adozona.hu
BH+ 2013.5.212
BH+ 2013.5.212
A munkavállaló a munkahelyi balesetét követően az elszenvedett kézsérülésével késedelmesen fordult orvoshoz, és ez a gyógyulását hátráltatta. Ez a körülmény kármegosztás alkalmazását alapozta meg, a munkáltatót a kártérítési felelőssége alól nem mentesítette [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 174. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes munkavállaló a keresetében 2008 augusztusában bekövetkezett balesetével összefüggésben vagyoni kárként 1 060 726 forint elmaradt munkabér, gyógykezeléssel felmerült 19 467 forint útiköltség és 8 hónapos időszakra elmaradt havi 6.000 forint összegű étkezési utalvány, összesen 48 000 forint összegben való megfizetését kérte. Nem vagyoni kártérítésként 2 000 000 forintban jelölte meg az igényét, továbbá 2010. szeptember 1-jétől kezdődően havi 58 609 forint járadék megfizetésére is kér...
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek elmaradt munkabért, útiköltséget, valamint 500 000 forint nem vagyoni kártérítést kamatokkal együtt. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2012. február 1-jétől minden hónap 10. napjáig havi 10 705 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes öntödei tisztító munkakörben állt az alperes alkalmazásában, amikor 2008. augusztus végén bal kezének hüvelykujja a csiszolószalaghoz hozzáért, és az egyébként alkalmazott munkavédelmi kesztyűn keresztül felszíni sérülést szenvedett. A felperes a munkahelyi vezetőnek, L. Cs.-nek a balesetet jelentette, aki elsősegélyben részesítette, majd a munkavállaló továbbdolgozott. Ezt követően a felperes bal kezének hüvelykujja gyakran fájt, megdagadt, mozgásában egyre inkább korlátozva volt. A felperes 2008 novemberében fordult a M. Kórház Rendelőintézete Traumatológiai Szakambulanciájához, ahol megállapították, hogy megsérült a bal kezének I. ujja feszítőina, a köröm alatti végpercnél részlegesen elszakadt. A felperest a traumatológián konzervatív módon kezelték, melynek eredménytelenségét követően műtétet végeztek. Az ujjhajlító ín részleges szakadása következtében a felperesnél legfeljebb 2%-ban számszerűsíthető marandó testi fogyatékosság alakult ki.
A felperes 2008. novembertől 2009 májusáig táppénzes betegállományban volt. Ezt követően az üzemorvos eredeti munkakörének ellátására alkalmasnak találta. Mivel azonban a felperes 2009. júniusában nem tudta ellátni a rábízott tevékenységet, és magas vérnyomásos alapbetegségben is szenvedett, rácsüzemi kisegítő munkakörbe osztották be két műszakos munkarendbe azzal, hogy éjszakai munkavégzést nem teljesíthet.
Miután a felperes a munkahelyén az általa ellátott segédmunkás munkakörben nem érezte jól magát, saját maga kezdeményezte 2009. szeptember 2-án a munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését.
A munkaügyi bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a felperes bal kéz hüvelykujjának sérülése munkahelyen, munkaidőben, munkavégzés közben történt. Kétséget kizáróan az orvosszakértő és a kezelőorvos nem tudta véleményezni, hogy az augusztusi baleset következménye a felperes sérülése. Nem merült fel azonban adat arra, hogy a felperes a munkahelyi körülményeken kívül szalagos csiszológéppel máshol is dolgozott volna, ezért a bíróság a felperes sérülése és az augusztusi baleset között az okozati összefüggést megállapította. Ez utóbbi bekövetkezését L. Cs. tanúvallomása megerősítette, e tekintetben a perben aggály nem merült fel.
A felperes jelentős késedelemmel fordult sérülésével orvoshoz, az időben végzett kezelés igen nagy fokban megnövelte volna annak az esélyét, hogy a sérülés fogyatékosság hátrahagyása nélkül gyógyuljon. Tekintettel arra, hogy az orvosszakértők nem tudták meghatározni a maradéktalan gyógyulás esélyét, a bíróság a felperes vétkes magatartását az okozati összefüggés tekintetében 50%-osra értékelte, és az alperest a felperes bekövetkezett káraiban ennek megfelelően marasztalta. Nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a felperes bármilyen munkavédelmi szabályt megszegett volna, a művezető tanúvallomása szerint az egyéni védőeszközt használta. Ezért további kármegosztást az alperes javára a bíróság nem alkalmazott.
A kifejtettek alapján az elsőfokú bíróság a felperes elmaradt jövedelme, illetve a járadék és az útiköltségtérítés körében az 50%-os kármegosztás alapján számolta ki az alperesi marasztalás összegét.
A bíróság a nem vagyoni kártérítést illetően a felperes javára 500 000 forintot állapított meg. Értékelte, hogy a felperes pszichés állapotában az orvosszakértői véleményből megállapíthatóan a betegség szintjét elérő károsodás a mindennapi életben való korlátozottságát nem jelenti ugyan, de az egy folyamatos feszültségszintet fenntart. A peradatok szerint a felperes testi és pszichés korlátozottsága a baleset bekövetkezését követő évek múlva is fennállt, testi korlátozása várhatóan végleges.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, a fellebbezett részét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a sérülés jellege és a felperes első orvosi vizsgálatra jelentkezésekor észlelt állapota alapján, hogy az augusztusi balesetből a novemberben észlelt maradványállapot kialakulhatott. Nem merült fel arra peradat, hogy a felperes a munkahelyén kívül máshol olyan tevékenységet folytatott volna szalagos csiszológéppel, amelytől a perbeli sérüléssel járó balesete bekövetkezhetett volna.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes sérülése és az augusztusi baleset között az okozati összefüggés fennállt, ezért az alperes az Mt. 174. § (1) bekezdése szerinti objektív kárfelelőssége alapján vétkességre tekintet nélkül felel a felperesnek okozott kárért.
Az elsőfokú bíróság a kármegosztás körében helyesen mérlegelte azt, hogy a felperes vétkesen, neki felróhatóan, késedelmesen fordult orvoshoz. Ugyancsak helytállóan értékelte az elsőfokú bíróság a körülményeket a nem vagyoni kártérítés összegének megállapítása során is. A felperes kialakult mozgáskorlátozottsága miatti pszichés állapota számára folyamatos feszültséget okoz. A testi korlátozottságában javulás nem várható, és a szakvélemény nem zárta ki azt sem, hogy az idő előrehaladtával az állapota romolhat.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a keresetet elutasító határozat hozatalára irányult. Álláspontja szerint az általa közölt tények és körülmények nem kerültek értékelésre, ennek indokát sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem adta, ezáltal sérült a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése, valamint a Pp. 221. §-ának (1) bekezdése.
A perben kirendelt orvosszakértő nyilatkozata szerint a perbeli sérülés és az orvoshoz fordulás között eltelt idő legkevesebb egy hét volt, de lehetett jóval több is. A bíróság csupán arra figyelemmel fogadta el a felperes állításait a baleset vonatkozásában, hogy nem merült fel közvetlen bizonyíték arra, miszerint más alkalommal is érte baleset, mely ínsérülést eredményezett. A bíróság tévesen nem vette figyelembe, hogy a felperes 2008. augusztus 5. és október 15. között négy alkalommal járt orvosnál anélkül, hogy szólt volna az ujj sérüléséről, munkateljesítménye eközben pedig folyamatosan növekedett.
A felperes nem az adott helyzetben elvárható módon járt el, amikor a kézsérülésével több hónapon keresztül nem fordult orvoshoz annak ellenére, hogy más betegségei miatt többször járt egészségügyi intézményben. A bírói gyakorlat egységes abban a vonatkozásban, hogyha valamilyen magatartás tanúsításával esély lett volna arra, hogy a károsodás ne következzen be, akkor ezen magatartás tanúsításának elmaradása kárfelelősséget alapoz meg. Ezekben az esetekben nem vizsgálandó az esély százalékos mértéke, bármekkora lehetőség megalapozza a teljes kárfelelősséget. A jelen esetben azonban a bíróságok ezt tévesen értelmezték.
Az alperes álláspontja szerint marasztalása egyáltalán nem lehetséges, és az 50-50%-os kármegosztás alapvetően téves. A bíróság arra hivatkozással határozta meg a kármegosztás arányát, hogy az orvosszakértő és a tanúként meghallgatott kezelőorvos nem tudták megjelölni a maradéktalan gyógyulás esélyét.
Az alperes hivatkozása szerint a következetes ítélkezési gyakorlat szerint is eltúlzott az 500.000 forintos nem vagyoni kártérítés figyelemmel arra, hogy a felperes jelenleg is olyan munkát végez, amely mindkét kéz használatát igénylő fizikai jellegű. A jobbkezes felperes a sérülés előtt sem végzett olyan tevékenységet, amely a bal kéz finom működését igényelte volna.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok újraértékelésének, azaz felülmérlegelésnek. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértés a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat csak meg.
A perbeli időben hatályos 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 174. §-a szerint a munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott káráért vétkességre tekintet nélkül teljes mértékben felel. Akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.
Az eljáró bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a felperes bal kéz hüvelykujjának sérülését munkahelyén, munkaidőben, munkaköri kötelezettségének ellátása közben szenvedte el. A munkahelyi baleset tényét megállapította az OMMF D.-i Munkavédelmi Felügyelősége és alátámasztotta L. Cs. munkahelyi vezető tanúvallomása, aki a felperest elsősegélyben részesítette.
A felperes a balesetet követően hosszabb idő elteltével jelentkezett ujj sérülése miatt az orvosnál, ez azonban többlettényállási elem hiányában az alperes kártérítési felelősség alóli kimentésére önmagában nem alkalmas. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény illetve a kezelőorvos tanúvallomása egyaránt alátámasztotta, hogy az augusztusi balesetből a novemberi maradványállapot kialakulhatott.
Az eljáró bíróságok helytállóan értékelték, hogy a felperes késedelmesen fordult a baleseti sérüléssel összefüggésben szakorvoshoz, és ez a gyógyulását hátráltatta. A bíróságok a kármegosztás körében értékelték azon felperesi magatartást, hogy 2009. augusztus és október között több alkalommal járt orvosnál anélkül, hogy az ujján lévő seb ellátását is kezdeményezte volna. A bíróságok által alkalmazott kármegosztás jogszabálysértés megállapítására nem adott módot, az megfelelt a következetes ítélkezési gyakorlatnak is.
Az Mt. 177. § (2) bekezdése értelmében meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, amely nem vagyoni kár. Nem vagyoni károsodást jelent az egészség és a testi épség védelme megvalósulásának közvetlen akadályozása (például korábbi munkakör ellátására való alkalmatlanság, életkörülmények elnehezülése, pszichés károsodás). A nem vagyoni személyiségi értékek sérelme esetén nem vagyoni kártérítésként a károsultat ért nem vagyoni hátrány hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról kell gondoskodni. Ennek során a személyt ért hátrány meghatározásának nincs objektív zsinórmértéke, így a nem vagyoni kártérítés összegének megállapításánál az eset konkrét sajátosságainak, a károsult személyi körülményeinek van jelentősége a józanság és a mértéktartás alapján [34/1992. (VI. 1.) AB határozat]. A másodfokú bíróság a felperes egészséget ért sérelmét részletesen értékelte, az összeg megállapításánál tekintettel volt a sérelem súlyára, jellegére, közvetlen és közvetett következményeire és így törvénysértés nélkül határozta meg a viszonylagos kiegyenlítésre szolgáló pénzbeli kárpótlás összegét.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Kúria Mfv.I.10.558/2012.)
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Kaposvári Munkaügyi Bíróságnál 5.M.533/2010. szám alatt megindított és másodfokon a Kaposvári Törvényszék 3.Mf.20.365/2012/2. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt napon belül - 15 000 (tizenötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 133 500 (egyszázharmincháromezer-ötszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
A Kaposvári Munkaügyi Bíróság 5.M.533/2010/34. számú ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek elmaradt munkabért, útiköltséget, valamint 500.000 forint nem vagyoni kártérítést kamatokkal együtt. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2012. február 1-jétől minden hónap 10. napjáig havi 10 705 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította rögzítve, hogy a felek a költségeiket maguk viselik. Az alperest illeték és állam által előlegezett költség megfizetésére is kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes öntödei tisztító munkakörben állt az alperes alkalmazásában, amikor 2008. augusztus végén bal kezének hüvelykujja a csiszolószalaghoz hozzáért, és az egyébként alkalmazott munkavédelmi kesztyűn keresztül felszíni sérülést szenvedett. A felperes a munkahelyi vezetőnek, L. Cs.-nek a balesetet jelentette, aki elsősegélyben részesítette, majd a munkavállaló továbbdolgozott. Ezt követően a felperes bal kezének hüvelykujja gyakran fájt, megdagadt, mozgásában egyre inkább korlátozva volt. A felperes 2008 novemberében fordult a M. Város Önkormányzat Kórház Rendelőintézete Traumatológiai Szakambulanciájához, ahol megállapították, hogy megsérült a bal kezének I. ujja feszítőina, az a köröm alatti végpercnél részlegesen elszakadt. A felperest a traumatológián konzervatív módon kezelték, melynek eredménytelenségét követően műtétet végeztek. Az ujjhajlító ín részleges szakadása következtében a felperesnél legfeljebb 2 %-ban számszerűsíthető marandó testi fogyatékosság alakult ki.
A felperes 2008. novembertől 2009 májusáig táppénzes betegállományban volt. Ezt követően az üzemorvos eredeti munkakörének ellátására alkalmasnak találta. Mivel azonban a felperes 2009. júniusában nem tudta ellátni a rábízott tevékenységet, és magas vérnyomásos alapbetegségben is szenvedett, rácsüzemi kisegítő munkakörbe osztották be két műszakos munkarendbe azzal, hogy éjszakai munkavégzést nem teljesíthet.
Mivel a felperes a munkahelyén az általa ellátott segédmunkás munkakörben nem érezte jól magát, saját maga kezdeményezte 2009. szeptember 2-án a munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését.
A munkaügyi bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a felperes bal kéz hüvelykujjának sérülése munkahelyen, munkaidőben, munkavégzés közben történt. Kétséget kizáróan az orvosszakértő és a kezelőorvos nem tudta véleményezni, hogy az augusztusi baleset következménye a felperes sérülése. Nem merült fel adat arra, hogy a felperes a munkahelyi körülményeken kívül szalagos csiszológéppel máshol is dolgozott volna, ezért a bíróság a felperes sérülése és az augusztusi baleset között az okozati összefüggést megállapította. Ez utóbbi bekövetkezését L. Cs. tanúvallomása megerősítette, e tekintetben a perben aggály nem merült fel.
A felperes jelentős késedelemmel fordult sérülésével orvoshoz, az időben végzett kezelés igen nagy fokban megnövelte volna annak az esélyét, hogy a sérülés fogyatékosság hátrahagyása nélkül gyógyuljon.
Tekintettel arra, hogy az orvosszakértők nem tudták meghatározni a maradéktalan gyógyulás esélyét, a bíróság a felperes vétkes magatartását az okozati összefüggés tekintetében 50 %-osra értékelte, és az alperest a felperes bekövetkezett káraiban ennek megfelelően marasztalta. Nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a felperes bármilyen munkavédelmi szabályt megszegett volna, a művezető tanúvallomása szerint az egyéni védőeszközt használta. Ezért további kármegosztást az alperes javára a bíróság nem alkalmazott.
A munkaügyi bíróság elutasította a felperes azon hivatkozását, hogy már a 2009. áprilisi vizsgálat során a foglalkozás-egészségügyi orvos értékelhette volna a magas vérnyomását, ez azonban nem történt meg. A felperes ezzel kapcsolatosan panaszt nem említett, a vizsgálat elsősorban a keresőképtelenség okát szolgáltató kézsérülésre terjedt ki, így az orvos esetleges mulasztása a felperesnek hátrányt nem okozott.
A kifejtettek alapján az elsőfokú bíróság a felperes elmaradt jövedelme, illetve a járadék és az útiköltségtérítés körében az 50 %-os kármegosztás alapján számolta ki az alperesi marasztalás összegét.
A bíróság a nem vagyoni kártérítést illetően a felperes javára 500 000 forintot állapított meg. Értékelte, hogy a felperes pszichés állapotában az orvosszakértői véleményből megállapíthatóan a betegség szintjét elérő károsodás a mindennapi életben való korlátozottságát nem jelenti ugyan, de az egy folyamatos feszültségszintet fenntart. A peradatok szerint a felperes testi és pszichés korlátozottsága a baleset bekövetkezését követő évek múlva is fennállt, testi korlátozása várhatóan végleges.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Kaposvári Törvényszék 3.Mf.20.365/2012/2. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, a fellebbezett részét helybenhagyta. Az alperest fellebbezési eljárási költség és fellebbezési eljárási illeték viselésére kötelezte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a sérülés jellege és a felperes első orvosi vizsgálatra jelentkezésekor észlelt állapota alapján, hogy az augusztusi balesetből a novemberben észlelt maradványállapot kialakulhatott. Nem merült fel arra peradat, hogy a felperes a munkahelyén kívül máshol olyan tevékenységet folytatott volna szalagos csiszológéppel, amelytől a perbeli sérüléssel járó balesete bekövetkezhetett volna.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes sérülése és az augusztusi baleset között az okozati összefüggés fennállt, ezért az alperes az Mt. 174. § (1) bekezdése szerinti objektív kárfelelőssége alapján vétkességre tekintet nélkül felel a felperesnek okozott kárért.
Az elsőfokú bíróság a kármegosztás körében helyesen mérlegelte azt, hogy a felperes vétkesen, neki felróhatóan, késedelmesen fordult orvoshoz. Ugyancsak helytállóan értékelte az elsőfokú bíróság a körülményeket a nem vagyoni kártérítés összegének megállapítása során is. A felperes kialakult mozgáskorlátozottsága miatti pszichés állapota számára folyamatos feszültséget okoz. A testi korlátozottságában javulás nem várható, és a szakvélemény nem zárta ki azt sem, hogy az idő előrehaladtával az állapota romolhat.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a keresetet elutasító, a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalára irányult a felperes perköltségben való marasztalása mellett.
Az alperes álláspontja szerint az általa közölt tények és körülmények nem kerültek értékelésre, ennek indokát sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem adta, ezáltal sérült a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése, valamint a Pp. 221. §-ának (1) bekezdése.
A perben kirendelt orvosszakértő a 20. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv 3. oldalán rögzített nyilatkozata szerint a perbeli sérülés és az orvoshoz fordulás között eltelt idő legkevesebb egy hét volt, de lehetett jóval több is. A bíróság csupán arra figyelemmel fogadta el a felperes állításait a baleset vonatkozásában, hogy nem merült fel közvetlen bizonyíték arra, miszerint más alkalommal is érte baleset, mely ínsérülést eredményezett. A bíróság tévesen nem vette figyelembe, hogy a felperes 2008. augusztus 5. és október 15. között négy alkalommal járt orvosnál anélkül, hogy szólt volna az ujj sérüléséről, munkateljesítménye eközben pedig folyamatosan növekedett.
A felperes nem az adott helyzetben elvárható módon járt el, amikor a kézsérülésével több hónapon keresztül nem fordult orvoshoz annak ellenére, hogy más betegségei miatt többször járt egészségügyi intézményben.
A bírói gyakorlat egységes abban a vonatkozásban, hogyha valamilyen magatartás tanúsításával esély lett volna arra, hogy a károsodás ne következzen be, akkor ezen magatartás tanúsításának elmaradása kárfelelősséget alapoz meg. Ezekben az esetekben nem vizsgálandó az esély százalékos mértéke, bármekkora lehetőség megalapozza a teljes kárfelelősséget. A jelen esetben azonban a bíróságok ezt tévesen értelmezték.
Az alperes álláspontja szerint marasztalása egyáltalán nem lehetséges, és az 50-50 %-os kármegosztás alapvetően téves. A bíróság arra hivatkozással határozta meg a kármegosztás arányát, hogy az orvosszakértő és a tanúként meghallgatott kezelőorvos nem tudták megjelölni a maradéktalan gyógyulás esélyét. A szakértői vélemény az össz-egészségkárosodást 1 %-os mértékben állapította meg.
Az alperes hivatkozása szerint a következetes ítélkezési gyakorlat szerint is eltúlzott az 500.000 forintos nem vagyoni kártérítés figyelemmel arra, hogy a felperes jelenleg is olyan munkát végez, amely mindkét kéz használatát igénylő fizikai jellegű. A jobbkezes felperes a sérülés előtt sem végzett olyan tevékenységet, amely a bal kéz finom működését igényelte volna.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult az alperes felülvizsgálati költségben való marasztalása mellett.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok újraértékelésének, azaz felülmérlegelésnek. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértés a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat csak meg [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH.2001.197., BH.2002.29.].
A perbeli időben hatályos 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 174. §-a szerint a munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott káráért vétkességre tekintet nélkül teljes mértékben felel. Akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.
Az eljáró bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a felperes bal kéz hüvelykujjának sérülését munkahelyén, munkaidőben, munkaköri kötelezettségének ellátása közben szenvedte el. A munkahelyi baleset tényét megállapította az OMMF D.-i Munkavédelmi Felügyelősége és alátámasztotta L. Cs. munkahelyi vezető tanúvallomása, aki a felperest elsősegélyben is részesítette.
A felperes a balesetet követően hosszabb idő elteltével jelentkezett ujj sérülése miatt az orvosnál, ez azonban többlettényállási elem hiányában az alperes kártérítési felelősség alóli kimentésére önmagában nem alkalmas. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény illetve a kezelőorvos tanúvallomása egyaránt alátámasztotta, hogy az augusztusi balesetből a novemberi maradványállapot kialakulhatott.
Az eljáró bíróságok helytállóan értékelték, hogy a felperes késedelmesen fordult a baleseti sérüléssel összefüggésben szakorvoshoz, és ez a gyógyulását hátráltatta. A bíróságok a kármegosztás körében értékelték azon felperesi magatartást, hogy 2009. augusztus és október között több alkalommal járt orvosnál anélkül, hogy az ujján lévő seb ellátását is kezdeményezte volna. A bíróságok által alkalmazott kármegosztás jogszabálysértés megállapítására nem adott módot, az megfelelt a következetes ítélkezési gyakorlatnak is.
Az Mt. 177. § (2) bekezdése értelmében meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, amely nem vagyoni kár. Nem vagyoni károsodást jelent az egészség és a testi épség védelme - megvalósulásának közvetlen akadályozása (például korábbi munkakör ellátására való alkalmatlanság, életkörülmények elnehezülése, pszichés károsodás). A nem vagyoni személyiségi értékek sérelme esetén nem vagyoni kártérítésként a károsultat ért nem vagyoni hátrány hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról kell gondoskodni. Ennek során a személyt ért hátrány meghatározásának nincs objektív zsinórmértéke, így a nem vagyoni kártérítés összegének megállapításánál az eset konkrét sajátosságainak, a károsult személyi körülményeinek van jelentősége a józanság és a mértéktartás alapján [34/1992. (VI. 1.) AB határozat]. A másodfokú bíróság a felperes egészséget ért sérelmét részletesen értékelte, az összeg megállapításánál tekintettel volt a sérelem súlyára, jellegére, közvetlen és közvetett következményeire és így törvénysértés nélkül határozta meg a viszonylagos kiegyenlítésre szolgáló pénzbeli kárpótlás összegét.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az alperes perköltség fizetési kötelezettsége a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul, míg illetéket az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (1) bekezdése, illetve 13. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján kell fizetnie.