adozona.hu
BH+ 2013.6.257
BH+ 2013.6.257
I. Ha a munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással való megszüntetése a munkáltató gazdaságos működése érdekében - a forgalom csökkenésére hivatkozással - történt, a perben a bíróság a felmondási indok valóságának bizonyítása körében a munkáltató gazdasági intézkedéseinek célszerűségét nem vizsgálhatja [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 89. § (2) bekezdés, MK 95. sz. állásfoglalás]. II. A munkavállaló a munkához való alkotmányos joga sérelmére sikerrel nem hivatkozhat, ha a munkaviszonya megszüntetése ne
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes munkáltató a felperes munkavállalónak 2006. június 1-jétől határozatlan időre fennálló munkaviszonyát 2009. július 24-én 2009. augusztus 31-ével rendes felmondással megszüntette.
Az indokolás szerint a munkáltató "a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel és a vállalkozásban jelentkező forgalomcsökkenés miatt nem tudja vállalni a munkavállaló foglalkoztatását és az azzal járó költségek juttatását".
A felperes a keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását, jogk...
BH+ 2013.6.257 I. Ha a munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással való megszüntetése a munkáltató gazdaságos működése érdekében - a forgalom csökkenésére hivatkozással - történt, a perben a bíróság a felmondási indok valóságának bizonyítása körében a munkáltató gazdasági intézkedéseinek célszerűségét nem vizsgálhatja [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 89. § (2) bekezdés, MK 95. sz. állásfoglalás].
II. A munkavállaló a munkához való alkotmányos joga sérelmére sikerrel nem hivatkozhat, ha a munkaviszonya megszüntetése nem bizonyul jogellenesnek, mert ezen alapjog nem sérül azzal, ha a munkáltató jogszerűen intézkedik a feleslegessé vált létszáma leépítéséről [Alk. 70/B. § (1) bek.].
Az alperes munkáltató a felperes munkavállalónak 2006. június 1-jétől határozatlan időre fennálló munkaviszonyát 2009. július 24-én 2009. augusztus 31-ével rendes felmondással megszüntette.Az indokolás szerint a munkáltató "a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel és a vállalkozásban jelentkező forgalomcsökkenés miatt nem tudja vállalni a munkavállaló foglalkoztatását és az azzal járó költségek juttatását".
A felperes a keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását, jogkövetkezményként 10 havi átlagkereset megfizetését, továbbá annak megállapítását kérte, hogy 6,5 óra időtartamú munkaideje teljes munkaidőnek minősült, a 2008. november 1-jei heti 20 órára vonatkozó munkaszerződés-módosítása semmis, és eladóként történő foglalkoztatására tekintettel 2006. november 1-jétől a garantált bérre jogosult. Kérte hat nap szabadság megváltás-különbözet, négy nap ki nem adott szabadság, valamint elmaradt munkabére megfizetését a teljes munkaidőre és a garantált bérminimummal számítottan. Emellett 1 millió forint nem vagyoni kárigényt is érvényesített a munkaviszonya megszűnése miatt.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 176 826 forint munkabér-különbözet, 13 373 forint végkielégítés-különbözet, 14 220 forint szabadságmegváltás, 5.484 forint szabadságmegváltás-különbözet, valamint ezek törvényes kamatai megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperesnél a bevétel - pénztárkönyvi adatokkal alátámasztottan - 2006. évtől folyamatosan csökkent. A felperes a pénztárkönyv tartalmának valóságát nem vitatta, szakértő kirendelését nem kérte. A bevételcsökkenés olyan, a munkáltató működési körébe tartozó ok, amely a munkáltató részéről indokolttá tette a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetését. A felmondási ok valóságát nem érinti, hogy az üzlet mely időpontban, milyen okból tartott nyitva, illetve hogy az alperes hol töltötte a szabadságát, valamint hogy milyen egyéb személyes kiadásai voltak. Az MK 95. számú állásfoglalás szerint a bíróság a felmondás valósága esetén nem vizsgálhatja azt, hogy a munkáltató intézkedése gazdaságos vagy célszerű volt-e. A rendes felmondást nem teszi jogellenessé az sem, hogy az alperes az intézkedést a világhálón elérhető mintákhoz hasonló tartalommal fogalmazta meg, valamint hogy nem rendelkezett a felmentési időről. Ez utóbbi esetben a bírói gyakorlat szerint a munkavállaló felmentési idejére vonatkozó jogszabályi rendelkezések [Mt. 92. § (1), (2) bekezdés, 93. § (3) bekezdés] az irányadóak.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes munkaviszonya részmunkaidős foglalkoztatásra jött létre, miután az az alperes által üzemeltetett bolt nyitvatartási idejéhez igazodott (napi 6,5 óra). A felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy a nyitvatartási idő miatt lehetőség sem volt napi 8 órás munkaidő kitöltésére.
A felek 2008. november 1-jén közös megegyezéssel módosították a munkaszerződést, amelyre az Mt. 82. § (1) és (3) bekezdés alapján jogszabály szerint lehetőség volt, ezért a felperes semmisségre vonatkozó hivatkozása [Mt. 8. § (2) bekezdés] alaptalan. A felperes az Mt. 7. § (3) bekezdés alapján a munkaszerződés-módosítást elévülési időn belül nem támadta meg akarati hibára hivatkozással.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes eladói munkaköre középiskolai végzettséghez és szakképzettséghez kötött munkakör volt, így őt a garantált bérminimum megillette részmunkaidejével arányosan a 316/2005. [XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése, 4. § (1) bekezdése, valamint a 321/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése és (5) bekezdése alapján. Mivel a felperes 2008. november és december hónapra is a munkaszerződés-módosítás ellenére 6,5 órában végzett munkát, erre az időre járó munkabér-különbözetre is jogosult. Ezen garantált bérminimummal számítottan megilleti a kifizetett szabadságra járó távolléti díj- különbözet, továbbá a négy nap ki nem adott szabadságra járó távolléti díj is.
Miután az alperes nem sértett jogszabályt a felperes munkaviszonya megszüntetése során, így nem volt megállapítható az sem, hogy intézkedésével a felperes munkához való jogát megsértette volna, ezért alaptalannak ítélte a felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét (Mt. 174. §, 177. §).
A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta helyes indokainál fogva.
Álláspontja szerint a felmondás világosan tartalmazza annak indokát. A bizonyított bevételcsökkenésből következtetés vonható le a forgalom csökkenésére is. A rendelkezésre álló adatokat az elsőfokú eljárásban a felperes nem vitatta. Miután az alperes a felmondási ok valóságát bizonyította, ezért a felperes által hivatkozott boltfelújításnak, vásárlásoknak, szolgáltatásbővítésnek a perben jogi jelentőséget nem lehet tulajdonítani.
A nem vagyoni kártérítésről rögzítette, hogy a felmondás jogszerűsége folytán az alperest nem lehetett jogkövetkezményként kártérítés megfizetésére kötelezni. A felmondás keretein túlmenően a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a munkáltató magatartásával okozati összefüggésben őt károsodás és így nem vagyoni kár érte. Ennek azonban nem tett eleget, sem rendeltetésellenes joggyakorlást, sem jogellenes magatartást nem bizonyított az alperes részéről. Az általa hivatkozott alperesi magatartások önmagukban nem alapozzák meg a kártérítési felelősségét.
A felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Ebben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte, a rendes felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása, valamint az alperes 1 millió forint nem vagyoni kár megfizetése kötelezése vonatkozásában.
Hivatkozása szerint a felmondás indoka nem világos és nem valós. A bíróságok jogellenesen fogadták el valósnak a forgalomcsökkenés tényét. Az alperes a pénztárkönyvet nem mutatta be, a számszaki ellenőrzésre nem került sor. Ezzel a bíróságok megsértették a Pp. 3. §-ban foglaltakat, valamint az MK. 95. számú állásfoglalásban írtakat.
A felmondás alakilag is jogellenes. A munkaviszony megszüntetésének pontatlan megjelölése, a felmentési idő meghatározásának hiánya, a szabadságmegváltásról és a kiadásáról történő rendelkezés elmulasztása, a nemlétező kollektív szerződésre, az üzemi tanácsra, a szakszervezetre utalás jogellenessé tették a felmondást akkor is, ha az indoklás valós és okszerű lenne.
A munkáltató a rendes felmondás átadása-átvétele után lekezelően viselkedett a felperessel, megegyezésre nem volt hajlandó, munkaidőben hazaküldte, nem engedte a munka felvételét. Ezért sérült a munkához való joga (Alkotmány 70/B. §), egészségi állapota megromlott, pszichiátriai kezelés alatt áll. Amennyiben a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, az Mt. 100. § (6) bekezdése alapján meg kell téríteni a munkavállaló felmerült kárát, mely az Mt. 177. § (2) bekezdés alapján nem vagyoni kár is lehet.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a munkaszerződése nem tartalmazza a munkavégzés helyét, valamint azt, hogy az határozatlan időtartamra jött létre. A munkáltató elmulasztotta az Mt. 76. § (7) bekezdés és (8) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettségét is, továbbá a munkaszerződésben külön meg kell állapodni abban, ha a foglalkoztatás részmunkaidőben történik.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. § (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt. A jogerős ítélet nem támadható felülvizsgálattal olyan kérdésben, amely nem volt sem az első-, sem a másodfokú eljárás tárgya [Pp. 270. § (1) bekezdés]. Így a Legfelsőbb Bíróság a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával, a munkaszerződés kötelező tartalmi elemeivel kapcsolatos felülvizsgálati hivatkozásokat nem vizsgálta.
Az eljáró bíróságok a részmunkaidőre vonatkozó megállapodás körében helytállóan állapították meg a tényállást, és helytálló az abból levont jogkövetkeztetésük is. A keresetlevél mellékletét képező munkaszerződésből megállapítható, hogy a felek az Mt. 78/A. § (1) bekezdésben foglalt lehetőséggel élve nem teljes munkaidőben, hanem ettől eltérően, a (2) bekezdésben foglalt részmunkaidős foglalkoztatásban állapodtak meg, amikor az egyéb kikötésként heti munkaidőként 32,5 órát jelöltek meg. A felperes foglalkoztatása a valóságban is ennek megfelelően történt.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felmondás indoka nem világos. A rendes felmondás esetén a jogszabályban előírt világos indokolás követelményének megfelel az az indokolás, amely megjelöli azt a tényt, körülményt, amelyre az intézkedést a munkáltató alapította, és abból - függetlenül attól, hogy azt összefoglalóan vagy részletezően határozza meg - megállapítható, miért nincs szükség a továbbiakban a munkavállaló munkájára [Mt. 89. § (2) bekezdés, MK 95. §].
A felperessel közölt felmondás tartalmazza azon indokot, hogy a forgalomcsökkenés (munkáltató működési körében rejlő ok) miatt nincs a felperes továbbfoglalkoztatására a továbbiakban lehetőség.
Alaptalanul állította a felmondás indokának valótlanságát is a felperes azon a címen, hogy a felmondásban közölt gazdasági indokot (forgalomcsökkenést) az alperes gazdasági mutatói nem támasztják alá. A hosszabb ideje érvényesülő bírói gyakorlat értelmében a munkavállaló nem hivatkozhat arra, hogy a munkáltatónak a felmondás alapjául szolgáló intézkedése célszerűtlen vagy gazdaságtalan volt, ezek ugyanis a munkáltató vezetésének körébe tartozó kérdések. Ennélfogva a munkaügyi jogvita keretein kívül esik, így jogszerűen a perben nem vizsgálható az alperes szolgáltatásbővítésre vonatkozó intézkedéseinek hatása. A munkáltató a gazdaságos működése érdekében a felperes munkaviszonyát megszüntette, arra nem hivatkozott a felperes, és adat sincs rá a perben, hogy a felmondását követően helyette a munkáltatónál másik eladó alkalmazására sor került volna.
Az eljáró bíróságok helytállóan fejtették ki, hogy a rendes felmondás alaki hiányosságai önmagukban nem teszik jogellenessé a munkáltatói intézkedést. A felmondási idő, munkavégzés alóli felmentési idő helytelen meghatározása esetén az Mt.</a> erre vonatkozó rendelkezései (Mt. 92. §, 93. §) az irányadóak. A szabadságkiadás iránti igény pedig nem évül el azáltal, hogy a rendes felmondásban erről a munkáltató nem rendelkezik, ez a munkaviszonnyal kapcsolatos elszámolásra tartozó kérdés. Annak pedig nincs jogi kihatása, ha munkáltató tévesen hivatkozik nála nem működő érdekképviseletre.
Alaptalan a felülvizsgálati kérelem a nem vagyoni kár vonatkozásában is. Az eljáró bíróságok a Pp. 206. § (1) bekezdésnek megfelelően állapították meg a tényállást, és döntésüket a Pp. 221. § (1) bekezdésének megfelelően kellő részletességgel, a hivatkozott jogszabályok és a bírói gyakorlat helyes alkalmazásával indokolták.
Az elsőfokú bíróság helyesen utalt az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében foglalt munkához való jog kapcsán kialakított joggyakorlatára. Eszerint a munkához való jog a megszerzett munkahelyhez való jogot is jelenti, de nem sérül ezen alapjog azzal, ha a munkáltató jogszerűen intézkedik a feleslegessé vált létszáma leépítéséről.
Miután az alperes felmondása jogszerű volt, a felperes pedig a munkaviszony megszűnéséhez kapcsolódóan, a munkanélküliséggel együtt járó, általában jelentkező nehézségeken túl olyan többlettényállást nem bizonyított, amely az alperes valamely jogellenes magatartása folytán a felperesnél károsodást idézett elő, ezért jogszerűen utasították el a nem vagyoni kár iránti keresetet a bíróságok.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján, egyebekben nem érintette. (Legf.Bír. Mfv. I. 10.299/2011.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága mint felülvizsgálati bíróság a Debreceni Munkaügyi Bíróságnál 2.M.614/2009. szám alatt megindított és másodfokon a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2.Mf.21.512/2010/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Legfelsőbb Bíróság a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 5. sorszám alatt kiegészített 2.Mf.21.512/2010/4. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja, egyebekben nem érinti.Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt napon belül - 10 000 (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket és a teljes mértékben pervesztes felperes pártfogó ügyvédjének munkadíját az állam viseli.
I n d o k o l á s
Az alperes a felperesnek 2006. június 1-jétől határozatlan időre fennálló munkaviszonyát 2009. július 24-én 2009. augusztus 31-ével rendes felmondással megszüntette.Az indokolás szerint a munkáltató "a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel és a vállalkozásban jelentkező forgalomcsökkenés miatt nem tudja vállalni a munkavállaló foglalkoztatását és az azzal járó költségek juttatását".
A felperes a keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását, jogkövetkezményként 10 havi átlagkereset megfizetését, továbbá annak megállapítását kérte, hogy 6,5 óra időtartamú munkaideje teljes munkaidőnek minősült, a 2008. november 1-jei heti 20 órára vonatkozó munkaszerződés-módosítása semmis, és eladóként történő foglalkoztatására tekintettel 2006. november 1-jétől a garantált bérre jogosult. Kérte hat nap szabadság megváltás-különbözet, négy nap ki nem adott szabadság, valamint elmaradt munkabére megfizetését a teljes munkaidőre és a garantált bérminimummal számítottan. Emellett 1 millió forint nem vagyoni kárigényt is érvényesített a munkaviszonya megszűnése miatt.
A Debreceni Munkaügyi Bíróság 2.M.614/2009/29. számú ítéletével kötelezte az alperest 176 826 forint munkabér-különbözet, 13 373 forint végkielégítés-különbözet, 14 220 forint szabadságmegváltás, 5 484 forint szabadságmegváltás-különbözet, valamint ezek törvényes kamatai megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára 125 000 forint perköltség, míg az alperest az állam javára 12 600 forint illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperesnél a bevétel - pénztárkönyvi adatokkal alátámasztottan - 2009. év egy hónapját kivéve 2006. évtől folyamatosan csökkent. A felperes a pénztárkönyv tartalmának valóságát nem vitatta, szakértő kirendelését nem kérte. A bevételcsökkenés olyan, a munkáltató működési körébe tartozó ok, amely a munkáltató részéről indokolttá tette a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetését. A felmondási ok valóságát nem érinti, hogy az üzlet mely időpontban, milyen okból tartott nyitva, illetve hogy az alperes hol töltötte a szabadságát, valamint hogy milyen egyéb személyes kiadásai voltak. Az MK. 95. számú állásfoglalás szerint a bíróság a felmondás valósága esetén nem vizsgálhatja azt, hogy a munkáltató intézkedése gazdaságos vagy célszerű volt-e. A rendes felmondást nem teszi jogellenessé az sem, hogy az alperes az intézkedést a világhálón elérhető mintákhoz hasonló tartalommal fogalmazta meg, valamint hogy nem rendelkezett a felmentési időről. Ez utóbbi esetben a bírói gyakorlat szerint a munkavállaló felmentési idejére vonatkozó jogszabályi rendelkezések [Mt. 92. § (1), (2) bekezdés, 93. § (3) bekezdés] az irányadóak.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes munkaviszonya részmunkaidős foglalkoztatásra jött létre, miután az az alperes által üzemeltetett bolt nyitvatartási idejéhez igazodott (napi 6,5 óra). A felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy a nyitvatartási idő miatt lehetőség sem volt napi 8 órás munkaidő kitöltésére.
A felek 2008. november 1-jén közös megegyezéssel módosították a munkaszerződést, amelyre az Mt.</a> 82. (1) és (3) bekezdés alapján jogszabály szerint lehetőség volt, ezért a felperes semmisségre vonatkozó hivatkozása [Mt. 8. § (2) bekezdés] alaptalan. A felperes az Mt. 7. § (3) bekezdés alapján a munkaszerződés-módosítást elévülési időn belül nem támadta meg akarati hibára hivatkozással.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes eladói munkaköre középiskolai végzettséghez és szakképzettséghez kötött munkakör volt, így őt a garantált bérminimum megillette részmunkaidejével arányosan a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése, 4. § (1) bekezdése, valamint a 321/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése és (5) bekezdése alapján. Mivel a felperes 2008. november és december hónapra is a munkaszerződés-módosítás ellenére 6,5 órában végzett munkát, erre az időre járó munkabér-különbözetre is jogosult. Ezen garantált bérminimummal számítottan megilleti a kifizetett szabadságra járó távolléti díj- különbözet, továbbá a négy nap ki nem adott szabadságra járó távolléti díj is.
Miután az alperes nem sértett jogszabályt a felperes munkaviszonya megszüntetése során, így nem volt megállapítható az sem, hogy intézkedésével a felperes munkához való jogát megsértette volna, ezért alaptalannak ítélte a felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét (Mt. 174. §, 177. §).
A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2.Mf.21.512/2010/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest 25 000 forint alperesi fellebbezési költség megfizetésére. Az 5. sorsszámú kiegészítő ítéletével a megyei bíróság kötelezte az alperest az állam javára 12 600 forint fellebbezési illeték megfizetésére.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást a Pp. 206. § (1) bekezdés alapján a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg, és helyes az abból levont jogkövetkeztetése is, amellyel a megyei bíróság is egyetértett, ezért az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdés és 257. § (3) bekezdés alapján helyes indokainál fogva hagyta helyben.
A Pp. 247. § (1) bekezdése és a 235. § (1) bekezdése alapján a felperes fellebbezése kiegészítésében levezetett keresetváltoztatást érdemben nem bírálta el. Alaptalannak találta a felperes hivatkozását, hogy a perben kizárt bíró vett volna részt. Az ideiglenes intézkedés elbírálása nem teremt alapot a Pp. 350. § a) pontjának alkalmazására.
Álláspontja szerint a felmondás világosan tartalmazza annak indokát. A bizonyított bevételcsökkenésből következtetés vonható le a forgalom csökkenésére is. A rendelkezésre álló adatokat az elsőfokú eljárásban a felperes nem vitatta. Miután az alperes a felmondási ok valóságát bizonyította, ezért a felperes által hivatkozott boltfelújításnak, vásárlásoknak, szolgáltatásbővítésnek a perben jogi jelentőséget nem lehet tulajdonítani.
A nem vagyoni kártérítésről rögzítette, hogy a felmondás jogszerűsége folytán az alperest nem lehetett jogkövetkezményként kártérítés megfizetésére kötelezni. A felmondás keretein túlmenően a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a munkáltató magatartásával okozati összefüggésben őt károsodás és így nem vagyoni kár érte. Ennek azonban nem tett eleget, sem rendeltetésellenes joggyakorlást, sem jogellenes magatartást nem bizonyított az alperes részéről. Az általa hivatkozott alperesi magatartások önmagukban nem alapozzák meg a kártérítési felelősségét.
A felperes hozzátartozója útján a Debreceni Ítélőtáblához címzett fellebbezést nyújtott be a jogerős ítélet ellen, majd a jogi képviselője felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Ebben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte, a rendes felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása, valamint az alperes 1 millió forint nem vagyoni kár megfizetése kötelezése vonatkozásában.
Hivatkozása szerint a felmondás indoka nem világos és nem valós. A bíróságok jogellenesen fogadták el valósnak a forgalomcsökkenés helyett a bevételcsökkenés tényét. Az alperes a pénztárkönyvet nem mutatta be, a számszaki ellenőrzésre nem került sor. Ezzel a bíróságok megsértették a Pp. 3. §-ban foglaltakat, valamint az MK. 95. számú állásfoglalásban írtakat.
A felmondás alakilag is jogellenes. A munkaviszony megszüntetésének pontatlan megjelölése, a felmentési idő meghatározásának hiánya, a szabadságmegváltásról és a kiadásáról történő rendelkezés elmulasztása, a nemlétező kollektív szerződésre, az üzemi tanácsra, a szakszervezetre utalás jogellenessé tették a felmondást akkor is, ha az indoklás valós és okszerű lenne.
A munkáltató a rendes felmondás átadása-átvétele után lekezelően viselkedett a felperessel, megegyezésre nem volt hajlandó, munkaidőben hazaküldte, nem engedte a munka felvételét. Ezért sérült a munkához való joga (Alkotmány 70/B. §), egészségi állapota megromlott, pszichiátriai kezelés alatt áll.
Amennyiben a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, az Mt. 100. § (6) bekezdése alapján meg kell téríteni a munkavállaló elmaradt munkabérét, egyéb járandóságait és felmerült kárát, mely az Mt. 177. § (2) bekezdés alapján nem vagyoni kár is lehet.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a munkaszerződése nem tartalmazza a munkavégzés helyét, valamint azt, hogy az határozatlan időtartamra jött létre. A munkáltató elmulasztotta az Mt. 76. § (7) bekezdés és (8) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettségét is, továbbá a munkaszerződésben külön meg kell állapodni abban, ha a foglalkoztatás részmunkaidőben történik. Hivatkozott arra, hogy a munkaügyi bíróság a Pp. 220. § (1) bekezdését megsértette, mert az elsőfokú ítélet dátuma (2009. szeptember 17.) téves.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 73/A. § (1) bekezdés a) pontja szerint a felülvizsgálati kérelemmel élő fél számára a jogi képviselet kötelező. A Pp. 73/B. § (1) bekezdés szerint ha a jogi képviselet kötelező, a jogi képviselő közreműködése nélkül eljáró fél perbeli cselekménye és nyilatkozata hatálytalan. Ezért a Legfelsőbb Bíróság csak a felperes jogi képviselője által benyújtott felülvizsgálati kérelmet bírálhatta el.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. § (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt. A jogerős ítélet nem támadható felülvizsgálattal olyan kérdésben, amely nem volt sem az első-, sem a másodfokú eljárás tárgya [Pp. 270. § (1) bekezdés, BH 2002.283.]. Így a Legfelsőbb Bíróság a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával, a munkaszerződés kötelező tartalmi elemeivel kapcsolatos felülvizsgálati hivatkozásokat nem vizsgálta.
Az eljáró bíróságok a részmunkaidőre vonatkozó megállapodás körében helytállóan állapították meg a tényállást, és helytálló az abból levont jogkövetkeztetésük is. A keresetlevél mellékletét képező munkaszerződésből megállapítható, hogy a felek az Mt. 78/A. § (1) bekezdésben foglalt lehetőséggel élve nem teljes munkaidőben, hanem ettől eltérően, a (2) bekezdésben foglalt részmunkaidős foglalkoztatásban állapodtak meg, amikor az egyéb kikötésként heti munkaidőként 32,5 órát jelöltek meg. A felperes foglalkoztatása a valóságban is ennek megfelelően történt.
Az elsőfokú ítélet dátumában a nyilvánvaló számelírás (2010. helyett 2009. év megjelölés) nem tekinthető az érdemi döntésre kiható olyan lényeges eljárási szabálysértésnek, amely az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését eredményezhetné.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felmondás indoka nem világos.
A rendes felmondás esetén a jogszabályban előírt világos indokolás követelményének megfelel az az indokolás, amely megjelöli azt a tényt, körülményt, amelyre az intézkedést a munkáltató alapította, és abból - függetlenül attól, hogy azt összefoglalóan vagy részletezően határozza meg - megállapítható, miért nincs szükség a továbbiakban a munkavállaló munkájára [Mt. 89. § (2) bekezdés, MK.95. §, BH.2001.395.].
A felperessel közölt felmondás (keresetlevél melléklete) tartalmazza azon indokot, hogy a forgalomcsökkenés (munkáltató működési körében rejlő ok) miatt nincs a felperes továbbfoglalkoztatására a továbbiakban lehetőség.
Alaptalanul állította a felmondás indokának valótlanságát is a felperes azon a címen, hogy a felmondásban közölt gazdasági indokot (forgalomcsökkenést) az alperes gazdasági mutatói nem támasztják alá, a forgalomcsökkenésre a bevételcsökkenésből nem lehet következtetni. A hosszabb ideje érvényesülő bírói gyakorlat értelmében a munkavállaló nem hivatkozhat arra, hogy a munkáltatónak a felmondás alapjául szolgáló intézkedése célszerűtlen vagy gazdaságtalan volt (MK.95. számú állásfoglalás I/b. pont), ezek ugyanis a munkáltató vezetésének körébe tartozó kérdések. Ennélfogva a munkaügyi jogvita keretein kívül esik, így jogszerűen a perben nem vizsgálható az alperes bevételének alakulása, a felújításra, a szolgáltatásbővítésre vonatkozó intézkedéseinek költségkihatása. A munkáltató a gazdaságos működése érdekében a felperes munkaviszonyát megszüntette, arra nem hivatkozott a felperes, és adat sincs rá a perben, hogy a felmondását követően helyette a munkáltatónál másik eladó alkalmazására munkaviszonyban sor került volna.
Az eljáró bíróságok helytállóan fejtették ki, hogy a rendes felmondás alaki hiányosságai önmagukban nem teszik jogellenessé a munkáltatói intézkedést. A felmondási idő, munkavégzés alóli felmentési idő helytelen meghatározása esetén az Mt.</a> erre vonatkozó rendelkezései (Mt. 92. §, 93. §) az irányadóak. A szabadságkiadás iránti igény pedig nem évül el azáltal, hogy a rendes felmondásban erről a munkáltató nem rendelkezik, ez a munkaviszonnyal kapcsolatos elszámolásra tartozó kérdés. Annak pedig nincs jogi kihatása, ha munkáltató tévesen hivatkozik nála nem működő érdekképviseletre.
Alaptalan a felülvizsgálati kérelem a nem vagyoni kár vonatkozásában is. Az eljáró bíróságok a Pp. 206. § (1) bekezdésnek megfelelően állapították meg a tényállást, és döntésüket a Pp. 221. § (1) bekezdésének megfelelően kellő részletességgel, a hivatkozott jogszabályok és a bírói gyakorlat helyes alkalmazásával indokolták.
Az elsőfokú bíróság helyesen utalt az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében foglalt munkához való jog kapcsán kialakított joggyakorlatára. Eszerint a munkához való jog már a megszerzett munkahelyhez való jogot is jelenti, de nem sérülhet ezen alapjog azzal, ha a munkáltató jogszerűen intézkedik a feleslegessé vált létszáma leépítéséről.
Miután az alperes felmondása jogszerű volt, a felperes pedig a munkaviszony megszűnéséhez kapcsolódóan, a munkanélküliséggel együtt járó, általában jelentkező nehézségeken túl olyan többlettényállást nem bizonyított, amely az alperes jogellenes magatartása folytán a felperesnél károsodást idézett elő, ezért jogszerűen utasították el a nem vagyoni kár iránti keresetet a bíróságok.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján, egyebekben nem érintette.
Kötelezte a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján a pervesztes felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költségének a megfizetésére.
A felperes pártfogó ügyvédje díjának viseléséről a Legfelsőbb Bíróság a Pp.87.§ -a alapján rendelkezett.
A felperes munkavállalói költségkedvezményben részesül, ezért a felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2011. november 21.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke,Dr. Hajdu Edit s.k. előadó bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Legf.Bír. Mfv. I. 10.299/2011.)