adozona.hu
BH 2013.8.224
BH 2013.8.224
A csődeljárásban benyújtott kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasító végzés ellen fellebbezésnek van helye. [Alaptörvény XVIII. cikk (7) bek., az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló Egyezmény 13. cikke, 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 12. § (5) bek., 15. § (3) bek., Pp. 233. § (1) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós csődeljárásában nyilvántartásba vett hitelező a 2013. január 16-án postára adott, a bírósághoz 2013. január 17-én érkezett beadványában nyújtott be kifogást a vagyonfelügyelővel szemben. Előadta, az adós 2012. október 18-án kézhez vett "Meghívó egyezségi tárgyalásra" tárgyú leveléből értesült arról, hogy az adós csődeljárásában az U. INC nevű hitelező követelését a vagyonfelügyelő elismerte, s ezzel az mind a biztosított, mind a nem biztosított hitelezői osztályban több mint 50% szava...
A kifogást előterjesztő hitelező kérelmére 2012. december 12-én iratbetekintést biztosított az adós. Ennek során észlelte a kifogást előterjesztő hitelező, hogy a U. INC hitelező a 179 322 522 Ft összegű hitelezői igényét engedményezési szerződéssel szerezte, melyet az adós, mint kötelezett által kibocsátott váltó óvadékba adásával biztosítottak.
A kifogást előterjesztő hitelező szerint az adós saját váltójának óvadékba adásával a követelés nem vált biztosított követeléssé, illetve ha az is lenne, a követelés értéke nulla, mert az adós fizetésképtelen helyzetben van. Álláspontjáról 2012. december 18-án tájékoztatta a vagyonfelügyelőt, aki a 2013. január 9-én tartott harmadik egyezségi tárgyaláson közölte a hitelezővel, hogy az észrevétel nem megalapozott, egyébként pedig a hitelező már az első tárgyaláson értesült a támadott követelés besorolásáról.
Az elsőfokú bíróság a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasította a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján. Határozatát azzal indokolta, hogy a kifogást előterjesztő a 2012. december 12-én történt iratbetekintés során észlelte azokat a körülményeket, amelyekre hivatkozással a kifogását előterjesztette. Kifejtette, a hitelezőt megilleti az a jog, hogy a vagyonfelügyelő által a csődeljárásban nyilvántartásba vett más hitelezői igényekkel szemben kifogást terjeszthessen elő, azonban ez a jog nem a Cstv. 12. § (5) bekezdése, hanem a Cstv. 15. § (3) bekezdése alapján illeti meg. Miután ez utóbbi rendelkezésben meghatározott, a tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon túl nyújtotta be a kifogását a hitelező, ezért a bíróság elkésettség miatt érdemi vizsgálat nélkül utasította el azt. A végzés ellen az elsőfokú bíróság fellebbezési jogot biztosított a Pp. 233. § (1) bekezdése alapján.
A kifogást előterjesztő fellebbezését a másodfokú bíróság hivatalból elutasította. Határozatának indokai szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor fellebbezési lehetőséget adott a határozatával szemben. Hivatkozott a Cstv. 15. § (3) bekezdésében foglaltakra, mely szerint, ha a bíróság a kifogást megalapozottnak találja, a vagyonfelügyelő intézkedését megsemmisíti, vagy kötelezi a megfelelő intézkedés megtételére, ellenkező esetben a kifogást elutasítja. A bíróság eljárására a Cstv. 51. §-ában foglaltak a megfelelően irányadóak azzal az eltéréssel, hogy a kifogás elbírálása tárgyában hozott végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.
Álláspontja szerint az "elbírálás" kifejezés nemcsak a kifogás érdemi elbírálását, hanem annak érdemi vizsgálat nélküli elutasítását is jelenti, mert ésszerűen nem tehető fel, hogy a jogalkotó az érdemi vizsgálat nélküli elutasításra nem írt elő soron kívüli eljárást. Ebből következik, hogy a kifogás elbírálásán az érdemi vizsgálat nélküli elutasítást is érteni kell, ezért a külön fellebbezés a kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasítása esetén is kizárt.
A Pp. 233. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elsőfokú bíróság határozata ellen - amennyiben a törvény ki nem zárja - fellebbezésnek van helye. A Cstv. a fentiek szerint kizárja a fellebbezést, ezért a hitelező olyan határozat ellen nyújtott be fellebbezést, amely ellen a külön fellebbezést a törvény kizárja, ezért a Pp. 240. § (1) bekezdése értelmében - figyelemmel a Pp. 237. § rendelkezéseire is - a fellebbezést hivatalból elutasította.
Az ítélőtábla végzése ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, kérve a Kúriát annak hatályon kívül helyezésére és az ítélőtábla utasítását arra, hogy érdemben vizsgálja meg a fellebbezést. Álláspontja szerint az ítélőtábla kiterjesztő értelmezése nem helytálló. A kifogás "elbírálása" kifejezés csak annak érdemi elbírálására vonatkozik, az az érdemi vizsgálat nélküli elutasításra nem alkalmazható. Ellenkező jogértelmezés csorbítaná a kifogásolásra jogosultak jogorvoslati lehetőségeit. Ha a jogalkotó szándéka ez lett volna, akkor azt a jogszabályban is nevesítette volna.
Az adós a fellebbezésre tett észrevételében az ítélőtábla végzésének helybenhagyását kérte.
A Kúriának a fellebbezés alapján abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a kifogás "elbírálása" kifejezés csak az érdemi elbírálást foglalja-e magában, vagy ide tartozik valamennyi, a kifogás alapján megindult eljárásban hozott, annak lezárását eredményező bármilyen tartalmú elsőfokú határozat.
Elsőként a Kúria megállapította, hogy a kifogásnak a csődeljárásban azért van nagy jelentősége, mert az adós és a hitelezők közötti egyezség tartalmának kialakításába a bíróság nem avatkozik be, azt nem vizsgálhatja. A hitelezőknek joguk van arra, hogy a vagyonfelügyelő által elfogadott, besorolt követelések tekintetében kifogást terjesszenek elő saját [12. § (5) bekezdés], illetve más hitelezők [15. § (3) bekezdés] igényének elfogadása, besorolása miatt. Ezzel biztosítható, hogy azok a hitelezők és olyan összeg erejéig kerüljenek be a biztosított, illetve nem biztosított hitelezői osztályokba, s szavazzanak a csődegyezség elfogadásáról, akiknek valóban követelésük áll fenn az adóssal szemben, s a megfelelő hitelezői csoportba, osztályba kerüljenek besorolásra. (Gfv. X. 30.427/2010/9. sz.)
A Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján azokra az eljárási kérdésekre, amelyet a Cstv. külön nem szabályoz, a Pp.</a> rendelkezései megfelelően irányadók. A csődeljárásban benyújtott kifogásokra vonatkozóan a Cstv. 12. § (5) bekezdése és a 15. § (3) bekezdése is azt tartalmazza, hogy az azt elbíráló végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.
Egységes joggyakorlat alakult ki abban a kérdésben, hogy a csődeljárásban a kifogást elbíráló érdemi határozatok - jóllehet az elsőfokú bíróság határozata ellen külön fellebbezésnek nincs helye - az eljárást befejező határozat elleni fellebbezésben támadhatók. (Gfv. VII. 30.302/2012/8.)
A Kúria a Gfv. X. 30.127/2012/9. számú végzésében is kifejtette: a másodfokú bíróság csak azokat a "külön fellebbezéssel" nem támadható határozatokat bírálhatja felül az eljárást befejező határozat elleni fellebbezés alapján, amelyek érdemben bírálták el a kifogást. Ha egy jogvitát az elsőfokú bíróság érdemben nem bírál el, annak tárgyában nem hoz határozatot, az a másodfokú bíróság által elsőként érdemben nem bírálható el.
Ebből azonban az is következik, hogy ha csak az érdemben elbírált kifogások tekintetében lehet az eljárást befejező végzés elleni fellebbezésben jogorvoslattal élni, akkor az érdemi vizsgálat nélkül elutasított kifogások esetén a feleket külön fellebbezési jog illeti meg. Az érdemi vizsgálat nélkül elutasított kifogásokra vonatkozóan ugyanis a Cstv. nem tartalmaz speciális eljárási szabályt, s a Pp. 233. § (1) bekezdése az ilyen tartalmú elsőfokú végzések ellen külön fellebbezési jogot biztosít.
A kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasítása esetén a bíróság a felet a bírósághoz fordulás jogától zárja el, s a félnek e határozat elleni fellebbezési jogtól való megfosztása az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésébe ütközne, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági döntés ellen, amely a jogát, vagy jogos érdekét sérti. Ennek az alkotmányos alapelvnek akkor is érvényesülnie kell, ha a jogalkotó erre az esetre nem rendelkezett a fellebbezés soron kívüli elbírálásáról.
Mindebből következően az ítélőtábla a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasító végzés elleni fellebbezést tévesen utasította el hivatalból. A Pp. 233/A. § szerint eljárva a Kúria az ítélőtábla fellebbezéssel támadott végzését a Pp. 258. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az ítélőtáblát új határozat hozatalára kötelezte.
(Kúria Cspkf. VII. 30 146/2013.)
A Kúria mint másodfokú bíróság a Fővárosi Ítélőtábla 15.Cspkf.43.298/2013/3 számú végzése ellen a hitelező részéről 4. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
Megállapítja, hogy a másodfokú eljárásban az adósnak 10 500 (Tízezerötszáz) Ft, míg a hitelezőnek 17 500 (Tizenhétezer-ötszáz) Ft eljárási költsége merült fel.
A végzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A kifogást előterjesztő hitelező kérelmére 2012. december 12-én iratbetekintést biztosított az adós. Ennek során észlelte a kifogást előterjesztő hitelező, hogy az U. INC hitelező a 179 322 522 Ft összegű hitelezői igényét engedményezési szerződéssel szerezte, melyet az adós, mint kötelezett által kibocsátott váltó óvadékba adásával biztosítottak.
A kifogást előterjesztő hitelező szerint az adós saját váltójának óvadékba adásával a követelés nem vált biztosított követeléssé, illetve ha az is lenne, a követelés értéke nulla, hiszen az adós fizetésképtelen helyzetben van. Álláspontjáról 2012. december 18-án tájékoztatta a vagyonfelügyelőt, aki a 2013. január 9-én tartott harmadik egyezségi tárgyaláson közölte a hitelezővel, hogy az észrevétel nem megalapozott, egyébként pedig a hitelező már az első tárgyaláson értesült a támadott követelés besorolásáról.
Az elsőfokú bíróság a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasította a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján. Határozatát azzal indokolta, hogy a kifogást előterjesztő a 2012. december 12-én történt iratbetekintés során észlelte azokat a körülményeket, amelyekre hivatkozással a kifogását előterjesztette. Kifejtette, a hitelezőt megilleti az a jog, hogy a vagyonfelügyelő által a csődeljárásban nyilvántartásba vett más hitelezői igényekkel szemben kifogást terjeszthessen elő, azonban ez a jog nem a Cstv. 12. § (5) bekezdése, hanem a Cstv. 15. § (3) bekezdése alapján illeti meg. Mivel ez utóbbi rendelkezésben meghatározott, a tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon túl nyújtotta be a kifogását a hitelező, ezért a bíróság elkésettség miatt érdemi vizsgálat nélkül utasította el azt. A végzés ellen az elsőfokú bíróság fellebbezési jogot biztosított a Pp. 233. § (1) bekezdése alapján.
A kifogást előterjesztő fellebbezését a másodfokú bíróság hivatalból elutasította. Határozatának indokai szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor fellebbezési lehetőséget adott a határozatával szemben. Hivatkozott a Cstv. 15. § (3) bekezdésében foglaltakra, mely szerint, ha a bíróság a kifogást megalapozottnak találja, a vagyonfelügyelő intézkedését megsemmisíti, vagy kötelezi a megfelelő intézkedés megtételére, ellenkező esetben a kifogást elutasítja. A bíróság eljárására a Cstv. 51. §-ában foglaltak a megfelelően irányadóak azzal az eltéréssel, hogy a kifogás elbírálása tárgyában hozott végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.
Álláspontja szerint az "elbírálás" kifejezés nemcsak a kifogás érdemi elbírálását, hanem annak érdemi vizsgálat nélküli elutasítását is jelenti, hiszen ésszerűen nem tehető fel, hogy a jogalkotó az érdemi vizsgálat nélküli elutasításra nem írt elő soron kívüli eljárást. Ebből következik, hogy a kifogás elbírálásán az érdemi vizsgálat nélküli elutasítást is érteni kell, ezért a külön fellebbezés a kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasítása esetén is kizárt.
A Pp. 233. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elsőfokú bíróság határozata ellen - amennyiben a törvény ki nem zárja - fellebbezésnek van helye. A Cstv. a fentiek szerint kizárja a fellebbezést, ezért a hitelező olyan határozat ellen nyújtott be fellebbezést, amely ellen a külön fellebbezést a törvény kizárja, ezért a Pp. 240. § (1) bekezdése értelmében - figyelemmel a Pp. 237. § rendelkezéseire is - a fellebbezést hivatalból elutasította.
Az ítélőtábla végzése ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, kérve a Kúriát annak hatályon kívül helyezésére és a Fővárosi Ítélőtábla utasítását arra, hogy érdemben vizsgálja meg a fellebbezést. Álláspontja szerint az ítélőtábla kiterjesztő értelmezése nem helytálló. A kifogás "elbírálása" kifejezés csak annak érdemi elbírálására vonatkozik, az az érdemi vizsgálat nélküli elutasításra nem alkalmazható. Ellenkező jogértelmezés csorbítaná a kifogásolásra jogosultak jogorvoslati lehetőségeit. Ha a jogalkotó szándéka ez lett volna, akkor azt a jogszabályban is nevesítette volna.
Az adós a fellebbezésre tett észrevételében az ítélőtábla végzésének helybenhagyását kérte.
A Kúriának a fellebbezés alapján abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a kifogás "elbírálása" kifejezés csak az érdemi elbírálást foglalja-e magában, vagy ide tartozik valamennyi, a kifogás alapján megindult eljárásban hozott, annak lezárását eredményező bármilyen tartalmú elsőfokú határozat.
Elsőként a Kúria megállapította, hogy a kifogás a csődeljárásban azért bír nagy jelentőséggel, mert az adós és a hitelezők közötti egyezség tartalmának kialakításába a bíróság nem avatkozik be, azt nem vizsgálhatja. A hitelezőknek joguk van arra, hogy a vagyonfelügyelő által elfogadott, besorolt követelések tekintetében kifogást terjesszenek elő saját [12. § (5) bekezdés], illetve más hitelezők [15. § (3) bekezdés] igényének elfogadása, besorolása miatt. Ezzel biztosítható, hogy azok a hitelezők és olyan összeg erejéig kerüljenek be a biztosított, illetve nem biztosított hitelezői osztályokba, s szavazzanak a csődegyezség elfogadásáról, akiknek valóban követelésük áll fenn az adóssal szemben, s a megfelelő hitelezői csoportba, osztályba kerüljenek besorolásra. [Gfv. X.30.427/2010/9.]
A Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján azokra az eljárási kérdésekre, amelyet a Cstv. külön nem szabályoz, a Pp.</a> rendelkezései megfelelően irányadók. A csődeljárásban benyújtott kifogásokra vonatkozóan a Cstv. 12. § (5) bekezdése és a 15. § (3) bekezdése is azt tartalmazza, hogy az azt elbíráló végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.
Egységes joggyakorlat alakult ki abban a kérdésben, hogy a csődeljárásban a kifogást elbíráló érdemi határozatok - jóllehet az elsőfokú bíróság határozata ellen külön fellebbezésnek nincs helye - az eljárást befejező határozat elleni fellebbezésben támadhatók. [Gfv. VII. 30.302/2012/8.]
A Kúria a Gfv. X.30.127/2012/9. számú végzésében is kifejtette: a másodfokú bíróság csak azokat a "külön fellebbezéssel" nem támadható határozatokat bírálhatja felül az eljárást befejező határozat elleni fellebbezés alapján, amelyek érdemben bírálták el a kifogást. Ha egy jogvitát az elsőfokú bíróság érdemben nem bírál el, annak tárgyában nem hoz határozatot, az a másodfokú bíróság által elsőként érdemben nem bírálható el.
Ebből azonban az is következik, hogy ha csak az érdemben elbírált kifogások tekintetében lehet az eljárást befejező végzés elleni fellebbezésben jogorvoslattal élni, akkor az érdemi vizsgálat nélkül elutasított kifogások esetén a feleket külön fellebbezési jog illeti meg. Az érdemi vizsgálat nélkül elutasított kifogásokra vonatkozóan ugyanis a Cstv. nem tartalmaz speciális eljárási szabályt, s a Pp. 233. § (1) bekezdése az ilyen tartalmú elsőfokú végzések ellen külön fellebbezési jogot biztosít.
A kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasítása esetén a bíróság a felet a bírósághoz fordulás jogától zárja el, s a félnek e határozat elleni fellebbezési jogtól való megfosztása az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésébe ütközne, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági döntés ellen, amely a jogát, vagy jogos érdekét sérti. Ennek az alkotmányos alapelvnek akkor is érvényesülnie kell, ha a jogalkotó erre az esetre nem rendelkezett a fellebbezés soron kívüli elbírálásáról.
Mindebből következően az ítélőtábla a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasító végzés elleni fellebbezést tévesen utasította el hivatalból. A Pp. 233/A. § szerint eljárva a Kúria az ítélőtábla fellebbezéssel támadott végzését a Pp. 258. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az ítélőtáblát új határozat hozatalára kötelezte. A Kúria a fellebbezési eljárási költség összegét a Pp. 252. § (4) bekezdése alapján csak megállapította a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése figyelembevételével, azzal, hogy a hitelező 7000 Ft illetéket lerótt.