adozona.hu
BH+ 2013.5.207
BH+ 2013.5.207
A felszámoló önálló döntési jogkörébe tartozik, hogy az adós vagyonának értékelésére kit kér fel szakértőként. A zálogjoggal terhelt vagyontárgy értékesítése kapcsán befolyt árbevétellel szemben érvényesítendő költségek mértéke azonban a zálogjogosult által vitatható [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 49/D. § (1) bek., 54. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós felszámolását a megyei bíróság 2009. december 16-án indította meg, felszámolóként a T.-L. Zrt.-t jelölve ki.
A felszámoló az adós vagyonának értékesítése során 2010. február 3-án ingatlanforgalmi szakértői véleményt készíttetett a R. 082/38 hrsz.-ú ingatlanról. Az ingatlanértékesítés a második pályázati kiírás után eredményes volt, azt a kifogást benyújtó hitelező cégcsoportjához tartozó vevő 499 000 000 Ft vételárért megvásárolta. A felszámoló megküldte a vagyonértékesítéssel összef...
BH+ 2013.5.207 A felszámoló önálló döntési jogkörébe tartozik, hogy az adós vagyonának értékelésére kit kér fel szakértőként. A zálogjoggal terhelt vagyontárgy értékesítése kapcsán befolyt árbevétellel szemben érvényesítendő költségek mértéke azonban a zálogjogosult által vitatható [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 49/D. § (1) bek., 54. §].
Az adós felszámolását a megyei bíróság 2009. december 16-án indította meg, felszámolóként a T.-L. Zrt.-t jelölve ki.A felszámoló az adós vagyonának értékesítése során 2010. február 3-án ingatlanforgalmi szakértői véleményt készíttetett a R. 082/38 hrsz.-ú ingatlanról. Az ingatlanértékesítés a második pályázati kiírás után eredményes volt, azt a kifogást benyújtó hitelező cégcsoportjához tartozó vevő 499 000 000 Ft vételárért megvásárolta. A felszámoló megküldte a vagyonértékesítéssel összefüggő elszámolást a hitelezőnek, mely - egyeztetést követően - egyebek mellett vagyonértékelési díjként és ügyvédi munkadíjként 1 000 000-1 000 000 Ft-ot tartalmazott. A hitelező az összegeket kifogásolta. Álláspontja szerint a vagyonértékelési díj 300 000 Ft-ot, míg az ügyvédi munkadíj 500 000 Ft-ot érhet el, kérte a bíróságot, hogy ez összegek figyelembe vételével kötelezze a felszámolót új elszámolás készítésére. Arra hivatkozott, hogy 2009 júliusában független szakértőt bízott meg az értékbecsléssel, amelynek költsége csak 187 500 Ft volt. Ezt a szakvéleményt felajánlotta a felszámolónak, aki azonban azt nem fogadta el. Arra is hivatkozott, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság egy ügyben azt fejtette ki, hogy tapasztalatai alapján 100-200 ezer forintért készítik el az ingatlanforgalmi értékbecslést, ezért jelen ügyben a felszámolót terheli a bizonyítás ezzel szemben.
Az adásvételi szerződés készítésével kapcsolatban indokolatlannak tartotta ügyvéd igénybe vételét, arra hivatkozva, hogy a felszámolónak a hitelezői érdekek védelme érdekében közjegyzőt kellett volna felkérnie az ügyvéd helyett, ugyanis a közjegyzői díjszabás szerint a közjegyző sokkal kevesebb összegért készítette volna el az okiratot.
Utalt a 3/2010. (X. 15.) PJE jogegységi döntésben foglaltakra, mely szerint a teljesítési segéd igénybevétele folytán felmerült kiadásnak a felszámolási költségek között történő jogszabálysértő elszámolása miatt kifogást lehet előterjeszteni, s annak megalapozottsága esetén az eredeti állapot helyreállítására lehet a felszámolót kötelezni.
A felszámoló megszegte a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényben (Cstv.) írt kötelezettségét, mert nem próbálta meg minimalizálni a felszámolási költségeket annak érdekében, hogy a hitelezők nagyobb kielégítéshez jussanak, emiatt az eljárása jogszabálysértő és károkozó.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Kifejtette, hogy a vagyonértékelést a hitelező soha nem ajánlotta fel, annak létéről már csak akkor értesült, amikor a hitelező kifogásolta a költségeket, de azt a hitelező ekkor sem adta át. Álláspontja szerint a vagyonértékelésre és az ügyvédi munkadíjra elszámolt díj az eladási ár 0,2%-át teszi ki, amely nem tekinthető eltúlzottnak. Utalt arra, hogy a közjegyzői ügyintézés körülményesebb, lassúbb, és a közjegyzők általában a kész szerződést foglalják okiratba, itt azonban az ügyvédnek még egyeztetnie is kellett.
Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította.
A végzés indokolásában elsőként kifejtette, hogy a 3/2010. (X. 15.) PJE döntésben foglaltakat akkor lehet alkalmazni, ha a felszámoló jogszerűtlenül vette igénybe a teljesítési segédet, az összegszerűséget azonban e jogegységi határozat alapján nem lehet vizsgálni. A hitelező a költségek felszámolásának jogszerűségét nem vitatta, csupán azokat eltúlzottnak tartotta. Az ilyen jellegű jogviták alapvetően peres eljárásra tartozó kérdések, a kifogásolási eljárásban ebben a tárgykörben érdemi döntés nem hozható, miután a jelen eljárás nem kontradiktórius és bizonyítási eljárás sem kerül lefolytatásra. A felszámoló igazolta a felmerült díjakat, ezért azt jogszerűen számolta el és vonta le az árbevételből.
Utalt arra, hogy van olyan bírósági gyakorlat, amely az összegszerűséget is vizsgálat tárgyává teszi, ilyenkor azonban a bizonyítási teher a kifogás előterjesztőjére hárul.
A hitelező által felhívásra becsatolt 2009. július 14-i értékbecslési megbízási szerződést az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, mert a vizsgált időszak 2010 februárjától a szerződés megkötéséig terjedt. Kifejtette álláspontját a hitelező által hivatkozott "hivatalos tudomással" kapcsolatban, s megállapította, hogy az eljáró bíróságnak nincs hivatalos tudomása az általa tárgyalt, előtte folyamatban levő perek tapasztalatai alapján a 2010. évben kialakult ingatlanforgalmi szakértői díjakról, ezért arra, mint hivatalos tudomására, köztudomású tényre nem hivatkozhat, arra tényállást nem alapíthat. Miután a hitelező nem igazolta, hogy az eljárásbeli időszakban a felszámoló igazolt értékesítési költségei aránytalanul eltúlzottak, ezért a kifogást elutasította.
A hitelező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a 3/2010. (X. 15.) PJE számú jogegységi határozatban foglaltakat nem az aránytalan költségelszámolásra, hanem az indokolatlanul igénybe vett teljesítési segédek kapcsán felmerült felszámolási költségre kell alkalmazni. Álláspontja szerint azonban az ott kifejtettek irányadók jelen ügyben is annyiban, hogy indokolatlan költség elszámolására a felszámoló a zálogjogosultat megillető követelés kapcsán sem jogosult. Egyetértett ugyanakkor az elsőfokú bírósággal abban, hogy ha a hitelező az elszámolást kifogással támadja meg, akkor a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében őt terheli a bizonyítás arra nézve, hogy valamely igazoltan felmerült költségtétel nyilvánvalóan túlzott összegben szerepel, s az általa csatolt bizonyítékok alapján a valós, reális összeg megnyugtatóan megállapítható. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával is, hogy a hitelező ennek a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.
Megjegyezte, hogy a felszámolónak a hitelezők érdekeit szem előtt tartva kell eljárnia, amely magában foglalja a költségek minimalizálását, az adós vagyonának minél nagyobb értéken történő értékesítését. A hitelezői érdekek védelme azonban nem szűkíthető le az összegszerűség kérdésére, a felszámolónak mérlegelnie kell az egyes intézkedések egyéb hatásait, így például, hogy az nem eredményezi-e az értékesítés és ezáltal a felszámolási eljárás szükségtelen elhúzódását, nem keletkeztet-e újabb, egyébként elkerülhető, szükségtelen felszámolási költségeket. A felszámoló mérlegelési körébe tartozik, hogy az adós ingatlanának átruházása során jogi képviselőként ügyvédet vesz-e igénybe, vagy közjegyzőt bíz meg a feladatok ellátásával, önmagában az ügyvéd igénybevétele tehát nem kifogásolható.
A hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős végzés ellen, melyben kérte annak hatályon kívül helyezését, tartalmilag az elsőfokú végzés megváltoztatását és a kifogásának helytadó döntés meghozatalát. Állította, hogy a jogerős végzés sérti a Pp. 163. § (3) bekezdését, a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdését, a Cstv. preambulumát és az 1. § (3) bekezdését.
Továbbra is arra hivatkozott, hogy a felszámoló túlzott költségeket számolt el, amit a hitelezőnek nem kell bizonyítania, mert köztudomású tényekről van szó. Álláspontja szerint önmagában az, hogy a felszámoló igazolja a költséget, még nem alapozza meg annak jogszerűségét. A felszámolónak ugyanis minimalizálnia kell a költségeket, a lehetséges megoldások közül az olcsóbbat, a hitelezők részére nagyobb megtérülést jelentő megoldást kell választania.
Az ésszerű gazdálkodás követelményébe tartozik, hogy a felszámoló az olcsóbb igazságügyi szakértővel, illetve közjegyzővel végeztesse el a feladatot.
Kifogásolta azt is, hogy a Ptk. 367. § (3) bekezdésében foglaltakkal ellentétben miért az eladó viselte az ügyvédi munkadíjat, amely a szerződéskötési költségek közé tartozik. A felszámoló nem bizonyította, hogy ezzel a megoldással jobb vételi ajánlatot ért el.
A vagyonértékelési díj nagyságával kapcsolatos hivatalos tudomás tekintetében kifejtette, hogy a hitelező által megbízott szakértő az ingatlan értékbecslésekor a felszámoló által eredetileg érvényesíteni kívánt díjnak kevesebb mint a tized részéért végezte el a feladatot. A felszámoló nem igazolta, mi indokolta a különbséget. Hivatkozott az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendeletben foglaltakra, mely szerint 4000 Ft-os óradíjjal számolhat a szakértő. Igazságügyi szakértő felkérése esetén ez a szakértő nem számolt volna fel ilyen magas összeget (az általános igazságügyi szakértői díj 30-szorosa). Álláspontja szerint ezekről a bíróságnak hivatalos tudomása kell, hogy legyen.
A közjegyző igénybe vételével kapcsolatban részletezte, hogy a 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet szerint a közjegyző 780 000 Ft-ért elkészítette volna az adásvételi szerződést. Az adásvételi szerződés nem bonyolult, nem igényelt olyan különleges szakértelmet, mellyel a közjegyző ne rendelkezett volna. Az ügyvéd nem kaphat többet ezért a munkáért annál, mintha közjegyző készítette volna azt el, illetve az értékbecslő cég sem kaphat többet egy igazságügyi szakértő által kért összegnél.
A felszámoló megsérti a Ptk. és a Cstv. előírásait, ha két azonos értékű, azonos eredményt hozó megoldás közül nem az olcsóbbat választja. Mivel a hitelező által kifogásolt tételek jogszabályok által meghatározott tarifákon alapulnak és köztudomásúak, azokat nem kellett bizonyítania.
Az adós nevében eljáró felszámoló felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen kérte a felülvizsgálati kérelem elutasítását érdemi vizsgálat nélkül, arra hivatkozva, hogy a hitelező a jogsértést nem bizonyította, nem támasztotta alá. Érdemben kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását.
Rámutatott, hogy a vagyonértékelés díja a megállapított érték - 720 870 000 Ft - 0,13%-a, az eladási árnak - 500 000 000 Ft-nak - pedig 0,2%-a. Továbbra is állította, hogy az értékbecslést a hitelező nem ajánlotta fel, nem adta át, nem mutatta be a felszámolónak. A hitelező által említett 80-100 ezer forintos díj nem a piaci realitásokat mutatja, mert az ingatlan 36 060 m2, melyen több felépítmény található. Ezen épült fel 8 db, egyenként 1800 m2 alapterületű gabonatároló, egy 1200 m2 alapterületű géptároló, s az ezeket kiszolgáló helyiségek. Miután több, nagy méretű épületet is értékelni kellett szakszerűen, ezért a kifizetett vagyonértékelési díjat nem tartja eltúlzottnak.
Az ügyvédi munkadíj vonatkozásában kifejtette, hogy az ügyvéd többször egyeztetett, levelezett a szerződés részleteiről, megjelent a vevő irodájában a szerződés aláírásakor. A közjegyzői ügyintézés esetén sokkal lassabb és körülményesebb szerződéskötésre kerülhetett volna sor. Miután nem egy egyszerű szerződésről volt szó - ahogyan azt a hitelező állítja -, a közjegyzői díj is elérte volna az okiratszerkesztő ügyvéd részére kifizetett 1 000 000 Ft összegű díjat, különös tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelemben már 780 000 Ft-ban jelölte meg a hitelező a közjegyzői díjat és a közjegyző személyes megjelenéséért külön díj számítható fel. Ezen felül el kellett intéznie az ügyvédnek a tulajdoni lapon levő, be nem jegyzett, elintézetlen széljegyeket a vevő tulajdonszerzésre érdekében.
Arra a kérdésre, hogy miért az eladó viselte az ügyvédi munkadíjat előadta, hogy a Ptk. 367. § (3) bekezdése szerint ez diszpozitív szabály, a felek megállapodásától függ. A felszámoló úgy ítélte meg, hogy ez a megoldás nagyban elősegíti az értékesítést. Egyébként ezt a hitelező sem kifogásolta a hitelezői tájékoztatón.
A Kúria a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból nem jogszabálysértő.
A Kúriának elsőként abban a kérdésben kellett állást foglalnia, van-e lehetőség a felszámolási eljárásban a felszámoló által jogosan igénybe vett teljesítési segédek részére kifizetett megbízási és egyéb díjak felülvizsgálatára, ténylegesen annak vizsgálatára, hogy a felszámoló kárt - vagyonhiányt - okozott-e az adósnak azzal, hogy a kifogásolt magas összegű megbízási díjban állapodott meg.
A Kúria álláspontja szerint a felszámoló szervezet - mint ahogyan azt a Kúria a Gfv. X.30.298/2011/6. számú végzésében is kifejtette - a bíróság által a felszámolási tevékenység lefolytatására kijelölt szakértő, mely a felszámolási nemperes eljárás szabályai szerint végzi speciális szakértői tevékenységét. A felszámoló díját - mint ahogyan a szakértőét is - a bíróság állapítja meg, és ennek keretein belül a felszámoló által az adósnak okozott kárt a felszámolói díjjal szemben elszámolhatja. A vagyonhiány megállapítása körében a bíróságnak bizonyítási eljárást kell lefolytatnia, és ennek keretében a feleket meg kell hallgatnia.
A másodfokú bíróság helytállóan foglalt állást akként, hogy indokolatlan költség elszámolására a felszámoló a zálogjogosultat megillető követelés kapcsán sem jogosult.
Mindezekből következően a Kúria által eldöntendő következő jogkérdés az volt, fennáll-e a felszámolónak az a kötelezettsége, amelyet a hitelező állít, azaz, hogy az igazságügyi szakértői listában felsorolt szakértőt kellett volna megbíznia a vagyonértékeléssel, illetve megállapítható-e, hogy a kedvezőbb közjegyzői díjszabásra tekintettel a felszámoló az értékesítés során az ügyvédet indokolatlanul alkalmazta.
A hitelező által hivatkozott, az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet kifejezetten csak a bírósági eljárás során kijelölt szakértők díjára vonatkozóan állapít meg korlátokat. Amennyiben az igazságügyi szakértőt nem bírósági eljárásban rendelik ki, hanem megbízási szerződés alapján végzi a munkáját, a díjakra vonatkozóan e jogszabály nem irányadó. Ebből következően nem helytálló a hitelezőnek az az érvelése, hogy ha egy igazságügyi szakértőt kért volna fel a felszámoló, úgy sokkal kisebb összegért végezte volna el a feladatot. A hitelező ugyan többször hivatkozott rá, de az eljárás során nem csatolta be az általa felkért szakértő által készített szakvéleményt, csak a közöttük létrejött megbízási szerződést. Így nem állapítható meg, hogy elkészült-e a szakvélemény és az milyen részletességgel, milyen összehasonlító adatok figyelembevételével tartalmazza a szakértő megállapításait.
A Kúria hangsúlyozza azt, hogy a hitelezőnek jogában áll vitatni, a felszámoló milyen költségeket érvényesített a befolyt árbevétellel szemben, és ezeknek a költségeknek a mértékét is kifogásolhatja. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a felszámolónak ne lenne döntési joga a számára megbízható szakértő kiválasztásában és vele kötendő szerződés tartalmának meghatározásában. Nem kötelezhető a felszámoló arra, hogy igazságügyi ingatlanforgalmi szakértőt vegyen igénybe.
Ebből következően a kifogás elbírálásánál a megbízott szakértő részére kifizetett megbízási díj mértékét kell összevetni a szakértő által elvégzett tevékenységgel. A Kúria - a jogerős végzésben foglaltakkal egyezően - az eljárás adatai alapján úgy ítélte meg, hogy az ingatlanforgalmi szakértő részére kifizetett összeg nem volt eltúlzott, figyelemmel az értékelt ingatlan jellemzőire is. Ennek ellenkezőjét a hitelező nem bizonyította.
A hitelező az ügyvéd részére kifizetett összeget is kifogásolta. Az ügyvéd, illetve a közjegyző alkalmazása tekintetében a Kúria ismételten kiemeli, a felszámolónak nincs jogszabályi kötelezettsége arra, hogy közjegyző igénybevételével kösse meg az adós vagyonának értékesítésére vonatkozó szerződést. A Kúria - áttanulmányozva a becsatolt szerződést és tulajdoni lapot - megállapította, hogy nem helytálló a hitelezőnek az az állítása, miszerint ez a szerződés egyszerű adásvételi szerződés lett volna. A felek igényeinek megfelelő szerződés megszerkesztése mindenképpen szükségessé tette jogi szakértő igénybe vételét, és - figyelemmel a tulajdoni lapon található elintézetlen széljegyekre és a szerződéskötés helyére is - a Kúria nem találta eltúlzottnak az ügyvéd részére kifizetett 1 millió forint munkadíjat sem.
Az adós által átvállalt ügyvédi munkadíj vonatkozásában a Kúria utal a Legfelsőbb Bíróság Gfv. X.30.193/2011/4. számú végzésében kifejtett álláspontjára, mely szerint nem vitásan a Ptk. 367. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglalt diszpozitív rendelkezés - eltérő megállapodás hiányában - megosztja az értékesítés költségeit a felek között, érdekeltségük szerint. Az eljárásban alkalmazandó Cstv. azonban a 49/D. § (1) bekezdése alapján az értékesítés valamennyi költségét az adósra, illetve - a zálogjogosult hitelező részére kifizethető összeg ezzel való csökkentése folytán - a zálogjogosult hitelezőre terheli, mert e törvényhely nem különböztet a különböző értékesítési költségek között.
A fent kifejtettek szerint a jogerős végzés nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.045/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Csongrád Megyei Bíróságon 2.Fpkh. 06-10-000075 számon indított eljárásban a Szegedi Ítélőtábla Fpkhf.I.30.308/2011/2. számú jogerős végzése ellen a hitelező 13. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelme folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
v é g z é s t:
A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartja.Kötelezi a hitelezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg az adós részére 30 000 (Harmincezer) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Az adós felszámolását a Csongrád Megyei Bíróság 2009. december 16-án indította meg a 2.Fpk.06-09-000234 számú eljárásban, felszámolóként a TM. Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt-t jelölve ki.A felszámoló az adós vagyonának értékesítése során 2010. február 3-án ingatlanforgalmi szakértői véleményt készíttetett az R. 082/38 hrsz-ú ingatlanról. Az ingatlanértékesítés a második pályázati kiírás után eredményes volt, azt a kifogást benyújtó hitelező cégcsoportjához tartozó vevő 499 000 000 Ft vételárért megvásárolta. A felszámoló megküldte a vagyonértékesítéssel összefüggő elszámolást a hitelezőnek, mely - egyeztetést követően - egyebek mellett vagyonértékelési díjként és ügyvédi munkadíjként 1 000 000-1 000 000 Ft-ot tartalmazott. A hitelező az összegeket kifogásolta. Álláspontja szerint a vagyonértékelési díj 300 000 Ft-ot, míg az ügyvédi munkadíj 500 000 Ft-ot érhet el, kérte a bíróságot, hogy ezen összegek figyelembe vételével kötelezze a felszámolót új elszámolás készítésére. Arra hivatkozott, hogy 2009. júliusában független szakértőt bízott meg az értékbecsléssel, amelynek költsége csak 187 500 Ft volt. Ezt a szakvéleményt felajánlotta a felszámolónak, aki azonban azt nem fogadta el. Arra is hivatkozott, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság egy ügyben azt fejtette ki, hogy tapasztalatai alapján 100-200 ezer forintért készítik el az ingatlanforgalmi értékbecslést, ezért jelen ügyben a felszámolót terheli a bizonyítás ezzel szemben.
Az adásvételi szerződés készítésével kapcsolatban indokolatlannak tartotta ügyvéd igénybe vételét, arra hivatkozva, hogy a felszámolónak a hitelezői érdekek védelme érdekében közjegyzőt kellett volna felkérnie az ügyvéd helyett, ugyanis a közjegyzői díjszabás szerint a közjegyző sokkal kevesebb összegért készítette volna el az okiratot.
Utalt a 3/2010. (X. 15.) PJE jogegységi döntésben foglaltakra, mely szerint a teljesítési segéd igénybevétele folytán felmerült kiadásnak a felszámolási költségek között történő jogszabálysértő elszámolása miatt kifogást lehet előterjeszteni, s annak megalapozottsága esetén az eredeti állapot helyreállítására lehet a felszámolót kötelezni.
A felszámoló megszegte a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. törvényben (a továbbiakban: Cstv.) írt kötelezettségét, mert nem próbálta meg minimalizálni a felszámolási költségeket annak érdekében, hogy a hitelezők nagyobb kielégítéshez jussanak, emiatt az eljárása jogszabálysértő és károkozó.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Kifejtette, hogy a vagyonértékelést a hitelező soha nem ajánlotta fel, annak létéről már csak akkor értesült, amikor a hitelező kifogásolta a költségeket, de azt a hitelező ekkor sem adta át. Álláspontja szerint a vagyonértékelésre és az ügyvédi munkadíjra elszámolt díj az eladási ár 0,2%-át teszi ki, amely nem tekinthető eltúlzottnak. Utalt arra, hogy a közjegyzői ügyintézés körülményesebb, lassúbb, és a közjegyzők általában a kész szerződést foglalják okiratba, itt azonban az ügyvédnek még egyeztetnie is kellett.
Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította.
A végzés indokolásában elsőként kifejtette, hogy a 3/2010.(X. 15.) PJE döntésben foglaltakat akkor lehet alkalmazni, ha a felszámoló jogszerűtlenül vette igénybe a teljesítési segédet, az összegszerűséget azonban ezen jogegységi határozat alapján nem lehet vizsgálni. A hitelező a költségek felszámolásának jogszerűségét nem vitatta, csupán azokat eltúlzottnak tartotta. Az ilyen jellegű jogviták alapvetően peres eljárásra tartozó kérdések, a kifogásolási eljárásban ebben a tárgykörben érdemi döntés nem hozható, miután a jelen eljárás nem kontradiktórius és bizonyítási eljárás sem kerül lefolytatásra. A felszámoló igazolta a felmerült díjakat, ezért azt jogszerűen számolta el és vonta le az árbevételből.
Utalt arra, hogy van olyan bírósági gyakorlat, amely az összegszerűséget is vizsgálat tárgyává teszi, ilyenkor azonban a bizonyítási teher a kifogás előterjesztőjére hárul.
A hitelező által felhívásra becsatolt 2009. július 14-i értékbecslési megbízási szerződést az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, mert a vizsgált időszak 2010. februárjától a szerződés megkötéséig terjedt. Kifejtette álláspontját a hitelező által hivatkozott "hivatalos tudomással" kapcsolatban, s megállapította, hogy az eljáró bíróságnak nincs hivatalos tudomása az általa tárgyalt, előtte folyamatban levő perek tapasztalatai alapján a 2010. évben kialakult ingatlanforgalmi szakértői díjakról, ezért arra, mint hivatalos tudomására, köztudomású tényre nem hivatkozhat, arra tényállást nem alapíthat. Miután a hitelező nem igazolta, hogy az eljárásbeli időszakban a felszámoló igazolt értékesítési költségei aránytalanul eltúlzottak, ezért a kifogást elutasította.
A hitelező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a 3/2010.(X. 15.) PJE számú jogegységi határozatban foglaltakat nem az aránytalan költségelszámolásra, hanem az indokolatlanul igénybe vett teljesítési segédek kapcsán felmerült felszámolási költségre kell alkalmazni. Álláspontja szerint azonban az ott kifejtettek irányadók jelen ügyben is annyiban, hogy indokolatlan költség elszámolására a felszámoló a zálogjogosultat megillető követelés kapcsán sem jogosult. Egyetértett ugyanakkor az elsőfokú bírósággal abban, hogy ha a hitelező az elszámolást kifogással támadja meg, akkor a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében őt terheli a bizonyítás arra nézve, hogy valamely igazoltan felmerült költségtétel nyilvánvalóan túlzott összegben szerepel, s az általa csatolt bizonyítékok alapján a valós, reális összeg megnyugtatóan megállapítható. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával is, hogy a hitelező ennek a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.
Megjegyezte, hogy a felszámolónak a hitelezők érdekeit szem előtt tartva kell eljárnia, amely magában foglalja a költségek minimalizálását, az adós vagyonának minél nagyobb értéken történő értékesítését. A hitelezői érdekek védelme azonban nem szűkíthető le az összegszerűség kérdésére, a felszámolónak mérlegelnie kell az egyes intézkedések egyéb hatásait, így például, hogy az nem eredményezi-e az értékesítés és ezáltal a felszámolási eljárás szükségtelen elhúzódását, nem keletkeztet-e újabb, egyébként elkerülhető, szükségtelen felszámolási költségeket. A felszámoló mérlegelési körébe tartozik, hogy az adós ingatlanának átruházása során jogi képviselőként ügyvédet vesz-e igénybe, vagy közjegyzőt bíz meg a feladatok ellátásával, önmagában az ügyvéd igénybevétele tehát nem kifogásolható.
A hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős végzés ellen, melyben kérte annak hatályon kívül helyezését, tartalmilag az elsőfokú végzés megváltoztatását és a kifogásának helyt adó döntés meghozatalát. Állította, hogy a jogerős végzés sérti a Pp. 163. § (3) bekezdését, a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdését, a Cstv. preambulumát és az 1. § (3) bekezdését.
Továbbra is arra hivatkozott, hogy a felszámoló túlzott költségeket számolt el, amit a hitelezőnek nem kell bizonyítania, mert köztudomású tényekről van szó. Álláspontja szerint önmagában az, hogy a felszámoló igazolja a költséget, még nem alapozza meg annak jogszerűségét. A felszámolónak ugyanis minimalizálnia kell a költségeket, a lehetséges megoldások közül az olcsóbbat, a hitelezők részére nagyobb megtérülést jelentő megoldást kell választania.
Az ésszerű gazdálkodás követelményébe tartozik, hogy a felszámoló az olcsóbb igazságügyi szakértővel, illetve közjegyzővel végeztesse el a feladatot.
Kifogásolta azt is, hogy a Ptk. 367. § (3) bekezdésében foglaltakkal ellentétben miért az eladó viselte az ügyvédi munkadíjat, amely a szerződéskötési költségek közé tartozik. A felszámoló nem bizonyította, hogy ezzel a megoldással jobb vételi ajánlatot ért el.
A vagyonértékelési díj nagyságával kapcsolatos hivatalos tudomás tekintetében kifejtette, hogy a hitelező által megbízott szakértő az ingatlan értékbecslésekor a felszámoló által eredetileg érvényesíteni kívánt díjnak kevesebb mint a tized részéért végezte el a feladatot. A felszámoló nem igazolta, mi indokolta a különbséget. Hivatkozott az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendeletben foglaltakra, mely szerint 4000 Ft-os óradíjjal számolhat a szakértő. Igazságügyi szakértő felkérése esetén ez a szakértő nem számolt volna fel ilyen magas összeget (az általános igazságügyi szakértői díj 30-szorosa). Álláspontja szerint ezekről a bíróságnak hivatalos tudomása kell, hogy legyen.
A közjegyző igénybe vételével kapcsolatban részletezte, hogy a 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet szerint a közjegyző 780 000 Ft-ért elkészítette volna az adásvételi szerződést. Az adásvételi szerződés nem bonyolult, nem igényelt olyan különleges szakértelmet, mellyel a közjegyző ne rendelkezett volna. Az ügyvéd nem kaphat többet ezért a munkáért annál, mintha közjegyző készítette volna azt el, illetve az értékbecslő cég sem kaphat többet egy igazságügyi szakértő által kért összegnél.
A felszámoló megsérti a Ptk. és a Cstv. előírásait, ha két azonos értékű, azonos eredményt hozó megoldás közül nem az olcsóbbat választja. Mivel a hitelező által kifogásolt tételek jogszabályok által meghatározott tarifákon alapulnak és köztudomásúak, azokat nem kellett bizonyítania.
Az adós nevében eljáró felszámoló felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen kérte a felülvizsgálati kérelem elutasítását érdemi vizsgálat nélkül, arra hivatkozva, hogy a hitelező a jogsértést nem bizonyította, nem támasztotta alá. Érdemben kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását.
Rámutatott, hogy a vagyonértékelés díja a megállapított érték - 720 870 000 Ft - 0,13%-a, az eladási árnak - 500 000000 Ft-nak - pedig 0,2%-a. Továbbra is állította, hogy az értékbecslést a hitelező nem ajánlotta fel, nem adta át, nem mutatta be a felszámolónak. A hitelező által említett 80-100 ezer forintos díj nem a piaci realitásokat mutatja, hiszen az ingatlan 36.060 nm, melyen több felépítmény található. Ezen épült fel 8 db, egyenként 1800 nm alapterületű gabonatároló, egy 1200 nm alapterületű géptároló, s az ezeket kiszolgáló helyiségek. Mivel több, nagy méretű épületet is értékelni kellett szakszerűen, ezért a kifizetett vagyonértékelési díjat nem tartja eltúlzottnak.
Az ügyvédi munkadíj vonatkozásában kifejtette, hogy az ügyvéd többször egyeztetett, levelezett a szerződés részleteiről, megjelent a vevő irodájában a szerződés aláírásakor. A közjegyzői ügyintézés esetén sokkal lassabb és körülményesebb szerződéskötésre kerülhetett volna sor. Mivel nem egy egyszerű szerződésről volt szó - ahogyan azt a hitelező állítja -, a közjegyzői díj is elérte volna az okiratszerkesztő ügyvéd részére kifizetett 1 000 000 Ft összegű díjat, különös tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelemben már 780 000 Ft-ban jelölte meg a hitelező a közjegyzői díjat és a közjegyző személyes megjelenéséért külön díj számítható fel. Ezen felül el kellett intéznie az ügyvédnek a tulajdoni lapon levő, be nem jegyzett, elintézetlen széljegyeket a vevő tulajdonszerzésre érdekében.
Arra a kérdésre, hogy miért az eladó viselte az ügyvédi munkadíjat előadta, hogy a Ptk. 367. § (3) bekezdése szerint ez diszpozitív szabály, a felek megállapodásától függ. A felszámoló úgy ítélte meg, hogy ez a megoldás nagyban elősegíti az értékesítést. Egyébként ezt a hitelező sem kifogásolta a hitelezői tájékoztatón.
A Kúria a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból nem jogszabálysértő.
A Kúriának elsőként abban a kérdésben kellett állást foglalnia, van-e lehetőség a felszámolási eljárásban a felszámoló által jogosan igénybe vett teljesítési segédek részére kifizetett megbízási és egyéb díjak felülvizsgálatára, ténylegesen annak vizsgálatára, hogy a felszámoló kárt - vagyonhiányt - okozott-e az adósnak azzal, hogy a kifogásolt magas összegű megbízási díjban állapodott meg.
A Kúria álláspontja szerint a felszámoló szervezet - mint ahogyan azt a Kúria a Gfv. X.30.298/2011/6. számú végzésében is kifejtette - a bíróság által a felszámolási tevékenység lefolytatására kijelölt szakértő, mely a felszámolási nemperes eljárás szabályai szerint végzi speciális szakértői tevékenységét. A felszámoló díját - mint ahogyan a szakértőét is - a bíróság állapítja meg, és ennek keretein belül a felszámoló által az adósnak okozott kárt a felszámolói díjjal szemben elszámolhatja. A vagyonhiány megállapítása körében a bíróságnak bizonyítási eljárást kell lefolytatnia, és ennek keretében a feleket meg kell hallgatnia.
A másodfokú bíróság helytállóan foglalt állást akként, hogy indokolatlan költség elszámolására a felszámoló a zálogjogosultat megillető követelés kapcsán sem jogosult.
Mindezekből következően a Kúria által eldöntendő következő jogkérdés az volt, fennáll-e a felszámolónak az a kötelezettsége, amelyet a hitelező állít, azaz, hogy az igazságügyi szakértői listában felsorolt szakértőt kellett volna megbíznia a vagyonértékeléssel, illetve megállapítható-e, hogy a kedvezőbb közjegyzői díjszabásra tekintettel a felszámoló az értékesítés során az ügyvédet indokolatlanul alkalmazta.
A hitelező által hivatkozott, az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet kifejezetten csak a bírósági eljárás során kijelölt szakértők díjára vonatkozóan állapít meg korlátokat. Amennyiben az igazságügyi szakértőt nem bírósági eljárásban rendelik ki, hanem megbízási szerződés alapján végzi a munkáját, a díjakra vonatkozóan e jogszabály nem irányadó. Ebből következően nem helytálló a hitelezőnek az az érvelése, hogy ha egy igazságügyi szakértőt kért volna fel a felszámoló, úgy sokkal kisebb összegért végezte volna el a feladatot. A hitelező ugyan többször hivatkozott rá, de az eljárás során nem csatolta be az általa felkért szakértő által készített szakvéleményt, csak a közöttük létrejött megbízási szerződést. Így nem állapítható meg, hogy elkészült-e a szakvélemény és az milyen részletességgel, milyen összehasonlító adatok figyelembevételével tartalmazza a szakértő megállapításait.
A Kúria hangsúlyozza azt, hogy a hitelezőnek jogában áll vitatni, a felszámoló milyen költségeket érvényesített a befolyt árbevétellel szemben, és ezeknek a költségeknek a mértékét is kifogásolhatja. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a felszámolónak ne lenne döntési joga a számára megbízható szakértő kiválasztásában és vele kötendő szerződés tartalmának meghatározásában. Nem kötelezhető a felszámoló arra, hogy igazságügyi ingatlanforgalmi szakértőt vegyen igénybe.
Ebből következően a kifogás elbírálásánál a megbízott szakértő részére kifizetett megbízási díj mértékét kell összevetni a szakértő által elvégzett tevékenységgel. A Kúria - a jogerős végzésben foglaltakkal egyezően - az eljárás adatai alapján úgy ítélte meg, hogy az ingatlanforgalmi szakértő részére kifizetett összeg nem volt eltúlzott, figyelemmel az értékelt ingatlan jellemzőire is. Ennek ellenkezőjét a hitelező nem bizonyította.
A hitelező az ügyvéd részére kifizetett összeget is kifogásolta. Az ügyvéd, illetve a közjegyző alkalmazása tekintetében a Kúria ismételten kiemeli, a felszámolónak nincs jogszabályi kötelezettsége arra, hogy közjegyző igénybevételével kösse meg az adós vagyonának értékesítésére vonatkozó szerződést. A Kúria - áttanulmányozva a becsatolt szerződést és tulajdoni lapot - megállapította, hogy nem helytálló a hitelező azon állítása, miszerint ez a szerződés egyszerű adásvételi szerződés lett volna. A felek igényeinek megfelelő szerződés megszerkesztése mindenképpen szükségessé tette jogi szakértő igénybe vételét, és - figyelemmel a tulajdoni lapon található elintézetlen széljegyekre és a szerződéskötés helyére is - a Kúria nem találta eltúlzottnak az ügyvéd részére kifizetett 1 millió forint munkadíjat sem.
Az adós által átvállalt ügyvédi munkadíj vonatkozásában a Kúria utal a Legfelsőbb Bíróság Gfv. X.30.193/2011/4. számú végzésében kifejtett álláspontjára, mely szerint nem vitásan a Ptk. 367. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglalt diszpozitív rendelkezés - eltérő megállapodás hiányában - megosztja az értékesítés költségeit a felek között, érdekeltségük szerint. Az eljárásban alkalmazandó Cstv. azonban a 49/D. § (1) bekezdése alapján az értékesítés valamennyi költségét az adósra, illetve - a zálogjogosult hitelező részére kifizethető összeg ezzel való csökkentése folytán - a zálogjogosult hitelezőre terheli, mert e törvényhely nem különböztet a különböző értékesítési költségek között.
A fent kifejtettek szerint a jogerős végzés nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A hitelező felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az adós felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely az adós jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM. rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Budapest, 2012. november 29.
Dr. Török Judit sk. a tanács elnöke, Dr. Csőke Andrea sk. előadó bíró, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes sk. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.045/2012.)