adozona.hu
BH+ 2013.4.170
BH+ 2013.4.170
Hulladékanyag értékesítése esetén a számlában áfát felszámítani csak akkor lehet, ha az anyag gépi megmunkálása a számlakibocsátó által megtörtént. Ennek hiányában az ún. különbözeti adózás szabályai szerint kell eljárni. A számlabefogadó sem alapozhat levonási jogot olyan bizonylatra, mely nem tartalmazhatott áfát [1992. évi LXXIV. tv. 32. § (1) bek., 35. § (1) bek., 63. § (4) bek., 64/B. § (1) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság 2000. év III-IV. negyedévében általános forgalmi adó adónemben (a továbbiakban: áfa) ellenőrzést végzett, melynek eredményeképpen 4 421 000 Ft adókülönbözetet tárt fel a felperes terhére, amely egyben adóhiánynak is minősült. Ennek, valamint a kiszabott járulékainak megfizetésére kötelezte a felperest.
A döntés indoka az volt, hogy a felperes - amely társaság fémkohászattal foglalkozott - olyan fémhulladék-felvásárlásról szóló számlákat fogadott be és igényelte vi...
A döntés indoka az volt, hogy a felperes - amely társaság fémkohászattal foglalkozott - olyan fémhulladék-felvásárlásról szóló számlákat fogadott be és igényelte vissza annak áfatartalmát, amely számla nem tartalmazhatott volna áfát.
A számlakibocsátó - L. G. egyéni vállalkozó - ugyanis az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 63. § (4) bekezdése, 64/B. § (1), (2) bekezdése alapján az ún. "különbözet szerinti" adózást kellett volna válassza, azaz a számlában áfát nem számíthatott volna fel, mert ő a fémhulladékot gépi technológiával nem dolgozta fel a beszerzést követően, ehhez ugyanis nem rendelkezett feltételekkel. A csupán továbbértékesítési célú átvétel és eladás az áfa felszámítását nem teszi lehetővé. Az ilyen számlára adólevonási jog az Áfa tv. 31. § (1) bekezdés a) pontja és 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján kizárt.
A másodfokú határozattal szemben a felperes keresetet nyújtott be, melynek nyomán a Fővárosi Bíróság ítéletével mindkét fokú hatósági határozatot hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Az ítélet kifejtette, hogy az ügy tényállása alapján az nem kétséges, hogy a gazdasági esemény végbement. Azt kell feltárnia a hatóságnak, hogy ez valóban a számlán szereplő két fél között történt-e és amennyiben igen, akkor a felperes kellő körültekintéssel járt-e el, amikor befogadta az áfát is tartalmazó számlát. Az ítélet értelmében annak vizsgálata nem volt előírás, hogy a számlakibocsátó ténylegesen végzett-e gépi megmunkálást, darabolást az árun.
Az adóhatóság a megismételt eljárásban részben kiegészített bizonyítás, részben az ügyben keletkezett büntetőeljárás iratainak megismerése alapján is az alapeljárásban hozott döntéssel azonos megállapításra jutott. Kifejtette, hogy a számlakibocsátónak sem tárgyi, sem személyi feltételei nem voltak adottak a gépi feldolgozáshoz, saját nyilatkozata szerint hulladék-feldolgozással nem foglalkozott.
A számla befogadójának egyébként nem csak az átalakítás lehetőségét, hanem a tényleges átalakítás tényét is bizonyítani kellett volna ahhoz, hogy jogszerűen gyakorolja áfalevonási jogát, mint ahogy erre hasonló ügyekben már bírósági ítéletek is rámutattak. A felperes úgy nyilatkozott, hogy noha bár a hulladék mérete megfelelő volt számára a további feldolgozáshoz - amely nyilvánvaló valamilyen előzetes megmunkálást, feldolgozást valószínűsít -, azonban azt nem tudta megmondani, hogy ez milyen módszerrel történt, a felperes a számlakibocsátó telephelyén nem járt, az ott lévő feltételekről nem győződött meg, és a számla kibocsátóját sem nyilatkoztatta az áfát is tartalmazó számla befogadásakor a hulladékon végzett feldolgozás tényéről.
A felperesnek kifejezetten tisztáznia kellett volna a számla kiállítójával, hogy végzett-e a fémhulladékon feldolgozást, átalakítást, ez ugyanis hulladékértékesítés esetében az áfa átháríthatóságának feltétele. A számla helytelen adattartalmára a számla kiállítóját figyelmeztetnie kellett volna, illetőleg a kiállítás szabálytalansága okán nem helyezhette volna levonásba a felszámított áfát.
A felperesnek ezt különösen azért kellett volna észlelnie, mert az ún. tulajdonosi nyilatkozatról szóló adatlap kitöltésénél a nyilatkozat 1-4. pontjai üresen maradtak, azaz a számlakibocsátó nem töltötte ki a megfelelő pontokat. Tehát nem állapítható meg a felperes javára kellő körültekintés, mert nem győződött meg arról, hogy a termékértékesítés során átvett hulladék gépi technológiai művelet alkalmazásával került-e átalakításra. Ezt a helyszínen nem ellenőrizte, közös jegyzőkönyv nem készült, tehát a felperes a gazdasági esemény során a legalapvetőbb feladatainak sem tett eleget, ennél fogva az alperes 2008. év november hó 25. napján kelt másodfokú határozatával a kötelezést fenntartotta.
A másodfokú jogerős határozattal szemben a felperes ismét bírósághoz fordult.
A felperes keresetében kifejtette, hogy az ügyben már vitán felül álló ténykérdés, hogy a számlában szereplő gazdasági esemény megtörtént. Az sem vitatott, hogy ez a számlában feltüntetett felek között jött létre. A felperes felsorakoztatta azon intézkedéseinek teljes körét, amellyel alá kívánta támasztani, hogy az ügylet során a tőle elvárható körültekintéssel járt el, tehát az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésében foglaltakat az adóhatóságnak figyelembe kellett volna vennie, és az adólevonási jogot megvonni nem lehetett volna. Így - egyebek mellett - meggyőződött arról, hogy a számlakibocsátó adóalany telephellyel rendelkezik, ahol gazdasági tevékenységet végez, a számlakibocsátó megtalálható, nem tartózkodik ismeretlen helyen. A szükséges okiratokat a számlakibocsátótól bekérte másolatban. Ezen túlmenően kifejtette, hogy 2000-2001. években még nem volt lehetőség naprakész információt beszerezni az adóhatóságtól, ezért az adóalanyiságot illetően, illetőleg az adókötelezettség teljesítése körében ugyancsak bekérte másolatban a számlakibocsátó adóbevallását és adatbejelentő lapját is. Mindezt egybevetve nem merülhetett fel tehát kétség avonatkozásban, hogy a számlakibocsátó létező adóalany, aki tényleges gazdasági tevékenységet folytat, és ezen túlmenően pedig olyan tevékenységet végez, amelyre tekintettel jogosult volt felszámítani az értékesítési számlában az áfát.
Az Áfa tv. 64/B. § (1), (2) bekezdése azt mondja ki, hogy az adóalany, ha hulladékot továbbértékesítésre vesz át, akkor köteles a különbözet szerinti adózást választani, kivéve ha a (2) bekezdés szerinti másodlagos nyersanyaggá alakítja át valamilyen gépi technológiai művelettel.
A felperes állította, hogy ennek a feltételnek a számlakibocsátó tevékenysége megfelelt.
A keresetlevélben a két definíció meghatározásához felhívta a PM-APEH együttes tájékoztatóját, amely az Adó- és Ellenőrzési Értesítő 1998. évi 8. számában jelent meg, mely szerint a gépi technológiai művelet alatt olyan gépi meghajtású daraboló berendezésekkel végzett műveleteket kell érteni, melyek alkalmazásával a hulladék valamely fizikai tulajdonsága (méret, összetétel, ...) megváltozik oly módon, hogy az elsődleges nyersanyagot tud helyettesíteni, a másodlagos nyersanyag pedig valamely ipari tevékenységben felhasználható hulladék-feldolgozási termék. A számlakibocsátó által eladott áru ezen kritériumoknak megfelelt, az 70×70 cm nagyságú darabokra vágva került a felperes részére átadásra, amely aprítás nem is történhetett másképp, csak nagy teljesítményű, fixen felszerelt vágókorongos darabológépen.
A Fővárosi Bíróság 2010. december 3-án kelt ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
A tényállás és a releváns jogszabályok ismertetése után kifejtette a bíróság, hogy a perben már nem volt vitatott kérdés, mely szerint a kibocsátott számlákon szereplő felek között megvalósult a számlában feltüntetett gazdasági esemény. A számla kibocsátója a bemutatott bizonyítékok alapján a számlában feltüntetett általános forgalmi adót az adóbevallásában is szerepeltette.
A bíróság álláspontja szerint az adóhatóság nem tett eleget kellő mértékben a bizonyítási kötelezettségének, mivel a hatóság a számlakibocsátó vállalkozó még úgymond "aktív időszakában" nem folytatta le az adóellenőrzést, így nem tudott teljes bizonyossággal meggyőződni arról, hogy a hulladékot a számlakibocsátó feldolgozta, avagy esetleg változatlan formában adta tovább. Ezt egy helyszíni szemlével, illetőleg a könyvelési anyagok alapulvételével állapíthatta volna meg kétséget kizáróan az adóhatóság, ami azonban elmaradt. Ily módon a feldolgozottság tekintetében az adóhatóság feltételezésekre alapította a döntését, e kérdésben ellentétes, ráadásul utóbb visszavont vallomások nem elégségesek annak hitelt érdemlő bizonyítására, hogy a hulladékon nem történt gépi megmunkálás, azaz hogy a számlakibocsátónak a különbözet szerinti adózást kellett volna választania.
Tekintettel arra, hogy időközben L. G. a tevékenységét beszüntette, valamint az ehhez kapcsolódó iratok sincsenek már meg, így utólag az adóhatóság már nem tudja kétséget kizáróan leellenőrizni és bizonyítani a történteket. Az adóhatósági eljárás ezen hiányossága a perben már nem pótolható, még a becsatolt szakértői véleményekkel sem.
Az adóhatósággal ellentétben tehát a bíróság azt állapította meg, hogy a felperes minden tőle elvárhatót megtett a számlák hitelességének ellenőrzése körében, a tanúsított magatartása a szokásos mértéket még meg is haladta, különös tekintettel arra, hogy a vizsgált időszakban a kellő körültekintés mércéje még az adóhatóság gyakorlatában sem volt teljesen kiforrott. Egyetértett a bíróság azzal, hogy a kellő körültekintés nem objektív felelősség, mindig az adott ügyben elvárható helyzethez kell viszonyítani, nem lehet az adóalanyok elé teljesíthetetlen elvárást tűzni.
Végezetül kifejtette a bíróság, hogy noha bár az eljárás indulásakor még a Magyar Köztársaság nem volt tagja az Európai Uniónak, azonban a megismételt eljárás során már igen, ezért az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésének mikénti értelmezéséhez már felhívhatók az Európai Közösség Bíróságának ítéletei, illetőleg a 77/388. EGK 6. Tanácsi Irányelv vonatkozó cikkelyei. Ezek közül külön is kiemelte a bíróság az ún. Optigen-ügyet és az ún. Kittel-ügyet, és összegzésképpen rögzítette, hogy mindebből megállapítható, hogy az előzetesen megfizetett hozzáadottértékadó levonásához való jogát az ügyletben résztvevő adóalanynak az a körülmény nem befolyásolhatja, hogy azon értékesítési láncon belül, melybe ez az ügylet illeszkedik, az általa végzett ügyletet megelőző, vagy követő más ügylet a hozzáadottértékadó kijátszását valósítja meg. Ugyanakkor ezen ügylet csalárd jellegéről az adóalany nem tudott és nem is tudhatott.
Utalt továbbá az elsőfokú ítélet korábbi legfelsőbb bírósági eseti döntésekre is annak körében, hogy az adólevonási jog tárgyi feltételeit az adójogviszonyokban nem lehet kiterjesztően értelmezni. Megállapította tehát az ítélet, hogy az adóhatóság téves jogi következtetésre jutott a számlában feltüntetett gazdasági eseménnyel kapcsolatban, jogszabálysértő módon hagyta figyelmen kívül az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésében foglaltakat, nem bizonyította kétséget kizáró módon, hogy a felperes részéről a kellő körültekintés hiányzott. Ennél fogva a megismételt eljárásban arra kell tekintettel lenni, hogy a felperes a L. G. által kibocsátott számlákra adólevonási jogát jogszerűen alapíthatja.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben három pontban foglalta össze a jogerős ítélet jogszabálysértő voltára vonatkozó érveit. Kifejtette, hogy az eljáró bíróság a megállapított tényállást és az annak alapjául szolgáló bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül értékelte. Mindenekelőtt rögzítette, hogy az alperesi adóhatóság nem feltételezésekre alapította a tényállást, hanem széles körűen lefolytatott bizonyítási eljárásra. Mindenekelőtt leszögezte, hogy perdöntő jelentősége jelen ügyben annak a kérdésnek van, hogy mivel hulladék-kereskedelemmel kapcsolatos az ügylet, a hulladékon történt-e gépi technológiai átalakítás, vagy sem. Tekintettel arra, hogy a számlakibocsátó gépi technológiai műveletek végzésére alkalmas berendezéseket bemutatni, igazolni nem tudott, ilyenek létét még csak nem is állította, alkalmazottakat nem foglalkoztatott, nem volt saját termelésből származó hulladék a birtokában, az mind felvásárolt hulladék volt; ezért a különbözeti adózást kellett volna választania.
A számlakibocsátó tevékenysége tovább-értékesítési célból történt hulladék-átvétel, -begyűjtés volt, amelyet egyébként maga L. G. is elismert. Mindezen tényeket - melyek mindkét adóigazgatási eljárás során megerősítést nyertek - nem ronthatja le L. G.-nek a bírósági tárgyaláson utóbb tett kijelentése, mely szerint rendelkezett ún. flex-szel és egyéb eszközökkel, annál is inkább, mert a flex nem olyan szerszám, amely gépi technológiai művelet megvalósítására alkalmas, az ugyanis a gép kezelőjének személyes fizikai közreműködése nélkül nem működik, amit egyébként a perben csatolt szakértői vélemény is megerősített.
Tekintettel arra, hogy L. G. 2001 augusztusában befejezte tevékenységét, kapcsolódó vizsgálat lehetőségére nem volt mód, de enélkül is meg lehetett állapítani kétséget kizáróan - így a személyi jövedelemadó-bevallás adataiból -, hogy nevezett vállalkozó alkalmazottal nem rendelkezett, mint ahogy tárgyi eszközökkel sem.
Az alperes álláspontja szerint éppen a bíróság szegte meg a bizonyítékok értékelésével kapcsolatos jogszabályi kötelezettségét, amikor az előző eljárásokban felvett nyilatkozatokkal merőben ellentétes, a megismételt bírósági tárgyaláson elhangzott nyilatkozat miatti ellentmondást nem oldotta fel.
Másodsorban kitért a felülvizsgálati kérelem a kellő körültekintés körében tett bírósági ítéleti megállapításokra, külön is hangsúlyozva azt, hogy kellő körültekintés megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan oknál fogva következik be, amelyről a számla befogadójának tudomása nem volt, azt fel sem ismerhette, arra ráhatása nem volt, és nem is lehetett.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta az alperes, hogy jelen esetben - különös figyelemmel arra, hogy hulladék-kereskedelemről volt szó, mely esetében az áfa felszámíthatóságának és levonhatóságának sajátos szabályai vannak - a kellő körültekintésnek erre kellett volna különösen kiterjednie. Az az ellenőrzés, amit a felperes az üzleti partnerével szemben lefolytatott, nem volt alkalmas annak megállapítására, hogy jogosult-e a számlában felszámítani az áfát, sőt annak kifejezetten fel kellett volna tűnni a felperesnek, hogy az ún. "tulajdonosi nyilatkozat"-nak pont az áfa felszámíthatóságával kapcsolatos pontjai maradtak kitöltetlenül, illetőleg pont azt a telephelyet nem tekintette meg a számlabefogadó, ahol adott esetben az ügy szempontjából releváns feldolgozás működhetett. A számlakibocsátó oldalán éppen azon releváns tevékenységnek a feltételei hiányoztak, amelyek ezen típusú értékesítés esetén befolyásolják az áfa visszaigényelhetőségét. Ezen objektív körülmények hiánya az alperes által bizonyítást nyert, és ezt kellő körültekintés esetében a felperes is észlelhette volna.
Harmadsorban pedig kifejtette az alperes, hogy az Európai Közösségek Bíróságának hivatkozott ítéleteiben megfogalmazott tényállás eltér attól, amelyben a felperes részt vett. Először is nem láncügyletekről volt szó, másrészről a felperes esetében az adólevonás objektív feltételei sem teljesültek, ezért az Európai Bíróság ítéletei nem lehetnek hivatkozási alapok az elsőfokú bíróság ítéletének alátámasztására.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az Áfa tv. 32. § (1) bekezdése szerint: "A 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja
a) azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany - ideértve átalakulás esetén annak jogelődjét is - rá áthárított;"
A 35. § (1) bekezdése értelmében: "Az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló
a) számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány;"
A 44. § (5) bekezdése szerint: "A számlában, az egyszerűsített számlában feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős. A bizonylatban vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán az a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el."
A 63. § értelmében: "Az adóalany - választása szerint - a termékértékesítés adóalapjaként azt a különbözetet veheti figyelembe, mellyel a termék eladási ára meghaladja annak beszerzési árát (a továbbiakban: különbözet szerinti adózás).
(4) A különbözet szerinti adózást választó adóalany számlaadási kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy a termékértékesítésről kibocsátott számlában, egyszerűsített számlában és számlát helyettesítő okmányban nem tüntethet fel áthárított adót, felszámított adómértéket és a 44. § (2) bekezdése szerinti százalékértéket."
A 64/B. § szerint:
"(1) Az az adóalany, aki (amely) hulladékot továbbértékesítési célra vesz át, illetve begyűjt, vagy árverés szervezőjeként a hulladékot árverés útján értékesíti, köteles e tevékenysége tekintetében a különbözet szerinti adózást alkalmazni.
(2) Nem minősül továbbértékesítési célú átvételnek, ha az adóalany a hulladékot a továbbértékesítést megelőzően gépi technológiai művelet alkalmazásával átalakítja."
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdése szerint: "A könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésük meg kell, hogy feleljen az e törvényben előírt értékelési elveknek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak (a valódiság elve)."
A 166. § (2) bekezdése értelmében:
"(2) A számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. A bizonylat szerkesztésekor a világosság elvét szem előtt kell tartani.
A Kúria mindenekelőtt rögzíti, hogy a Legfelsőbb Bíróság a lényegét tekintve azonos tényállás mellett már több eseti döntést is hozott, így a Kfv.V.35.310/2011/5. számú, illetőleg a Kfv.I.35.311/2011/5. számú ügyben. Ezekben az ítéletekben elvi éllel fejtette ki, hogy a perbeni speciális értékesítési tárgyú jogügyletek esetén az áfa levonhatóságának melyek az objektív feltételei, valamint mi az a kellően gondos magatartás, amely a számlabefogadó oldalán az áfa levonhatóságát eredményezheti. Rámutattak az ítéletek, hogy a hulladék forgalmazásával kapcsolatos, az általánostól eltérő speciális szabályok megalkotásával az volt a jogalkotói cél, hogy ez a lehetőség szerint megszüntesse vagy visszaszorítsa a visszaéléseket. Ezt tartalmazza konkrétan az Áfa tv. 64/B. § (1), (2) bekezdése.
Tényként szögezhető le az is, hogy az Áfa tv. nem ad egzakt definíciót a gépi technológiai művelet fogalmára sem és a hulladék fogalmára sem, azonban - amint arra éppen a felperes is hivatkozott - a köznapi jogalkalmazási szóhasználat szerint ez mégis meghatározható, azaz olyan géppel elvégzett művelet, amely alkalmazásának eredményeként a hulladék bármely fizikai tulajdonsága (mérete, összetétele, térfogata, szennyezettsége) megváltozik. A kézzel, vagy kézi szerszámmal végzett művelet tehát nyilvánvalóan nem tekinthető gépi technológiának.
A Legfelsőbb Bíróság a felhívott ítéleteiben következetesen mutatott rá arra, hogy ezen gépi technológiai átalakításnak ügydöntő jelentősége van, amit minden ezzel foglalkozó adózónak ismernie kell, ennek be nem tartására, figyelmen kívül hagyására nem lehet jogot alapítani.
Mivel e körülménynek kulcsfontosságú szerepe van az adózás mikéntje vonatkozásában, így a kellő körültekintésnek erre kifejezetten ki kell terjednie. Ezen elvi jelentőségű megállapításokat a Kúria jelen tanácsa is osztja, attól eltérni nem kíván.
Jelen konkrét ügyben is - a Kúria álláspontja szerint - helyesen állapította meg az adóhatóság, hogy a befogadott számlák vonatkozásában nem voltak meg az áfa-visszaigénylés objektív feltételei. Az adóhatóság a tényállást kellő mértékig tisztázta, az abból levont következtetése helytálló volt. Bár a jogügylet valóban a felek között ment végbe, a számlák tekintetében a különbözeti adózás szabályait kellett volna alkalmazni, és ennek ellenőrzése kapcsán nem járt el a felperes kellő körültekintéssel.
Nem róható az alperes terhére olyan eljárási hiányosság, amely az ügy érdemi eldöntésére bármilyen mértékben kihatással lett volna.
Az elsőfokú bíróság által az Európai Bíróság ítéleteire történt hivatkozás sem volt helytálló, a perben nem szerepeltek láncügyletek, a felperes esetében a speciális adózásra figyelemmel megállapítható volt az adólevonás objektív feltételeinek hiánya, amelyről kellő gondosság mellett a felperes tudomást szerezhetett volna, azaz a perben vitatott számlák alapján nem jogosult az adólevonásra.
Ennél fogva a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Kúria, Kfv.I.35.771/2011.)
A Kúria a Fővárosi Bíróság 2010. december 3. napján hozott 25.K.31.877/2010/8. számú jogerős ítélete ellen az alperes által 11. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 100 000 (százezer) forint együttes első fokú és felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 265.300 (kettőszázhatvanötezer-háromszáz) forint kereseti és 265 300 (kettőszázhatvanötezer-háromszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
A döntés indoka az volt, hogy a felperes - amely társaság fémkohászattal foglalkozott - olyan fémhulladék-felvásárlásról szóló számlákat fogadott be és igényelte vissza annak áfatartalmát, amely számla nem tartalmazhatott volna áfát.
A számlakibocsátó - Ludányi Géza egyéni vállalkozó - ugyanis az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 63. § (4) bekezdése, 64/B. § (1), (2) bekezdése alapján az ún. "különbözet szerinti" adózást kellett volna válassza, azaz a számlában áfát nem számíthatott volna fel, mert ő a fémhulladékot gépi technológiával nem dolgozta fel a beszerzést követően, ehhez ugyanis nem rendelkezett feltételekkel. A csupán továbbértékesítési célú átvétel és eladás az áfa felszámítását nem teszi lehetővé. Az ilyen számlára adólevonási jog az Áfa tv. 31. § (1) bekezdés a) pontja és 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján kizárt.
A másodfokú határozattal szemben a felperes keresetet nyújtott be, melynek nyomán a Fővárosi Bíróság ítéletével mindkét fokú hatósági határozatot hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Az ítélet kifejtette, hogy az ügy tényállása alapján az nem kétséges, hogy a gazdasági esemény végbement. Azt kell feltárnia a hatóságnak, hogy ez valóban a számlán szereplő két fél között történt-e és amennyiben igen, akkor a felperes kellő körültekintéssel járt-e el, amikor befogadta az áfát is tartalmazó számlát. Az ítélet értelmében annak vizsgálata nem volt előírás, hogy a számlakibocsátó ténylegesen végzett-e gépi megmunkálást, darabolást az árun.
Az adóhatóság a megismételt eljárásban részben kiegészített bizonyítás, részben az ügyben keletkezett büntetőeljárás iratainak megismerése alapján is az alapeljárásban hozott döntéssel azonos megállapításra jutott. Kifejtette, hogy a számlakibocsátónak sem tárgyi, sem személyi feltételei nem voltak adottak a gépi feldolgozáshoz, saját nyilatkozata szerint hulladék-feldolgozással nem foglalkozott.
A számla befogadójának egyébként nem csak az átalakítás lehetőségét, hanem a tényleges átalakítás tényét is bizonyítani kellett volna ahhoz, hogy jogszerűen gyakorolja áfalevonási jogát, mint ahogy erre hasonló ügyekben már bírósági ítéletek is rámutattak. A felperes úgy nyilatkozott, hogy noha bár a hulladék mérete megfelelő volt számára a további feldolgozáshoz - amely nyilvánvaló valamilyen előzetes megmunkálást, feldolgozást valószínűsít -, azonban azt nem tudta megmondani, hogy ez milyen módszerrel történt, a felperes a számlakibocsátó telephelyén nem járt, az ott lévő feltételekről nem győződött meg, és a számla kibocsátóját sem nyilatkoztatta az áfát is tartalmazó számla befogadásakor a hulladékon végzett feldolgozás tényéről.
A felperesnek kifejezetten tisztáznia kellett volna a számla kiállítójával, hogy végzett-e a fémhulladékon feldolgozást, átalakítást, ez ugyanis hulladékértékesítés esetében az áfa átháríthatóságának feltétele. A számla helytelen adattartalmára a számla kiállítóját figyelmeztetnie kellett volna, illetőleg a kiállítás szabálytalansága okán nem helyezhette volna levonásba a felszámított áfát.
A felperesnek ezt különösen azért kellett volna észlelnie, mert az ún. tulajdonosi nyilatkozatról szóló adatlap kitöltésénél a nyilatkozat 1-4. pontjai üresen maradtak, azaz a számlakibocsátó nem töltötte ki a megfelelő pontokat. Tehát nem állapítható meg a felperes javára kellő körültekintés, mert nem győződött meg arról, hogy a termékértékesítés során átvett hulladék gépi technológiai művelet alkalmazásával került-e átalakításra. Ezt a helyszínen nem ellenőrizte, közös jegyzőkönyv nem készült, tehát a felperes a gazdasági esemény során a legalapvetőbb feladatainak sem tett eleget, ennél fogva az alperes 2008. év november hó 25. napján kelt másodfokú határozatával a kötelezést fenntartotta.
A másodfokú jogerős határozattal szemben a felperes ismét bírósághoz fordult.
A felperes keresetében kifejtette, hogy az ügyben már vitán felül álló ténykérdés, hogy a számlában szereplő gazdasági esemény megtörtént. Az sem vitatott, hogy ez a számlában feltüntetett felek között jött létre. A felperes felsorakoztatta azon intézkedéseinek teljes körét, amellyel alá kívánta támasztani, hogy az ügylet során a tőle elvárható körültekintéssel járt el, tehát az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésében foglaltakat az adóhatóságnak figyelembe kellett volna vennie, és az adólevonási jogot megvonni nem lehetett volna. Így - egyebek mellett - meggyőződött arról, hogy a számlakibocsátó adóalany telephellyel rendelkezik, ahol gazdasági tevékenységet végez, a számlakibocsátó megtalálható, nem tartózkodik ismeretlen helyen. A szükséges okiratokat a számlakibocsátótól bekérte másolatban. Ezen túlmenően kifejtette, hogy 2000-2001. években még nem volt lehetőség naprakész információt beszerezni az adóhatóságtól, ezért az adóalanyiságot illetően, illetőleg az adókötelezettség teljesítése körében ugyancsak bekérte másolatban a számlakibocsátó adóbevallását és adatbejelentő lapját is. Mindezt egybevetve nem merülhetett fel tehát kétség avonatkozásban, hogy a számlakibocsátó létező adóalany, aki tényleges gazdasági tevékenységet folytat, és ezen túlmenően pedig olyan tevékenységet végez, amelyre tekintettel jogosult volt felszámítani az értékesítési számlában az áfát.
Az Áfa tv. 64/B. § (1), (2) bekezdése azt mondja ki, hogy az adóalany, ha hulladékot továbbértékesítésre vesz át, akkor köteles a különbözet szerinti adózást választani, kivéve ha a (2) bekezdés szerinti másodlagos nyersanyaggá alakítja át valamilyen gépi technológiai művelettel.
A felperes állította, hogy ennek a feltételnek a számlakibocsátó tevékenysége megfelelt.
A keresetlevélben a két definíció meghatározásához felhívta a PM-APEH együttes tájékoztatóját, amely az Adó- és Ellenőrzési Értesítő 1998. évi 8. számában jelent meg, mely szerint a gépi technológiai művelet alatt olyan gépi meghajtású daraboló berendezésekkel végzett műveleteket kell érteni, melyek alkalmazásával a hulladék valamely fizikai tulajdonsága (méret, összetétel) megváltozik oly módon, hogy az elsődleges nyersanyagot tud helyettesíteni, a másodlagos nyersanyag pedig valamely ipari tevékenységben felhasználható hulladék-feldolgozási termék. A számlakibocsátó által eladott áru ezen kritériumoknak megfelelt, az 70x70 cm nagyságú darabokra vágva került a felperes részére átadásra, amely aprítás nem is történhetett másképp, csak nagy teljesítményű, fixen felszerelt vágókorongos darabológépen.
A Fővárosi Bíróság 2010. december 3-án kelt ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
A tényállás és a releváns jogszabályok ismertetése után kifejtette a bíróság, hogy a perben már nem volt vitatott kérdés, mely szerint a kibocsátott számlákon szereplő felek között megvalósult a számlában feltüntetett gazdasági esemény. A számla kibocsátója a bemutatott bizonyítékok alapján a számlában feltüntetett általános forgalmi adót az adóbevallásában is szerepeltette.
A bíróság álláspontja szerint az adóhatóság nem tett eleget kellő mértékben a bizonyítási kötelezettségének, mivel a hatóság a számlakibocsátó vállalkozó még úgymond "aktív időszakában" nem folytatta le az adóellenőrzést, így nem tudott teljes bizonyossággal meggyőződni arról, hogy a hulladékot a számlakibocsátó feldolgozta, avagy esetleg változatlan formában adta tovább. Ezt egy helyszíni szemlével, illetőleg a könyvelési anyagok alapulvételével állapíthatta volna meg kétséget kizáróan az adóhatóság, ami azonban elmaradt. Ily módon a feldolgozottság tekintetében az adóhatóság feltételezésekre alapította a döntését, e kérdésben ellentétes, ráadásul utóbb visszavont vallomások nem elégségesek annak hitelt érdemlő bizonyítására, hogy a hulladékon nem történt gépi megmunkálás, azaz hogy a számlakibocsátónak a különbözet szerinti adózást kellett volna választania.
Tekintettel arra, hogy időközben L. G. a tevékenységét beszüntette, valamint az ehhez kapcsolódó iratok sincsenek már meg, így utólag az adóhatóság már nem tudja kétséget kizáróan leellenőrizni és bizonyítani a történteket. Az adóhatósági eljárás ezen hiányossága a perben már nem pótolható, még a becsatolt szakértői véleményekkel sem.
Az adóhatósággal ellentétben tehát a bíróság azt állapította meg, hogy a felperes minden tőle elvárhatót megtett a számlák hitelességének ellenőrzése körében, a tanúsított magatartása a szokásos mértéket még meg is haladta, különös tekintettel arra, hogy a vizsgált időszakban a kellő körültekintés mércéje még az adóhatóság gyakorlatában sem volt teljesen kiforrott. Egyetértett a bíróság azzal, hogy a kellő körültekintés nem objektív felelősség, mindig az adott ügyben elvárható helyzethez kell viszonyítani, nem lehet az adóalanyok elé teljesíthetetlen elvárást tűzni.
Végezetül kifejtette a bíróság, hogy noha bár az eljárás indulásakor még a Magyar Köztársaság nem volt tagja az Európai Uniónak, azonban a megismételt eljárás során már igen, ezért az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésének mikénti értelmezéséhez már felhívhatók az Európai Közösség Bíróságának ítéletei, illetőleg a 77/388. EGK 6. Tanácsi Irányelv vonatkozó cikkelyei. Ezek közül külön is kiemelte a bíróság az ún. Optigen-ügyet és az ún. Kittel-ügyet, és összegzésképpen rögzítette, hogy mindebből megállapítható, hogy az előzetesen megfizetett hozzáadottértékadó levonásához való jogát az ügyletben résztvevő adóalanynak az a körülmény nem befolyásolhatja, hogy azon értékesítési láncon belül, melybe ez az ügylet illeszkedik, az általa végzett ügyletet megelőző, vagy követő más ügylet a hozzáadottértékadó kijátszását valósítja meg. Ugyanakkor ezen ügylet csalárd jellegéről az adóalany nem tudott és nem is tudhatott.
Utalt továbbá az elsőfokú ítélet korábbi legfelsőbb bírósági eseti döntésekre is annak körében, hogy az adólevonási jog tárgyi feltételeit az adójogviszonyokban nem lehet kiterjesztően értelmezni. Megállapította tehát az ítélet, hogy az adóhatóság téves jogi következtetésre jutott a számlában feltüntetett gazdasági eseménnyel kapcsolatban, jogszabálysértő módon hagyta figyelmen kívül az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésében foglaltakat, nem bizonyította kétséget kizáró módon, hogy a felperes részéről a kellő körültekintés hiányzott. Ennél fogva a megismételt eljárásban arra kell tekintettel lenni, hogy a felperes a L. G. által kibocsátott számlákra adólevonási jogát jogszerűen alapíthatja.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben három pontban foglalta össze a jogerős ítélet jogszabálysértő voltára vonatkozó érveit. Kifejtette, hogy az eljáró bíróság a megállapított tényállást és az annak alapjául szolgáló bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül értékelte. Mindenekelőtt rögzítette, hogy az alperesi adóhatóság nem feltételezésekre alapította a tényállást, hanem széles körűen lefolytatott bizonyítási eljárásra. Mindenekelőtt leszögezte, hogy perdöntő jelentősége jelen ügyben annak a kérdésnek van, hogy mivel hulladék-kereskedelemmel kapcsolatos az ügylet, a hulladékon történt-e gépi technológiai átalakítás, vagy sem. Tekintettel arra, hogy a számlakibocsátó gépi technológiai műveletek végzésére alkalmas berendezéseket bemutatni, igazolni nem tudott, ilyenek létét még csak nem is állította, alkalmazottakat nem foglalkoztatott, nem volt saját termelésből származó hulladék a birtokában, az mind felvásárolt hulladék volt; ezért a különbözeti adózást kellett volna választania.
A számlakibocsátó tevékenysége tovább-értékesítési célból történt hulladék-átvétel, - begyűjtés volt, amelyet egyébként maga L. G. is elismert. Mindezen tényeket - melyek mindkét adóigazgatási eljárás során megerősítést nyertek - nem ronthatja le L. G.-nek a bírósági tárgyaláson utóbb tett kijelentése, mely szerint rendelkezett ún. flex-szel és egyéb eszközökkel, annál is inkább, mert a flex nem olyan szerszám, amely gépi technológiai művelet megvalósítására alkalmas, az ugyanis a gép kezelőjének személyes fizikai közreműködése nélkül nem működik, amit egyébként a perben csatolt szakértői vélemény is megerősített.
Tekintettel arra, hogy L. G. 2001 augusztusában befejezte tevékenységét, kapcsolódó vizsgálat lehetőségére nem volt mód, de enélkül is meg lehetett állapítani kétséget kizáróan - így a személyi jövedelemadó-bevallás adataiból -, hogy nevezett vállalkozó alkalmazottal nem rendelkezett, mint ahogy tárgyi eszközökkel sem.
Az alperes álláspontja szerint éppen a bíróság szegte meg a bizonyítékok értékelésével kapcsolatos jogszabályi kötelezettségét, amikor az előző eljárásokban felvett nyilatkozatokkal merőben ellentétes, a megismételt bírósági tárgyaláson elhangzott nyilatkozat miatti ellentmondást nem oldotta fel.
Másodsorban kitért a felülvizsgálati kérelem a kellő körültekintés körében tett bírósági ítéleti megállapításokra, külön is hangsúlyozva azt, hogy kellő körültekintés megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan oknál fogva következik be, amelyről a számla befogadójának tudomása nem volt, azt fel sem ismerhette, arra ráhatása nem volt, és nem is lehetett.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta az alperes, hogy jelen esetben - különös figyelemmel arra, hogy hulladék-kereskedelemről volt szó, mely esetében az áfa felszámíthatóságának és levonhatóságának sajátos szabályai vannak - a kellő körültekintésnek erre kellett volna különösen kiterjednie. Az az ellenőrzés, amit a felperes az üzleti partnerével szemben lefolytatott, nem volt alkalmas annak megállapítására, hogy jogosult-e a számlában felszámítani az áfát, sőt annak kifejezetten fel kellett volna tűnni a felperesnek, hogy az ún. "tulajdonosi nyilatkozat"-nak pont az áfa felszámíthatóságával kapcsolatos pontjai maradtak kitöltetlenül, illetőleg pont azt a telephelyet nem tekintette meg a számlabefogadó, ahol adott esetben az ügy szempontjából releváns feldolgozás működhetett. A számlakibocsátó oldalán éppen azon releváns tevékenységnek a feltételei hiányoztak, amelyek ezen típusú értékesítés esetén befolyásolják az áfa visszaigényelhetőségét. Ezen objektív körülmények hiánya az alperes által bizonyítást nyert, és ezt kellő körültekintés esetében a felperes is észlelhette volna.
Harmadsorban pedig kifejtette az alperes, hogy az Európai Közösségek Bíróságának hivatkozott ítéleteiben megfogalmazott tényállás eltér attól, amelyben a felperes részt vett. Először is nem láncügyletekről volt szó, másrészről a felperes esetében az adólevonás objektív feltételei sem teljesültek, ezért az Európai Bíróság ítéletei nem lehetnek hivatkozási alapok az elsőfokú bíróság ítéletének alátámasztására.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az Áfa tv. 32. § (1) bekezdése szerint: "A 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja
a) azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany - ideértve átalakulás esetén annak jogelődjét is - rá áthárított;"
A 35. § (1) bekezdése értelmében: "Az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány;"
A 44. § (5) bekezdése szerint: "A számlában, az egyszerűsített számlában feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős. A bizonylatban vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán az a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el."
A 63. § értelmében: "Az adóalany - választása szerint - a termékértékesítés adóalapjaként azt a különbözetet veheti figyelembe, mellyel a termék eladási ára meghaladja annak beszerzési árát (a továbbiakban: különbözet szerinti adózás).
(4) A különbözet szerinti adózást választó adóalany számlaadási kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy a termékértékesítésről kibocsátott számlában, egyszerűsített számlában és számlát helyettesítő okmányban nem tüntethet fel áthárított adót, felszámított adómértéket és a 44. § (2) bekezdése szerinti százalékértéket."
A 64/B. § szerint:
"(1) Az az adóalany, aki (amely) hulladékot továbbértékesítési célra vesz át, illetve begyűjt, vagy árverés szervezőjeként a hulladékot árverés útján értékesíti, köteles e tevékenysége tekintetében a különbözet szerinti adózást alkalmazni.
(2) Nem minősül továbbértékesítési célú átvételnek, ha az adóalany a hulladékot a továbbértékesítést megelőzően gépi technológiai művelet alkalmazásával átalakítja."
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdése szerint: "A könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésük meg kell, hogy feleljen az e törvényben előírt értékelési elveknek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak (a valódiság elve)."
A 166. § (2) bekezdése értelmében:
"(2) A számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. A bizonylat szerkesztésekor a világosság elvét szem előtt kell tartani".
A Kúria mindenekelőtt rögzíti, hogy a Legfelsőbb Bíróság a lényegét tekintve azonos tényállás mellett már több eseti döntést is hozott, így a Kfv. V. 35.310/2011/5. számú, illetőleg a Kfv. I. 35.311/2011/5. számú ügyben. Ezekben az ítéletekben elvi éllel fejtette ki, hogy a perbeni speciális értékesítési tárgyú jogügyletek esetén az áfa levonhatóságának melyek az objektív feltételei, valamint mi az a kellően gondos magatartás, amely a számlabefogadó oldalán az áfa levonhatóságát eredményezheti. Rámutattak az ítéletek, hogy a hulladék forgalmazásával kapcsolatos, az általánostól eltérő speciális szabályok megalkotásával az volt a jogalkotói cél, hogy ez a lehetőség szerint megszüntesse vagy visszaszorítsa a visszaéléseket. Ezt tartalmazza konkrétan az Áfa tv. 64/B. § (1), (2) bekezdése.
Tényként szögezhető le az is, hogy az Áfa tv. nem ad egzakt definíciót a gépi technológiai művelet fogalmára sem és a hulladék fogalmára sem, azonban - amint arra éppen a felperes is hivatkozott - a köznapi jogalkalmazási szóhasználat szerint ez mégis meghatározható, azaz olyan géppel elvégzett művelet, amely alkalmazásának eredményeként a hulladék bármely fizikai tulajdonsága (mérete, összetétele, térfogata, szennyezettsége) megváltozik. A kézzel, vagy kézi szerszámmal végzett művelet tehát nyilvánvalóan nem tekinthető gépi technológiának.
A Legfelsőbb Bíróság a felhívott ítéleteiben következetesen mutatott rá arra, hogy ezen gépi technológiai átalakításnak ügydöntő jelentősége van, amit minden ezzel foglalkozó adózónak ismernie kell, ennek be nem tartására, figyelmen kívül hagyására nem lehet jogot alapítani.
Mivel e körülménynek kulcsfontosságú szerepe van az adózás mikéntje vonatkozásában, így a kellő körültekintésnek erre kifejezetten ki kell terjednie. Ezen elvi jelentőségű megállapításokat a Kúria jelen tanácsa is osztja, attól eltérni nem kíván.
Jelen konkrét ügyben is - a Kúria álláspontja szerint - helyesen állapította meg az adóhatóság, hogy a befogadott számlák vonatkozásában nem voltak meg az áfa-visszaigénylés objektív feltételei. Az adóhatóság a tényállást kellő mértékig tisztázta, az abból levont következtetése helytálló volt. Bár a jogügylet valóban a felek között ment végbe, a számlák tekintetében a különbözeti adózás szabályait kellett volna alkalmazni, és ennek ellenőrzése kapcsán nem járt el a felperes kellő körültekintéssel.
Nem róható az alperes terhére olyan eljárási hiányosság, amely az ügy érdemi eldöntésére bármilyen mértékben kihatással lett volna.
Az elsőfokú bíróság által az Európai Bíróság ítéleteire történt hivatkozás sem volt helytálló, a perben nem szerepeltek láncügyletek, a felperes esetében a speciális adózásra figyelemmel megállapítható volt az adólevonás objektív feltételeinek hiánya, amelyről kellő gondosság mellett a felperes tudomást szerezhetett volna, azaz a perben vitatott számlák alapján nem jogosult az adólevonásra.
Ennél fogva a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
A felperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles az elsőfokú és a felülvizsgálati perköltség megfizetésére.
A kereseti és felülvizsgálati eljárási illetéket a költségmentességről szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a felperesnek kell viselnie.