EH 2012.09.M8

I. A törvénynek megfelelő munkáltatói tájékoztatási kötelezettség teljesítését követően a közalkalmazott köteles tájékoztatni a munkáltatót arról, hogy nyugdíjasnak minősül [Kjt. 37/B. § (1), (3) bekezdés]. II. A nyugdíjasnak minősülésről szóló bejelentés elmulasztása miatt a közalkalmazott részére kifizetett végkielégítést az általános elévülési időn belül lehet visszakövetelni [Mt. 162. § (2) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes a keresetében az alperes 2008. szeptember 3-án kelt fizetési felszólításának hatályon kívül helyezését kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az alperes követelése elévült, másodsorban pedig arra, hogy a követelt végkielégítést jogszerűen fizették ki a részére.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, egyben viszontkeresetet terjesztett elő a felperessel szemben és kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest a fizetési felszólításban foglalt, jogalap nélkül fel...

EH 2012.09.M8 I. A törvénynek megfelelő munkáltatói tájékoztatási kötelezettség teljesítését követően a közalkalmazott köteles tájékoztatni a munkáltatót arról, hogy nyugdíjasnak minősül [Kjt. 37/B. § (1), (3) bekezdés].
II. A nyugdíjasnak minősülésről szóló bejelentés elmulasztása miatt a közalkalmazott részére kifizetett végkielégítést az általános elévülési időn belül lehet visszakövetelni [Mt. 162. § (2) bekezdés].
A felperes a keresetében az alperes 2008. szeptember 3-án kelt fizetési felszólításának hatályon kívül helyezését kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az alperes követelése elévült, másodsorban pedig arra, hogy a követelt végkielégítést jogszerűen fizették ki a részére.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, egyben viszontkeresetet terjesztett elő a felperessel szemben és kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest a fizetési felszólításban foglalt, jogalap nélkül felvett 665 550 forint végkielégítés visszafizetésére.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az alperes viszontkeresetének helyt adott, és kötelezte a felperest 665 550 forint végkielégítés megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1998. szeptember 1-jétől állt az alperesnél részmunkaidős, határozatlan időjű közalkalmazotti jogviszonyban.
Az alperes 2007. november 13-án kelt levelében a Kjt. 37/B. § (3) bekezdése alapján a felperest nyilatkozattételre hívta fel, amelynek a felperes 2007. november 16-án tett eleget. Közölte, hogy nyugdíjazási kérelmét 2007. október 12-én beadta, határozattal még nem rendelkezik. Nyilatkozott arról is, hogy munkakör felajánlási lehetőséget nem kívánja igénybe venni.
Az alperes a 2007. november 16-án kelt felmentésével a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 2008. március 25. napjával megszüntette. A felperest a teljes felmentési időre mentesítette a munkavégzés alól. A felmentés 3. pontjában megállapította, hogy a felperes a Kjt. 37. § (6) bekezdés c) pontja, és a 37. § (7) bekezdése alapján hét havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítésre jogosult 2008. március 25-én.
A munkáltató többszöri felhívás eredményeképpen tudomást szerzett arról, hogy a felperes részére 2007. december 12-én öregségi nyugdíj került megállapításra, amely határozatot a felperes 2007. december 22-én vett át, vagyis a közalkalmazotti jogviszonya megszűnésekor, 2008. március 25-én nyugdíjasnak minősült. A felperes erről a munkáltatóját nem értesítette. Az alperes 2008. szeptember 3-án kelt fizetési felszólításával jogalap nélkül felvett végkielégítés jogcímén nettó 665 550 forint visszafizetésére szólította fel a felperest.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a közalkalmazott együttműködési kötelezettségéből következően a felperesnek közölnie kellett volna a munkáltatójával, hogy nyugdíjasnak minősül, annál is inkább, mivel ennek elmulasztása a munkáltató anyagi megkárosítását idézheti elő. A felperes terhére esik a tájékoztatás elmulasztása azért is, mert a felmentést megelőzően az alperes 2007. november 13-án kelt felhívásában kérte az erre vonatkozó nyilatkozatát, és közölte vele a Kjt. 37/B. § (3) bekezdésben foglalt tájékoztatási kötelezettséget is. Ezért a felperesnek tudnia kellett, hogy bejelentési kötelezettség terheli, amennyiben a jogviszonya megszűnésének időpontjáig részére nyugdíjat állapítanak meg.
Az Mt. 162. § (2) bekezdésében foglalt elévülési időről a munkaügyi bíróság kifejtette, hogy miután a felperesnek tudnia kellett arról, hogy a nyugdíjazásának jelentősége van, azonban ennek ellenére a bejelentési kötelezettségének nem tett eleget, a jogosulatlan kifizetést a tájékoztatás elmulasztásával maga idézte elő, és az átutalás alaptalanságát is fel kellett ismernie. Mindezekre tekintettel a munkaügyi bíróság a keresetet elutasította, és az alperes viszontkeresete szerint marasztalta a felperest.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes fellebbezésében foglaltakra tekintettel kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság nem követett el eljárásjogi szabálysértést, amikor a felperes és képviselője távollé­tében az első tárgyaláson ítéletet hozott. A tárgyalásra a felek szabályszerűen megidézésre kerültek, a tárgyalást megelőzően pedig a felperes jogi képviselője útján nyilatkozott arról, hogy a tárgyalás időpontjában akadályozva van, ezért nem tud megjelenni. A jogi képviselő a távollétére vonatkozóan kérelmet nem terjesztett elő, hanem nyilatkozatában megismételte a keresetben foglaltakat, azzal kiegészítve, hogy a munkáltató megtévesztő magatartását jelölte meg a téves kifizetés okaként. Miután az elsőfokú bíróságnak a perben olyan jogkérdésben kellett dönteni, amelyre vonatkozóan a jogszabályok kógens rendelkezést tartalmaznak, a rendelkezésre álló iratokból megalapozott döntés volt hozható.
A kereseti követeléssel kapcsolatban a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a felperesnek törvény által szabályozott bejelentési kötelezettsége volt a nyugdíja megállapítására vonatkozóan. A felperes a nyugdíjmegállapító határozatot 2007. december 22-én átvette, ezen időponttól kezdve a munkáltató részére tájékoztatási kötelezettség terhelte. Miután a felperes ezen kötelezettségének nem tett eleget, megszegte a Kjt.-ben is alkalmazni rendelt Mt. 3. § (1) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettségét.
A másodfokú bíróság nem találta megalapozottnak a felperes azon fellebbezési érvelését sem, hogy az alperes a visszafizetésre felszólító határozatának kiadásakor az Mt. 162. § (2) bekezdésében foglalt elévülési időt túllépte. Egyetértett a munkaügyi bíróság érvelésével, miszerint a felperes a 2007. november 16-án megtett nyilatkozata alapján tudatában volt annak, hogy a nyugdíjazásra vonatkozó tények a kifizetett járandóságra kihatnak, emiatt a tájékoztatása fontos az alperesnek. A tájékoztatás elmaradása miatt kellett volna felismernie a kifizetés alaptalanságát és ennek tényét jelezni kellett volna a munkáltatójánál.
Alaptalannak találta továbbá a felperesnek a munkáltató megtévesztő magatartására vonatkozó hivatkozását is, mert a felperes a fellebbezésében maga állította azt, hogy másik munkakör felajánlásának komoly alapja nem lehetett, ilyen felajánlható munkakör az alperesnél nem volt.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő és kérte annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság a kereseti kérelmének adjon helyt, helyezze hatályon kívül az alperes 2008. szeptember 3-án kelt fizetési felszólítását, mentesítse a nettó 665 550 forint végkielégítés visszafizetése alól.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert a bíróság nem tett eleget a tényállás teljes körű felderítésére vonatkozó kötelezettségének, illetve a feltárt tényállásból megalapozatlan, jogszabálysértő következtetést vont le. Érvelése szerint az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták az Mt. 3. §, valamint 4. § azon rendelkezéseit, amelyek szerint az alperes mint munkáltató a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően, a munkavállalóval kölcsönösen együttműködve köteles eljárni. A munkáltató köteles továbbá a munkavállalót minden olyan tényről, körülményről, illetőleg ennek változásáról tájékoztatni, amelyek a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából jelentősek. Az eljárt bíróságok csak a felperes együttműködési kötelezettségének elmulasztását értékelték, a munkáltató ilyen irányú kötelezettségszegését nem vették figyelembe. Álláspontja szerint a végkielégítés jogosulatlan kifizetését maga az alperes idézte elő azzal, hogy ismerve a felperesi nyilatkozatot, felmentési iratában végkielégítésben részesítette a felperest, és azt ki is fizette.
Kifejtette, hogy a munkáltatónak lehetősége van a munkavállalóját olyan juttatásban is részesíteni, amely a jogszabály szerint nem jár. Mindezek alapján pedig nem helytálló az az ítéleti következtetés, hogy a felperesnek a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie.
Kifogásolta továbbá, hogy az eljárt bíróságok olyan körülményeket emeltek ki, amelyek kizárólag az alperesre nézve kedvező döntést indokolják, és a felperes előadását teljes mértékben figyelmen kívül hagyták. A felperes által közölt tényeket és körülményeket nem értékelték, és ennek indokát sem az elsőfokú-, sem pedig a másodfokú bíróság nem adta meg. Mindezek alapján álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Továbbra is fenntartotta, hogy a végkielégítés tekintetében a munkáltató megtévesztette. Az elévülési idő megállapítása szempontjából lényeges körülményeket a bíróság indokolatlanul figyelmen kívül hagyott és helytelen jogi következtetést vont le. Kiemelte, hogy a nyilatkozata alapján alperes tudta, illetve tudnia kellett, hogy "záros határidőn belül" nyugdíjas lesz. A végkielégítés kifizetése előtt pedig nem kért újabb nyilatkozatot a felperestől, nem kereste meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot, és semmit nem tett annak érdekében, hogy a jogosulatlan kifizetés ne történjék meg. Álláspontja szerint az alperes megfelelő szakapparátussal rendelkezik és részéről legalább annyira volt elvárható a helyes jogalkalmazás és az együttműködési kötelezettség, mint a felperestől. Az alperes a felmentési okiratban nem hívta fel a felperes figyelmét arra, hogy végkielégítésre csak abban az esetben lesz jogosult, ha a közalkalmazotti jogviszonyának megszűnéséig nem válik nyugdíjassá, ezért nem ismerhette fel a kifizetés jogtalanságát, ebből következően pedig az alperes a tévesen kifizetett munkabér visszakövetelésére vonatkozó törvényi határidőt túllépte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljáró bíróságok helytállóan állapították meg, hogy az alperes munkáltató 2007. november 13-án kelt levelében tájékoztatta a felperest arról, hogy a Kjt. 37/B. § (1) bekezdése alapján ki minősül nyugdíjasnak, egyben nyilatkozattételre hívta fel arról, hogy a jogszabály rendelkezései alapján nyugdíjasnak minősül-e. Tájékoztatta továbbá arról is, hogy a Kjt. 37/B. § (3) bekezdése alapján a közalkalmazott köteles tájékoztatni a munkáltatót, ha nyugdíjasnak minősül.
A felperes a felhívást követően valóban nyilatkozott arról, hogy nyugdíjazási kérelmét beadta, azonban határozatot még nem kapott. Ezt követően azonban a jogszabály kógens rendelkezése alapján a felmentési időn belül, tehát közalkalmazotti jogviszonya fennállása alatt nem jelentette be a munkáltatónak azt a tényt, hogy 2007. december 12-én kelt határozat szerint részére öregségi nyugdíjat állapítottak meg. Alaptalan a felperes azon felülvizsgálati érvelése, mely szerint az alperesnek az együttműködési kötelezettségéből következően további felhívást kellett volna intéznie felé, és újabb nyilatkozattételre kellett volna felszólítania. A felperes a felmentést megelőzően tájékoztatást kapott arról, hogy mikor minősül a jogszabály értelmében nyugdíjasnak, valamint arról is, hogy ezt a tényt a munkáltatónak köteles bejelenteni, így további felhívás az együttműködési kötelezettségből következően sem volt elvárható a munkáltatótól.
Az alperes 2007. november 16-án kelt felmentési okiratában az akkori állapotnak megfelelően jogszerűen állapított meg a felperes részére emelt összegű végkielégítést a jogszabályi előírás szerint, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján a felperes nem minősült öregségi nyugdíjasnak. Miután a közalkalmazotti jogviszonya a nyugdíjkorhatárt megelőző öt éven belül szűnt meg, ezért emelt összegű végkielégítésre szerzett jogosultságot. Az alperes akkor járt volna el jogellenesen, ha a határozat hiányában a felperes részére végkielégítést nem állapított volna meg.
A közalkalmazottak vonatkozásában is alkalmazandó Mt. 162. § (1) bekezdése szerint a munkabér jogalap nélküli kifizetése esetén ezt a munkavállalótól 60 napon belül írásbeli felszólítással lehet visszakövetelni. A (2) bekezdés szerint a jogalap nélkül kifizetett munkabért az általános elévülési időn belül lehet visszakövetelni, ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga idézte elő.
A felperesnek az öregségi nyugdíját megállapító határozat kézhezvételét követően, azaz 2007. december 22-e után bejelentési kötelezettsége volt a munkáltató irányába, így a végkielégítés 2008. március 25-ei kifizetését maga idézte elő, ezért az írásbeli felszólítás elkésettsége nem állapítható meg, azt a munkáltató az általános három éves határidőn belül adhatta ki. Miután a fentiek alapján a felperesnek a kifizetés alaptalanságát a nyugdíjat megállapító határozat kézhezvételét követően fel kellett ismernie, annak nincs jelentősége, hogy a munkáltató erről a tényről mikor szerzett tudomást, mivel a jogszabály ilyen esetben elévülési határidőn belüli felszólítást határoz meg.
A felperes először a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott arra, hogy a munkáltató jogosult volt a jogszabályban meghatározott többletjuttatás megállapítására is. A felülvizsgálati eljárásban azonban olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya (amelyre vonatkozóan a fél - az első- és másodfokú eljárás során - nem hivatkozott, amelyre nézve bizonyítékait nem jelölte meg) nem lehet hivatkozni [Pp. 270. § (1) bekezdés, 275. § (1) bekezdés].
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.497/2010.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.