adozona.hu
AVI 2013.9.96
AVI 2013.9.96
A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén helye van végkielégítésről szóló megállapodásnak (1995. évi CXVII. tv. 26. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2007. évre vonatkozó személyi jövedelemadó és magánszemélyek külön adója adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett. Ennek eredményeként határozatával adókülönbözetet, jogosulatlan visszaigénylést és adóhiányt állapított meg.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kifejtette, hogy a felperes és munkáltatója között 2007. június 18-án a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszünt...
AVI 2013.9.96 A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén helye van végkielégítésről szóló megállapodásnak (1995. évi CXVII. tv. 26. §)
Az adóhatóság a felperesnél 2007. évre vonatkozó személyi jövedelemadó és magánszemélyek külön adója adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett. Ennek eredményeként határozatával adókülönbözetet, jogosulatlan visszaigénylést és adóhiányt állapított meg.Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kifejtette, hogy a felperes és munkáltatója között 2007. június 18-án a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről szóló megállapodás alapján felperesnek kifizetett "egyszeri juttatás" nem végkielégítés. A munkavállalót a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mtv.) 95. § (1) bekezdése alapján végkielégítés akkor illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása, vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnt meg.
A felperes keresetében vitatta, hogy az adóhatóság a részére kifizetett összeget nem tekintette végkielégítésnek, és az M. részvényekkel kapcsolatban is téves jogkövetkeztetésre jutott.
Az elsőfokú eljárásban az első tárgyalást megelőzően az alperes határozatával megváltoztatta a korábbi határozatát, és a felperes terhére 1 518 680 Ft adókülönbözetet, 1 441 452 Ft jogosulatlan visszaigénylést, 77 228 Ft adóhiányt, továbbá 759 340 Ft adóbírságot és késedelmi pótlékot állapított meg. Az M. részvényekkel kapcsolatos korábbi jogi álláspontját megváltoztatta, de a munkaviszony megszüntetésekor juttatott kifizetés minősítését fenntartotta. A felperes is e körben tartotta fenn keresetét.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában a munkaviszony megszüntethetősége körében hivatkozott az Mtv. 87. § (1)-(2) bekezdéseire, a végkielégítés körébe a 95. § (1) bekezdésére. E szerint a munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha a munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnt meg. Az elsőfokú bíróság kifejtette, az Mtv. nem zárja ki, hogy a szerződő felek - akár közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetése esetén is - végkielégítés fizetésében állapodjanak meg. E körben az Mtv. tiltó rendelkezést nem tartalmaz, csupán azt írja elő, mely esetekben jár a munkavállalónak végkielégítés. Ebből következően a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetése esetén sem kizárt a végkielégítés.
Ezt követően az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó 2007. június 18-i megállapodásban meghatározott juttatás végkielégítésnek tekinthető-e vagy sem. Kifejtette, hogy a megállapodás 3. pontja egyszeri juttatásnak nevezi a kifizetett összeget, visszautal azonban az Mtv. 95. §-ára és a Kollektív Szerződés 15. §-ára, melyek a végkielégítést szabályozzák. A megállapodás 11. pontja szintén a végkielégítés visszakövetésével kapcsolatos megállapításokat tartalmaz. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint függetlenül attól, hogy egyszeri juttatásnak nevezték a felperesnek fizetendő összeget, az tartalmát tekintve végkielégítésnek minősül. Így az alperes tévesen állapította meg, hogy a felperes végkielégítésben nem részesült.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, mivel az ellentétes a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 26. § (3) bekezdésében, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 46. § (2) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezésekkel. A kifizetés jogcíme "egyszeri juttatásként" került rögzítésre, és a közigazgatási határozatok jogszerűségét az sem tenné kétségessé, ha az tartalmát tekintve végkielégítésnek minősülne. A megyei bíróság elmulasztotta vizsgálni az Szja. tv. 26. § (3) bekezdésében foglalt feltételeket, hogy a vitatott jövedelem a törvényi végkielégítés fogalmi körébe sorolható-e.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól a fél jogszabálysértésre hivatkozással kérheti. A Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni - a jogszabálysértés megjelölése mellett -, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja. A felülvizsgálati eljárás - rendkívüli perorvoslati jellegéből adódóan - olyan újabb jogszabálysértésre a felek nem hivatkozhatnak, amely nem volt tárgya az alapeljárásnak, így a jogerős határozatot hozó bíróság sem döntött róla.
Az alperes felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen arra utal, hogy az adóhatósági határozatok nem tartalmazzák az Szja. tv. 26. § (3) bekezdését, erre nem utalt, és a peres eljárás során sem merült fel ennek vizsgálata. Az adóhatósági határozatok egyértelműen azon a jogi állásponton voltak, hogy a felperes a 2007. június 18-án kötött megállapodás alapján kapott "egyszeri juttatása" nem tekinthető végkielégítésnek. Az alperes felülvizsgálati kérelmében ezt már árnyaltabban fogalmazza meg annyiban, ha esetlegesen a vitatott végkielégítésnek is lehetne tekinteni, akkor sem alkalmazható az Szja. tv. 26. § (3) bekezdése. Az alperes jogerős határozata azonban nem ezt tartalmazta, hanem egyértelműen állást foglalt, hogy a felperes juttatását nem tekinti végkielégítésnek.
Ebből következően az elsőfokú bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a munkáltató és a munkavállaló a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén megállapodhat-e végkielégítésben, másodlagosan, hogy a konkrét perbeli megállapodás vonatkozhat-e végkielégítésre vagy sem.
Az első jogkérdésben a Legfelsőbb Bíróság osztja az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, az Mtv. diszpozitív szabályai megengedik, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén is a munkavállaló és a munkáltató végkielégítésben állapodjon meg, ezt az Mtv. nem tiltja. Az Mtv. 95. § (1) bekezdése azokat a munkaviszony megszüntetéseket sorolja fel, ahol kötelező a végkielégítés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más munkaviszony megszűnése esetén ne lehetne végkielégítés.
A másik kérdésben az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló szerződés tartalmából okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felek végkielégítésben állapodtak meg, ha nem is ezt az elnevezést alkalmazták. A megállapodás egyértelműen utal az Mtv., illetve a Kollektív Szerződésnek a végkielégítésre vonatkozó szabályaira, annak kiszámítási módjára, illetve a végkielégítés visszakövetelésével kapcsolatosan is tartalmaz megállapodást.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjaival, azzal, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése esetén is megállapodhatnak a felek végkielégítésben, és a konkrét perbeli megállapodást végkielégítésnek kell tekinteni. Az Mtv. 26. § (3) bekezdésének vizsgálata nem volt a per tárgya, az alperes sem határozatában, sem a peres eljárás során erre nem hivatkozott, így arra a fent kifejtettek szerint a felülvizsgálati eljárásban sem hivatkozhat.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.379/2009.)