AVI 2013.3.28

Az adóhatóság az elévülési időszakon túli időszakra is folytathat vizsgálatot, de nem adózott jövedelem esetén nem állapíthat meg jogkövetkezményt [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2001-2003. adóévek vonatkozásában személyi jövedelemadó adónemben folytatott le ellenőrzést, melynek eredményeként megállapította, hogy a felperes G. Kft. egyik tulajdonosaként a tárgyi időszakban 13 769 762 forint tagi kölcsönt nyújtott, amelyre a vizsgálat megállapítása szerint a felperes által bevallott és hivatkozott jövedelmek alappal nem szolgálhattak. Ennek eredményeként a felperes terhére 5 415 213 forint adókülönbözetet, 2 707 606 forint adóbírság...

AVI 2013.3.28 Az adóhatóság az elévülési időszakon túli időszakra is folytathat vizsgálatot, de nem adózott jövedelem esetén nem állapíthat meg jogkövetkezményt [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2001-2003. adóévek vonatkozásában személyi jövedelemadó adónemben folytatott le ellenőrzést, melynek eredményeként megállapította, hogy a felperes G. Kft. egyik tulajdonosaként a tárgyi időszakban 13 769 762 forint tagi kölcsönt nyújtott, amelyre a vizsgálat megállapítása szerint a felperes által bevallott és hivatkozott jövedelmek alappal nem szolgálhattak. Ennek eredményeként a felperes terhére 5 415 213 forint adókülönbözetet, 2 707 606 forint adóbírságot és 2 893 654 forint késedelmi pótlékot állapított meg.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a 2001. és 2002. évi adóhiány összegét módosította és így - az összes adóhiány és az arra eső adóbírság változatlan hagyása mellett - a késedelmi pótlékot 2 903 283 forintra felemelte.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a tagi kölcsönök nyújtására megfelelő fedezete volt, az adóhatóság tévesen alkalmazott mérlegmódszert.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában az adóhatóság által alkalmazott mérlegmódszert megfelelőnek ítélte, hiszen az adóhatóság kronologikus egyenlegben állapítja meg, hogy adott időpontban mekkora volt az adózónak a kiadása, melynek finanszírozására nem rendelkezett fedezettel. A devizaszámlával, a E. Bankban levő pénzzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy nincs adat, és a felperes nem bizonyította, hogy ezek rendelkezésére álltak.
A becslési eljárás jogalapjával kapcsolatban hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 109. § (1)-(3) bekezdéseire, valamint a bizonyítási eszközökkel kapcsolatban az Art. 97. § (5) bekezdésére. Kifejtette, hogy az 1999. és 2000. évi kölcsönök kapcsán a felperes semmilyen szerződést nem csatolt és semmilyen módon ezeket nem igazolta. A felperes feleségének jövedelme, a családi pótlék, táppénz, illetve a tárgyi időszakbani gépjármű értékesítéséből olyan csekély jövedelem származott, hogy abból 2001. év előtt a felperesnek jelentős megtakarítása nem származhatott, amely kihatással lett volna a tárgyi időszakra vonatkozó megállapításokra.
A felperes a tagi hitel egyik forrásaként azt a 12 999 959 forintot jelölte meg, amely a vállalkozásából származott. Az elsőfokú bíróság tényként fogadta el, hogy a fenti összeget a vállalkozásból kivette, ezt ugyanis a csatolt kiadási pénztárbizonylat igazolta, amely szerint a pénz kivétele kölcsöntörlesztés címén történt. Ugyanakkor a felperesnek nem volt akkora adózott jövedelme, amely lehetővé tette volna, korábban olyan kölcsön nyújtását, amely ekkora összegű törlesztést eredményezhetett.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a keresetének történő helytadást. Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen és iratellenesen állapította meg, a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, nem vette figyelembe a felperesi beadványokban szereplő indokokat és bizonyítékokat. Részletesen kifejtette jogi álláspontját az áthozott veszteséggel, az amortizációval, a pénzintézetekben lévő pénzzel, a devizaszámlával, a vállalkozásból kivett pénzeszközökkel kapcsolatban. Ezek megfelelő forrást nyújtottak a tagi kölcsönök nyújtására.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogerős ítéletét, és az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
Az Art. 109. § (1) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.
A becslési eljárás az Art. 108. § (1) bekezdése alapján olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A (2) bekezdés értelmében az adóhatóság bizonyítja, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.
Az Art. 109. § (1) bekezdése alapján az adóhatóságnak kell bizonyítani a becslési eljárás alkalmazásának fennállását, majd ezt követően az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést, az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát, az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett. A bizonyítás lényege, hogy most már az adózó érdekkörébe áll, hogy hitelt érdemlő adatokkal igazolja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Ennek elmaradása, vagy sikertelensége az adózó hátrányára esik.
A perbeli esetben a felperes már a közigazgatási eljárásban hivatkozott olyan jövedelmekre, amelyekkel az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést kívánta igazolni. A közigazgatási iratok alapján megállapítható volt, hogy az adóhatóságok ezeket a hivatkozásokat, illetve bizonyítékokat egyenként és összességükben vizsgálták, de azokat nem fogadták el.
A Legfelsőbb Bíróság egyenként vizsgálta a felperes által hivatkozott forrásokat és az azzal kapcsolatban tett jogerős ítéleti megállapításokat. A felperes által hivatkozottak közül az alábbi tételeket nem fogadta el.
A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy az amortizációból, illetve az előző évekről áthozott veszteség elszámolásból konkrét bevétele származott. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy ezekből a pénzügyi elszámolásokból nem származik konkrétan kivehető pénzösszeg, ez a számviteli törvénynek megfelelő értékleírás, illetve veszteségelhatárolás. A tárgyi eszközök, amortizáció elszámolható, de ez pénzben nem kivehető összeget jelent. Negatív veszteség átviteléből pedig nyilvánvalóan nem származhat pozitív pénzkivétel.
A devizaszámla kapcsán nem volt megállapítható és a felperes sem tudta bizonyítani, hogy az összegek kivétele után az a vizsgált időszakban is rendelkezésre állt volna és nem került felhasználásra.
A felperesnek a E. Bank számláján valóban szerepeltek pénzösszegek, de a pénzintézetben bent lévő pénzből nyilvánvalóan nem finanszírozhatta a tagi kölcsönök befizetését. Ahhoz ugyanis ki kellett volna venni a pénzt, vagy át kellett volna utalnia azt.
A felperes hivatkozásával szemben az adóhatóság megfelelően alkalmazta az ún. mérlegmódszert, amely a bevételek, források és kiadások kronologikus sorrendjén alapul, Példaként említve, nem elég, ha az adózó azt bizonyítja, hogy 2003. december 31-én éves szintén milyen jövedelemmel rendelkezett, hanem azt kell bizonyítania, hogy a tagi kölcsön nyújtásának idején, például 2003. február 11-én a forrás rendelkezésére állt.
A felperes hivatkozásával ellentétben az Art. 109. § (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy az adóhatóság az elévülésen túli időszakban is vizsgálatot folytathasson, ha akkor keletkeztek azok a jövedelmei, amelyekre az adózó hivatkozik. Az más kérdés, hogyha ezek nem adózott jövedelmek, akkor az elévült időszak tekintetében nem állapíthat meg jogkövetkezményt.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor az alábbiak szerint elfogadta a felperesnek a 12 999 959 forintra való hivatkozását.
Az iratok alapján megállapítható volt, hogy a felperes a E. Banktól 2000. december 7. napján 9500 forintot vett fel, míg a K. Banktól 2000. december 20-án 1 900 000 forintot vett fel, amelyet a naplófőkönyv tanúsága szerint 2000. december 20-án fizetett be az egyéni vállalkozás pénztárába. Innen 2000. december 31-én vett ki 12 999 959 forintot. Ezt az elsőfokú bíróság is tényként fogadta el a kiadási pénztárbizonylatra figyelemmel. Való igaz, hogy a pénz kivételének jogcíme a beadási pénztárbizonylat szerint kölcsöntörlesztés volt. Az elsőfokú bíróság azon az alapon nem tartotta elfogadhatónak a felperes indokolását, hogy a korábbi években nem jutott olyan jövedelemhez, amely a korábbi kölcsönnyújtást igazolta volna, illetve a felperes nem tudta igazolni, hogy a kölcsön nyújtása korábban adózott jövedelméből származott volna.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint mivel ennek a kivétnek az alapját a két pénzintézettől felvett kölcsön befizetése képezte, így fel sem vetődhetett annak a kérdése, hogy ezt a felperes adózott vagy nem adózott jövedelméből nyújtotta. A felvett hitelnek a befizetésével, majd az onnan történt kivéttel a felperes megfelelő forrással rendelkezett 12 999 959 forint összegben, amelyet tagi hitel nyújtására fordíthatott. Ebben a konkrét pénzmozgási láncolatban tehát szükségtelen volt annak vizsgálata, hogy a felperes ezen jövedelméhez korábbi adózott vagy nem adózott jövedelméből származott, hiszen ez a két pénzintézettől felvett hitelkeretből származott.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmét és a keresetét a 12 999 959 forint tekintetében megalapozottnak ítélte, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét e körben megalapozatlannak tartva a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az alperes határozatát a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Az egyéb felperesi hivatkozásokkal kapcsolatban a felperesi felülvizsgálati kérelmet és keresetet megalapozatlannak ítélte.
Az adóhatóságnak az új eljárásban a Legfelsőbb Bíróság által elfogadott forrás figyelembe vételével kell megállapítani a felperest terhelő adófizetési kötelezettséget.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.071/2009.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.