői munkakört. A felperes 2009. augusztus 17-étől előrehozott öregségi nyugdíjban részesül.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint nem bizonyított, hogy a felperes ténylegesen vezető szerelő volt. A munkaköri leírásban nem szerepeltek vezetői feladatok, de dr. Cz. P. korábbi igazgató nyilatkozata szerint is az elnevezés csak annyit jelentett, hogy magasabb volt a fizetése, mert régebbi dolgozó volt. P. L.-né könyvelő előadása szerint sem kapott a felperes vezetői pótlékot, P. Gy. ügyvezető pedig nem jelölt meg olyan feladatot, amelyből megállapíthatóan a felperes vezetői tevékenységet látott el. V. Z. műszaki vezető szerint a felperes munkaköre szervizes volt, vezetőként jogosult volt a munkanaplót aláírni. Azt azonban a felperes távozása után más is aláírhatta. A felperes tevékenységét csak mennyisége és minősége tekintetében tudta elkülöníteni a többi szerelő tevékenységétől.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy valótlan volt a felmondásnak az az indoka, hogy a felperes munkaviszonyát a vezető szerelői munkakör megszüntetése miatt kellett megszüntetni.
A létszámcsökkentés mint indok valóságát a felperes nem vitatta. Jelen ügyben az Mt. 89. § (7) bekezdés rendelkezéseire figyelemmel a munkáltató azonban a felperes munkaviszonyát csak különösen indokolt esetben szüntethette volna meg. Felperes védett kora ellenére nem a másik két szerelő valamelyikének, hanem a felperesnek mondták fel a munkaviszonyát, ami rendeltetésellenes joggyakorlás.
A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként 2009. augusztus 17-étől felperes keresete szerinti időpontig, 2011. május 2-áig ítélte meg az elmaradt munkabért, levonva a megtérült nyugdíjat, és harminchat havi kárátalány megfizetésére is kötelezte az alperest, elutasítva az ezt meghaladó igényt.
A 164 500 forint elmaradt önkéntes nyugdíjpénztári befizetésre vonatkozó döntését azzal indokolta, hogy az alperes nem igazolta, miszerint a munkaszerződésben rögzített összeget befizette a felperes után.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú ítéletet a fellebbezett részében megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy a felmondás indoka létszámcsökkentés volt, amely szükségessé tette a "jelentős bérteherrel járó, de tényleges munkavégzési lehetőséget már nem biztosító vezető szerelői munkakör megszüntetését".
A bizonyítási anyag alapján megállapította, hogy a felperes munkaszerződésben foglalt munkaköri elnevezés ellenére ténylegesen nem végzett vezető tevékenységet, szerelő volt. A felmondás közlése idején az alperesnél más munkavállalók is dolgoztak a felpereshez hasonló munkakörben, bár a másik két munkavállaló feladatköre a felperesétől részben eltért.
Nem értett egyet a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy a felmondás azon indoka valótlan, mely szerint a vezető szerelő munkakör megszüntetése miatt kellett megszüntetni a felperes munkaviszonyát. Erre létszámcsökkentés miatt került sor, amelynek folytán megszűnt az általa ténylegesen betöltött munkakör.
A létszámleépítést és annak szükségességét a felperes nem vitatta, de életkorára tekintettel állítása szerint csak különösen indokolt esetben kerülhetett volna sor a munkaviszonya megszüntetésére. Az Mt. 89. § (7) bekezdés és az MK 10. számú állásfoglalás alapján a másodfokú bíróság azonban ezen különös indokot megvalósító oknak tekintette az alperes gazdasági helyzetének - felmondásban írt - jelentős elnehezülését, illetve az emiatt szükségessé vált létszámcsökkentést, melynek során a felperes mint legjelentősebb bérteherrel járó munkavállaló munkaviszonyát szüntette meg. Nem minősül rendeltetésellenes joggyakorlásnak az, hogy az átszervezés során más, a felpereshez hasonló munkakörben dolgozó munkavállalók munkaviszonyát a munkáltató fenntartotta.
Alaptalanul hivatkozott a felperes az egyenlő bánásmód megsértésére. A 2003. évi CXXV. tv. (a továbbiakban: Esélytörvény) 7. § (2) bekezdése értelmében nem sértette az egyenlő bánásmód követelményét az alperes intézkedése, mert annak a fent kifejtettek szerinti ésszerű indoka volt.
Nem volt vitatott, hogy a felperes által érvényesített időszakban az alperes az önkéntes nyugdíjpénztári befizetést elmulasztotta. Önmagában azonban a befizetés elmaradása a bírói gyakorlat szerint nem jogosítja fel a munkavállalót arra, hogy saját részére követelje a befizetni elmulasztott tagdíjat. A felperes csak a fellebbezési ellenkérelmében jelölte meg a nyugdíjpénztári befizetés elmaradásából eredő igénye jogcímét kárként. Az 1993. évi XCVI. tv. 13. § (2) bekezdése, a 14. § alapján azonban a kár nem azonos az alperes által befizetni elmulasztott tagdíjak összegével. Az elsőfokú eljárás során azonban a felperes követelése jogcímét nem kártérítésként jelölte meg, ezért annak érdemi vizsgálatára az elsőfokú bíróságnak nem volt lehetősége, így azt a másodfokú bíróság sem vizsgálhatta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Hivatkozása szerint az MK 10. számú állásfoglalás helyes értelmezése alapján védett korú munkavállalóval közölt rendes felmondás jogszerűségéhez szükséges annak megállapítása, hogy a munkáltató oldalán olyan többletkörülmény, olyan súlyos ok áll fenn, mely erősebb a munkavállaló oldalán jelentkező jogszabály által védett érdeknél. Ilyennek nem tekinthető, hogy az azonos munkakörben dolgozók bére közül az övé a legmagasabb. De nem tekinthető ilyennek önmagában a gazdasági nehézség sem.
A másodfokú bíróság a felmondás indokát jogellenesen kiterjesztette. Abban ugyanis nem szerepel az, hogy a felperes "ténylegesen betöltött munkaköre" megszűnt volna a létszámcsökkentés miatt. Ezt a perben azonban semmi nem támasztja alá.
Amennyiben pedig a vezető szerelői munkakör nem létezett, akkor a három, közel azonos feladatokat ellátó szerelő közül jogszerűtlen volt a védett korú munkavállaló kiválasztása.
Hivatkozása szerint az Esélytörvényt megsértve hozta meg a munkáltató az intézkedését. Tárgyilagos mérlegelés alapján ugyanis az alperes választhatott volna más megoldást, intézkedésének nem volt ésszerű indoka.
Álláspontja szerint az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés a felperesnek a munkaszerződés 6. pontja alapján jár, mely juttatás bérjellegű volt, ezért annak kifizetését jogszerűen igényelheti.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történő fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az alperes gazdasági nehézségei miatt létszámcsökkentéssel járó átszervezésre kényszerült, melynek során a három szerelő munkakörű munkavállaló közül a védett korú felperest küldte el rendes felmondással. A perben a felperes nem vitatta a létszámcsökkentés mint indok valóságát, az alperes pedig felülvizsgálati kérelemmel nem támadta a jogerős ítélet azon ténymegállapítását, hogy a felperes ténylegesen nem végzett vezető tevékenységet, szerelő volt, és hogy a felperesen kívül még két szerelő dolgozott az alperesnél [Pp. 275. § (2) bek.].
Az eljáró bíróságok az Mt. 89. § (7) bekezdése alapján - figyelemmel az MK 10. számú állásfoglalásra is - helytállóan vizsgálták, hogy a munkáltató jogszerűen szüntette-e meg a védett korban lévő felperes munkaviszonyát. A másodfokú bíróságnak azonban az erről levont jogkövetkeztetése nem helytálló.
A rendes felmondás az átszervezés indokaként jelölte meg a munkáltató gazdasági helyzetének elnehezülését. Az átszervezés pedig létszámcsökkentéssel valósult meg. Ahhoz azonban, hogy a munkáltató a létszámcsökkentéssel érintettek kiválasztása során a védett korú munkavállaló elküldéséről dönthessen, az átszervezést megalapozó indokot meghaladó súlyos ok fennállása szükséges. Nem tekinthető ilyennek a három szerelő közül egy főt érintő létszámcsökkentés, hiszen ez maga a kiválasztást szükségessé tevő átszervezés, de az sem, hogy az elküldött, védett korban lévő munkavállalónak a legmagasabb a bére. Általában ugyanis a nyugdíjkorhatárhoz közeli életkorú munkavállalók munkabére - munkaviszonyukra, tapasztalatukra tekintettel - magasabb az azonos munkakörű és végzettségű fiatalabb munkatársakénál. Így ezen ok nem tekinthető olyan különös oknak, amely a védett korú munkavállaló munkaviszonyának fenntartását tarthatatlanná tenné. A másodfokú bíróság által levont jogkövetkeztetés a felperes munkaviszonyának felmondását megalapozó különös indok meglétéről tehát jogsértő, a munkáltató intézkedése pedig jogellenes.
A munkáltatói rendes felmondás az Mt. 89. § (7) bekezdésébe ütközött, ezért szükségtelen volt annak vizsgálata, hogy az az egyenlő bánásmód, vagy a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megfelelt-e.
Megalapozatlanul sérelmezte azonban a felperes a jogerős ítéletnek az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj befizetésével kapcsolatos álláspontját.
A Pp. 272. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja. Pontosan elő kell adni továbbá azt a jogszabályt, illetve annak azt a rendelkezését, amelyet a jogerős ítélet sért (BH 2001.46.). A megalapozatlanságra hivatkozás önmagában nem alkalmas a sérelmezett ítélet hatályon kívül helyezésére a felülvizsgálati eljárásban (BH 2002.164.).
A felperes felülvizsgálati kérelme az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj vonatkozásában e követelményeknek nem felelt meg, ezért az érdemi elbírálásra alkalmatlan volt.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletnek a munkaviszony megszüntetése tárgyában hozott rendelkezését a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, míg az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj befizetése tárgyában hozott rendelkezését a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.144/2013.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Gyovai Gábor ügyvéd által képviselt S. G. felperesnek a dr. Tuza Béla ügyvéd által képviselt B. H. V. Kft. alperes ellen rendes felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Budapest Környéki Munkaügyi Bíróságnál 4.M.911/2009. szám alatt megindított és másodfokon a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.22.157/2012/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2014. január 20. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.22.157/2012/4. számú ítéletének a munkaviszony megszüntetésének jogellenessége tárgyában hozott elsőfokú ítéleti döntést megváltoztató rendelkezését a perköltség- és illetékviselésre vonatkozó rendelkezésekre is kiterjedően hatályon kívül helyezi, és e körben a Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság 4.M.911/2009. számú ítéletét helybenhagyja. Egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt nap alatt 300 000 (háromszázezer) forint és 81 000 (nyolcvanegyezer) forint áfa együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget, míg az államnak felhívásra 1 042 900 (egymillió-negyvenkettőezer-kilencszáz) forint együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s:
A felperes keresete az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására és elmaradt önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj megfizetésére irányult.
A Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság 4.M.911/2009/30. számú ítéletében megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperes 2009. június 17-én kelt jogellenes felmondása folytán 2011. május 2-án megszűnt. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér, valamint önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj késedelmi kamattal növelt összegű megtérítésére. Egyebekben a felperes keresetét elutasította. Kötelezte az alperest a felperes javára perköltség, az állam javára eljárási illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az 1949-ben született felperes 2002.január 1-jétől állt munkaviszonyban az alperesnél, munkaszerződése szerint vezető szerelő munkakörben. A munkaszerződés 6. pontja alapján munkáltatói juttatásként megillette az alapbér 5%-át kitevő önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj. A munkaköri leírása szerint szerelésvezető volt, de vezetői feladatok abban nem szerepeltek. Felperesen kívül még két szerelő dolgozott az alperesnél. A munkáltató 2008. október közepétől nem teljesített befizetést a felperes után az önkéntes nyugdíjpénztárba, és a tagdíjat a felperesnek sem fizette ki. Az alperes 2009. június 17-én 2009. augusztus 16-ára felmondta a felperes munkaviszonyát hivatkozva arra, hogy a munkáltató gazdasági helyzete a gazdasági válság következtében romlott, ezért létszámcsökkentésre kényszerül, és megszünteti a vezető szerelői munkakört. A felperes 2009. augusztus 17-étől előrehozott öregségi nyugdíjban részesül.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint nem bizonyított, hogy a felperes ténylegesen vezető szerelő volt. A munkaköri leírásban nem szerepeltek vezetői feladatok, de dr. Cz. P. korábbi igazgató nyilatkozata szerint is az elnevezés csak annyit jelentett, hogy magasabb volt a fizetése, mert régebbi dolgozó volt. A könyvelő előadása szerint sem kapott a felperes vezetői pótlékot, P. Gy. ügyvezető pedig nem jelölt meg olyan feladatot, amelyből megállapíthatóan a felperes vezetői tevékenységet látott el. A műszaki vezető szerint a felperes munkaköre szervizes volt, vezetőként jogosult volt a munkanaplót aláírni. Azt azonban a felperes távozása után más is aláírhatta. A felperes tevékenységét csak mennyisége és minősége tekintetében tudta elkülöníteni a többi szerelő tevékenységétől.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy valótlan volt a felmondásnak az az indoka, hogy a felperes munkaviszonyát a vezető szerelői munkakör megszüntetése miatt kellett megszüntetni.
A létszámcsökkentés mint indok valóságát a felperes nem vitatta. Jelen ügyben az Mt. 89. § (7) bekezdés rendelkezéseire figyelemmel a munkáltató azonban a felperes munkaviszonyát csak különösen indokolt esetben szüntethette volna meg. Felperes védett kora ellenére nem a másik két szerelő valamelyikének, hanem a felperesnek mondták fel a munkaviszonyát, ami rendeltetésellenes joggyakorlás.
A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként 2009. augusztus 17-étől felperes keresete szerinti időpontig, 2011. május 2-áig ítélte meg az elmaradt munkabért, levonva a megtérült nyugdíjat, és harminchat havi kárátalány megfizetésére is kötelezte az alperest, elutasítva az ezt meghaladó igényt.
A 164 500 forint elmaradt önkéntes nyugdíjpénztári befizetésre vonatkozó döntését azzal indokolta, hogy az alperes nem igazolta, miszerint a munkaszerződésben rögzített összeget befizette a felperes után.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.22.157/2012/4. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet a fellebbezett részében megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Kötelezte az alperes javára másodfokú perköltség megfizetésére. Mellőzte az alperes illeték és perköltség fizetésre kötelezését, megállapította, hogy az elsőfokú és a fellebbezési illetéket az állam viseli.
A másodfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy a felmondás indoka létszámcsökkentés volt, amely szükségessé tette a "jelentős bérteherrel járó, de tényleges munkavégzési lehetőséget már nem biztosító vezető szerelői munkakör megszüntetését".
A bizonyítási anyag alapján megállapította, hogy a felperes munkaszerződésben foglalt munkaköri elnevezés ellenére ténylegesen nem végzett vezető tevékenységet, szerelő volt. A felmondás közlése idején az alperesnél más munkavállalók is dolgoztak a felpereshez hasonló munkakörben, bár a másik két munkavállaló feladatköre a felperesétől részben eltért.
Nem értett egyet a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy a felmondás azon indoka valótlan, mely szerint a vezető szerelő munkakör megszüntetése miatt kellett megszüntetni a felperes munkaviszonyát. Erre létszámcsökkentés miatt került sor, amelynek folytán megszűnt az általa ténylegesen betöltött munkakör.
A létszámleépítést és annak szükségességét a felperes nem vitatta, de életkorára tekintettel állítása szerint csak különösen indokolt esetben kerülhetett volna sor a munkaviszonya megszüntetésére. Az Mt. 89. § (7) bekezdés és az MK 10. számú állásfoglalás alapján a másodfokú bíróság azonban ezen különös indokot megvalósító oknak tekintette az alperes gazdasági helyzetének - felmondásban írt - jelentős elnehezülését, illetve az emiatt szükségessé vált létszámcsökkentést, melynek során a felperes mint legjelentősebb bérteherrel járó munkavállaló munkaviszonyát szüntette meg. Nem minősül rendeltetésellenes joggyakorlásnak az, hogy az átszervezés során más, a felpereshez hasonló munkakörben dolgozó munkavállalók munkaviszonyát a munkáltató fenntartotta.
Alaptalanul hivatkozott a felperes az egyenlő bánásmód megsértésére. A 2003. évi CXXV. tv. (Esélytörvény) 7. § (2) bekezdése értelmében nem sértette az egyenlő bánásmód követelményét az alperes intézkedése, mert annak a fent kifejtettek szerinti ésszerű indoka volt.
Nem volt vitatott, hogy a felperes által érvényesített időszakban az alperes az önkéntes nyugdíjpénztári befizetést elmulasztotta. Önmagában azonban a befizetés elmaradása a bírói gyakorlat szerint nem jogosítja fel a munkavállalót arra, hogy saját részére követelje a befizetni elmulasztott tagdíjat. A felperes csak a fellebbezési ellenkérelmében jelölte meg a nyugdíjpénztári befizetés elmaradásából eredő igénye jogcímét kárként. Az 1993. évi XCVI. tv. 13. § (2) bekezdése, a 14. § alapján azonban a kár nem azonos az alperes által befizetni elmulasztott tagdíjak összegével. Az elsőfokú eljárás során azonban a felperes követelése jogcímét nem kártérítésként jelölte meg, ezért annak érdemi vizsgálatára az elsőfokú bíróságnak nem volt lehetősége, így azt a másodfokú bíróság sem vizsgálhatta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Hivatkozása szerint az MK 10. számú állásfoglalás helyes értelmezése alapján védett korú munkavállalóval közölt rendes felmondás jogszerűségéhez szükséges annak megállapítása, hogy a munkáltató oldalán olyan többletkörülmény, olyan súlyos ok áll fenn, mely erősebb a munkavállaló oldalán jelentkező jogszabály által védett érdeknél. Ilyennek nem tekinthető, hogy az azonos munkakörben dolgozók bére közül az övé a legmagasabb. De nem tekinthető ilyennek önmagában a gazdasági nehézség sem.
A másodfokú bíróság a felmondás indokát jogellenesen kiterjesztette. Abban ugyanis nem szerepel az, hogy a felperes "ténylegesen betöltött munkaköre" megszűnt volna a létszámcsökkentés miatt. Ezt a perben azonban semmi nem támasztja alá.
Amennyiben pedig a vezető szerelői munkakör nem létezett, akkor a három, közel azonos feladatokat ellátó szerelő közül jogszerűtlen volt a védett korú munkavállaló kiválasztása.
Hivatkozása szerint az Esélytörvényt megsértve hozta meg a munkáltató az intézkedését. Tárgyilagos mérlegelés alapján ugyanis az alperes választhatott volna más megoldást, intézkedésének nem volt ésszerű indoka.
Álláspontja szerint az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés a felperesnek a munkaszerződés 6. pontja alapján jár, mely juttatás bérjellegű volt, ezért annak kifizetését jogszerűen igényelheti.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történő fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az alperes gazdasági nehézségei miatt létszámcsökkentéssel járó átszervezésre kényszerült, melynek során a három szerelő munkakörű munkavállaló közül a védett korú felperest küldte el rendes felmondással. A perben a felperes nem vitatta a létszámcsökkentés mint indok valóságát, az alperes pedig felülvizsgálati kérelemmel nem támadta a jogerős ítélet azon ténymegállapítását, hogy a felperes ténylegesen nem végzett vezető tevékenységet, szerelő volt, és hogy a felperesen kívül még két szerelő dolgozott az alperesnél [Pp.275.§ (2) bek.].
Az eljáró bíróságok az Mt. 89. § (7) bekezdése alapján - figyelemmel az MK 10. számú állásfoglalásra is - helytállóan vizsgálták, hogy a munkáltató jogszerűen szüntette-e meg a védett korban lévő felperes munkaviszonyát. A másodfokú bíróságnak azonban az erről levont jogkövetkeztetése nem helytálló.
A rendes felmondás az átszervezés indokaként jelölte meg a munkáltató gazdasági helyzetének elnehezülését. Az átszervezés pedig létszámcsökkentéssel valósult meg. Ahhoz azonban, hogy a munkáltató a létszámcsökkentéssel érintettek kiválasztása során a védett korú munkavállaló elküldéséről dönthessen, az átszervezést megalapozó indokot meghaladó súlyos ok fennállása szükséges. Nem tekinthető ilyennek a három szerelő közül egy főt érintő létszámcsökkentés, hiszen ez maga a kiválasztást szükségessé tevő átszervezés, de az sem, hogy az elküldött, védett korban lévő munkavállalónak a legmagasabb a bére. Általában ugyanis a nyugdíjkorhatárhoz közeli életkorú munkavállalók munkabére - munkaviszonyukra, tapasztalatukra tekintettel - magasabb az azonos munkakörű és végzettségű fiatalabb munkatársakénál. Így ezen ok nem tekinthető olyan különös oknak, amely a védett korú munkavállaló munkaviszonyának fenntartását tarthatatlanná tenné. A másodfokú bíróság által levont jogkövetkeztetés a felperes munkaviszonyának felmondását megalapozó különös indok meglétéről tehát jogsértő, a munkáltató intézkedése pedig jogellenes.
A munkáltatói rendes felmondás az Mt. 89. § (7) bekezdésébe ütközött, ezért szükségtelen volt annak vizsgálata, hogy az az egyenlő bánásmód, vagy a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megfelelt-e.
Megalapozatlanul sérelmezte azonban a felperes a jogerős ítéletnek az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj befizetésével kapcsolatos álláspontját.
A Pp. 272. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja. Pontosan elő kell adni továbbá azt a jogszabályt, illetve annak azt a rendelkezését, amelyet a jogerős ítélet sért (BH 2001.46.). A megalapozatlanságra hivatkozás önmagában nem alkalmas a sérelmezett ítélet hatályon kívül helyezésére a felülvizsgálati eljárásban (BH 2002.164.).
A felperes felülvizsgálati kérelme az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj vonatkozásában e követelményeknek nem felelt meg, ezért az érdemi elbírálásra alkalmatlan volt.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletnek a munkaviszony megszüntetése tárgyában hozott rendelkezését a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, míg az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj befizetése tárgyában hozott rendelkezését a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A pernyertesség és pervesztesség arányának változása folytán a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján rendelkezett a Kúria az együttes kereseti, fellebbezési és felülvizsgálati eljárási költségnek a túlnyomórészt pernyertes felperes javára történő megfizetéséről, míg a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13.§ (2) bekezdése alapján az alperest részleges pervesztességére tekintettel terhelő együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási illeték viseléséről.
Budapest, 2014. január 20.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.144/2013.)