adozona.hu
BH+ 2013.4.164
BH+ 2013.4.164
A pénzügyi lízing és a felszámolási eljárás kapcsolata [1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 3. § (1) bek. c) pontja, 2. sz. melléklete, Ptk. 321. § (1) bek., 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 3. § (1) bek., 35. § (1) bek., 37. § (1) és (3) bek., 46. § (5) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes mint lízingbeadó, és az alperes, mint lízingbevevő 2004. október 27. és 2008. április 10-e között különböző járművekre összesen 10 alkalommal kötöttek egymással lízingszerződéseket. A felperes arra vállalt kötelezettséget, a szerződésben feltüntetett járműveket azért szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő használatába adja. A lízingtárgyak a lízingbevevő könyveiben kerültek kimutatásra. Az alperes a lízingtárgyak használatába adásával jogosultságot szerzett arra, hogy a szerződésben k...
BH+ 2013.4.164 A pénzügyi lízing és a felszámolási eljárás kapcsolata [1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 3. § (1) bek. c) pontja, 2. sz. melléklete, Ptk. 321. § (1) bek., 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 3. § (1) bek., 35. § (1) bek., 37. § (1) és (3) bek., 46. § (5) bek.].
A felperes mint lízingbeadó, és az alperes, mint lízingbevevő 2004. október 27. és 2008. április 10-e között különböző járművekre összesen 10 alkalommal kötöttek egymással lízingszerződéseket. A felperes arra vállalt kötelezettséget, a szerződésben feltüntetett járműveket azért szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő használatába adja. A lízingtárgyak a lízingbevevő könyveiben kerültek kimutatásra. Az alperes a lízingtárgyak használatába adásával jogosultságot szerzett arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával, a lízingdíj teljes tőke- és kamattörlesztő részének, valamint a maradványértéknek a megfizetésével, tulajdongjogot szerezzen a járművek felett.A szerződések része volt az Üzletszabályzat gépjármű zártvégű pénzügyi lízing tevékenységre (Üzletszabályzat), melynek rendelkezéseit a felek magukra nézve kötelezőnek ismerték el. Ennek I/11. pontja szerint a lízingtárgy tulajdonosa - a tulajdonjog átszállásáig - a lízingbeadó. A III/6. pontban foglaltak értelmében a tulajdonjog akkor száll át a lízingbevevőre, ha a lízingszerződésből eredő valamennyi kötelezettségét teljesítette és ekkor a lízingbeadó köteles a lízingtárgy törzskönyvét és a tulajdonjog átírásához szükséges nyilatkozatokat kiadni. Az Üzletszabályzat VII/4. pontja akként rendelkezett, hogy a lízingbeadó a lízingszerződést azonnali hatállyal felmondhatja - egyebek mellett - amiatt, ha a lízingbevevő a fizetési kötelezettségének 15 napot meghaladóan nem tesz eleget, vagy ha ellene felszámolási eljárás indul.
A VII/5. pont szerint a felmondás időpontjában a lízingbevevő használati jogosultsága megszűnik a lízingtárgyon és azt köteles haladéktalanul kiadni a lízingbeadónak.
A VIII/3.a) pont értelmében a lízingbevevő a felmondás időpontjában köteles a lízingtárgyat könyveiből kivezetni, a c) pont szerint a felmondással valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik és a d) pont értelmében, amennyiben a lízingbevevő a felmondás napját követő 8 napon belül valamennyi tartozását megfizeti, úgy a lízingtárgy tulajdonjogát megszerzi. Az e) pont szerint, ha ezt 8 nap alatt a lízingbevevő nem fizeti meg, úgy a lízingbeadó a gépjárművet annak visszaszármaztatása után kárenyhítési kötelezettségének körében eljárva értékesíti.
A megyei bíróság az alperes felszámolását 2008. október 30-i kezdő időponttal megindította, felszámolóként a P. Zrt.-t jelölve ki.
A felperes 2008. november 10-én azonnali hatállyal felmondta az alperessel fennálló valamennyi lízingszerződést arra hivatkozva, hogy az alperes az esedékes törlesztőrészleteket nem fizette, és felszólította az alperest az eszközök átadására.
2008. december 2-án a felperes bejelentette a felmondott 10 db lízingszerződésből eredő 129 470 109 Ft tőke, annak a jegybanki alapkamat kétszeresével megegyező mértékű késedelmi kamata és 100 000 Ft nyilvántartásba vételi díj, továbbá a kintlevőségek behajtásának költségei erejéig a hitelezői igényét. A felszámoló a felperes igényét elismerte, és nem vitatott, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolt követelésként nyilvántartásba vette.
A felszámolási eljárás során a felek egyeztetést folytattak az esetleges átfinanszírozás, a követelés átütemezése tekintetében, eredmény nélkül. Az egyeztetés során a felperes nem fogadta el az alperesnek a tőkeösszeg 1%-os kielégítésére vonatkozó javaslatát, ezért az alperes felszámolója felhívta a felperest a vagyontárgyak elszállítására, mely nem történt meg.
Az adós és a hitelezők között létrejött egyezséget a felszámolási eljárást lefolytató bíróság 43. sorszámú, 2009. október 2-án kelt végzésével jóváhagyta és a felszámolási eljárást az adós jogutód nélküli megszüntetése nélkül befejezte. Az egyezség a hozzá nem járuló hitelezők - így a felperes - tekintetében is kényszeregyezség. Az egyezség szerint a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolt követelések hitelezői 1%-os kielégítéshez jutottak, így az alperes a felperes részére 1 295 701 Ft-ot utalt át. Az alperes úgy tekintette, hogy a kényszeregyezség teljesítésével a felperessel szemben fennálló kötelezettsége maradéktalanul megszűnt, így ezzel az eszközök tulajdonjogát megváltotta, azok az alperes tulajdonába kerültek. Emiatt a felperesnek az eszközök kiadására irányuló igényét visszautasította és azok elvitelét megakadályozta.
A felperes módosított keresetében kérte az alperes kötelezését a birtokában levő lízingtárgyak kiadására, a Ptk. 98. §-a és a Ptk. 193. § (1) bekezdése alapján, arra hivatkozva, hogy a lízingszerződések értelmében a lízingtárgyak a futamidő lejártáig a lízingbeadó felperes tulajdonában állnak. Álláspontja szerint az alperes az ingóságokon, járműveken nem szerzett tulajdonjogot. Az alperes a zártvégű lízingszerződésekből eredő kötelezettségét megszegte, amikor az esedékes lízingdíjakat nem fizette meg, ezért használati jogosultsága a 2008. november 10-én kelt azonnali hatályú felmondással megszűnt. A lízingtárgyak nem tartoznak a felszámolási vagyonhoz, a felszámolási kényszeregyezség teljesítésével az alperes azokon nem szerzett tulajdonjogot. Hivatkozott arra, hogy a lízingszerződéseknél a tulajdonjog fenntartásának biztosítéki szerepe van, így amennyiben a felszámolási eljárásban nem térül meg a lízingbeadó követelése, azt a tulajdonos értékesíti, majd a vételárat az alperes lízingbevevő javára számolja el, és csak az esetleges különbözetet követeli továbbra is a lízingbevevőn.
A felmondást követően azonban az alperes az eszközök tulajdonjogát már akkor sem szerezhette volna meg, ha szerződésszerűen teljesít, mert azokat vissza kellett volna szolgáltatnia a felperes részére.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy a felperes a lízingszerződésekből eredő teljes kötelmi igényét érvényesítette a felszámolási eljárásban, s tulajdonjoga alapján nem kérte a lízingtárgyak kiadását. Álláspontja szerint a kényszeregyezség teljesítésével az ingók tulajdonjoga az alperesre szállt át. Lényegtelen, hogy a felszámolási egyezségkötés során a kielégítés milyen mértékű, s ha a felperes az ingóságokhoz is hozzájutna, úgy kétszeres kielégítésben részesülne.
Álláspontja szerint a lízingszerződések nem a felperes felmondása alapján, hanem a törvény erejénél fogva, a felszámolás kezdő időpontjában szűntek meg.
Viszontkeresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest a lízing tárgyát képező gépjárművek törzskönyvének és a tulajdonjog átírásához szükséges nyilatkozatoknak az alperes részére történő kiadására. Perköltség igénye volt.
A felperes kérte a viszontkereset elutasítását. Kifejtette, hogy a zártvégű pénzügyi lízing az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 10. § a) pontja alapján termékértékesítésnek minősül ugyan, ezért a felperesnek számlaadási kötelezettsége állt fenn a lízingbevevővel szemben, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a felperes tulajdonjoga fennmaradt. Álláspontja szerint a felszámolás megindulásával lejárttá váló kötelezettségek nem eredményezik a felek között fennálló szerződések megszűnését.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt adja a felperes birtokába a per tárgyát adó járműveket, s kötelezte az alperest a perköltség megfizetésére. Az alperes viszontkeresetét elutasította.
Álláspontja szerint a perben azt kellett eldönteni, hogy a lízingelt járművek és berendezések tulajdonjoga kit illet meg. A szerződés részének tekintett üzletszabályzatra hivatkozással megállapította, hogy a lízingelt tárgyak tulajdonjoga a lízingbeadó tulajdonában marad az utolsó lízingdíj és maradványösszeg kiegyenlítéséig, ezért nem volt a felszámolási vagyon része, így a felszámolási eljárásban sem lehetett róluk döntést hozni.
A felszámolás megindulásával nem szűnnek meg a törvény erejénél fogva a szerződések, csak a követelések válnak lejárttá. Emiatt a felperes előtt megnyílt az út, hogy a teljes futamidőre esedékes lízingdíjat követelje, de ez a szerződéses jogviszonyt nem szüntette meg a felek között. A felmondás szüntette meg a lízingszerződéseket, mellyel a felek jogviszonya elszámolási jogviszonnyá alakult át. A felmondást követően azonban nincs olyan érvényes tulajdonszerzési jogcím, amely az alperes tulajdonszerzését megalapozná. Az alperes kényszeregyezség alapján történt teljesítése az adós tartozását törli a felperessel szemben, de nem keletkeztet számára tulajdonosi jogosultságot számára.
Egyetértett az alperes álláspontjával abban, hogy a kényszeregyezség szerinti összeg kifizetésével a hitelező teljes igénye kiegyenlítésre került, azonban az alperes érvényes tulajdonszerzési jogcím hiányában köteles visszaadni a felperes tulajdonában lévő vagyontárgyakat, mert a tulajdonost illeti meg a használat, birtoklás joga és a felek megállapodása is ezt tartalmazta. Utalt arra, hogy a felek elszámolási vitája nem tartozik e perre.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 1 664 347 Ft másodfokú perköltséget.
Határozatában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból helytálló jogi következtetést vont le, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján hagyta helyben. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a perben a felperes tulajdonjogának fennállására vonatkozó állítása külön bizonyításra nem szorult, az alperesnek kellett azt bizonyítania, hogy a tulajdonjogot megszerezte. A Ptk. 117. § (2) bekezdése értelmében a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges, a perben az alperesnek a tulajdonszerzése jogcímét kellett igazolnia.
Az alperes arra hivatkozott, hogy miután az azonnali hatályú felmondást követően a felszámolási kényszeregyezség alapján valamennyi tartozását megfizette, ezzel a tulajdonjogot megszerezte. A másodfokú bíróságnak ezért abban kellett állást foglalnia, hogy megvalósultak-e az Üzletszabályzat VIII/3/d. pontjában foglalt feltételek.
Megállapította, hogy a tartozások ugyan lejárttá válnak a felszámolás kezdő időpontjában, de a fennálló szerződéseket a felszámolás ténye nem szünteti meg. A Cstv. nem zárta ki a szerződés felmondását és a felperes az adott helyzetben, az Üzletszabályzat VII/4. pontja alapján, a szerződést felmondhatta, mely a Ptk. 321. § (1) bekezdése értelmében a szerződést megszüntette.
Hivatkozva az Üzletszabályzat VIII/3/d. pontjában és a III/6. pontjában foglaltakra arra a következtetésre jutott, hogy a tulajdonjog megszerzése tekintetében annak van jelentősége, az alperes a szerződésből eredő valamennyi kötelezettségét teljesítette-e.
A létrejött kényszeregyezség alapján - bár az alperes fizetésképtelensége megszűnt - az alperes nem teljesítette a lízingszerződésből eredő valamennyi kötelezettségét, ezért az Üzletszabályzat VIII/3/d. pontja alapján az egyezség nem teremtett jogcímet az alperes számára a lízingtárgyak tulajdonjoga megszerzéséhez. Közömbös, hogy az alperes teljes tartozása milyen okból nem került kiegyenlítésre, valamint az is, hogy a teljes tartozás 8 napon belüli teljesítése a Cstv. rendelkezéseibe ütközött volna-e. Annak a ténynek van csak jelentősége, hogy az Üzletszabályzatban foglalt valamennyi igény kielégítése nem történt meg, ezért az alperes a lízingtárgyak tulajdonjogát nem szerezte meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Cstv. 41-45. §-aiban, valamint a Ptk. 240. §-ában foglaltakat.
Álláspontja szerint a felszámolási kényszeregyezség létrejötte után a hitelező felperes csak akkor kezdeményezheti az adós ellen peres eljárás lefolytatását, ha az adós az egyezségben foglaltakat nem teljesítette és az emiatt kezdeményezett végrehajtási eljárás eredménytelen maradt. A felszámolási egyezségben részt vett hitelezőt megillető, a felszámolást megelőző időszakra vonatkozó jogügyletből eredő, illetve olyan követelés vagy igény tekintetében, amelyet a felszámolási eljárás keretében lett volna lehetősége érvényesíteni, a hitelezőnek már nincs joga fellépni az adóssal szemben sem perben, sem peren kívül.
Állította, hogy a felperes - mint kényszeregyezséges hitelező - nem jogosult az egyezségben megállapított összegen felül további kifizetésre, az egyezségben foglaltak szerinti összeget pedig már megkapta. Utalt arra, hogy az egyezségkötés szerződésmódosítást eredményez a hitelezők és az adós viszonyában, a hitelezők már csak az egyezségben meghatározott tartalommal érvényesíthetik igényüket. Ha a felszámolási egyezség alapján a hitelezők igénye kielégítésre kerül, a hitelezők követelése megszűnik az adóssal szemben.
A felperes a teljes hátralévő lízingdíj követelését érvényesítette hitelezői igényként, a lízingtárgyak kiadásával kétszeres kielégítésben részesülne. Ha a felperes tulajdoni igényét érvényesítette volna, úgy a teljes lízingdíj iránti igénye nem lett volna nyilvántartásba vehető.
Álláspontja szerint a felek közötti szerződés eredeti rendelkezéseinek a felszámolási eljárásban kötött egyezség miatt nincs jelentősége, mert a felek közötti elszámolás rendjét már nem a lízingszerződés, hanem kizárólag a felszámolási kényszeregyezség rendezi. Tévedett ezért a bíróság a jogerős ítéletében, amikor a Ptk.-ból vezette le az alperes tulajdonszerzésének hiányát, holott a Cstv.-t kellett volna figyelembe vennie. Az alperes tulajdonszerzése ugyanis a felszámolási egyezségből vezethető le.
Utalva a Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.218/2007. számú ügyben hozott döntésére kifejtette, hogy a lízingbevevő a pénzügyi lízingszerződés felmondásával a lízingdíj részletekben való fizetésének kedvezményét veszíti el, ezért a teljes hátralékos lízingdíj esedékessé válik. Olyan helyzet azonban nem állhat elő, hogy a lízingbeadó a dolog tulajdonjogát is megtartja és a teljes hátralékos lízingdíjat is követeli, hanem választania kell melyik igényt érvényesíti.
A lízingcég tehát a kötelmi igényét érvényesítheti a teljes hátralévő lízingdíj iránti igényének bejelentésével, ez azonban a tulajdonjogról történő lemondást jelenti. Érvényesítheti tulajdonjog iránti igényét is, mely esetben azonban nem jogosult ezzel párhuzamosan a hátralévő lízingdíj iránti igényét bejelenteni az adóssal szemben. A felperes a kötelmi igényérvényesítést választotta, s miután ezt az egyezség alapján az alperes teljesítette, ezért a felperes tulajdonjogát így megváltotta, a lízingtárgyak az alperes tulajdonába kerültek.
Ha a felperes a dologi jogi igényét kívánta volna érvényesíteni, akkor jogszerűen ezzel egyidejűleg nem érvényesíthette a teljes hátralévő lízingdíj követelését.
Álláspontja szerint nincs jelentősége annak, mekkora mértékű volt a kényszeregyezség alapján a hitelezői igény kifizetése. Ha az ingóságokat ki kellene adni a felperesnek, akkor a befolyó vételár tekintetében a felperesnek az alperessel szemben elszámolási kötelezettsége keletkezik, mert a felperes a felszámolás során teljes kötelmi kielégítésben részesült, s ennek következményeképpen a dologi igényérvényesítésből befolyó ellenérték az alperest illetné meg.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az alperes perköltségben történő marasztalását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a jogszabályoknak megfelel.
Hangsúlyozta, hogy a szerződések felmondása után felszólította az alperest a lízingtárgyak átadására, miután azonban ennek az alperes nem tett eleget, behajtó cég közreműködését vette igénybe. A behajtás is eredménytelenül zárult, mert az alperes nem volt hajlandó kiadni a lízingtárgyakat. A felek személyesen tárgyaltak a lízing újraindítása érdekében, azonban a felperes végig hangsúlyozta, hogy egyezség hiányában a lízingtárgyak átadását követeli. Miután a felek közötti tárgyalás eredménytelenül zárult, a felszámoló is hozzájárult a lízingtárgyak elszállításához, de az alperes nem tett eleget átadási kötelezettségének.
Álláspontja szerint a pénzkövetelés kényszeregyezségnek megfelelő arányos kielégítése magát a követelést nem szünteti meg, hanem azzal jár, hogy az egyezségben meghatározott mértéket meghaladó pénzkövetelés az adóssal szemben bírói úton nem érvényesíthető, arra önkéntes teljesítés hiányában jogszerűen végrehajtás nem vezethető. A birtokba adást követően a felperes a kiadni kért lízingtárgyakat értékesítheti és a bevételt a meg nem szűnt követelésével szemben elszámolhatja. Amennyiben az adósnak tartozása marad fenn, úgy az adós arányos kielégítésre vonatkozó kötelezettsége legfeljebb ezen követelésre áll fenn.
Utalt arra, hogy miután az adóssal az egyezségben nem állapodtak meg a lízingtárgyak tulajdonjogáról, így a felperes nem volt elzárva attól, hogy a dologi jogi igényét a felszámolási eljáráson kívül, peres eljárásban érvényesítse.
A Kúria a jogerős másodfokú ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
Az alperes felszámolási eljárásában alkalmazandó Cstv. rendelkezései szerint a hitelező az adóssal szembeni pénz- vagy pénzben kifejezhető vagyoni követelést érvényesítő személyt jelenti [Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont]. A Cstv. 38. § (3) bekezdése értelmében az adóssal szemben a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést lehet csak a felszámolási eljárás keretében érvényesíteni. Ha azonban az adóssal jogviszonyban álló személy azt állítja, hogy egy vagyontárgy - amely az adós birtokában volt a felszámolás kezdő időpontjában, illetve annak tartama alatt - nem az adós, hanem az ő tulajdona, úgy az annak kiadása iránti pert az adóssal szemben megindíthatja, mert ebben az esetben a felperes nem hitelezőként lép fel az adóssal szemben, a per tárgya nem az adóssal szembeni pénzkövetelés érvényesítése. A felperes tulajdonjogára alapított per megindítását az adós felszámolás körébe tartozó vagyonával kapcsolatban létrejött kényszeregyezség ténye sem akadályozza.
A felperes jelen perbeni keresete a tulajdonában álló vagyontárgyak kiadására irányul, s az előbbiekben részletezett szabályok értelmében helytállóan járt el a bíróság akkor, amikor a keresetet érdemben bírálta el. Az alperes ezzel ellentétes jogi álláspontja téves.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3. § (1) bekezdés c) pontja határozza meg azt, hogy a pénzügyi lízing pénzügyi szolgáltatásnak minősül. A Hpt. 2. számú mellékletében található értelmező rendelkezések között a Pénzügyi szolgáltatások 11. pontjában határozza meg a törvény a pénzügyi lízing fogalmát. Ez tartalmazza, hogy "a használatba adással a lízingbevevő ..d) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe."
A pénzügyi lízing tartalmát vizsgálva az állapítható meg, hogy a lízingszerződés a tulajdonjog fenntartásával a lízingbeadó számára biztosítékot nyújt annak a pénzösszegnek a kiegyenlítésére, amelyet a lízingbeadó a lízingbevevő részére biztosított akkor, amikor a lízingbevevő utasításai alapján beszerezte a lízingtárgyat és átadta azt a lízingbevevőnek. A lízingbeadó tulajdonjogának fennmaradása a lízingtárgy tekintetében erősebb biztosítékot jelent az adóssal szemben, mint ha a szerződésben az adós számára nyújtott összeg teljesítését a hagyományos szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel biztosítaná. A lízingbe adónak a tulajdonjoga fenntartása révén a nem fizető adóstól joga van elhozni a pénzügyi lízing tárgyát jelentő vagyontárgyat, de az annak értékesítéséből befolyó összeggel - figyelemmel az adós által már teljesített törlesztésre is - el kell számolnia. Ahogyan azt az alperes által hivatkozott a Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.218/2007. számú döntése tartalmazza, olyan helyzet nem állhat elő, hogy a lízingbeadó a dolog tulajdonjogát is megtartja és a teljes hátralékos lízingdíjat is visszaköveteli.
A felszámolási eljárásban a jogalkotó a tulajdonjog fenntartását nem tekinti biztosítéknak, kizárólag az óvadék és a zálogjog, továbbá az azzal azonos elbírálás alá eső jogosultság [Cstv. 49/D. § (3) bekezdése] biztosít privilegizált kielégítést. Ennek oka az, hogy a tulajdonjog fenntartás erősebb jogot biztosít a hitelező számára, mert a felszámolás megindulását követően is lehetővé teszi a hitelező részére, hogy az adós nemteljesítése esetén felmondja a szerződést és tulajdonjogával élve a lízing tárgyát jelentő vagyontárgyat elvigye.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében is arra hivatkozott, hogy a felperes mint hitelező, a hátralékos pénzbeli igényének a felszámolóhoz történt bejelentésével, a szerződésben foglaltak szerint érvényesítette a teljes követelését az adóssal szemben a felszámolási eljárásban, és ezzel arra utalt, hogy nem kíván tulajdonjogával élni. A teljes hátralékos lízingdíj és maradványérték felszámoló általi elfogadásával és a kényszeregyezség szerinti kielégítésével a tulajdonjog átszállt az adósra.
Az alperesnek ez a jogi álláspontja téves.
A felszámolás megindítása a felek szerződésben kikötött jogait és kötelezettségeit csak a Cstv.-ben meghatározottak szerint változtatja meg. Helytálló a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a felszámolás kezdő időpontjában csak az adós tartozásai válnak lejárttá [Cstv. 35. § (1) bekezdés], a folyamatban levő szerződések nem szűnnek meg, azok alapján a kötelezettségeket teljesíteni kell. A felszámolónak a Cstv., míg a hitelezőnek a lízingszerződés, illetve az arra alkalmazandó jogszabályok biztosítottak felmondási jogot.
A felperes a szerződésben biztosított felmondási jogával élve felmondta a lízingszerződéseket, és a felmondásokat követően bejelentette a hitelezői igényét.
A lízingszerződés felmondása [Ptk. 321. § (1) bekezdése] a szerződést a jövőre nézve szünteti meg. Ez azt jelenti, hogy a szerződéses jogviszony az eredetileg a felek által megállapított rendben nem folytatódhat, tehát a lízingbevevő nem szerezheti meg a lízingtárgy tulajdonjogát a szerződésben foglalt, a felek által elfogadott eljárási rendben.
Nem vitásan az Üzletszabályzat VIII/3/d) pontja alapján a felmondást követően is van lehetőség arra, hogy a lízingbevevő a tulajdonjogot megszerezze, de csak abban az esetben, ha a felmondás napját követő 8 napon belül valamennyi tartozását megfizeti. Miután erre a 8 napos határidőben nem került sor, a felmondást követő 8 nap múlva egyértelműen az a jogi helyzet alakult ki, hogy a felperes jogosulttá vált a tulajdonában álló lízingtárgyak alperestől való elvitelére. Az alperes viszont a megállapodásból eredően a tulajdonjog megszerzésére már nem volt jogosult, mert a szerződés eredeti rendje szerint nem történt meg a teljesítés, és a felmondást követően rendelkezésére álló határidő is teljesítés nélkül telt el.
E körben a Kúria nem ért egyet a jogerős ítéletben kifejtett azzal a jogi állásponttal, hogy az Üzletszabályzat III/6. pontja szerint a lízingbevevő a 8 napos határidő után is kiegyenlítheti a tartozását és tulajdonjogot szerezhet. Ez a pont ugyanis csak azokra az esetekre vonatkozik, ha szerződés szerint történt a teljesítés: (1) a lízingdíjak és a maradványérték kifizetése után, illetve abban a speciális esetben, (2) ha a felmondást követő rövid - 8 napos - határidőn belül teljesít a lízingbevevő. Ha ezt követően akarja kifizetni a lízingbevevő a tartozását, és kíván tulajdonjogot szerezni, azt már csak a lízingbeadóval való újabb megállapodás és nem a lízingszerződés alapján teheti meg.
A felszámolás kezdő időpontjában az adóssal szemben már létező követelések a Cstv. 35. § (1) bekezdése alapján, a felszámolás kezdő időpontjában esedékessé válnak, ezért azokat a felszámoló részére be kell jelenteni. A pénzügyi lízing szerződés esetében a lízingbeadó a lízingbevevő rendelkezésére bocsátotta - a lízingbevevő által meghatározott vagyontárgy megvásárlásával és a lízingtárgy lízingbevevő használatába adásával - azt az összeget, melyet a lízingdíj időszakonkénti megfizetésével a lízingbevevő részletekben vállalt visszafizetni (kamattal és egyéb költségekkel növelten).
A Kúria álláspontja szerint, miután a felperesnek a pénzkövetelése az alperes felé a lízingszerződés alapján fennállt, a felperesnek a pénzkövetelését be kellett jelentenie a felszámolónak, ha az adóssal szemben érvényesíteni kívánt bármilyen kötelmi igényt.
Nem kizárt, hogy a lízingbeadó úgy döntsön, a lízingszerződésből eredő teljes pénzkövetelését hitelezői igényként bejelenti, valamint kifejezetten lemond a tulajdonjogáról, és kötelmi igényének érvényesítésével kívánja a fennálló követelését az adóssal szemben érvényesíteni.
Jelen eljárásban azonban nem ez történt. A lízingbeadó felperesnek azért kellett bejelentenie az adóssal szembeni teljes pénzkövetelését a felszámolónak, mert csak ezzel nyílt meg a lehetősége arra, hogy a lízingtárgyak értékesítése után a befolyó vételárral - a Hpt. és szerződés részét képező Üzletszabályzat rendelkezései értelmében - csökkentse a követelését. A felszámolási eljárásban nincs helye a felszámolás kezdő időpontjában már fennálló bejelentett követelések utólagos felemelésének, ugyanakkor nem kizárt a bejelentett igény csökkentése.
Ha az adóssal szemben fennálló igény a felszámolás kezdő időpontjában már létezik, és azt a hitelező nem jelenti be a törvény szerinti 40 napos határidőn belül, illetve a 180 napos jogvesztő határidőn belül, akkor követelésének a késedelmesen érvényesített része csak a határidőn túl bejelentett igények között kerülhet kielégítésre, illetve a jogvesztő határidőn túl érvényesíteni kívánt igénye nem vehető figyelembe, mert a jogvesztő határidő lejárta miatt az megszűnik [Cstv. 37. § (1), (3) bekezdés, 46. § (5) bekezdés].
A lízingbeadó részéről tehát az a megfontolt, előrelátó gazdálkodási magatartás, ha az Üzletszabályzatban foglaltaknak megfelelően eljárva a lízingbevevővel szemben fennálló teljes pénzkövetelését bejelenti, és a lízingtárgyak általa történt értékesítését követően a bejelentett hitelezői igényét a befolyt árbevétel összegével csökkenti. Ha ezt követően is marad követelése az adóssal szemben, azt kényszeregyezség létrejötte esetén csak az egyezségben meghatározottak szerint részére fizetendő összeg erejéig érvényesítheti az adóssal szemben. Ha a lízingtárgyak értékesítéséből befolyt vételár több, mint a lízingbeadó követelése, úgy a különbözetet vissza kell adnia a lízingbevevő adós részére.
A perbeli esetben a felperes a lízingszerződést felmondta, a 8 napos határidőn belül a lízingbevevő nem fizette meg a teljes tartozását, ezért a szerződés alapján nem szerzett tulajdonjogot, és a felek nem kötöttek újabb megállapodást sem. A felszámolónak történt hitelezői igény bejelentésekor pedig a felperes nem nyilatkozott kifejezetten úgy, hogy tulajdonjogáról lemond. Ebből következően helytállóan helyezkedett arra az álláspontra a bíróság a jogerős ítéletben, hogy a tulajdonjog az adott tényállás szerint nem szállt, nem szállhatott át az alperesre (adósra).
A fent kifejtettek alapján a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.220/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Zala Megyei Bíróság előtt 5.G.40.066/2011 számon indított, a Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.30.421/2011/10. számú jogerős ítéletével befejezett perében, a jogerős ítélet ellen az alperes által 14. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem alapján indult felülvizsgálati eljárásban - tárgyaláson - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1 270 000 (Egymillió-kettőszázhetvenezer)Ft felülvizsgálati eljárási költséget, továbbá térítsen meg az államnak - külön felhívásra - 3 500 000 (Hárommillió-ötszázezer) Ft feljegyzett felülvizsgálati eljárási illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felperes mint lízingbeadó, és az alperes, mint lízingbevevő 2004. október 27. és 2008. április 10-e között különböző járművekre összesen 10 alkalommal kötöttek egymással lízingszerződéseket. A felperes arra vállalt kötelezettséget, hogy a szerződésben feltüntetett járműveket azért szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő használatába adja. A lízingtárgyak a lízingbevevő könyveiben kerültek kimutatásra. Az alperes a lízingtárgyak használatába adásával jogosultságot szerzett arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával, a lízingdíj teljes tőke- és kamattörlesztő részének, valamint a maradványértéknek a megfizetésével, tulajdonjogot szerezzen a járművek felett.A szerződések részét képezte az Üzletszabályzat gépjármű zártvégű pénzügyi lízing tevékenységre (Üzletszabályzat), melynek rendelkezéseit a felek magukra nézve kötelezőnek ismerték el. Ennek I/11. pontja szerint a lízingtárgy tulajdonosa - a tulajdonjog átszállásáig - a lízingbeadó. A III/6. pontban foglaltak értelmében a tulajdonjog akkor száll át a lízingbevevőre, ha a lízingszerződésből eredő valamennyi kötelezettségét teljesítette és ekkor a lízingbeadó köteles a lízingtárgy törzskönyvét és a tulajdonjog átírásához szükséges nyilatkozatokat kiadni.
Az Üzletszabályzat VII/4. pontja akként rendelkezett, hogy a lízingbeadó a lízingszerződést azonnali hatállyal felmondhatja - egyebek mellett - amiatt, ha a lízingbevevő a fizetési kötelezettségének 15 napot meghaladóan nem tesz eleget, vagy ha ellene felszámolási eljárás indul.
A VII/5. pont szerint a felmondás időpontjában a lízingbevevő használati jogosultsága megszűnik a lízingtárgyon és azt köteles haladéktalanul kiadni a lízingbeadónak.
A VIII/3 a) pont értelmében a lízingbevevő a felmondás időpontjában köteles a lízingtárgyat könyveiből kivezetni, a c) pont szerint a felmondással valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik és a d) pont értelmében, amennyiben a lízingbevevő a felmondás napját követő 8 napon belül valamennyi tartozását megfizeti, úgy a lízingtárgy tulajdonjogát megszerzi. Az e) pont szerint, ha ezt 8 nap alatt a lízingbevevő nem fizeti meg, úgy a lízingbeadó a gépjárművet annak visszaszármaztatása után kárenyhítési kötelezettségének körében eljárva értékesíti.
A Zala Megyei Bíróság az 1.Fpk.20-08-020551 számú eljárásban az alperes felszámolását 2008. október 30-i kezdő időponttal megindította, felszámolóként a P., V. Zrt-t jelölve ki. A felperes 2008. november 10-én azonnali hatállyal felmondta az alperessel fennálló valamennyi lízingszerződést arra hivatkozva, hogy az alperes az esedékes törlesztőrészleteket nem fizette, és felszólította az alperest az eszközök átadására.
2008. december 2-án a felperes bejelentette a felmondott 10 db lízingszerződésből eredő 129 470 109 Ft tőke, annak a jegybanki alapkamat kétszeresével megegyező mértékű késedelmi kamata és 100 000 Ft nyilvántartásba vételi díj, továbbá a kintlevőségek behajtásának költségei erejéig a hitelezői igényét. A felszámoló a felperes igényét elismerte, és nem vitatott, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolt követelésként nyilvántartásba vette.
A felszámolási eljárás során a felek egyeztetést folytattak az esetleges átfinanszírozás, a követelés átütemezése tekintetében, eredmény nélkül. Az egyeztetés során a felperes nem fogadta el a tőkeösszeg 1%-os kielégítésére vonatkozó alperesi javaslatot, ezért az alperes felszámolója felhívta a felperest a vagyontárgyak elszállítására, mely nem történt meg.
Az adós és a hitelezők között létrejött egyezséget a felszámolási eljárást lefolytató bíróság 43. sorszámú, 2009. október 2-án kelt végzésével jóváhagyta és a felszámolási eljárást az adós jogutód nélküli megszüntetése nélkül befejezte. Az egyezség a hozzá nem járuló hitelezők - így a felperes - tekintetében is kényszeregyezség. Az egyezség szerint a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolt követelések hitelezői 1%-os kielégítéshez jutottak, így az alperes a felperes részére 1 295 701 Ft-ot utalt át. Az alperes úgy tekintette, hogy a kényszeregyezség teljesítésével a felperessel szemben fennálló kötelezettsége maradéktalanul megszűnt, így ezzel az eszközök tulajdonjogát megváltotta, azok az alperes tulajdonába kerültek. Emiatt a felperesnek az eszközök kiadására irányuló igényét visszautasította és azok elvitelét megakadályozta.
A felperes módosított keresetében kérte az alperes kötelezését a birtokában levő lízingtárgyak kiadására, a Ptk. 98. §-a és a Ptk. 193. § (1) bekezdése alapján, arra hivatkozva, hogy a lízingszerződések értelmében a lízingtárgyak a futamidő lejártáig a lízingbeadó felperes tulajdonát képezik. Álláspontja szerint az alperes az ingóságokon, járműveken nem szerzett tulajdonjogot. Az alperes a zártvégű lízingszerződésekből eredő kötelezettségét megszegte, amikor az esedékes lízingdíjakat nem fizette meg, ezért használati jogosultsága a 2008. november 10-én kelt azonnali hatályú felmondással megszűnt. A lízingtárgyak nem tartoznak a felszámolási vagyonhoz, a felszámolási kényszeregyezség teljesítésével az alperes azokon nem szerzett tulajdonjogot. Hivatkozott arra, hogy a lízingszerződéseknél a tulajdonjog fenntartásának biztosítéki szerepe van, így amennyiben a felszámolási eljárásban nem térül meg a lízingbeadó követelése, azt a tulajdonos értékesíti, majd a vételárat az alperes lízingbevevő javára számolja el, és csak az esetleges különbözetet követeli továbbra is a lízingbevevőn.
A felmondást követően azonban az alperes az eszközök tulajdonjogát már akkor sem szerezhette volna meg, ha szerződésszerűen teljesít, mert azokat vissza kellett volna szolgáltatnia a felperes részére.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy a felperes a lízingszerződésekből eredő teljes kötelmi igényét érvényesítette a felszámolási eljárásban, s tulajdonjoga alapján nem kérte a lízingtárgyak kiadását. Álláspontja szerint a kényszeregyezség teljesítésével az ingók tulajdonjoga az alperesre szállt át. Lényegtelen, hogy a felszámolási egyezségkötés során a kielégítés milyen mértékű, s ha a felperes az ingóságokhoz is hozzájutna, úgy kétszeres kielégítésben részesülne.
Álláspontja szerint a lízingszerződések nem a felperes felmondása alapján, hanem a törvény erejénél fogva, a felszámolás kezdő időpontjában szűntek meg.
Ellenkérelmében kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest a lízing tárgyát képező gépjárművek törzskönyvének és a tulajdonjog átírásához szükséges nyilatkozatoknak az alperes részére történő kiadására. Perköltség igénye volt.
A felperes kérte a viszontkereset elutasítását. Kifejtette, hogy a zártvégű pénzügyi lízing az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: ÁFA törvény) 10. § a) pontja alapján termékértékesítésnek minősül ugyan, ezért a felperesnek számlaadási kötelezettsége állt fenn a lízingbevevővel szemben, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a felperes tulajdonjoga fennmaradt. Álláspontja szerint a felszámolás megindulásával lejárttá váló kötelezettségek nem eredményezik a felek között fennálló szerződések megszűnését.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt adja a felperes birtokába a per tárgyát képező járműveket, s kötelezte az alperest a perköltség megfizetésére. Az alperes viszontkeresetét elutasította.
Álláspontja szerint a perben azt kellett eldönteni, hogy a lízingelt járművek és berendezések tulajdonjoga kit illet meg. A szerződés részét képező Üzletszabályzatra hivatkozással megállapította, hogy a lízingelt tárgyak tulajdonjoga a lízingbeadó tulajdonában marad az utolsó lízingdíj és maradványösszeg kiegyenlítéséig, ezért a felszámolási vagyon részét nem képezték, így a felszámolási eljárásban sem lehetett róluk döntést hozni.
A felszámolás megindulásával nem szűnnek meg a törvény erejénél fogva a szerződések, csak a követelések válnak lejárttá. Emiatt a felperes előtt megnyílt az út, hogy a teljes futamidőre esedékes lízingdíjat követelje, de ez a szerződéses jogviszonyt nem szüntette meg a felek között. A felmondás szüntette meg a lízingszerződéseket, mellyel a felek jogviszonya elszámolási jogviszonnyá alakult át. A felmondást követően azonban nincs olyan érvényes tulajdonszerzési jogcím, amely az alperes tulajdonszerzését megalapozná. A kényszeregyezség alapján történt alperesi teljesítés az adós tartozását törli a felperessel szemben, de tulajdonosi jogosultságot számára nem keletkeztet.
Egyetértett az alperes álláspontjával abban, hogy a kényszeregyezség szerinti összeg kifizetésével a hitelező teljes igénye kiegyenlítésre került, azonban az alperes érvényes tulajdonszerzés jogcíme hiányában köteles visszaadni a felperes tulajdonát képező vagyontárgyakat, mert a tulajdonost illeti meg a használat, birtoklás joga és a felek megállapodása is ezt tartalmazta. Utalt arra, hogy a felek elszámolási vitája nem tartozik e perre.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 1 664 347 Ft másodfokú perköltséget.
Határozatában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból helytálló jogi következtetést vont le, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján hagyta helyben. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a perben a felperes tulajdonjogának fennállására vonatkozó állítása külön bizonyításra nem szorult, az alperesnek kellett azt bizonyítania, hogy a tulajdonjogot megszerezte. A Ptk. 117. § (2) bekezdése értelmében a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges, a perben az alperesnek a tulajdonszerzése jogcímét kellett igazolnia.
Az alperes arra hivatkozott, hogy mivel az azonnali hatályú felmondást követően a felszámolási kényszeregyezség alapján valamennyi tartozását megfizette, ezzel a tulajdonjogot megszerezte. A másodfokú bíróságnak ezért abban kellett állást foglalnia, hogy megvalósultak-e az Üzletszabályzat VIII/3/d. pontjában foglalt feltételek.
Megállapította, hogy a tartozások ugyan lejárttá válnak a felszámolás kezdő időpontjában, de a fennálló szerződéseket a felszámolás ténye nem szünteti meg. A Cstv. nem zárta ki a szerződés felmondását és a felperes az adott helyzetben, az Üzletszabályzat VII/4. pontja alapján, a szerződést felmondhatta, mely a Ptk. 321. § (1) bekezdése értelmében a szerződést megszüntette.
Hivatkozva az Üzletszabályzat VIII/3/d pontjában és a III/6. pontjában foglaltakra arra a következtetésre jutott, hogy a tulajdonjog megszerzése tekintetében annak van jelentősége, az alperes a szerződésből eredő valamennyi kötelezettségét teljesítette-e.
A létrejött kényszeregyezség alapján - bár az alperes fizetésképtelensége megszűnt - az alperes nem teljesítette a lízingszerződésből eredő valamennyi kötelezettségét, ezért az Üzletszabályzat VIII/3/d. pontja alapján az egyezség nem teremtett jogcímet az alperes számára a lízingtárgyak tulajdonjoga megszerzéséhez. Közömbös, hogy a teljes alperesi tartozás milyen okból nem került kiegyenlítésre, valamint az is, hogy a teljes tartozás 8 napon belüli teljesítése a Cstv. rendelkezéseibe ütközött volna-e. Annak a ténynek van csak jelentősége, hogy az Üzletszabályzatban foglalt valamennyi igény kielégítése nem történt meg, ezért az alperes a lízingtárgyak tulajdonjogát nem szerezte meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Cstv. 41-45. §-aiban, valamint a Ptk. 240. §-ában foglaltakat.
Álláspontja szerint a felszámolási kényszeregyezség létrejötte után a hitelező felperes csak akkor kezdeményezheti az adós ellen peres eljárás lefolytatását, ha az adós az egyezségben foglaltakat nem teljesítette és az emiatt kezdeményezett végrehajtási eljárás eredménytelen maradt. A felszámolási egyezségben részt vett hitelezőt megillető, a felszámolást megelőző időszakra vonatkozó jogügyletből eredő, illetve olyan követelés vagy igény tekintetében, amelyet a felszámolási eljárás keretében lett volna lehetősége érvényesíteni, a hitelezőnek már nincs joga fellépni az adóssal szemben sem perben, sem peren kívül.
Állította, hogy a felperes - mint kényszeregyezséges hitelező - nem jogosult az egyezségben megállapított összegen felül további kifizetésre, az egyezségben foglaltak szerinti összeget pedig már megkapta. Utalt arra, hogy az egyezségkötés szerződésmódosítást eredményez a hitelezők és az adós viszonyában, a hitelezők már csak az egyezségben meghatározott tartalommal érvényesíthetik igényüket. Ha a felszámolási egyezség alapján a hitelezők igénye kielégítésre kerül, a hitelezők követelése megszűnik az adóssal szemben.
A felperes a teljes hátralévő lízingdíj követelését érvényesítette hitelezői igényként, a lízingtárgyak kiadásával kétszeres kielégítésben részesülne. Ha a felperes tulajdoni igényét érvényesítette volna, úgy a teljes lízingdíj iránti igénye nem lett volna nyilvántartásba vehető.
Álláspontja szerint a felek közötti szerződés eredeti rendelkezéseinek a felszámolási eljárásban kötött egyezség miatt nincs jelentősége, mert a felek közötti elszámolás rendjét már nem a lízingszerződés, hanem kizárólag a felszámolási kényszeregyezség rendezi. Tévedett ezért a bíróság a jogerős ítéletében, amikor a Ptk.-ból vezette le az alperes tulajdonszerzésének hiányát, holott a Cstv.-t kellett volna figyelembe vennie. Az alperes tulajdonszerzése ugyanis a felszámolási egyezségből vezethető le.
Utalva a Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.218/2007. számú ügyben hozott döntésére kifejtette, hogy a lízingbevevő a pénzügyi lízingszerződés felmondásával a lízingdíj részletekben való fizetésének kedvezményét veszíti el, ezért a teljes hátralékos lízingdíj esedékessé válik. Olyan helyzet azonban nem állhat elő, hogy a lízingbeadó a dolog tulajdonjogát is megtartja és a teljes hátralékos lízingdíjat is követeli, hanem választania kell, melyik igényt érvényesíti.
A lízingcég tehát a kötelmi igényét érvényesítheti a teljes hátralévő lízingdíj iránti igényének bejelentésével, ez azonban a tulajdonjogról történő lemondást jelenti. Érvényesítheti tulajdonjog iránti igényét is, mely esetben azonban nem jogosult ezzel párhuzamosan a hátralévő lízingdíj iránti igényét bejelenteni az adóssal szemben. A felperes a kötelmi igényérvényesítést választotta, s mivel ezt az egyezség alapján az alperes teljesítette, ezért a felperes tulajdonjogát így megváltotta, a lízingtárgyak az alperes tulajdonába kerültek.
Ha a felperes a dologi jogi igényét kívánta volna érvényesíteni, akkor jogszerűen ezzel egyidejűleg nem érvényesíthette a teljes hátralévő lízingdíj követelését. Álláspontja szerint nincs jelentősége annak, mekkora mértékű volt a kényszeregyezség alapján a hitelezői igény kifizetése. Ha az ingóságokat ki kellene adni a felperesnek, akkor a befolyó vételár tekintetében a felperesnek az alperessel szemben elszámolási kötelezettsége keletkezik, mert a felperes a felszámolás során teljes kötelmi kielégítésben részesült, s ennek következményeképpen a dologi igényérvényesítésből befolyó ellenérték az alperest illetné meg.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az alperes perköltségben történő marasztalását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a jogszabályoknak megfelel. Hangsúlyozta, hogy a szerződések felmondása után felszólította az alperest a lízingtárgyak átadására, mivel azonban ennek az alperes nem tett eleget, behajtó cég közreműködését vette igénybe. A behajtás is eredménytelenül zárult, mert az alperes nem volt hajlandó kiadni a lízingtárgyakat. A felek személyesen tárgyaltak a lízing újraindítása érdekében, azonban a felperes végig hangsúlyozta, hogy egyezség hiányában a lízingtárgyak átadását követeli. Miután a felek közötti tárgyalás eredménytelenül zárult, a felszámoló is hozzájárult a lízingtárgyak elszállításához, de az alperes nem tett eleget átadási kötelezettségének.
Álláspontja szerint a pénzkövetelés kényszeregyezségnek megfelelő arányos kielégítése magát a követelést nem szünteti meg, hanem azzal jár, hogy az egyezségben meghatározott mértéket meghaladó pénzkövetelés az adóssal szemben bírói úton nem érvényesíthető, arra önkéntes teljesítés hiányában jogszerűen végrehajtás nem vezethető. A birtokba adást követően a felperes a kiadni kért lízingtárgyakat értékesítheti és a bevételt a meg nem szűnt követelésével szemben elszámolhatja. Amennyiben az adósnak tartozása marad fenn, úgy az adós arányos kielégítésre vonatkozó kötelezettsége legfeljebb e követelésre áll fenn. Utalt arra, hogy miután az adóssal az egyezségben nem állapodtak meg a lízingtárgyak tulajdonjogáról, így a felperes nem volt elzárva attól, hogy a dologi jogi igényét a felszámolási eljáráson kívül, peres eljárásban érvényesítse.
A Kúria a jogerős másodfokú ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
Az alperes felszámolási eljárásában alkalmazandó Cstv. rendelkezései szerint a hitelező az adóssal szembeni pénz- vagy pénzben kifejezhető vagyoni követelést érvényesítő személyt jelenti [Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont]. A Cstv. 38. § (3) bekezdése értelmében az adóssal szemben a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést lehet csak a felszámolási eljárás keretében érvényesíteni. Ha azonban az adóssal jogviszonyban álló személy azt állítja, hogy egy vagyontárgy - amely az adós birtokában volt a felszámolás kezdő időpontjában, illetve annak tartama alatt - nem az adós, hanem az ő tulajdonát képezi, úgy az annak kiadása iránti pert az adóssal szemben megindíthatja, mert ebben az esetben a felperes nem hitelezőként lép fel az adóssal szemben, a per tárgya nem az adóssal szembeni pénzkövetelés érvényesítése. A felperes tulajdonjogára alapított per megindítását az adós felszámolás körébe tartozó vagyonával kapcsolatban létrejött kényszeregyezség ténye sem akadályozza.
A felperes jelen perbeni keresete a tulajdonában álló vagyontárgyak kiadására irányul, s az előbbiekben részletezett szabályok értelmében helytállóan járt el a bíróság akkor, amikor a keresetet érdemben bírálta el. Az alperes ezzel ellentétes jogi álláspontja téves.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 3. § (1) bekezdés c) pontja határozza meg azt, hogy a pénzügyi lízing pénzügyi szolgáltatásnak minősül. A Hpt. 2. számú mellékletében található értelmező rendelkezések között a Pénzügyi szolgáltatások 11. pontjában határozza meg a törvény a pénzügyi lízing fogalmát. Ez tartalmazza, hogy "a használatba adással a lízingbevevő d) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe."
A pénzügyi lízing tartalmát vizsgálva az állapítható meg, hogy a lízingszerződés a tulajdonjog fenntartásával a lízingbeadó számára biztosítékot nyújt annak a pénzösszegnek a kiegyenlítésére, amelyet a lízingbeadó a lízingbevevő részére biztosított akkor, amikor a lízingbevevő utasításai alapján beszerezte a lízingtárgyat és átadta azt a lízingbevevőnek. A lízingbeadó tulajdonjogának fennmaradása a lízingtárgy tekintetében erősebb biztosítékot jelent az adóssal szemben, mint ha a szerződésben az adós számára nyújtott összeg teljesítését a hagyományos szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel biztosítaná. A lízingbe adónak a tulajdonjoga fenntartása révén a nem fizető adóstól joga van elhozni a pénzügyi lízing tárgyát képező vagyontárgyat, de az annak értékesítéséből befolyó összeggel - figyelemmel az adós által már teljesített törlesztésre is - el kell számolnia. Ahogyan azt az alperes által hivatkozott a Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.218/2007. számú döntése tartalmazza, olyan helyzet nem állhat elő, hogy a lízingbeadó a dolog tulajdonjogát is megtartja és a teljes hátralékos lízingdíjat is visszaköveteli.
A felszámolási eljárásban a jogalkotó a tulajdonjog fenntartását nem tekinti biztosítéknak, kizárólag az óvadék és a zálogjog, továbbá az azzal azonos elbírálás alá eső jogosultság [Cstv. 49/D. § (3) bekezdése] biztosít privilegizált kielégítést. Ennek oka az, hogy a tulajdonjog fenntartás erősebb jogot biztosít a hitelező számára, hiszen a felszámolás megindulását követően is lehetővé teszi a hitelező részére, hogy az adós nemteljesítése esetén felmondja a szerződést és tulajdonjogával élve a lízing tárgyát képező vagyontárgyat elvigye.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében is arra hivatkozott, hogy a felperes mint hitelező, a hátralékos pénzbeli igényének a felszámolóhoz történt bejelentésével, a szerződésben foglaltak szerint érvényesítette a teljes követelését az adóssal szemben a felszámolási eljárásban, és ezzel arra utalt, hogy nem kíván tulajdonjogával élni. A teljes hátralékos lízingdíj és maradványérték felszámoló általi elfogadásával és a kényszeregyezség szerinti kielégítésével a tulajdonjog átszállt az adósra.
Az alperesnek ez a jogi álláspontja téves.
A felszámolás megindítása a felek szerződésben kikötött jogait és kötelezettségeit csak a Cstv.-ben meghatározottak szerint változtatja meg. Helytálló a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a felszámolás kezdő időpontjában csak az adós tartozásai válnak lejárttá [Cstv. 35. § (1) bekezdés], a folyamatban levő szerződések nem szűnnek meg, azok alapján a kötelezettségeket teljesíteni kell. A felszámolónak a Cstv., míg a hitelezőnek a lízingszerződés, illetve az arra alkalmazandó jogszabályok biztosítottak felmondási jogot. A felperes a szerződésben biztosított felmondási jogával élve felmondta a lízingszerződéseket, és a felmondásokat követően bejelentette a hitelezői igényét.
A lízingszerződés felmondása [Ptk. 321. § (1) bekezdése] a szerződést a jövőre nézve szünteti meg. Ez azt jelenti, hogy a szerződéses jogviszony az eredetileg a felek által megállapított rendben nem folytatódhat, tehát a lízingbevevő nem szerezheti meg a lízingtárgy tulajdonjogát a szerződésben foglalt, a felek által elfogadott eljárási rendben. Nem vitásan az Üzletszabályzat VIII/3/d) pontja alapján a felmondást követően is van lehetőség arra, hogy a lízingbevevő a tulajdonjogot megszerezze, de csak abban az esetben, ha a felmondás napját követő 8 napon belül valamennyi tartozását megfizeti. Miután erre a 8 napos határidőben nem került sor, a felmondást követő 8 nap múlva egyértelműen az a jogi helyzet alakult ki, hogy a felperes jogosulttá vált a tulajdonában álló lízingtárgyak alperestől való elvitelére. Az alperes viszont a megállapodásból eredően a tulajdonjog megszerzésére már nem volt jogosult, hiszen a szerződés eredeti rendje szerint nem történt meg a teljesítés, és a felmondást követően rendelkezésére álló határidő is teljesítés nélkül telt el.
E körben a Kúria nem ért egyet a jogerős ítéletben kifejtett azzal a jogi állásponttal, hogy az Üzletszabályzat III/6. pontja szerint a lízingbevevő a 8 napos határidő után is kiegyenlítheti a tartozását és tulajdonjogot szerezhet. Ez a pont ugyanis csak azokra az esetekre vonatkozik, ha szerződés szerint történt a teljesítés: (1) a lízingdíjak és a maradványérték kifizetése után, illetve abban a speciális esetben, (2) ha a felmondást követő rövid - 8 napos - határidőn belül teljesít a lízingbevevő. Ha ezt követően akarja kifizetni a lízingbevevő a tartozását, és kíván tulajdonjogot szerezni, azt már csak a lízingbeadóval való újabb megállapodás és nem a lízingszerződés alapján teheti meg.
A felszámolás kezdő időpontjában az adóssal szemben már létező követelések a Cstv. 35. § (1) bekezdése alapján, a felszámolás kezdő időpontjában esedékessé válnak, ezért azokat a felszámoló részére be kell jelenteni. A pénzügyi lízing szerződés esetében a lízingbeadó a lízingbevevő rendelkezésére bocsátotta - a lízingbevevő által meghatározott vagyontárgy megvásárlásával és a lízingtárgy lízingbevevő használatába adásával - azt az összeget, melyet a lízingdíj időszakonkénti megfizetésével a lízingbevevő részletekben vállalt visszafizetni (kamattal és egyéb költségekkel növelten).
A Kúria álláspontja szerint, mivel a felperesnek a pénzkövetelése az alperes felé a lízingszerződés alapján fennállt, a felperesnek a pénzkövetelését be kellett jelentenie a felszámolónak, ha az adóssal szemben érvényesíteni kívánt bármilyen kötelmi igényt.
Nem kizárt, hogy a lízingbeadó úgy döntsön, a lízingszerződésből eredő teljes pénzkövetelését hitelezői igényként bejelenti, valamint kifejezetten lemond a tulajdonjogáról, és kötelmi igényének érvényesítésével kívánja a fennálló követelését az adóssal szemben érvényesíteni.
Jelen eljárásban azonban nem ez történt. A lízingbeadó felperesnek azért kellett bejelentenie az adóssal szembeni teljes pénzkövetelését a felszámolónak, mert csak ezzel nyílt meg a lehetősége arra, hogy a lízingtárgyak értékesítése után a befolyó vételárral - a Hpt. és szerződés részét képező Üzletszabályzat rendelkezései értelmében - csökkentse a követelését. A felszámolási eljárásban nincs helye a felszámolás kezdő időpontjában már fennálló bejelentett követelések utólagos felemelésének, ugyanakkor nem kizárt a bejelentett igény csökkentése.
Ha az adóssal szemben fennálló igény a felszámolás kezdő időpontjában már létezik, és azt a hitelező nem jelenti be a törvény szerinti 40 napos határidőn belül, illetve a 180 napos jogvesztő határidőn belül, akkor követelésének a késedelmesen érvényesített része csak a határidőn túl bejelentett igények között kerülhet kielégítésre, illetve a jogvesztő határidőn túl érvényesíteni kívánt igénye nem vehető figyelembe, mert a jogvesztő határidő lejárta miatt az megszűnik [Cstv. 37. § (1), (3) bekezdés, 46. § (5) bekezdés]. A lízingbeadó részéről tehát az a megfontolt, előrelátó gazdálkodási magatartás, ha az Üzletszabályzatban foglaltaknak megfelelően eljárva a lízingbevevővel szemben fennálló teljes pénzkövetelését bejelenti, és a lízingtárgyak általa történt értékesítését követően a bejelentett hitelezői igényét a befolyt árbevétel összegével csökkenti. Ha ezt követően is marad követelése az adóssal szemben, azt kényszeregyezség létrejötte esetén csak az egyezségben meghatározottak szerint részére fizetendő összeg erejéig érvényesítheti az adóssal szemben. Ha a lízingtárgyak értékesítéséből befolyt vételár több, mint a lízingbeadó követelése, úgy a különbözetet vissza kell adnia a lízingbevevő adós részére.
A perbeli esetben a felperes a lízingszerződést felmondta, a 8 napos határidőn belül a lízingbevevő nem fizette meg a teljes tartozását, ezért a szerződés alapján nem szerzett tulajdonjogot, és a felek nem kötöttek újabb megállapodást sem. A felszámolónak történt hitelezői igény bejelentésekor pedig a felperes nem nyilatkozott kifejezetten úgy, hogy tulajdonjogáról lemond. Ebből következően helytállóan helyezkedett arra az álláspontra a bíróság a jogerős ítéletben, hogy a tulajdonjog az adott tényállás szerint nem szállt, nem szállhatott át az alperesre (adósra). A fent kifejtettek alapján a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a felperes felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a felperes jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM. rendelet 3. § (2) bekezdésének a)-c) pontja, (5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 59. § (1) bekezdése és 6/1986 (VI. 26.) IM rendelet 15. § (1) és (3) bekezdése alapján az alperes köteles az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére is.
Budapest, 2012. december 4.
Dr. Török Judit sk. a tanács elnöke, Dr. Csőke Andrea sk. előadó bíró, Dr. Hosszú Hedvig sk. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.220/2012.)