adozona.hu
ÍH 2013.165
ÍH 2013.165
A FELSZÁMOLÁS ALATT ELÉRT BEVÉTEL SORSA A VAGYONT TERHELŐ ZÁLOGJOG ESETÉN - A KIFOGÁS ELŐTERJESZTÉSÉRE ELŐÍRT HATÁRIDŐ JELLEGE I. Az adós gazdasági tevékenységének jogszerű tovább folytatása során realizált bevétel - ideértve a meglévő vagyon (például ingatlan) bérbeadásból származó bérleti díjat is - nem minősül a törvény szerinti értékesítésnek, ezért abból a zálogjogos hitelező azonnali (részbeni) kielégítésére nem tarthat igényt [Cstv. 49/D. § (1) és (2) bek.]. II. A kifogás előterjesztésére nyitva álló
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós ellen indult felszámolási eljárás kezdő időpontja 2011. június 10. A hitelezők 2012. június 20-án terjesztettek elő kifogást, amelyben kérték, hogy a törvényszék kötelezze a felszámolót az adós vagyontárgyainak értékesítésével kapcsolatos olyan új elszámolás elkészítésére, amely az őrzésvédelmi díjat 7 032 509 Ft helyett bruttó 2 310 000 Ft-os, az értékbecslési díjat 1 041 400 Ft helyett bruttó 175 000 Ft-os összegben tartalmazza, s amely a bowling pálya karbantartása címén felszámíto...
ÍH 2013.165 A FELSZÁMOLÁS ALATT ELÉRT BEVÉTEL SORSA A VAGYONT TERHELŐ ZÁLOGJOG ESETÉN - A KIFOGÁS ELŐTERJESZTÉSÉRE ELŐÍRT HATÁRIDŐ JELLEGE
I. Az adós gazdasági tevékenységének jogszerű tovább folytatása során realizált bevétel - ideértve a meglévő vagyon (például ingatlan) bérbeadásból származó bérleti díjat is - nem minősül a törvény szerinti értékesítésnek, ezért abból a zálogjogos hitelező azonnali (részbeni) kielégítésére nem tarthat igényt [Cstv. 49/D. § (1) és (2) bek.].
II. A kifogás előterjesztésére nyitva álló határidő nem eljárásjogi,hanem jogvesztéssel nem járó, elévülési jellegű anyagi jogi határidő. Ezért a kifogás elkésettségét (az igény elévülését) bíróság hivatalból nem állapíthatja meg, az elévülésre történő hivatkozás esetén a jogsértésről történő tényleges tudomásszerzés időpontja vizsgálandó [Cstv. 51. § (1) bek.].
Az adós ellen indult felszámolási eljárás kezdő időpontja 2011. június 10. A hitelezők 2012. június 20-án terjesztettek elő kifogást, amelyben kérték, hogy a törvényszék kötelezze a felszámolót az adós vagyontárgyainak értékesítésével kapcsolatos olyan új elszámolás elkészítésére, amely az őrzésvédelmi díjat 7 032 509 Ft helyett bruttó 2 310 000 Ft-os, az értékbecslési díjat 1 041 400 Ft helyett bruttó 175 000 Ft-os összegben tartalmazza, s amely a bowling pálya karbantartása címén felszámított 572 675 Ft-os összegű, valamint az ügyvédi munkadíj jogcímen elszámolt 863 600 Ft-os összegű költséget, mint indokolatlan kiadást a felszámolói díj terhére számolja el. Ezt meghaladóan kérték, hogy az elsőfokú bíróság kötelezze arra a felszámolót, hogy az adós ingatlanának bérbeadásából származó bevételből az adós vagyonát terhelő, a hitelezőket megillető jelzálogjog alapján számoljon el, s az elszámolás eredményeként mutatkozó összeget a hitelezőknek haladéktalanul fizesse ki. Arra hivatkoztak, hogy az adós és az E. B. H. Zrt. között hitelszerződés jött létre, melyet az I. r. hitelező egyrészt jelzálogjoggal biztosított, másrészt annak további biztosítékát képezte a G. H. Zrt. II. r. hitelező által vállalt készfizető kezesség. A II. r. hitelező 2011. május 12-én 129 753 868 Ft-ot fizetett meg az I. r. hitelezőnek, így a Ptk. 276. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a BH 2000.117. számú jogesetben foglaltakra is - az adós tulajdonában álló sz.-i 5837/1 hrsz. alatti ingatlanra bejegyzett jelzálogjognak a kifizetett összeg erejéig a II. r. hitelező is jogosultjává vált. Ezt meghaladóan előadták, hogy a kifogáshoz mellékelt MOKK tanúsítvány szerint az I. r. hitelezőnek első helyi jelzálogjoga van bejegyezve az adós vagyonán. Álláspontjuk szerint a felszámoló a Cstv. 49/D. §-ában foglaltakra figyelemmel az adós ingatlanának értékesítéséből befolyt összeggel szemben indokolatlanul számolt el 7 032 509 Ft őrzésvédelmi díjat, 1 041 400 Ft vagyonértékelési díjat, 572 675 Ft karbantartási költséget, valamint 863 600 Ft-os az adásvételi szerződést készítő ügyvéd munkadíja címén.
Az őrzésvédelmi díjat és a vagyonértékelési díjat eltúlzottnak tartották arra figyelemmel, hogy a felszámoló tájékoztatása szerint az ingatlan őrzésére 2011. július 12-től 2012. március 14. napjáig került sor, ugyanakkor a felszámoló tájékoztatásából az is kitűnt, hogy a felszámoló az adós ingatlanát 2011. szeptember 27. napjától bérbeadás útján hasznosította. A bérleti szerződéssel érintett időszakra a felszámoló őrzési díjat alappal nem számolhat el, így az e címen elfogadható költség a 2011. július 12-től 2011. szeptember 27-ig terjedő időszakra vonatkozóan legfeljebb 2 310 000 Ft lehet. A vagyonértékelési díjjal kapcsolatban arra hivatkoztak, hogy annak összege a piaci árhoz képest rendkívül eltúlzott és semmi nem indokolta azt, hogy a szombathelyi földhivatalnál nyilvántartásba vett ingatlant miskolci cég értékelje, mint ahogy indokolatlan volt a már elvégzett értékbecslés 90 nap eltelte utáni felülvizsgálata is.
A bowling pálya karbantartása jogcímen elszámolt összeget arra figyelemmel tartották alaptalannak, hogy véleményük szerint a karbantartási költségeket a bérlőnek kellett volna viselnie, míg az ügyvédi munkadíjjal kapcsolatos elszámolást azért sérelmezték, mert álláspontjuk szerint az e címen elszámolt kiadás a Ptk. 367. § (3) bekezdése alapján a vevőnek kellett volna viselnie. Hangsúlyozták, hogy a felszámoló akkor járt volna el szakszerűen és jogszerűen, ha a pályázati kiírásban feltűntette volna azt, hogy a vagyonértékesítéssel kapcsolatosan felmerülő mindennemű illeték, átírási és egyéb költség, illetőleg a szerződéskötési díj a vevőt illeti. Utaltak arra, hogy az ügyvédi munkadíj egyébként is eltúlzottnak tekintendő.
A bérleti díjat illetően előadták, hogy a felszámoló mindössze arról tájékoztatta őket, hogy az adós ingatlanát bérbeadás útján hasznosítja, de arról nincs tudomásuk, hogy milyen összegű bérleti díj megfizetésére került sor, e bevétellel ugyanis a felszámoló a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésében írtak ellenére nem számolt el. Kérelmükhöz csatolták a felszámolóhoz írott, 2012. április 18-án kelt levelüket, amelyben a kifogásban előterjesztettekkel azonos módon vitatták az őrzésvédelmi és vagyonértékelési díjat, illetőleg a karbantartás és ügyvédi munkadíj címén elszámolt költségeket azzal, hogy kérték a felszámoló az azzal kapcsolatos részletes elszámolást küldje meg részükre. Csatolták a felszámoló 2012. május 30. napján kelt és a hitelezők részére 2012. június 11-én kézbesített válaszát, amely mind az őrzésvédelmi díjjal, mind az értékbecslési díjjal kapcsolatban tartalmazta a felszámoló álláspontját, az értékbecslési díj részletezését, valamint a felszámoló előadását a kifogásban is támadott ügyvédi munkadíjjal és karbantartási költséggel kapcsolatban.
Az elsőfokú bíróság a 2013. február 18. napján kelt 4. sorszám alatti végzésében a hitelezők kifogását elutasította. Az őrzésvédelmi és értékbecslési díjjal, a bowling pálya karbantartásával és az ügyvédi munkadíj címén felmerült költséggel kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kifogás a Cstv. 51. § (1) bekezdésben meghatározott 8 napos határidőn túl került előterjesztésre, így az elkésett. Hangsúlyozta, hogy a hitelezőknek a felszámolóhoz írott, 2012. április 18-i leveléből már az volt megállapítható, hogy mindkét hitelező tudomással bírt a kifogásban is sérelmezett felszámolói díj- és költségelszámolásról. Erre tekintettel a hitelezők alaptalanul hivatkoztak arra, hogy a tudomásszerzés időpontja a felszámoló 2012. május 30-i levelének 2012. június 11-i átvétele volt, mert ez az időpont helyesen 2012. április 18. Ezt meghaladóan utalt arra, hogy a hitelezők a felszámoló által megkötött szerződések értékaránytalanságára vonatkozóan semmilyen bizonyítást nem terjesztettek elő. Az ingatlanok hasznosításából befolyt bérleti díjat illetően a kifogást érdemben vizsgálva azt állapította meg, hogy arra a Cstv. 49/D. § szerinti kielégítés nem vonatkozik, mert a jogszabály csak a zálogtárgyak értékesítése során befolyt bevétel felosztására tartalmaz rendelkezéseket, s a bérbeadás nem minősül értékesítésnek. Erre tekintettel a kifogást a Cstv. 51. § (3) bekezdése alapján elutasította. Kifejtette, hogy a kifogásban hivatkozott, a Cstv. 54. §-ába ütköző felszámolói magatartás nem képezheti kifogás tárgyát, az arra alapított kártérítési igényüket a hitelezők perben érvényesíthetik.
Az elsőfokú végzés ellen az I. és II. r. hitelezők terjesztettek elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak megváltoztatását, a kifogásoknak való teljes körű helyt adást, másodlagosan az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését kérték. Arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság tévesen rögzítette, hogy az őrzésvédelmi és értékbecslési díjat, valamint a karbantartási és ügyvédi munkadíj címén elszámolt költségeket illetően a kifogásuk elkésett. Hangsúlyozták, hogy téves a törvényszéknek az az álláspontja, mely szerint a felszámolóval folytatott levelezésük nem tekinthető egyeztetésnek, s az elsőfokú végzésben foglaltakkal ellentétben a BH 2002.240. számú eseti döntésében írtak alapján éppen a felszámoló 2012. május 30-i keltezésű leveléből vált nyilvánvalóvá számukra, hogy a felszámoló álláspontja végleges és megváltoztathatatlan. Ezt meghaladóan fenntartották azt az álláspontjukat, hogy az adós tulajdonát képező ingatlan bérbeadásából származó bevétel a vagyont terhelő zálogjog fennálltára tekintettel a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti elszámolás alá esik. E körben hivatkoztak a Kúria Gfv. X.30.039/2012/8. szám alatti végzésére.
Az adós képviseletében eljáró felszámoló a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Osztotta a törvényszék álláspontját azt illetően, hogy a kifogásban sérelmezett felszámolói magatartásról mindkét hitelező 2012. április 18-án tudomást szerzett, így a kifogás előterjesztésére rendelkezésre álló határidőt mindkét hitelező elmulasztotta. Hangsúlyozta, hogy az általa elszámolni kívánt költségeket számlával tudja igazolni.
A fellebbezés az alábbiak szerint annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság végzése abban a részében, hogy a hitelezőknek az őrzésvédelmi díj, értékbecslési díj, a karbantartási és ügyvédi költség elszámolásával kapcsolatos kifogását elkésettség címén utasította el, az érdemi felülbírálatra alkalmatlan. Ezt meghaladóan a fellebbezés nem alapos.
A jelen eljárásban irányadó, az elsőfokú bíróság által is hivatkozott a 2006. évi VI. törvény 15. §-ával módosított Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerint vagyont terhelő zálogjog (Ptk. 266. §) esetében - az (1) bekezdéstől eltérően - a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50%-át kizárólag az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére fordíthatja a biztosított követelés erejéig - több jogosult esetén a Ptk. 256. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével - ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett.
Az ítélőtábla osztja a törvényszék álláspontját azt illetően, hogy a "zálogtárgy értékesítése" törvényi kategória nem értelmezhető kiterjesztően akként, hogy abba a zálogjoggal terhelt vagyon elemét képező vagyontárgy bérbeadás útján történő hasznosítása is beletartozna. A bérleti díj nem a zálogtárgy értékesítése során befolyt összeg, hanem annak hasznosítása révén realizált bevételt. Az értékesítés (elidegenítés) és a hasznosítás azonban - a Ptk. 112. § (1) bekezdéséből következően - egymással nem azonosítható fogalmak. Ezzel összefüggésben az ítélőtábla az alábbiakat tartja szükségesnek hangsúlyozni:
A felszámolás kezdő időpontjára figyelemmel a jelen eljárásban a 2006. évi VI. tv. 15. §-ával megállapított Cstv. 49/D. § (2) bekezdése az irányadó, mely szerint vagyont terhelő zálogjog (Ptk. 266. §) esetében - az (1) bekezdéstől eltérően - a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50%-át kizárólag az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére fordíthatja a biztosított követelés erejéig - több jogosult esetén a Ptk. 256. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével -, ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett. Az "értékesítés" fogalma nem csupán az adós tulajdonát képező vagyontárgynak a Cstv. 49. §-a szerinti értékesítését, hanem az adóst megillető követelés értékesítését, behajtását is magában foglalja. A jelen eljárásban azt kellett vizsgálni, hogy az adósnak a gazdasági tevékenysége folytatása során keletkező bevételére, az abból származó követelésre mennyiben alkalmazhatóak a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésében írtak, illetőleg, hogy az adós vagyontárgyának bérbeadása egy tekintet alá esik-e az adós gazdasági tevékenységének folytatásával.
Az ítélőtábla előrebocsájtja, hogy álláspontja szerint a vagyont terhelő zálogjog nem kizárólag a felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagyonhoz kapcsolódik, mert amennyiben az adós pl. egy megrendelés folytán a vételárat már megfizette és az ellenértékként leszállított termék csak a felszámolás elrendelése után kerül a tulajdonába, az így megszerzett vagyontárgyra - amely a felszámolás kezdő időpontjában még nem tartozott a felszámolási vagyonba, legfeljebb az annak kiadására irányuló igény, mint követelés - a vagyont terhelő zálogjog kiterjed. Vagyis a vagyon értékesítéséig a vagyont terhelő zálogjoggal érintett vagyontárgyak köre változhat.
Ugyanakkor az adós gazdasági tevékenységének folytatása - a rendes gazdálkodás -során realizált bevétel a Cstv. 49/D. § alkalmazhatósága szempontjából nem minősül a Cstv. 49/D. § (1) és (2) bekezdése szerinti értékesítésnek. Ellenkező az esetben a felszámolót napi szinten elszámolási kötelezettség terhelné a zálogjogos hitelezővel szemben, ami nyilvánvalóan akadályozná, ellehetetlenítené a gazdasági tevékenység folytatását. Ebből következően a hitelező kielégítésére a Cstv. 49/D. § (2) bekezdés alapján akkor kerülhet sor, ha a termelő tevékenységet a felszámoló az adósnál befejezi és a meglévő vagyontárgyakat a Cstv. 49. § rendelkezései szerint értékesíti, vagy egyben eladja a működő vállalkozást, vagy az adós egyes részeiben megszünteti a munkát, s az ott lévő ingóságokat egyben értékesíti (Juhász László: A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve II. kötet, Novotni Kiadó 2012).
A meglévő vagyontárgy bérbeadás útján történő hasznosítása a gazdasági tevékenység körébe tartozik, s mint ilyen - a Cstv. 49/D. § (1) és (2) bekezdésének nyelvtani értelmezésére is figyelemmel (Fővárosi Ítélőtábla 15.Fpkf.43.541/2006/5.) - nem minősül értékesítésnek. Részben eltérő indokokkal, de azonos következtetésre jutott a Debreceni Ítélőtábla is (Fpkhf. III.30.514/2005/4.).
Mindezekre figyelemmel helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a bérleti díjnak a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti elszámolásával kapcsolatos kifogásokat a Cstv. 51. § (3) bekezdése alapján elutasította.
Az 1997. évi XXVII. törvény 21. §-ával megállapított Cstv. 51. § (1) bekezdés szerint a felszámoló jogszabálysértő intézkedése, vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül a sérelmet szenvedett fél a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhet. A Cstv. 51. § (1) bekezdés szerinti kifogás előterjesztésére nyitva álló 8 napos határidő jellegének megítélése a bírói gyakorlatban eltérő, az az utóbbi időben változott. Korábban általánosnak volt tekinthető az az álláspont, amely szerint a kifogás előterjesztésére nyitva álló 8 napos határidő eljárásjogi jellegű, annak elmulasztása esetén a fél igazolással élhet (Fővárosi Ítélőtábla 11.Fpkf.43.614/2011/3., 11.Fpkf.43.052/2010/4., Debreceni Ítélőtábla Fpkhf.III.30.040/2012/4.). A 4/2003. számú Polgári Jogegységi Határozat szerint a keresetlevél benyújtására a jogszabályban megállapított határidők számítására - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 105. § (4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók. A keresetlevél késedelmes benyújtása esetén, ha a keresetlevél előterjesztésére megállapított határidő - jogszabály kifejezett rendelkezése folytán - jogvesztő, vagy a mulasztása kimentésére előírt igazolással (Pp. 107-110. §) a fél nem él, illetőleg az alaptalan, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül hivatalból el kell utasítani [Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont], ennek elmaradása esetén a pert meg kell szüntetni [Pp. 157. § a) pont]. Ha a keresetlevél késedelmes benyújtása nem vezet jogvesztésre és a jogszabály a mulasztás orvoslására nem ír elő igazolást, a mulasztás jogkövetkezményéről az ellenérdekű fél elévülési kifogása alapján az ügy érdemében hozott ítéletben kell dönteni. A kifejtettek irányadóak a bírósági nemperes eljárás megindítására előterjesztett kérelemre is.
A Cstv. 51. § (1) bekezdése szerinti kifogás a felszámolási eljáráson belül egy önálló bírósági eljárást jelent, amelyben a bíróság - amennyiben a kifogás előterjesztésének törvényi feltételei fennállnak - érdemi döntést hoz. A hivatkozott 4/2003. számú Polgári Jogegységi Határozatból következően így a kifogás előterjesztésére nyitva álló határidő nem tekinthető eljárásjogi határidőnek, mert az a nemperes eljárás sajátosságaira figyelemmel a keresetlevél benyújtására nyitva álló határidővel azonos jellegű. Tekintettel arra, hogy a Cstv. az 51. § (1) bekezdésben meghatározott 8 napos határidővel kapcsolatban a mulasztás kimentésére nem ír elő igazolást, s nincs olyan jogszabályi rendelkezés sem, mely szerint az előterjesztésre nyitva álló határidő elmulasztása jogvesztéssel járna, az időmúlás a "követelés", vagyis a kifogás előterjesztésének elévülésére vezet. A jogvesztéssel nem járó anyagi jogi határidő elévülési jellegű, s ekként kell figyelembe venni a Cstv. 51. § (1) bekezdésében meghatározott határidőt is (Kúria Gfv.VII.30.053/2013/6., Gfv.VII.30.364/2012/6.).
Az ítélőtábla osztja a hitelezőknek a fellebbezésben kifejtett álláspontját a tudomásszerzés időpontját illetően. A kifogáshoz csatolt 2012. április 18-i levélből következően ebben az időpontban a hitelezők ugyan jelezték azt a felszámolónak, hogy a velük közölt elszámolást "a jelenlegi formájukban" nem tudják elfogadni, ugyanakkor részletes tájékoztatást kértek a felszámolótól az általuk sérelmezett díjak és költségek szükségességével, felmerültével, összegszerűségével kapcsolatban. Helytállóan hivatkoztak a hitelezők a fellebbezésükben a BH 2002.240. számú eseti döntésre azt illetően, hogy a hitelezők és a felszámoló közötti egyeztetés eredménytelensége csak a 2012. május 30-i válaszlevél kézbesítésével vált számukra nyilvánvalóvá, s a kézbesítés időpontjától, mint a tudomásszerzés napjától kell számítani a Cstv. 51. § (1) bekezdése szerinti határidőt. A törvényszék mindebből következően nem vizsgálta, hogy tudomásszerzés tényleges időpontjához - a 2012. május 30-i felszámolói válaszlevél, 2012. június 11-i kézbesítéséhez - képest a kifogások mennyiben tekinthetőek elkésettnek. A 4/2003. Polgári Jogegységi Határozat szerint, amennyiben a jogszabály a mulasztás kimentésére nem az elévülés kimentésénél szigorúbb feltételekkel előterjeszthető igazolást írja elő, a határidő elévülését a bíróság hivatalból nem állapíthatja meg; a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításnak nincs helye. Az elsőfokú eljárás során a törvényszék a már kifejtettek szerint a tudomásszerzés időpontját tévesen határozta meg, a felszámoló pedig elévülési kifogást nem terjesztett elő, a fellebbezésre tett észrevételében a kifogás elkésettségét illetően kizárólag a tudomásszerzés 2012. április 18-i, az elsőfokú határozat megállapításával egybecsengő időpontjára hivatkozott. Erre figyelemmel tévedett a törvényszék, amikor erre vonatkozó felszámolói védekezés hiányában az őrzésvédelmi díjat, az értékbecslési díjat, a karbantartásai és ügyvédi munkadíj címén elszámolt költségeket illetően az előterjesztett kifogásokat elkésettség okán érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 252. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és a törvényszéket új eljárás és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban a törvényszéknek vizsgálnia kell, hogy a 2012. május 30-i levélről a hitelezők mikor szereztek tudomást, a két hitelező tudomásszerzése azonos időpontban történt-e, s ehhez képest a kifogás előterjesztésére a Cstv. 51. § (1) bekezdése szerinti 8 napos határidőn belül került-e sor. Amennyiben a felszámoló arra hivatkozik, hogy a 2012. május 30-i válaszlevél kézbesítését követően előterjesztett kifogás elkésett, az elsőfokú bíróságnak az elévülési kifogással kapcsolatban a hitelezőket nyilatkoztatnia kell, s vizsgálnia kell, hogy az mennyiben alapos. Amennyiben pedig az állapítható meg, hogy a kifogást a hitelezők határidőn belül terjesztették elő, az elsőfokú bíróságnak a Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti kioktatást meg kell tennie a hitelezők és a felszámoló felé, s érdemben kell vizsgálnia, hogy a kifogásban előadottak mennyiben alaposak.
A másodfokú eljárásban a hitelezők felmerült költségét a Pp. 252. § (4) bekezdése alapján az ítélőtábla csak megállapította, annak viselése tárgyában az elsőfokú bíróságnak kell döntenie.
(Győri Ítélőtábla Fpkhf. IV. 25.344/2013/2.)