adozona.hu
BH+ 2014.2.83
BH+ 2014.2.83
A Cstv. 40. § (1) bekezdésében meghatározott tudomásszerzés időpontjának az az időpont minősül, amikor a felszámoló hitelt érdemlően meg tudja ismerni az ügylet részleteit [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 40. § (1) bek. b) pontja; 3/2008. PJE].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes beltagja volt id. K. Á., kültagjai, a beltag gyermeke, K. Á. és annak házastársa, K. Á.-né. Az I. r. alperes a kültag K. Á.-né édesanyja.
A felperes elleni adóvégrehajtás keretében az adóhatóság kérelmére a végrehajtási jog bejegyzésre került a felperes Ny., H. u. 19. szám alatti, 645/1. helyrajzi számú ingatlanára 1 632 289 Ft adótartozás és járulékai erejéig.
A felperes kényszer-végelszámolása 2011. február 11-én indult, felszámolása 2011. július 18-tól folyik. A felperes 2008....
BH+ 2014.2.83 A Cstv. 40. § (1) bekezdésében meghatározott tudomásszerzés időpontjának az az időpont minősül, amikor a felszámoló hitelt érdemlően meg tudja ismerni az ügylet részleteit [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 40. § (1) bek. b) pontja; 3/2008. PJE].
A felperes beltagja volt id. K. Á., kültagjai, a beltag gyermeke, K. Á. és annak házastársa, K. Á.-né. Az I. r. alperes a kültag K. Á.-né édesanyja.A felperes elleni adóvégrehajtás keretében az adóhatóság kérelmére a végrehajtási jog bejegyzésre került a felperes Ny., H. u. 19. szám alatti, 645/1. helyrajzi számú ingatlanára 1 632 289 Ft adótartozás és járulékai erejéig.
A felperes kényszer-végelszámolása 2011. február 11-én indult, felszámolása 2011. július 18-tól folyik. A felperes 2008. évre adott le utolsó alkalommal egyszerűsített éves beszámolót, a 2009. évre szóló bevallása szerint vagyona, készpénze, bankszámlán elhelyezett pénze nem volt.
A felperes 2009. október 29-én kötött adásvételi szerződéssel az ingatlant az I. r. alperesre átruházta. A szerződés szerint a 4 millió forintos vételárat az I. r. alperes a szerződés aláírásával egyidejűleg megfizette az eladó részére, aki az átvétel tényét aláírásával elismerte és nyugtázta. Az ingatlan birtokba adása a szerződéskötés napján történt. Az I. r. alperes a szerződésben kifejezetten vállalta, hogy 1 600 000 Ft és járulékai erejéig a bejegyzett végrehajtási jog jogosultja, az APEH javára a tartozást megfizeti, és ez az összeg nem része a vételárnak.
A felperes beltagja 2009. november 5-én elhunyt. A felperes az adásvételi szerződést követően tevékenységet nem végzett. Az I. r. alperes a felperes adótartozását nem fizette ki.
A felperes keresetében az adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapítását, az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását, az alperesek ennek tűrésére kötelezését kérte elsődlegesen a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 40. § (1) bekezdés a) pontja, másodlagosan a b) pontja alapján, harmadlagosan az adásvételi szerződés jóerkölcsbe ütköző voltára hivatkozással. Negyedlegesen a szerződéstől a per alatt történt elállására hivatkozással kérte az eredeti állapot helyreállítását.
Állította, hogy miután a felperesnek a 2009-es bevallása szerint nem volt bevétele, ezért vételárat sem kaphatott az I. r. alperestől. Az I. r. alperesnek számlával, bevételi pénztárbizonylattal kell bizonyítania azt, hogy a vételárat a felperesnek megfizette. Hivatkozott arra, hogy az ingyenességet a Cstv. 40. § (3) bekezdése szerint az I. r. alperes vonatkozásában vélelmezni kell.
Az I. r. alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Állította, hogy nem járt el rosszhiszeműen, a felperes gazdálkodásáról nem volt tudomása. Az ügylet azért jött létre, mert a kültagok a szomszédos ingatlanban laktak és az volt a cél, hogy idősebb korára az ingatlanba költözhessen, mert így egyszerűbb lehet esetleges betegségében, öregségében való ellátása. Erre azért nem került sor az eltelt időben, mert a lakatlan épületet fel kell újítani, amelyre nem volt pénze. A vételár tényleges megfizetésének igazolására csatolta a Magyar Posta Zrt. Kincstári Takarékjegy kifizetési bizonylatát 2009. augusztus 11. napjáról 2 096 000 Ft összeg részére történt kifizetéséről, valamint az I. r. alperes, mint adós és dr. Sz. Cs., mint hitelező, továbbá K. Á.-né készfizető kezes között 2009. szeptember 10-én létrejött kölcsönszerződést, mely szerint a hitelező 2 000 000 Ft kölcsönt nyújtott az I. r. alperes számára.
A II. r. alperes a kereset teljesítését nem ellenezte.
Az elsőfokú bíróság az alpereseket annak tűrésére kötelezte, hogy a perbeli ingatlan tulajdoni lapjáról az I. r. alperes 1/1 tulajdonjogát töröljék és a felperes 1/1 tulajdonjogát a szerződéskötés előtti állapot helyreállítása címén bejegyezzék.
Az eshetőlegesen előterjesztett kereseti kérelmekből elsődlegesen a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontjára alapított érvénytelenségi okot vizsgálta. A per adatainak értékelésével arra a következtetésre jutott, hogy az I. r. alperes a perben az ingyenesség törvényi vélelmét nem tudta megdönteni, ahhoz a vételár tényleges kifizetése megtörténtének az egyértelmű, kétséget kizáró bizonyítása lett volna szükséges.
Az I. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Álláspontja szerint a felperes kereseti kérelmei látszólagos keresethalmazatot képeznek, ezért nem kellett minden kereseti kérelemről külön-külön dönteni. Egyetértve az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és érdemben helyes döntésével kiemelte, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdésének egyik pontjára alapított kereset esetén sincs lehetőség a vételár visszafizetéséről történő rendelkezésre. Ha a bíróságnak rendelkeznie kell az érvénytelen szerződés folytán az adóssal szerződést kötő félnek visszajáró pénzszolgáltatásról, a fél ehhez a követeléséhez csak hitelezői igénybejelentés útján, a Cstv.-ben szabályozott kielégítési sorrendben juthat hozzá (3/2008. PJE).
Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság a felszámolási eljárás megindításakor a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontjára alapította ítéletét, amely objektív megtámadási ok, a felek jó- vagy rosszhiszeműségétől független, kizárólag a szerződések vagy más jognyilatkozatok tárgya, illetve tartalma alapján ítélendő meg.
A keresetlevél határidőben történő előterjesztésével kapcsolatban kiemelte, hogy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 98. § (3) bekezdésének a)-c) pontja alapján a cég korábbi vezető tisztségviselőjeként - figyelemmel a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 110. § (2) bekezdésére - a kültagok kötelezettsége volt felhívás nélkül, az (5) bekezdés alapján a polgári jog általános szabályai szerinti kártérítési felelősség mellett 45 napon belül a cég iratanyagának, az irattári anyagoknak a kényszer-végelszámolás alatt álló felperes végelszámolójának történő átadása. A felszámolónak a felszámolás kezdő időpontjában a kültagok részéről e törvényi kötelezettség elmulasztása miatt nem állt a rendelkezésére az adós valamennyi irata. Az iratátadási kötelezettség nem teljesítése okán nem volt abban a helyzetben a felszámoló, hogy a keresettel támadott szerződések tartalmát megismerje. Miután a felperest képviselő felszámoló 2012. május 23-án szerzett tudomást a földhivataltól beszerzett szerződésből az adásvétel tényéről, ezért a felperes keresetét határidőben terjesztette elő 2012. június 22-én.
A Cstv. 40. § (3) bekezdésének első mondata alapján a gazdálkodó szervezetnek a tagja hozzátartozójával kötött szerződése esetén az ingyenességet vélelmezni kell. A bizonyítási teher így az I. r. alperest terhelte a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján. Az I. r. alperes azonban csak állította, de nem bizonyította azt, hogy az ellenérték megfizetése valóban megtörtént. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási teher Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt főszabályának, valamint a törvényes vélelmekkel szembeni bizonyítás Pp. 3. § (5) bekezdése szerinti speciális szabályának a helyes alkalmazásával értékelte az I. r. alperes terhére a szerződés visszterhessége, mint tény bizonyítatlanságát és annak a következményeit, mert az ő érdekében állt az, hogy saját tényállítását a bíróság valónak fogadja el. Helyesen vont le következtetést a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegeléssel arra nézve, hogy az I. r. alperes a törvényi vélelemmel szemben a támadott adásvételi szerződés visszterhességét kétséget kizáróan nem bizonyította. Megjegyezte, hogy az ingyenes vagyoni előnyszerzés nemcsak akkor állapítható meg, ha a szerződés típusa szerint ingyenes, hanem akkor is, ha a felek valós megállapodása visszterhes szerződéssel leplezett ingyenes szerződés megkötésére irányult és ezért a színlelt szerződésben kikötött ellenérték - a leplezett szerződés tartalmának megfelelően - ténylegesen nem került kiegyenlítésre.
Az I. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet ellen, melyben kérte annak hatályon kívül helyezését és - tartalmában - az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását, az I. r. alperes perköltségben való marasztalásának mellőzését és a felperes perköltség megfizetésére való kötelezését.
Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 164. § (1) bekezdését, illetve a Pp. 163. § (1) bekezdését, valamint - tartalma szerint - a Pp. 206. § (1) bekezdését.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen állapította meg a tényállást, és abból téves jogkövetkeztetést vont le. Az I. r. alperes okirattal, a felek által kötött vételi szerződéssel bizonyította a vételár megfizetését, és az I. r. alperes teljesítő képességét, azaz az összeg rendelkezésre állását banki számlamásolatokkal és okirattal bizonyítani tudta. Valóban nem rendelkezett információval a vételár felhasználásáról, de ez nem róható az I. r. alperes terhére, aki nem állt kapcsolatban a felperessel.
Téves, egyoldalú és nem bizonyított az a tényállítás sem, mely szerint nem történt meg a II. r. alperes felé az adótartozás rendezése. Ezt minden erre irányuló bizonyítás lefolytatása vagy rendelkezésre álló bizonyíték nélkül rögzítette az elsőfokú bíróság, a másodfokú bíróság pedig ezzel nem foglalkozott. Hivatkozott arra, hogy a felperes 2006-ban 2,1 millió Ft-ot fizetett meg az adóhatóságnak. Az sem került bizonyításra, hogy a bejegyzett végrehajtási jog alapját képező adótartozás fennállt-e egyáltalán a szerződés megkötésének időpontjában. Maga a bejegyzett végrehajtási jog ezt nem bizonyítja. A fellebbezésében előadott valamennyi állítását fenntartotta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az I. r. alperes perköltség viselésére való kötelezését. Kiemelte, hogy az adásvételi szerződés nem igazolhatja a vételár kifizetését, mert az csak az adásvétel megkötésének és az abban foglalt nyilatkozatok megtételének a bizonyítékául szolgál, és bizonyítottság hiányában a vételár megfizetésének megtörténtét tényként elfogadni nem lehet.
Az adótartozással kapcsolatban állította, hogy annak kiegyenlítésére nem került sor, az adóhatóság "a felszámolás alatt álló felperessel szemben érvényesíti igényét."
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A Kúria az adásvételi szerződésről való tudomásszerzés időpontja tekintetében teljes mértékben egyetért a másodfokú bíróság részletes, mindenre kiterjedő és megalapozott okfejtésével.
A vételár megfizetésének körében a Kúria utal arra, hogy a tényállás megállapításánál a jogerős ítéletben a bíróság értékelte az I. r. alperes által csatolt iratokat, azonban azokat - mérlegelve az egyéb körülményeket, tényeket is - nem találta alkalmasnak annak hitelt érdemlő bizonyítására, miszerint valóban megtörtént a vételár kifizetése. Helytállóan hivatkozott arra a másodfokú bíróság, hogy az adásvételi szerződés önmagában nem elegendő annak igazolására, miszerint valóban megtörtént a pénzösszeg átadása.
Az egyéb bizonyítékok - Kincstári Takarékjegy kifizetési bizonylata, valamint a 2012. augusztus 29-én tartott tárgyaláson becsatolt kölcsönszerződés - értékelése körében a Kúria álláspontja szerint nem volt okszerűtlen az eljárt bíróságok egyező értékelése. Nem vitásan megtörtént a Kincstári Takarékjegy visszaváltása, azonban az így átvett pénzösszeg és a vételár kifizetése közötti kapcsolat nem bizonyított. Ugyanígy a kölcsönszerződés tartalmazza ugyan, hogy az I. r. alperes részére a hitelező kölcsönad 2 millió Ft-ot, azonban semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a kölcsön nyújtása valóban megtörtént-e, és ha megtörtént, akkor azt az ingatlan vételárának kifizetésére fordították-e.
Mindezek alapján tehát nem volt okszerűtlen, illetve a logika szabályaival ellentétes a jogerős bírósági ítélet, amikor - az elsőfokú bíróság álláspontjával egyezően - az I. r. alperes által becsatolt bizonyítékok alapján nem látta hitelt érdemlően bizonyítottnak, hogy nem ingyenes szerzésre került sor.
Az adótartozás tekintetében előadottakkal kapcsolatban a Kúria rámutat arra, hogy az ügy érdemi elbírálására nem hat ki az, miszerint az adásvételi szerződésben szereplő adótartozás a szerződés megkötésekor fennállt-e, de figyelemmel a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra a Kúria az alábbiakra mutat rá:
A felperes kültagja, K. Á. tanú azt jelentette ki, hogy az adóhatóság felé a tartozás már az adásvételi szerződés megkötése előtt kb. 5 éve fennállt, és azt gondolták, hogy az adóhatóságtól majd kérnek kedvezményt, "de erre aztán nem került sor, és azért sem történt meg az APEH tartozásának a kifizetése" (8. sorszámú jegyzőkönyv, 6. oldal 3. és 4. bekezdés). Miután a tanúval egyezően a felperes is - felszámolója útján - azt jelentette be, hogy a II. r. alperes adókövetelést érvényesít a felperessel szemben a felszámolási eljárásban, ezért a Kúria nem fogadta el az I. r. alperesnek az erre irányuló védekezését. Megjegyzi egyebekben, hogy azért is valószerűtlen az I. r. alperes álláspontja, mert ha valóban kiegyenlítésre került 2006-ban az adótartozás, akkor miért került az adásvételi szerződésben rögzítésre az adótartozás átvállalása, illetve az új tulajdonos miért nem tett meg mindent a nem létező követelés biztosítására feljegyzett végrehajtási jog törlése érdekében.
Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.088/2013.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a T. Korlátolt Felelősségű Társaság felszámoló megbízása alapján a dr. Fodor Ákos ügyvéd által képviselt K. Betéti Társaság "f.a." felperesnek dr.Bódor Sarolta ügyvéd által képviselt V. I-né I. rendű és a dr. Balogh Gergely Balázs jogtanácsos ügyintézése mellett a Megyei Adóigazgatóság által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal II. rendű alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt a Debreceni Törvényszéken 5.P.20.903/2012. számon folyt perében, a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.790/2012/3. számú ítélete ellen az I. r. alperes által 15. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem alapján indult felülvizsgálati eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
ítéletet:
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.
Kötelezi a I. rendű alperest, hogy fizessen meg 15 napon belül a felperesnek 127 000 (Egyszázhuszonhétezer) Ft felülvizsgálati eljárási költséget, valamint az államnak az adóhatóság felhívására 400 000 (Négyszázezer) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
Indokolás
A felperes beltagja volt id. K. Á., kültagjai, a beltag gyermeke, K. Á. és annak házastársa, K. Á-né. Az I. r. alperes a kültag K. Á-né édesanyja.
A felperes elleni adóvégrehajtás keretében az adóhatóság kérelmére a végrehajtási jog bejegyzésre került a felperes Ny., Határőr u. 19. szám alatti, 645/1. helyrajzi számú ingatlanára 1 632 289 Ft adótartozás és járulékai erejéig.
A felperes kényszer-végelszámolása 2011. február 11-én indult, felszámolása 2011. július 18-tól folyik. A felperes 2008. évre adott le utolsó alkalommal egyszerűsített éves beszámolót, a 2009. évre szóló bevallása szerint vagyona, készpénze, bankszámlán elhelyezett pénze nem volt.
A felperes 2009. október 29-én kötött adásvételi szerződéssel az ingatlant az I. r. alperesre átruházta. A szerződés szerint a 4 millió forintos vételárat az I. r. alperes a szerződés aláírásával egyidejűleg megfizette az eladó részére, aki az átvétel tényét aláírásával elismerte és nyugtázta. Az ingatlan birtokba adása a szerződéskötés napján történt. Az I. r. alperes a szerződésben kifejezetten vállalta, hogy 1 600 000 Ft és járulékai erejéig a bejegyzett végrehajtási jog jogosultja, az APEH javára a tartozást megfizeti, és ez az összeg nem része a vételárnak.
A felperes beltagja 2009. november 5-én elhunyt. A felperes az adásvételi szerződést követően tevékenységet nem végzett. Az I. r. alperes a felperes adótartozását nem fizette ki.
A felperes keresetében az adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapítását, az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását, az alperesek ennek tűrésére kötelezését kérte elsődlegesen a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 40. § (1) bekezdés a) pontja, másodlagosan a b) pontja alapján, harmadlagosan az adásvételi szerződés jóerkölcsbe ütköző voltára hivatkozással. Negyedlegesen a szerződéstől a per alatt történt elállására hivatkozással kérte az eredeti állapot helyreállítását.
Állította, hogy mivel a felperesnek a 2009-es bevallása szerint nem volt bevétele, ezért vételárat sem kaphatott az I. r. alperestől. Az I. r. alperesnek számlával, bevételi pénztárbizonylattal kell bizonyítania azt, hogy a vételárat a felperesnek megfizette. Hivatkozott arra, hogy az ingyenességet a Cstv. 40. § (3) bekezdése szerint az I. r. alperes vonatkozásában vélelmezni kell.
Az I. r. alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Állította, hogy nem járt el rosszhiszeműen, a felperes gazdálkodásáról nem volt tudomása. Az ügylet azért jött létre, mert a kültagok a szomszédos ingatlanban laktak és az volt a cél, hogy idősebb korára az ingatlanba költözhessen, mert így egyszerűbb lehet esetleges betegségében, öregségében való ellátása. Erre azért nem került sor az eltelt időben, mert a lakatlan épületet fel kell újítani, amelyre nem volt pénze. A vételár tényleges megfizetésének igazolására csatolta a Magyar Posta Zrt. Kincstári Takarékjegy kifizetési bizonylatát 2009. augusztus 11. napjáról 2 096 000 Ft összeg részére történt kifizetéséről, valamint az I. r. alperes, mint adós és dr. Sz. Cs., mint hitelező, továbbá K. Á-né készfizető kezes között 2009. szeptember 10-én létrejött kölcsönszerződést, mely szerint a hitelező 2 000 000 Ft kölcsönt nyújtott az I. r. alperes számára.
A II. r. alperes a kereset teljesítését nem ellenezte.
Az elsőfokú bíróság az alpereseket annak tűrésére kötelezte, hogy a perbeli ingatlan tulajdoni lapjáról az I. r. alperes 1/1 tulajdonjogát töröljék és a felperes 1/1 tulajdonjogát a szerződéskötés előtti állapot helyreállítása címén bejegyezzék.
Az eshetőlegesen előterjesztett kereseti kérelmekből elsődlegesen a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontjára alapított érvénytelenségi okot vizsgálta. A per adatainak értékelésével arra a következtetésre jutott, hogy az I. r. alperes a perben az ingyenesség törvényi vélelmét nem tudta megdönteni, ahhoz a vételár tényleges kifizetése megtörténtének az egyértelmű, kétséget kizáró bizonyítása lett volna szükséges.
Az I. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Álláspontja szerint a felperes kereseti kérelmei látszólagos keresethalmazatot képeznek, ezért nem kellett minden kereseti kérelemről külön-külön dönteni. Egyetértve az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és érdemben helyes döntésével kiemelte, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdésének egyik pontjára alapított kereset esetén sincs lehetőség a vételár visszafizetéséről történő rendelkezésre. Ha a bíróságnak rendelkeznie kell az érvénytelen szerződés folytán az adóssal szerződést kötő félnek visszajáró pénzszolgáltatásról, a fél ehhez a követeléséhez csak hitelezői igénybejelentés útján, a Cstv-ben szabályozott kielégítési sorrendben juthat hozzá (3/2008. PJE).
Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság a felszámolási eljárás megindításakor a Cstv. 40.§ (1) bekezdés b) pontjára alapította ítéletét, amely objektív megtámadási ok, a felek jó- vagy rosszhiszeműségétől független, kizárólag a szerződések vagy más jognyilatkozatok tárgya, illetve tartalma alapján ítélendő meg.
A keresetlevél határidőben történő előterjesztésével kapcsolatban kiemelte, hogy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 98. § (3) bekezdésének a)-c) pontja alapján a cég korábbi vezető tisztségviselőjeként - figyelemmel a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 110. § (2) bekezdésére - a kültagok kötelezettsége volt felhívás nélkül, az (5) bekezdés alapján a polgári jog általános szabályai szerinti kártérítési felelősség mellett 45 napon belül a cég iratanyagának, az irattári anyagoknak a kényszer-végelszámolás alatt álló felperes végelszámolójának történő átadása. A felszámolónak a felszámolás kezdő időpontjában a kültagok részéről e törvényi kötelezettség elmulasztása miatt nem állt a rendelkezésére az adós valamennyi irata. Az iratátadási kötelezettség nem teljesítése okán nem volt abban a helyzetben a felszámoló, hogy a keresettel támadott szerződések tartalmát megismerje. Miután a felperest képviselő felszámoló 2012. május 23-án szerzett tudomást a földhivataltól beszerzett szerződésből az adásvétel tényéről, ezért a felperes keresetét határidőben terjesztette elő 2012. június 22-én.
A Cstv. 40. § (3) bekezdésének első mondata alapján a gazdálkodó szervezetnek a tagja hozzátartozójával kötött szerződése esetén az ingyenességet vélelmezni kell. A bizonyítási teher így az I. r. alperest terhelte a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján. Az I. r. alperes azonban csak állította, de nem bizonyította azt, hogy az ellenérték megfizetése valóban megtörtént. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási teher Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt főszabályának, valamint a törvényes vélelmekkel szembeni bizonyítás Pp. 3. § (5) bekezdése szerinti speciális szabályának a helyes alkalmazásával értékelte az I. r. alperes terhére a szerződés visszterhessége, mint tény bizonyítatlanságát és annak a következményeit, mert az ő érdekében állt az, hogy saját tényállítását a bíróság valónak fogadja el. Helyesen vont le következtetést a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegeléssel arra nézve, hogy az I. r. alperes a törvényi vélelemmel szemben a támadott adásvételi szerződés visszterhességét kétséget kizáróan nem bizonyította. Megjegyezte, hogy az ingyenes vagyoni előnyszerzés nemcsak akkor állapítható meg, ha a szerződés típusa szerint ingyenes, hanem akkor is, ha a felek valós megállapodása visszterhes szerződéssel leplezett ingyenes szerződés megkötésére irányult és ezért a színlelt szerződésben kikötött ellenérték - a leplezett szerződés tartalmának megfelelően - ténylegesen nem került kiegyenlítésre.
Az I. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet ellen, melyben kérte annak hatályon kívül helyezését és - tartalmában - az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását, az I. r. alperes perköltségben való marasztalásának mellőzését és a felperes perköltség megfizetésére való kötelezését.
Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 164. § (1) bekezdését, illetve a Pp. 163. § (1) bekezdését, valamint - tartalma szerint - a Pp. 206. § (1) bekezdését.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen állapította meg a tényállást, és abból téves jogkövetkeztetést vont le. Az I. r. alperes okirattal, a felek által kötött vételi szerződéssel bizonyította a vételár megfizetését, és az I. r. alperes teljesítő képességét, azaz az összeg rendelkezésre állását banki számlamásolatokkal és okirattal bizonyítani tudta. Valóban nem rendelkezett információval a vételár felhasználásáról, de ez nem róható az I. r. alperes terhére, aki nem állt kapcsolatban a felperessel.
Téves, egyoldalú és nem bizonyított az a tényállítás sem, mely szerint nem történt meg a II. r. alperes felé az adótartozás rendezése. Ezt minden erre irányuló bizonyítás lefolytatása vagy rendelkezésre álló bizonyíték nélkül rögzítette az elsőfokú bíróság, a másodfokú bíróság pedig ezzel nem foglalkozott. Hivatkozott arra, hogy a felperes 2006-ban 2,1 millió Ft-ot fizetett meg az adóhatóságnak. Az sem került bizonyításra, hogy a bejegyzett végrehajtási jog alapját képező adótartozás fennállt-e egyáltalán a szerződés megkötésének időpontjában. Maga a bejegyzett végrehajtási jog ezt nem bizonyítja. A fellebbezésében előadott valamennyi állítását fenntartotta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az I. r. alperes perköltség viselésére való kötelezését. Kiemelte, hogy az adásvételi szerződés nem igazolhatja a vételár kifizetését, mert az csak az adásvétel megkötésének és az abban foglalt nyilatkozatok megtételének a bizonyítékául szolgál, és bizonyítottság hiányában a vételár megfizetésének megtörténtét tényként elfogadni nem lehet.
Az adótartozással kapcsolatban állította, hogy annak kiegyenlítésére nem került sor, az adóhatóság "a felszámolás alatt álló felperessel szemben érvényesíti igényét."
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A Kúria az adásvételi szerződésről való tudomásszerzés időpontja tekintetében teljes mértékben egyetért a másodfokú bíróság részletes, mindenre kiterjedő és megalapozott okfejtésével.
A vételár megfizetésének körében a Kúria utal arra, hogy a tényállás megállapításánál a jogerős ítéletben a bíróság értékelte az I. r. alperes által csatolt iratokat, azonban azokat - mérlegelve az egyéb körülményeket, tényeket is - nem találta alkalmasnak annak hitelt érdemlő bizonyítására, miszerint valóban megtörtént a vételár kifizetése. Helytállóan hivatkozott arra a másodfokú bíróság, hogy az adásvételi szerződés önmagában nem elegendő annak igazolására, miszerint valóban megtörtént a pénzösszeg átadása.
Az egyéb bizonyítékok - Kincstári Takarékjegy kifizetési bizonylata, valamint a 2012. augusztus 29-én tartott tárgyaláson becsatolt kölcsönszerződés - értékelése körében a Kúria álláspontja szerint nem volt okszerűtlen az eljárt bíróságok egyező értékelése. Nem vitásan megtörtént a Kincstári Takarékjegy visszaváltása, azonban az így átvett pénzösszeg és a vételár kifizetése közötti kapcsolat nem bizonyított. Ugyanígy a kölcsönszerződés tartalmazza ugyan, hogy az I. r. alperes részére a hitelező kölcsönad 2 millió Ft-ot, azonban semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a kölcsön nyújtása valóban megtörtént-e, és ha megtörtént, akkor azt az ingatlan vételárának kifizetésére fordították-e.
Mindezek alapján tehát nem volt okszerűtlen, illetve a logika szabályaival ellentétes a jogerős bírósági ítélet, amikor - az elsőfokú bíróság álláspontjával egyezően - az I. r. alperes által becsatolt bizonyítékok alapján nem látta hitelt érdemlően bizonyítottnak, hogy nem ingyenes szerzésre került sor.
Az adótartozás tekintetében előadottakkal kapcsolatban a Kúria rámutat arra, hogy az ügy érdemi elbírálására nem hat ki az, miszerint az adásvételi szerződésben szereplő adótartozás a szerződés megkötésekor fennállt-e, de figyelemmel a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra a Kúria az alábbiakra mutat rá:
A felperes kültagja, K. Á. tanú azt jelentette ki, hogy az adóhatóság felé a tartozás már az adásvételi szerződés megkötése előtt kb. 5 éve fennállt, és azt gondolták, hogy az adóhatóságtól majd kérnek kedvezményt, "de erre aztán nem került sor, és azért sem történt meg az APEH tartozásának a kifizetése" (8. sorszámú jegyzőkönyv, 6. oldal 3. és 4. bekezdés). Miután a tanúval egyezően a felperes is - felszámolója útján - azt jelentette be, hogy a II. r. alperes adókövetelést érvényesít a felperessel szemben a felszámolási eljárásban, ezért a Kúria nem fogadta el az I. r. alperesnek az erre irányuló védekezését. Megjegyzi egyebekben, hogy azért is valószerűtlen az I. r. alperes álláspontja, mert ha valóban kiegyenlítésre került 2006-ban az adótartozás, akkor miért került az adásvételi szerződésben rögzítésre az adótartozás átvállalása, illetve az új tulajdonos miért nem tett meg mindent a nem létező követelés biztosítására feljegyzett végrehajtási jog törlése érdekében.
Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az I. r. alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a felperes felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a felperes jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003.(VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdésének a) pontja, (5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 59. § (1) bekezdése és 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 15. § (1) és (3) bekezdése alapján az alperes köteles az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére is.
Budapest, 2013. október 29.
Dr. Vezekényi Ursula s.k. a tanács elnöke, Dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, Dr. Osztovits András s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.088/2013.)