adozona.hu
ÍH 2019.130
ÍH 2019.130
ESHETŐLEGES KERESETHALMAZ ÉS TÁRGYI KERESETHALMAZ - TÁRSASÁGI SZERZŐDÉSRE IRÁNYULÓ ELŐSZERZŐDÉS ÍRÁSBELISÉGE - MEGBÍZÁSI JOGVISZONYA I. Olyan eshetőleges keresethalmazat esetében, ahol az egyes, egymással eshetőleges viszonyban álló kereseteken belüli tárgyi keresethalmaz is fennáll, ez utóbbiak közül egyes kérelmek tekintetében sincs lehetőség részítélet hozatalára. II. Még a lényeges tartalmi elemek tekintetében kialakult konszenzus esetében sem jöhet létre szóban érvényes társasági szerződés, így alaki o
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a felperes és az alperesek között megbízási szerződés jött létre, melyben a díj a G. Kft. 25% üzletrésze. Annak megállapítását is kérte, hogy a felperes és az alperesek között üzletrész adásvételi szerződés jött létre azzal, hogy az I. rendű alperes mint eladó 50 forint vételáron eladja a kizárólagos tulajdonában álló G. Kft. 3 900 00 forint névértékű, 6%-os üzletrészét, míg a II. rendű alperes mint eladó ugyancsak 50 fori...
ÍH 2019.130 ESHETŐLEGES KERESETHALMAZ ÉS TÁRGYI KERESETHALMAZ - TÁRSASÁGI SZERZŐDÉSRE IRÁNYULÓ ELŐSZERZŐDÉS ÍRÁSBELISÉGE - MEGBÍZÁSI JOGVISZONYA
I. Olyan eshetőleges keresethalmazat esetében, ahol az egyes, egymással eshetőleges viszonyban álló kereseteken belüli tárgyi keresethalmaz is fennáll, ez utóbbiak közül egyes kérelmek tekintetében sincs lehetőség részítélet hozatalára.
II. Még a lényeges tartalmi elemek tekintetében kialakult konszenzus esetében sem jöhet létre szóban érvényes társasági szerződés, így alaki okból érvénytelen az erre irányuló előszerződés.
III. Az egyik félnek nem kizárólag a többi fél érdekében, hanem a velük közös cél megvalósítását célzó saját érdekében is folytatott tevékenysége kizárja a megbízási jogviszony fennállását.[1952. évi Pp. 123. §, 213. § (2) bek.; 2006. évi IV. tv. (Gt.) 11. § (2)-(3) bek.; 1959. évi Ptk. 6. §, 208. § (1) bek.]
A felperes a keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a felperes és az alperesek között megbízási szerződés jött létre, melyben a díj a G. Kft. 25% üzletrésze. Annak megállapítását is kérte, hogy a felperes és az alperesek között üzletrész adásvételi szerződés jött létre azzal, hogy az I. rendű alperes mint eladó 50 forint vételáron eladja a kizárólagos tulajdonában álló G. Kft. 3 900 00 forint névértékű, 6%-os üzletrészét, míg a II. rendű alperes mint eladó ugyancsak 50 forintos vételáron adja el a 12 350 000 forint névértékű, 19%-os üzletrészét. Kötelezni kérte az alpereseket annak tűrésére, hogy a felperes összesen 25% üzletrészének tulajdonjogát a cégbíróság adásvétel címén bejegyezze. Másodlagosan egyetemlegesen kérte kötelezni az alpereseket megbízási díj címén 450 000 000 forint és 2015. október 30. napjától számított késedelmi kamata megfizetésére. Harmadlagosan az alpereseket egyetemlegesen kérte kötelezni a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959. évi Ptk.) 6. § alapján, kártérítés címén 450 000 000 forint és 2015. október 30. napjától számított késedelmi kamatai megfizetésére.Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Vitatták, hogy megbízási szerződés jött létre, illetve a megbízási díjban történő megállapodást, továbbá az üzletrész mértékét, a harmadlagos kereset elutasítását is kérték, vitatva a jogalapot és a kár összegét is.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében a keresetet elutasította és kötelezte a felperest perköltség megfizetésére.
Az ítélet indokolása értelmében a felperes és a II. rendű alperes 2013. évben szóban megállapodott egy elektromos autókon alapuló, autó megosztással foglalkozó projekt kidolgozására, és annak alapján létrehozandó gazdasági társaság keretében való megvalósítás céljából történő együttműködésre. 2017 tavaszán szóban kiegészítették e megállapodásukat, hogy a felperes a projekt ötletéért, annak kidolgozásában, megvalósításában folytatott tevékenységéért ellenszolgáltatásként a létrehozandó gazdasági társaságban az általa tulajdonolt gazdasági társaság javára 15% üzletrészt szerez és további 10-10% üzletrészt szereznek a felperes által a projektbe bevont személyek. A gazdasági társaság, a G. E. Kft. 2014. március 21. napján megalapításra került, és 2014. március 25. napján bejegyezték a cégjegyzékbe, egyedüli tagja a II. rendű alperes lett. Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felek közötti jogviszony a 2013. évi V. törvény hatálybalépése előtt keletkezett, így a 2013. CLXXVII. törvény (Ptké.) 1. §, 54. § alapján az 1959. évi Ptk. volt alkalmazandó a kereset és a felek közötti jogviszony elbírálására. Az elsődleges kereset körében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (1952. évi Pp.) 123. §-ában foglalt megállapítási kereset törvényi feltételeinek fennálltát vizsgálva kifejtette, hogy a felperes szerződések létrejöttének megállapítása iránti kereset mellett marasztalási keresetet is előterjesztett, egyrészt tűrésre irányuló, a 25% üzletrész tulajdonjogának cégbírósági bejegyzésére, a másodlagos keresetben megbízási díj megfizetésére. Az 1952. évi Pp. 123. §-ban megkívánt együttes törvényi feltételek közül a teljesítés követelésének kizártsága fennállása hiányában a megbízási és az üzletrész adásvételi szerződések létrejöttének megállapítására irányuló keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás, így az okirati bizonyítékok, tanúvallomások alapján, ezek 1952. évi Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelésével azt állapította meg, hogy a felperes és a II. rendű alperes között 2013. évben szóban szerződés jött létre, amely egy elektromos adatokon alapuló, carsharinggel foglalkozó projekt kidolgozására, és annak egy létrehozandó gazdasági társaság keretében való megvalósítása céljából történő együttműködésre irányult. A szerződésben foglalt megállapodásukat 2014 tavaszán kiegészítették azzal, hogy a felperes a projekt ötletéért, annak kidolgozásában és megvalósításában folytatott tevékenységéért ellenszolgáltatásként a létrehozandó gazdasági társaságban az általa tulajdonolt gazdasági társaság javára 15% üzletrészt szerez. Ezáltal úgy állapodtak meg, hogy a teljesítésre akként kerül sor, hogy az üzletrész tulajdonosa nem a felperes, hanem a felperes tulajdonában álló gazdasági társaság lesz. A szerződés szóban is létrejöhetett a felek között, melyre is tekintettel a bizonyítékok mérlegelésével arra a következtetésre jutott, hogy a felek között létrejött megállapodás nem megbízási szerződés, hanem egy atipikus, az 1959. évi Ptk.-ban nem szabályozott szerződés. Figyelemmel arra is, hogy időközben a létrehozandó carsharinggel foglalkozó gazdasági társaság már a II. rendű alperes által megalapításra került, az üzletrész adásvételi szerződés a már egyébként előbbiek szerint létrejött megállapodás teljesítését szolgálta volna. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a megállapodás a felperes és a II. rendű alperes között jött létre a fenti tartalommal. Az elsőfokú bíróság arra vont következtetést a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy az I. rendű alperes a megállapodásban szerződő félként nem vett részt, csupán mint a II. rendű alperes ügyleti képviselője járt el. Ezért az I. rendű alperestől a szerződés alapján teljesítést a felperes nem követelhet. Abból a körülményből, hogy a teljesítés módja az volt, hogy az üzletrész tulajdonosa nem a felperes mint magánszemély, hanem a tulajdonában álló, önálló jogi személy gazdasági társaság lesz, azt a következtetést vonta le, hogy a felperes nem követelhet a saját javára teljesítést. Ezért az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint az érvényesíteni kívánt jog nem a felperest illeti meg az alperesekkel szemben, sem az üzletrész tulajdonjogának saját javára történő bejegyzésének tűrésére, sem pedig a másodlagos kereset körében az üzletrész forgalmi értékének megfelelő megbízási díj megfizetése iránti kereset tekintetében. A harmadlagos kereset a Ptk. 6. §-án alapult, ezért az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy ez egy szubszi-diárius tényállás, és csak akkor kerülhet sor az alapján igényérvényesítésre, ha a felek között polgári jogi szerződés nem jött létre. Miután a fentiek alapján a felperes és a II. rendű alperes között szerződés létrejöttét állapította meg, arra vont következtetést, hogy a Ptk. 6. §-ban szabályozott biztatási kár címén a felperes alappal igényt nem érvényesíthet. Mindezek alapján az elsődleges, a másodlagos és a harmadlagos keresetet mint alaptalant elutasította. A bizonyítási indítványokat mint szükségteleneket mellőzte, és a perköltség viselésről a 1952. évi Pp. 78. § (1) bekezdés szerint rendelkezett.
A felperes a fellebbezésében elsődlegesen az ítélet megváltoztatását, keresetének megfelelő döntés meghozatalát, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytelenül következtetett arra, hogy megállapítás iránti keresetet terjesztett elő, ezért szükségtelennek tartotta a 1952. évi Pp. 123. § feltételeinek vizsgálatát. Megítélése szerint az, hogy a kérelme tartalmazta a "megállapítás" kifejezést, még nem jelenti azt, hogy a kereset tartalmában megállapítási kereset, tekintettel arra, hogy valamennyi kereseti kérelme marasztalásra irányult. Az eshetőlegességre sem a felperesi megfogalmazás, sem a tartalmilag előadott kereseti kérelemből nem lehetett következtetni. Hangsúlyozta, hogy a létrejött megállapodás lényege az volt, hogy meghatározhatta: magánszemélyként vagy cégként szerez tulajdonjogot, 25% üzletrészt, melyet meghaladóan csak technikai kérdés volt, hogy milyen módon jut hozzá az üzletrészhez és az is, hogy rajta keresztül mások is részesülnek. Az, hogy a cégekben történő tulajdonszerzés a jelen állapotok szerint már nem lenne megoldható, nem eredményezheti, hogy a neki járó ellenértékhez ne jusson hozzá. Hangsúlyozta a felperes a személyes előadásában előadottakat, az I. rendű alperes nyilatkozatát, a tanúvallomásokat és mindezen bizonyítékok alapján megállapíthatónak tartotta, hogy az I., II. rendű alperessel kötött megállapodás alapján az üzletrész őt illette, és a teljesítés módja körében dönthetett arról, miként kíván azzal rendelkezni, ezért nem lehet annak akadálya, hogy a saját maga javára kérje az alperesek marasztalását. A másodlagos kereset tekintetében is saját javára érvényesítheti az igényt, hiszen olyan ellenszolgáltatást kér, ami az általa elvégzett tevékenységéért jár. Fenntartotta, hogy a G. Kft. mindenkori üzletrész hányadától esett el. Kiemelte, hogy az ellenszolgáltatásra vonatkozó megállapodásban nem a cége vett részt, továbbá az egész G. Kft. ötlete tőle származott, és az ő tudta nélkül, lényegében a háta mögött az I. rendű alperes utasítására hozta létre a II. rendű alperes a céget. Továbbra is állította a megbízási jogviszony létrejöttét, melyhez elegendő volt az az utasítás, hogy gondolkodjon, ötleteljen, dolgozzon a kijelölt projekt megvalósíthatóságáért. A megbízási jogviszony létrejöttét nem zárja ki, hogy egy közös cél érdekében együttműködtek a felek. Utalt arra, hogy a megbízási jogviszonyban az I. rendű alperes nem a II. rendű alperes ügyleti képviselője volt, hiszen a végső tulajdonosi jogállás nem jogosította fel őt a társaság képviseletére, és adat, bizonyíték nem merült fel arra, hogy az I. rendű alperes meghatalmazottja lenne a II. rendű alperesnek, ami alapján ügyleti képviselőként eljárhatott volna. Megítélése szerint az alperesek közötti hierarchikus viszony is azt támasztja alá, hogy az I. rendű alperes elkülönült a II. rendű alperestől mint szerződő féltől, és az I. rendű alperes önálló szereplője volt a jogviszonynak, tehát önálló szerződő fél volt. Kiemelte, hogy az I. rendű alperes utóbb résztulajdont is szerzett a G. Kft.-ben. A harmadlagos kereseti kérelmével kapcsolatban a fellebbezése azon alapult, hogy azt az elsőfokú bíróság nem utasíthatta volna el érdemi vizsgálat nélkül. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság álláspontja szerint közte és a II. rendű alperes között jött létre szerződés. A biztatási kár kapcsán azonban a keresetét arra alapította, hogy hitegették, hogy megkötésre kerül az üzletrész adásvételi szerződés, melyben bízva végezte a tevékenységét. Miután az elsőfokú bíróság szerint nem volt fél az üzletrész adásvételi szerződésben, a biztatási kárát érvényesítheti, hiszen szerződés hiányában az igénye megalapozott, ezáltal a harmadlagos kereseti kérelemmel érdemben kellett volna foglalkoznia a bíróságnak. Bizonyítási indítványát fenntartotta. A perköltségre vonatkozó rendelkezést is támadta, annak mértékét az alperesi képviselő által kifejtett jogi képviseleti tevékenységhez és saját anyagi helyzetéhez képest eltúlzottnak tartotta.
Az alperesek az ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet helybenhagyását - annak helyes indokai alapján - indítványozták.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A felperes elsődleges keresete tárgyi keresethalmazatot tartalmazott, míg az elsődleges-, a másodlagos- és a harmadlagos kereseti kérelem eshetőleges keresethalmazatnak minősül.
A felperes az elsődleges és másodlagos keresetében - amellett, hogy tartalmazza, miszerint megállapítást kér - félkövér betűszedéssel ki is emelte azt, hogy minek a megállapítását kéri. Ebből az elsőfokú bíróság okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy megállapítási kereset is előterjesztésre került. Ezért helytállóan vizsgálta annak a 1952. évi Pp. 123. §-ban foglalt feltételei fennállását.
Az eshetőleges keresethalmazat esetén a felperes ténylegesen egy keresetet terjeszt elő. Ebből következően, amennyiben az elsődleges kereset nem megalapozott, a másodlagos, és annak megalapozatlansága esetén a harmadlagos keresetet kellett vizsgálnia a bíróságnak, anélkül azonban, hogy az alaptalannak ítélt megelőző kérelmek tekintetében a rendelkező résznek elutasító rendelkezést kellene tartalmaznia.
Az eshetőleges keresethalmazat fenti sajátossága miatt, az esetben sem állnak fenn a részítélet hozatalának 1952. évi Pp. 213. § (2) bekezdésében foglalt törvényi feltételei, amennyiben az elsődleges vagy másodlagos kereset tárgyában érdemi döntés hozható, ha az megalapozatlan. Bár a megállapítási kereseti kérelmek tényleges tárgyi keresethalmazati viszonyban állnak a cégnyilvántartási bejegyzés tűrésére irányuló marasztalási kereseti kérelemmel, ezeknek mint elsődleges kereseti kérelemnek a további kereseti kérelmekkel alkotott eshetőleges keresethalmazatára figyelemmel nem volt lehetősége a másodfokú bíróságnak a megállapítási kereset elutasítása tekintetében sem részítélettel helybenhagyni az elsőfokú ítéletet.
Az elsődleges keresetben a felperes az üzletrész adásvételi szerződés létrejöttének megállapítását, annak cégjegyzékbe történő bejegyzését kérte. Másodlagosan megbízási szerződésre alapítottan megbízási díj megfizetését kérte, míg harmadlagosan az 1959. évi Ptk. 6. § alapján kérte marasztalni az alpereseket.
Az ítélőtábla nem értett egyet az elsőfokú bíróság azon megállapításával, miszerint a felperes és a II. rendű alperes között egy, az 1959. évi Ptk.-ban nem nevesített szerződés jött létre, amelynek teljesítése körébe tartozott az üzletrész átruházási szerződés megkötése.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az tényként állapítható meg, hogy a peres felek egy közös üzlet létrehozása, egy startup vállalkozás beindítása tárgyában folytattak tárgyalásokat, alapvetően a felperes ötletére, tervére alapozva, akként, ha az ötlet megvalósítható, arra gazdasági társaságot alapítanak és külső tőke befektetőt is bevonnak. A felperesen kívül tevékenyen részt vett még az üzleti modell kidolgozásában M. A. és M. B. is. A kormány által meghirdetett Jedlik Ányos tervhez kapcsolódóan létrejött Jedlik Ányos Klaszterben való közreműködésre is tekintettel a G. Kft. kizárólag a II. rendű alperes által került megalapításra, és lényegében ezt követően folytak tárgyalások a G. Kft.-ben szerzendő üzletrészre, mértékére.
A G. Kft. megalapításáig a felperes, valamint az alperesek között nem jött létre olyan konszenzus, amely az 1959. évi Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése értelmében a társasági szerződés megkötéséhez szükséges lett volna. A társasági szerződés létrehozatalára már csak azért sem volt lehetőség, mert még az sem volt tisztázott, hogy annak a felperes vagy valamely érdekeltségi körébe tartozó vállalkozás lesz-e a tagja, illetve a projektben közreműködő további személyek közvetlenül vagy közvetett módon szereznek üzletrészt a társaságban. Annak ugyan - a szerződés egyéb, lényeges feltételeiben történő megállapodás mellett - nincs akadálya, hogy e bizonytalanság ellenére a felek előszerződést kössenek azzal, hogy a szerződés alanya - szinguláris jogutódlással - egy vagy több egyikük által megjelölendő személy legyen, ugyanakkor ha a további lényeges kérdések tekintetében ki is alakult volna a peres felek között a konszenzus, és előszerződést kötöttek is volna, az alaki okból érvénytelen lenne.
A felek tárgyalásainak időpontjában hatályos, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 11. § (2) és (3) bekezdésének rendelkezéseiből következően a társasági szerződés alakisághoz kötött. A társasági előszerződésre az 1959. évi Ptk. 208. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanazon alaki követelmények lennének irányadók, mint magára a társasági szerződésre, azonban ilyen előszerződést a felperes nem tudott felmutatni a jelen peres eljárásban.
A társaság létrehozását követően az üzletrész átruházásról tárgyaltak a felek. E szerződésre a 2014. március 14-ig hatályos Gt. 127. § (2) bekezdése alapján az írásbeliség követelménye érvényesült. A G. E. Kft. létesítő okiratának kelte 2014. március 21., a kft. bejegyzése 2014. március 25. napján történt meg, így miután a Ptk. (2013. évi V. tv.) 2014. március 15-től hatályba lépett, a társaság bejegyzését követő üzletrész átruházásra a Ptké. 1. § és 9. § (2) bekezdésre tekintettel a Ptk. 3:168. § (1) bekezdése irányadó, mely szerint az üzletrész átruházását írásba kell foglalni.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a peres felek, illetve a G. Kft. tagjai és a felperes között az üzletrész átruházására írásbeli szerződés nem jött létre. A bizonyítékok szerint az üzletrész átruházása tárgyában tárgyalások folytak, azonban az üzletrész-átruházási szerződés tényleges tartalmában nem tudtak megállapodni, írásban az üzletrész átruházására szerződés nem jött létre. Mindezek alapján, konszenzus hiányában az üzletrész-átruházási szerződés létrejötte nem volt megállapítható, de ha szóban létre is jött volna a szerződés, az a kötelező alakiság mellőzése folytán lenne érvénytelen. Így e megállapodásokra jogot alapítani nem lehet.
Az elsőfokú bíróság arra helytállóan mutatott rá, hogy a felperes és az I., II. rendű alperes között megbízási szerződés létrejötte nem állapítható meg. A rendelkezésre álló bizonyítékok és a felperes személyes előadása értelmében is, a felperes nem más érdekében járt el. A felperes egy közös projekt érdekében tevékenykedett, azzal a céllal, hogy az arra létrehozni kívánt gazdasági társaságban tulajdont szerezzen, abban részt vegyen. Ebből következően a felperes nem az alperesek érdekében, hanem a velük közös cél megvalósítását célzó saját érdekében is folytatta a tevékenységét, amely kizárja a megbízási szerződést.
Önmagában egy projekt létrehozása érdekében több személy tevékenysége a Ptk.-ban nevesített, illetve nem nevesített szerződés létrejöttét nem eredményezi. A felperes személyes előadása szerint is a tevékenységét egy gazdasági társaságban való tulajdonosi részvételével kívánták ellentételezni. A fentiekben kifejtettek szerint azonban a felperes sem a társaság alapításában nem vett részt, sem az üzletrész átruházási szerződés nem jött létre.
Arra sincs bizonyíték, hogy a felperes tevékenységének ellentételezésében a projektben résztvevők megállapodtak, konszenzus jött létre közöttük abban a tekintetben, hogy ki által milyen módon és határidővel kerül ellentételezésre, akár díj fizetés útján és milyen mértékben a felperes tevékenysége. Kifejezett szerződéses kötelezettségvállalás hiányában a felperes szerződéses jogviszonyra alapított követelése nem lehetett megalapozott.
A harmadlagos kereseti kérelem vonatkozásában a másodfokú bíróság kiemeli, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, miszerint az 1959. évi Ptk. 6. §-ban foglalt biztatási kár egy szubszidiárius tényállás, amelynek vizsgálatára akkor kerülhet sor, ha a felek között polgári jogi szerződés nem jött létre.
Az elsőfokú bíróság a harmadlagos keresetet a felperes és a II. rendű alperes között létrejött szerződésre tekintettel utasította el. Az elsőfokú bíróság a felperes és az I. rendű alperes között szerződéses jogviszonyt nem állapított meg, így már emiatt vizsgálnia kellett volna a felperesnek az I. rendű alperessel szemben az 1959. évi Ptk. 6. §-ára alapított keresetének a megalapozottságát. Emellett a fentebb kifejtettek értelmében a peres felek között tényleges szerződéses jogviszony létrejötte nem volt megállapítható. Ezért az 1959. évi Ptk. 6. §-ára alapított kereseti kérelem érdemi vizsgálatának lett volt helye. A felperes a projekt érdekében történő tevékenységének kezdetét 2012 őszében jelölte meg, ezért a Ptké. 1. § és 50. § alapján a Ptk. rendelkezései, így a felperes által felhívott 1959. évi Ptk. 6. § alkalmazandók.
Az I. rendű alperes - a cégadatok szerint - nem volt képviseletre jogosult vezető tisztségviselője a II. rendű alperesnek, illetőleg jogelődjének a felek közötti tárgyalások megkezdésekor, majd annak folyamata során. A fellebbezés arra helytállóan mutatott rá, hogy az esetleges tulajdonosi jogosítvány nem hatalmazza fel a társaság tagját, tulajdonosát a társaság szervezeti képviseletére, és egyéb törvényi feltételek bizonyítottsága hiányában, az ügyleti képviseletre sem volt jogosítványa. A II. rendű alperes nevében való eljárásra jogosultságot az I. rendű alperes nem bizonyította. Megjegyzendő, hogy a képviseleti jogosultsága az 1959. évi Ptk. 223. § (1) bekezdése értelmében írásbeli meghatalmazáson alapulhatott volna, ilyet pedig a felperes bemutatni nem tudott. Ezért a II. rendű alperes képviseletében való I. rendű alperesi eljárás nem igazolt. A rendelkezésre álló bizonyítékokból arra vonható következtetés, hogy az I. rendű alperes érdekelt volt a projekt elindításában. A bizonyítékok szerint az I. rendű alperes részt vett a tárgyalási folyamatban, tárgyalásokat folytatott a projektre létrehozandó gazdasági társaság megalapítása és tőkebefektetők szerzése érdekében. Mindebből okszerűen következik, hogy az I. rendű alperes a felperessel folytatott tárgyalások során a saját nevében járt el.
Mindezek alapján az I. és II. rendű alperessel szemben előterjesztett harmadlagos kereset jogalapjának, az 1959. évi Ptk. 6. §-ában megfogalmazott a szerződéses jogviszony hiányát meghaladó további törvényi feltételek fennállását, az 1959. évi Ptk. 6. §-ra alapított kereset megalapozottságát vizsgálnia kellett volna az elsőfokú bíróságnak, amit eltérő jogi álláspontja folytán nem tett meg. E körben olyan további szélesebb körű bizonyítás lefolytatása szükséges, amely a másodfokú eljárás kereteit meghaladja.
A kifejtettek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a 1952. évi Pp. 252. § (3) bekezdés értelmében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az eshetőleges keresetekre tekintettel, a harmadlagosan előterjesztett kereset megalapozottságát kell vizsgálnia az elsőfokú bíróságnak, mind az I. mind a II. rendű alperessel szemben, és e körben kell az indítványokhoz képest további bizonyítást lefolytatnia, a már előterjesztett indítványokra tekintettel, és a bizonyítás eredményéhez képest érdemi döntését meghoznia.
A 1952. évi Pp. 252. § (4) bekezdése szerint a felek jelen fellebbezési eljárásban felmerült költségét az ítélőtábla csak megállapította, amelynek viseléséről az elsőfokú bíróságnak kell határoznia az eljárást befejező határozatában.
(Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.20.757/2019/7.)