adozona.hu
EH 2019.12.M30
EH 2019.12.M30
Az igénybevétel lényegesen alacsonyabb szintje mellett minősíthető a munkakör készenléti jellegűnek [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 91. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala a 2017. április 10. napján kelt elsőfokú határozatával a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) 4. § (1) bekezdése alapján a 2015. október 1-től 2015. december 31-ig tartó időszak tekintetében lefolytatott ellenőrzési és bizonyítási eljárás eredményeképp a határozat 4. pontjában feltárt szabálytalanság elkövetése miatt a felperest, mint munkáltatót 1 300 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta, egyben a Met. 6. § ...
EH 2019.12.M30 Az igénybevétel lényegesen alacsonyabb szintje mellett minősíthető a munkakör készenléti jellegűnek [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 91. §].
A tényállás
[1] A Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala a 2017. április 10. napján kelt elsőfokú határozatával a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) 4. § (1) bekezdése alapján a 2015. október 1-től 2015. december 31-ig tartó időszak tekintetében lefolytatott ellenőrzési és bizonyítási eljárás eredményeképp a határozat 4. pontjában feltárt szabálytalanság elkövetése miatt a felperest, mint munkáltatót 1 300 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta, egyben a Met. 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján kötelezte 47 fő vonatkozásában a teljes napi munkaidőre vonatkozó törvényi előírások betartására. A Met. 6. § (1) bekezdés h) pontja alapján megállapította, hogy a felperes megsértette 41 fő munkavállaló vonatkozásában a rendkívüli munkavégzés időbeli korlátjára vonatkozó jogszabályi előírásokat, továbbá 49 fő munkavállaló részére nem adta ki tárgyévben a 2015. évi fizetett szabadságot. A Met. 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján kötelezte a felperest - az indokolásban nevesített - 38 fő munkavállaló részére a 2015. október 1-től december 31-ig tartó munkaidőkeretre vonatkozóan a munkaidőkereten felül teljesített rendkívüli munkavégzésért járó díjazás megfizetésére. A határozat indokolása szerint a vizsgálattal érintett időszakban a felperes telephelyén 47 fő munkavállalót foglalkoztatott értékszállító gépkocsivezető személy- és vagyonőr, értékszállító személy- és vagyonőr, ATM gépkocsivezető személy- és vagyonőr, ATM értékkezelő személy- és vagyonőr, valamint értéktáros készenléti jellegű munkakörben 11 óra teljes napi munkaidő meghatározása mellett, háromhavi munkaidőkeretben. A megjelölt munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók munkaköre nem tekinthető a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 91. §-a szerinti készenléti jellegű munkakörnek. A hatóság álláspontja szerint a jogalkotó nem határozott meg olyan időszakot, amelyen belül a teljes munkaidőhöz viszonyítottan kellene vizsgálni az adott munkafolyamat megterhelhetőségét, ezért ha a napi munkaidőn belül vannak olyan munkafázisok, amelyek kiemelt pszichés megterheléssel járnak, már nem minősíthető készenléti jellegűnek az adott munkakör; a végzett munka jellege, a folyamatos figyelés, a fegyverviselés felelőssége következtében a közlekedéssel töltött idő, a helyszínen várakozás, az érték átadás-átvétel ideje stb. nem tekinthető rendelkezésre állási időnek. A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet (továbbiakban: NMr.) 4. és 5. számú mellékletei szerint az értékszállítás, értékkezelés fokozott pszichés megterheléssel jár, fokozott koncentrációt igényel a munkavégzés teljes tartama alatt, mely stresszhelyzetet a munkavállalónak kell kezelni, de a stresszhelyzet annak kezelésétől függetlenül fennáll.[2] A határozat indokolása szerint az általános teljes napi munkaidő figyelembevételével 41 fő munkavállaló az Mt. 109. § (1)-(2) bekezdése, 135. § (3) bekezdése rendelkezései megsértésével a legfeljebb 300 óra rendkívüli munkaidőt 66-625 órával meghaladóan végzett munkát 2015. évben. A felperes az Mt. 123. § (1), (4)-(6) bekezdései megsértésével 49 fő munkavállaló részére 1-17 szabadságnapot nem adott ki; a felek nem kötöttek megállapodást a pótszabadság esedékesség évét követő kiadásáról és felperes nem igazolt olyan kivételesen fontos gazdasági érdeket vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok fennállását, amely miatt a Kollektív Szerződésben foglaltak szerint a 2015. évben ki nem adott szabadságnapokat 2016. március 31-ig adhatja ki. A felperes a vizsgált időszakban nem fizetett 38 fő munkavállaló részére a munkaidőkereten felül teljesített rendkívüli munkavégzés után bérpótlékot, mely arra vezethető vissza, hogy az érintett munkavállalók munkakörét készenléti jellegűnek tekintette. A munkáltató téves álláspontja miatt a munkaidőkereten felül végzett munka után a szabadidőt a következő munkaidőkeret végéig nem adta ki, a munkaszerződésben 11 órás teljes napi munkaidőt, valamint háromhavi, három hónap átlagában 240 óra/hó munkaidőkeretet állapított meg az Mt. 143. § (2) bekezdésébe ütközően.
[3] Az alperes határozatával az elsőfokú hatóság határozatát azonos jogi indokolással helybenhagyta.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperes kereseti kérelmében az alperes határozatának az elsőfokú hatóság határozatára is kiterjedő hatályon kívül helyezését és "szükség esetén" az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint a hatóság a tényállást részben helytelenül állapította meg, így az abból levont jogi következtetések is tévesek. A vizsgált munkakörök készenléti jellegűek az Mt. 91. § b) pontjának megfelelően. A készenléti jelleg megítélése orvosszakmai kérdés. Az alperes - tényállástisztázási kötelezettsége körében - elmulasztotta a szakértő bevonását, így tévesen a készenléti jellegű munkakörre vonatkozó szabályok helyett az általános teljes napi munkaidőt vette alapul, a munkavégzés időbeli korlátja, a rendkívüli munkavégzés után járó díjazás felperes általi megsértése megállapításakor. A szabadság kiadására vonatkozó, az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontjának alkalmazására jogszerűen került sor.[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte a határozataiban foglalt jogi és ténybeli indokai fenntartásával.
A jogerős ítélet
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét - az Mt. 91. §-a, 92. § (1) bekezdése és (2) bekezdés a) pontja, 135. § (3) bekezdése, 143. § (1) bekezdése, valamint 123. § (1) bekezdése alkalmazásával - elutasította.[7] A bíróság a munkavállalók által betöltött munkakörök tartalmát tisztázta az Mt. 91. § b) pontja és a Kúria Mfv.II.10.719/2013/3. számú határozatának iránymutatása szem előtt tartásával. Megállapította, hogy egyetlen munkakör esetében sem valósult meg a munkavállalók átlag alatti pszichés, szellemi és fizikai megterhelése. A munkavállalók kiemelkedő anyagi értéket kezelnek; a munkavégzésük rendkívül szigorú óvóintézkedések mellett történik; a munkakörükhöz büntetőjogi, fegyelmi és kártérítési felelősség kapcsolódik; munkaköri feladataikat állandó, fokozott éber figyelemmel, koncentrációval végzik; az értéktárosok kivételével a munkakörök betöltése fegyverviselési engedélyhez kötött. A fegyverviseléssel járó fokozott felelősség és többletelvárás miatt a munkavállalóknak pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. Az értéktáros munkakört ellátó dolgozó számára a pénzkezelés, az elszámolással járó felelősség jelent mentális többletterhet. A munkakörök betöltése időszakos alkalmassági vizsgálathoz kötött. Az NMr. 4. számú melléklet 6. pontja és 5. számú melléklet 1. pontja a vizsgált munkakörök tekintetében is a fokozott megterheléssel járó munkavégzést támasztja alá.
[8] A bíróság álláspontja szerint az "általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel" meghatározásához szakértői bizonyítás nem szükséges; az igénybevétel mértékét a bizonyítékok értékelésén túl az "általános élettapasztalatból kiindulva, a közfelfogásnak megfelelő általános munkateherhez lehet viszonyítani". A vizsgált munkakörök készenléti jellege nem volt megállapítható, a hatóság jogsértés nélkül döntött a munkavégzés időbeli korlátjáról és a rendkívüli munkavégzés után járó díjazásról.
[9] A 2015. évre ki nem adott szabadságok vonatkozásában a bíróság a felperes keresetét bizonyítottság hiányában utasította el.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a hatóság határozataira is kiterjedő hatályon kívül helyezését és "szükség esetén" az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése bíróság általi megsértése okán.[11] A felperes érvelése szerint a bíróság iratellenes megállapításokat tett, a bizonyítékokat tévesen értékelte, téves jogi okfejtéssel mellőzte a szakértő kirendelését. Álláspontja szerint tanúvallomások nem igazolhatják a vizsgált munkakörökben a fizikai, illetőleg pszichés megterhelést. A hatósági eljárásban meghallgatott tanúk egyike sem állította, hogy igénybevétele az átlagost eléri vagy meghaladná, csupán arra nyilatkoztak, hogy munkaidejük egyharmad részét nem töltik pihenéssel.
[12] A munkaköri leírás, a munkaszerződés és a belső utasítások a munkavállalók feladatait rögzítik, amely feladatok sem fizikailag, sem szellemileg nem igényelnek különösebb erőfeszítést, az e körben tett ítéleti megállapítások iratellenesek.
[13] Iratellenes az az ítéleti megállapítás is, mely szerint a fokozott éberség, figyelem, mint a munkakörhöz kapcsolódó követelmény a készenléti jelleget kizárja. Az NMr. a baleseti kockázatokat értékel, amely nem feleltethető meg a munkavállalót a munkaidő egészében érő terheléssel.
A Kúria döntése és jogi indokai
[14] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[15] A Kúria kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva vizsgálta felül a jogerős ítéletet [Pp. 275. § (2) bekezdés].
[16] A felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése bíróság általi megsértését állította.
[17] A Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A Kúria töretlen gyakorlata értelmében (BH 1995.193., 1999.44. stb.) a bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet felülvizsgálattal eredményesen csak akkor támadható, ha a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen vagy iratellenes volt. A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére.
[18] A bíróság a jogerős ítéletben a következőket rögzítette: a tanúvallomásokból, a munkaszerződésekből, munkaköri leírásokból és a 16/2001. számú ügyvezetői utasításból megállapítható volt, hogy a vizsgált munkakörök "nem járhatnak átlag alatti pszichés és szellemi megterheléssel." A munkakörök speciális jellegéből adódóan a munkavállalók kiemelkedő anyagi értéket kezelnek, a munkavégzésük rendkívül szigorú óvóintézkedések mellett történik, a munkakörhöz büntetőjogi, fegyelmi és kártérítési felelősség kapcsolódik. A munkavállalók munkaköri feladataikat állandó, fokozott, éber figyelemmel, koncentrációval végzik. A bíróság megállapításait a bizonyítékok értékelése körében tette, iratellenes megállapításként nem értékelhető, és a Kúria a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen értékelését sem találta megállapíthatónak. A bíróság a tanúvallomásokat és az okirati bizonyítékokat együtt értékelve helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a munkakörök készenléti jellege sem az átlag alatti fizikai megterhelés, sem a pszichés megterhelés egyetlen munkakör esetében sem nyert bizonyítást.
[19] A Kúria kiemeli: a készenléti jellegű munkakör különleges intézmény a munkaidő-szabályozás rendszerében, amely esetben kivételesen megengedett az általános teljes munkaidőnél hosszabb munkaidő. A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv (továbbiakban: Irányelv) 6. cikk b) pontja szerint, hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, nem haladhatja meg a 48 órát. Az Európai Bíróság következetes gyakorlata szerint, az átlagos heti munkaidőt érintő felső határ az uniós szociális jog különös jelentőségű szabályának minősül, amelynek a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének biztosítására szánt minimumkövetelményként valamennyi munkavállalót meg kell illetnie (Pfeiffer ügy, C-397/01-C-403/01., para 100.; I. Fuß ügy, C-243/09. para. 33.; II. Fuß ügy, C-429/09., para. 33.). Az átlagos heti munkaidőre vonatkozó szabálytól a tagállamok eltérhetnek, feltéve, hogy az Irányelv 22. cikk (1) bekezdésében foglalt garanciális intézkedéseket megteszik. A hosszabb teljes munkaidőt lehetővé tévő készenléti jellegű munkakör Mt.-beli szabályozása az Irányelv 6. cikk b) pontja alóli kivétel, amelynek meg kell felelnie a 22. cikk (1) bekezdésben felsorolt valamennyi garanciális feltételnek. A heti átlagos 48 óra munkaidő alóli kivételhez szükséges, hogy a nemzeti szabály tiszteletben tartsa a munkavállalók biztonság- és egészségvédelméről szóló általános elveket. Erre vonatkozik a készenléti jellegű munkakör két lehetséges esetének az Mt. 91. § -a szerinti szigorú törvényi meghatározása.
[20] Az Mt. 91. § b) pontja szerinti esetben alapvetően munkavédelmi, a munkavállalók munkahelyi biztonság- és egészségvédelmét biztosító rendelkezésről van szó, egy olyan megszorító feltételről, amelynek teljesülése esetén a munkaidő mértéke tekintetében alkalmazhatóak a munkavállalóra kedvezőtlenebb szabályok. Sem az uniós jog nem határozza meg közelebbről, hogy mit jelentenek "a munkavállalók biztonság- és egészségvédelméről szóló általános elvek", sem az Mt. nem tartalmaz magyarázatot az "általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel" fogalmának értelmezéséhez, ezért ez csak bírói mérlegeléssel adható meg. A Kúria egységes gyakorlata alapján e fogalom értelmezéséhez az eset összes körülményének alapos, részletes vizsgálata szükséges (Mfv.II.10.719/2013/3., Mfv.II.10.131/2014/7., Mfv.II.10.296/2015.). Egyetlen munkakörről sem állapítható meg általánosságban, hogy az megfelel az Mt. 91. § b) pontja szerinti feltételnek, az kizárólag a konkrét munkakör, munkáltatói szervezet, munkaszervezés, valamennyi releváns munkakörülmény együttes mérlegelésével határozható meg. Az általánosnál lényegesen alacsonyabb igénybevételre utaló körülmények lehetnek különösen: a munkakörrel járó mentális és/vagy fizikai megterhelés alacsony szintje; a munkavállaló felett nincs állandó ellenőrzés; az ellátandó feladatok rutinjellegűek; a munkavégzéshez biztosított a feladatokat megkönnyítő munkaeszköz, infrastruktúra; a munkavégzés körülményei lehetővé teszik a munkavégzéssel nem járó időszakokban a pihenést; a munkát nem egyedül kell végezni. A készenléti jellegű munkakörré minősítésnél jelentősége lehet az adott munkakör munkavédelmi besorolásának is, így különösen, készenléti jellegű munkakörre utal, ha az adott tevékenység a NMr. 4. és 5. melléklete szerint nem jár fokozottan baleseti veszélyekkel és/vagy fokozott pszichés terheléssel. Az egyes szempontokat összességében kell értékelni, különös figyelemmel arra, hogy csak az igénybevétel lényegesen alacsonyabb szintje mellett minősíthető a munkakör készenléti jellegűnek. Az általánost el nem érő igénybevétel erre még nem ad alapot. Az erre irányuló bizonyítási eljárásban szakértő igénybevétele általában nem szükséges. A tényállás sajátosságaitól függően általában szakértő bevonása nélkül is aggálytalanul megállapítható az "általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel". Ilyen eset lehet különösen, ha a fent felsorolt jellemzők közül több együttesen is fennáll. A munkakörrel járó igénybevétel meghatározása általában ténykérdés, kivételes esetben szakértő igénybevételére kerülhet sor, ha pl. a munkakörbe tartozó feladatokkal járó megterhelés megítéléséhez különleges (munkapszichológus, munka-egészségtani) szakértelem szükséges.
[21] Az OMFI a szakvéleményét a Tanulmány megállapításai alapján készítette el, amely Tanulmány nem a felperes ellenőrzéssel érintett munkavégzési helyén munkát végző munkavállalók munkavégzésére, helyszínére, körülményeire stb. vonatkozó méréseket és értékelést tartalmaz. A szakvéleményben rögzítésre került, hogy a perbeli munkakörök a Tanulmányban szereplő munkakörökkel azonos vagy hasonló megnevezésűek, azonban a munkavállalók megterhelése és ennek következtében igénybevételük is számos körülmény - például helyszíni sajátosságok, az alkalmazott munkaszervezés, rendszer különbözősége - függvényében eltérő lehet. Ennek megfelelően noha a periratok egyöntetűen tárgyalják az egyes munkavállalói csoportokat, a megterhelés tekintetében közöttük is különbségek adódhatnak, amelyek következtében az igénybevétel mértéke is eltérő lehet, mivel az érintett munkakörben, az alperes telephelyére vonatkozó vizsgálati anyagot a megküldött tanulmány nem tartalmaz, ezért a Tanulmány megállapításai - értelemszerűen - a felperesre nem tekinthetők automatikusan érvényesnek.
[22] A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. A jogerős ítélet tartalmazza a tényállást, a bíróság által figyelembe vett bizonyítékokat, ismerteti azok tartalmát is, a bíróság megjelölte az alkalmazott jogszabályokat és a mérlegelésnél figyelembe vett körülményeket. A munkaügyi bíróság azon mulasztásával, hogy az OMFI szakvéleményt bizonyítékként nem értékelte, lényeges, az ügy érdemi eldöntésére kihatással járó eljárási szabályszegést - a fentebb kifejtettekre tekintettel - nem követett el, az OMFI szakvélemény és a Tanulmány megállapításai a jelen perben érintett munkavállalókra és munkakörre automatikusan nem alkalmazható, azaz a vizsgált munkakörök készenléti jellegűnek minősítését nem alapozza meg.
[23] Mindezek alapján a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben felhívott jogszabályi rendelkezéseket, ezért azt a Kúria - kizárólag a Pp. 275. § (2) bekezdése korlátai között eljárva - a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.III.10.565/2018.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.III.10.565/2018/4.
A tanács tagjai: Dr. Zanathy János
a tanács elnöke
Dr. Farkas Katalin
előadó bíró
Dr. Magyarfalvi Katalin
bíró
A felperes: CRITERION Készpénzlogisztikai Kft.
1139 Budapest, Rozsnyai u. 21-25.
A felperes képviselője: dr. Németh Tünde ügyvéd
1393 Budapest, Pf. 330.
Az alperes: Pénzügyminiszter
1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
Az alperes képviselője: dr. Kovács Mária jogtanácsos
A per tárgya: munkaügyi hatósági határozat felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
Az elsőfokú bíróság határozatának száma:
Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.145/2017/24.
Rendelkező rész
A Kúria a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.145/2017/24. számú ítéletét hatályában fenntartja.A felperes köteles megfizetni 130.000 (egyszázharmincezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala a 2017. április 10. napján kelt elsőfokú határozatával a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) 4. § (1) bekezdése alapján a 2015. október 1-től 2015. december 31-ig tartó időszak tekintetében lefolytatott ellenőrzési és bizonyítási eljárás eredményeképp a határozat 4. pontjában feltárt szabálytalanság elkövetése miatt a felperest, mint munkáltatót 1.300.000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta, egyben a Met. 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján kötelezte 47 fő vonatkozásában a teljes napi munkaidőre vonatkozó törvényi előírások betartására. A Met. 6. § (1) bekezdés h) pontja alapján megállapította, hogy a felperes megsértette 41 fő munkavállaló vonatkozásában a rendkívüli munkavégzés időbeli korlátjára vonatkozó jogszabályi előírásokat, továbbá 49 fő munkavállaló részére nem adta ki tárgyévben a 2015. évi fizetett szabadságot. A Met. 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján kötelezte a felperest - az indokolásban nevesített - 38 fő munkavállaló részére a 2015. október 1-től december 31-ig tartó munkaidőkeretre vonatkozóan a munkaidőkereten felül teljesített rendkívüli munkavégzésért járó díjazás megfizetésére. A határozat indokolása szerint a vizsgálattal érintett időszakban a felperes telephelyén 47 fő munkavállalót foglalkoztatott értékszállító gépkocsivezető személy- és vagyonőr, értékszállító személy- és vagyonőr, ATM gépkocsivezető személy- és vagyonőr, ATM értékkezelő személy- és vagyonőr, valamint értéktáros készenléti jellegű munkakörben 11 óra teljes napi munkaidő meghatározása mellett, három havi munkaidőkeretben. A megjelölt munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók munkaköre nem tekinthető a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 91. §-a szerinti készenléti jellegű munkakörnek. Az alperes értékelte a felperesnél (hatályos) Kollektív Szerződést, az "Értékelés és tanulmány a G4S Készpénzlogikai Kft.-nél foglalkoztatott értékszállító személy- és vagyonőr, gépjárművezető és ATM értékkezelő munkakörben foglalkoztatott munkavállalók készenléti jellegű munkavégzésének vizsgálatáról" című dokumentumot (továbbiakban: Tanulmány), a munkáltatói nyilatkozatokat. A hatóság álláspontja szerint a jogalkotó nem határozott meg olyan időszakot, amelyen belül a teljes munkaidőhöz viszonyítottan kellene vizsgálni az adott munkafolyamat megterhelhetőségét, ezért ha a napi munkaidőn belül vannak olyan munkafázisok, amelyek kiemelt pszichés megterheléssel járnak már nem minősíthető készenléti jellegűnek az adott munkakör; a végzett munka jellege, a folyamatos figyelés, a fegyverviselés felelőssége következtében a közlekedéssel töltött idő, a helyszínen várakozás, az érték átadás-átvétel ideje stb. nem tekinthető rendelkezésre állási időnek. A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiéniás alkalmasság orvosi vizsgálatáról szóló 33/1998. (VI.24.) NM rendelet (továbbiakban: NMr.) 4. és 5. számú mellékletei szerint az értékszállítás, értékkezelés fokozott pszichés megterheléssel jár, fokozott koncentrációt igényel a munkavégzés teljes tartama alatt, mely stresszhelyzetet a munkavállalónak kell kezelni, de a stresszhelyzet annak kezelésétől függetlenül fennáll. A Kúria Mfv.III.10.719/2013/3. számú végzéséből, a Tanulmány IV. fejezet 5. pontjában meghatározott, a pszichológiai megterhelés összetevőinek felsorolásából azt a következtetést vonta le, hogy a vizsgálattal érintett munkaköröket a fokozott pszichés megterhelés jellemzi; a munkavállalók nem állnak a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül a felperesi munkáltató rendelkezésére; a munkakezdés tervezhető, a munka befejezés időpontja rendszeresen változik, így a munkavégzés ideje változó.[2] A határozat indokolása szerint az általános teljes napi munkaidő figyelembevételével 41 fő munkavállaló az Mt. 109. § (1)-(2) bekezdése, 135. § (3) bekezdése rendelkezései megsértésével a legfeljebb 300 óra rendkívüli munkaidőt 66-625 órával meghaladóan végzett munkát 2015. évben. A felperes az Mt. 123. § (1), (4)-(6) bekezdései megsértésével 49 fő munkavállaló részére 1-17 szabadságnapot nem adott ki; a felek nem kötöttek megállapodást a pótszabadság esedékesség évét követő kiadásáról és felperes nem igazolt olyan kivételesen fontos gazdasági érdeket vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok fennállását, amely miatt a Kollektív Szerződésben foglaltak szerint a 2015. évben ki nem adott szabadságnapokat 2016. március 31-ig adhatja ki. A felperes a vizsgált időszakban nem fizetett 38 fő munkavállaló részére a munkaidőkereten felül teljesített rendkívüli munkavégzés után bérpótlékot, mely arra vezethető vissza, hogy az érintett munkavállalók munkakörét készenléti jellegűnek tekintette. A munkáltató téves álláspontja miatt a munkaidőkereten felül végzett munka után a szabadidőt a következő munkaidőkeret végéig nem adta ki, a munkaszerződésben 11 órás teljes napi munkaidőt, valamint háromhavi, három hónap átlagában 240 óra/hó munkaidőkeretet állapított meg az Mt. 143. § (2) bekezdésébe ütközően.
[3] Az alperes a 2017. június 13. napján kelt NGM/18268-2/2017. számú határozatával az elsőfokú hatóság határozatát azonos jogi indokolással helybenhagyta.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperes kereseti kérelmében az alperes határozatának az elsőfokú hatóság határozatára is kiterjedő hatályon kívül helyezését és "szükség esetén" az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint a hatóság a tényállást részben helytelenül állapította meg, így az abból levont jogi következtetések is tévesek. A vizsgált munkakörök készenléti jellegűek az Mt. 91. § b) pontjának megfelelően. A készenléti jelleg megítélése orvosszakmai kérdés. Az alperes - tényállás tisztázási kötelezettsége körében - elmulasztotta a szakértő bevonását, így tévesen a készenléti jellegű munkakörre vonatkozó szabályok helyett az általános teljes napi munkaidőt vette alapul, a munkavégzés időbeli korlátja, a rendkívüli munkavégzés után járó díjazás felperes általi megsértése megállapításakor. A szabadság kiadására vonatkozó, az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontjának alkalmazására jogszerűen került sor.[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte a határozataiban foglalt jogi és ténybeli indokai fenntartásával.
A jogerős ítélet
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét - az Mt. 91. §-a, 92. § (1) bekezdése és (2) bekezdés a) pontja, 135. § (3) bekezdése, 143. § (1) bekezdése, valamint 123. § (1) bekezdése alkalmazásával - elutasította.[7] A bíróság a munkavállalók által betöltött munkakörök tartalmát tisztázta az Mt. 91. § b) pontja és a Kúria Mfv.II.10.719/2013/3. számú határozatának iránymutatása szem előtt tartásával. Megállapította, hogy egyetlen munkakör esetében sem valósult meg a munkavállalók átlag alatti pszichés, szellemi és fizikai megterhelése. A munkavállalók kiemelkedő anyagi értéket kezelnek; a munkavégzésük rendkívül szigorú óvóintézkedések mellett történik; a munkakörükhöz büntetőjogi, fegyelmi és kártérítési felelősség kapcsolódik; munkaköri feladataikat állandó, fokozott éber figyelemmel, koncentrációval végzik; az értéktárosok kivételével a munkakörök betöltése fegyverviselési engedélyhez kötött. A fegyverviseléssel járó fokozott felelősség és többlet elvárás miatt a munkavállalóknak pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. Az értéktáros munkakört ellátó dolgozó számára a pénzkezelés, az elszámolással járó felelősség jelent mentális többletterhet. A munkakörök betöltése időszakos alkalmassági vizsgálathoz kötött. Az NMr. 4. számú melléklet 6. pontja és 5. számú melléklet 1. pontja a vizsgált munkakörök tekintetében is a fokozott megterheléssel járó munkavégzést támasztja alá.
[8] A bíróság álláspontja szerint az "általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel" meghatározásához szakértői bizonyítás nem szükséges; az igénybevétel mértékét a bizonyítékok értékelésén túl az "általános élettapasztalatból kiindulva, a közfelfogásnak megfelelő általános munkateherhez lehet viszonyítani". A vizsgált munkakörök készenléti jellege nem volt megállapítható, a hatóság jogsértés nélkül döntött a munkavégzés időbeli korlátjáról és a rendkívüli munkavégzés után járó díjazásról.
[9] A 2015. évre ki nem adott szabadságok vonatkozásában a bíróság a felperes keresetét bizonyítottság hiányában utasította el.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a hatóság határozataira is kiterjedő hatályon kívül helyezését és "szükség esetén" az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése bíróság általi megsértése okán. A felperes ismertette a hatóság határozatait, a kereseti kérelmében és a közigazgatási eljárásban előadott érveit, hivatkozásait a Tanulmány megállapításaira, a Nemzetgazdasági Minisztérium nyilatkozatára, az Országos Közegészségügyi Intézet Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Igazgatósága (továbbiakban: OMFI) szakvéleményére, a 16/2001. számú Ügyvezető Igazgatói Utasításra és röviden ismertette a jogerős ítélet megállapításait.[11] A felperes érvelése szerint a bíróság iratellenes megállapításokat tett, a bizonyítékokat tévesen értékelte, téves jogi okfejtéssel mellőzte a szakértő kirendelését. Álláspontja szerint tanúvallomások nem igazolhatják a vizsgált munkakörökben a fizikai, illetőleg pszichés megterhelést. A hatósági eljárásban meghallgatott tanúk egyike sem állította, hogy igénybevétele az átlagost eléri vagy meghaladná, csupán arra nyilatkoztak, hogy munkaidejük egyharmad részét nem töltik pihenéssel. A tanúk előadása szerint a munkájuk pszichés és fizikai megterheléssel jár, amely nem jelent különösebb megterhelést a munkavégzés során. A tanúvallomásokból csak az a következtetés vonható le, hogy egyes tanúk miként élik meg munkaköri feladataik nehézségét; a munkavállaló fizikai és szellemi igénybevételének megítélése szakkérdés, arra tanúbizonyítás nem folytatható le.
[12] A munkaköri leírás, a munkaszerződés és a belső utasítások a munkavállalók feladatait rögzítik, amely feladatok sem fizikailag, sem szellemileg nem igényelnek különösebb erőfeszítést, az e körben tett ítéleti megállapítások iratellenesek.
[13] A felperes előadta: "az ATM értéktöltő érdemi feladata az ATM kazetta felvétele az értéktárból és annak az ATM automatába való feltöltése az adott célállomáson. A két célállomás között a gépjárműben kell tartózkodnia, azonban az adminisztráción kívül más feladatot ellátnia nem kell. A gépjárművezető feladata a gépjármű vezetése és közlekedési szabályok betartása és diszpécser szolgálat ellátása. Az értékszállító feladata a kiszállítási ponton a gépjárműből az értékszállító zsák begyűjtése vagy kiszállítása a gépjárműbe és annak az értéktárban történő felvétele és leadása. A munkavállalók vagyonvédelmi és értékszállítási tevékenységet végeznek, melynek során a szállított értékekért felelősséggel tartoznak". A felperes a páncélozott értékszállító gépjármű, az értékszállítás során biztonsági táska rendelkezésre bocsátásával a munkavállalók, és az általuk szállított vagyon védelemét biztosította, ezáltal lényegesen csökkentette a munkavállalók megterhelését. A fegyverviselés szükségessége nem olyan fokú pszichés megterhelés, amely az alacsonyabb igénybevétel ellen szólna.
[14] Iratellenes az az ítéleti megállapítás is, mely szerint a fokozott éberség, figyelem, mint a munkakörhöz kapcsolódó követelmény a készenléti jelleget kizárja. Az NMr. a baleseti kockázatokat értékel, amely nem feleltethető meg a munkavállalót a munkaidő egészében érő terheléssel.
[15] A bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a munkavállalót ért igénybevétel esetén a közfelfogást kell alapul venni. A felperes szakmai alapokon nyugvó szakvéleményt, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium nyilatkozatát, mely szerint a készenléti jelleg meghatározása az alacsonyabb igénybevétel kapcsán szakkérdés, a bíróság figyelmen kívül hagyta. A hatóságok is akkor jártak volna el helyesen, ha a készenléti jelleg vonatkozásában a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 58. §-a és a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Mvt.) 8. §-a, 54. § (2) és (8) bekezdései figyelembevételével szakértő bevonásával tisztázzák az alacsonyabb igénybevétel fennállását. Ennek elmulasztása a Ket. 51. §-a szerinti tényállás tisztázási kötelezettség elmulasztását jelenti. Hivatkozott a Kúria Mfv.III.10.269/2016/1. számú határozatára.
A Kúria döntése és jogi indokai
[16] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[17] A Kúria kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva vizsgálta felül a jogerős ítéletet [Pp. 275. § (2) bekezdés].
[18] A Kúria mindenek előtt rögzíti, hogy az alperesi jogi képviselőnek a Pénzügyminiszter alperestől szabályszerű meghatalmazása nem volt, ezért a Pénzügyminisztérium Közigazgatási Államtitkára meghatalmazásával benyújtott felülvizsgálati ellenkérelemben foglaltakat a Kúria nem vizsgálta. A Kúria észlelte, hogy az "alperesi jogi képviselőnek" az elsőfokú eljárás során sem volt szabályszerű meghatalmazása a jogutódként perbelépő Pénzügyminisztertől, ezért a Pénzügyminiszter jogutódként való perbelépését megállapító végzés jogerőre emelkedésétől az alperesi képviselőként eljáró jogtanácsos minden perbeli cselekménye hatálytalan. A Kúria a felülvizsgálati kérelem keretein nem terjeszkedhetett túl, hivatalból a fél jogi képviseletének szabályszerűségét, illetve annak hiányát nem vizsgálhatta, így a per megszüntetésének nem volt helye, a felülvizsgálati kérelemmel érdemben kellett foglalkoznia.
[19] A felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése bíróság általi megsértését állította.
[20] A Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A Kúria töretlen gyakorlata értelmében (BH 1995.193., BH 1999.44., stb.) a bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet felülvizsgálattal eredményesen csak akkor támadható, ha a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen vagy iratellenes volt. A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A felülvizsgálati eljárásban - ha olyan eljárási szabálysértés nem történt, ami az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással volt - a megtámadott határozatot hatályában fenn kell tartani; nem állapítható meg eljárási szabálysértés, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok szabad mérlegelését támadja (KGD 1993.296., Mfv. III. 10032/2014/12., Mfv. III. 10319/2014/11., Mfv. III. 10483/2014/5.).
[21] A bíróság a jogerős ítéletben a következőket rögzítette: a tanúvallomásokból, a munkaszerződésekből, munkaköri leírásokból és a 16/2001. számú ügyvezetői utasításból megállapítható volt, hogy a vizsgált munkakörök "nem járhatnak átlag alatti pszichés és szellemi megterheléssel." A munkakörök speciális jellegéből adódóan a munkavállalók kiemelkedő anyagi értéket kezelnek, a munkavégzésük rendkívül szigorú óvóintézkedések mellett történik, a munkakörhöz büntetőjogi, fegyelmi és kártérítési felelősség kapcsolódik. A munkavállalók munkaköri feladataikat állandó, fokozott, éber figyelemmel, koncentrációval végzik. A bíróság megállapításait a bizonyítékok értékelése körében tette, iratellenes megállapításként nem értékelhető, és a Kúria a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen értékelését sem találta megállapíthatónak. A bíróság a tanúvallomásokat és az okirati bizonyítékokat együtt értékelve helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a munkakörök készenléti jellege sem az átlag alatti fizikai megterhelés, sem a pszichés megterhelés egyetlen munkakör esetében sem nyert bizonyítást.
[22] A Kúria kiemeli: a készenléti jellegű munkakör különleges intézmény a munkaidő szabályozás rendszerében, amely esetben kivételesen megengedett az általános teljes munkaidőnél hosszabb munkaidő. A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv (továbbiakban: Irányelv) 6. cikk b) pontja szerint, hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, nem haladhatja meg a 48 órát. Az Európai Bíróság következetes gyakorlata szerint, az átlagos heti munkaidőt érintő felső határ az uniós szociális jog különös jelentőségű szabályának minősül, amelynek a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének biztosítására szánt minimumkövetelményként valamennyi munkavállalót meg kell illetnie (Pfeiffer ügy, C-397/01-C-403/01., para 100.; I. Fuß ügy, C-243/09. para. 33.; II. Fuß ügy, C-429/09., para. 33.). Az átlagos heti munkaidőre vonatkozó szabálytól a tagállamok eltérhetnek, feltéve, hogy az Irányelv 22. cikk (1) bekezdésében foglalt garanciális intézkedéseket megteszik. A hosszabb teljes munkaidőt lehetővé tévő készenléti jellegű munkakör Mt.-beli szabályozása az Irányelv 6. cikk b) pontja alóli kivétel, amelynek meg kell felelnie a 22. cikk (1) bekezdésben felsorolt valamennyi garanciális feltételnek. A heti átlagos 48 óra munkaidő alóli kivételhez szükséges, hogy a nemzeti szabály tiszteletben tartsa a munkavállalók biztonság- és egészségvédelméről szóló általános elveket. Erre vonatkozik a készenléti jellegű munkakör két lehetséges esetének az Mt. 91.§ -a szerinti szigorú törvényi meghatározása.
[23] Az Mt. 91.§ b) pont szerinti esetben alapvetően munkavédelmi, a munkavállalók munkahelyi biztonság- és egészségvédelmét biztosító rendelkezésről van szó, egy olyan megszorító feltételről, amelynek teljesülése esetén a munkaidő mértéke tekintetében alkalmazhatóak a munkavállalóra kedvezőtlenebb szabályok. Sem az uniós jog nem határozza meg közelebbről, hogy mit jelentenek "a munkavállalók biztonság- és egészségvédelméről szóló általános elvek", sem az Mt. nem tartalmaz magyarázatot a "általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel" fogalmának értelmezéséhez, ezért ez csak bírói mérlegeléssel adható meg. A Kúria egységes gyakorlata alapján e fogalom értelmezéséhez az eset összes körülményeinek alapos, részletes vizsgálata szükséges (Mfv.II.10.719/2013/3., Mfv.II.10.131/2014/7., Mfv.II.10.296/2015.). Egyetlen munkakörről sem állapítható meg általánosságban, hogy az megfelel az Mt. 91. § b) pont szerinti feltételnek, az kizárólag a konkrét munkakör, munkáltatói szervezet, munkaszervezés, valamennyi releváns munkakörülmény együttes mérlegelésével határozható meg. Az általánosnál lényegesen alacsonyabb igénybevételre utaló körülmények lehetnek különösen: a munkakörrel járó mentális és/vagy fizikai megterhelés alacsony szintje; a munkavállaló felett nincs állandó ellenőrzés; az ellátandó feladatok rutinjellegűek; a munkavégzéshez biztosított a feladatokat megkönnyítő munkaeszköz, infrastruktúra; a munkavégzés körülményei lehetővé teszik a munkavégzéssel nem járó időszakokban a pihenést; a munkát nem egyedül kell végezni. A készenléti jellegű munkakörré minősítésnél jelentősége lehet az adott munkakör munkavédelmi besorolásának is, így különösen, készenléti jellegű munkakörre utal, ha az adott tevékenység a NMr. 4. és 5. melléklete szerint nem jár fokozottan baleseti veszélyekkel és/vagy fokozott pszichés terheléssel. Az egyes szempontokat összességében kell értékelni, különös figyelemmel arra, hogy csak az igénybevétel lényegesen alacsonyabb szintje mellett minősíthető a munkakör készenléti jellegűnek. Az általánost el nem érő igénybevétel erre még nem ad alapot. Az erre irányuló bizonyítási eljárásban szakértő igénybevétele általában nem szükséges. A tényállás sajátosságaitól függően általában szakértő bevonása nélkül is aggálytalanul megállapítható az "általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel". Ilyen eset lehet különösen, ha a fent felsorolt jellemzők közül több együttesen is fennáll. A munkakörrel járó igénybevétel meghatározása általában ténykérdés, kivételes esetben szakértő igénybevételére kerülhet sor, ha pl. a munkakörbe tartozó feladatokkal járó megterhelés megítéléséhez különleges (munkapszichológus, munka-egészségtani) szakértelem szükséges.
[24] Az OMFI a szakvéleményét a Tanulmány megállapításai alapján készítette el, amely Tanulmány nem a felperes ellenőrzéssel érintett munkavégzési helyén munkát végző munkavállalók munkavégzésére, helyszínére, körülményeire stb. vonatkozó méréseket és értékelést tartalmaz. A szakvéleményben rögzítésre került, hogy a perbeli munkakörök a Tanulmányban szereplő munkakörökkel azonos vagy hasonló megnevezésűek, azonban a munkavállalók megterhelése és ennek következtében igénybevételük is számos körülmény - például helyszíni sajátosságok, az alkalmazott munkaszervezés, rendszer különbözősége - függvényében eltérő lehet. Ennek megfelelően noha a periratok egyöntetűen tárgyalják az egyes munkavállalói csoportokat, a megterhelés tekintetében közöttük is különbségek adódhatnak, amelyek következtében az igénybevétel mértéke is eltérő lehet, mivel az érintett munkakörben, az alperes telephelyére vonatkozó vizsgálati anyagot a megküldött tanulmány nem tartalmaz, ezért a Tanulmány megállapításai - értelemszerűen - a felperesre nem tekinthetők automatikusan érvényesnek.
[25] A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. A jogerős ítélet tartalmazza a tényállást, a bíróság által figyelembe vett bizonyítékokat, ismerteti azok tartalmát is, a bíróság megjelölte az alkalmazott jogszabályokat és a mérlegelésnél figyelembe vett körülményeket. A munkaügyi bíróság azon mulasztásával, hogy az OMFI szakvéleményt bizonyítékként nem értékelte, lényeges, az ügy érdemi eldöntésére kihatással járó eljárási szabályszegést - a fentebb kifejtettekre tekintettel - nem követett el, az OMFI szakvélemény és a Tanulmány megállapításai a jelen perben érintett munkavállalókra és munkakörre automatikusan nem alkalmazható, azaz a vizsgált munkakörök készenléti jellegűnek minősítését nem alapozza meg.
[26] Mindezek alapján a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben felhívott jogszabályi rendelkezéseket, ezért azt a Kúria - kizárólag a Pp. 275. § (2) bekezdése korlátai között eljárva - a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
Záró rész
[27] Az alperesnek a felülvizsgálati eljárásban költsége nem merült fel, ezért a Kúria e körben a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján mellőzte a határozathozatalt.[28] A felperes a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján köteles.
[29] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson bírálta el [Pp. 274. § (1) bekezdés].
Budapest, 2019. március 11.
Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Farkas Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró
(Kúria Mfv.III.10.565/2018.)