adozona.hu
BH 2013.4.109
BH 2013.4.109
Az adóhatóságot az Art. 109. § (1) bekezdése feljogosítja arra, hogy a kiadások valós árát is vizsgálja. Amennyiben a felperesi előadás e körben sem valós, úgy a kiadásokat is becsléssel állapíthatja meg [2003. évi XCII. tv. 109. § (1) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél a bevallások utólagos vizsgálatát végezték el 2004-2008. adóévekre vonatkozóan, szja. és eho. adónemekben.
Az ellenőrzés eredményeként 38 235 000 Ft adóhiányt állapítottak meg, mely után késedelmi pótlékot, adóbírságot számítottak fel, továbbá mulasztási bírság megfizetésére is kötelezték a felperest.
Többek között vizsgálták a felperes G. Kft.-től vásárolt 3 gépkocsi beszerzési árát, vitatva azt a felperesi előadást, hogy azokat darabonként 1 Ft-os vételárért szerezte be. Az ...
Az ellenőrzés eredményeként 38 235 000 Ft adóhiányt állapítottak meg, mely után késedelmi pótlékot, adóbírságot számítottak fel, továbbá mulasztási bírság megfizetésére is kötelezték a felperest.
Többek között vizsgálták a felperes G. Kft.-től vásárolt 3 gépkocsi beszerzési árát, vitatva azt a felperesi előadást, hogy azokat darabonként 1 Ft-os vételárért szerezte be. Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése, 2. § (1) bekezdése, valamint a 109. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a gépkocsik becsült beszerzési áraként a márkakereskedők hivatalos internetes oldalán megtalálható értékesítési átlagárakat vette figyelembe.
A felperesnek az adóhatósági megállapításokkal szemben előterjesztett keresetét a megyei bíróság jogerős ítéletével elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kizárólag a gépjárművek beszerzési árával kapcsolatos bírósági, illetőleg alperesi megállapításokat vitatta.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az ún. vagyonosodási vizsgálatok során az Art. 109. § (1) bekezdésében rögzítettek alapján az adóhatóságnak az adózó bevételeit és kiadásait kell összevetve megállapítani, hogy van-e olyan bevétele, amelyet eltitkolt, és ezáltal az adózás alól elvontnak minősül.
Ennek során törvényszerűen az adózó kiadásait is vizsgálni kell, hiszen a kiadások derítenek fényt az esetleges forráshiányra, a nem adózott jövedelemre. Így helyesen járt el az adóhatóság, amikor a kiadás összegét vizsgálta, és e körben a 3 gépjármű szerződését elemzés alá vonta.
Az eljárás során a felperes részéről felmerült bizonytalanságok (adásvételi szerződések hiánya, a gépjárművek vételárát firtató kérdés negligálása, többszöri felszólításra történő adásvételi szerződések bemutatása) joggal ébresztettek kétséget az adóhatóságban a beszerzési ár valótlanságát illetően.
A gépjárművek adásvételi szerződésén szereplő árak és a márkakereskedői értékesítési átlagárak közötti szembetűnő különbség okán jogszerűen hívta fel az adóhatóság a felperest e körben bizonyításra.
A felperes azonban sem az adóhatósági eljárásban, sem pedig a bírósági eljárásban bizonyítani a vételárak valóságos voltát nem tudta, kapcsolódó vizsgálat lefolytatása az eladó gazdasági társaság fellelhetetlensége miatt nem vezetett eredményre, és a felperes sem tudott olyan, hitelt érdemlő egyéb bizonyítékot a rendelkezésre bocsátani, amellyel a darabonkénti 1 Ft-os vételár-összeget hitelt érdemlően alá tudta volna támasztani.
A szerződéseken szereplő - eladói és vevői oldalon azonos - aláírások, a gépjárművek nagy összegű bérleti díjjal történő hasznosítása megalapozottan vezettek arra a következtetésre, hogy az adásvételi szerződéseken szereplő vételárak nem reálisak, valósak.
Nem sértett tehát jogszabályt az alperes és a bíróság sem, amikor a vételárak igaz voltának bizonyítására a felperest hívták fel az Art. 109. § (3) bekezdése alapján.
A felperes a bizonyítási kötelezettségének eleget tenni a bírósági eljárás során sem tudott, az ügyleti tanúk és egyéb hozzátartozói, könyvelői tanúk vallomása sem bizonyította a vételárak valós összegét, és cáfolta meg az alperesi határozatban foglalt megállapításokat.
Helytállóan helyezkedett tehát arra az álláspontra az alperes és a bíróság is, hogy a kiadási oldalon a felperes részéről beállított 3 Ft nem reális, és a gépjárművek valós forgalmi értékét, beszerzési értéket a márkakereskedői honlapon fellelhető adatok alapján állapították meg.
A Kúria egyetért a bíróság ítéletében foglalt jogi indokokkal, a felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, a már felhívott jogszabályhelyek alapján az adóhatóságot megillette az a jogosultság, hogy a kiadási oldalon a nem valós értéket tükröző adásvételi szerződésekben szereplő vételárat becsülje.
A fentiek szerinti helytálló jogerős ítéletet a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. I. 35.723/2011.)
A Kúria a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság 2011. július 14. napján kelt 30.K.27.364/2010/11. számú ítélete ellen a felperes részéről 14. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 25 000 (huszonötezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 571 100 (ötszázhetvenegyezer-száz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
Az ellenőrzés eredményeként 38.235.000 Ft adóhiányt állapítottak meg, mely után késedelmi pótlékot, adóbírságot számítottak fel, továbbá mulasztási bírság megfizetésére is kötelezték a felperest.
Többek között vizsgálták a felperes G. Kft-től vásárolt 3 gépkocsi beszerzési árát, vitatva azt a felperesi előadást, hogy azokat darabonként 1 Ft-os vételárért szerezte be. Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése, 2. § (1) bekezdése, valamint a 109. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a gépkocsik becsült beszerzési áraként a márkakereskedők hivatalos internetes oldalán megtalálható értékesítési átlagárakat vette figyelembe.
A felperesnek az adóhatósági megállapításokkal szemben előterjesztett keresetét a megyei bíróság jogerős ítéletével elutasította.
A felperes indítványára a bíróság bizonyítást folytatott le, azonban a tanúk az 1 Ft-os vételárat megerősíteni nem tudták. A bíróság kiemelte, hogy az eladói oldalon szereplő kft.-nél az ügyletek vizsgálatára a kapcsolódó vizsgálat meghiúsulása miatt nem kerülhetett sor, a szerződés hitelt érdemlő voltát pedig megkérdőjelezte a gépkocsik további sorsa, ugyanis a felperes az 1 Ft-ért vásárolt gépjárműveket bérbe adta 250 000 Ft/hó/gépkocsi értékben.
Osztotta ezért a gépkocsik 1 Ft-os vételárával kapcsolatos alperesi álláspontot, kifejtve, hogy a felperes bizonyítási kötelezettségének nem tudott hitelt érdemlően eleget tenni.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kizárólag a gépjárművek beszerzési árával kapcsolatos bírósági, illetőleg alperesi megállapításokat vitatta. Hangsúlyozta, hogy önmagában az a tény, hogy az átruházott vagyontárgy szokásos forgalmi értéke meghaladja a szerződéses vételár összegét, nem ütközik jogszabályba, és egyáltalán nem alkalmas annak megállapítására, hogy a szerződéses vételártól eltérő magasabb összeg került vételárként kifizetésre. Szerinte az alperes nem élhetett a becslés módszerével, nem volt olyan kiadási vagy bevételi tétel, amelyre figyelemmel az adó alapját becsléssel lett volna indokolt megállapítani.
Változatlanul állította, hogy a kiadási oldal tekintetében további semmilyen más adat nem került feltárásra, mint ami rendelkezésre állt - szerződések -, amely a valóságot tükrözte, és a gépkocsik beszerzése a felperesnek nem került többe, mint a szerződésen szereplő darabonkénti 1 Ft.
Az Art. 109. § (1) bekezdésében szabályozott becslés alkalmazására viszont azért nem kerülhetett sor, mivel az alperes nem azt állapította meg, hogy a kiadásokkal nincs arányban a megszerzett jövedelme.
Jogszabálysértő a bíróság ítélete, mert nem fogadta el a szerződésben foglalt 1 Ft-os összegű vételárat, az adásvételi szerződéseket nem a tartalma szerint értékelte, és a vagyonmérlegben azokat nem ilyen tartalommal tüntette fel. A fentiek alapján kérte a bíróság ítéletének e részében történő megváltoztatását, és a keresetnek történő helyt adást.
Az alperesi felülvizsgálati ellenkérelem a megyei bíróság ítéletének hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az ún. vagyonosodási vizsgálatok során az Art. 109. § (1) bekezdésében rögzítettek alapján az adóhatóságnak az adózó bevételeit és kiadásait kell összevetve megállapítani, hogy van-e olyan bevétele, amelyet eltitkolt, és ezáltal az adózás alól elvontnak minősül.
Ennek során törvényszerűen az adózó kiadásait is vizsgálni kell, hiszen a kiadások derítenek fényt az esetleges forráshiányra, a nem adózott jövedelemre. Így helyesen járt el az adóhatóság, amikor a kiadás összegét vizsgálta, és e körben a 3 gépjármű szerződését elemzés alá vonta.
Az eljárás során a felperes részéről felmerült bizonytalanságok (adásvételi szerződések hiánya, a gépjárművek vételárát firtató kérdés negligálása, többszöri felszólításra történő adásvételi szerződések bemutatása) joggal ébresztettek kétséget az adóhatóságban a beszerzési ár valótlanságát illetően.
A gépjárművek adásvételi szerződésén szereplő árak és a márkakereskedői értékesítési átlagárak közötti szembetűnő különbség okán jogszerűen hívta fel az adóhatóság a felperest e körben bizonyításra.
A felperes azonban sem az adóhatósági eljárásban, sem pedig a bírósági eljárásban bizonyítani a vételárak valóságos voltát nem tudta, kapcsolódó vizsgálat lefolytatása az eladó gazdasági társaság fellelhetetlensége miatt nem vezetett eredményre, és a felperes sem tudott olyan, hitelt érdemlő egyéb bizonyítékot a rendelkezésre bocsátani, amellyel a darabonkénti 1 Ft-os vételár-összeget hitelt érdemlően alá tudta volna támasztani.
A szerződéseken szereplő - eladói és vevői oldalon azonos - aláírások, a gépjárművek nagy összegű bérleti díjjal történő hasznosítása megalapozottan vezettek arra a következtetésre, hogy az adásvételi szerződéseken szereplő vételárak nem reálisak, valósak.
Nem sértett tehát jogszabályt az alperes és a bíróság sem, amikor a vételárak igaz voltának bizonyítására a felperest hívták fel az Art. 109. § (3) bekezdése alapján.
A felperes a bizonyítási kötelezettségének eleget tenni a bírósági eljárás során sem tudott, az ügyleti tanúk és egyéb hozzátartozói, könyvelői tanúk vallomása sem bizonyította a vételárak valós összegét, és cáfolta meg az alperesi határozatban foglalt megállapításokat.
Helytállóan helyezkedett tehát arra az álláspontra az alperes és a bíróság is, hogy a kiadási oldalon a felperes részéről beállított 3 Ft nem reális, és a gépjárművek valós forgalmi értékét, beszerzési értéket a márkakereskedői honlapon fellelhető adatok alapján állapították meg.
A Kúria egyetért a bíróság ítéletében foglalt jogi indokokkal, a felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, a már felhívott jogszabályhelyek alapján az adóhatóságot megillette az a jogosultság, hogy a kiadási oldalon a nem valós értéket tükröző adásvételi szerződésekben szereplő vételárat becsülje.
A fentiek szerinti helytálló jogerős ítéletet a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A Kúria a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése szerinti perköltség megfizetésére a felperest kötelezte.
A felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére is a felperes köteles, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Kmr. 13. § (2) bekezdése alapján, az illeték mértékét pedig a 2008. évre megállapított adóhiány összegének 6%-ában állapította meg a Kúria.