adozona.hu
ÍH 2013.65
ÍH 2013.65
A NYUGTAADÁSI ÉS A SZÁMLAADÁSI KÖTELEZETTSÉG JOGI JELLEGE I. A szerződés teljesítésével a felek közti polgári jogi jogviszony megszűnik, ezért a kötelezettnek a teljesítéskor van jogi lehetősége arra, hogy a jogosulttól nyugtát követeljen. II. A számlaadási kötelezettség nem polgári jogi kötelezettség, melynek követelésére a megrendelő a vállalkozóval kötött szerződéses jogviszony keretei között igényt támaszthatna [Ptk. 284. § (1) bek., 302. § c) pont; 1992. évi LXIV. tv. 43. § (1) bek. a) pontja].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében egyrészt 7 065 600 forint javítási költség és ezen összeg után 2006. május 26. napjától a kifizetés napjáig járó, a jegybanki alapkamattal egyező mértékű késedelmi kamat megfizetésére, másrészt - elsődlegesen a 2007. évi CXXVII. törvény 159. § (1) bekezdése, másodlagosan az 1992. évi LXXIV. törvény 43. §-a alapján - a számviteli szabályoknak megfelelő számla kiállítására kérte kötelezni az alperest bruttó 31 929 970 forint vállalkozói díjról. A kereset alapjául előadott...
ÍH 2013.65 A NYUGTAADÁSI ÉS A SZÁMLAADÁSI KÖTELEZETTSÉG JOGI JELLEGE
I. A szerződés teljesítésével a felek közti polgári jogi jogviszony megszűnik, ezért a kötelezettnek a teljesítéskor van jogi lehetősége arra, hogy a jogosulttól nyugtát követeljen.
II. A számlaadási kötelezettség nem polgári jogi kötelezettség, melynek követelésére a megrendelő a vállalkozóval kötött szerződéses jogviszony keretei között igényt támaszthatna [Ptk. 284. § (1) bek., 302. § c) pont; 1992. évi LXIV. tv. 43. § (1) bek. a) pontja].
A felperes keresetében egyrészt 7 065 600 forint javítási költség és ezen összeg után 2006. május 26. napjától a kifizetés napjáig járó, a jegybanki alapkamattal egyező mértékű késedelmi kamat megfizetésére, másrészt - elsődlegesen a 2007. évi CXXVII. törvény 159. § (1) bekezdése, másodlagosan az 1992. évi LXXIV. törvény 43. §-a alapján - a számviteli szabályoknak megfelelő számla kiállítására kérte kötelezni az alperest bruttó 31 929 970 forint vállalkozói díjról. A kereset alapjául előadott tényállás szerint a felperes mint megrendelő vállalkozási szerződést kötött az alperessel a perbeli ingatlanhoz kőburkolat gyártására, leszállítására és elhelyezésére. Az alperesi vállalkozó a megrendelést teljesítette, az elszámolást követően a teljes ellenszolgáltatást megkapta, a 2002. június 18. és 2006. április 7. közötti időszakban elismervények alapján 31 929 970 forint vállalkozói díj került kifizetésre a részére. A felek a kifizetett összegű vállalkozói díjban állapodtak meg, melyet a felperes számla hiányában költségként nem tud elszámolni a számviteli törvény szabályai szerint. Álláspontja szerint az alperes a teljes vállalkozási tevékenység vonatkozásában kötelezhető meghatározott cselekményként a számla kibocsátására. A becsatolt okiratok igazolják a felek közötti elszámolást. A felperes azt a munkát rendelte meg, amit az alperes ténylegesen elkészített, azonban a teljesítés hibás, melynek okán az alperes köteles a burkolat kijavításának költségét megfizetni.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy nem a felperessel, hanem M. I.-vel állt jogviszonyban. A per tárgyát képező építkezés kapcsán vállalkozói tevékenységet nem végzett, csupán megrendelésre kőburkoló anyagot szállított. A felperes maga foglalkoztatta az alperesi munkavállalókat 1500 forint/óra/fő díjazással, és részükre a munkabért esetenként az alperes alkalmazottain keresztül juttatta el. Az alperes állította, hogy az általa szolgáltatott anyag nem volt hibás, a burkolási hiba pedig nem az ő magatartására vezethető vissza, hiszen kivitelezési munkát nem végzett. Nem vitatta, hogy fennállnak a felperes által hivatkozott hibajelenségek, de álláspontja szerint a hiba oka nem az anyagban keresendő, az alkalmas volt kültéri burkolásra. A burkolóanyagot szállítólevéllel és számlával adta át, ezek az okiratok azonban az időmúlás miatt már nem lelhetők fel nála, a 2009. június 22-i beázáskor tönkrementek, illetve selejtezésre kerültek. A szállítások 2002-2005. évben történtek, kezdetben M. I. magánszemély nevére. Az alperes nem ismerte el, hogy 31 929 970 forintot fizetett ki részére a felperes. Álláspontja szerint a számlakibocsátás iránti igény ténybelileg megalapozatlan, előterjesztése jogi szempontból hiányos, nem felel meg a Pp. 121/A. § előírásainak. Nem bizonyította a felperes, hogy kinek, milyen összeget fizetett ki, így a keresete ez okból is megalapozatlan. A felperes által csatolt, kézírással készült elismervények kapcsán az alperes nem vitatta cégvezetője aláírásait, nyilatkozatait, az elismervényekben feltüntetett összegeket. Rámutatott, hogy a felperes által állított teljesítésből az következik, hogy a számla kiállításra került, hiszen könyvelni csak az alapján lehetett, és a felperes a számlát mindeddig nem hiányolta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 15 napon belül 2 518 463 forintot, valamint ennek 2006. május 26. napjától a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolásában kifejtettek szerint a peres felek között 2002. május 31. és 2005. november 25. között több részletben történt megrendeléssel építési szerződés (Ptk. 402. §) jött létre. Az alperesi vállalkozó a felperesi megrendelő részére a perbeli ingatlanhoz kőburkolati elemek legyártását vállalta külső homlokzathoz, teraszhoz, illetőleg lépcsőkhöz, és vállalta a burkoló elemek beépítését, azaz a "helyezést" is. A felperes az alperes részére vállalkozói díjként mindösszesen 31 929 970 forintot megfizetett. Az elkészített burkolat hibás. Az alperes által nem vitatottan fennálló hibajelenségek vonatkozásában Sz. Zs. és dr. H. Z. igazságügyi szakértők szakvéleménye, valamint tárgyaláson tett nyilatkozata alapján megállapítható volt, hogy a felperes a Ptk. 305. § (1) bekezdése, 306. § (1) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése alapján szavatossági igény érvényesítésére jogosult, és a javítási költség megtérítése iránti követelése 2 518 463 forint erejéig alapos. A 32 929 970 forintos számla kiállítására kötelezés iránti keresetet illetően az elsőfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a 2007. évi CXXVII. törvény a teljesítéskor még nem volt hatályban, ezért a számla kiállítására az alperes az 1992. évi LXXIV. törvény 43. § (1) bekezdés a) pontja szerint volt köteles. A 2003. évi XCII. törvény (Art.) 47. § (3) bekezdése alapján az adózónak öt évig kell megőriznie az iratokat. A terasz burkolóköveinek megrendelésére vonatkozó okiratokból, valamint L. O. és H. P. tanúvallomásából az volt megállapítható, hogy az alperes 2002. illetőleg 2003. év folyamán már teljesített szállítást és 2003. évben már "helyezési" munkát is végzett. A 2003. év folyamán kiállított számlát 2008. december 31-ig volt köteles megőrizni, ehhez képest a számla kiállítására vonatkozó kereseti kérelem 2009. január 12. napján került előterjesztésre. Az elsőfokú bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az alperest a 2003. évben történt teljesítésről kiállított számla kapcsán már nem terhelte megőrzési kötelezettség a kereset előterjesztésekor, így a késedelmes igényérvényesítés folytán nem róható a terhére, hogy nem tudja igazolni azt az állítását, miszerint a számla kibocsátásra és a felperes részére átadásra került. Felperesi tényelőadás, illetőleg bizonyítás hiányában ugyanakkor nem állapítható meg az az érték, amelyet az alperes 2004. január 1-je után szállítási vagy "helyezési" munkaként teljesített, és amelyre vonatkozóan a számla megőrzésének kötelezettsége a kereset benyújtásának időpontjában még terhelte. Az elsőfokú bíróság ezért a kiállítandó számla összege, illetőleg a számlázandó teljesítések meghatározatlansága folytán a felperes kereseti kérelmét elutasította.
Fellebbezésében a felperes az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával az alperes kötelezését kérte elsődlegesen 31 929 970 forint bruttó összegű, másodlagosan 23 055 000 forint bruttó összegű számla kiállítására és részére történő kiadására. A másodlagos fellebbezési kérelme e körben az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság ezen kereseti kérelem tárgyában új tárgyalásra és új határozat hozatalára utasítására irányult. A fellebbezés indokolásában előadta: nem vitás, hogy a perbeli munkák, illetve anyagok ellenértékeként az alperes javára 31 929 970 forintot fizetett ki több részletben. Az elsőfokú bíróság elviekben lehetőséget látott arra, hogy az alperest kötelezze meghatározott cselekmény végrehajtására, nevezetesen számla kiállítására az általa átvett összegekről. A vállalkozói díjat számla nélkül átvevő adóalanyt az adóhatóság nem kötelezheti számla kiadására, legfeljebb arra tesz adóügyi megállapításokat, hogy a számla nélkül realizált bevételeinek milyen pénzügyi következménye van. A felperes álláspontja szerint a számla kiadásához fűződő, törvényben biztosított jogát kizárólag bíróság előtt érvényesítheti. Az elsőfokú bíróság azonban a jogszabályon alapuló számlakiállítási kötelezettséghez hozzárendelte az Art. 47. § (3) bekezdését, és elfogadta az alperes azon védekezését, hogy már korábban kibocsátotta a számláit, de azok másodpéldányát öt éven túl bemutatni nem tudja. A számla kiállításával kapcsolatos kereset elbírálásakor a felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem, illetve nem megfelelően alkalmazta a bizonyítási teher szabályát. Amennyiben a perben az alperes arra hivatkozott, hogy kiállított számlát, úgy a Pp. 164. § alapján ezen tényállítást neki kellett volna bizonyítani. A bizonyítási teher áthárítására vagy megfordítására nem lehet alkalmas az időmúlásra történő hivatkozás. Az elsőfokú bíróság annak ellenére helyezkedett erre az álláspontra, hogy a 94. sorszámú végzésében ellentétes tájékoztatást adott a bizonyítási teherről. Az alperes nemcsak nem tett eleget a rá háruló bizonyítási kötelezettségnek, hanem a per korábbi szakaszában a peres felek közötti gazdasági kapcsolat hiányát állította, mely állítás a számlázás hiányát is magában foglalja. Ehhez képest utóbb tért át arra a védekezésre, hogy a kiállított számlákat már selejtezte. Az elsőfokú bíróság ennek ellenére fogadta el - minden bizonyítási nélkül - az alperes módosított nyilatkozatát. Az elsőfokú ítélet azon rendelkezése, mely arra az időszakra is elutasítja a keresetet, melyre az alperesnek rendelkeznie kell a kiállított bizonylatokkal, megalapozatlan és iratellenes. A felperes álláspontja szerint megállapítható a rendelkezésre álló iratok alapján a 2004. január 1-je utáni pénzügyi teljesítése. Az alperes bírói felhívásra nem vitatta, sőt a 2009. október 6. napján kelt beadványában kifejezetten elismerte, hogy a 31 929 970 forintot több részletben átvette. A felperes által csatolt átvételi elismervényekből pontosan megállapítható, hogy mely összegek mikor kerültek kifizetésre. Megállapítható, hogy 2004. év elejétől az alperes összesen 23 055 000 forintot vett át. A perben rendelkezésre álló iratok és az alperesi nyilatkozat is ellentétes tehát az elsőfokú ítélet azon megállapításával, hogy a 2003. év végéig kifizetett összegek nem választhatók el a 2004. év elejétől kifizetett összegektől.
A felperes fellebbezése alaptalan.
Az ítélőtábla mellőzi az elsőfokú ítélet indokolásának azon kitételét, miszerint a számla kiállítására kötelezés iránti kereset tekintetében az alperes arra hivatkozott, hogy 31 929 970 forintot valóban megfizetett a felperes, ugyanakkor az erre vonatkozó számlákat a felperes részére korábban átadta. Mellőzi továbbá az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból, hogy a felperes az alperes részére vállalkozói díjként mindösszesen 31 929 970 forintot fizetett meg. A per iratai szerint ugyanis az elsőfokú eljárás során az alperes nem ismerte el ilyen összegű vállalkozói díj megfizetését, magát a díjfizetési kötelezettséget is vitatta, hiszen azt állította, hogy a per tárgyát képező építkezés során nem végzett vállalkozói tevékenységet, a számlázással kapcsolatos nyilatkozata pedig megrendelésre szállított burkolóanyagra vonatkozott. Az alperes ezzel együtt nem tette vitássá, hogy kiállította a felperes által csatolt elismervényeket és az azokban feltüntetett összegeket a felperestől átvette.
Az elsőfokú bíróság a tényállást egyebekben helyesen állapította meg, az ítélőtábla a döntésével is egyetért, jogi indokait azonban a következők szerint módosítja és egészíti ki.
Az elsőfokú bíróság azt helytállóan állapította meg, hogy az alperes az 1992. évi LXIV. törvény 43. § (1) bekezdés a) pontja alapján köteles volt számlát kibocsátani az általa teljesített termékértékesítésről és szolgáltatásnyújtásról. A számlaadási kötelezettség azonban nem polgári jogi kötelezettség, melynek követelésére a felperes a felek közötti szerződéses jogviszony keretei között igényt támaszthatna. A polgári jogi jogviszonyban teljesítő fél azt követelheti, hogy a jogosult a teljesítésről mint lényeges jogi tényről a Ptk. 284. § (1) bekezdése szerinti nyugtát állítson ki. Az adott esetben kiállított átvételi elismervények ilyen nyugtának minősülnek. A teljesítő fél a birtokában lévő nyugtával a teljesítés tényét megfelelően igazolhatja. Amennyiben pedig a fizetési kötelezettség jogerős ítéleten alapul, abban az esetben maga az ítélet és a teljesítést igazoló okirat minősül a Számviteli törvény rendelkezései szerinti könyvelésre alkalmas alapbizonylatnak. A nyugta kiállításának, átadásának megtagadása éppúgy késedelembe esést eredményez, mintha a jogosult a teljesítést nem fogadná el vagy nem tenné meg az ahhoz szükséges intézkedéseket [Ptk. 302. § c) pont]. A jogosult késedelme pedig azzal a következménnyel jár, hogy kizárja a kötelezett egyidejű késedelmét. Amennyiben az egyik fél arra hivatkozik, hogy számlakiadási kötelezettsége megszegésével a másik fél a számára kárt okozott, kártérítési pert indíthat. A számla kiállítására kötelezés iránti kereseti követelésnek azonban nincs polgári jogi alapja, a teljesítéssel ugyanis a felek közötti polgári jogi jogviszony ténylegesen megszűnt. A számlakiállítási kötelezettségre és a kifizetések költségként való elszámolására pénzügyi jogi, adójogi szabályok vonatkoznak. A jelen per eldöntése szempontjából ezért - az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben - nincs jelentősége, hogy bizonyítani tudja-e az alperes a számla kibocsátását és átadását, illetőleg a bizonyítatlanság melyik fél terhére esik. A felperes kereseti követelése anyagi jogi alap hiányában utasítandó el.
Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 3. Pf. 21.327/2012/4.)