adozona.hu
AVI 2012.12.132
AVI 2012.12.132
A Tao. tv. alapján az alkalmazhatóságot annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll [1996. évi LXXI. tv. 1. § (2) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Megyei Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 1998-2002. évekre valamennyi adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Az ellenőrzés eredményeként megismételt eljárásban a 2005. szeptember 8. napján kelt határozatával a felperes javára összesen 227 000 Ft, terhére összesen 46 680 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, és kötelezte a felperest társasági adóban 497 000 Ft, személyi jövedelemadó címén 45 ...
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2005. december 15. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az adóhatározatok indokolása szerint a magánszemélyek jövedelemadója adónemet vizsgálva az adóhatóság megállapította, hogy a felperes 2000. április 17-én Ausztriában 5020 USD-ért, 1 454 000 Ft értékben 2 db belépőjegyet vásárolt a Forma-1 autóversenyre. A jegyek árát reprezentációs költségként számolta el. Az adóhatóság álláspontja szerint a Forma-1-re vásárolt belépőjegyek juttatása a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 4. §-ának 31. pontjában meghatározott reprezentációs költség meghatározásnak nem felelt meg, a nem anyagi jellegű szolgáltatások körébe sem tartozott, annak értéke után a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 69. §-ának (1) bekezdése alapján természetbeni juttatásokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
A felperes külföldi magánszemélyek részére önálló tevékenység ellenértékeként meghatározott összegeket fizetett ki és könyvelt le a költségei között. Az adóhatóság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy két osztrák állampolgár tevékenységét nem önálló tevékenységként végezte, feladatuk a termelés irányítása, illetve a minőség ellenőrzése volt, amely nem minősült önálló mérnöki tevékenységnek. Az adóhatóság álláspontja szerint a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem, a hozadéki és a vagyonadó területén Bécsben 1975. február 25-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1976. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 14. Cikke esetükben nem alkalmazható, tevékenységükre a 15. Cikk rendelkezései vonatkoznak, amelyből következően a felperesnek az osztrák állampolgárok részére teljesített kifizetésből az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 5. számú mellékletének 1-3., 6., 11. pontjai, a Szja. tv. 46. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes elmulasztotta levonni, bevallani és megfizetni a két osztrák állampolgár részére 2000. évben teljesített kifizetésből a személyi jövedelemadót.
A felperes német állampolgárságú tagjai, egyben ügyvezetői részére is teljesített kifizetéseket a közöttük megkötött együttműködési megállapodás alapján. Az adóhatóság megállapította, hogy az együttműködési megállapodásban foglalt feladatokat a társasági szerződés kifejezetten az ügyvezetők feladataiként jelölte meg, így az e tevékenységért járó díjazás ügyvezetői minőségben illeti meg a szolgáltatás nyújtóját. Ebből következően tevékenységük a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem-, a hozadéki-, és a vagyonadók területén Budapesten, 1977. évi július 18-án aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló 1979. évi 27. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.2.) 16. Cikke alá tartozik, és az Szja. tv. 24. §-ának (1) bekezdése alá sorolandó, nem önálló tevékenységnek minősül. A felperes az ügyvezetőinek megfizetett tiszteletdíjak kifizetésekor elmulasztotta levonni, bevallani és megfizetni a személyi jövedelemadót, amely miatt adókötelezettség keletkezett a terhére.
Az adóhatóság rögzítette, miszerint felperesnek a két osztrák állampolgárral megkötött szerződését, illetve ügyvezetők jogviszonyát nem minősítette munkaszerződésnek, ezért a felperes által hivatkozott, az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról kiadott 2003. évi XCI. törvény módosításáról szóló 2004. évi LVIII. törvény nem alkalmazható.
A felperes keresetében az adóhatározatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az adóhatóság abban az esetben, ha az önálló munkavégzést munkaviszonnyá minősíti, alkalmaznia kell a 2004. évi LVIII. törvény előírásait. A két német állampolgár vonatkozásában is jogsértő az adóhatóság megállapítása, mert megbízási szerződés alapján végezték tevékenységüket, és az önálló munkavégzés alapján számlát állítottak ki.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján, figyelemmel a Tao. törvénynek a reprezentációs költség fogalmát meghatározó §-ára megállapította, hogy a kérdéses belépőjegyek ára természetbeni juttatásnak minősült, amelynek jogkövetkezményeit az adóhatóság megfelelően alkalmazta.
Az elsőfokú bíróság az osztrák és a német magánszemélyek kifizetéseivel kapcsolatosan megállapította, hogy az adóhatóság e körben a tényállást feltárta, széles körű bizonyítást folytatott le, és helytállóan állapította meg, miszerint a termelés irányítása, illetőleg a minőség ellenőrzése volt az osztrák állampolgárok feladata, amely nem sorolható az önálló mérnöki tevékenység körébe és a minőségi rendszer kialakításával, kiépítésével nem azonosítható.
Azt is helytállóan állapította meg az adóhatóság a rendelkezésére álló okiratok alapján, hogy az ügyvezetők tevékenységéért kapott összegek ténylegesen az ügyvezetői minőségben elvégzett feladatokért járó díjazások voltak, nem pedig szabadfoglalkozás keretében kifejtett tevékenységek. Az ügyvezetés magában foglalja azokat a jogköröket és hatásköröket, amelyek a vezetőtisztséget betöltő személyek operatív ügyintéző magatartásában nyilvánulnak meg. Az együttműködési megállapodásban szereplő feladatkörök ezért lényegében az ügyvezetői tevékenységgel azonos feladatköröket jelentettek.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete teljesítését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 2. §-át, az Art. 97. §-át, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. §-ának (1) bekezdését, a Tao. tv. 8. §-ának (1) bekezdését, 28. §-ának (2) bekezdés a) pontját, a Tvr. 3. Cikk (2) bekezdését, 14-15. Cikkeit, a Tvr.2. 14. Cikkét, az Szja. tv. 16. §-ának (1) bekezdését. A felperes felülvizsgálati kérelmében részletesen ismertette az elsőfokú bíróság eljárását, mindhárom kérdéshez kapcsolódóan az adóhatóság illetve saját jogi álláspontját, megismételve és fenntartva a keresetében foglaltakat.
Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság eljárása sértette a Pp. 2. §-ában foglalt, a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát. Az elsőfokú bíróság azt követően járt el, és hozta meg ítéletét, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Kfv. I. 35.099/2007/8. számú végzésével a Fővárosi Ítélőtábla végzését, és a megyei bíróság a felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasító végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A felperes tehát a Pp.</a>-ben biztosított jogorvoslati jogát megfelelően és eredményesen gyakorolta.
A per első tárgyalása szabályszerű idézés hiányában nem volt megtartható, amelyet követően a megyei bíróság végzésében felperesnek az eljáró bíró kizárására irányuló kérelmét a Pp. 18. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. E végzés indokolása szerint az a tény, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú- és a másodfokú bíróság végzését is hatályon kívül helyezte, elfogultságot nem alapoz meg.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bírósági eljárás teljes iratanyagának áttanulmányozása alapján a felperes tisztességes eljáráshoz fűződő jogának megsértését nem állapíthatta meg. A felperes az érdemi tárgyaláson akként nyilatkozott, hogy nincs bizonyítási indítványa, a felek fenntartották az általuk írásban előadottakat, és mivel a Pp. 164. §-ának (2) bekezdése alapján a bíróság hivatalból - a törvényi kivételeken kívül - bizonyítást nem rendelhet el, az elsőfokú bíróságnak nem volt törvényes oka a tárgyalás elhalasztására, azt a Pp. 145. §-ának (1) bekezdése alapján berekesztve, ítéletet kellett hoznia.
A tárgyalás időtartama a felek nyilatkozatainak számától és azok tartamától is függ. A Pp. 145. §-ának (2) bekezdése értelmében a tárgyalás berekesztése előtt az elnök köteles a feleket erre figyelmeztetni és megkérdezni, hogy kívánnak-e még valamit előadni. A 12. sorszámú jegyzőkönyv szerint az elsőfokú bíróság a felek előzetes figyelmeztetése után rekesztette be a tárgyalást, meghallgatva és rögzítve a féli nyilatkozatokat. A per teljes időtartama pedig a meghozott bírósági döntések és a jogorvoslati kérelmek függvénye volt.
Az elsőfokú bíróságnak mindhárom kérdésben (a Forma-1 jegyek elszámolása, az osztrák állampolgárok, illetve a német ügyvezetők tevékenységének minősítése) a rendelkezésére álló bizonyítékok értékelése alapján kellett döntenie, a bizonyítási eljárás eredményeként megállapított, a valósággal egyező tényállás határozta meg ugyanis az alkalmazandó jogszabályokat.
A felperes a Forma-1 jegyeket reprezentációs költségként számolta el. A Tao. tv. 4. §-ának 31. pontja szerint e törvény alkalmazásában reprezentációs költség: az üzleti vendéglátás keretében biztosított étel, ital és az ezen felül nyújtott szolgáltatás, az üzleti ajándék, továbbá az állami ünnepekhez, évfordulókhoz és társadalmi eseményekhez kapcsolódó munkahelyi megemlékezésen, a taggyűlésen, közgyűlésen, igazgatósági, felügyelő-bizottsági értekezleten felmerült költségek általános forgalmi adó és személyi jövedelemadó nélkül. A Tao. tv. 1. §-ának (2) bekezdése alapján az alkalmazhatóságot, illetőleg az érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll. Az elsőfokú bíróság - egyezően az alperessel - a bizonyítékok értékelése alapján azt állapította meg, hogy a belépőjegyek ára nem reprezentációs szolgáltatás.
A Tvr. és a Tvr.2. a kettős adóztatás elkerülése érdekében megalkotott egyezményeket hirdette ki. Az elsőfokú bíróságnak a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján kellett eldöntenie, hogy az alperes a két osztrák állampolgár tevékenységét a Tvr. 14. Cikkében szabályozott szabad foglalkozás- önállóan kifejtett mérnöki tevékenység helyett helytállóan minősítette-e a 15. Cikkben szabályozott nem önálló munkának. Bizonyítási eljárás eredménye abban a kérdésben való döntés is, hogy helytállóan értékelte-e az alperes a német ügyvezetők együttműködési megállapodáson alapuló feladatait ügyvezetői feladatoknak, és így a részükre történt kifizetésekre nem a Tvr.2. 14. Cikkének szabad foglalkozásról szóló rendelkezései, hanem a 16. Cikk szabályai az alkalmazandóak.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. Az elsőfokú bíróság értékelte a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, ily módon a bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján a maguk összességében értékelte, és meggyőződése szerint bírálta el.
Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhatja, ilyen jogsértést azonban a felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróság nem állapított meg.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerint ítéletében részletesen, logikusan és okszerűen megindokolta döntését, amellyel a Legfelsőbb Bíróság egyet értett. A felperes érvelése lényegében a bizonyítékok ismételt egybevetésére, felülmérlegelésére irányult, amire a Legfelsőbb Bíróságnak nincs jogszabályi lehetősége.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályhelyeket nem sértette meg, a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.496/2008.)