adozona.hu
BH 2012.11.273
BH 2012.11.273
Nem hiteles a számla és nem szolgálhat adólevonás alapjául, ha a benne foglalt gazdasági esemény nem a feltüntetett személyek között ment végbe. Ez esetben a kellő körültekintésre hivatkozni nem lehet [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §, 44. §, 2000. évi C. tv. 15. §, 165. §, 166. §]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi társaságnál az adóhatóság 2006-2007. éveket érintően áfa adónemben utólagos ellenőrzést végzett, melynek eredményeképpen 2010. február 18-án meghozott elsőfokú határozatával 13 741 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, és kiszabta ennek járulékait. A határozat indokolása szerint a felperesi társaság lapterjesztéssel foglalkozott, a szórólapokat a megrendelő biztosította, a terjesztést pedig a felperes részben saját alkalmazottakkal, részben alvállalkozókkal vég...
Ugyancsak nem talált elfogadhatónak 39 db számlát az áfa-levonás alapjaként a G.&P. Kft. vonatkozásában az adóhivatal, amely a 2006. április 3. és 2007. március 31. közötti időszakra vonatkozott. Itt is egy kézbesítési megbízott lakása volt a bejelentett székhely, de ez csak egy levelezési cím volt. A cég egyébként nyilvántartásokban nem szerepel, és nem elérhető.
Mindezek alapján összesen 85 számla vonatkozásában mondta ki az adóhivatal, hogy a számlában szereplő munkákat azon társaságok nem végezték, illetve nem végezhették, akik a számlát kiállították vagy akiknek a nevében a számlát kiállították. Ezért - megjelölve az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 35. § (1) bekezdés a) pontját, 44. § (5) bekezdését, 48. § (1), (2) bekezdését, valamint az számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdését, 165. § (2) bekezdését, 166. § (2) bekezdését - megállapította az adóhivatal, hogy a megjelölt számlákban szereplő adótartalom levonása jogellenesen történt. A 44. § (5) bekezdésével kapcsolatban pedig azt fejtette ki, hogy ennek csupán annyiban van relevanciája, hogy a felperes nem tanúsított kellő körültekintést az ügyletek bonyolítása során. Nem lehet szó gondos eljárásról olyan esetben, ha a munkát nem a számlában szereplő vállalkozó végzi. A felperes lényegében nem ellenőrizte a szerződő partnereit. A fellebbezés nyomán eljárt másodfokú hatóság 2128225181 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A másodfokú határozattal szemben a felperes terjesztett elő keresetet. Kifejtette, hogy ő a szerződések megkötésekor működő cégekkel szerződött, ellenőrizte, hogy a cégbíróságnál nyilvántartásba vett társaságokról van szó. Álláspontja szerint az adóhivatal a tényállást nem tárta fel teljes körűen, illetőleg életszerűtlen, sőt egyenesen lehetetlen elvárásokat támasztott a felperessel szemben, ugyanis amiről nem lehet tudomása, arról tájékozódni sem tud. Állította, hogy a lehetséges mértékben kellő körültekintést tanúsított, ezáltal nem sérülhet adólevonási joga.
A megyei bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ugyanazon jogszabályhelyekre alapította döntését, amelyeket az alperesi határozat is felsorakoztatott és kifejtette, hogy az adózónak viselnie kell annak következményét, ha a számla tartalmi hitelessége a lefolytatott bizonyítás alapján megdől. Jelen esetben nem lehetett megállapítani, hogy a munkát ténylegesen ki végezte el, márpedig az áfa-levonáshoz elvárás a gazdasági esemény teljes láncolatának feltárása. Kellő körültekintés csak akkor áll fenn, ha a számla hitelessége olyan okból nem állapítható meg, amelyről a felperesnek nem volt tudomása, mert nem is lehetett. A bíróság a perben részbizonyítást vett fel, meghallgatta tanúként a felperesi ügyvezetőt, valamint a vele üzleti kapcsolatban álló A. R. S. Kft. képviselőjét, azonban sem a két tanúvallomás, sem az írásos becsatolt dokumentumok (szerződés, teljesítés igazolás) nem tudták felülírni az adóhatósági eljárásban tett megállapításokat. Rögzítette az ítélet, hogy a 85 db számla nem hiteles, az nem képezhette alapját az adólevonásnak.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Sérelmezte, hogy álláspontja szerint a bíróság ítélete lényegében csak megismétli a másodfokú határozatot, illetőleg visszamenőleg von le következtetéseket évekkel korábbi helyzetre, és nem értékelte a perbeli tanúvallomásokat. Eljárási hibaként jelölte meg, hogy álláspontja szerint az ítélet érdemi indokolást nem tartalmaz, illetőleg, hogy úgy az adóhatóság, mind a bíróság lehetetlen körülmények bizonyítását várta el a felperestől. A tényállás tisztázása tehát hiányos, a felperes javára szolgáló tényeket nem tárták fel. Sérültek a mérlegelési jogkörben hozott határozat felülvizsgálatára és annak jogszerűsége megállapítására vonatkozó, a Pp. 339/B. §-ában felsorakoztatott szempontok, továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Kek.) 72. § (1) bekezdés e) pontja. Mindezek alapján kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, egyben az első- és másodfokú közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését is, és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését.
Az alperes felülvizsgálati ellen kérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte. Lényegében megismételte a határozati indokait és annyi kiegészítést tett, hogy álláspontja szerint a bírósági eljárásban felvett további részbizonyítás nem javított a felperes jogi pozícióján, a határozati megállapításokat nem cáfolta.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
Az Áfa tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja értelmében: "A 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja: azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany - ideértve átalakulás esetén annak jogelődjét is -, valamint az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá tartozó adóalany rá áthárított."
A 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján: "Az adólevonási jog - ha az adózás rendjéről szóló törvény másként nem rendelkezik - kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla [a 32. § (1) bekezdésének a) és g) pontja esetében]."
A 44. § (5) bekezdés szerint: "A számlában, az egyszerűsített számlában feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős. A bizonylatban vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán az a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el."
Az Sztv. 15. § (3) bekezdés értelmében: "A könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésük meg kell, hogy feleljen az e törvényben előírt értékelési elveknek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak (a valódiság elve)."
A 165. § (2) bekezdés alapján: "A számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek, és amelyet - hiba esetén - előírásszerűen javítottak."
A 166. § (2) bekezdés szerint: "A számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. A bizonylat szerkesztésekor a világosság elvét szem előtt kell tartani."
A Pp. 339/B. § értelmében: "Mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat akkor tekintendő jogszerűnek, ha a közigazgatási szerv a tényállást kellő mértékben feltárta, az eljárási szabályokat betartotta, a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak, és a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége kitűnik."
A Ket. 72. § (1) bekezdés e) pontja alapján: "A határozatnak tartalmaznia kell az indokolásban a megállapított tényállást és az annak alapjául elfogadott bizonyítékokat, az ügyfél által felajánlott, de mellőzött bizonyítást és a mellőzés indokait, a mérlegelési, méltányossági jogkörben hozott határozat esetén a mérlegelésben, a méltányossági jogkör gyakorlásában szerepet játszó szempontokat és tényeket, a szakhatósági állásfoglalás indokolását, az eljárás során alkalmazott lefoglalás indokait, azokat a jogszabályhelyeket, amelyek alapján a hatóság a határozatot hozta, a hatóság hatáskörét és illetékességét megállapító jogszabályra történő utalást."
A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság a fentiekben rögzített tényállás és az idézett jogszabályhelyek alapján azt állapította meg, hogy az elsőfokú jogerős ítélet nem jogszabálysértő. Az a felperesi állítás, hogy az elsőfokú ítélet nem tartalmaz indokolást, nem felel meg a tényeknek. Az elsőfokú bíróság ítéletében részletesen kifejtette egyrészről azt, hogy a számviteli törvényben rögzített valódiság elve alapján - figyelemmel a töretlen bírói gyakorlatra is - milyen követelményeknek kell egy számlának ahhoz megfelelnie, hogy az az adólevonási jog alapját képezhesse. Mindenféleképpen hitelesnek kell lennie, annak minden tekintetben vissza kell tükröznie a valóságban végbement gazdasági eseményt. Ugyancsak kifejtette a bíróság, hogy mit kell érteni az áfa-levonhatóság szempontjából a számlabefogadói oldalon fennálló kellő körültekintés alatt. Semmiképpen nem lehet kellő körültekintésre hivatkozni abban az esetben, ha a gazdasági esemény nem a számlában feltüntetett felek között ment végbe. Önmagában az a körülmény, hogy a szerződéskötéskor arról meggyőződik a megrendelő, hogy az üzleti partnere bejegyzett cég, ez nem elégíti ki a kellő körültekintés fogalmát. A számlabefogadónak tudnia kell, hogy a szerződő partner képes-e a vállalt szolgáltatás vagy egyéb tevékenység ellátására, a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik-e, amennyiben alvállalkozókat kíván igénybe venni, akkor az alvállalkozók képesek-e erre. Az eljárás adatai alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy ezeket a körülményeket a felperes nem ismerte, ezt lényegében maga is alátámasztotta. Az, hogy a szórólapterjesztés, mint tevékenység miként zajlik, az üzleti partner ügyvezetőjének tanúkénti meghallgatása is megerősítette, azaz, hogy nem szokták ellenőrizni, hogy az alvállalkozók a megrendelt munkát saját maguk vagy további alvállalkozókkal végeztetik-e el. Az volt csak a fontos, hogy a munkát valaki megcsinálja. Értékelte az elsőfokú bíróság a tanúvallomásokat, tehát azokat a többletbizonyítékokat, amiket a perben felvett, és egyértelműen rögzítette, hogy a tanúvallomás nem volt alkalmas annak megállapítására, hogy a szórólap terjesztési munkákat a felperes alvállalkozói végezték. Önmagában az a körülmény, hogy a munka végzése megtörtént - amit egyébként az adóhivatal sem vont kétségbe - és annak ellenértéke is kiegyenlítésre került, nem bizonyítja, hogy a munkát a számlakibocsátó végezte el. Egyértelműen elvárható minden számlabefogadótól, hogy tudomással bírjon arról, hogy a gazdasági eseményt maga a számlakibocsátó vagy annak alkalmazottja, alkalmi munkavállalója vagy alvállalkozója végzi. Miután a felperesi társaság képviselője erre nyilatkozni nem tudott, alaptalanul hivatkozott a kellő körültekintésre. Egyértelműen megállapította a bíróság az alap-iratok és a felvett részbizonyítás adatai alapján, hogy a számlák tartalmi hitelessége megdőlt. Kifejezetten kitért az elsőfokú ítélet arra, hogy az alperes helyesen tárta fel a tényállást, valamennyi bizonyítékot figyelembe vette, és ennek során okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy nem lehet alapozni a szóban forgó 85 db számlára áfa-levonási jogot. Nem róható fel tehát az alperes számára, hogy a feltárt tényállásból helytelen következtetésre jutott volna, ahol a bizonyítékok mérlegelése szükségessé vált, ott okszerűtlenül járt volna el. Lényegében tehát már az első fokú ítélet a perben releváns felmerült valamennyi kérdést megválaszolta, annak indokolása nem hiányos.
Megjegyzi a felülvizsgálati bíróság, hogy semmilyen körülmények között nem tartozik a lehetetlen elvárások körébe, hogy a szerződéses láncolatban résztvevő feleknek tudniuk kell, hogy a szerződő partner képes-e, alkalmas-e a vállalt munka elvégzésére, ez a partner ténylegesen létezik-e, megtalálható-e és bír-e megfelelő humán-, illetőleg tárgyi erőforrásokkal. Ennek ismerete nem lehetetlen, nem életszerűtlen elvárás, sőt, kifejezetten az üzleti biztonságot szolgálóan a szerződő partner érdeke is.
A fentiekre tekintettel a felülvizsgálati bíróság az érdemben helyes elsőfokú ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. I. 35.355/2011.)