adozona.hu
AVI 2012.12.135
AVI 2012.12.135
Nem elég azt bizonyítani az adózó részéről, hogy valamilyen pénzösszeget megszerzett, azt is bizonyítani kell, hogy ebből került sor a forráshiány fedezésére [2003. évi XCII. tv. 109. § (1) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett 2002-2005. évekre vonatkozóan, és mivel a felperes bevételei és kiadásai között eltérés mutatkozott, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-ai alapján becslési eljárást folytatott le. Ennek eredményeként határozatával a felperes terhére személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás adónemekben állapított meg adóhiányt.
Az alperes határozatával az ...
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot módosította és 2003-2005. adóévek vonatkozásában személyi jövedelemadó adónemben 8 443 101 Ft adóhiányt, egészségügyi hozzájárulás adónemben összesen 2 422 201 Ft adóhiányt állapított meg és ezzel összefüggésben módosította az adóbírság és késedelmi pótlék összegét is. Nem fogadta el a felperesnek szülei nyugdíjából keletkező megtakarításra történő hivatkozását, illetőleg a szülők gépkocsi eladásából, garázs és lakás értékesítéséből származó megtakarított 11 000 000 Ft összegű forrását. Ugyanakkor elfogadta dr. G. J. kölcsön nyújtását.
A felperes keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy hitelt érdemlően igazolta a mutatkozó különbözet forrását, a szülők megtakarításait, a kölcsön nyújtását.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát a 2005. évi adóhiány megállapítása és ehhez kapcsolódó adóbírság és késedelmi pótlék tekintetében hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az Art. 109. § (1) és (3) bekezdéseire, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § (6) bekezdésére, a Pp. 164. § (1) bekezdésére, 166. § (1) bekezdésére, 206. § (1) bekezdésére a tényállás megállapítása és a bizonyítékok értékelése körében. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiben kifejtettekre, amelyek a becslési eljárásban alkalmazott bizonyítási eljárásra és a bizonyítékok értékelésére vonatkoztak.
Mindezek alapján megállapította, a felperes hitelt érdemlően bizonyította, hogy szülei rendelkeztek megtakarítással 2002-2005. évek vonatkozásában, amelyből a felperes által készített kimutatás alapján évente az ott feltüntetett megtakarításhoz juthattak, melyet a felperesnek gazdálkodásra átadhattak.
Szintén elfogadta az 1995-ben a felperes és szülei összeköltésekor eladott ingatlan vételárát, mint megtakarítást, de nem a felperes által hivatkozott 4 800 000 Ft, hanem a szerződésben rögzített 1 800 000 Ft összegben. Ezen két tétel körében tévedett az alperes, amikor ezeket az összegeket az adóhiány megállapításakor nem vette figyelembe. Az elsőfokú bíróság ezt meghaladóan azonban elutasította a felperes egyéb jövedelemforrásra vonatkozó hivatkozásait.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének teljes körű elutasítását, mivel az jogsértő, iratellenes, a logika szabályaival nyilvánvalóan ellentétes, téves, kirívóan okszerűtlen ténybeli következtetéseket tartalmaz a 2005. évi adóhatósági megállapításokkal összefüggésben. A felperes állításait sem az 1995-ben eladott ingatlannal, sem a 2005. évben hivatkozott 11 millió Ft kölcsönnel kapcsolatosan hitelt érdemlően nem tudta bizonyítani.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
A felperes sem felülvizsgálati, sem csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nem nyújtott be, ezért a keresetét részben elutasító ítéleti rendelkezések jogszerűségét a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálhatta. Az alperes felülvizsgálati kérelmére figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban azt kellett vizsgálni, hogy helytállóak-e az elsőfokú bíróság megállapításai az Art. 109. § (3) bekezdése alapján, azaz, a felperes hitelt érdemlően bizonyította-e a 2005. évre vonatkozóan a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
Az adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le, amelynek során nem a Ket., hanem az Art. szabályai alapján kellett a tényállást megállapítania, és a bizonyítékokat értékelnie. A személyi jövedelemadó becsléssel való megállapítása körében a Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében elvi éllel fejtette ki álláspontját. Ennek lényege, hogy e körben a bizonyítási teher, a bizonyítási kötelezettség megoszlik a felek között. Az Art. 109. § (1) bekezdése alapján az adóhatóságnak kell bizonyítania, megállapítania, hogy az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmek együttes összege. Ezt követően a bizonyítás, illetve a bizonyítás lehetősége megfordul, és az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel már az adózó igazolhatja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Ezen igazolás módját, bizonyítási eszközeit az ellenőrzés időpontjában hatályos Art. nem sorolta fel, illetve nem szűkítette az okirati bizonyítás lehetőségére.
A bizonyítottság szintjét ugyanakkor meghatározza, amikor kifejti, hogy az adózó "hitelt érdemlő adatokkal" igazolhatja az eltérést az adóhatóság által megállapított adóalaptól. Ha kétely merül fel a bizonyítottság tekintetében, azt nem lehet az adózó előnyére értékelni, a nem megfelelő szintű bizonyítottság, vagy bizonyítatlanság az adózó felperes hátrányára esik. Ezt az elvet fejtette ki egyértelműen a Legfelsőbb Bíróság hivatalos gyűjteményének 2006/1462. számú alatt megjelenő eseti döntése is.
A Legfelsőbb Bíróság ezen elv alapján vizsgálta, hogy a perbeli esetben a felperesnek sikerült-e hitelt érdemlően bizonyítania a 2005. adóév tekintetében a forráshiányt. A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint ezt a felperesnek nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítania. E körben a felperes nyilatkozatát a perben meghallgatott tanúk vallomása sem tudta egyértelműen megerősíteni. A felperes semmilyen egyéb olyan hitelt érdemlő bizonyítékot nem tudott nyújtani, amely akár a pénz meglétét (szülői megtakarítás), akár a pénz átadását (1995-ös lakáseladás, 2005. évi kölcsön) bizonyíthatta volna.
A Legfelsőbb Bíróság már több ítéletében kifejtette, nem elég azt bizonyítani az adózó részéről, hogy valamilyen pénzösszeget megszerzett, azt is bizonyítania kell, hogy ebből került sor a forráshiány fedezetére. Életszerűtlen, hogy az 1995. évi lakáseladás vételára - a felperes vállalkozói tevékenységét és ezzel kapcsolatos nyilatkozatát is figyelembe véve - majdnem 10 év múlva is rendelkezésre állt volna. Amennyiben ez az összeg a felperes vállalkozásába került befektetésre, akkor nem ezen összeg, hanem vállalkozásának kellett volna, hogy a fedezethiányt pótolja. Az is ellentmondásos volt, hogy a lakásvásárlásra, vagy a felperes üzleti vállalkozására adták-e a pénzt.
A szülői megtakarításnak is csak a lehetősége merült fel, az ténylegesen nem került bizonyításra, hogyha volt is, milyen összegű. A kölcsönadással kapcsolatban sem tudott a felperes hitelt érdemlő bizonyítékot nyújtani.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a perben felmerült bizonyítékokat az elsőfokú bíróság a 2005. adóév tekintetében okszerűtlenül mérlegelte. Mivel a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a felülvizsgálati kérelemmel érintett részben a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét teljes körűen elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.385/2008.)