adozona.hu
BH 1990.7.247
BH 1990.7.247
I. A vagyon elleni bűncselekményeknek a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetése a terhelt terhére jelentkező súlyosító körülményként nem értékelhető [Btk. 83. §, 12. sz. Irányelv, 1989. évi XXXI. tv. 9. § (1) bek.]. II. Ha a bűncselekménnyel összefüggésben okozott kár megtérítésére vonatkozóan a munkajogi rendelkezések alkalmazásával a terhelttel szemben már korábban határozatot hoztak: ezt az adhéziós eljárásban "ítélt dolog"-ként kell értékelni [Be. 55. §, 56. §, Mt. 57. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A megyei bíróság a vádlott bűnösségét folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében, valamint folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében állapította meg, és ezért - halmazati büntetésként - 4 évi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Kötelezte arra, hogy a vendéglátóipari vállalat magánfél részére 2 374 128 forintot, ennek 1987. november 1. napjától számított 8 %-os kamatát, illetőleg az államnak 142 446 forint illetéket fizess...
BH 1990.7.247 I. A vagyon elleni bűncselekményeknek a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetése a terhelt terhére jelentkező súlyosító körülményként nem értékelhető [Btk. 83. §, 12. sz. Irányelv, 1989. évi XXXI. tv. 9. § (1) bek.].
II. Ha a bűncselekménnyel összefüggésben okozott kár megtérítésére vonatkozóan a munkajogi rendelkezések alkalmazásával a terhelttel szemben már korábban határozatot hoztak: ezt az adhéziós eljárásban "ítélt dolog"-ként kell értékelni [Be. 55. §, 56. §, Mt. 57. § (3) bek.].
A megyei bíróság a vádlott bűnösségét folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében, valamint folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében állapította meg, és ezért - halmazati büntetésként - 4 évi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Kötelezte arra, hogy a vendéglátóipari vállalat magánfél részére 2 374 128 forintot, ennek 1987. november 1. napjától számított 8 %-os kamatát, illetőleg az államnak 142 446 forint illetéket fizessen meg. A megállapított tényállás lényege a következő.A vádlott a vendéglátóipari vállalat alkalmazásában állt mint igazgatási-, jogi- és ellenőrzési osztályvezető, és kihasználva azt a lehetőséget, hogy munkáját nem kielégítő módon ellenőrizték, 1986 év szeptemberétől 1988 december hó végéig olyan módon károsította meg a vállalatot, hogy egyrészt nem létező peres eljárásokra vett fel pénzösszegeket illetékbélyegek vásárlása címén, másrészt pedig a postai készpénzfizetési számlákon a fiktív perköltségként szereplő három-, vagy négyjegyű összegek elé írt egy vagy két számot, és így a vállalati pénztárból jóval magasabb összegeket tudott felvenni. Ekként a vállalatnak 2 374 128 forint kárt okozott. Összesen 268 esetben készített valótlan tartalmú számlát, illetőleg hamisított bizonylatokat a visszaéléseinek elkövetése érdekében.
A Legfelsőbb Bíróság az egyéb vonatkozásban megalapozott tényállást a Be. 258. §-a (1) bekezdésének aj pontja alapján - a polgári jogi igény helyes megítélése érdekében - azzal egészítette ki, hogy a vádlottat a vendéglátó vállalat igazgatója 1989. január 16. napján kelt határozatával - a vád tárgyává tett cselekménnyel összefüggésben - az Mt. 57. §-ának (3) bekezdése alapján 75 000 forint kártérítésre kötelezte, amely határozat jogerőre emelkedett.
Nem tévedett a megyei bíróság a vádlott bűnösségének a megállapításánál, és a cselekményt - a váddal egyezően - az anyagi büntetőjogi szabályoknak megfelelően minősítette.
A büntetés kiszabásánál irányadó enyhítő és súlyosító körülményeket a megyei bíróság részben hiányosan, részben tévesen sorolta fel, ezért ezek helyesbítése vált indokolttá. További súlyosítóként kellett értékelni a cselekmény jogi minősítésében kifejezésre nem jutó üzletszerű (Btk. 137. § 7. pont) elkövetést, valamint a bűnhalmazatot. A szakmai képzettség felhasználása helyett a bizalmi helyzettel való visszaélést tekintette a Legfelsőbb Bíróság súlyosítóként, a folytatólagosságot pedig a mindkét, terhére megállapított bűncselekmény viszonylatában mint súlyosító körülményt tekintette.
Ugyanakkor a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetést mellőzte a súlyosító körülmények köréből, minthogy az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény 9. §-ának (1) bekezdésében a tulajdonformák egyenlőségét deklarálva kimondottak ezek egységes védelmét.
A vádlottra kiszabott fő- és mellékbüntetés arányban áll a cselekmény tárgyi súlyával, a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyesség mértékével, a bűnösség fokával, valamint a bűnösségi körülményekkel.
Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottal szemben vagyonelkobzás kiszabását elmulasztotta. A Btk. 62. §-ának a) pontjában foglalt rendelkezés értelmében amennyiben az elkövetőnek megfelelő vagyona van, a cselekményt haszonszerzés végett követi el és a bíróság vele szemben 3 évet meghaladó időtartamú szabadságvesztést szab ki" ennek a mellékbüntetésnek az alkalmazása kötelező. A Legfelsőbb Bíróság ezért a vádlott - haszonélvezettel terhelt - ingatlana 2/4 tulajdoni részének a vagyonelkobzás keretében történő elkobzását mondotta ki.
Tévedett az elsőfokú bíróság a polgári jogi igény megítélésénél a kártérítés összegszerűsége kérdésében. A kiegészített tényálláshoz képest a vádlottat korábban a vendéglátóipari vállalat igazgatója 75 000 forint kártérítésre kötelezte, amely része volt a vádlott által okozott 2 374 128 forint összegű kárnak. Minthogy a munkajogi rendelkezés alapján megítélt kártérítés ebben a vonatkozásban ítélt dolog (res iudicata), a Legfelsőbb Bíróság a kártérítés összegét - valamint az ehhez kapcsolódó illetéket - megfelelően mérsékelte.
(Legf. Bír. Bf. III. 967/1989. sz.)