adozona.hu
AVI 2012.11.119
AVI 2012.11.119
A közösségi jog rendelkezése nem kívánja meg a kétkomponensű utazási szolgáltatást az árrés szerinti adózás alkalmazhatóságának feltételéül (77/388/EGK Irányelv 26. cikk)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes nemzetközi, illetve belföldi utazásszervező és közvetítő tevékenységet végez. 2005. évben azokra a termékértékesítéseire és szolgáltatásnyújtásaira, amelyeket az utas részére saját nevében utazási csomagként értékesített, és amelyhez más adóalany által értékesített terméket és nyújtott szolgáltatást használt fel az idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó különös szabályokat alkalmazta.
A felperes az utazási csomagokat a megrendelésekor képezte, és annak részeként a C. Fuvarszervező...
AVI 2012.11.119 A közösségi jog rendelkezése nem kívánja meg a kétkomponensű utazási szolgáltatást az árrés szerinti adózás alkalmazhatóságának feltételéül (77/388/EGK Irányelv 26. cikk)
A felperes nemzetközi, illetve belföldi utazásszervező és közvetítő tevékenységet végez. 2005. évben azokra a termékértékesítéseire és szolgáltatásnyújtásaira, amelyeket az utas részére saját nevében utazási csomagként értékesített, és amelyhez más adóalany által értékesített terméket és nyújtott szolgáltatást használt fel az idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó különös szabályokat alkalmazta.A felperes az utazási csomagokat a megrendelésekor képezte, és annak részeként a C. Fuvarszervező Szövetkezettől (továbbiakban: Szövetkezet) - általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) körön kívül - 6 000 db 500 Ft-os címletű utazási utalványt (taxicsekket) értékesített ügyfeleinek. A felperes az utazási utalványok felhasználását érték alapján főkönyvi könyvelésében tartotta nyilván, és az év közben felhasznált utazási utalványokat az év végi leltár alapján állapította meg. A Szövetkezet a felperesnek értékesített utazási utalványok közül taxis alvállalkozóktól 2470 db-ot vett át, amelyek címletértékét részükre készpénzben kifizette.
Az adóhatóság a felperesnél 2005. évre áfa adónemben ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperes határozatában megváltoztatta és kötelezte a felperest 40 428 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 17 942 000 Ft adóbírság, 5 036 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az alperes érdemi döntésében - az elsőfokú határozat 5. és 6. pontját érintően - elmarasztalta a felperest amiatt, hogy az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 65-66. §-ai szerinti különös - árrés utáni - adózást alkalmazta olyan utazási csomagok tekintetében is, ahol az utas a szállás, autóbérlés, síbérlet, múzeumbérlet, vagy repülőjegy szolgáltatás mellé kizárólag taxiszolgáltatás igénybevételére vonatkozó utazási utalványt kapott. Az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes által utazási csomagnak minősített szolgáltatás nem felel meg az utazásszervezésről, közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (2) bekezdés f) pontja szerinti feltételeknek. Az utazási utalványok megvásárlása és az utasnak történő átadása ugyanis nem minősíthető szolgáltatásnak, azt közvetített szolgáltatásként nem lehet értékelni. A felperes utasai részére az egyes taxis alvállalkozókkal és nem a Szövetkezettel szembeni kötelezettség részbeni kiegyenlítésére alkalmas készpénzt helyettesítő eszközt biztosított, és az utasok részére áfa-körön kívüli értékesítést végzett. A felperes számlái csak egy komponensét tartalmazzák azoknak a szolgáltatásoknak, amelyeket az utazási csomag minősítéséhez a jogszabály előír, ezért azok nem tekinthetők utazási csomagnak. A felperes tévesen alkalmazta az idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó különös adózás szabályait, szolgáltatásnyújtásai esetén ugyanis az áfa-fizetési kötelezettség az általános szabályok szerint keletkezett. Tekintettel arra, hogy az Áfa. tv. 70/A. §-ában rögzített jogharmonizációs záradék szerint az Áfa. tv. összeegyeztethető szabályozást tartalmaz az Európai Közösség tagállamai forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388/EGK irányelvvel (Hatodik Irányelv) és annak módosításával, az implementálás teljes rendben megtörtént, így a Hatodik Irányelvre, és eseti bírósági döntésekre a felperes közvetlenül jogot, illetve kötelezettséget nem alapíthat. Hivatkozott arra is, hogy a határozatában megállapított tényállás és Európai Bíróság C-163/91. (Van Ginkel-ügy) ítéletében megállapított tényállás nem azonos, ezért az Európai Bíróság ítéletében kifejtett jogi álláspont a felperes ügyében nem alkalmazható.
A felperes keresetében kérte az alperes határozatának az elsőfokú határozat 5., 6. pontjára is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és annak megállapítását, hogy jogosan alkalmazta az árrés szerinti adózást. Azzal érvelt, hogy a taxiszolgáltatás igénybevételére jogosító utalványok tényleges szolgáltatást testesítettek meg, az utazási csomag részei voltak. Az a tény, hogy az utazási csomagban az utalványok nem számlázható tételként jelentek meg, nem akadálya az utazási csomagként való minősítésnek. Az alperesnek akkor is meg kellett volna állapítania, hogy az általa kifogásolt szolgáltatások önmagukban is több szolgáltatást testesítenek meg, ha a taxiszolgáltatást nem tekinti az utazási csomag részének. Az utazási csomagban ugyanis már létezik a szálláshely más adóalany által való nyújtása és az utazási iroda saját szervezési díja is, mint két komponens. Az alperes tévesen mellőzte a javára szóló közösségi jog és joggyakorlat értelmezését és alkalmazását. Hangsúlyozta, hogy azért tud magas színvonalú szolgáltatást nyújtani utasai részére, mivel olyan többletszolgáltatást végez, amelyek tekintetében a C-163/91. ítélet megállapításai szerint is jogszerűen alkalmazta az árrés szerinti adózást.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, és az alperesi határozatnak az elsőfokú adóhatóság határozat indokolási rész 5. és 6. pontjában foglaltakra vonatkozó megállapítását az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, az elsőfokú adóhatóságot e körben új eljárás lefolytatására kötelezte, jogi álláspontja a következő volt:
A felperes a Szövetkezettől utalványokat vásárolt, az utas javára saját nevében szolgáltatást a Szövetkezettől nem rendelt meg. Az utalványok nem fedezhették az utasok által esetlegesen saját nevükben Szövetkezet alvállalkozóitól megrendelt szolgáltatások ellenértékét, ezért a taxicsekkek, az utazási utalványok az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 7. pontja értelmében készpénzt helyettesítő eszköznek minősülnek. A felperes készpénzt helyettesítő eszközt vásárolt és adott el, így az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdése értelmében áfa-körön kívüli értékesítést végzett.
Alappal hivatkozott azonban a felperes a Hatodik Irányelv 26. cikkére és ezzel kapcsolatban a C-163/91. számú ügyben hozott ítéletre. A nemzeti jogalkotás a Hatodik Irányelv idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó különös szabályozásának implementálását hibásan végezte el akkor, amikor az utazási csomagszolgáltatást kétkomponensű szolgáltatásként határozta meg, illetve kétkomponensű szolgáltatás együttes meglétét írta elő. A jogharmonizálás elmulasztása a felperes terhére nem értékelhető. Ezért az alperes határozata a vizsgált időszakban hatályos Hatodik Irányelv 26. cikkébe és a jelenleg e körben azonos tartalmú 2006/112/EGK irányelv 306-307. cikkeibe ütközik.
Az új eljárásra előírta az elsőfokú bíróság az adóhatóságnak, hogy "a felperes árrés szerinti adózásának vizsgálatát az ítéleti indokolásban kifejtett jogi álláspontra figyelemmel kell lefolytatni, és az adóhatóság nincs elzárva attól, hogy a kereseti kérelemben vitatott ítélettel hatályon kívül helyezett határozati pontok egyéb, nem vitatott határozati pontokra történt kihatása folytán a nem vitatott pontok megállapításait is korrigálja".
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Áfa. tv. 65-66. §-aiban, az R. 1. § (2) bekezdés f) pontjában foglaltaknak. Hivatkozott arra is, hogy a vizsgált időszakban hatályos nemzeti rendelkezéseknek érdemi döntése megfelelt. A jogalkotó a közösségi jogot figyelembe véve, azzal összhangban alkotta meg az Áfa. tv. szabályait. Abból a körülményből, hogy az Áfa. tv. 2008. január 1-jétől hatályos 207. §-a akként rendelkezik, hogy az utazásszervezési szolgáltatás egyetlen szolgáltatás nyújtásának tekintendő, még nem következik az, hogy a vizsgált időszakban hatályos rendelkezések ellenére az adóhatóságnak az egykomponensű szolgáltatások esetén is jogszerűnek kellett volna tekintenie az árrés utáni adózást. Hivatkozott a visszamenőleges hatályú jogalkalmazás tilalmára és arra, hogy a C-163/91. ügyben és a jelen perben megállapítható tényállás nem azonos.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Magyar Köztársaság 2004. május 1-je óta az Európai Unió tagállama, és ekként köteles jogszabályait összhangba hozni a közösségi joggal. A tagállamnak, továbbá a tagállami jogalkalmazó szerveknek ez a kötelezettsége akkor is fennáll, ha erre nézve semmiféle belföldi jogszabály által biztosított lehetőség nincs, illetve abban az esetben is, ha a belföldi jogszabályok ezzel ellentétes eljárásra köteleznék (C-118/00.).
Rámutat e körben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a tagállami hatóságok előtt az egyes jogalanyok a tagállammal szemben hivatkoznak az irányelv kellően konkrét egyértelmű normatív jogosultságot vagy kötelezettséget pontosan meghatározó rendelkezéseire, ezek közvetlenül olyan jogokat biztosítanak a jogalanyok számára, amelyeket a tagállami bíróságoknak kötelessége védelmezni (C-200/90.). A Legfelsőbb Bíróság 4. számú ítéletében már rámutatott arra, hogy a Hatodik Irányelv nem kíván külön hatályba léptető intézkedést a tagállamok részéről, rendelkezései közvetlenül is hatályosulhatnak. Az Európai Bíróság több ítéletében rögzítette, hogy a Hatodik Irányelv rendelkezései a közvetlen hatály feltételeinek megfelelnek (Pl.: 8/81.). A felperesnek és az elsőfokú bíróságnak a közvetlen hatályra és az "acte claire" doktrína alkalmazására vonatkozó jogértelmezését támasztja alá a C-200/00. és a C-163/91. ítélet is.
Az alperes érvelésével ellentétben az elsőfokú bíróság nem az új Áfa. tv. rendelkezéseire és az ehhez fűzött indokolásra, hanem a Hatodik Irányelv 26. cikkére és a C-163/91. ítéletbe foglaltakra, tehát a közösségi jogra és annak értelmezésére, és az ezzel kapcsolatos világos és egyértelmű joggyakorlatra alapította érdemi döntését. Helyes jogértelmezéssel állapította meg, hogy az Áfa. tv. 65. § (2) bekezdése és az R. 1. § (2) bekezdés f) pontja a közösségi joggal ellentétesen értelmezte és szabályozta az utazási csomag fogalmát, így az árrés adózás alkalmazásának feltételeit is. Ezért a nemzeti jogszabályi rendelkezések a Hatodik Irányelv közvetlen hatályára figyelemmel nem alkalmazhatók. A közösségi jogi rendelkezés nem kívánja meg a kétkomponensű utazási szolgáltatást az árrés szerinti adózás alkalmazásának feltételéül.
A perbeli esetben az elsőfokú bíróság - az alperes érvelésével ellentétben - nem visszamenőleges hatályú jogalkalmazást végzett, hanem alappal hivatkozott a közösségi jogra, illetve a közösségi jog megsértésének igazolásaként az Európai Bíróság által Magyarország ellen 2006/2557 számon indított kötelezettségszegési eljárásra, és az ezt követő nemzeti jogszabály módosításra, valamint annak indokolására is. (Lásd az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 207. §-a és az ehhez fűzött indokolás.)
Osztja a Legfelsőbb Bíróság a felperes és az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben is, hogy nem egy komponensű szolgáltatást nyújtott az utazási iroda az utas részére. Egyébként, ha csak egyetlen szolgáltatást nyújt annak is olyan többlet elemei vannak, (mint pl. tájékoztatás, tanácsadás), melyek alapján az utazási iroda szolgáltatása nem minősíthető egykomponensűnek. A C-163/91. ítélet rendelkező része értelmében a Hatodik Irányelv 26. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az utas utaztatását nem utazási iroda, illetve utazásszervező biztosítja és az utóbbi kizárólagosan csak szálláshely biztosítását nyújtja az utas részére, ez a körülmény még nem zárja ki a nyújtott szolgáltatásra vonatkozóan a 26. cikk alkalmazását. Az ítélet egyértelműen tisztázza a 26. cikk értelmezését. Megállapítható, hogy az Európai Bíróság az árrés adózás szabályainak alkalmazhatóságát akkor sem kívánta kizárni, amennyiben az utazási szolgáltatás csak egytípusú szolgáltatásnyújtásra korlátozódik függetlenül annak elemszámától. Az Európai Bíróság a C-163/91. ítéletében a közösségi joggal ellentétesnek ítélte azt a tagállami jogszabályt, amely az árrés szerinti adózás körét önkényesen leszűkítette.
A kötelezettségszegési eljárás megindítása is egyértelműen alátámasztja azt az elsőfokú ítéleti jogi álláspontot, mely szerint a Hatodik Irányelv perben vitatott rendelkezéseinek közvetlen hatálya volt 2005. évben is Magyarországon, tehát az alperes is köteles lett volna ezt alkalmazni hatósági eljárása során. A C-163/91. ítélet arra mutat rá, hogy valamely utazási szolgáltatás értékesítése már akkor is megfelel az utazási csomag fogalmának, ha azzal a szolgáltatással együtt más utazási szolgáltatást nem értékesít az utazási iroda. Az értékesített szolgáltatás során ugyanis olyan egyéb szolgáltatásnyújtás is megvalósul az utazási iroda részéről, amely alapján az utazási iroda jogosult az árrés adózás szabályainak alkalmazására és az értékesített utazási szolgáltatást utazási csomagnak kell tekinteni. Ennél fogva jogszerűen járt el az elsőfokú bíróság akkor, amikor az alperes által hivatkozott közösségi joggal össze nem egyeztethető nemzeti jogszabályok helyett a Hatodik Irányelv 26. cikkére, és az Európai Bíróság C-163/91. ítéletére alapította érdemi döntését.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.344/2008.)