BH 2013.7.192

I. A felszámolás tartama alatt keletkezett és az adós felszámolás hatálya alá eső vagyonából történő pénzbeli kielégítést magában foglaló, munkaviszonyból (annak megszüntetéséből) eredő jogviták elbírálására, a Cstv. 38. § (3) bekezdése alapján, a felszámolást lefolytató bíróság rendelkezik kizárólagos hatáskörrel [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 38. § (3) bek., 51. § (1) bek.] II. A felszámoló intézkedése ellen a felszámoló téves tájékoztatásában megjelölt 30 nap alatt benyújtott kifogást nem lehet elkésettnek

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A Kormány 4/2012. (I. 30.) Korm. rendeletében az adós gazdálkodó szervezetet stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 65. §-a alapján, azzal hogy reá vonatkozóan a Cstv. 65-67. §-át és ezen túlmenően a Cstv. 68-70. §-át is alkalmazni kell.
A törvényszék a 2012. február 1-jén előterjesztett kérelem alapján a 2012. február 14-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelt...

BH 2013.7.192 I. A felszámolás tartama alatt keletkezett és az adós felszámolás hatálya alá eső vagyonából történő pénzbeli kielégítést magában foglaló, munkaviszonyból (annak megszüntetéséből) eredő jogviták elbírálására, a Cstv. 38. § (3) bekezdése alapján, a felszámolást lefolytató bíróság rendelkezik kizárólagos hatáskörrel [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 38. § (3) bek., 51. § (1) bek.]
II. A felszámoló intézkedése ellen a felszámoló téves tájékoztatásában megjelölt 30 nap alatt benyújtott kifogást nem lehet elkésettnek tekinteni. A kifogás benyújtására megállapított 8 napos, elévülési jellegű határidő elmulasztása, a téves tájékoztatás miatt, kimentettnek minősül [1992. évi XXII. tv. (régi Mt.</a>) 202. § (1) bek., Pp. 123. §, 349. § (1) bek.].
A Kormány 4/2012. (I. 30.) Korm. rendeletében az adós gazdálkodó szervezetet stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 65. §-a alapján, azzal hogy reá vonatkozóan a Cstv. 65-67. §-át és ezen túlmenően a Cstv. 68-70. §-át is alkalmazni kell.
A törvényszék a 2012. február 1-jén előterjesztett kérelem alapján a 2012. február 14-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelte az adós felszámolását, melynek Cégközlönyben történő közzétételére - amely egyben a felszámolás kezdő időpontja - 2012. február 14-én került sor.
2012. május 14-én érkezett a felszámolási eljárást lefolytató bírósághoz a jelen ügyben 114 hitelező kifogása, melyben a felszámolónak a munkaviszonyuk megszüntetését közlő nyilatkozatában foglaltakat sérelmezték, jogszabálysértésre hivatkozással. Előadták, hogy pilóta munkakörben dolgoztak az adósnál. A felszámolás megindulása után a felszámoló rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyukat. A felmondási idő megállapításánál és a végkielégítés mértékének meghatározásánál a felszámoló minden esetben az ügyben irányadó, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) rendelkezéseit vette figyelembe. Tájékoztatta a munkavállalókat arról, hogy a felmentési időre járó átlagkeresetet, végkielégítést, az éves szabadságból igénybe nem vett arányos rész távolléti díjjal történő megváltását a társaság felszámolás körébe tartozó vagyonából, annak erejéig, mint munkaviszonyból származó igényt, a kielégítési sorrend figyelembevételével fogja kifizetni.
A felmondás tartalmazta a következőt: "Amennyiben az intézkedésemet sérelmesnek tartja, a kézhezvételtől számított 30 napon belül keresettel élhet az Mt. 199. és 202. §-ainak rendelkezései alapján. Tekintettel arra, hogy a munkáltató ellen felszámolási eljárás van folyamatban, és pénzkövetelésre irányuló munkavállalói igény is csak a felszámolási eljárásban érvényesíthető, így a munkavállalói igény elbírálására a Fővárosi Törvényszék rendelkezik hatáskörrel."
A felmondás a felmondási időre járó, illetőleg a végkielégítés esetén irányadó átlagkereset elszámolásának módját és a munkavállalót megillető konkrét járandóság összegét nem tartalmazta, az arányos távolléti díjjal történő szabadság-megváltásra vonatkozó konkrét számszerűsített kimutatást sem tartalmazott.
A hitelezők kérték a rendes felmondás jogellenességének és annak megállapítását, hogy a munkaviszony megszüntetésére a munkavállalókkal kötött egyéni munkaszerződések rendelkezései irányadóak a felmondási idő, a végkielégítés és a rekreációs szabadság megváltása tekintetében. Kérték továbbá a felszámoló kötelezését a szükséges igazolások kiadására, a rekreációs pótszabadság megtérítésére, és egyidejűleg bejelentették, hogy a kártérítés vonatkozásában jogfenntartással élnek.
Nem vitatva, hogy a felszámolónak joga van a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetésére, hangsúlyozták, hogy erre a felszámolás esetén is csak a jogszabályok betartása mellett kerülhet sor. Kérték, hogy a bíróság a kifogást a Cstv. 38. § (3) bekezdés keretein belül teljes körűen bírálja el, s kötelezze a felszámolót, hogy igényüket a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja és a Cstv. 57. § (3) bekezdése szerint vegye nyilvántartásba.
A felszámoló a Cstv. 51. §-ára hivatkozással előadta, hogy a kifogás elkésett, mert az a rendes felmondás átvételét követő 8 napos határidőn túl került benyújtásra, kérte ezért a kifogás elutasítását. Hivatkozott arra is, hogy a kifogásolók átlagkeresetét és végkielégítésének mértékét az Mt.</a> szabályai szerint számították ki, négy lezárt negyedév alapján 2011. április 1. - 2012. március 31. közötti időszak figyelembevételével.
Az elsőfokú bíróság a kifogásnak helyt adott és kötelezte a felszámolót, hogy a végzés jogerőre emelkedését követő 8 napon belül
- a kifogást előterjesztő munkavállalók munkaviszonya-megszűnésének időpontját az adós és a kifogást előterjesztő munkavállalók között létrejött egyéni munkaszerződésekben megjelölt felmondási idő figyelembevételével állapítsa meg;
- az egyéni munkaszerződésekben meghatározott végkielégítés időtartamát határozza meg;
- a kifogást előterjesztő munkavállalók egyéni munkaszerződéseiben megjelölt bér- és bérjellegű juttatások alapulvételével a korábban megküldött rendes felmondásokat megelőző 4 naptári negyedév átlagkeresete szerint határozza meg a felmondási időre járó átlagkeresetet és a végkielégítés összegét, továbbá a megadott határidőn belül ezt az elszámolást közölje.
Úgy rendelkezett, hogy a felszámoló a kifogást előterjesztő hitelezők felmondási időre járó átlagkeresetét, továbbá a végkielégítést a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjában köteles nyilvántartani és vagyoni fedezet esetén haladéktalanul kielégíteni.
Kötelezte továbbá a felszámolót, hogy a végzés jogerőre emelkedését követő 8 napon belül az adós és a kifogást előterjesztő hitelezők között létrejött egyéni munkaszerződések figyelembevételével járó szabadság-elszámolást készítse el, a szabadság pénzbeni megváltása esetén járó összeget hitelezői igényként vegye nyilvántartásba a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja szerint. Végül kötelezte a felszámolót, mint az adós képviselőjét az eljárás költségeinek a megfizetésére.
A felszámoló (mint az adós képviselője) fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A felszámoló által a kifogás érdemére vonatkozóan - a szerződések jóerkölcsbe és az egyenlő bánásmód követelményébe ütközése, valamint a rendeltetésellenes joggyakorlás körében - előadottak kapcsán kifejtette, hogy a felszámoló ezen érdemi védekezését csak a másodfokú eljárásban terjesztette elő, melyet a Pp. 235. § (1) bekezdése értelmében már nem vizsgálhatott a másodfokú bíróság.
Az adós képviseletében a felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben állította, hogy a jogerős végzés sérti az Alaptörvény XXIV. cikkének (1) bekezdését, XXVIII. cikkének (1) bekezdését, és a Pp. 221. § (1) bekezdését.
A munkaügyi bíróság előtti rendes, kontradiktórius peres eljárás keretében kellett volna az eljárást lefolytatni, ahol a felek a fegyveregyenlőség elvének figyelembevételével adhatták volna elő álláspontjukat.
A kifogást előterjesztő hitelezők felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték a jogerős végzés hatályában való fenntartását.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan az alábbi indokok miatt.
A felülvizsgálati kérelem alapján elsőként eldöntendő jogkérdés az, hogy a felszámolás alá került gazdálkodó szervezettel, mint munkáltatóval szemben, a felszámolás kezdő időpontja után keletkezett, a felszámolási eljárás hatálya alá tartozó vagyonból történő kielégítésre irányuló munkaviszonyból eredő jogviták elbírálására a munkaügyi bíróság, vagy a felszámolási eljárást lefolytató bíróság rendelkezik hatáskörrel.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, az ügyben irányadó a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 199. § (1) bekezdése értelmében a munkavállaló - illetve a munkáltató - a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek érvényesítése érdekében e törvény rendelkezései szerint munkaügyi jogvitát kezdeményezhet. A (3) bekezdés szerint a munkaügyi jogvitában bíróság jár el. Az Mt. 202. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben - így a munkaviszony megszüntetése esetén - a keresetlevelet az intézkedés (munkaviszony megszüntetés) közlésétől számított harminc napon belül kell előterjeszteni [b) pont].
A Pp. XXIII. fejezete a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó perekre vonatkozóan az általános eljárási szabályokhoz képest eltérő rendelkezéseket tartalmaz.
A jelen ügyben még alkalmazandó, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi). 19. § (2) bekezdése szerint a munkaügyi bíróság első fokon jár el a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó perekben, valamint a törvény által hatáskörébe utalt egyéb ügyekben.
A fentiekből következően a munkaügyi bíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a munkaviszony megszüntetésének jogellenessége kérdésében felmerült jogvita eldöntése, valamint az ebből eredő, a munkáltatóval szemben érvényesíthető igény összegének a megállapítása tekintetében.
A Cstv. 38. § (3) bekezdése azonban a felszámolási eljárást lefolytató bíróság kizárólagos hatáskörét állapítja meg a felszámolás kezdő időpontja után az adóssal szemben érvényesíthető valamennyi pénzkövetelés tekintetében. Ahogy azt az eljárt bíróságok a jogerős határozatukban helytállóan kifejtették, a Cstv. 38. § (3) bekezdése nem különböztet jogcím szerint: az eljáró bíróság kizárólag attól függ, hogy a pénzkövetelés érvényesítésére a felszámolás kezdő időpontja előtt vagy után került sor. (Kivételt képeznek e rendelkezés alól a jelen ügyben felmerült jogvitát nem érintő, az adóssal szemben büntetőeljárásban megállapított igények, illetve az adóssal szemben hatóságként megállapított követelések, mert ez utóbbiakat - amennyiben nem ért vele egyet az adóst képviselő felszámoló - közigazgatási perben bírálja el a bíróság.)
A Pp. 349. § (1) bekezdése, az Mt. 202. § (1) bekezdése és a Pp. 123. §-a egybevetéséből az a következtetés vonható le, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggő anyagi igény érvényesítése esetén a munkaviszony megszüntetés jogellenességének megállapítása nem lehet külön megállapítási kereset tárgya, mivel ez a jogellenes megszüntetés anyagi jogkövetkezményei iránti igény jogalapja. Ebből következően a megszüntetés jogellenessége és az anyagi jogkövetkezménye együtt, egy eljárásban bírálható el.
Amennyiben a felszámolás az adós gazdálkodó szervezettel szemben megindult, a felszámolás tartama alatt keletkezett és az adós felszámolás hatálya alá eső vagyonából történő pénzbeli kielégítést magában foglaló, munkaviszonyból eredő jogviták elbírálására, a Cstv. 38. § (3) bekezdése alapján, a felszámolást lefolytató bíróság rendelkezik kizárólagos hatáskörrel. E jogkérdésben a bírói gyakorlat régóta kialakult és egységes [BH 1995.50., Legfelsőbb Bíróság Gf. VI. 30769/1999; Fővárosi Ítélőtábla Fpkf. 15. 43.616/2005/3.]
Alaptalanul állította az adós felszámolója, hogy e jogértelmezés sérti az Mt. 199. § (3) bekezdését, amely bírósági utat ír elő a munkaügyi jogviták elbírálására, és ez által sérül a munkavállalók bírósági úthoz való alkotmányos joga is.
Az Alaptörvény felülvizsgálati kérelemben hivatkozott XXIV. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.
Az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
A munkaviszonyból eredő és az adós felszámolás hatálya alá eső vagyonából történő pénzbeli kielégítést is magában foglaló jogvitákban a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak is a munkaügyi jogvitára irányadó anyagi jogszabály (Mt.</a>) rendelkezéseit kell alkalmaznia.
A felszámolás megindulása után kezdeményezett, munkaviszonyból eredő jogvita elbírálásának eljárási rendje annyiban tér el az ezt megelőzően kezdeményezett munkaügyi jogviták elbírálásától, hogy a jogi helyzet sajátossága - az adós munkáltató jogutód nélküli megszüntetését eredményező felszámolása, az adós elleni totális végrehajtás - miatt a munkaügyi jogvitát is a felszámolási eljárást lefolytató bíróság bírálja el, a nemperes eljárás szabályai szerint. Ebben az eljárásban azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket a Cstv. külön nem szabályoz, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezései - a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel - megfelelően irányadóak [Cstv. 6. § (3) bekezdés].
A felszámolási eljárásban mind a vitatott hitelezői igény [Cstv. 46. § (6) bekezdés], mind a kifogás [Cstv. 51. §] elbírálása során érvényesül a tisztességes eljáráshoz való jog, s ezen belül a tényállás megállapításához szükséges mértékben az írásban vagy szóban történő kétoldalú meghallgatáshoz való jog is.
A kifejtett indokokra tekintettel az adós felszámolója alaptalanul állította, hogy a jelen eljárás tárgyát adó munkaviszonyból (annak megszüntetéséből eredő) jogvitában a felszámolási eljárást lefolytató bíróság elvonta a munkaügyi bíróság hatáskörét, továbbá, hogy emiatt a jogerős végzés az Alaptörvény XXIV. cikkébe, illetve XXVIII. cikkébe ütközik.
A továbbiakban a Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy jogszabálysértő-e a jogerős végzés amiatt, mert a hitelezők kifogását, a felszámoló tévesnek minősített tájékoztatása alapján, nem találta elkésettnek.
A hitelezők kifogásukban a Cstv. 51. § (1) bekezdése alapján a felszámoló tételesen felsorolt jogszabálysértő intézkedését, mulasztását sérelmezték.
E körben a bíróság jogerős végzésében helytállóan állapította meg, a felszámoló arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy 30 napon belül lehet intézkedését megtámadni, emellett a megtámadás helyeként félreérthetően jelölte meg a Fővárosi Törvényszéket. A tájékoztatása ellentétes a fellebbezésében és a felülvizsgálati kérelmében kifejtett azzal - a korábbiakban már részletezett okok miatt téves - álláspontjával, hogy a jelen eljárásbeli jogvita elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik.
A bíróság jogerős végzésében - a tisztességes eljáráshoz való jog alapelvét is figyelembe véve [Pp. 2. § (1) bekezdés] - helytállóan foglalt állást akként, hogy a téves tájékoztatásban megjelölt 30 nap alatt benyújtott kifogásokat nem lehet elkésettnek tekinteni. A Cstv. 51. § (1) bekezdésében megjelölt 8 napos, elévülési jellegű határidő elmulasztását, adott esetben a téves tájékoztatás miatt kimentettnek kell tekinteni.
A felszámoló ezzel ellentétes álláspontja téves.
Alaptalan a felszámolónak a "fegyveregyenlőség" elvének megsértésére való hivatkozása is. Az eljárás irataiból egyértelműen megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság többször felhívta a felszámolót (lásd 4. és 9. sorszámú végzéseket) érdemi védekezése előterjesztésére, azonban ezzel a lehetőséggel a felszámoló nem élt, kizárólag azt közölte, hogy a kifogás elkésett és a hitelezőknek járó összeget az Mt.</a> alapján jogszerűen számította ki.
Kifejezetten rosszhiszeműnek, és az ügyben megállapított tényállással ellentétesnek találta a Kúria a felszámolónak azt az állítását, hogy "a bíróságok "bemondásra" elfogadták a hitelezők igényeit jogszerűnek úgy, hogy azok számszaki és anyagi jogi megalapozottságát csak korlátozott körben vizsgálták."
A felszámoló ugyanis az elsőfokú eljárásban nem vonta kétségbe a hitelezők előadását, ezért azt a bíróság a Pp. 163. § (2) bekezdése alapján valónak fogadhatta el, ha azok tekintetében kételye nem merült fel.
Másrészt az eljárás adataiból megállapítható, hogy a felszámoló által közölt elszámolás konkrét (a hitelezőkre, munkavállalókra egyenként meghatározott), számszerűsített elszámolást nem tartalmazott. Így a hitelezők még nem is kerülhettek abba a helyzetbe, hogy az elszámolásban foglaltakat összegszerűen vitassák. A kifogás alapján a bíróság is arról döntött, hogy az egyéni munkaszerződések figyelembevételével készítse el a felszámoló az elszámolásokat és tegye meg a munkaviszony megszüntetése folytán szükséges intézkedéseket.
Ugyancsak megalapozatlan a felszámolónak az az állítása, hogy - bár a munkaszerződések nem voltak egyformák - a bíróságok mégis "egy kaptafára" bírálták el az eseteket. Alaptalanul hivatkozik ugyanis eljárási jogszabálysértésre a felszámoló a munkaszerződések vizsgálata tekintetében akkor, amikor a szerződésekkel kapcsolatos álláspontját nem fejtette ki, és a kétségeit nem hozta a bíróság tudomására.
Alaptalan a felszámolónak az az állítása is, hogy a nemperes elsőfokú eljárásban nem volt lehetősége a munkaszerződések jóerkölcsbe ütköző tartalmára való hivatkozásra. A felszámolót ugyanis az elsőfokú eljárásban semmi nem akadályozta meg abban, hogy e védekezését kifejtse. Mivel ez nem történt meg, a másodfokú bíróság a Pp. 235. § (1) bekezdésének valamint a 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4.b)pontjának helytálló alkalmazásával mellőzte a semmisségi ok érdemi vizsgálatát.
A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria a jogszabályoknak megfelelő jogerős végzést, a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján, hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.053/2013.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a hitelezők kifogásának elbírálása tárgyában a Fővárosi Törvényszéken 9.Fpkh.01-12-000263 számon folyamatban volt eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla 12.Fpkf.44.749/2012/2. számú végzése ellen az adós képviseletében eljárt felszámoló 27. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelme alapján indult felülvizsgálati eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
végzést:
A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartja.
Kötelezi az adóst, hogy 15 napon belül fizessen meg a hitelezőknek - mint egyetemleges jogosultaknak - 127.000 (Egyszázhuszonhétezer) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi továbbá az adóst, hogy fizessen meg 30.000 (Harmincezer) Ft feljegyzett felülvizsgálati eljárási illetéket az állam javára az állami adóhatóság felhívásában megjelölt módon.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
Indokolás
A Kormány 4/2012. (I. 30.) Korm. rendeletében az adós gazdálkodó szervezetet stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 65. §-a alapján, azzal hogy reá vonatkozóan a Cstv. 65-67. §-át és ezen túlmenően a Cstv. 68-70. §-át is alkalmazni kell.
A Fővárosi Törvényszék a 2012. február 1-jén előterjesztett kérelem alapján a 9.Fpk.01-2012-000895. számú eljárásában 2012. február 14-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelte az adós felszámolását, melynek Cégközlönyben történő közzétételére - amely egyben a felszámolás kezdő időpontja - 2012. február 14-én került sor. A bíróság felszámolóként a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki, majd 2013. január 8-án kelt végzésével a kijelölt felszámolót jogszabályváltozás miatt hivatalból felmentette és felszámolóként a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-t jelölte ki.
2012. május 14-én érkezett a felszámolási eljárást lefolytató bírósághoz a hitelezők kifogása, melyben a felszámolónak a munkaviszonyuk megszüntetését közlő nyilatkozatában foglaltakat sérelmezték, jogszabálysértésre hivatkozással. Előadták, hogy pilóta munkakörben dolgoztak az adósnál. A felszámolás megindulása után a felszámoló rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyukat. A felmondási idő megállapításánál és a végkielégítés mértékének meghatározásánál a felszámoló minden esetben az ügyben irányadó a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. Törvény (továbbiakban: Mt.) rendelkezéseit vette figyelembe. Tájékoztatta a munkavállalókat arról, hogy a felmentési időre járó átlagkeresetet, végkielégítést, az éves szabadságból igénybe nem vett arányos rész távolléti díjjal történő megváltását a társaság felszámolás körébe tartozó vagyonából, annak erejéig, mint munkaviszonyból származó igényt, a kielégítési sorrend figyelembe vételével fogja kifizetni.
A felmondás tartalmazta a következőt: "Amennyiben az intézkedésemet sérelmesnek tartja, a kézhezvételtől számított 30 napon belül keresettel élhet az Mt. 199. és 202. §-ainak rendelkezései alapján. Tekintettel arra, hogy a Munkáltató ellen felszámolási eljárás van folyamatban, és pénzkövetelésre irányuló munkavállalói igény is csak a felszámolási eljárásban érvényesíthető, így a munkavállalói igény elbírálására a Fővárosi Törvényszék rendelkezik hatáskörrel."
A felmondás a felmondási időre járó, illetőleg a végkielégítés esetén irányadó átlagkereset elszámolásának módját és a munkavállalót megillető konkrét járandóság összegét nem tartalmazta, az arányos távolléti díjjal történő szabadság-megváltásra vonatkozó konkrét számszerűsített kimutatást sem tartalmazott.
A hitelezők kifogásukban a felszámolónak a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatát sérelmezték. Álláspontjuk szerint a felszámoló jogszabályt sértett, amikor a felmondásoknál nem a Cstv. 57. § (3) bekezdése szerint járt el és nem az egyéni munkaszerződésekben meghatározott, őket megillető felmondási időt, végkielégítést és rekreációs szabadságot állapította meg. Bár felmentette a munkavállalókat a munkavégzés alól, részükre nem fizette meg a járandóságukat, velük nem számolt el, és nem adta ki számukra az Mt.97-98.§-a szerinti igazolásokat.
Kérték a rendes felmondás jogellenességének és annak megállapítását, hogy a munkaviszony megszüntetésére a munkavállalókkal kötött egyéni munkaszerződések rendelkezései irányadóak a felmondási idő, a végkielégítés és a rekreációs szabadság megváltása tekintetében. Kérték továbbá a felszámoló kötelezését a szükséges igazolások kiadására, a rekreációs pótszabadság megtérítésére, és egyidejűleg bejelentették, hogy a kártérítés vonatkozásában jogfenntartással élnek. Előadták, hogy felmondásaik kizárólag a felmondási idő tartamában és a végkielégítés mértékében különböznek, amelyek az Mt.</a> általános szabályai alapján kerültek megállapításra.
Nem vitatva, hogy a felszámolónak joga van a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetésére, hangsúlyozták, hogy erre a felszámolás esetén is csak a jogszabályok betartása mellett kerülhet sor. Kérték, hogy a bíróság a kifogást a Cstv. 38. § (3) bekezdés keretein belül teljeskörűen bírálja el, s kötelezze a felszámolót, hogy igényüket a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja és a Cstv. 57. § (3) bekezdése szerint vegye nyilvántartásba.
A felszámoló a Cstv. 51. §-ára hivatkozással előadta, hogy a kifogás elkésett, mert az a rendes felmondás átvételét követő 8 napos határidőn túl került benyújtásra, kérte ezért a kifogás elutasítását. Hivatkozott arra is, hogy a kifogásolók átlagkeresetét és végkielégítésének mértékét az Mt.</a> szabályai szerint számították ki, négy lezárt negyedév alapján 2011. április 1.-2012. március 31. közötti időszak figyelembe vételével.
Az elsőfokú bíróság a kifogásnak helyt adott és kötelezte a felszámolót, hogy a végzés jogerőre emelkedését követő 8 napon belül
- a kifogást előterjesztő munkavállalók munkaviszonya-megszűnésének időpontját az adós és a kifogást előterjesztő munkavállalók között létrejött egyéni munkaszerződésekben megjelölt felmondási idő figyelembe vételével állapítsa meg;
- az egyéni munkaszerződésekben meghatározott végkielégítés időtartamát határozza meg;
- a kifogást előterjesztő munkavállalók egyéni munkaszerződéseiben megjelölt bér- és bérjellegű juttatások alapul vételével a korábban megküldött rendes felmondásokat megelőző 4 naptári negyedév átlagkeresete szerint határozza meg a felmondási időre járó átlagkeresetet és a végkielégítés összegét, továbbá a megadott határidőn belül ezt az elszámolást közölje.
Úgy rendelkezett, hogy a felszámoló a kifogást előterjesztő hitelezők felmondási időre járó átlagkeresetét, továbbá a végkielégítést a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjában köteles nyilvántartani és vagyoni fedezet esetén haladéktalanul kielégíteni. Kötelezte továbbá a felszámolót, hogy a végzés jogerőre emelkedését követő 8 napon belül az adós és a kifogást előterjesztő hitelezők között létrejött egyéni munkaszerződések figyelembe vételével járó szabadság-elszámolást készítse el, a szabadság pénzbeni megváltása esetén járó összeget hitelezői igényként vegye nyilvántartásba a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja szerint. Végül kötelezte a felszámolót, mint az adós képviselőjét az eljárás költségeinek a megfizetésére.
A felszámoló (mint az adós képviselője) fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, és kötelezte a felszámolót (helyesen az adóst), hogy fizessen meg a hitelezőknek 127.000 Ft másodfokú eljárási költséget. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálására irányadó tényállást helyesen állapította meg és helytállóak a jogi következtetései is. Osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a munkaviszony megszűnésének időpontja, a felmondási idő számítása és a végkielégítés mértékének a megállapítása tekintetében, egyetértett a felmentési időre járó díjazás és végkielégítés, továbbá a szabadságmegváltás körében fizetendő összeg számítása tekintetében kifejtett jogi állásponttal is.
Úgy ítélte meg, az eljárás adatai igazolták, hogy a felszámoló a felmondási jog gyakorlása során figyelmen kívül hagyta azon munkaszerződések tartalmát, melyek az Mt-nél a munkavállalókra kedvezőbb feltételeket állapítottak meg a felmondási idő és a végkielégítés meghatározásakor, ezen túlmenően nem gondoskodott a szabadság-megváltásról és a jogszabály által előírt tételes elszámolás, illetve igazolások munkavállalók részére történő átadásáról sem. Az elsőfokú bíróság végzésében mindezeknek a jogszabályból fakadó kötelezettségeknek a teljesítésére alappal hívta fel a felszámolót.
A másodfokú bíróság kifejtette, tévesen állította a felszámoló a fellebbezésében, hogy az elsőfokú bíróság a munkaügyi bíróság hatáskörét elvonva járt el akkor, amikor a kifogást elbírálta. A sérelmet szenvedett volt munkavállalók által előterjesztett igény az Mt. 199. §-a alapján - figyelemmel az Mt. 202. §-ában és a Pp. 349. §-ában foglaltakra is - tipikusan munkaügyi jogvita keretében bírálható el. A Cstv. 51. §-ában szabályozott kifogás intézménye a felszámoló intézkedése, illetve mulasztása esetére igénybe vehető speciális jogorvoslati eszköz. A felszámolás kezdő időpontjától kezdődően a munkáltatói jogokat a felszámoló jogszerűen gyakorolja. A felszámoló munkáltatói jogkörében tett, a munkavállalók munkaviszonyát érintő, a munkaszerződések rendes felmondással történő megszüntetésére vonatkozó intézkedései ugyanakkor más, a felszámolás folyamatában tett felszámolói intézkedésekhez hasonlóan kifogás útján támadhatók. Az sem vonható kétségbe, hogy a jogvita elbírálásánál - ahogyan azt az elsőfokú bíróság is helyesen kifejtette - az Mt.</a> rendelkezései a Cstv. rendelkezéseivel párhuzamosan alkalmazandók.
Rámutatott, hogy a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint a felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénz-, vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van. Az pedig nyilvánvaló, hogy a volt munkavállalók jelen kifogásukban a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos igényt érvényesítenek, még akkor is, ha annak jogcíme és jogalapja nem a Cstv.-ben gyökerezik, hanem az Mt.</a> rendelkezésein alapul. Nem értett egyet a felszámolóval abban sem, hogy a hitelezők a kifogás előterjesztésére rendelkezésre álló határidőt elmulasztották volna, mert - ahogy azt az elsőfokú bíróság helytállóan megállapította - a felszámoló téves tájékoztatása alapot adott az önhibán kívüli mulasztás igazolására.
A felszámoló által a kifogás érdemére vonatkozóan - a szerződések jóerkölcsbe és az egyenlő bánásmód követelményébe ütközése, valamint a rendeltetésellenes joggyakorlás körében - előadottak kapcsán kifejtette, hogy a felszámoló ezen érdemi védekezését csak a másodfokú eljárásban terjesztette elő, melyet a Pp. 235. § (1) bekezdése értelmében már nem vizsgálhatott a másodfokú bíróság.
Az adós képviseletében a felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és új határozat hozatalát, illetve másodlagosan kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az ügyben eljárt első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
Állította, hogy a jogerős végzés sérti az Alaptörvény XXIV. cikkének (1) bekezdését, XXVIII. cikkének (1) bekezdését, és a Pp. 221. § (1) bekezdését. Álláspontja szerint - miután a hitelezők a kifogásukban kifejezetten a felmondás jogellenességére hivatkoztak és érdemi munkajogi anyagi jogi igényt is előterjesztettek (a munkaviszony megszűnése időpontjának jogszerű megállapítása iránt) - a hitelezők kérelme valójában és ténylegesen munkajogi anyagi jogi igény, azt munkajogi jogvita keretében kellett volna eldönteni. E jogvita elbírálására a lex specialisként felfog</a>ható Mt. szabályai az irányadóak, az Mt. 202. §-a, valamint a Pp. 349. és 349/B. §-ai alapján.
A jogerős végzés azért jogszabálysértő, mert elvonta a munkaügyi bíróság hatáskörét. A munkaügyi bíróság előtti rendes, kontradiktórius peres eljárás keretében kellett volna az eljárást lefolytatni, ahol a felek a fegyveregyenlőség elvének figyelembe vételével adhatták volna elő álláspontjukat. Ezzel ellentétben a felszámolási eljárásban benyújtott kifogás során a bíróságok "bemondásra" elfogadták a hitelezők igényeit jogszerűnek úgy, hogy azok számszaki és anyagi jogi megalapozottságát csak korlátozott körben vizsgálták. Nem vizsgálták, hogy nem valamennyi hitelező esetében voltak többletjogosítványokat rögzítő munkaszerződések, így több mint 20 esetben nem is volt olyan munkaszerződés, mely az Mt.</a>-től eltérő feltételrendszert tartalmazott volna, a bíróságok mégis "egy kaptafára" bírálták el az eseteket.
Megsértették a tényállás megállapítására és annak az érdemi határozatban való rögzítésére vonatkozó perrendtartási szabályokat, mert a becsatolt munkaszerződések okirati jellegét nem vizsgálták, miközben a felszámoló álláspontja szerint több olyan munkaszerződés van, melyek bizonyító ereje tekintetében igen erős kétségek merülhetnek fel.
Kiemelte, hogy a kifogást előterjesztők azt ugyan nem vitatták, hogy a felszámoló élhet a rendes felmondással, de a felmondás jogellenességét azért állították, mert a munkaszerződéseiktől eltérően állapította meg a felszámoló a felmondási időt és ezzel összefüggésben a munkaviszony megszűnésének időpontját. Jogszabálysértőnek állította a jogerős végzésnek azt a megállapítását, hogy azért nem minősül elkésettnek a kifogás, mert a felszámoló téves tájékoztatást adott. Érvelése szerint a kifogást előterjesztők jogi képviselővel jártak el, ezért nem tekinthetők laikusnak. Ezen felül a felszámoló két ízben, két különböző eljárás keretében adott a hitelezők számára tájékoztatást az intézkedésével szembeni jogorvoslati jogról és annak határidejéről. Első ízben a rendes felmondásban, amikor az Mt.</a> kógens 202.§ (1) bekezdése és 6.§ (3) bekezdés második mondata szerint tájékoztatta a felmondással érintett munkavállalókat, hogy e munkáltatói intézkedéssel szemben 30 napon belül fordulhatnak keresettel az illetékes munkaügyi bírósághoz. E tájékoztatás nem volt téves. Itt a felszámoló a munkáltatói jogkör gyakorlójaként járt el és a törvényben foglaltaknak eleget tett.
Másodszor akkor adott tájékoztatást a Cstv. 51. § (1) bekezdésében írt kifogásolási lehetőségről, amikor a hitelezők a kifogást előterjesztették és ekkor sem volt téves a tájékoztatása. Az, hogy a hitelezők jogi képviselője tévesen értelmezte a jogszabályokat, nem eshet az adós, a felszámoló terhére. E körben a jogerős végzés az Mt. 202. §-át és a Cstv. 51. §-át sérti.
A munkaszerződések jóerkölcsbe ütközésével kapcsolatban kifejtette, hogy a kifogást előterjesztő hitelezők munkaszerződései a többi munkaszerződéstől kirívóan kedvező eltérést mutattak, emiatt azok semmisek. Az elsőfokú eljárásban, a nemperes eljárás jellegből fakadó anomáliák miatt, nem volt módja a felszámolónak a semmisségre történő hivatkozás kifejtésére. A Ptk. 200.§ (2) bekezdése szerinti semmisségi oknak éppen az a sajátossága, hogy arra bárki határidő nélkül hivatkozhat, ami azt is jelenti, hogy az eljárt bíróság quasi határidő elmulasztására való utalása jogszabálysértő.
A kifogást előterjesztő hitelezők felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték a jogerős végzés hatályában való fenntartását. Elsőként kifejtették, hogy a felülvizsgálati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani, mert azt nem a felszámoló, hanem az adós terjesztette elő, és a Cstv. 51. § (1) bekezdése szerinti eljárásban a kifogást előterjesztő ellenérdekű fele a felszámoló és nem az adós. A kifogás elkésettségével kapcsolatban előadottak körében utaltak arra, hogy a felszámoló a hitelezők vitatott igényét nem terjesztette a bíróság elé, ezért a felszámoló folyamatosan fennálló mulasztására alapított kifogás elkésettségét a bíróság nem állapíthatja meg. Hivatkoztak arra is, hogy a felszámolás kezdő időpontja után esedékessé vált munkabért és munkabér jellegű juttatásokat nem kell a felszámolónak bejelenteni, ezért az igénybejelentésük nem késhetett el. A munkaszerződések semmisségére vonatkozó felszámolói állítással kapcsolatban kifejtették, hogy az Mt. 9-10. §-a szerint az érvénytelen megállapodás jogkövetkezményeként a munkáltató köteles azonnali hatállyal felszámolni az érvénytelen jogviszonyt, de az érvénytelen megállapodásból eredő jogokat és kötelezettségeket úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna.
Állították, hogy a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak csak abban a körben kellett állást foglalnia, hogy a munkaszerződések vagy az Mt.</a> alapján illeti-e meg őket a munkabér és az egyéb bérjellegű juttatás.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
Elsőként a Kúria megállapította, hogy a hitelezők alaptalanul kérték a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasítását. A felszámoló a Cstv. 27/A. § (12) bekezdése alapján az adós gazdálkodó szervezet képviseletében jár el, s ez a rendelkezés irányadó a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek elleni felszámolási eljárásban is. Amennyiben tehát a felszámoló az adós vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot tesz a felszámolási eljárásban, akkor azt az adós képviseletében teszi. Miután jelen eljárásban a felszámoló által képviselt adós és a hitelezők, mint volt munkavállalók közötti munkaviszony megszüntetéséből eredő jogvitáról van szó, melynek kihatása van az adós felszámolás hatálya alá eső és a felszámoló rendelkezése alatt álló vagyonára [Cstv. 34. § (1) bekezdés], ezért az alakilag "adós" megjelöléssel benyújtott felülvizsgálati kérelmet az adós képviseletében eljáró felszámoló részéről benyújtottnak kell tekinteni.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan az alábbi indokok miatt.
A/
A felülvizsgálati kérelem alapján elsőként eldöntendő jogkérdés az, hogy a felszámolás alá került gazdálkodó szervezettel, mint munkáltatóval szemben, a felszámolás kezdő időpontja után keletkezett, a felszámolási eljárás hatálya alá tartozó vagyonból történő kielégítésre irányuló munkaviszonyból eredő jogviták elbírálására a munkaügyi bíróság, vagy a felszámolási eljárást lefolytató bíróság rendelkezik hatáskörrel.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, az ügyben irányadó a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 199. § (1) bekezdése értelmében a munkavállaló - illetve a munkáltató - a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek érvényesítése érdekében e törvény rendelkezései szerint munkaügyi jogvitát kezdeményezhet. A (3) bekezdés szerint a munkaügyi jogvitában bíróság jár el. Az Mt. 202. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben - így a munkaviszony megszüntetése esetén - a keresetlevelet az intézkedés (munkaviszony megszüntetés) közlésétől számított harminc napon belül kell előterjeszteni [b) pont].
A Pp. XXIII. fejezete a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó perekre vonatkozóan az általános eljárási szabályokhoz képest eltérő rendelkezéseket tartalmaz.
A jelen ügyben még alkalmazandó, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bszi). 19. § (2) bekezdése szerint a munkaügyi bíróság első fokon jár el a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó perekben, valamint a törvény által hatáskörébe utalt egyéb ügyekben.
A fentiekből következően a munkaügyi bíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a munkaviszony megszüntetésének jogellenessége kérdésében felmerült jogvita eldöntése, valamint az ebből eredő, a munkáltatóval szemben érvényesíthető igény összegének a megállapítása tekintetében.
A Cstv. 38. § (3) bekezdése azonban a felszámolási eljárást lefolytató bíróság kizárólagos hatáskörét állapítja meg a felszámolás kezdő időpontja után az adóssal szemben érvényesíthető valamennyi pénzkövetelés tekintetében. Ahogy azt az eljárt bíróságok a jogerős határozatukban helytállóan kifejtették, a Cstv. 38. § (3) bekezdése nem különböztet jogcím szerint: az eljáró bíróság kizárólag attól függ, hogy a pénzkövetelés érvényesítésére a felszámolás kezdő időpontja előtt vagy után került sor. (Kivételt képeznek e rendelkezés alól a jelen ügyben felmerült jogvitát nem érintő, az adóssal szemben büntető eljárásban megállapított igények, illetve az adóssal szemben hatóságként megállapított követelések, mert ez utóbbiakat - amennyiben nem ért vele egyet az adóst képviselő felszámoló - közigazgatási perben bírálja el a bíróság.)
A Pp. 349. § (1) bekezdése, az Mt. 202. § (1) bekezdése és a Pp. 123. §-a egybevetéséből az a következtetés vonható le, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggő anyagi igény érvényesítése esetén a munkaviszony megszüntetés jogellenességének megállapítása nem lehet külön megállapítási kereset tárgya, mivel ez a jogellenes megszüntetés anyagi jogkövetkezményei iránti igény jogalapja. Ebből következően a megszüntetés jogellenessége és az anyagi jogkövetkezménye együtt, egy eljárásban bírálható el.
Amennyiben a felszámolás az adós gazdálkodó szervezettel szemben megindult, a felszámolás tartama alatt keletkezett és az adós felszámolás hatálya alá eső vagyonából történő pénzbeli kielégítést magában foglaló, munkaviszonyból eredő jogviták elbírálására, a Cstv. 38. § (3) bekezdése alapján, a felszámolást lefolytató bíróság rendelkezik kizárólagos hatáskörrel. E jogkérdésben a bírói gyakorlat régóta kialakult és egységes [BH 1995.50., Legfelsőbb Bíróság Gf.VI.30769/1999; Fővárosi Ítélőtábla Fpkf.15.43.616/2005/3.]
Alaptalanul állította az adós felszámolója, hogy e jogértelmezés sérti az Mt. 199. § (3) bekezdését, amely bírósági utat ír elő a munkaügyi jogviták elbírálására, és ez által sérül a munkavállalók bírósági úthoz való alkotmányos joga is.
Az Alaptörvény felülvizsgálati kérelemben hivatkozott XXIV. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.
Az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
A munkaviszonyból eredő és az adós felszámolás hatálya alá eső vagyonából történő pénzbeli kielégítést is magában foglaló jogvitákban a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak is a munkaügyi jogvitára irányadó anyagi jogszabály (Mt.</a>) rendelkezéseit kell alkalmaznia.
A felszámolás megindulása után kezdeményezett, munkaviszonyból eredő jogvita elbírálásának eljárási rendje annyiban tér el az ezt megelőzően kezdeményezett munkaügyi jogviták elbírálásától, hogy a jogi helyzet sajátossága - az adós munkáltató jogutód nélküli megszüntetését eredményező felszámolása, az adós elleni totális végrehajtás - miatt a munkaügyi jogvitát is a felszámolási eljárást lefolytató bíróság bírálja el, a nemperes eljárás szabályai szerint. Ebben az eljárásban azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket a Cstv. külön nem szabályoz, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezései - a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel - megfelelően irányadóak (Cstv. 6. § (3) bekezdés).
A felszámolási eljárásban mind a vitatott hitelezői igény [Cstv. 46. § (6) bekezdés], mind a kifogás [Cstv. 51. §] elbírálása során érvényesül a tisztességes eljáráshoz való jog, s ezen belül a tényállás megállapításához szükséges mértékben az írásban vagy szóban történő kétoldalú meghallgatáshoz való jog is.
A kifejtett indokokra tekintettel az adós felszámolója alaptalanul állította, hogy a jelen eljárás tárgyát adó munkaviszonyból (annak megszüntetéséből eredő) jogvitában a felszámolási eljárást lefolytató bíróság elvonta a munkaügyi bíróság hatáskörét, továbbá, hogy emiatt a jogerős végzés az Alaptörvény XXIV. cikkébe, illetve XXVIII. cikkébe ütközik.
B/
A továbbiakban a Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy jogszabálysértő-e a jogerős végzés amiatt, mert a hitelezők kifogását, a felszámoló tévesnek minősített tájékoztatása alapján, nem találta elkésettnek.
A hitelezők kifogásukban a Cstv. 51. § (1) bekezdése alapján a felszámoló - tételesen felsorolt (lásd a kifogás részletes ismertetését) - jogszabálysértő intézkedését, mulasztását sérelmezték.
E körben a bíróság jogerős végzésében helytállóan állapította meg, a felszámoló arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy 30 napon belül lehet intézkedését megtámadni, emellett a megtámadás helyeként félreérthetően jelölte meg a Fővárosi Törvényszéket. A tájékoztatása ellentétes a fellebbezésében és a felülvizsgálati kérelmében kifejtett azzal - a korábbiakban már részletezett okok miatt téves - álláspontjával, hogy a jelen eljárásbeli jogvita elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik.
A bíróság jogerős végzésében - a tisztességes eljáráshoz való jog alapelvét is figyelembe véve (Pp. 2.§ (1) bekezdés) - helytállóan foglalt állást akként, hogy a téves tájékoztatásban megjelölt 30 nap alatt benyújtott kifogásokat nem lehet elkésettnek tekinteni. A Cstv. 51. § (1) bekezdésében megjelölt 8 napos, elévülési jellegű határidő elmulasztását, adott esetben a téves tájékoztatás miatt kimentettnek kell tekinteni. A felszámoló ezzel ellentétes álláspontja téves.
Alaptalan a felszámolónak a "fegyveregyenlőség" elvének megsértésére való hivatkozása is. Az eljárás irataiból egyértelműen megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság többször felhívta a felszámolót (lásd 4. és 9. sorszámú végzéseket) érdemi védekezése előterjesztésére, azonban ezzel a lehetőséggel a felszámoló nem élt, kizárólag azt közölte, hogy a kifogás elkésett és a hitelezőknek járó összeget az Mt.</a> alapján jogszerűen számította ki.
Kifejezetten rosszhiszeműnek, és az ügyben megállapított tényállással ellentétesnek találta a Kúria a felszámolónak azt az állítását, hogy "a bíróságok "bemondásra" elfogadták a hitelezők igényeit jogszerűnek úgy, hogy azok számszaki és anyagi jogi megalapozottságát csak korlátozott körben vizsgálták."
A felszámoló ugyanis az elsőfokú eljárásban nem vonta kétségbe a hitelezők előadását, ezért azt a bíróság a Pp. 163.§ (2) bekezdése alapján valónak fogadhatta el, ha azok tekintetében kételye nem merült fel.
Másrészt az eljárás adataiból megállapítható, hogy a felszámoló által közölt felszámolás konkrét (a hitelezőkre, munkavállalókra egyenként meghatározott), számszerűsített elszámolást nem tartalmazott. Így a hitelezők még nem is kerülhettek abba a helyzetbe, hogy az elszámolásban foglaltakat összegszerűen vitassák. A kifogás alapján a bíróság is arról döntött, hogy az egyéni munkaszerződések figyelembe vételével készítse el a felszámoló az elszámolásokat és tegye meg a munkaviszony megszüntetése folytán szükséges intézkedéseket.
Ugyancsak megalapozatlan a felszámolónak az az állítása, hogy - bár a munkaszerződések nem voltak egyformák - a bíróságok mégis "egy kaptafára" bírálták el az eseteket. Alaptalanul hivatkozik ugyanis eljárási jogszabálysértésre a felszámoló a munkaszerződések vizsgálata tekintetében akkor, amikor a szerződésekkel kapcsolatos álláspontját nem fejtette ki, és a kétségeit nem hozta a bíróság tudomására.
Alaptalan a felszámolónak az az állítása is, hogy a nemperes elsőfokú eljárásban nem volt lehetősége a munkaszerződések jóerkölcsbe ütköző tartalmára való hivatkozásra. A felszámolót ugyanis az elsőfokú eljárásban semmi nem akadályozta meg abban, hogy e védekezését kifejtse. Mivel ez nem történt meg, a másodfokú bíróság a Pp. 235. § (1) bekezdésének valamint a 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4.b)pontjának helytálló alkalmazásával mellőzte a semmisségi ok érdemi vizsgálatát.
Megjegyzi a Kúria, hogy a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek esetében a jogalkotó - a Cstv. 65-70. §-aiban kifejtett elvekből következően - azért nem az általános szabályok szerinti felszámoló kijelölés rendszerét tartotta fenn, mert a Cstv. 66. § (2) bekezdése alapján kijelölhető állami felszámolónak magasabb szakmai szinten kell feladatát teljesítenie a piaci tulajdonú felszámoló szervezetekhez képest annak érdekében, hogy a gyors, hatékony eljárás lehetővé váljon.
A jogintézmény céljának megfelelően, az állami felszámolónak a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó szabályokat maradéktalanul betartva, a legmagasabb szakmai színvonalon kellett volna eljárnia, amely követelmény - a kifogás megalapozottságából kitűnően - nem valósult meg.
A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria a jogszabályoknak megfelelő jogerős végzést, a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján, hatályában fenntartotta.
A felszámoló által képviselt adós felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a hitelezők felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a hitelezők jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 50. § (4) bekezdése, 62. § (1) bekezdése i) pontja, 59. § (1) bekezdése és 6/1986 (VI. 26.) IM rendelet 15. § (1) és (3) bekezdése alapján az adós köteles a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére is.
Budapest, 2013. március 26.
Dr. Török Judit sk. a tanács elnöke, Dr. Csőke Andrea sk. előadó bíró, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes sk. bíró, Dr. Tálné dr. Molnár Erika sk. bíró, Dr. Tallián Blanka sk. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.053/2013.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.