adozona.hu
AVI 2013.6.62
AVI 2013.6.62
A becsléssel kapcsolatos bizonyítási eljárás során nem az Art. 97. § rendelkezését kell alkalmazni (2003. évi XCII. tv. 108., 109. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes tulajdonosa volt a T. Kft.-nek, amely részére 2001-2004. években összesen 27 950 000 Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott, ebből 2002. évben 4 450 000 Ft került visszafizetésre.
A felperesnek bevallása szerint 2001. évben 23 301 Ft, 2002. évben 0 Ft, 2003. évben 110 344 Ft, 2004. évben 502 738 Ft, 2005. évben pedig 607 692 Ft jövedelme volt, nem folytatott önálló tevékenységet, nem volt egyéni vállalkozása, őstermelői vagy szellemi tevékenységből, ingó vagy ingatlan értékesítésből se...
AVI 2013.6.62 A becsléssel kapcsolatos bizonyítási eljárás során nem az Art. 97. § rendelkezését kell alkalmazni (2003. évi XCII. tv. 108., 109. §)
A felperes tulajdonosa volt a T. Kft.-nek, amely részére 2001-2004. években összesen 27 950 000 Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott, ebből 2002. évben 4 450 000 Ft került visszafizetésre.A felperesnek bevallása szerint 2001. évben 23 301 Ft, 2002. évben 0 Ft, 2003. évben 110 344 Ft, 2004. évben 502 738 Ft, 2005. évben pedig 607 692 Ft jövedelme volt, nem folytatott önálló tevékenységet, nem volt egyéni vállalkozása, őstermelői vagy szellemi tevékenységből, ingó vagy ingatlan értékesítésből sem származott jövedelme. A felperes keresőképes fiával és nyugdíjas feleségével élt közös háztartásban.
Az adóhatóság a felperesnél a 2001-2000. évekre személyi jövedelemadó adónemben ellenőrzést végzett. Ennek során az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108., 109. §-aira alapítottan becslést alkalmazott, és a pénzforgalmi mérleg eredményeként a felperes terhére 2003. évre 3 245 549 Ft, 2004. évre 1 304 057 Ft, 2005. évre pedig 3 956 392 Ft összegű fedezethiányt állapított meg, amit egyéb jövedelem címén az összevont adóalap részeként vett figyelembe, és a felperes adókötelezettségét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 4. §-ában 28., és</a> 29. §-aiban foglaltakra alapítottan írta elő.
Az elsőfokú határozatban az adóhatóság kötelezte a felperest 2003. évre 1 128 220 Ft, 2004. évre 374 662 Ft, 2005. évre 1 070 859 Ft, azaz mindösszesen 2 573 471 Ft adókülönbözet, 1 286 735 Ft adóbírság, 866 659 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A háztartási kiadások esetén az adóhatóság a KSH adatait vette figyelembe, és rögzítette, hogy a felperes nem igazolta hitelt érdemlő adatokkal az általa hivatkozott megtakarításait, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Hivatkozott az ügy érdemi eldöntésére kiható lényeges eljárási jogszabálysértésekre, vitatta a becslés jogalapját, módszerét, sérelmezte a vele szemben kiszabott adóbírságot és a terhére előírt késedelmi pótlékot is. Azzal érvelt, hogy hitelt érdemlően igazolta a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Keresetének alátámasztására becsatolta a fia nevén nyilvántartott hitelintézeti számla 2002. április 8. és 2002. április 30. közötti forgalmi kivonatát, és kifejtette, hogy a házassági vagyonközösségre, közös háztartásra figyelemmel fiának és feleségének jövedelmi viszonyait is figyelembe kellett volna venni. Csatolta a Banknál vezetett számlájának számlakivonatát annak alátámasztására, hogy az alperes határozata téves, iratellenes és okszerűtlen megállapításokat illetve ténybeli következtetéseket rögzít a források tekintetében. Kifogásolta, hogy az alperes nem fogadta el a kisebb összegű rokoni támogatásokat, és előadta, hogy a családtagjainak jövedelme fedezte a kiadásokat, ezért tévesen kerültek alkalmazásra a KSH adatok.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította.
Azt állapította meg, hogy fennállt a becslés jogalapja, mivel a felperes 2001-2005. évi nettó jövedelme havi 20 800 Ft-os bevételnek felelt meg, amihez képest a vizsgált időszakban 27 950 000 Ft összegben nyújtott tagi hitelt, és a bevallott jövedelem nyilvánvalóan nem szolgálhatott a tagi hitelek forrásaként.
A felperes nem igazolta hitelt érdemlő adatokkal a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést a közigazgatási és a peres eljárás során sem.
Az alperes a felperesnél realizálódó jövedelmet jogszerűen vette figyelembe a felperesnél, és helytálló volt a KSH szerinti létminimum adatok alapulvétele is. A felperes csupán hivatkozott rokonoktól származó kisösszegű, 100 000 Ft-ot meg nem haladó kölcsönökre, de ezek tekintetében bizonyítást nem ajánlott fel. Kiemelte e körben, hogy az alperes a felperes testvérétől és fiától származó 8 000 000 Ft illetve 1 726 281 Ft összegű kölcsönt elfogadta.
Az alperes a rendelkezésére álló iratok okszerű értékelésével állapította meg, hogy az Optima értékpapírból származó összeg szolgált a MATÁV részvények vásárlására, és helytállóan értékelte a felperes által vezetett devizaszámlákat, bankbetéteket, értékpapír-számlát, betétszámla-könyvet. A felperes által keresethez csatolt okiratok sem alkalmasak arra, hogy kétséget kizáróan igazolják a felperes kapcsán azt, hogy az alperes által elfogadottakon felül is lett volna fedezetet biztosító megtakarítása. Az alperes eljárása során olyan eljárási jogszabálysértést nem követett el, amely a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 111. § (1) bekezdése alapján önmagában alapot adhatott volna a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésére. Mivel az adóhiány a bevétel eltitkolásával függött össze az adóbírság és a késedelmi pótlék mérséklésére a jogszabályok nem adnak lehetőséget.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát.
Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak, mivel a jogerős ítélet "a rendelkezésére álló tényeket és bizonyítékokat iratellenesen és okszerűtlenül mérlegelte, a logika szabályainak sem felel meg a mérlegelés" a jogerős ítélet téves jogkövetkeztetéseket rögzít, nem felel meg az Art. 97. § (5) bekezdésében, 47. § (3) bekezdésében, 109. § (3) bekezdésében, 170. § (1)-(2) bekezdéseiben, 165-167. §-aiban foglaltaknak. Vitatta a becslés jogalapját, módszerét, a bizonyítékok alperesi értékelését, és kifejtette, hogy az alperes és az elsőfokú megyei bíróság tévesen alkalmazta az ún. kötött bizonyítási rendszert, ezért a terhére előírt jogkövetkezmények jogszabálysértők.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének a bizonyítékok ismételt egybevetésének felülmérlegelésnek, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során rendelkezésére álló iratok alapján dönt. [Pp. 275. § (1) bekezdése, BH 2002/29.]. Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az iratellenes, hiányos, avagy okszerűtlen, logika szabályainak ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a felek valamelyikének jogi álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval. Ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség. (BH 1999/44., BH 1994/639., Kfv.I.35.222/2005/2.)
Az Art. 97. § (4)-(6) bekezdései általános szabályokat rögzítenek, a becslésre vonatkozó bizonyítással kapcsolatos speciális eljárási rendelkezéseket az Art. 108., 109. §-ai tartalmazzák. Ez utóbbiak értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy fennállt a becslés jogalapja és annak módszere is jogszerű volt, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést pedig az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal, és a becslési eljárás során a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem lehet az adózó javára értékelni.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján eljárva az iratokból azt állapította meg, hogy a becslés jogalapja fennállt és annak módszere is jogszerű volt.
A megyei bíróság ítéletében megállapított tényállás jogszerű, az ugyanis nem tartalmaz iratellenes tényeket, avagy okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó ténybeli következtetéseket. A megyei bíróság a bizonyítékokat a bizonyításra irányadó szabályoknak megfelelően vizsgálta meg, és a felperes érvelésével ellentétben valamennyi bizonyítékot értékelési körébe vonta, ítélete megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A felperes érvelésével ellentétben a megyei bíróság nem az ún. kötött bizonyítás szabályait alkalmazta, hanem a bizonyítékok egyenkénti, illetve egybevetés alapján történő értékelésével ezek bizonyító erejét vizsgálta meg, azaz a felperes által elétárt bizonyítékok hitelt érdemlőségéről döntött. Az adózónak ugyanis nem valamilyen bizonyítékot, hanem hitelt érdemlő adatokat kell szolgáltatnia, ahhoz, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérésre lehetőség nyíljon. Hitelt érdemlőnek pedig az az adat minősül, amely ellenőrizhető, egyértelműen azonosítható, valóságtartalma kellően alátámasztott, tartalmánál, jellegénél fogva, és/vagy más adatokkal is egybevetve alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény kétséget kizáró bizonyítására. (Kfv.I.35.040/2005/6., Kfv.I.35.216/2005/6.)
Az adózónak valóban nincs iratmegőrzési kötelezettsége az elévült időszakra vonatkozóan, és nem vitásan nincs olyan jogszabályi rendelkezés sem, amely a bizonylat hiánya miatt joghátrány alkalmazását írná elő. Rámutat azonban e körben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a bizonyítékok bizonyító ereje tekintetében az Art. 109. § (3) bekezdése tartalmaz irányadó rendelkezést, mely szerint az adózónak hitelt érdemlően kell igazolnia a fedezetet.
A felperes hivatkozott kisebb összegű rokoni hitelekre, e körben azonban bizonyítást nem ajánlott fel és nem határozta meg még azt sem, hogy mikor, kitől, hol, milyen összegben kapott volna rokoni, hozzátartozói támogatást.
Az alperes az egy háztartásban élők között egyenlő arányban osztotta el a háztartás költségeit, és jogszerűen számolt a KSH adatokkal, amely minimum érték egy olyan alapvetőnek minősülő szükségletek kielégítésére kalkulált összeg, amely csupán a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését biztosítja. A KSH adataitól 26, 30, 35, avagy 51%-kal kisebb összegű háztartásra jutó kiadási összeg fennállását a felperes semmivel nem bizonyította, hiszen kiadásait vagy ezeket teljes körűen igazoló és ezeket alátámasztó dokumentumokat nem nyújtott be.
Az alperes és a megyei bíróság - a felperes érvelésével ellentétben - iratszerűen állapította meg, hogy az OPTIMA értékpapír eladásából származó jövedelemből vásárolta meg a felperes a MATÁV részvényeket. A felperes hivatkozott iratellenesen arra, hogy a MATÁV részvények vásárlásának nem lehetett alapja a 2000. december 1-jei befizetés, mivel ez későbbi, azaz december 4-i dátumú volt. E körben a Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján eljárva - az iratok alapján a következőket állapította meg:
Az OPRIMA értékpapír eladásból a felperes részére 2000. december 1-jén 1 880 571 Ft került kifizetésre. A felperes 2000. december 1-jén ezt az összeget 2 000 000 Ft-ra kiegészítve befizette a Banknál vezetett bankszámlájára, amin ezt megelőzően mindössze néhány száz forintos pénzforgalom volt. A számláról 2000. december 1. napján 2 000 000 Ft összegben giró átutalás történt a felperes értékpapír számlájára és az értékpapír számlakivonat szerint a bank 2000. december 1-jén teljesítette a megbízást, 1 956 000 Ft összegben MATÁV részvényeket vásárolt. 2000. december 4-i dátummal jóváírásként nem vitásan megjelenik a 2 000 000 Ft az értékpapír-számlán, ez az összeg azonban nem más, mint a 2000. december 1. napján készpénzben befizetett és ugyanezen a napon értékpapír-számlára átutalt 2 000 000 Ft összeg. A felperes érvelésével ellentétben 2000. december 4-én csak az utalás érkeztetésére került sor, mivel a bank a giró kimenő átutalási megbízást 2000. december 1-jén már átvette.
Az Art. szabályai értelmében az adóhatóság méltányosságot csak a törvény által meghatározott esetekben gyakorolhat.
Nincs helye az adóbírság mérséklésének, sem hivatalból, sem kérelemre, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával függ össze [Art. 171. § (2) bekezdése]. A perbeli esetben pedig figyelemmel arra, hogy a becslés jogalapja fennállt és a felperes jövedelme becsléssel került megállapításra, bizonyított, hogy a felperes a jövedelmét eltitkolta, ezért az adóbírság mérséklésének törvényi feltételei nem álltak fenn.
Az Art. 165. § (1) és (3) bekezdése alapján késedelmi pótlékot kell fizetni az adó késedelmes megfizetése esetén.
A (4) bekezdés értelmében nincs lehetőség a késedelmi pótlék mérséklésére az olyan adóhiány esetén, amikor az adóbírság mérséklésének sincs helye. Mivel a perbeli esetben az előzőekben részletezett oknál fogva az adóbírság mérséklésének törvényi feltétele nem állt fenn, a késedelmi pótlék mérséklésére sem volt törvényes lehetőség.
A megyei bíróság helytállóan állapította meg azt is, hogy az ügy érdemi eldöntésére is kiható, lényeges, bírósági eljárásban nem orvosolható eljárási jogszabálysértést az adóhatóság nem követett el.
A felperes felülvizsgálati kérelme tartalmát tekintve a bizonyítékok felülmérlegelésére irányult, amire nem kerülhetett sor, mert az bizonyítékok mérlegelése okszerű volt és megfelelt a logika szabályainak, és az Art. 109. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltaknak, és a megyei bíróság ítélete a Pp. 206. § (1) bekezdésének és 221. § (1) bekezdésének megfelelő indokolást rögzít.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.062/2009.)