adozona.hu
BH 2013.7.199
BH 2013.7.199
Önmagában az EU Bírósága ítéleteire való hivatkozás sem teremthet alapot a keresetnek helyt adó döntés meghozatalára, az azokban foglalt elvek sem mentik fel a számlabefogadót a számlakibocsátó ellenőrzésének szükségességétől [2003. évi XCII. tv. 97. § (4), (5), (6) bekezdése].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2004. szeptember - 2005. november között fémhulladékot vásárolt különböző belföldi vállalkozásoktól. Az eladók a felperes nevében és a felperes szállítólevelével - melyeket előre kitöltetlenül bocsátott a felperes az eladók rendelkezésére - közvetlenül szállították le a hulladékot D.-ba a D. Kft. telephelyére. A D. Kft. a leszállított és mérlegelt hulladékot megvásárolta a felperestől. A felperes a vásárlója által kiállított mérlegjegy és szállítólevelek alapján fogadta be a belföl...
A keresetek egyesítését követően a Fővárosi Törvényszék ítéletével azokat elutasította. Szerinte a felperesi mérlegjegyek, szállítólevelek, a vashulladékok minősítéséről készült jegyzőkönyvek és átvételi elismervények nem tanúsítják, hogy a felperesnek számlákat kibocsátó adóalanyok tulajdonosként rendelkeztek a hulladékkal, ebből következően az sem igazolt, hogy a jogokat átengedték a felperesnek. Hangsúlyozta, ahhoz, hogy a felperes adólevonást érvényesítsen, a számlakibocsátók számlái alapján azt kell bizonyítania, hogy közte és a számlakibocsátók között termékértékesítés történt. A beszerzési lánc alapos vizsgálata alapján joggal állította azt az alperes, hogy a számlakibocsátók nem értékesítettek hulladékot a felperesnek, a számlakibocsátóknál, illetve a beszállítóiknál végzett vizsgálatok nem találtak olyan bizonyítékot, amely tanúsította volna, hogy a számlakibocsátók akár hivatalosan akár "feketén" rendelkeztek volna olyan hulladékmennyiséggel, melyet a felperesnek a számláikban feltüntettek. Ugyanígy nem sérült az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 130. §-a sem, mivel eltérő minősítésre az adóhatóság nem következtetett.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: régi Áfa. tv.) 44. § (5) bekezdésének sérelme sem volt kimondható, hiszen a felperes a számlakibocsátóik és beszállítóik tényleges tevékenységéről tudomást szerezhetett volna, és a számlák hiteltelenségét is felismerhette volna.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet annak megváltoztatása és keresetének teljesítése, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az első fokon eljárt bíróság új eljárásra történő kötelezése iránt.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az Európai Unió Bírósága a felperes által hivatkozott magyar ügyekben új szempontokat fogalmazott meg a jogszerű áfalevonási jog gyakorlása kapcsán, és mutatott rá arra, hogy fő szabály szerint az adóhatóság feladata az áfával kapcsolatos szabálytalanságok és csalások feltárása, bizonyítása, illetve az ilyen elkövetőkkel szembeni szankció alkalmazása. Meghatározta azokat a szempontokat, melyeknek a számlakibocsátói oldalon történő fennállása esetén sem lehet megtagadni az áfalevonási jogot, kivéve, ha objektív körülmények alapján bizonyítható, hogy a számlabefogadó tudta vagy tudnia kellett arról, hogy áfa kijátszására irányuló ügyletben vett részt. Ugyanakkor kiemelte, hogy a 2006/112. irányelvvel és az adósemlegesség elvével sem ellentétes, ha a nemzeti bíróság az adott ügyben szereplő összes körülmény átfogó vizsgálata során ellenőrzi, hogy a számlakibocsátó maga teljesítette-e a szóban forgó ügyletet. Mindebből következően az elsőfokú bíróságnak az alperes által feltárt tényállásból és a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján ezek külön-külön és együttes értékelése után kellett döntenie az alperesi határozatok jogszerűségéről.
Ezzel összefüggésben a Kúria kiemeli, hogy a felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a rendelkezésre álló iratok alapján dönt (Pp. 275. §, BH 2002.29.). Az ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, téves avagy okszerűtlen, a logika szabályainak nem megfelelő tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. A jogerős ítéletben megállapított tényállás a felperes érvelésével ellentétben hiánytalan, iratszerű és nem tartalmaz téves ténybeli következtetéseket sem, megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Helytállóan helyezkedett arra az álláspontra az elsőfokú bíróság, hogy nem valós számla az, amely valótlan adatokat tartalmaz az általa dokumentált gazdasági eseményekről, és/vagy az abban résztvevő felekre vonatkozóan. A számlákban végbement gazdasági esemény valódiságának ellenőrzésére kiterjedt bizonyítási eljárást folytatott le az adóhatóság mind a szállítóknál, mind pedig a felperesnél. A levonási jogot érvényesíteni kívánó felperest a gazdasági eseményekre vonatkozóan nyilatkoztatta, és ennek ellenőrzésére részletesen vizsgálta a számlakibocsátók gazdasági tevékenységét, mely kiterjedt a tárgyi és személyi feltételekre is. Egy gazdasági társaság nem ismerte el sajátjaként a nevében kibocsátott számlákat, illetőleg a hulladékkereskedelmi tevékenység végzését, valamint a vevőként megjelölt felperest sem ismerte. (B. Bt.) Számos gazdasági társaságnál nem az ügyvezető járt el, hanem egy megbízott, meghatalmazott személy, amely meghatalmazások szabályszerűségére a felperes ellenőrzést nem folytatott le. A felperes által megnevezett kapcsolattartóknak számos esetben nem állt fenn jogviszonyuk a cégekkel. Volt olyan gazdasági társaság is, amelynek jogalanyisága a számla kibocsátásakor már megszűnt.
Ezen túlmenően valamennyi számlakibocsátó cég esetében megállapítható volt, hogy beszerzéseiket bevallásaikban nem szerepeltették, bevallási-befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. A számlakibocsátó cégek telephellyel, illetőleg a fémhulladék megmunkálásához szükséges tárgyi eszközökkel sem rendelkeztek, továbbá szállításra alkalmas gépjármű sem volt tulajdonukban. A társaságok nem rendelkeztek a hulladékkereskedelmi tevékenység jogszerű gyakorlására feljogosító engedéllyel, illetőleg működési engedéllyel. Az elsőfokú bíróság helytállóan idézte az általános forgalmi adó jogszerű levonásának jogszabályi feltételeit, ezen feltételek maradéktalan megvalósulását vizsgálta. Ezen feltételek jogszerű vizsgálatát megerősítette az Európai Unió Bírósága döntéseiben, amikor kimondta, hogy a 2006/112. irányelvben a levonási jog gyakorlása vonatkozásában előírt valamennyi érdemi és formai követelmény teljesülése esetén gyakorolható az. A levonás jogának jogszerűségét a felperesnek kellett igazolnia a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján.
A felperes azonban a közigazgatási és peres eljárás során sem jelölt meg egyetlen olyan tényt, körülményt, adatot vagy bizonyítékot, mely alkalmas lett volna annak igazolására, hogy a gazdasági események a valóságban is a számlákban szereplő gazdálkodó szervezetek között valósultak meg, mégpedig akként és olyan volumenben, ahogy ezeket a bizonylatok tartalmazták.
A törvényszék okszerű bizonyítékértékeléssel rögzítette, hogy csak olyan adatok állnak rendelkezésre, amelyekből kizárólag az a ténybeli és jogkövetkeztetés vonható le, hogy a számlák szerinti felek között, a számla szerinti módon a gazdasági események nem mehettek végbe. Az alperesi határozatokban részletezettektől eltérő adatok, illetve tényállás megállapítására alkalmas konkrét bizonyítékot a felperes még felülvizsgálati kérelmében sem nevezett meg, az abban előadottak alapján nem látta bizonyítottnak a Kúria az elsőfokú bíróság mérlegelésen alapuló döntésének jogszerűtlenségét. A felperest, mint fémhulladék-kereskedőt ezen üzletág sajátosságaira figyelemmel fokozottabb gondosság terhelte a beszállítói jogalanyisága, képviselete, tevékenysége, telephelye, technológiai berendezéseinek ellenőrzése terén. A perbeli esetben nem volt elegendő csupán a jogalanyiság fennállásáról való meggyőződés, ennél áthatóbb partneri ellenőrzés volt elvárható részéről. Más az ellenőrzésre vonatkozó követelmény, elvárás, ha a kapcsolat a felek között már egy ideje kialakult és hosszabb időtartamú, mintha eseti jellegű ad hoc megbízásra kerül sor. Az adott partnerről az elengedhetetlen üzleti információ beszerzés szükségességét az üzleti környezet határozza meg.
Alaptalanul hivatkozott a felperes az Art. 130. §-ában foglaltak megsértésére is, mivel ennek sérelmét a felperes és a beszállítói közötti jogviszony alapján kell megítélni, nem pedig a D. Kft.-nél tett megállapítások tükrében. Az, hogy az adóhatóság a D. Kft.-hez történő beszállítást elismerte, még a beszállítói oldalon történő beszerzések jogszerűségét és az áfalevonás jogosságát nem teremti meg. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Pp. 336/A. § (2) bekezdésének alkalmazására nem kerülhetett sor, ugyanis az alperes nem mulasztotta el a tényállás tisztázását és bizonyítását az előbbiekben kifejtettek szerint.
A határozat jogszerűtlenségének bizonyítása a felperest terhelte a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján. A bizonyítási teher megfordulására csak a határozatok jogszerűtlenségének bizonyítását követően kerül sor, ha az abban foglaltak megdöntésre kerülnek, csak ekkor áll fenn a továbbiakban a határozatban foglalt tényállás tekintetében az alperes perbeli bizonyítási kötelezettsége.
A megsemmisítő határozat ismeretének tükrében sem lehetett megállapítani az alperesi határozat jogszerűtlenségét, hiszen a Pénzügyminisztérium nem a beszállítói oldalon állapította meg és rögzítette a gazdasági esemény megtörténtét, hanem a D. Kft. és a felperes közötti relációban. Az alperes az új eljárásban ismételten vizsgálhatta a beszerzési számlák fiktivitását, valótlanságát. Nem valósított meg jogszabálysértést akkor sem, amikor a rendelkezésre álló bizonyítékok és tények alapján az áfalevonási jog jogszerűtlenségére helyezte a hangsúlyt.
Összefoglalva megállapítható, hogy a rendelkezésre álló tények, körülmények és bizonyítékok értékelése, mérlegelése alapján a jogszerű ítélet hatályon kívül helyezésére nem kerülhetett sor, emiatt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján eljárva az elsőfokú ítéletet hatályában fenntartotta. Hangsúlyozza továbbá a Kúria, hogy önmagában az Európai Unió Bírósága ítéleteire való hivatkozás nem teremthetett alapot a keresetnek helyt adó döntés meghozatalára, az azokban foglaltak nem jelentik a számlabefogadó részéről a számlakibocsátók ellenőrzésének szükségtelenségét, nem teszik mellőzhetővé az üzleti életben elengedhetetlen tájékozódást, informálódást.
(Kúria Kfv. I. 35.171/2012.)
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 2012. január 5-én kelt 13.K.31.283/2010/31. sorszámú jogerős ítélete ellen a felperes részéről 35. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi
Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 150 000 (százötvenezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 10 904 000 (tízmillió-kilencszáznégyezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
A keresetek egyesítését követően a Fővárosi Törvényszék ítéletével azokat elutasította. Szerinte a felperesi mérlegjegyek, szállítólevelek, a vashulladékok minősítéséről készült jegyzőkönyvek és átvételi elismervények nem tanúsítják, hogy a felperesnek számlákat kibocsátó adóalanyok tulajdonosként rendelkeztek a hulladékkal, ebből következően az sem igazolt, hogy a jogokat átengedték a felperesnek. Hangsúlyozta, ahhoz, hogy a felperes adólevonást érvényesítsen, a számlakibocsátók számlái alapján azt kell bizonyítania, hogy közte és a számlakibocsátók között termékértékesítés történt. A beszerzési lánc alapos vizsgálata alapján joggal állította azt az alperes, hogy a számlakibocsátók nem értékesítettek hulladékot a felperesnek, a számlakibocsátóknál, illetve a beszállítóiknál végzett vizsgálatok nem találtak olyan bizonyítékot, amely tanúsította volna, hogy a számlakibocsátók akár hivatalosan akár "feketén" rendelkeztek volna olyan hulladékmennyiséggel, melyet a felperesnek a számláikban feltüntettek. A felperes ezzel szemben nem bizonyította, hogy az adóhatóság megállapítása megalapozatlan vagy jogkövetkeztetése téves értékelésen alapul, mivel olyan bizonyítékot vagy tényt nem jelölt meg, amelyből okszerűtlen értékelés vagy a bizonyítás hiányossága lett volna megállapítható. A felügyeleti jogkörben eljárt hatóság döntéseinek az alperesi határozatok megfeleltek, hiszen azok nem tartalmaztak konkrét utasítást a megismételt eljárásra. Ugyanígy nem sérült az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 130. §-a sem, mivel eltérő minősítésre az adóhatóság nem következtetett. A D. Kft-nél csak a felperessel szemben lefolytatott ellenőrzést követően került sor a vizsgálatra, ezért fogalmilag kizárt volt, hogy értékelje az ott megállapítottakat.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: régi Áfa tv.) 44. § (5) bekezdésének sérelme sem volt kimondható, hiszen a felperes a számlakibocsátóik és beszállítóik tényleges tevékenységéről tudomást szerezhetett volna, és a számlák hiteltelenségét is felismerhette volna.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet annak megváltoztatása és keresetének teljesítése, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az első fokon eljárt bíróság új eljárásra történő kötelezése iránt. Szerinte a bíróság a tényállást hiányosan tárta fel, tényből tényre helytelenül következtetett, és a feltárt tényállásból helytelen jogi következtetést vont le, így az ítélet sérti a Pp. 164. § (1), 206. §-át, a Ptk. 118. § (1), továbbá a Pp. 336/A. § (2) bekezdését. Ezen túlmenően az alperesi vizsgálattal kapcsolatban az Art. 97. § (4) bekezdésében foglalt tényállás feltárási és bizonyítási kötelezettség megszegését, az Art. 130. §-ába ütköző kettős értékelés tilalmát, továbbá az új eljárásra történő utasítás teljes figyelmen kívül hagyását jelölte meg, mint jogszabálysértőt. Álláspontja szerint a felperes igazolta, hogy a fémhulladékokat továbbértékesítette, így nem őt terhelte annak bizonyítása, hogy a felperes üzleti partnereinek, beszállítóinak tulajdonjoga azon fennállt, hanem az alperest. A bíróság a Pp. 336/A. § (2) bekezdésében szabályozott bizonyítási teher átfordulására vonatkozó rendelkezést is rosszul értelmezte, és ezzel összefüggésben nem tett eleget a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti bizonyítási teherre vonatkozó kioktatási kötelezettségének. Az alperesnek kellett volna bizonyítania a számlák mögötti valós gazdasági esemény hiányát, e körben olyan dokumentumok bemutatását kérte, amellyel a felperes nem rendelkezhetett, illetőleg a számlakibocsátók oldalán fennálló adatok hiányosságát is felperes terhére értékelte. A Ptk. 118. § (1) bekezdésében foglaltak alapján kizárólag a felperes jóhiszeműségének vizsgálata lehetett volna az eljárás tárgya, azonban erre vonatkozóan semmilyen bizonyítást az alperes nem vett fel. A tulajdonjog átszállásával kapcsolatosan kifejtette, hogy annak módjait nem az Áfa tv., hanem a Ptk. szabályozza, és a kiskereskedelmi forgalomban történő megszerzésre vonatkozó szabályok figyelembe vétele az alperes részéről elmaradt. Véleménye szerint a bíróságnak a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával csak arra a következtetésre juthatott - a bizonyítékok egyenként, külön-külön és összességben való értékelése alapján -, hogy a felperes keresete megalapozott volt. A Pénzügyminisztérium új eljárásra utasító határozatainak figyelmen kívül hagyása pedig az Art. 140. § (2) bekezdésében foglaltakat azért sértette meg, mert kizárólag az új eljárás elrendelésére okot adó körülményeket lehetett volna vizsgálni, amely a különbözeti áfa számítására vonatkozott, nem pedig a gazdasági események megtörténtére. Azzal, hogy a bíróság nem tette lehetővé a D. Kft-nél elvégzett kapcsolódó vizsgálat eredményének teljes körű megismerését, megsértette a felperes tisztességes eljárás lefolytatásához fűződő jogát, és elzárta attól, hogy a legalapvetőbb eljárási jogait gyakorolhassa. A kellő körültekintéssel összefüggésben pedig arra utalt, hogy az Áfa tv. 44. § (5) bekezdése nem várja el a vevőtől a tulajdonjog vizsgálatát, a telephely felkeresését, létezéséről történő meggyőződést.
Ezen túlmenően hangsúlyozta, az alperes azáltal, hogy határozatát teljesen más ténybeli alapokra helyezte, megsértette az Art. 121. §-át, a 138. § (2) bekezdésében foglaltakat.
Az alperesi felülvizsgálati ellenkérelem a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta.
Az ellenkérelemre előterjesztett felperesi észrevétel az Európai Unió Bírósága által a magyar ügyekben hozott döntésekre hivatkozva is kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az Európai Unió Bírósága a felperes által hivatkozott magyar ügyekben új szempontokat fogalmazott meg a jogszerű áfalevonási jog gyakorlása kapcsán, és mutatott rá arra, hogy fő szabály szerint az adóhatóság feladata az áfával kapcsolatos szabálytalanságok és csalások feltárása, bizonyítása, illetve az ilyen elkövetőkkel szembeni szankció alkalmazása. Meghatározta azokat a szempontokat, melyeknek a számlakibocsátói oldalon történő fennállása esetén sem lehet megtagadni az áfalevonási jogot, kivéve, ha objektív körülmények alapján bizonyítható, hogy a számlabefogadó tudta vagy tudnia kellett arról, hogy áfa kijátszására irányuló ügyletben vett részt. Ugyanakkor kiemelte, hogy a 2006/112. irányelvvel és az adósemlegesség elvével sem ellentétes, ha a nemzeti bíróság az adott ügyben szereplő összes körülmény átfogó vizsgálata során ellenőrzi, hogy a számlakibocsátó maga teljesítette-e a szóban forgó ügyletet. Mindebből következően az első fokú bíróságnak az alperes által feltárt tényállásból és a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján ezek külön-külön és együttes értékelése után kellett döntenie az alperesi határozatok jogszerűségéről.
Ezzel összefüggésben a Kúria kiemeli, hogy a felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a rendelkezésre álló iratok alapján dönt (Pp. 275. §, BH 2002.29.). Az ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, téves avagy okszerűtlen, a logika szabályainak nem megfelelő tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. A jogerős ítéletben megállapított tényállás a felperes érvelésével ellentétben hiánytalan, iratszerű és nem tartalmaz téves ténybeli következtetéseket sem, megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Helytállóan helyezkedett arra az álláspontra az első fokú bíróság, hogy nem valós számla az, amely valótlan adatokat tartalmaz az általa dokumentált gazdasági eseményekről, és/vagy az abban résztvevő felekre vonatkozóan. A számlákban végbement gazdasági esemény valódiságának ellenőrzésére kiterjedt bizonyítási eljárást folytatott le az adóhatóság mind a szállítóknál, mind pedig a felperesnél. A levonási jogot érvényesíteni kívánó felperest a gazdasági eseményekre vonatkozóan nyilatkoztatta, és ennek ellenőrzésére részletesen vizsgálta a számlakibocsátók gazdasági tevékenységét, mely kiterjedt a tárgyi és személyi feltételekre is. Egy gazdasági társaság nem ismerte el sajátjaként a nevében kibocsátott számlákat, illetőleg a hulladékkereskedelmi tevékenység végzését, valamint a vevőként megjelölt felperest sem ismerte.(B.-B. Bt.) Számos gazdasági társaságnál nem az ügyvezető járt el, hanem egy megbízott, meghatalmazott személy, amely meghatalmazások szabályszerűségére a felperes ellenőrzést nem folytatott le. A felperes által megnevezett kapcsolattartóknak számos esetben nem állt fenn jogviszonyuk a cégekkel (B.-B. Bt., F. Kft., N. M. 2002 Kft., B. 2002 Bt., F.-P. Bt., B. Kft., P. G. Bt., T. M. Kft.). Volt olyan gazdasági társaság is, amelynek jogalanyisága a számla kibocsátásakor már megszűnt (I.&I. Kft.).
Ezen túlmenően valamennyi számlakibocsátó cég esetében megállapítható volt, hogy beszerzéseiket bevallásaikban nem szerepeltették, bevallási-befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. A számlakibocsátó cégek telephellyel, illetőleg a fémhulladék megmunkálásához szükséges tárgyi eszközökkel sem rendelkeztek, továbbá szállításra alkalmas gépjármű sem volt tulajdonukban. A társaságok nem rendelkeztek a hulladékkereskedelmi tevékenység jogszerű gyakorlására feljogosító engedéllyel, illetőleg működési engedéllyel. Az első fokú bíróság helytállóan idézte az általános forgalmi adó jogszerű levonásának jogszabályi feltételeit, ezen feltételek maradéktalan megvalósulását vizsgálta. Ezen feltételek jogszerű vizsgálatát megerősítette az Európai Unió Bírósága döntéseiben, amikor kimondta, hogy a 2006/112. irányelvben a levonási jog gyakorlása vonatkozásában előírt valamennyi érdemi és formai követelmény teljesülése esetén gyakorolható az. A levonás jogának jogszerűségét a felperesnek kellett igazolnia a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján.
A felperes azonban a közigazgatási és peres eljárás során sem jelölt meg egyetlen olyan tényt, körülményt, adatot vagy bizonyítékot, mely alkalmas lett volna annak igazolására, hogy a gazdasági események a valóságban is a számlákban szereplő gazdálkodó szervezetek között valósultak meg, mégpedig akként és olyan volumenben, ahogy ezeket a bizonylatok tartalmazták.
A törvényszék okszerű bizonyítékértékeléssel rögzítette, hogy csak olyan adatok állnak rendelkezésre, amelyekből kizárólag az a ténybeli és jogkövetkeztetés vonható le, hogy a számlák szerinti felek között, a számla szerinti módon a gazdasági események nem mehettek végbe. Az alperesi határozatokban részletezettektől eltérő adatok, illetve tényállás megállapítására alkalmas konkrét bizonyítékot a felperes még felülvizsgálati kérelmében sem nevezett meg, az abban előadottak alapján nem látta bizonyítottnak a Kúria az első fokú bíróság mérlegelésen alapuló döntésének jogszerűtlenségét. A felperest, mint fémhulladék-kereskedőt ezen üzletág sajátosságaira figyelemmel fokozottabb gondosság terhelte a beszállítói jogalanyisága, képviselete, tevékenysége, telephelye, technológiai berendezéseinek ellenőrzése terén. A perbeli esetben nem volt elegendő csupán a jogalanyiság fennállásáról való meggyőződés, ennél áthatóbb partneri ellenőrzés volt elvárható részéről. Más az ellenőrzésre vonatkozó követelmény, elvárás, ha a kapcsolat a felek között már egy ideje kialakult és hosszabb időtartamú, mintha eseti jellegű ad hoc megbízásra kerül sor. Az adott partnerről az elengedhetetlen üzleti információ beszerzés szükségességét az üzleti környezet határozza meg.
Alaptalanul hivatkozott a felperes az Art. 130. §-ában foglaltak megsértésére is, mivel ennek sérelmét a felperes és a beszállítói közötti jogviszony alapján kell megítélni, nem pedig a D. Kft-nél tett megállapítások tükrében. Az, hogy az adóhatóság a D. Kft-hez történő beszállítást elismerte, még a beszállítói oldalon történő beszerzések jogszerűségét és az áfalevonás jogosságát nem teremti meg. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Pp. 336/A. § (2) bekezdésének alkalmazására nem kerülhetett sor, ugyanis az alperes nem mulasztotta el a tényállás tisztázását és bizonyítását az előbbiekben kifejtettek szerint. A határozat jogszerűtlenségének bizonyítása a felperest terhelte a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján. A bizonyítási teher megfordulására csak a határozatok jogszerűtlenségének bizonyítását követően kerül sor, ha az abban foglaltak megdöntésre kerülnek, csak ekkor áll fenn a továbbiakban a határozatban foglalt tényállás tekintetében az alperes perbeli bizonyítási kötelezettsége.
A megsemmisítő határozat ismeretének tükrében sem lehetett megállapítani az alperesi határozat jogszerűtlenségét, hiszen a Pénzügyminisztérium nem a beszállítói oldalon állapította meg és rögzítette a gazdasági esemény megtörténtét, hanem a D. Kft. és a felperes közötti relációban. Az alperes az új eljárásban ismételten vizsgálhatta a beszerzési számlák fiktivitását, valótlanságát. Nem valósított meg jogszabálysértést akkor sem, amikor a rendelkezésre álló bizonyítékok és tények alapján az áfalevonási jog jogszerűtlenségére helyezte a hangsúlyt.
Összefoglalva megállapítható, hogy a rendelkezésre álló tények, körülmények és bizonyítékok értékelése, mérlegelése alapján a jogszerű ítélet hatályon kívül helyezésére nem kerülhetett sor, emiatt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján eljárva az első fokú ítéletet hatályában fenntartotta. Hangsúlyozza továbbá a Kúria, hogy önmagában az Európai Unió Bírósága ítéleteire való hivatkozás nem teremthetett alapot a keresetnek helyt adó döntés meghozatalára, az azokban foglaltak nem jelentik a számlabefogadó részéről a számlakibocsátók ellenőrzésének szükségtelenségét, nem teszik mellőzhetővé az üzleti életben elengedhetetlen tájékozódást, informálódást.
A pervesztes felperest a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felülvizsgálati perköltség megfizetésére.
A tárgyi illetékfeljegyzési jogos perben az állam által előlegezett illeték fizetésére is a felperes köteles, melynek mértéke határozatonként került rögzítésre a 2012. január 1-jével bekövetkezett jogszabályváltozásra figyelemmel a pertárgyérték 10%-ában, míg a kötelezés alapja a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése.