adozona.hu
BH+ 2013.1.16
BH+ 2013.1.16
I. Nem vagyoni kártérítés esetén a jogellenesség alapja az, hogy a személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állnak [Ptk. 75. § (1) bekezdés], a közeli hozzátartozó balesete miatt az egészséges családban éléshez való jog sérül, és ez alapja a nem vagyoni kártérítésnek, amelynek mértékét a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján úgy kell meghatározni, hogy alkalmas legyen a ténylegesen bekövetkezett nem vagyoni hátrány csökkentésére, vagy kiküszöbölésére [Ptk. 355., § (1), (4) bek., 84. §, 356. §]. II.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. r. felperes 17 évesen motorkerékpárjával 2003. december 23-án közlekedési balesetet szenvedett, amikor az alperes által biztosított tehergépkocsi nem adta meg az elsőbbséget, és összeütköztek. A baleset következtében az I. r. felperes a bal sípcsont oldalsó bütykének romtörését, a I-V. lábközépcsont törését, összes lábközépcsont bázisának ficamát szenvedte el lágy rész sérülések mellett, emiatt munkaképesség-csökkenése 30%-os. Az I. r. felperes a baleset előtt motorosfutárként dolgozott...
BH+ 2013.1.16 I. Nem vagyoni kártérítés esetén a jogellenesség alapja az, hogy a személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állnak [Ptk. 75. § (1) bekezdés], a közeli hozzátartozó balesete miatt az egészséges családban éléshez való jog sérül, és ez alapja a nem vagyoni kártérítésnek, amelynek mértékét a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján úgy kell meghatározni, hogy alkalmas legyen a ténylegesen bekövetkezett nem vagyoni hátrány csökkentésére, vagy kiküszöbölésére [Ptk. 355., § (1), (4) bek., 84. §, 356. §].
II. A balesetből eredő sérülései folytán már nem tudja ellátni a korábbi munkáját és emiatt kár érte, akkor ez az alperes járadékfizetési kötelezettségét megalapozza, és ebben az esetben a munkaképesség-csökkenés százalékos mértékének nincs jelentősége [Ptk. 357. § (1) bek., Pp. 206. §].
Az I. r. felperes 17 évesen motorkerékpárjával 2003. december 23-án közlekedési balesetet szenvedett, amikor az alperes által biztosított tehergépkocsi nem adta meg az elsőbbséget, és összeütköztek. A baleset következtében az I. r. felperes a bal sípcsont oldalsó bütykének romtörését, a I-V. lábközépcsont törését, összes lábközépcsont bázisának ficamát szenvedte el lágy rész sérülések mellett, emiatt munkaképesség-csökkenése 30%-os. Az I. r. felperes a baleset előtt motorosfutárként dolgozott, minimálbér jövedelme volt. A baleset után 2008. április 1-jétől négyórás, ülő munkakörben - diszpécser egy játékboltban - tudott elhelyezkedni.A II. r. felperes az I. r. felperes anyja, aki a baleset ideje alatt ápolta-gondozta, anyagilag támogatta őt, és az I. r. felperes életvitelében bekövetkezett hátrányok mint szülőt hátrányosan érintik.
Az I. r. felperes a keresetében a balesetből eredő, és az alperes által ki nem fizetett vagyoni és nem vagyoni kárait érvényesítette, a II. r. felperes pedig szülőként vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az alperes a kereset jogalapját az I. r. felperes vonatkozásában nem, csak annak összegszerűségét vitatta, a II. r. felperes keresetét pedig azért kérte elutasítani, mert álláspontja szerint nem mutatható ki nála olyan hátrány, ami a javára nem vagyoni kártérítés fizetését alapozná meg.
Az elsőfokú bíróság kijavított és kiegészített ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. r. alperesnek 10 015 245 forintot és ennek késedelmi kamatát, havi 70 003 forint járadékot, amelyből 30 503 forint a jövedelempótló járadék. Kötelezte az alperest, hogy az I. r. felperesnek 562 500 forint perköltséget, míg a II. r. felperest, hogy az alperesnek 80 000 forint perköltséget fizessen meg, ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította. Az I. r. felperesnél a jövedelemveszteséget az általa megjelölt minimálbér összegének figyelembevételével állapította meg, a 2003. december 23-tól 2008. február 29. napjáig járó időszakra a hátralék összege 2 516 000 forint, míg 2008. március 1-jétől - amikortól négyórás munkakörben el tudott helyezkedni - a jövedelmének az 50%-ában határozta meg a jövedelemveszteségét. A 2010. áprilisig felmerült hátralék összege 764 430 forint, a jövőre nézve 2010. május 1-jétől havi 30 503 forint jövedelempótló járadék fizetési kötelezettséget állapított meg.
A II. r. felperes nem vagyoni kárigényét azért utasította el, mert nem állapított meg olyan nem vagyoni hátrányt, amely ennek megfizetésével lett volna kompenzálható. A baleset előtt a felperesek nem éltek közös háztartásban, a II. r. felperesnél a fia balesetével összefüggésben betegségszintű mentális zavar nem volt kimutatható és az I. r. felperes balesetet követő, illetve jelenlegi állapota nem minősíthető olyannak, ami a II. r. felperes személyiségében olyan sérülést eredményezett volna, és hátrányként lenne értékelhető.
A felperesek és az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és az I. r. felperest megillető kártérítést 6 160 552 forintra szállította le, a járadék összegét pedig 36 800 forintra, a perköltség összegét pedig 180 000 forintban határozta meg. Egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy a hozzátartozóként érvényesített nem vagyoni kárigény csak a hátrányos változások bizonyítása esetén megalapozott, és az a körülmény, hogy a II. r. felperes az I. r. felperes balesetét és jövője alakulását aggodalommal élte meg, a gyermekét a kórházban rendszeresen látogatta, majd átmenetileg 4 hónapon keresztül gondozta, nem elegendő annak megállapításához, hogy az életkörülményeiben olyan végleges, vagy tartós hátrányos változás következett be, amely a nem vagyoni kártérítés megítélését indokolttá teszi.
Az I. r. felperesnél a jövedelemveszteség miatti járadék esetében megállapította, hogy az I. r. felperes a balesetet követő időszakban elért jövedelmét nem bizonyította, konkrét adatok és bizonyítékok hiányában pedig nem állapítható meg, hogy az I. r. felperes ebben az időszakban a minimálbér felével egyező jövedelemmel rendelkezett-e, ezért nem állapítható meg, hogy jövedelemveszteség érte. Az alperes által jövedelemveszteségként elismert összegre - a fellebbezés korlátaira tekintettel - leszállította az alperest terhelő marasztalást.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a II. r. felperes a nem vagyoni kártérítés, míg az I. r. felperes a jövedelemveszteség címén igényelt járadék esetében a keresetük szerinti megváltoztatását kérte.
A II. r. felperes jogi álláspontja szerint a nem vagyoni kárigény elutasítása sérti az Alkotmány 70/D. §-át, a Ptk. 355. §-ának (4), a Pp. 206. §-ának (1) és a 221. §-ának (1) bekezdését. Hivatkozott arra, hogy azért jogszabálysértő e körben a kereset elutasítása, mert bár a bíróság megállapítja, hogy sérült a II. r. felperes személyhez fűződő joga, így az egészséges családban éléshez joga, de a jogsérelem folytán bekövetkezett hátrány nem érte el azt a mértéket, amelyet kompenzálni kell. Álláspontja szerint a kártérítés összegének meghatározása során kell tekintettel lenni a jogsértés súlyára és tartósságára. Állította, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás során megállapítható volt, hogy a II. r. felperest - aki közvetlen szemtanúja volt az I. r. felperesnél a baleset következtében kialakult állapotnak - ez a változás lelkileg megviselte, a sérült fiát segítette, gondozta, anyagi többletterheket viselt, és a baleset a családi életükre hátrányos volt. Megviselte az édesanyát, hogy a korábban sportos életet élő gyermeke napi fájdalmakkal és mozgásbeszűküléssel küzd, a hátrányos változások a munkavállalásában és munkahelyeinek megtartásában is jelentős erőfeszítéseket igényelt tőle. A káresemény következtében az I. r. felperes fizikailag és személyiségében is kicserélődött, negatív irányban változott meg, ami a II. r. felperes számára nagy lelki terhet, fokozott aggodalmat és bizonytalan jövőképet eredményez, mindezeket a II. r. felperes feldolgozatlan hátrányként éli meg. Hivatkozott arra, hogy a nem vagyoni kárigény elbírálása során azt kell vizsgálni, hogy a káresemény milyen hatást gyakorolt a hozzátartozóra, és miként befolyásolta élete alakulását. Állította, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás feltárta azokat a hátrányokat, amelyek a II. r. felperest a káresemény miatt érték, de a bíróság tévesen csak azt értékelte, hogy nála kóros pszichés állapot nem alakult ki, illetőleg, hogy a felperesek a baleset előtt nem éltek közös háztartásban. Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének sem tett eleget, nem indokolta, hogy az egyéb bizonyítékokat miért, milyen okból nem értékelte a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének mérlegelésénél. A II. r. felperes munkahelyeinek megtartásával kapcsolatos ítéleti megállapítás kirívóan okszerűtlen mérlegelés és bizonyítékértékelés eredménye, amit alátámaszt a II. r. felperes előadása és tanúvallomás is. A II. r. felperes hozzátartozóként érvényesítette a követelését és nem a káresemény közvetlen elszenvedőjeként.
Az I. r. felperesnek jövedelemveszteség címén járó járadéknak a leszállítása a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésébe ütközik. Az I. r. felperes bizonyította, hogy nála a baleset következtében 30%-os munkaképesség-csökkenés alakult ki és a baleset után csak 2008. március 1-jétől tudott ismét elhelyezkedni, négyórás munkakörben. A minimálbér olyan kereset, amelyre az igazolt baleset előtti munkavégzéssel az I. r. felperes bizonyosan szert tett volna, ezért ennek elszámolása az elsőfokú bíróság által jogszerű és helyes volt. A másodfokú bíróság a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésével, jogszabálysértően állapította meg, hogy az I. r. felperes a baleset utáni munkavégzését, és így a jövedelemkiesését nem tudta bizonyítani, ezért azt az alperes elismerését meghaladóan elutasította. Hivatkozott arra, hogy az alperes elismerésének e körben azért van jelentősége, mert az a jövedelemkiesés tényét nem, csak annak összegszerűségét vitatta, a jövedelemkiesés összegszerűsége az orvosszakértői véleményben meghatározott százalékos munkaképesség-csökkenés mértékéhez igazodik, azaz csak az elérhető és elért jövedelem közötti különbözet 30%-ára tarthat igényt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálattal támadott részében és a Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján az vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem az I. r. felperes jövedelemvesztesége körében nem alapos, míg a II. r. felperes nem vagyoni kártérítési követelése nagyobb részt alapos.
Az alperesnek a biztosítottja által okozott kárért való helytállási kötelezettsége [171/2000. (X. 13.) Korm. rendelet] a perben nem volt vitás, így a felperesek a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése alapján követelhették a (4) bekezdésben meghatározott mértékű vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítését.
A II. r. felperes közeli hozzátartozóként követelt nem vagyoni kártérítést, amelyet mindkét fokú bíróság alaptalannak tartott. Nem vagyoni kártérítés esetén a jogellenesség alapja az, hogy a személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állnak [Ptk. 75. § (1) bekezdés], a közeli hozzátartozó balesete miatt pedig az sérül, az adott esetben az egészséges családban éléshez való jog, és ez alapja a nem vagyoni kártérítésnek, amelynek mértékét a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján úgy kell meghatározni, hogy alkalmas legyen a ténylegesen bekövetkezett nem vagyoni hátrány csökkentésére, vagy kiküszöbölésére. Az nem volt vitás a perben, hogy az I. r. felperes balesetével sérült a közeli hozzátartozó II. r. felperesnek az egészséges családban éléshez való joga, ezért a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontján alapuló Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése alapján a II. r. felperes nem vagyoni kártérítést követelhet. A nem vagyoni kártérítés alapja - ahogy ezt helyesen a II. r. felperes a felülvizsgálati kérelmében kifejtette - a személyhez fűződő jog sérelme, a sérelem miatt bekövetkezett hátrányt, annak nagyságát, mértékét a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerint az összegszerűségben kell kifejezni. A jogsértés tényét a jogerős ítélet maga is megállapította. A II. r. felperest ért hátrány a lefolytatott bizonyítási eljárás adataiból ugyancsak megállapítható, a jogerős ítélet e körben a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésének megsértésével mérlegelte a hátrányt alátámasztó bizonyítékokat. A bizonyítékok helyes értékelése alapján egyértelműen bizonyított, hogy az I. r. felperes egészségkárosodása miatt a II. r. felperest olyan hatások érték és rá olyan feladatok hárultak, amelyek miatt életminősége romlott, egyéni élete hátrányosan változott, függetlenül attól, hogy nem éltek közös háztartásban. Több hónapon keresztül gondozta az I. r. felperest, feladva korábbi megszokott életvitelét és a korábban egészséges gyermeke munkaképesség-csökkenést eredményező olyan maradandó egészségromlást szenvedett el, amely a szülő jelenlegi és jövőbeli életét is hátrányosan változtatta meg. Mindez alapot ad a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerinti mértékben megállapított nem vagyoni kárpótlásra. A bíróságoknak a II. r. felperesnél feltárt hátrányokat a mérték megállapításánál értékelniük kellett volna, ennek elmaradása pedig sérti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti eljárási, és a nem vagyoni kártérítésre alapot adó anyagi jogi szabályokat, ezért a Kúria a jogerős ítélet ezzel kapcsolatos rendelkezését a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte e körben az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és az alperest 1 500 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte. A személyi sérelem súlyát, következményeit, a károsodáskor fennállt ár- és értékviszonyokat, valamint a bírói gyakorlat összehasonlításra alkalmas, más ügyekben hozott döntéseit mérlegelve állapította meg, hogy ez az összeg áll arányban a károsultat ért nem vagyoni hátránnyal.
Az I. r. felperes a baleset során 30%-os munkaképesség-csökkenést szenvedett el, a baleset előtt motorosfutárként dolgozott. Az I. r. felperes a jövedelemveszteségét arra alapította, hogy a baleset után csak 2008. áprilistól tudott elhelyezkedni, és csak négyórás részmunkaidőben, erre figyelemmel a kárát a minimálbér, illetve annak 50%-ában határozta meg, annak állítása mellett, hogy a baleset előtt a minimálbérnek megfelelő összegű munkabérhez jutott.
A Ptk. 355. §-ának (1) bekezdéséből következően a károkozónak meg kell téríteni a károsult vagyoni kárát, a (3) bekezdés pedig lehetőséget ad ennek járadék formájában való alkalmazására, amelyre akkor kerülhet sor, ha időszakonként visszatérő károkat (kiadásokat) kell megfizetni. Az I. r. felperes jövedelempótló járadékigényének az alapját a Ptk. 356. §-ának (1) bekezdése alapján lehet meghatározni, abban az esetben, ha a baleset előtti jövedelmét a baleset utáni jövedelme nem éri el. Az adott esetben azonban helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, az I. r. felperes nem bizonyította, hogy a baleset után milyen jövedelmet ér el, ezért nem is lehet megállapítani, hogy az alperes által elismert jövedelemveszteséget meghaladóan van-e kára.
A Ptk. 357. §-ának (1) bekezdéséből következően a keresetveszteséget a káreseményt megelőző egy évben elért rendszeres kereset (jövedelem) havi átlaga alapján kell meghatározni. Az I. r. felperes arra helyesen hivatkozik a felülvizsgálati kérelmében, hogy azt bizonyította, a baleset előtt már munkába állt, s bár a munkabérét nem közölte a munkáltató, a táppénz kifizetésének az igazolása a munkaviszony fennállása tényét alátámasztotta, a jövedelmének az összegét azonban ezzel nem bizonyította.
A Ptk. 356. §-ának (1) bekezdéséből következően a balesetet szenvedett személyt speciális kárenyhítési kötelezettség terheli, amely a baleset után, a maradék munkaereje hasznosításának a követelményében áll. Az adott esetben az I. r. felperes 30%-os baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése orvosilag igazolt. Az őt terhelő bizonyítási kötelezettség körében azt kellett vizsgálni, hogy mennyiben állanak fenn objektíve a munkavégzés feltételei, vagyis képes-e az I. r. felperes a korábbi munkája folytatására, illetve a maradék munkaerejének hasznosításával más munkát el tud-e végezni.
A perben nem volt adat arra, hogy a felperes korábbi munkáját a baleset folytán kialakult egészségi állapota miatt nem tudja ellátni, ilyen megállapítást az orvosszakértői vélemény nem tartalmaz, de arra sincs adat, hogy amennyiben erre nem képes mikortól, és milyen munkát képes végezni, ahogy arra sem volt adat, hogy a kialakult egészségi állapota miatt csak négy órában tudja végezni a jelenlegi munkáját. Az I. r. felperes nem igazolta a négy órában végzett részmunkaidős munkájával szerzett jövedelmét sem. Az I. r. felperes a minimálbér alapján terjesztette elő követelését és 2008. április 1-jéig - a munkába állásáig - ennek a teljes összegét, a munkába állást követően pedig a négyórás munkavégzésére figyelemmel annak arányos része megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Arra helyesen hivatkozik az I. r. felperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy amennyiben a balesetből eredő sérülései folytán már nem tudja ellátni a korábbi munkáját és emiatt kár érte, akkor ez az alperes járadékfizetési kötelezettségét megalapozza, és ebben az esetben a munkaképesség-csökkenés százalékos mértékének nincs jelentősége. Az adott perben azonban az I. r. felperes nem bizonyította azt az állítását, hogy az egészségi állapota miatt nem képes a korábbi munkáját végezni, de azt sem, hogy az alperes által elismert összegű járadékot meghaladó összegű kára keletkezett. A minimálbérnek megfelelő jövedelem megállapítására csak akkor van lehetőség, ha a balesetet szenvedett személy ilyen jövedelemmel rendelkezett a baleset előtt, vagy a keresetveszteségének (jövedelemkiesésének) a megállapítására a Ptk. 357. §-a alapján nem kerülhet sor. Az adott esetben azonban nincs adat arra, hogy az I. r. felperes ténylegesen milyen munkabért ért el a négyórás munkakörben, ezért azt vélelmezni nem lehet, hogy a minimálbér alapul vételével, annak arányos részéhez hozzájut. Ezért helyesen állapította meg a másodfokú ítélet, hogy az I. r. felperes nem bizonyította, hogy az alperes elismerésén felüli kár érte. Téves az I. r. felperes álláspontja abban, hogy az alperes nem vitatta a minimálbérnek megfelelő keresetet. Az alperes a munkaképesség-csökkenés mértékének megfelelő jövedelemkiesést valóban a minimálbér alapulvételével ismerte el, ez azonban nem jelenti azt, hogy az I. r. felperesnek nem kell bizonyítani jövedelemkiesésben mutatkozó kára felmerültét. A másodfokú bíróság a fellebbezési korlátra figyelemmel helyesen csak az elismerésen felül vitatott követelésről dönthetett, s miután a felperes nem bizonyította a jövedelemveszteséggel kapcsolatos kárát a jogerős ítélet által megállapított tényállás nem sérti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott része a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból csak a II. r. felperes nem vagyoni kártérítési követelése körében alapos nagyobb részben, míg az I. r. felperes jövedelemvesztesége miatti járadékigényének az elutasítása nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján részben megváltoztatta, illetve az I. r. felperes tekintetében a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Kúria Pfv. III. 22.170/2011.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati Bíróság a Fővárosi Bíróságnál 26.P.23.894/2008. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.20.176/2011/4. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperesek részéről 27. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott, a II. r. felperes nem vagyoni kártérítési követelését elutasító rendelkezését a II. r. felperes elsőfokú perköltségére is kiterjedően hatályon kívül helyezi, a Fővárosi Bíróság 26.P.23.844/2008/19. számú ítéletét ebben a részében megváltoztatja és kötelezi az alperest, hogy fizessen meg 15 napon belül a II. r. felperesnek 1.500.000 (egymillió-ötszázezer) forint nem vagyoni kártérítést, és ennek 2003. december 23. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamatát; a II. r. felperest 80.000 (nyolcvanezer) forint elsőfokú perköltség fizetésére kötelező rendelkezését mellőzi.Egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a II. r. felperesnek 30.000 (harmincezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget és térítsen meg külön felhívásra az államnak 90.000 (kilencvenezer) forint felülvizsgálati illetéket, míg az ezt meghaladó felülvizsgálati illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
Az I.r. felperes 17 évesen motorkerékpárjával 2003. december 23-án közlekedési balesetet szenvedett, amikor az alperes által biztosított tehergépkocsi nem adta meg az elsőbbséget, és összeütköztek. A baleset következtében az I.r. felperes a bal sípcsont oldalsó bütykének romtörését, a I-V. lábközépcsont törését, összes lábközépcsont bázisának ficamát szenvedte el lágy rész sérülések mellett, emiatt munkaképesség-csökkenése 30%-os. Az I.r. felperes a baleset előtt motorosfutárként dolgozott, minimálbér jövedelme volt. A baleset után 2008. április 1-jétől négyórás, ülő munkakörben - diszpécser egy játékboltban - tudott elhelyezkedni.A II.r. felperes az I.r. felperes anyja, aki a baleset ideje alatt ápolta-gondozta, anyagilag támogatta őt, és az I.r. felperes életvitelében bekövetkezett hátrányok mint szülőt hátrányosan érintik.
Az I.r. felperes a keresetében a balesetből eredő, és az alperes által ki nem fizetett vagyoni és nem vagyoni kárait érvényesítette, a II.r. felperes pedig szülőként vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az alperes a kereset jogalapját az I.r. felperes vonatkozásában nem, csak annak összegszerűségét vitatta, a II.r. felperes keresetét pedig azért kérte elutasítani, mert álláspontja szerint nem mutatható ki nála olyan hátrány, ami a javára nem vagyoni kártérítés fizetését alapozná meg.
Az elsőfokú bíróság kijavított és kiegészített ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I.r. alperesnek 10.015.245 forintot és ennek késedelmi kamatát, havi 70.003 forint járadékot, amelyből 30.503 forint a jövedelempótló járadék. Kötelezte az alperest, hogy az I.r. felperesnek 562.500 forint perköltséget, míg a II.r. felperest, hogy az alperesnek 80.000 forint perköltséget fizessen meg, ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította. Az I.r. felperesnél a jövedelemveszteséget az általa megjelölt minimálbér összegének figyelembevételével állapította meg, a 2003. december 23-tól 2008. február 29. napjáig járó időszakra a hátralék összege 2.516.000 forint, míg 2008. március 1-től - amikortól négyórás munkakörben el tudott helyezkedni - a jövedelmének az 50%-ában határozta meg a jövedelemveszteségét. A 2010. áprilisig felmerült hátralék összege 764.430 forint, a jövőre nézve 2010. május 1-től havi 30.503 forint jövedelempótló járadék fizetési kötelezettséget állapított meg.
A II.r. felperes nem vagyoni kárigényét azért utasította el, mert nem állapított meg olyan nem vagyoni hátrányt, amely ennek megfizetésével lett volna kompenzálható. A baleset előtt a felperesek nem éltek közös háztartásban, a II.r. felperesnél a fia balesetével összefüggésben betegségszintű mentális zavar nem volt kimutatható és az I.r. felperes balesetet követő, illetve jelenlegi állapota nem minősíthető olyannak, ami a II.r. felperes személyiségében olyan sérülést eredményezett volna, és hátrányként lenne értékelhető.
A felperesek és az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és az I.r. felperest megillető kártérítést 6.160.552 forintra szállította le, a járadék összegét pedig 36.800 forintra, a perköltség összegét pedig 180.000 forintban határozta meg. Egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy a hozzátartozóként érvényesített nem vagyoni kárigény csak a hátrányos változások bizonyítása esetén megalapozott, és az a körülmény, hogy a II.r. felperes az I.r. felperes balesetét és jövője alakulását aggodalommal élte meg, a gyermekét a kórházban rendszeresen látogatta, majd átmenetileg 4 hónapon keresztül gondozta, nem elegendő annak megállapításához, hogy az életkörülményeiben olyan végleges, vagy tartós hátrányos változás következett be, amely a nem vagyoni kártérítés megítélését indokolttá teszi.
Az I.r. felperesnél a jövedelemveszteség miatti járadék esetében megállapította, hogy az I.r. felperes a balesetet követő időszakban elért jövedelmét nem bizonyította, konkrét adatok és bizonyítékok hiányában pedig nem állapítható meg, hogy az I.r. felperes ebben az időszakban a minimálbér felével egyező jövedelemmel rendelkezett-e, ezért nem állapítható meg, hogy jövedelemveszteség érte. Az alperes által jövedelemveszteségként elismert összegre - a fellebbezés korlátaira tekintettel - leszállította az alperest terhelő marasztalást.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a II.r. felperes a nem vagyoni kártérítés, míg az I.r. felperes a jövedelemveszteség címén igényelt járadék esetében a keresetük szerinti megváltoztatását kérte.
A II.r. felperes jogi álláspontja szerint a nem vagyoni kárigény elutasítása sérti az Alkotmány 70/D. §-át, a Ptk. 355. §-ának (4), a Pp. 206. §-ának (1) és a 221. §-ának (1) bekezdését. Hivatkozott arra, hogy azért jogszabálysértő e körben a kereset elutasítása, mert bár a bíróság megállapítja, hogy sérült a II.r. felperes személyhez fűződő joga, így az egészséges családban éléshez joga, de a jogsérelem folytán bekövetkezett hátrány nem érte el azt a mértéket, amelyet kompenzálni kell. Álláspontja szerint a kártérítés összegének meghatározása során kell tekintettel lenni a jogsértés súlyára és tartósságára. Állította, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás során megállapítható volt, hogy a II.r. felperest - aki közvetlen szemtanúja volt az I.r. felperesnél a baleset következtében kialakult állapotnak - ez a változás lelkileg megviselte, a sérült fiát segítette, gondozta, anyagi többletterheket viselt, és a baleset a családi életükre hátrányos volt. Megviselte az édesanyát, hogy a korábban sportos életet élő gyermeke napi fájdalmakkal és mozgásbeszűküléssel küzd, a hátrányos változások a munkavállalásában és munkahelyeinek megtartásában is jelentős erőfeszítéseket igényelt tőle. A káresemény következtében az I.r. felperes fizikailag és személyiségében is kicserélődött, negatív irányban változott meg, ami a II.r. felperes számára nagy lelki terhet, fokozott aggodalmat és bizonytalan jövőképet eredményez, mindezeket a II.r. felperes feldolgozatlan hátrányként éli meg. Hivatkozott arra, hogy a nem vagyoni kárigény elbírálása során azt kell vizsgálni, hogy a káresemény milyen hatást gyakorolt a hozzátartozóra, és miként befolyásolta élete alakulását. Állította, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás feltárta azokat a hátrányokat, amelyek a II.r. felperest a káresemény miatt érték, de a bíróság tévesen csak azt értékelte, hogy nála kóros pszichés állapot nem alakult ki, illetőleg, hogy a felperesek a baleset előtt nem éltek közös háztartásban. Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének sem tett eleget, nem indokolta, hogy az egyéb bizonyítékokat miért, milyen okból nem értékelte a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének mérlegelésénél. A II.r. felperes munkahelyeinek megtartásával kapcsolatos ítéleti megállapítás kirívóan okszerűtlen mérlegelés és bizonyítékértékelés eredménye, amit alátámaszt a II.r. felperes előadása és tanúvallomás is. A II.r. felperes hozzátartozóként érvényesítette a követelését és nem a káresemény közvetlen elszenvedőjeként.
Az I.r. felperesnek jövedelemveszteség címén járó járadéknak a leszállítása a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésébe ütközik. Az I.r. felperes bizonyította, hogy nála a baleset következtében 30%-os munkaképesség-csökkenés alakult ki és a baleset után csak 2008. március 1-től tudott ismét elhelyezkedni, négyórás munkakörben. A minimálbér olyan kereset, amelyre az igazolt baleset előtti munkavégzéssel az I.r. felperes bizonyosan szert tett volna, ezért ennek elszámolása az elsőfokú bíróság által jogszerű és helyes volt. A másodfokú bíróság a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésével, jogszabálysértően állapította meg, hogy az I.r. felperes a baleset utáni munkavégzését, és így a jövedelemkiesését nem tudta bizonyítani, ezért azt az alperes elismerését meghaladóan elutasította. Hivatkozott arra, hogy az alperes elismerésének e körben azért van jelentősége, mert az a jövedelemkiesés tényét nem, csak annak összegszerűségét vitatta, a jövedelemkiesés összegszerűsége az orvosszakértői véleményben meghatározott százalékos munkaképesség-csökkenés mértékéhez igazodik, azaz csak az elérhető és elért jövedelem közötti különbözet 30%-ára tarthat igényt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálattal támadott részében és a Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján az vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem az I.r. felperes jövedelemvesztesége körében nem alapos, míg a II.r. felperes nem vagyoni kártérítési követelése nagyobb részt alapos.
Az alperesnek a biztosítottja által okozott kárért való helytállási kötelezettsége [171/2000. (X. 13.) Korm. rendelet] a perben nem volt vitás, így a felperesek a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése alapján követelhették a (4) bekezdésben meghatározott mértékű vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítését.
A II.r. felperes közeli hozzátartozóként követelt nem vagyoni kártérítést, amelyet mindkét fokú bíróság alaptalannak tartott. Nem vagyoni kártérítés esetén a jogellenesség alapja az, hogy a személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állnak [Ptk. 75. § (1) bekezdés], a közeli hozzátartozó balesete miatt pedig az sérül, az adott esetben az egészséges családban éléshez való jog, és ez alapja a nem vagyoni kártérítésnek, amelynek mértékét a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján úgy kell meghatározni, hogy alkalmas legyen a ténylegesen bekövetkezett nem vagyoni hátrány csökkentésére, vagy kiküszöbölésére. Az nem volt vitás a perben, hogy az I.r. felperes balesetével sérült a közeli hozzátartozó II.r. felperesnek az egészséges családban éléshez való joga, ezért a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontján alapuló Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése alapján a II.r. felperes nem vagyoni kártérítést követelhet. A nem vagyoni kártérítés alapja - ahogy ezt helyesen a II.r. felperes a felülvizsgálati kérelmében kifejtette - a személyhez fűződő jog sérelme, a sérelem miatt bekövetkezett hátrányt, annak nagyságát, mértékét a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerint az összegszerűségben kell kifejezni. A jogsértés tényét a jogerős ítélet maga is megállapította. A II.r. felperest ért hátrány a lefolytatott bizonyítási eljárás adataiból ugyancsak megállapítható, a jogerős ítélet e körben a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésének megsértésével mérlegelte a hátrányt alátámasztó bizonyítékokat. A bizonyítékok helyes értékelése alapján egyértelműen bizonyított, hogy az I.r. felperes egészségkárosodása miatt a II.r. felperest olyan hatások érték és rá olyan feladatok hárultak, amelyek miatt életminősége romlott, egyéni élete hátrányosan változott, függetlenül attól, hogy nem éltek közös háztartásban. Több hónapon keresztül gondozta az I.r. felperest, feladva korábbi megszokott életvitelét és a korábban egészséges gyermeke munkaképesség-csökkenést eredményező olyan maradandó egészségromlást szenvedett el, amely a szülő jelenlegi és jövőbeli életét is hátrányosan változtatta meg. Mindez alapot ad a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerinti mértékben megállapított nem vagyoni kárpótlásra. A bíróságoknak a II.r. felperesnél feltárt hátrányokat a mérték megállapításánál értékelniük kellett volna, ennek elmaradása pedig sérti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti eljárási, és a nem vagyoni kártérítésre alapot adó anyagi jogi szabályokat, ezért a Kúria a jogerős ítélet ezzel kapcsolatos rendelkezését a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte e körben az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és az alperest 1.500.000 forint nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte. A személyi sérelem súlyát, következményeit, a károsodáskor fennállt ár- és értékviszonyokat, valamint a bírói gyakorlat összehasonlításra alkalmas, más ügyekben hozott döntéseit mérlegelve állapította meg, hogy ez az összeg áll arányban a károsultat ért nem vagyoni hátránnyal.
Az I.r. felperes a baleset során 30%-os munkaképesség-csökkenést szenvedett el, a baleset előtt motorosfutárként dolgozott. Az I.r. felperes a jövedelemveszteségét arra alapította, hogy a baleset után csak 2008. áprilistól tudott elhelyezkedni, és csak négyórás részmunkaidőben, erre figyelemmel a kárát a minimálbér , illetve annak 50%-ában határozta meg, annak állítása mellett, hogy a baleset előtt a minimálbérnek megfelelő összegű munkabérhez jutott.
A Ptk. 355. §-ának (1) bekezdéséből következően a károkozónak meg kell téríteni a károsult vagyoni kárát, a (3) bekezdés pedig lehetőséget ad ennek járadék formájában való alkalmazására, amelyre akkor kerülhet sor, ha időszakonként visszatérő károkat (kiadásokat) kell megfizetni. Az I.r. felperes jövedelempótló járadékigényének az alapját a Ptk. 356. §-ának (1) bekezdése alapján lehet meghatározni, abban az esetben, ha a baleset előtti jövedelmét a baleset utáni jövedelme nem éri el. Az adott esetben azonban helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, az I.r. felperes nem bizonyította, hogy a baleset után milyen jövedelmet ér el, ezért nem is lehet megállapítani, hogy az alperes által elismert jövedelemveszteséget meghaladóan van-e kára.
A Ptk. 357. §-ának (1) bekezdéséből következően a keresetveszteséget a káreseményt megelőző egy évben elért rendszeres kereset (jövedelem) havi átlaga alapján kell meghatározni. Az I.r. felperes arra helyesen hivatkozik a felülvizsgálati kérelmében, hogy azt bizonyította, a baleset előtt már munkába állt, s bár a munkabérét nem közölte a munkáltató, a táppénz kifizetésének az igazolása a munkaviszony fennállása tényét alátámasztotta, a jövedelmének az összegét azonban ezzel nem bizonyította.
A Ptk. 356. §-ának (1) bekezdéséből következően a balesetet szenvedett személyt speciális kárenyhítési kötelezettség terheli, amely a baleset után, a maradék munkaereje hasznosításának a követelményében áll. Az adott esetben az I.r. felperes 30%-os baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése orvosilag igazolt. Az őt terhelő bizonyítási kötelezettség körében azt kellett vizsgálni, hogy mennyiben állanak fenn objektíve a munkavégzés feltételei, vagyis képes-e az I.r. felperes a korábbi munkája folytatására, illetve a maradék munkaerejének hasznosításával más munkát el tud-e végezni.
A perben nem volt adat arra, hogy a felperes korábbi munkáját a baleset folytán kialakult egészségi állapota miatt nem tudja ellátni, ilyen megállapítást az orvosszakértői vélemény nem tartalmaz, de arra sincs adat, hogy amennyiben erre nem képes mikortól, és milyen munkát képes végezni, ahogy arra sem volt adat, hogy a kialakult egészségi állapota miatt csak négy órában tudja végezni a jelenlegi munkáját. Az I.r. felperes nem igazolta a négy órában végzett részmunkaidős munkájával szerzett jövedelmét sem. Az I.r. felperes a minimálbér alapján terjesztette elő követelését és 2008. április 1-ig - a munkába állásáig - ennek a teljes összegét, a munkába állást követően pedig a négyórás munkavégzésére figyelemmel annak arányos része megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Arra helyesen hivatkozik az I.r. felperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy amennyiben a balesetből eredő sérülései folytán már nem tudja ellátni a korábbi munkáját és emiatt kár érte, akkor ez az alperes járadékfizetési kötelezettségét megalapozza, és ebben az esetben a munkaképesség-csökkenés százalékos mértékének nincs jelentősége. Az adott perben azonban az I.r. felperes nem bizonyította azt az állítását, hogy az egészségi állapota miatt nem képes a korábbi munkáját végezni, de azt sem, hogy az alperes által elismert összegű járadékot meghaladó összegű kára keletkezett. A minimálbérnek megfelelő jövedelem megállapítására csak akkor van lehetőség, ha a balesetet szenvedett személy ilyen jövedelemmel rendelkezett a baleset előtt, vagy a keresetveszteségének (jövedelemkiesésének) a megállapítására a Ptk. 357. §-a alapján nem kerülhet sor. Az adott esetben azonban nincs adat arra, hogy az I.r. felperes ténylegesen milyen munkabért ért el a négyórás munkakörben, ezért azt vélelmezni nem lehet, hogy a minimálbér alapul vételével, annak arányos részéhez hozzájut. Ezért helyesen állapította meg a másodfokú ítélet, hogy az I.r. felperes nem bizonyította, hogy az alperes elismerésén felüli kár érte. Téves az I.r. felperes álláspontja abban, hogy az alperes nem vitatta a minimálbérnek megfelelő keresetet. Az alperes a munkaképesség-csökkenés mértékének megfelelő jövedelemkiesést valóban a minimálbér alapulvételével ismerte el, ez azonban nem jelenti azt, hogy az I.r. felperesnek nem kell bizonyítani jövedelemkiesésben mutatkozó kára felmerültét. A másodfokú bíróság a fellebbezési korlátra figyelemmel helyesen csak az elismerésen felül vitatott követelésről dönthetett, s miután a felperes nem bizonyította a jövedelemveszteséggel kapcsolatos kárát a jogerős ítélet által megállapított tényállás nem sérti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott része a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból csak a II.r. felperes nem vagyoni kártérítési követelése körében alapos nagyobb részben, míg az I.r. felperes jövedelemvesztesége miatti járadékigényének az elutasítása nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján részben megváltoztatta, illetve az I.r. felperes tekintetében a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A Kúria a jogerős ítéletnek a perköltségre vonatkozó részét csak részben érintette, annak és az illetékekről szóló rendelkezésének az érintetlenül hagyása mellett a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett a felülvizsgálati eljárási költség fizetéséről - az alperesnek ilyen költsége nem merült fel -, valamint a felülvizsgálati illetéknek a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a 14. §-a alapján.
Budapest. 2012. április 25.
Dr. Havasi Péter s.k. a tanács elnöke, Dr. Almásy Mária s.k. előadó bíró, Dr. Erményi Lajos s.k. bíró
(Kúria Pfv. III. 22.170/2011.)