adozona.hu
AVI 2013.7.72
AVI 2013.7.72
A vállalkozás működéséhez elvileg rendelkezésre álló jövedelem még nem jelenti azt, hogy azt a vállalkozás céljára fordították. Az adójogviszonyban vizsgálni kell a rendelkezésre bocsátás megtörténtét (1995. évi CXVII. tv. 4., 86. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a vizsgált 2001-2005. években egyéni vállalkozóként élelmiszerboltot működtetett. Az általa benyújtott adóbevallások szerint vállalkozásából a mindenkori minimálbérnek megfelelő jövedelme származott. Ugyanakkor a vállalkozás javára jelentős tőkebetéteket teljesített. Az adóhatóság megismételt eljárásban végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló átfogó ellenőrzést, melynek keretében megállapította, hogy a felperes által bevallott jövedelem a felperes kiadásaira nem nyújtott ...
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2008. június 24-i határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatva a felperes terhére 6 114 370 Ft adókülönbözetet állapított meg, valamint ehhez igazodó adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlően igazolni nem tudta, ilyen bizonyítékként sem a felperes által rendelkezésre bocsátott iratok, sem a per során meghallgatott tanú vallomása, és a banki bizonylat sem volt elfogadható. A felperes házastársának tanúvallomása vonatkozásában a megyei bíróság rámutatott arra, hogy az konkrétan nem jelölte meg, hogy a szülőknek miből keletkezett megtakarításuk és milyen összeget bocsátottak a felperes és házastársa rendelkezésére. A tanú azon előadását illetően, hogy ingatlanértékesítésből származó bevételt fordítottak a felperes kiadásaira, a megyei bíróság hangsúlyozta, hogy az adójogviszonyban az adóalanyok bevételeit és kiadásait önállóan kell vizsgálni. A házastárs jövedelmének, bevételeinek csak a közös kiadások körében, illetve akkor lehet jelentősége, ha annak egy részéről kifejezetten lemond. A vállalkozás működéséhez elvileg rendelkezésre álló jövedelem még jelenti egyúttal, hogy a vállalkozás céljára is fordították. Az adójogviszonyban a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (továbbiakban: Csjt.) 27., 28. §-a csak másodlagosak, vizsgálni kell a rendelkezésre bocsátást is.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Sérelmezte, hogy bár az adóhatóság a felperes egyéni vállalkozását ellenőrizte, a vagyongyarapodást illetően, mint magánszemélyre tett megállapításokat, ami nem felel meg az Art. 92. § (4) bekezdése előírásainak. Állította, hogy anyósa által az építkezéshez nyújtott támogatást az Art. 109. § (3) bekezdésének megfelelően igazolta. Hangsúlyozta, hogy anyósa önálló életvitelre csak segítséggel alkalmas, gyermekével együtt azóta is a felépített házban lakik. Kifogásolta továbbá, hogy az adóhatóság a felperes kiadásainak forrásaként nem fogadta el házastársa ingatlaneladásából származó bevételét kiemelve, hogy az adóhatóság a bevétel 1/2-e d részét ugyan elfogadta, de a bevétel másik felét annak ellenére sem, hogy házastársa úgy nyilatkozott, a felperes vállalkozásának körében használták fel az összeget. Kifejtette, hogy a családi adózás kérdése nem hozható összefüggésbe azzal, hogy az ingatlanértékesítésből származó bevétel forrásként rendelkezésre állt-e vagy sem. Álláspontja szerint a Csjt. 27. és 28. §-ának előírása szükségtelenné teszi annak vizsgálatát, hogy a házastárs rendelkezésre bocsátotta-e az ingatlaneladásból származó bevétel. A házastársi vagyonközösség fennálltára tekintettel ugyanis úgy kell tekinteni, hogy az rendelkezésre állt. Ezen túlmenően hivatkozott arra, hogy házastársa is nyilatkozott arról, hogy a pénzeszközt a felperes vállalkozásának kiadásaira fordították.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte kifejtve, hogy miután a felperes egyéni vállalkozóként és magánszemélyként ugyanaz az adóalany, a vizsgálatra szükségtelen két megbízólevelet kiadni. Az ellenőrzés ugyanakkor valamennyi adónemre és költségvetési támogatásra kiterjedt. Az egyéni vállalkozói bevételek és kiadások vonatkozásában az adóhatóság a vizsgálat során eltérést nem állapított meg. A könyvelésből azonban kitűnt, hogy a felperes, mint magánszemély, jelentős összegű tőkebetétet nyújtott egyéni vállalkozása működéséhez, amelynek forrását nem tudta igazolni. A B. I.-nétól kapott kölcsönt illetően megállapította, hogy B. I.-né soha nem adott adóbevallást, elhunyt férje esetében is minimális összegű adatszolgáltatás történt. Sem a felperes, sem B. I.-né nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy 2000-ben 15 millió Ft, 2002-ben 10 millió Ft állt rendelkezésére. A felperes házastársa által értékesített ingatlanból származó bevétellel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a felperes a becsült adóalaptól való eltérést hitelt érdemlően nem tudta igazolni.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 10. számú ítéletét és az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
Az iratok között rendelkezésre áll a felperes házastársa által eladóként 2003. június 4-én kötött adásvételi szerződés, amelyben 6 200 000 Ft-ért értékesített ingatlant (adóellenőrzésről készült jegyzőkönyv 3/12. számú melléklet). A felperes kiadásait és bevételeit tartalmazó kronologikus vagyonmérleg 2003. évben 3 100 000 Ft bevételt tartalmaz a fenti telek értékesítéssel összefüggésben (adóellenőrzésről készült jegyzőkönyv 3/2. számú melléklet). A felperes az elsőfokú adóhatósági határozat ellen előterjesztett fellebbezésében már kifogásolta, hogy a házastárs telekeladásából származó bevételnek csak a felét fogadta el az adóhatóság kiadásainak forrásaként. Utalt arra, hogy a házastárs telekeladásából származó bevételt teljes egészében a közös célra, az üzlet fejlesztésére fordították. Az alperesi adóhatóság a felperes előadása ellenére nem folytatott további vizsgálatot a tekintetben, hogy a hivatkozott 6 200 000 Ft-ot a felperes és házastársa valóban teljes egészében a felperes vállalkozásának céljára használták-e fel. Határozata indokolásában arra hivatkozott, hogy az adózó által megszerzett jövedelem kizárólag a jövedelmet megszerző adózónál vehető figyelembe. Hangsúlyozta, hogy az szja. nem ismeri a házastársak közös jövedelemadóztatásának jogintézményét, és nem tartalmaz olyan szabályozást, amely szerint az egy háztartásban élők esetében az adózási kötelezettség megállapításánál vagy a vagyonosodási vizsgálatnál kötelezően figyelembe kellene venni a házastárs jövedelmét. Utalt az Szja. tv. 4. § (1), (2) és (5) bekezdésére, valamint az Art. 86. § (1) bekezdésére kifejtve, hogy az adókötelezettség alanya mindig egy meghatározott adóalany. A Csjt. 27. és 28. §-ával összefüggésben arra mutatott rá, hogy az kizárólag a házastársak egymás közötti belső jogviszonyára irányadó módon határozza meg az aktív és passzív közös, illetve külön vagyon körét és nem tartalmaz olyan szabályozást, amely ezt a házastársak és harmadik személyek közötti külső adójogi jogviszonyra nézve irányadónak tekintené. Megállapította továbbá, hogy miután a felperes többször hivatkozott arra, hogy a házastársa által szerzett jövedelmet is számolja el kiadásai fedezetéül, ezért az ingatlaneladásból származó jövedelem felét a felperes forrásaként vette figyelembe, mert a felek közös szerzése egyenlő arányú osztatlan közös tulajdont eredményezett.
A megyei bíróság 2009. február 5-i tárgyalásán tanúként hallgatta meg a felperes házastársát, aki előadta, hogy az adóeljárás kapcsán különösen azt nehezményezi, hogy a kizárólagos tulajdonában volt ingatlant még az építkezés előtt értékesítette, és a vételárat az építkezéshez használták fel. Előadta továbbá, hogy vállalkozásukat szülei is támogatták, édesanyja, öccse és a felperes a közösen felépített családi házban lakik, míg a felperes az üzlet működtetése érdekében gyermekükkel együtt lakik. Ezen túlmenően előadta, hogy a pénzügyeket férje (a felperes) intézi. A megyei bíróság a fenti tanúvallomással összefüggésben azt az álláspontját fejtette ki, hogy a házastárs bevételeit csak a közös kiadások körében, illetve akkor lehet figyelembe venni, ha annak egy részéről kifejezetten lemond. Rámutatott továbbá, hogy a Csjt. 27., 28. §-a csak másodlagosak, az adójogviszonyban azt is vizsgálni kell, hogy a hivatkozott forrást valóban a vállalkozás céljára fordították-e.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy az adóalap becsléssel történő megállapításának speciális módszere az adózó vagyongyarapodását kiadásainak és jövedelmének összevetésével állapítja meg. A vagyongyarapodás vizsgálata körében értelemszerűen tekintettel kell lenni a meglévő vagyonra, illetve a vagyontömeg változásaira (értékesítésekre és vásárlásokra) is. A vizsgálandó vagyontömeg, valamint a kiadások és azok forrásai szempontjából az Szja. tv. 4. § (1), (2) és (5) bekezdésére, valamint az Art. 86. § (1) bekezdésére nem lehet hivatkozni annak alátámasztására, hogy forrásként az adózó rendelkezésére álló, a házastárs megszerzett és az adózónak átengedett jövedelmének figyelembe vehetőségét kizárja. A házassági vagyonjog alapvető szabályait tartalmazó Csjt. 27., 28. §-a az adójogi jogviszonyra nézve valóban nem irányadó és nem rója az adóhatóságra azt a kötelezettséget, hogy a házastársi vagyonközösségben élő adózó vagyonközösségének teljes körét a közös, illetve a külön vagyonra való megoszlását teljes körűen feltárja. Téves azonban az a következtetés, hogy a házastársak közös jövedelemadóztatásának jogintézménye törvényi szabályozás hiányában való alkalmazását jelentené, a házastárs által rendelkezésre bocsátott forrás meglétének, felhasználásának vizsgálata. A házastársak ugyanis a Csjt. szabályaitól esetileg és részlegesen is eltérhetnek. A Csjt. 31. § (2) bekezdéséből következően nem lehet kizárni a közös vagyonból a külön vagyonba, illetve a külön vagyonból a közös vagyonba történő akár megtérítési igény nélküli beruházás lehetőségét sem. A Csjt. 27. és 28. §-a kizárólag a forgalom biztonsága, a szerződésekbe vetett bizalom elve érdekében az ügyletkötő harmadik személlyel összefüggésben értelmezhető úgy, hogy a házastársak egymás közötti belső jogviszonyára irányadó. Az ezzel kapcsolatos felelősségi kérdéseket rendezi a Csjt. 30. §-a. Az adózói jövedelmek és kiadások egyenlegének vizsgálata körében azonban a Csjt. házassági vagyonjogi szabályai nem zárják ki annak lehetőségét, hogy - amint azt a felperes házastársa tanúvallomásában is előadta - a külön vagyoni ingatlan értékesítéséből származó bevétel teljes összegét a felperes vállalkozásának céljaira fordítsák.
A fentiekre tekintettel a jogerős ítélet tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a felperes házastársa ingatlanértékesítéséből származó bevételének értékelése az alperes részéről a jogszabályoknak megfelelően történt. Az adóhatóság ugyanis a Csjt. 27. és 28. §-a, valamint az Szja. tv. 4. § (1), (2) és (5) bekezdése, 86. § (1) bekezdése alapján eltekintett annak vizsgálatától, hogy a felperes által hivatkozott, a házastársa ingatlanértékesítéséből származó bevétel teljes egésze a felperes vállalkozásának célját szolgálta-e. A megyei bíróság ugyanakkor helyesen mutatott rá arra, hogy a vállalkozás működéséhez elvileg rendelkezésre álló jövedelem még nem jelenti azt, hogy egyúttal a vállalkozás céljára is fordították, tehát az adójogviszonyban vizsgálni kell a rendelkezésre bocsátás megtörténtét.
A fentiek vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaposnak találta.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta a felülvizsgálati kérelemben előadottakat az Art. 92. § (4) bekezdése, illetve a felperes anyósától származó pénzösszeg bizonyítása körében [Art. 109. § (3) bekezdése]. Az alperes ellenkérelmében helyesen mutatott rá arra, hogy a megbízólevél tanúsága szerint a vizsgálat 2001-2005. adóévek vonatkozásában a felperes bevallásainak utólagos vizsgálatára irányuló átfogó ellenőrzést jelentett, amely minden adónemre és költségvetési támogatásra kiterjedt. A felperes ellenőrzése ennek megfelelően a megbízólevél átadásának napjával szabályosan megkezdődött.
A felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegére figyelemmel - a tényállás vitatására, a bizonyítékok újraértékelésére, felülmérlegelésére nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős ítélet tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás hiányos, iratellenes, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a fenti hibáktól mentesen állapította meg a vitatott pénzösszegeket tekintetében a tényállást és a bizonyítékok mérlegelésénél kirívóan okszerűtlen mérlegelés nem volt tapasztalható.
A kifejtettekre tekintettel az Art. 92. § (4) bekezdése, 109. § (3) bekezdése vonatkozásában a felperes anyósától származó kölcsönt illetően a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a Pp. 339. § (1) bekezdése értelmében az alperes határozatára és az elsőfokú határozatra kiterjedően azok hatályon kívül helyezéséről rendelkezett. Az elsőfokú adóhatóságot a felperes házastársának ingatlaneladásából származó bevételének vizsgálata körében új eljárásra kötelezte. A megismételt eljárásban a becslés módszerének alkalmazása körében az adóhatóságnak vizsgálatot kell folytatnia a tekintetben, hogy a felperes házastársa által megszerzett 6 200 000 Ft-ot teljes egészében a felperes kiadásaira fordította-e. Az összeg rendelkezésre állása, és a felperes kiadásainak céljára való fordítása vonatkozásában a felperest az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettség terheli.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.333/2009.)