adozona.hu
AVI 2012.12.134
AVI 2012.12.134
A tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles az adóhatóság feltárni [2003. évi CXII. tv. 97. § (6) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 2001-2005. évek tekintetében személyi jövedelemadó adónemben végzett ellenőrzést a felperesnél, melynek eredményeként 2007. augusztus 24-én kelt határozatával a felperes terhére 7 629 524 Ft adókülönbözetet állapított meg, valamint adóbírságot és késedelmi pótlékot szabott ki.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2007. december 17-i határozatában az elsőfokú adóhatóság határozatát megváltoztatta és a felperes terhére 7 419 784 Ft adókülönbözetet állapított me...
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2007. december 17-i határozatában az elsőfokú adóhatóság határozatát megváltoztatta és a felperes terhére 7 419 784 Ft adókülönbözetet állapított meg, és ehhez igazodó összegű adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte előadva, hogy a terhére megállapított adókülönbözet forrása rendelkezésére állt, és ezt a tényt megfelelően igazolta.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az adóhatóság helyesen, kellő mélységben tárta fel az irányadó tényállást, azt megfelelően bizonyította. A bizonyítékokat egyenként és összességükben is értékelte. Határozatának indokolásában kitért arra is, hogy mely bizonyítási indítványt fogadott el, illetve mely bizonyítás lefolytatását mellőzte. A Fővárosi Bíróság nem tartotta lényeges jogszabálysértésnek azt a körülményt, hogy az alperes határozatában nem értékelte a felperes édesanyjának nyilatkozatát. A szülők támogatását illetően ugyanis részletes álláspontot fejtett ki. A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint nem ellentétes az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (5) bekezdésében foglaltakkal az az alperesi felfogás, hogy a megállapítás alapjául bankszámlával történő igazolást követelt meg, a szabad bizonyítás elve azt lehetővé teszi.
A Fővárosi Bíróság kiemelte, hogy az alperes megfelelően indokolta, miért nem fogadott el meglévő forrásként 10 000 Ft USD összeget, a felperes által csatolt takarékbetétkönyvet pedig figyelembe vette, hiszen az elsőfokú határozatot az alperes ennek hatására változtatta meg. Az elsőfokú bíróság az adóhatósági iratokból megállapította, hogy a felperes jövedelme (2001-ben jövedelmet nem szerzett, 2002-ben 180 000 Ft+500 000 Ft üzletrész átruházás ellenértéke, 2003-ban 600 000 Ft, 2004-ben 636 000 Ft, 2005-ben 705 000 Ft+500 000 Ft tagi kölcsön visszafizetés) nem nyújtottak fedezetet a felperes befektetéseire (2001-ben 10 000 Ft és 100 000 Ft, valamint 150 000 Ft, 2002-ben 1 450 000 Ft, továbbá 6 868 000 Ft tagi kölcsön, 2003-ban 3 700 000 Ft értékű személygépkocsi vásárlása, 2005-ben 4 660 000 Ft értékű személygépkocsi vásárlása). Ezen túlmenően a felperes 2001, illetve 2002-ben 500 000 Ft, illetve 4 150 000 Ft-ot fordított ingatlanvásárlásra.
A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint a fenti kiadások forrását a felperes nem tudta igazolni. Nem fogadta el a felperes 1997. évben megszűnt névre szóló takarékbetétkönyvét azzal az indokkal, hogy nem bizonyított, hogy a felperes az összeget Magyarországra hozta, és az 2001. január 1-jén is rendelkezésére állt. A bíróság nem fogadta el a Bank Rt. igazolásában feltüntetett 10 000 USD összeget sem. Utalt arra, hogy a vietnami megtakarításból az alperes 8635,17 USD-t elfogadott. A Fővárosi Bíróság nem találta hitelt érdemlőnek kétszer 10 000 USD forintra való átváltásának igazolását, illetve a felperes felesége által átváltott 20 000 USD-t, továbbá az édesanyja által átváltott 20 000 USD-t sem. A felperes nyilatkozata, valamint szülei tanúvallomásának ellenére sem látta elfogadhatónak a bíróság a szülőktől kapott 120 000 USD összeget megállapítva, hogy semmi nem igazolja, hogy a fenti összeg 2001. január 1-jén a felperes tényleges rendelkezésére állt.
Jogszerűnek találta a Fővárosi Bíróság azt az alperesi álláspontot, hogy a felperesnek ugyan az ellenőrzést megelőző időszakra vonatkozóan jelentős jövedelemforrásai voltak, de nem igazolta, hogy ezt az összeget Magyarországra behozták, és az 2001. január 1-jén a felperes rendelkezésére állt. A fentiekre figyelemmel nem látta elfogadhatónak hitelt érdemlő bizonyítékként a Vietnami Nemzeti Bank deviza kiviteli engedélyét 140 000 USD-ről sem.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet ellentétes a Pp. 3. § (3) bekezdésében, 141. § (2) bekezdésében, 163. § (1) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében, továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § (4) bekezdésében, 72. § (1) bekezdés e) pontjában, az Art. 94. § (4) és (6) bekezdésében, 97. § (5) bekezdésében, 109. § (1) és (3) bekezdésében, valamint az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 27. §-ában foglaltakkal. Sérelmezte, hogy a bizonyítási kötelezettséggel összefüggésben a bíróság előzetes tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A bizonyítékokat nem a megállapítási időszakban hatályos Art. 109. § (3) bekezdésének megfelelően értékelte, mert nem fogadott el bármilyen eszközt a bizonyítandó tények igazolására. Álláspontja szerint hitelt érdemlő bizonyítéknak minősültek a 2001. év előtti forrás megszerzéséről és rendelkezésre állásáról az alábbiak: a felperes nyilatkozatai, 75 711,7 USD megtakarításról szóló vietnami takarékbetétkönyv, a felperes édesapjának tanúvallomása, édesanyjának nyilatkozata, a 120 000 USD szülői támogatásról, a vietnami körzeti ingatlan-felügyelő igazolása és az adásvételi szerződés a felperes szülei vietnami ingatlanának 300 000 USD-ért történt értékesítéséről, a Vietnami Nemzeti Bank 1999. december 9-én kelt 140 000 USD-ről szóló deviza kiviteli engedélye, a becsatolt banki bizonylatok és valutabeváltásról készített számlák, továbbá az elévülési időszakot megelőző évekre vonatkozó jövedelemigazolások. A felperesi álláspont szerint a fenti bizonyítékok kétséget kizáróan alátámasztják és igazolják, hogy a felperes 2001. évet megelőzően jelentős összegű pénzeszközzel rendelkezett, amelyet a 2001. évet megelőzően nem költött el, ezért a 2001-2005. évi vagyongyarapodása forrásául szolgált. Hivatkozott arra, hogy a felperes az ellenőrzést megelőzően sem Magyarországon, sem Vietnamban jelentős vásárlást, befektetést, beruházást nem eszközölt. 1997 óta él Magyarországon, kiadásai is itt keletkeztek. A Magyarországon történő letelepedésből következően a felperes vietnami megtakarítását Magyarországra hozta az itteni egzisztenciájának megteremtése érdekében. 1997. június 6-i áttelepülését közvetlenül megelőzően szüntette meg vietnami takarékbetétkönyvét. Ezt támasztotta alá a Bank Rt.-be 1997. november 17-én befizetett 10 000 USD, az 1998-ban megkapott ún. TM 5 vízum, amelyhez 10 000 USD pénzeszközt kellett igazolni, valamint K. Bank Rt.-nél vezetett deviza számlára 1998. január 15-én 8000 USD, 1999. január 22-én 8800 USD, illetve 2003. január 10-én további 5000 USD befizetése. Kifogásolta, hogy az adóhatóság a felperes házastársát, illetve édesanyját az ügyben tanúként nem hallgatta meg. Az ítélet indokolása nem tért ki a 20 000 USD valuta átváltás forrásként való megjelölésére.
A felperes utalt arra, hogy szülei támogatása folytán 120 000 USD-vel rendelkezett, amelyet 1999. év végén kapott meg. A felperes a fenti ismertetett jelentős összegű pénzeszközét nem költötte el, azok 2001. január 1-jén is rendelkezésére álltak, amit - a felperes álláspont szerint - hitelt érdemlően igazolt.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte hivatkozással arra, hogy a felperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, a pénzeszközök rendelkezésre állását hitelt érdemlő adatokkal nem igazolta.
Az Art. 109. § (3) bekezdése szerint a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Egyebekben az eljárásra az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát, az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett. Az Art. 97. § (5) bekezdése értelmében bizonyítási eszközök és bizonyítékok különösen: az irat, a szakértői vélemény, az adózó, képviselője, alkalmazottja, illetőleg más adózó nyilatkozata, a tanúvallomás, a helyszíni szemle, a próbavásárlás, a próbagyártás, a helyszíni leltározás, más adózók adatai, az elrendelt kapcsolódó vizsgálatok megállapításai, az adatszolgáltatás tartalma, más hatóság nyilvántartásából származó adat. Az Art. 97. § (6) bekezdése előírja, hogy az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni.
A Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg. A bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el.
A Fővárosi Bíróság ítélete indokolásában tényként állapítja meg, hogy a felperes 1997. évben települt Magyarországra, és hogy ezt megelőzően - a felperesi előadás szerint - Vietnamban jelentős megtakarításokkal rendelkezett, illetve édesapjától 120 000 USD összeget kapott, amely édesapja Hanoiban lévő házának értékesítéséből származott.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Fővárosi Bíróság megsértette a bizonyítékok maguk összességében való értékelésének szabályát akkor, amikor a fenti körülménynek a felperes 2001. évet megelőző forrásai vonatkozásában nem tulajdonított jelentőséget. Nyilvánvalóan életszerű ugyanis, hogy a Magyarországra településkor és az egzisztencia megteremtése során a felperes korábbi vietnami megtakarításait csak Magyarországra hozhatta, és itt használta fel. Ezt a körülményt a felperes által hivatkozott nyilatkozatokat, tanúvallomások és banki, valamint egyéb okiratok hitelt érdemlően alátámasztják. Ezért az igazolt vietnami forrásokkal szemben nem fogadható el az a bírói álláspont, hogy ne lenne bizonyított az összegek Magyarországra történő behozatala. A felperes megfelelően valószínűsítette azt is, hogy a Magyarországra költözést követően jelentősebb beruházást nem eszközölt, ezért a fenti összegek 2001. január 1-jén nagy valószínűséggel rendelkezésre is álltak.
Figyelemmel arra, hogy a vietnami megtakarítások igazolásának elfogadása az adóhatóság adókülönbözetet megállapító határozatait megalapozatlanná teszik, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, ugyanígy az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően szintén hatályon kívül helyezte, az elsőfokú adóhatóságot kötelezte új eljárás lefolytatására.
A megismételt eljárásban a felperes által az adóigazgatási eljárásban, illetve közigazgatási perben igazolt vietnami megtakarítást, valamint a szülőktől kapott ajándékot forrásként el kell fogadni. A megismételt eljárásban nem mellőzhető a felperes házastársának, illetve édesanyjának meghallgatása, valamint nyilatkozatának beszerzése. Csak ezt követően, a kronologikus vagyonmérleg felállítása után lehet állást foglalni abban, hogy a felperes bevételeinek és kiadásainak pénzforgalmi szemléletű időrendi sorrendbe állítása alapján a felperesnek mutatkozik-e forráshiánya.
A megismételt eljárásban az adóhatóságnak a Ket. 110. § (3) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság határozatának indoklásában foglaltak szerint kell eljárnia.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.005/2009.)